Forróság. Ezt érzem ereimben éppen,mintha a vénáim és a sejtjeim spontán égés áldozatai lennének. Egy boncasztalon fekszem, felettem egy lámpa világít meg. A hajam az izzadságtól vizes. Erőtlen vagyok, a fejemet képtelen vagyok mozgatni, csak hang töredékek jutnak el hozzám. Iszonyatos szomjúság tör rám, majd pedig a mindenemet felemésztő tűz elmúlik, mintha csak lekapcsolták volna, a szemem szúrt. Sikoltottam, majd az erőm működésbe lépett. Már nem a felettem lévő lámpa adott fényt, hanem a szemem kékes ragyogása.
- A páciens készen áll.
-Köszönöm Stewart. Akkor kezdjük is. Kérem dokumentálja a kísérletet.
Az asztal, amin feküdtem hirtelen meg mozdult, és már szinte álló helyzetben voltam kikötözve,nyögtem egyet a hirtelen váltástól.A hajam a szemembe lógott. Felnéztem, de akkor a szemem elé tárult a legnagyobb árulás, amiben valaha részem volt. Előttem állt a Tél katonája és a gyámom.
-Chris bácsi.-krákogtam.
-Ssss. Ne beszélj! Szabaddá teszlek.

◼◼◼

Hangos sikoltással tértem magamhoz, ezzel egyidőben a vállamra nehezedett egy kéz és nyomott a földre. Az ismeretlenre emeltem tekintetem, Nat volt az, mellettem ült, Clinttel együtt. Szétnéztem, az edzőteremben voltunk. Visszahanyatlottam a földre.
-Mi történt?- fogtam meg az orrnyergemet.
-Edzés közben behúzott egyet  Natasha, te pedig elájultál.-felelte kézségesen Barton.
-Sajnálom. Jól vagy? Gyere segítek felkelni.
Aprót bólintottam, majd felálltunk mindhárman. Még mindig az emlék hatása alatt voltam.
-Robin Hood!-lépett az edzőterembe Tony.-Már vagy fél órája küldtelek le, hogy hozd a két amazont az eligazításra.
-Eligazítás?
-Megérkezett a zöld szeműszörny.
-Bruce? Hol van?
-Fent a laborban, ahogy mind..
Nem hallottam a mondanivalója végét, mert eszeveszett tempóban futottam a labor felé. Mikor odaértem szószerint becsapódtam a szobába. Bruce ugyanúgy ült a fémasztalon, mint a Kapitány, mikor rá nyitottam. Bent volt pár tudós, bár nem nagyon érdekelt. Jobban foglalkoztatott Banner hogyléte. Gyors ölelésbe zártam.
-Abbs. Annyira sajnálom, nem tudom mi ütött belém.-hangjából sütött az önvád.
-Jól vagyok, nem esett bajom.
Rámosolyogtam, amit viszonzott is, majd eltorzult az arca, a gépek amik körül vették elkezdtek csipogni.
-Kifelé!-ordított rám Bruce. Az ujjai elkezdtek zöldé válni. Lefagytam, eszembe jutott a korábbi eset. Félelem járta át minden egyes sejtemet.
-Bruce.-nyögtem.Észre se vettem, hogy a laborból szinte mindenki kimenekült már, csak Tony nyomkodott valamit a gépén. Kintről a pánik hangja szűrődött be. Még hallani lehetett, ahogy valaki azt próbálja kideríteni, hogy mi folyik itt.
-Nem.. tudok..... uralkodni....magamon.
Erős rántást éreztem a derekamnál, majd a hátam a folyosó falának ütközött, nyekkentem egyet. Ránéztem megmentőmre.
-Steve!
-Vigyél ki mindenkit,akit csak tudsz oké?-fogta két keze közé arcom.
-Vissza se néz.
Mélyen a szemébe néztem, de ő elkapta a fejét. Szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy most nem Steve áll előttem, hanem egy sokat megélt katona. Megfogtam az arcomat tartó kezeit és elhúztam onnan.
-Értettem.-suttogtam.
Szólásra nyitotta ajkait,bár a gondolatait nem tudta megosztani velem, mert Tony kicsapta a labor ajtaját.
-Vaklárma.-kiálltott fel örömében.
El léptem Steve-től. Épp meg akartam szólalni, amikor Clint és Tasha futott felénk.
-Hogy érted, hogy vaklárma?-sietett a laborba Nat.
-Még se alakult át.
Tony bement Nat után, őket pedig követte Clint és Steve. Megindultam én is de abba maradt a mozdulat, féltem bemenni. Sőt, inkább hívnám rettegésnek. Két nap alatt kétszer akart megölni a dühöngő zöld szörny.
-Abbs!-szólított Steve.
-Gyerünk Gail!
Hallottam anyám képzeletbeli hangját.-Megtudod csinálni,ne félj!- mondta, mikor biciklizni tanított. Mindig Gail-nek hívott, sose voltam Abigail, vagy Abby. Azt mondta csak ő hívhat így.
Az emlék világomból kirántva magam kaptam újból erőre és mentem be a többiek után. De ja vu érzés kerített hatalmába. Bruce ugyanúgy ült ott. Ismét közel mentem hozzá, vagyis hozzájuk. Ugyanis ott ült mellette a vörös szépség és a kezét fogta támogatásként. Rám emelték tekintetüket, mindkettőjük arca egyszerre torzult el, s míg Bruce újból zölddé kezdett válni, addig Natasha próbálta kihúzni kezét a szorításból. A gépek ismét fülsüketítően csipogtak. Hátra léptem tőlük.
-Stark!
Szólt Steve komoly hangon.
Tony a kijelzőt nézve elsápadt.
-Nem vaklárma! Nem vaklárma! - hadarta, majd már hívta is a páncélját.
Steve megragadta a kezem és mire észbe kaptam már a liftbe lökött, ő visszaszaladt segíteni. Még mielőtt bezárult volna a lift kipattantam. Visszafordult.
-Bowman!-szólt rám, de leintettem.
-Végülis Bosszúálló vagyok vagy mi fene.
Rámosolyogtam, bár elég erőltetett lett, legbelül paráztam. Aprót bólintott. Az adrenalin pezsgett bennem, és majd meghaltam a hirtelen jött tett vágytól. Szinte vártam mikor tör ki Hulk. Rájöttem a félelem fura dolog. Mert bár meg van az érzés, mégis dacolunk vele, és most per pillanat én felül kerekedek rajta bármi áron.