-Vaklárma!-kiáltott ki Tony.
-Na ne szórakozz!-kiálltottam fel. A Kapitány sóhajtott egy mélyet, majd ismét a laborba ment.
-Mi történik velem?-hallottam Bruce hangját.-Jobb lenne ha elzárnátok.
Erre az idétlen ötletre már én is betoppantam. A gépek felvisítottak.
-Mi a..- nézett rám Tony. -Abby kifelé.
-Mi?-nyögtem.
-Most!
Kifordultam a teremből, a pittyegés elhalt. Furcsa. Gondoltam magamban. Végig pörgettem az eseményeket és akkor rájöttem. Kicsaptam a labor ajtaját, bár nem mentem be nehogy meglásson Bruce.
-Tony! Mond, hogy nem az amire gondolok.
Aprót bólintott. Steve és Nat érdeklődve fürkésztek.
-Magyarázatot, most!-utasított minket Steve.
-Nos...-vakarta meg állát Stark-...olybá tűnik Hulk gerjed Abby-re.
Nat gyilkos pillantást küldött a tudós felé.
-Nem úgy.
-Szóval Banner miatta alakult át.- állapította meg a Kapitány, én pedig lehajtottam a fejem.
-Igen, igen. Angyalkám fogd magad és menj át hozzám, kivizsgálom a pajtimat, utánna téged. Érezd otthon magad!
Mérlegeltem, és ha valóban miattam történik mindez, jobb kivonni magam a forgalomból.
-Akkor.. én megyek. Nagyon sajnálom a történteket. Meg mondod neki?- fordultam Nat-hez.
-Menj csak.-fonta össze karjait a mellkasa előtt.

◼◼◼

A Toronyba érve a régi szobám felé vettem az utamat. Míg idefele tartottam rengeteg ötletem támadt az idő kitöltésére, viszont mikor megérkeztem álmosság tört rám. Szóval lehúztam a cipőm, levettem a pulcsim, majd a hatalmas ágy rabjává lettem.
Egy óvatos érintésre keltem, s mint az általános reflexeimnek köszönhetően csukott szemmel lekaptam a komódról egy levél vágót és a támadóm felé böktem. Amaz kitért és rám ült, lefogva a fejem mellett mindkét kezem.Nem voltam rest megfejeltem, lazult a szorítás, lendületet vettem, s legurultunk az ágyról. Támadómon ültem a torkához szorítva a kést. Kinyitottam a szemem.
-Gail!
-Steve.
Mindketten erősen ziháltunk. A fegyvert a feje mellett a padlóba állítottam. Megállt az idő,a kezem a mellkasán pihent.Elvesztem az arca tanulmányozásában. Gail-nek hívott. A pulzusom az egekbe szökött, attól féltem koszorúér elzáródásom lesz.
-Sajnálom.-céloztam az incidensre.Nem mozdultunk, azt tudtam hogy én miért nem, bár az rejtélyes számomra, hogy ő miért bámul rám áthatóan. Zavarba jöttem, pont úgy mint ma reggel. A reggelről pedig eszembe jutott minden. Az arcom elkomorult, amit észre is vett. Köhögött egyet, én pedig leszálltam róla.
-Mit keresel itt?-vettem vissza a pulcsimat.
-Érdekelt, hogy érzed magad.
-Mint akit terrorizált egy zöld mumus.-feleltem vissza némi gúnnyal. Ránéztem. Újból az az édes mosoly játszott arcán, amivel mostanság egyre többször ajándékoz meg.
-Mi a helyzet Banner-rel?
-Stabil az állapota. Tony üzeni, hogy nem soká jön.
-Hát addig is iszok egy kávét. Kérsz?
-Rám nem igazán hat a koffein.- húzta el a száját.
-Jó.. de az ízét még érzed nem?- incselkedtem.
-Mondhatnék nemet.
Miután elkészítettem a frissítő, éltető nedüt, kiültünk az erkélyre. Késő délután volt. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy ez a mi időszakunk. Magamat le is korholtam kislányos ábrándozásom miatt. Rátévedt tekintetem, a felhőket nézte mosolyogva.
-Min tűnődsz?-kérdeztem felé fordulva. Steve rám nézett.
-Csak azon, hogy kávéval a kezedben láttalak meg először.
Kijelentése megrendített. Eszembe jutott a kezdet. A találkozásunk. Annyira ironikus volt, a helyzet. Steve fontos személy az életemben,viszont mikor először láttam a halálát akartam.
-Mennyi minden történt azóta.- jegyeztem meg.
-Minden kezdet nehéz.
Nem válaszoltam vissza. Sajnos nem volt mit mondanom. Kínos csend uralkodott az erkélyen.
-A legelején utáltalak.-szólalt meg nagysokára.-Nem bíztam benned, főleg azután hogy elszívtad az életerőmet.
-Energiát.-emeltem fel az ujjam. Elfogadóan bólintott.
-Idegesített, hogy míg Buckyt üldözik, addig te megkapod a második esélyt, amiért küzdöttem számára.
-Hát akkor ezért voltál ilyen velem.
-Ezekért, mindenért bocsánatot kérek. Amikor Fletcher megtámadott tudtam, hogy már nem a bérgyilkos vagy.Aztán a lakás avatódon változott meg teljesen a véleményem rólad.
-Elég Steve.-fogtam meg a kezét, kezeinkre kapta tekintetét csodálkozva.-Az a múlt.
-Igazad van.-állt fel.-A lényeg, hogy jó barátok vagyunk.
A lényem teljes egészében tönkrement. Barátként tekint rám. Abby, hogy lehetsz ennyire buta, persze hogy nem érez semmi olyat. Hogy érezne bármit is, mikor Sharon százszor szebb nálad. Mondják, hogy egy álomból csak egyszer lehet felébredni. De még milyen igaz. Steve a korlátnak dőlt, mellé álltam.
-Ha már Bucky, felderengett egy emlék, amikor elraboltak. Ő is ott volt, szerintem benne volt az elrablásomban.
Steve már majdnem válaszolt, amikor csörgött a telefonja.
-Rogers!...Igen...Értettem....Ott leszünk.
-Mi történt?
-Megtalálták a nagybátyád.
A levegő abban a szent percben bennem rekedt.

◼◼◼

-Szóval, csakhogy tisztán lássunk. Chris állítólag..-rajzoltam idéző jelet-... egy jótékonysági bálon fog részt venni, ami tele lesz HDYRA katonákkal, mi meg menjünk oda ketten Rogerssel?-estem neki Furynak.
-Valóban ez a helyzet Bowman ügynök. Annyi különbséggel, hogy Barton ügynök is ott lesz.
-Ha Clint ott lesz, akkor rendben.
-Nem Clintet küldöm. Hanem Dave Bartont. Kora este indulnak.
-Ki az a Dave?- érdeklődött Steve.
-Barton öccse.

◼◼◼

Egy taxiból szálltam ki a múzeum előtt. Piros ruhám földig ért, így meg kellett fognom az alját. Hajam lágy esésű loknikba omlott vállamra. Mikor a bejárathoz értem már ott várt Steve öltönyben, hitetlenkedve vettem figyelembe, hogy mennyire jó vágású férfi. A verdeső szívem, ma már nem egyszer húzta ki a gyufát. Kezdett elegem lenni ebből az érzésből. Elhatároztam, hogy bármi történjék ma este én a rendíthetetlen katona maradok. Kicsit helyet adok az Angyalnak.
-Jó estét!-köszöntem hűvösen.
-Gail.-biccentett. Már megint így hív.
-Bowman!-szelte át a teret egy hang, amit nem akartam hallani. Megfordultam, a bejárati ajtónak dőlve állt ő.
-Dave!-nyávogtam. Meghökkentem, én most komolyan rá nyávogtam Dave Bartonra?
Dave barna haja a szemébe lógott. Szintén öltönyt viselt. Felénk lépdelt hanyag eleganciával, egyik kezét zsebre dugta. Mikor hozzám ért lassú csókot nyomott arcomra, ami meglepett, hisz nem váltunk el épp kellemesen, majd Steve-hez fordult.
-Dave Barton, Kapitány. Megtiszteltetés.-nyújtott kezet neki. Steve válaszul csak bólintott, majd kezet fogott vele. Láttam, hogy Dave mikor elengedte a kezét, fájlalta utána.
-Erős szorítása van.-nevetett Dave.- Szóval mondom, hogy legyen, én és Bowman egy pár vagyunk, elvegyülünk, maga pedig Kapitány, maga lesz az erősítés. Szóval a háttérben fog mozogni.-csapta össze kezeit a fiatalabb Barton.Steve összeszorította öklét, de nem szólt semmit.
-Édesem.-szólított. Hát legyen, gondoltam, majd belekaroltam.
-Szívem.-szóltam mézes mázosan, felvettem lehengerlő mosolyom. Steve a hátunk mögött állatias morgást hallatott, belöktem az ajtót és beléptünk a terembe.
-Showtime.