Csak álltam a férfi előtt. Nem szólaltam meg, hiszen ha ugyanolyan ragadozó mint én voltam, akkor a szavak nem hatják meg. Egyre inkább csak Sharon szavaira adtam, csak jót tesz a világnak ha elkap. Fegyvert rántott, majd felém emelte. Nem akartam támadni, de reflexből kiütöttem a fegyvert a kezéből. Nem tántorodott vissza, fémkezével arcon csapott. Az erőtől elvesztettem az egyensúlyom, földre estem, gyorsan kirúgtam a lábát maga alól. Földre került. Állásba rúgtam magam,mire észbe kaptam ő is talpon volt. Egyszerre indultunk meg egymás felé. Csatazajon kívül csak a zihálásomat lehetett hallani. Nem értettem, hogy hasonlíthatunk, ha ő jóval erősebb nálam. Becsúsztam alá, majd felpattantam és a karomat a nyaka köré fontam. Próbáltam lefogni, de a katona hátranyúlt, megragadta a könyökömet és átdobott magán. Előtte érkeztem a földre. A könyökömet még mindig fogta fém kezével, maga felé húzta, a másik kezével a nyakamat ragadta meg. A szorítása erős volt, nem kaptam levegőt, de nem ficánkoltam, hogy több időm maradjon. A fekete ruhám gyűrött és koszos volt, magassarkúm sarka letört. Hirtelen fedeztem fel egy érzést magamban. Vágyat, élniakarást, segíteni akartam az embereknek. De ez már nem fog megtörténni. Kezdett fogyni a levegőm, olyan érzésem volt, mintha a nyomás a koponyámban kiakarna jutni. Utolsó tettem az volt, hogy felnéztem rá, pontosabban a szemeiben. Engem figyelt, zavart volt, éreztem, hogy a képességem meg akar menteni, a szemem újból kékbe változott, ő pedig elengedte a nyakam, bár a karomat még mindig tartotta. A talajon hemperegve próbáltam újból friss levegőt szerezni. Köhögtem, krákogtam, s kis idő után sikerült is. Újból ránéztem. A tekintete egy zavarodott kisfiút tükrözött, aki nem ért valamit, de nagyon szeretné megérteni.
-Ki vagy te?-kérdezte.Hangja reszelős volt, mint aki már nagyon rég nem szólalt meg.Válaszolni nem tudtam, mert a mellettünk lévő fába becsapódott valami. Oda kaptam a fejemet és a pajzsot ismertem fel.
-Bucky!-kiáltott felénk.-Eresszd!
A pajzs a Kapitány felé repült, majd a kezében landolt.
-Steve.-suttogta maga elé a katona. Megrázta fejét, majd rámnézett, magához húzott.
-Célpont, semmi más. Eljövök érted.- suttogta fülembe. Félelem járta át testem. Bucky ellökött magától. Megint a földön kötöttem ki. A katona már nem volt ott. Sóhajtottam egy nagyot, majd felnéztem.Steve térdelt mellettem, segített felkelni.
-Bántott?-tért rá a lényegre.
Megráztam a fejem, válaszolni nem tudtam volna a torkom sajgott. A mozdulat közben megcsillant Steve szemében valami. Elkapta állam majd felfelé tartotta.
-Méghogy nem ért hozzád. Sajnálom.
Rámnézett, az egész arc mimikája a bűntudatot tükrözte vissza. A keze az államtól megindult az arcom felé. Bele simítottam a tenyerébe a fejem. Olyan melegség áradt az erős kezeiből, amitől kirázott a hideg. Sóhaj szakadt fel az ajkaimról. Steve egy pontot bámult ,a szemeimet, majd átvándorolt a tekintete ajkaimra. Nem tudom melyikünk indult meg először és miért, csak azt tudtam, hogy nem értünk célba, mert egy éles kiálltásra lettünk figyelmesek. Nat tartott felénk.Steve-nek elrebegtem egy ugyanmár nem a te hibád szöveget bocsánatkérésére, majd felugrottam és Nat elé siettem. A fejemben a gondolatok cikáztak. Mi az isten ütött belém. Ő Rogers, aki utál engem.
-Veletek meg mi történt?
-Bucky.-felelte Steve.
Felé tekintettem, de ő rám se nézett.
-Ezt majd megbeszéljük. Gyere Abby, haza viszlek, mindenki elment már a lakásból. Csak Barton maradt, ő akart jönni érted,de lebeszéltem.
-Ó.. biztos aggódott értem.-köszörültem meg a torkom.
-Biztos.-morogta Rogers.