Az utolsó lépéseket futva tettem meg az edzőterem felé.Csak az járt a fejemben, hogy ki fog nyírni. Késésben voltam, reggel amikor felkeltem iszonyatosan fájt az arcom ezért használnom kellett az erőmet. Mivel a gyógyulási folyamat időigényes ezért alakulhatott úgy a helyzet, hogy több mint félórás késésben voltam. Az ajtót szinte feltéptem, tekintetemet a padlóra szegeztem, megindultam az egyik sarok felé, hogy lepakoljak.
-Ne mondj egy szót se Clint, nagyon sajnálom, hogy késtem.
Miközben mentegetőztem kihalásztam egy szürke pólót a táskámból. Nem akartam húzni az időt azzal, hogy keresek egy öltözőt, ezért gyorsan levettem a felsőm, tudtam hogy Clintet úgyse zavarja és nem is nagyon érdekli, hisz ő olyan volt nekem mintha a bátyám lenne. Rám pedig húgaként tekintet, de nem csak ő hanem a csodálatos asszonykája is.
-Clint, tudom hogy azt mondtam ne mondj semmit, de egy semmi bajba bele halnál?
Nem válaszolt semmit. Megfordultam, egy apró sikkantás hagyta el a számat, felsőtestem elé kaptam az edző pólót.
-Uram Atyám! Mit keres maga itt? Miért nem szólt, hogy itt van? Jézusom, most biztos azt hiszi kacérkodtam, de nem tettem. Nem szoktam Clint előtt öltözködni, tulajdonképpen senki előtt nem szoktam.Basszus forduljon már el!
A Kapitány komoly arcal nézett rám, majd mikor elfordult láttam, hogy a válla rázkódik a visszafojtott nevetéstől, a kezét pedig a szájához emelte visszatartásképpen. Szitkozódva vettem fel a felsőmet.
-A kisasszony vigyázzon a szájára. Nem hölgyhöz méltó beszéd.- fordult vissza mosolyogva.
-Ahogy a leselkedés sem fiatal emberhez méltó.- vettem fel stílusát.
-Nem leselkedtem, maga nem zavartatta magát.
-Azt hittem Clint van itt!-kiáltottam magam. Zavarban voltam hiszen látott egy szál melltartóban. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem nagy tragédia, de az elmúlt 5 évben senki nem látott így. Erre a gondolatra pedig a szivem egy hatalmasat dobbant.
-Tudtommal Clint családos ember, ez így elég erkölcstelen.-dörrent rám.
-Nem fogok magyarázkodni, amúgyis mit keres itt?-a homlokomhoz kaptam idegességemben.-Megint elkell mondanom, amit tegnap mert..- nem tudtam befejezni a mondatot mert megragadta a csuklóm.
-Mi van az arcával?
-Eresszen.
-Hogy gyógyult meg ilyen hamar? Még én se regenerálódok így.
-Energiával.
-Kit bántott?- rántott magához.
A szemembe könnyek gyűltek. Sose fogom lemosni magamról a múltat. Azt hittem ma jó napom lesz, végre végig aludtam az estét erre most ez történik.
-Eresszen Kapitány!- felnéztem rá. Nagyon közel voltunk egymáshoz, és nem vágytam semmi másra csak hogy két méter távolságra legyek tőle minimum.
-Elég!- rángattam a csuklóm.- Nem bántottam senkit.Az erőm energiát vonz élő szervezetekből.Egy növényből vettem fel energiát. Nem bántok senkit, többé nem.
Rogers mérlegelte a helyzetet. Tartottam vele a szemkontaktust.
-Sajnálom.-suttogta, lazított a szorításon de nem engedett el.Én pedig csak néztem azokba a kék szemekbe elfeledkezve arról, hogy az imént gyanúsított. Alig volt pár centi köztünk, észrevettem hogy a kezem, amelyiket nem fogta le a mellkasán pihent. Rögtön elkaptam onnan a kezem, fejemet elfordítottam, és úgy léptem tőle hátra mintha valami veszélyes járvány hordozója lenne.Megköszörültem a torkom.
-Hol van Clint?
A Kapitány rám se hederített.
-Kezdhetjük? Ma nincs pajzs.
-Hol van?
-Barton bármennyire is gondolja, hogy parancsokat osztogathat, nem úgy van. Álljon alapállásban.
Az edzés során nem kímélt Rogers, s bár én se voltam rest vele szemben ez nem számított.Két óra alapos tángálás után befejeztük az edzést. Ültünk a földön egy üveg vízzel és pihentünk. Rogers elmerengett,az edzés alatt szótlan volt. Próbáltam beszélgetést kezdeményezni de sose felelt vissza.Rá emeltem tekintetem, ő épp egy pontot bámult a falon.
-Mit néz annyi.... á hogy azt.
A falból kiálló véres kampót tanulmányozta.
-Én tényleg nagyon sajnálom. Amit tettem az..
-Már mondtam hogy nem számít.
-De számít.-emelte rám a tekintetét. Hirtelen öntött el egy érzés, amitnem tudtam beazonosítani és nem is akartam.
-Hagyjuk.
Felálltam és kisétáltam a teremből.

◼◼◼

-Bruce, akkor megyünk ebédelni?- téptem fel a vizsgáló ajtaját. Megpillantottam őt és Rogerst. Épp egy asztalon ült félmeztelenül. A hasán valamilyen fém tapaszok voltak. Teljesen lesokkolódtam a látványtól. A férfi felső teste kidolgozott volt és edzett, én pedig szinte biztos, hogy elpirultam.
-Jesszus! Bo-bocsánat nem tudtam hogy el vagy foglalva. Kint megvárlak.
-Csak rutin vizsgálatot végeztem Steve-en, de már végeztünk.
-Legalább kvittek vagyunk.- mosolygott Rogers.
-Nem direkt nyitottam magára Rogers.
-Steve.
-Hogy mondja?
-Hívjon Steve-nek.
Aprót bólintottam és bezártam az ajtót. A szívem a mai napon sokadjára eszeveszett dörömbölésbe kezdett.