[Jeremiah]

- Látod apuci? A te kis céda, ferde hajlamú fiacskád nem érez semmit sem! Haha... Minek is kéne éreznem bármit is? Már csak egy elfajzott démon vagyok ~ Haha...

Ezek a szavak jutottak el a fülembe, mikor a bárpult irányába sétáltam. Nem kellett sokat keresnem a hang forrását. Ott terpeszkedett a márványból készült pulton. Minden csupa vér volt, a levegőben érezni lehetett a kétségbeesés édes illatát. Ettől mindig képes voltam begerjedni. Igazán izgató mód hatott rám a kesernyés érzék.

Széles mosollyal haladtam a pók szabású démon felé. Nesztelen léptekkel próbáltam becserkészni a kába áldozatomat. Annyira imponáló, ha saját maga adná oda az űzött vad. És még csak nem is kellett volna annyit űzni!

Szemem sarkából érzékeltem a közönséget az ajtóban. Nem foglalkoztam a kis jószívű hercegnőcskével és a pincsi kutyákat megszégyenítő szarvassal az oldalán. Amennyire érdekesek voltak az elején, most annyira érdektelenek. Egyedül ez a szépség - a pulton kiterülve - érdekes.

Megragadtam felszabdalt karjait és ülő helyzetbe kényszerítettem. Ködös, fókuszálni képtelen szemébe néztem. Mindig is kedveltem, ha egy démonnak felemás szemei voltak, ha ágyba vittem őket.
Mosolyogva nyaltam le az arcáról a vörös vért. Édes volt, mégis fém ízű. Egyszerűen levett a lábamról maga a gondolat, hogy egy ilyen pillanatban ki tudom használni ezt a fiút.

- Angel, el ne ájulj nekem, amíg nem viszlek a szobámba - suttogtam a fülébe.
Lélegzetemtől felálltak a pihe szőrszálak a nyakán. Éreztem, ahogy megremeg a közelségemtől. Bájos!

- Jeremiah... Igaz? - törte meg az érzéki pillanatot az a szőke cafka. Morcosan emeltem rá a tekintetem. Mondjuk nem volt nehéz kiszúrni honnan magyaráz nekem ilyen hangosan. Eddigre már egy lépés távolság is alig volt közöttünk.

Felmordulva rántottam magamhoz az alélt áldozatom.

- Nem tanított neked édesapád semmi jó modort?
A kérdés bántó és elég határozottra sikerült, ugyanis a lány megrezzent a hangomból áradó utálat alatt.
- Sajnálom, hogy megzavarom a számodra édes játékot, azonban Angel nem megy veled sehova! - Olyan határozott volt. Olyan eltökélt, még barátja karját is megragadta. Szálfa egyenes elhatározás volt részéről, hogy megszabadítja a pókocskát tőlem.

Ingerelt, arra ösztönzött, hogy beszálljak a játékba. A vékony derék olyan jól illett a karjaimba, alig kellett rántani rajta, hogy teljesen a mellkasomnak simuljon.

Ami inkább az én malmomra hajtotta a vizet az a három karcsú kar volt, amely buzgón csimpaszkodott belém. Nem bírtam megállni egy győzedelmes vigyort.

- Úgy érzem, hogy az érzéki fiúcska velem óhajt lenni. Most pedig, hercegnő, javaslom, hogy hord el magad az utamból! - kedves voltam, igazán kenyérre kenhető, mégis elég nyomatékos, hogy megtegye, amit mondtam.

Tudom, hogy erősebb nálam - valamennyivel biztosan-, mégsem árt, ha megtartja tőlem a tisztes távolságot. Vagyok olyan veszélyes, mint a vigyori eperke.

Ölbe kaptam a már ájult fiút és kikerülve a kedves Bambit indultam útnak a szobám felé.

Niffty szorgosan takarítani kezdett utánunk. Ugyanis Angel karjából csöpögött a vér.
Apró kis pöttyök jelezték az ösvényünk a folyosón, míg Niffty nem tüntette el mindet. Nagyon szorgos démon, azt meg kell hagyni! Ide érkezésem óta ő az egyetlen, aki nem idegesít. A részeg, csapos macska igazából az utamba sem kerül.

A szobám ajtaját trükkös módon kellett kinyitnom. Akár milyen hatalmas is vagyok, mégsem tudok árnyakkal ügyeskedni, mint az a folyton mosolygó idióta. Én inkább a szikével bánok ördögi módon.

Amint becsukódott mögöttem az ajtó máris biztonságban éreztem magam ezzel a tüneménnyel. Elégedetten fektettem végig a fekete takarómon, ami a legpuhább pamut lehetett.
Igazából a szobámban egyedül az ágyat kedveltem. Kétszemélyes franciaágy volt, mahagóni favázzal, puha matraccal és sötét színű ágyneművel ellátva.
Ehhez a patkány fészekhez képest ez minőségi és egész luxus cucc volt. Pedig maga a Hotel egy kész romhalmaz!
Komolyan azon csodálkozom, hogy nem dőlt még ránk...

Ahogy a fiúra pillantottam megint pezsegni kezdett a vérem az ereimben. Úgy éreztem magam, mint szomj halál küszöbén lévő sivatagi elítélt. Annyira vágytam rá. Bár azt még nem igazán döntöttem el, miért is? A vérét akartam venni? Felkoncolni, akár az áldozataim és megenni, amit csak elég finomnak találok benne, vagy inkább a testét buja dolgokra használnám? Biztos, hogy ezzel a sok karral ügyes és új dolgokkal tudna meglepni.

Legelőször le kell kezelnem, vagy csak megenni tudom...

Nagy nehezen sikerült rávennem magam, hogy a felső ruháját levegyem róla az összes kesztyűvel egyetemben. Mosolyogni támadt kedvem a fél csupasz látványán. Aranyos. Azt gondoltam, hogy a mellkasa ilyen nagy, de igazából a puha szőrt egyengette magán úgy el, mintha melle volna. Érdekes, mennyire nőies akar lenni.

Amint megszabadultam a felesleges dolgoktól neki láttam a sebek fertőtlenítésének. Mivel kedves áldozatom méltóztatott elájulni a karjaim között még az idevezető út során nem kalimpált ellenkezésként. Feküdt, mint valami baba. Egy porcelán baba...

Bekötöttem, amint végeztem a fertőtlenítéssel. Soha nem kedveltem a sebek összeöltését, inkább okozni élveztem. De ugye nem minden alakul úgy, ahogy szeretné a démon. Sajnos.

Mielőtt felkecmeregtem volna az ágyról végig simítottam a puha arcán. Beletúrtam a selymes tincsei közé és hüvelykujjammal körbe rajzoltam az ajkai ívét. Apró csókot leheltem az egyik szemhéjára, mire megrebbent az érintés nyomán.
Még egy kis ideig pihentettem a tekintetem rajta, végül felkeltem mellőle és elindultam a fürdő felé. Szükségesnek éreztem felfrissíteni magam. Mindenem ázott a vérben.

Igaz, hogy egy ilyen édes vérben sokáig fürödtem, akár egy kádat is megtöltöttem volna vele! Azonban most másfajta igények sürgettek a kádba. Szükségét éreztem, hogy leszedjem magamról a mocskot, különben képes lennék bármire. Az életem pedig szándékomban áll még megtartani!

A meleg gőzből egy szál törülközővel a derekamon léptem ki. Meglepetésemre pedig Angel sz ágyon ült és szemeiből folytak a könnyek. Érdekes, azt hiszem akkor is sírt, mikor nevetve szidta az apját.

Csendesen közelítettem meg, halkan, nesz nélkül. Mégis csak ragadozó volnék, vagy mi a szösz!

[Angel]

Sokan úgy gondolták, hogy én csak feltűnési viszketegségben szenvedve kezdtem el nőnek öltözni. Hogy kitűnjek a tömegből, hogy elfogadtassam a másságom, ami az Ördögtől eredt.
Pedig erről soha nem volt szó. Egyszerűen csak olyan szép akartam lenni, mint egy lány. Mert nőnek éreztem magam, belül pedig úgy gondoltam vagyok olyan gyönyörű.
Mindig divatosan öltöztem, a frizurám is napra kész volt életemben, és a sminket is finoman használtam.
Mégis, sokan lenéztek, megvertek. De ez nem érdekelt. Töretlenül tűrtem a tortúrákat. Igaz, a fájdalomcsillapító hatású angyalporra akkor szoktam rá, mikor kezeltek vele.

Mára már csak élvezem, hogy elveszi az eszem.
Addig sem éreztem magam egy utolsó szemétnek, míg be voltam állva tőle. Sokat ártottak ilyen tudatlanabb állapotomban nekem mások, vagy épp saját magam is vágtam a karom. Számoltam. Számoltam a vágásokkal a szívemen ejtett károkat. Az apám nekem intézett mocskos szavait. Talán azt is számoltam hányszor adtam magam oda idegeneknek kéjes célokra, hogy némi örömöt szerezzek magamnak. Hogy érezzem élek.

A mostani alkalommal tisztán emlékszem rá, hogy az apám volt terítéken. Esetleg a saját elítélt viselkedésem is Lucifer ágyába kívántam. Csak szabadulnék meg saját magamtól! Akkor soha nem kerültem volna ilyen helyzetbe.

Ugyanis nem a saját ágyamban ébredtem fel. Kábult voltam, kimerült és talán valahol csalódott. Túl hamar kitisztultam.

Felültem és a lábaim magamhoz húzva kezdtem el zokogni. Hogy miért? Mindenért. A testem ocsmány állapota miatt, a fájdalomért, amitől egész életemben, később holtomban sem tudtam megszabadulni. Sem drogokkal, sem testi vágyakkal.
Pedig igazán nem állítható az, hogy ne igyekeztem volna! Mindent megtettem, hogy csillapítsam a fizikai, a lelki és egyéb fájdalmakat, azonban kevésnek bizonyult. Túlontúl kevésnek.

Nem tudom, mennyi ideje eshettem mérhetetlen önsajnálatba azon a fekete, de vértől ragacsos ágyon, mikor a - feltehetően - szoba tulajdonos előkerült.

- Úgy tűnik számomra, hogy ez az érzéki fiú egy töménytelen bánatot hordoz magában. Jól mondom, kedves Angel?

Ez a bársonyos hang, ez a mámort ígérő szempár. Minden rezdülése maga volt számomra a Paradicsom, pedig alig egy napja érkezett. Elgondolkodtató volt a kérdés. Fájdalom? Bánat? Igen, mindebből egy életre elegem lett.
Halvány mosollyal másztam közelebb hozzá és szorosan kapaszkodtam belé. Közel az arcához szólaltam meg. Szinte már a szájából tudtam volna levegőt venni.

- Ezt a töménytelen bánatot szeretném elfelejteni legalább egy estére. Mit szólsz, nagy fiú? Képes lennél olyan örömöket okozni nekem, amiktől elfelejtek mindent? Még a nevem is?

Próbáltam annyi kéjt, annyi vágyat belesűríteni a hangomba, amennyivel képes lehetek elcsábítani bárkit, még ebben a reménytelen és pocsék állapotomban.