Alexander

Gyermeki örömmel kattintgattam a műanyag kis fényképezőgépet, amit Jaydennel szereztünk a régiségkereskedőnél. Nem neveztem volna éppen nagyon réginek ezt a cuccot, habár ki tudja, valójában mikor debütált. Mindenesetre gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy tudtam szerezni egy ilyet. Pakito mellém röppent, a fejem mellett tapicskolt a párnán, miközben én háton kifeküdve "fotóztam" a gépemmel. Ha valóban működött volna a kis kamera, milliónyi kép készült volna Tyler ágyának aljáról, a ráragasztott koncertes kis emlékeimről és filccel felfirkált cuccokról. De valójában a kis kamera a szemem elé különféle állatokat és tájakat festett le. Pakitónak tetszett a gép hangja, elkezdte gyakorolni, miközben kattintgattam az éppen ismét sorra kerülő afrikai oroszlán után felbukkanó jegesmedvét, majd jávorszarvast, mígnem eljutottunk egy pandáig.

– Meddig fogod még kattogtatni azt a nyavalyát? – kuncogott fel Charlie, miközben elsétált az ágyam mellett.

– Hé – vettem el egy pillanatra a szememtől a kamerát. – Hadd szórakozzak már egy kicsit!

– Nyugodtan, szépfiú, Charlie nem akart bunkó lenni – jelent meg Jayden, hogy szúrós pillantással illesse a barátját. Ahogy elment mellettem, összeborzolta a hajam, majd újra Charlie-ra pillantott. – Láttad volna a kereskedésben! Valósággal megbabonázta a hely.

– Ez igaz – mosolyodtam el, és félreraktam a gépet Pakito mellé, majd figyelve, nehogy bebasszam a fejem az ágyba, felültem csak azért, hogy vethessek egy pillantást Jayden után. Lehet, hogy megbolondultam, de felettébb izgalmas elfoglaltságnak tűnt csak bámulni, ahogy minden lépésnél finoman kilengett oldalra a csípője. Szerintem modellnek is elmehetett volna, nagyon szép mozgása volt. Vagy csak én lettem cseszettül szerelmes belé az elmúlt fél napban.

– Ha ilyen feltűnően bámulod, hamar le fogod buktatni magatokat a rajongóink előtt is – jegyezte meg Tyler halvány mosollyal az arcán. Honnan a frászból került elő hirtelen?

– A turnébuszban senki nem látja – mormogtam az orrom alatt.

Amúgy meg baromira igaza volt. És egy pillanatra ismét fejbevágott minden, ami a koncerten, meg azután, végül az interjú alatt történt. Még mindig nem volt esélyem beszélni a srácokkal. Főleg Tylerrel, aki hiába tűnt úgy, hogy jól kezeli a helyzetet, féltem, hogy ismét összeomlik attól, ami a tetkószalonban is történt. A gyomrom szerintem öklömnyire zsugorodott, és az ebéd, vagy legalábbis ami maradt belőle hosszú órák után, kezdett visszakúszni a torkomba. Lehet, hogy szimplán csak a gyomorsav volt. Tudja a franc. Nem volt kellemes. A folyosó padlóját bámulva rámarkoltam a matracom huzatára.

– Hé, mi a gáz? – lépett közelebb Tyler, aki egyből észrevette rajtam a változást. – Rosszat mondtam?

– Mi? Nem, dehogy – ráztam meg a fejem. Illene beszélnem vele, csak ne lenne ez a geci gyomorgörcs. – Nem mondtál semmi rosszat. Csak hülye vagyok.

– Ja, azt már megszoktam – mosolygott rám, és lehuppant a padlóra velem szemben. – Ha tippelnem kéne, azt mondanám, úgy érzed, dumálnod kell velem arról, ami köztetek van. Mi lenne, ha nem éreznéd ezt? Nem fogok pisztolyt a fejedhez, hogy teregesd ki a magánéletedet. Majd dumálunk, ha készen állsz.

Féloldalas mosolyba rándult a szám. Csak ne ismerne ennyire. Lábfejjel finoman megsimogattam a lábát, ha már nem ült hozzám annyira közel, hogy kézzel is el tudjam érni anélkül, hogy meg kellene mozdulnom.

– Bocs az esti miatt. Nem így akartam – sóhajtottam fel. Tyler ennél jóval többet érdemelt volna. Jóval többet, mint egy random csók, ami az orra előtt csattan el, méghozzá egy koncert kellős közepén. Hogy aztán a hülye haverja még pánikba is essen. Megcsóváltam a fejem, nagyon szarul jött ki az az éjszaka, főleg az a hülye pánik és sírás, amit letoltam Jayden mellett. Mégis mi a franc volt az? Honnan a fenéből jött elő?

– Ugyan már – legyintett Tyler. – Én sajnálom, hogy ott hirtelen nem tudtam normálisan foglalkozni a pánikoddal. Keménynek kellett lennem, hogy be tudjuk fejezni a koncertet – fintorgott. – Aztán meg eltűntetek Jaydennel, és még nem volt alkalmunk beszélni róla. De ha bármikor elmondanád, miért borultál ki annyira, akkor csak szólj.

– Ha nem lettél volna kemény, lehet, hogy nem jutottam volna vissza a színpadra – feleltem keserűen. – Fogalmam sincs, mi volt akkor velem. Így visszagondolva talán rémisztőbb, mint akkor hittem. Csak máshogy. Aztán azért tűntem el, hogy megkeressem Jaydent, de szerintem ezt ti is tudtátok. És taknyosra bőgtem magam – tettem hozzá fintorogva.

– Sok szart vágott hozzád mostanában az élet, mi? – mosolygott cseppet sem boldogan. – Nem akarom elbaszni a kedved, de tudod, hogy lesz még szarabb is, ugye?

Bólintottam neki. Jobbat nem tudtam. Felnéztem Pakitóra, aki rugózva és ugrálva játszott a kamerám mellett, néha puszikat adva a gépnek, vagy "Kukucs!"-ot játszva elhasalva, és ismét felegyenesedve.

– De! – folytatta, miután bólintottam. – Én mindig itt leszek neked. Akkor is, ha az álladig ér a szar, és annak fogsz örülni, hogy legalább nem hullámzik.

– Te is számíthatsz rám – mosolyogtam rá, lábbal ismét megsimogatva az övét, majd finoman megrugdosva őt. Fejjel intettem magam mellé, hogy emelje fel a valagát, és jöjjön be mellém a kis vackomba.

– Felejtsd el – fintorgott. – Olyan kényelmes itt, eszemben sincs megmozdulni.

– Akkor gebedj meg – kuncogtam fel. – Amúgy hogy viseled? Jól a nyakadba csesztem ezt az egészet, mi?

– Xander – sóhajtott fel. – Mégis mit viselek hogyan? Persze, Jayden új, arra nem számítottam, de ugye nem hiszed azt, hogy a másik dolgot nem tudtam hamarabb, mint te? – billentette oldalra a fejét. – Még ha felcímkézni nem is tudlak, és nem is akarlak, azért az egyértelmű volt már egy ideje, hogy nem a heterók táborát erősíted.

– Miért van az, hogy ezt eddig kettőből kettő ember jobban tudta nálam? – horkantottam fel. Legszívesebben odaszóltam volna Charlie-nak és Mattnek, hogy mondják meg, mit gondolnak, de szerintem hasonló választ kaptam volna tőlük is. Gaga meg a nyavalyás melegradarja vagy mije.

– Gondolom, a másik ember Jayden, akinek beépített melegradarja van, szóval az érthető – vigyorgott. – Én meg jobban ismerlek, mint te magadat. Meg aztán a hülye régi filmeidben valahogy mindig rákattantál a pasikra. Például ott volt az a tangós, vagy milyen jelenet, amiben úgy nézted végig a két fickó táncát, mintha...

– De azok olyanok is voltak! – vágtam közbe. Na meg aztán Rudolf Nureyevről és Anthony Dowellről volt szó! Képes lettem volna miattuk beiratkozni tangó órára, baszki! És nem én vagyok szerintem az egyetlen. – Például Marlon Brando, Jude Law és még sokáig lehetne sorolni! – Azt persze lenyeltem, hogy jelenleg ilyen rivaldafénynek Henry Cavill örvendett, meg még páran. Habár Henry a leginkább, mondjuk...

– Aha. Nem – rázta meg a fejét Tyler, amivel kiragadott a gondolataimból. – Hidd el nekem, ha heteroszexuális vagy, egyetlen pasi lehet, aki felkelti a figyelmedet, és az Henry Cavill.

– Faszomat, Tyler, ne legyél gondolatolvasó! – rúgtam belé ezúttal kicsit talán erősebben.

– Bocs – röhögött, majd elnyújtózkodott a mögötte lévő priccsig, lekapott róla egy párnát, és megdobott vele. – Ezt azért, mert állandóan belém rúgsz.

Dühödten visszavágtam volna neki a párnát, aztán rájöttem, hogy az Charlie-é volt, aki nem szerette, ha a cuccait ilyen gyerekes harcokra használtuk, szóval inkább letettem magam mellé a párnát, és bevágtam egy durcás fejet Tylernek. A saját párnámat mégsem dobhattam neki fényképezőgépestől és Pakitóstól.

– Szóval... – sóhajtottam fel, és inkább felhúztam törökülésbe a lábam, nehogy ismét belerúgjak Tylerbe. – Te is eladtad a lelked?

– Mi? – vonta fel a szemöldökét. A látóterembe bekúszó Jayden büszkén elvigyorodott, mintha örült volna, hogy emlékeztem arra, amit az első csókunkkor mondott. Mondjuk hogy ne emlékeztem volna arra az éjszakára, alkohol ide vagy oda. Viszonoztam Jaydennek a mosolyt, mint egy boldog kisgyerek, majd visszafordultam Tylerhez.

– Nem fontos – röhögtem fel. – A dolog JJ része... az nem zavar? – kérdeztem aztán félve, még mindig a múltkori növényes kis hülye poén miatt. Lehet, hogy nem kellett volna, hogy Tyler véleménye vagy bárkié ennyire érdekeljen, de Tyler családtag volt, tesó, és nem akartam volna semmi olyat, ami ezen változtat. Persze Jaydent eldobni a világ legorbitálisabb faszsága lett volna részemről, de a hülye fejem képes lett volna keresni egy olyan utat, ahol biztonságosan lehetne lavírozni. Mintha ezek az ötletek olyan jól végződtek volna másoknál...

– Bevallom, amikor összeállt a kép a színpadi csók után, egy kicsit zavart. Nem azért, mert bajom van Jaydennel – pillantott a hallgatózó gitáros felé –, inkább csak féltettelek, azt hiszem. Mert ő ugye elég laza seggfej, neked meg ismerem az érzelmesebb oldaladat, és féltem, hogy meg fog bántani. JJ, a picsába, ne vágj már ilyen sértett arcot, hagyd, hogy befejezzem! – szólt rá Jaydenre, majd visszafordult felém. – De aztán láttam az arcát, ahogy hátulról átölelted éjszaka, amikor totál dühös volt Mattre meg rám, és most már minden oké. Fülig beléd van esve – suttogta bizalmasan.

– Azt mondod? – kérdeztem vissza, hogy ismételje meg a nyilvánvalót, és simogassa még egy kicsit a lelkemet. Jólesett hallani mástól, hogy nem csak nekünk egyértelmű a dolog. Egyébként pedig egyet tudtam vele érteni. Tyler ismert annyira, hogy tudja... a világ faszságait nehezen viselem. Főleg azokat a hülye interjúkat. És Jayden múltkor valami fanfiction cuccot is emlegetett. Na majd lehet, hogy ráveszem magam, hogy felnézzek a netre, habár semmi kedvem nem volt még hozzá. A múltkori szaros interjú után sem lett volna, de Jayden élőzni kezdett, azt pedig látni akartam. Aztán meg azért mégiscsak aranyos volt látni azokat a szerkesztett képeket is a virágcsokrokkal és különféle szövegekkel. De a mostanitól féltem, és leginkább attól a részétől, hogy talán okkal tettem mindezt.

– Azt ám – bólogatott lelkesen. – Olyan szerelmes, hogy...

– Hogy? – jelent meg végre Jayden is, miután percek óta csak fülelt. – Mennyire is vagyok szerelmes, Tyler? Légyszi, fejtsd ki, kíváncsi vagyok!

– Annyira vagy szerelmes, hogy képes voltál órákig régiségboltban csövezni Xanderrel, és tuti, hogy egy rossz szó sem hagyta el miatta a szádat. Észrevetted egyáltalán, hogy három órát töltöttetek ott?

– Hogy mennyit? – nézett Jayden Tylerről rám. – Dehogy volt az három óra.

– Pedig annyi volt – bólintottam komolyan. – Több is lett volna, ha rajtam múlik, de zúgott már a fejem a sok cucctól. Meg talán attól a zöld szartól, tudod, az étkészlet, amiről azt mondtam, hogy sugárzásveszélyes általában.

– Hogy mit mondasz? – haladt el mellettünk Charlie egy csomag nachosszal a kezében.

– Régi hülyeségek – legyintettem. – Tudod, amikor az emberek leszarták, hogy egészségre káros dolgokat csinálnak. Vagy éppen úgy adták el őket, hogy jaj, de szuper az ember egészségének.

– Mint a műhóként használt azbeszt az Ózban, mi? – fintorgott Jayden.

Hirtelen akartam szólni és helyeselni, de aztán a döbbenettől, hogy mindezt Jayden mondta, csak pislogni tudtam.

– Ne akard elérni, hogy unikornisok és szívecskék lebegjenek körbe, ha rád nézek – emeltem rá végül az ujjamat figyelmeztetően.

– Pedig pont az a cél – biggyesztette le az ajkát. – Nem azért keresgélek érdekes dolgokat a régmúltból, hogy aztán semmiféle elismerést ne kapjak érte.

– Ha megbocsátasz, az elismerést most nem szeretném a legjobb haverom orra előtt – mutattam rá Tylerre, majd a nachos ropogó hangját hallva Charlie-ra mutattam. – Meg a tied előtt, aki úgy csámcsog ott jelenleg, mintha moziban lenne.

– A srácok majd legfeljebb becsukják a szemüket – legyintett Jayden, aztán halál lazán lehajolt hozzám, és puszit nyomott a fejemre, mintha nekem járt volna az elismerés valamiért. Vagy talán csak örült, hogy legalább a srácok előtt nem kellett titkolóznunk.

Baszki, Jayden. Fülig vörösödve legszívesebben elbújtam volna, ahogyan Pakito játszott még mindig azzal, hogy a kamera mögé bújt, aztán onnan bukkant fel, hogy "Kukucs!", csak mi éppen rohadtul nem foglalkoztunk szerencsétlen papagájjal.

– Addig bírjátok ki, amíg elérünk Salt Lake Citybe, és ott majd úgy szervezünk, hogy egy szobába kerüljetek – felelte Charlie, majd hirtelen Tylerre pillantott. – Már ha téged nem zavar, hogy...

– Csak megpusziltam a fejét, Charlie – jegyezte meg Jayden. – Nem mintha le akarnám vetkőztetni előttetek. Csak egy puszi volt.

– Én meg csak mondom, hogy van ilyen opció is, ha élnétek vele. Xander fejét elnézve... – Még egy nachost vett a szájába, mielőtt folytatta volna. Közben Jayden hirtelen felém fordult, hogy lássa zavarban lévő, valószínűleg paradicsomvörös fejem, majd ellágyult a tekintete, mintha megértette volna, mire gondolt Charlie. – Szerintem nem bánná, ha kapnátok némi kettesben töltött időt.

– Ohh, hát... – nyögte ki Jayden zavartan. – Khm. Oké, persze, jó lesz, ha közös szobánk lesz Xanderrel.

Legszívesebben az arcomba vágtam volna egy párnát, hogy beleordítsak. Szentséges Gaga! Egyszerre akartam volna és féltem azoktól az álmoktól, amik ezzel valóra tudnának válni. Vagy ha csak befejeznénk mindazt, amit hajnalban a parkolóban kezdtünk azzal, hogy a combját kezdtem el csesztetni. Nem tudtam még egy nevezőre hozni a szerelmi életem azzal, hogy Jaydennel közben zenésztársak is voltunk.

– Na, nézd meg, Charlie, most totál zavarba hoztad – morogta Jayden, miközben helyet foglalt mellettem, és elkezdett Pakitóval szórakozni. Odatartotta az ujját annak a hülye papagájnak, aki egyből fellépett rá, majd rugózva táncolni kezdett, amiért végre valaki figyelt rá. – Pakito, most mondd meg... Kibeszélik itt a magánéletünket.

– Dance, fucker, dance – felelt erre a madár.

Kiszakadt belőlem a röhögés. Jobban mondva, a feszültség és zavar, amit éreztem egészen addig. A srácok visszafogottan, de szintén jót mulattak Pakito megszólalásán. Tyler persze a szeme sarkából figyelt rám, mert mégiscsak tudta rólam, hogy ilyen hülyén csak filmezések alatt tudok felröhögni, ha valami nagyon szar poén elcsattan, vagy akkor, ha túl sok feszültség gyűlt fel bennem. Mikor kicsik voltunk, néha direkt odaszúrt egy-egy poént, ha látta, hogy rám fér, hogy a fejem kitisztuljon, máskor meg csendben tűrte azokat az ordításokat, amiket aztán Jaydennel és Charlie-val is megszoktattam. Persze nem mondtam el, hogy miért vannak, de egy idő után maguk is rájöttek, hogy feszkólevezetés céljából csináltam az egészet.

– Jól van, kishaver – simogatta meg Jayden Pakito fejét. – Ezt a dalt nem kellett volna megtanítani neked, de sebaj, már elbasztam.

– Ez még mindig jobb, mintha Charlie sóhajtozásait tanulná el, valahányszor üresen találja a nasikészletét – kuncogtam fel, vetve egy pillantást a még mindig nachost rágcsáló basszusgitárosunkra, aki két falat között, teli szájjal halkan nevetett.

– Na még csak az kéne! – kapta Jayden a szívéhez a kezét. Színpadias megmozdulás volt. – Bőven elég azokat a hülye sóhajokat Charlie-tól hallgatni, Pakito maradjon csak a zenénél.

Erre az a hülye madár, mintha értette volna a feladatot, elkezdte teli torokból énekelni a Let it Go-t. Nem hazudok, ha azt mondom, ettől mindannyiunk szeme úgy elkerekedett, mintha minimum egy szellemet láttunk volna, míg elölről Matt hisztérikus nevetése hangzott hátra. Mi a fasz?!

– Matt? – kiáltottam előre döbbenten.

– Vagy fél éve tanítottam neki, de a drágám eddig sosem énekelte! – kiabált hátra Matt nevetve.

– Zseniális – csóválta a fejét Jayden. – Aztán majd egyszer élő videóban kezd rá, és magyarázkodhatunk, hogy ezt nem tőlünk tudja, mert mi menőbb Disney dalokat szoktunk tanítani neki.

– Én még egyet sem tanítottam neki – feleltem, nagyokat pislogva Jaydenre.

– És én sem – vonta össze a szemöldökét Tyler.

– Jó, akkor csak én tanítok neki Disney-t, na! – hadarta Jayden, mielőtt Charlie is megszólalhatott volna. – De valamiért nem szereti őket énekelni, pedig tud Mulant is, meg... Megtanultuk az Aladdinból az egyik dalt – fejezte be, és esze ágában sem volt rám nézni, miközben ezt mondta. Vajon mikor tanított neki Aladdint? Nem tudtam volna letörölni az arcomra kúszó vigyort, sem letagadni, hogy a szívem hevesebben kezdett dobogni az információ hallatán. Imádtam azokat a dalokat, egytől egyig. De ezt sosem említettem neki. Mégis pont ebből tanított neki? Lehet, hogy Jayden a titkolt kis lelkitársam lenne? Fú, ez geci romantikus és nyálas lenne. Imádnám.

– I wanna paint your face like you're my Mona Lisa* – rikácsolta közbe Pakito olyan lazán táncikálva, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne erre a szövegre cukin ugrálni Jayden ujján.

– Ki a fasz tanított neki ilyet? – fakadt ki Charlie.

Nem tudom, mi lepett meg jobban. Hogy Pakito Maneskint énekelt, amit szerintem egyikünk sem hallgatott – mármint hangosan biztosan nem –, vagy Charlie kirohanása, amit szökőévente egyszer láthattunk csak tőle.

– Akárki is volt, az mostantól nem tagja a zenekarnak – jelentette ki komolyan Jayden. – Tyler? Te voltál?

– Még mit nem! – kérte ki magának Tyler.

– Akkor Xander? – fordult felém Jayden. – Bevallhatod, téged nem rúgunk ki egy ilyen hiba miatt.

– Jó, oké – emeltem fel a kezem megadóan. – Megvallom bűneim színetek előtt! Hallgatni szoktam pár dalt, köztük ezt is, de nem úgy, hogy Pakito is megtanulja – tettem hozzá, és fordítva, meg hanyagul, leszarva mindent, keresztet vetettem. Nem voltam vallásos, soha nem is érdekelt, ezt a srácok is tudták. – Isten engem úgy segéljen. És God bless aMmmerika!

– Töredelmesen bevallom, néha előfordul, hogy én is meghallgatok tőlük pár dalt. Köztük ezt – mormolta Jayden, miközben végig engem nézett, mintha gondolkozott volna valamin. – És ha már Xander hülyeségeket dumál, akkor Feed my Frankeinstein – üvöltötte totál nem ideillően az Alice Cooper dal címét.

Ezen muszáj volt röhögnöm, habár azt a pillantást nem értettem tőle. Mármint, hogy mit akart vele, és mi a fene járt a fejében. De megnyugtató volt a tény, hogy Jayden is hallgatott ilyen dalokat, habár nem feltétlen néztem volna ki belőle. Nekem ráhangolódás gyanánt jól jött pár dal, hogy színpadon hozni tudjam azt a karaktert, amivel anno megvettem a közönséget.

Óvatosan átvettem tőle Pakitót, aki már megint azt a bizonyos The Offspring számot fütyülte, ezúttal szerencsére szöveg nélkül. Bolond egy madár volt, és tökéletesen illett a zenekarunkhoz.

– Akkor ez egy örök rejtély fog maradni – vont vállat Charlie, majd megkocogtatta a földön ülő, és igencsak homlokát ráncolva gondolkozó Tyler fejét. – Jössz előre?

– Aha, miért ne? – vonta meg a vállát Tyler, mielőtt felkelt volna.

– Szóljatok már Mattnek, hogy egy fél órán belül álljunk meg, mert fotoszintetizálni akarok! – szóltam utánuk emelt hangon. Rám fért volna már egy kis friss levegő és valami húgyszagú parkoló, ami nemcsak a szagokat, de a hőséget is egyaránt ontotta magából.

– Mindenképp – kiáltott hátra Tyler, mielőtt végleg elnyelte volna őket a busz eleje. Kettesben maradtunk Jaydennel. Mármint ha nem számítottuk a The Offspringet dúdolgató papagájt.

– Olyan bolond ez a galamb – mosolyodtam el, hogy megtörjem azt a csendet, ami kettőnk között volt. Pakitót felpakoltam a vállamra, miközben kényelmesen magam mögé tenyerelve kicsit hátradőltem. Oldalra billentett fejjel végignéztem Jaydenen, aki még mindig furán pillantgatott felém, de nem mondta volna el, mi a franc baja van. – Elmondanád végre, hogy miért pislogsz így rám?

– Tessék? – kérdezett vissza úgy, mintha éppen ebben a pillanatban szakítottam volna ki valamiféle álomból. Elmosolyodtam rajta, Pakito meg arrébb totyogott a vállamon, és Jayden felé hajolt szinte annyira, hogy majdnem leesett rólam.

– How u doin'? – csipogta a hülye galambunk, majd visszahúzódott a nyakamhoz, és onnan dobott puszikat Jayden irányába. Mi a... Nem láttam a madarat, de vetettem felé egy csúnya pillantást, és finoman seggbe pöccintettem, amitől ijedten felrikácsolt, de nem ugrott le rólam, hanem belecsípett az ujjamba. Áu, kis dög. Nem elég, hogy Jaydennek adod a szépet, de még meg is csípsz?!

– Oké, ezt tuti tőled tanulta – kuncogott Jayden. – Szóval mit is kérdeztél?

– Azt, hogy miért néztél rám ilyen furán – feleltem, a kezemet rázva, amit Pakito megcsípett, és amikor kipirosodott ujjam a számba vettem, hogy egy kis nyállal enyhíteni tudjam a fájdalmat, ez a kis geci még ki is nevetett. Habár Pakito gúnyos nevetése labdába sem rúghatott amellett, ahogy Jayden ezt az egész mozdulatsort végigkövette. A szívem megugrott, és talán legszívesebben kikaptam volna az ujjam a számból, de az már túl feltűnően adta volna tudtára a zavart, amibe hozott, így lángoló arccal, de büszkén viseltem mindent. Jayden úgy tűnt, már megint elkalandozott. – Na? – vontam fel a szemöldököm, még mindig a megcsípett mutatóujjammal a számban, de továbbra sem tűnt úgy, mintha egy bolygón tartózkodnánk. – Hé, hello – vettem ki végül a számból az ujjam, és integettem egyet neki. – Mayday, Mayday, Föld hívja Jaydent.

– Bocs, figyelek – zökkent ki a gondolataiból. – Nos, ha már volt szó arról, hogy egy hotelszobán fogunk osztozni, és ezúttal a fiúk sincsenek itt... Azt hiszem, végül is beszélhetünk erről – vonta meg a vállát, miközben egy picit közelebb kúszott hozzám. Összevontam a szemöldököm, miközben ismét megráztam a fájdalomtól lüktető kezemet. Jayden egy pillanatra lekövette a kézmozgásom, mintha aggódott volna, majd hirtelen visszanézett rám. – Azért néztem rád olyan furcsán, mert azon a dalon gondolkoztam, amit Pakito énekelt, és azon, hogy szoktad hallgatni. Mármint az megvan, miről szól, ugye? Elgondolkodtatott, hogy a te esetedben mit jelent az, hogy ilyen zenét hallgatsz – mormolta, miközben elkapta a kezem, és finoman fújni kezdte az ujjam, hátha egy kis levegővel csökkenteni tudja a fájdalmat.

– Öm... – Elakadt a hangom, Jaydent tudtam csak nézni, és arra gondolni, amikor kifestette a körmömet, és aztán hasonlóan fújkodta, hogy száradjon. Megint halál komolyan vette az egészet. Sikerült szerintem megint elvörösödnöm tőle. – Ha túl sokat filmezek, akkor szoktam hallgatni, mármint... utána. Mert segít visszahangolódni koncert előtt erre a kicsit fuckboyos karakterre, amit a színpadon tolok néha, tudod? De mondjuk az, amit most ez a gyogyós énekelt, elég aranyos részlet.

– Jaj, szegény ártatlan szívem – mormolta Jayden. Ártatlan? Mi van? – Ez a dal a szexről szól. És nem is akármilyenről...

– Azt tudom – feleltem értetlenkedve. – De közben meg tökre tetszik benne ez a kicsit... mi ez... Líraibb, da Vinci vonal, az szerintem ad némi romantikusságot bele. Vagy ilyesmi – gondolkoztam hangosan. Mármint azok alapján, hogy Leonardo mennyit dolgozott azzal a portréval, és hogy amúgy a csaj maga is elég csinos, korszak ide vagy oda.

– Olyan aranyos vagy – puszilta meg az ujjamat pont ott, ahol Pakito megcsípte, majd komolyan felnézett rám. – Láttam egy koncertvideót, ahol az énekes srác ennél a résznél eléggé úgy mozgatta a csípőjét és a kezét, ami orális szexre utalt, és a szövegből ítélve feltételezem, hogy ez a sor azt jelenti, hogy az illetőnek... Nos, az arcára szeretne élvezni – mondta olyan nyugodtan, mintha egy cseppet sem hozta volna zavarba a téma.

– Hogy mit csi... Óóóóó! – fordultam el tőle tágra nyílt szemmel, és egy röhögő Pakitóval a vállamon. Elkaptam a kezem a kezéből, és legszívesebben talán a fejemet vertem volna a falba. Istenem, hogy lehetek ennyire hülye? Látszik, hogy régi romantikusokon nőttem fel, baszki.

– Héé! – húzódott hozzám közelebb Jayden. – Ne érezd magad zavarban! Szerintem tök cuki, hogy nem gondoltál ilyesmire.

– Pedig így már elég egyértelmű, hogy egy ilyen dalban pont nem valami marha romantikus szart akartak idézni – morogtam az orrom alatt. – Kösz a felvilágosítást amúgy.

– Most szarul érzed magad, ugye? – fintorgott Jayden.

– Csak néha pofán... – Zseniális mondatkezdés egy arcra élvezős szöveg után, Alexander. – ...vág, hogy huszonéves létemre néha olyan... ártatlan gondolataim tudnak lenni, mint egy kisgyereknek. Ami annyiban marhára gáz, hogy a mostani gyerekek már többet tudnak a szexről és minden másról, mint mi tudunk fiatal felnőttként.

– Szerintem én azért többet tudok róla, mint a tizenévesek – vonta meg a vállát. – De ja, értem, amit mondasz, csak én ezt nem tartom gáznak. Mindenkinél más fontos. A Maneskin abból a szempontból tök jó ezekkel a szókimondó cuccokkal, hogy nem kezeli tabuként a szexuális vágyakat akkor sem, ha azok kicsit extrémebbek. Ez klassz a szexualitásukra ráébredő tiniknek. De nem kell mindenkinek ilyennek lennie, és nem kell amiatt szégyenkezned, hogy egy Mona Lisás dologról valami cuki jut eszedbe, nem az arcra élvezés.

– Szerintem te többet is nyertél, amikor eladtad a lelked, nem csak egy melegradart – mosolyodtam el azon, amit mondott. Esküszöm, úgy tudott beszélni, mint valami professzor, ha akár egy pillanatra is megkomolyodott bármilyen témában. Imádtam benne, hogy ilyen gondolatokat tudott a semmiből összerakni.

– Köszönöm – mosolyodott el a bók hallatán, majd megint hozzám hajolt, és arcon puszilt. Nem sokon múlott, hogy fülig érő vigyorra húzzam a szám tőle, de így is kiérdemelt magának egy mosolyt azzal, amit csinált. Ezen persze ismét mosolygott ő is, miközben visszahúzódott. – Biztos, hogy egy hotelszobán szeretnél osztozni velem Salt Lake Cityben? Nem baj, ha Tylerrel lennél.

– Miért ne akarnék veled osztozkodni? – kérdeztem vissza meghökkenve. – Pakito úgyis Tyler mellett fog kikötni. Meg akarok szabadulni ettől a nyüves... drága jó angyaltól – javítottam ki magam, amikor Pakito hirtelen a fülem után kapott, hogy megcsípjen. – Meg aztán... – folytattam kicsit csendesebben, és szerintem ismét elpirulva. – Tetszett, hogy hozzád bújva tudtam aludni.

– Jól van – puszilt meg megint, majd elvette tőlem Pakitót, mielőtt megint megcsípett volna. – Mivel haragítottad ennyire magadra ezt a szerencsétlen madarat? – kérdezte, miközben Pakito hozzábújt.

– Nem tudom, de kezdem úgy érezni, hogy bejössz neki – morogtam sértetten.

– Talán féltékeny vagy? – vonta fel a szemöldökét szórakozottan. – Mert akkor szeretném közölni, hogy egy papagáj sem vehet el tőled. A szívem a tiéd.

– Ezt mondd ennek a dögnek – pöccintettem ujjbeggyel csőrön az említettet, aki cserébe az ujjam után kapott, hogy megcsípjen, de ezúttal gyorsabb voltam nála. Míg Pakito sértetten rikácsolt egyet, elért a tudatomig az, amit Jayden mondott. "A szívem a tiéd." Megrökönyödve kaptam a fejem Jayden irányába. Tágra nyílt szemmel néztem őt, egyre inkább lángoló arccal, és olyan fura szívveréssel, mintha az a szerencsétlen ketyegő fel-alá ugrált volna a testemben, nem tudva eldönteni, hogy a mellkasomban, a torkomban, netán... jóval délebbi féltekén akarna dobogni. Meg akartam csókolni. Úgy, ahogy a tetkószalonban a kanapén.

– Most meg te nézel furán – jegyezte meg. Fel sem fogta volna, mit mondott?

– A-azt mondtad, hogy... hogy a szíved az enyém – ismételtem meg hebegve. – Meg valami olyat, hogy egy papagáj sem vehet el téged tőlem.

– Hm, tényleg? – kérdezett vissza lazán, Pakitóval játszadozva. Tedd már félre azt a nyavalyás madarat! – Egész gyorsan eljutottunk idáig, miután sokáig azt sem ismertem be magamnak, hogy tetszel, de oké. – Felpillantott rám, valószínűleg csak ekkor vette észre, milyen hatással voltak rám a szavai, mert átrakta Pakitót Charlie ágyára az újdonsült kamerámmal együtt. – Azt hiszem...

Alighogy eltűnt minden zavaró tényező a képből, hirtelen felé hajoltam, hogy megcsókoljam. A fizika persze ezúttal sem volt az erősségem, így abban a pillanatban, hogy a szám az övét érte, és jobb kézzel a tarkójához nyúltam ahelyett, hogy a lendületemet állítottam volna meg a matracra tenyerelve, sikerült Jaydennel magam alatt elhasalni az ágyon. A kanapés incidens után, amikor megígértem neki, hogy nem fogom a pillanatot rontani hülye szövegeléssel, nem is rontottam. Éppen csak egy pillanatra váltam el tőle, kinyögve egy halk bocsit, mielőtt ismét megcsókoltam volna őt úgy, ahogy ő is tanított eddig csókolózni. Talán kicsit kevesebb hévvel, de kellő szenvedéllyel és lendülettel ahhoz, hogy pár pillanaton belül már a pólómba markolva megpróbáljon még közelebb húzni magához. Aztán kalandozni kezdett a keze. Először csak a derekamra simította rá, majd a combom külső oldalán levezette addig, amíg elért anélkül, hogy túl sokat kellett volna mocorognia, a következő pillanatban meg már a fenekemen simított végig olyan finoman, mintha csak véletlen ért volna hozzám. A hülye pillangók hülyét kaptak tőle, én meg attól, ahogyan mindenre ágyéktájon reagált a testem.

– Nem túl sok? – suttogta Jayden, épphogy megszakítva a csókot.

Nem! De! kiáltott fel egyszerre két hang a fejemben. A fenébe is! Próbáltam valahogy kicsit feljebb tolni magam róla észrevétlenül, legalább csak deréktól lefelé, de amilyen balszerencsés hülye tudtam Jayden mellett lenni mostanság, az ágy szélére eső térdem megcsúszott és az ágyékom előbb érte el az övét, minthogy a lábam talajt fogott volna. Faszom! Lehunyt szemmel káromkodtam.

– Ezt... – morogtam magam elé. – Ha most ezt... – kezdtem bele, próbálva remegő lábbal tartani magam, habár a hülye zoknim is csúszni kezdett a szőnyegpadlón. Mindegy! Nagyot nyeltem, próbáltam kontroll alatt tartani mindent. Jayden feltűnően csendes volt. A légzését sem nagyon hallottam. Zavartan lepillantottam rá, és a látvány egyazon pillanatban volt izgató és kicseszettül aranyos. Tökéletesen Jaydenes volt, ahogy feküdt alattam, lehunyt szemmel, olyan erősen beharapva a száját, hogy az ajkai széle már kivörösödött tőle. Baszki. Vonallá préseltem a szám, próbálva immáron nevetést elfojtani. Annyira tisztán láttam magam előtt, ahogy pár éve talán ugyanilyen hülye fejet vágva mantráztam magamban, hogy halott kiskutyák, széttrancsírozott kiskacsák, hogy valami olyan képet vetítsek az agyamba, ami nem enged felizgulni. Nem bírtam tovább nevetés nélkül, halkan felkuncogtam, és Jayden nyakába borulva magamhoz öleltem őt. Te jó isten... mit isten. GAGA! Legszívesebben világgá kürtöltem volna megint, hogy mit érzek Jayden iránt, és hogy ő mit érzett irántam. A pillangóim az egekig tudtak volna megint repíteni.

– Xander... – nyögte ki nagy nehezen. Hallani lehetett, hogy minden hanggal meg kellett küzdenie. – Szállj le! Kérlek.

– Persze – vágtam rá félig kuncogva, félig komolyan, gyors puszit nyomva az arcára. – Kérlek, ne értsd félre, csak... amilyen arcot vágtál – hadartam, miközben megpróbáltam feltolni magam róla, és ezzel együtt bebaszva a fejemet Tyler kicseszett ágyának aljába. – A kurva élet – morogtam, a koponyám hátsó felét masszírozva, de már Jayden két lába között ülve, és onnan arrébb araszolva, teljesen felgyűrve a bevetett ágyat. – Bocsi.

– Gaga, segíts – mormolta Jayden még mindig lehunyt szemmel, a szemöldöke ráncolásából ítélve még mindig erősen koncentrálva halott kisállatokra.

– Mondanám, hogy folytassuk ezt valami zárt térben... – vakartam a fejem. Baszki, remélem, ennek nem fog nyoma maradni. Az egyetlen zárt terünk a mosdó volt, de az meg baromira kicsi és szűkös, és... nem sokra mennénk vele. Pláne, hogy Jayden sokkal jobbat érdemelne.

– Ezzel nagyon nem segítesz.

– Nem a buszunk mosdójában akarnám ezt, vagy valami random benzinkút mosdójában és ilyenek – tettem hozzá. Ha már szintet akarunk lépni, akkor csináljuk rendesen. Érzékien, romantikusan.

– Mi? – pattant ki egyből a szeme, és rögtön fel is ült. – Én sem! De még mennyire, hogy nem. Nem – rázta meg a fejét, mintha csak nyomatékosítani akarná a szavait. – Ha egyszer eljutunk odáig, akkor az normálisan fog megtörténni. Kényelmes helyen, lassan, odafigyeléssel. Nem így. Azért is kértelek, hogy szállj le rólam – suttogta. – Nem szerettem volna semmi olyat tenni, amit később megbánhatnánk.

– Hé, nyugi – mosolyogtam rá olyan gyengéden, ahogyan csak tellett tőlem. Visszahúzódtam közvetlen mellé, úgy támaszkodva meg, hogy a tenyerem a kézfejére simuljon. Finoman megszorítottam a kezét, próbálva nyugtatni őt. – Tudom, hogy figyelsz rám... sokszor helyettem is. És azt is tudom, hogy semmi olyat nem csinálnál, amit meg lehetne bánni. Én meg majd odafigyelek, hogy ne csináljak ennél több hülyeséget, és hogy ne nehezítsem meg a dolgod – tettem hozzá egy aprócska puszi kíséretében, amit a szája csücskébe adtam. Fogalmam sincs, honnan jött megint ez a nyugalom, ahogy arról sincs fogalmam, hogy részegen, a parkolóban való smárolás után hogy tudtam ehhez hasonlóan viselkedni. De azt tudtam, hogy Jaydennek szüksége volt erre, és ha nem is feltétlen tudatosan, de valamiféle ösztön segítségével sikerült figyelnem erre. Óvatosan félrecsúsztattam annyira a kezem, hogy a hüvelykujjammal a kézfejét tudjam simogatni, miközben ismét rámosolyogtam.

– Cuki vagy, de teljesen nyugodt voltam eddig is – mosolyodott el halványan, ahogy közelebb kúszott hozzám, és ezúttal ő puszilt meg, méghozzá a homlokomon. – De azért köszönöm. Jólesik, hogy ennyire odafigyelsz rám.

– Ja... oh, oké – fintorodtam el talán kicsit látványosabban, mint kellett volna. – Akkor félreértettem, bocs, csak olyan hirtelen ültél fel, meg kezdtél magyarázni...

– Azt hiszem, csak biztos akartam lenni abban, hogy tudod, hogy komolyan veszlek – mormolta. – És hogy nem szeretnék úgy viselkedni veled, mintha csak egy kaland lennél.

– Így érthető – mosolyogtam. Jólesett ezt hallani, és nem csak a mimikájából és a tekintetéből kiolvasni. – Van még kedved maradni? Mármint itt. Gondoltam... átpörgetném a netet. Csak egyedül baromira nincs sok... – El kellett gondolkoznom, mi lenne a megfelelő szó ide. Kedvem lett volna netezni, mert sok oldalt követek, ami jó filmeket és idézeteket oszt meg, de féltem valamelyest attól, ami jó eséllyel fogadni fog. – Szóval... kicsit félek – feleltem végül suttogva.

– Szívesen szenvedek veled együtt. De mit szólnál, ha kicuccolnánk a kanapéra? Ott kényelmesebb, össze tudnánk bújni közben.

– De az a kanapé – mormogtam. Ez meg egy sötét kis zug volt, ahova el lehetett bújni, főleg, ha az ember be is húzta a függönyt. – Ha nem bánod, össze tudunk itt bújni annyira, hogy normálisan elférjünk.

– Ahogy gondolod – mosolyodott el, majd félig fekve beszenvedte magát az ágy belső oldalára, és úgy nyújtotta ki a kezét, hogy rá tudjam rakni a fejem, ha lefekszem mellé. – Leszel kiskifli?

Halkan felkuncogtam, az éjjel is jórészt kiskifli voltam, ahogyan a kanapén aludtunk. Jó volt Jayden karján aludni, még ha közben teljesen el is zsibbadt szerencsétlen. Óvatosan lefeküdtem mellé, és beljebb ficeregtem az ágy széléről, míg a hátam neki nem simult Jayden mellkasának. Jayden egyből a derekamra simította a szabad kezét, majd átcsúsztatta a hasamra, hogy magához tudjon ölelni. Akaratlanul is elmosolyodtam, finoman hozzábújtam, hogy tudja, tetszett, hogy így magához ölelt. Előtúrtam a telefont az első zsebemből, éppen annyi helyünk maradt az ágy szélén, hogy kényelmesen megtámasszam a kezem és a telefont.

– Hol kezdjük? – kérdeztem halkan, feloldva a telefont. Jaydennek szabad rálátása nyílt nem csupán a zárolt képernyőmön levő, festett londoni utcaképre, ami a 101 kiskutya filmből volt, hanem a béna mintára is, amivel feloldottam a készüléket. A kezdőképernyőn felbukkanó appok színes sorait fürkésztem.

– Az attól függ, mit szeretnél látni – mormolta a fülem mellett. Megborzongtam, ahogyan a lehelete a fülemet csiklandozta. Viselkedj, Alexander. – Szóval pontosan mi a terv? Szándékosan keressük a rólunk írt szarokat, vagy próbáljuk annyira kerülni őket, amennyire csak lehet? Mert ha keressük, akkor Wattpad. Ha nem, akkor Instagram.

– Wattpad? – kérdeztem vissza. – Olyanom nincs is szerintem. Oda írják a fanfiction mocskokat, amiket mondtál? Mondjuk az a múltkori, amiből olvastál, az egészen cuki volt.

– Persze, de előtte egy órán keresztül keresgéltem valami normálisabb sztorit, és a vége annak is az lett, hogy el sem jutottunk a randira, mert már attól a monológtól nekem estél – mondta, és szinte hallottam a hangján, hogy éppen a szemét forgatta. – De ha neked ez kell, töltsd le az appot, majd belépünk az én adataimmal, és akkor nem kell regisztrálnod.

– Oké – kuncogtam fel, szabad kezemmel megsimogatva az övét, ami a hasamon pihent még mindig. – Akkor előtte Instázunk egyet, mit szólsz? Az egyszerűbb. – Közben megnyitottam az áruházat, és a háttérben elkezdtem letölteni a Wattpados cuccot is.

– Előtte igazából lenne egy kérésem, ha nem bánod.

– Hm? – kérdeztem vissza, és a letöltött új appot a kezdőlapra dobtam a többi közé. Baszta a szemem a rikító narancs színe. – Nyugodtan.

– Előhalásznád a telefont a zsebemből? Aztán segíts feloldani. A bal hüvelykujjammal tudod majd – mozgatta meg kicsit azt a kezét, amin feküdtem.

– Okés – vontam vállat, jobb kézzel hátranyúltam, és deréktól lefelé úgy mozdultam, hogy több helyem legyen majd kivarázsolni Jayden zsebéből a telefont. A kezem először a saját seggemet érte, majd ahogy vakon próbáltam megtalálni a jobb első zsebbe csúsztatott telefont... A szívem kihagyott egy ütemet, mikor a kemény telefonforma helyett egy puhább domborulatot találtam meg Jayden vékony anyagú nadrágja alatt. Lefagytam.

– Khm... Xander, az nem a telefonom – mormolta Jayden szokatlanul rekedt hangon. – Nem mintha ez baj lenne. Nyugodtan fedezd fel a dolgokat, ha ahhoz van kedved.

Grimaszolva, némán káromkodtam, és ezúttal sikerült tényleg megtalálni a telefont, ami mentségemre szóljon, alig pár inchre volt az ágyékától.

– Bocsi az előbbiért, legközelebb majd szándékos lesz – mormoltam lángokban álló arccal, és a fejem alatt pihenő kezéhez tettem a telefonját.

– Semmi gond. Feloldott? Akkor légyszi, nyisd meg a kamerát! Válts előlapira! Szuper. És most csinálj rólunk egy képet – suttogta, aztán úgy tett, mintha megpuszilná a nyakam. Egészen hasonlított egy valódi puszira, leszámítva azt, hogy nem húzódott el tőlem.

Baszki, Jayden. A sírba fogsz vinni, ha így viselkedsz. Szemforgatva vetettem egy pillantást a képernyőről visszanéző paradicsomvörös arcú képmásomra. Majd aztán egy mosolygós pillantást a nyakamba bújt Jaydenre. De gyönyörű vagy, te seggfej. Arrébb irányítottam a kamerát, hogy a lehető legelőnyösebb szögből tudjak képet csinálni. Ujjamat a kamera gombjához emeltem. Lehunyt szemmel, mosolyogva az érzéstől, ahogy Jayden ölelt, és ahogy az ajkai a nyakamat érintették, elkezdtem nyomkodni a telefon képernyőjét abban reménykedve, hogy majd egy kép talán sikerülni fog.

– Oké, asszem megvagyok – szóltam, miután vetettem egy pillantást a kamera sarkában feltűnő aprócska képre, ami azt jelezte, hogy valóban sikerült fotóznom. Megnyitni már nem volt merszem az elkészült képeket. – Megnézed? – nyújtottam feljebb és hátra a fejem felett a telefont, hogy Jayden el tudja tőlem majd venni, ha akarja.

– Nyisd meg, kérlek – suttogta a nyakamba, miután ténylegesen is megpuszilt. – Olyan jó a kezemnek a hasadon, nem szeretném elvenni onnan.

Én sem szeretném, gondoltam magamban. Lopva a saját telefonomon megnyitottam az előlapi kamerát, és amíg Jaydennek megnyitottam a képeket, addig a kamerában feltűnő tükörképét tudtam nézni. Látni szerettem volna, milyen fejet vág a képek láttán.

– Ohh, ez cuki lett – mormolta Jayden az egyik képnél. Az arca enyhén kipirosodott, az ajka mosolyra húzódott. – Azt a képet, aminél most vagyunk, állítsd be háttérképnek, légyszi. Csak annak. A zárképernyő marad.

– Oké – sóhajtottam. Eltettem a telefonom, próbáltam nem törődni a pillangókkal a hasamban, miközben Jayden telefonján ügyködtem. Valóban aranyos lett az a kép, amit kiválasztott, akaratlanul is elmosolyodtam tőle. Gyorsan beállítottam neki háttérnek. – Kész van.

– Köszönöm – puszilta meg ismét a nyakamat. – Most már felszabadulhatunk az internetre.

– Rendben – kuncogtam fel, és visszakézből megkocogtattam a combját. – Amúgy egy kérdés, JJ... Hova tűnt az én kis seggfejem? Hm?

– Szerelmes lett – suttogta olyan lágy, félénk hangon, ahogy még sosem szólt hozzám. – Majd ha lemegy a rózsaszín ködös korszak, visszatér.

– Jesszus – nevettem. – Kellett nekem kérdeznem, mi? Imádom, hogy ilyen vagy, de közben meg annyira fura, hogy nem tudok vele mit kezdeni – mosolyogtam, és megnyitottam az Instagramot.

Mázlimra éppen az egyik filmes honlap bejegyzése ugrott fel elsőnek, akaratlanul is vigyorogtam a még némán játszódó videón. A "Sex and a Single Girl" film részlete volt, ahol Tony Curtis és Henry Fonda jelent meg. Gyorsan felkapcsoltam a hangerőt.

"Minek nevezed azt, amikor gyűlölöd a nőt, akit szeretsz?"

"Feleségnek."

– Bocsi – kuncogtam fel, hátha Jayden nem volt vevő ezekre a hatvanas évekbeli poénokra.

– Egy öregember lelke veszett el benned – mondta, majd egy kis szünet után gonoszkodva folytatta. – Mázli, hogy nem fordítva. Egy fiatal lélek egy öregember testében... Nem lenne valami jó a bandára nézve. Mivel adnánk el akkor a zenekart, ha nem egy dögös énekessel?

– Köcsög – nevettem fel, és jobb kézzel ezúttal a fejéhez hátranyúlva összeborzoltam a haját. – Zseniálisan néznénk ki, olyan sugar baby lennél mellettem, mint a szél.

– Csak arra kellene figyelnünk, hogy ha valaki megkérdezi, mióta vagyunk együtt, akkor ne mondjunk öt évnél többet, mert még a végén pedofíliával lennél vádolva.

– Touché – kuncogtam, miközben tovább pörgettem instán, amire egy mémes oldal bejegyzése ugrott fel. – Hm, ez így nem jó. Nézzem inkább az értesítőben, hova tageltek be? – kérdeztem elgondolkozva, és vetve egy pillantást az irreálisan nagy számokat jelző üzenet fülre. Mi. A. Fasz. Megnyitottam mellette az értesítéseket takaró szívecskét, ami alól kismillió taggelés és szívecske és mindenféle komment zúdult alá. Mint maga a Niagara, faszom. Két napja léptem fel utoljára. Az a csóri szívecske és papírrepülő szerintem soha nem látott még ennyi számot.

– Na, ez még egész baráti mennyiség, egy-két óra alatt átrágjuk magunkat rajtuk – jegyezte meg Jayden.

– Ja – mormogtam, és felülről lefelé haladva az értesítéseket kezdtem olvasgatni.

Egy csomó új követőm lett, azok közül sokan végigszívezték az összes kitett képemet és videómat, megint mások kommenteltek és taggeltek posztok alatt. Persze nem a teljes kommentet hozta ki, csak az első pár szót, hogy meg kelljen nyitni az adott posztot, hogy el is tudjam olvasni az egészet. A legtöbb nagyon cukinak tűnt abból a pár szóból és emojiból, ezeken mosolyoghatnékom támadt. De nem nyitottam meg őket. Majd talán egyszer visszatérek hozzájuk. De tetszettek a szívecskék és Pride zászlók, amiket még pár szó kíséretében láttam. Aztán jött egy olyan, amit el sem olvastam, és máris továbbpörgettem rajta, reménykedve abban, hogy Jayden nem látta. A gyomrom összeugrott, és egy pillanatra elgondolkoztam, hogy átbaszom a telefont Charlie ágyára. De Pakito ott játszott, és nem akartam Jaydent sem kiakasztani. Próbáltam keresni valami szépet a többi értesítő között, de lelki szemeim előtt az az egy negatív komment lebegett, amit végig sem olvastam, mégis az emlékeimbe égette, hogy tényleg volt okom félni attól, hogy feljöjjek a netre.

– Szerinted azok hogy csinálják, akik minden cuccunkat végigszívezik? – mormogtam, miközben hanyagul átpörgettem a saját cuccaimra érkezett értesítőket.

– Elszántak és kicsit őrültek – felelte. – Mi a baj? Érzem, hogy megfeszültél.

– Semmi olyan, aminek hatással kéne lennie rám – mormogtam. – Fotelből okoskodó köcsögök.

– De hatással van, szóval ne csinálj úgy, mintha nem lenne – bújt kicsit jobban hozzám, mintha így próbált volna megóvni az internet népétől. – Tudod, van nekem erre egy elég hülye megoldásom. Nekem be szokott válni, ha szar dolgokkal találkozom. Számolni szoktam – vette el a kezét a hasamról, hogy kicsit belegörgessen az értesítőimbe. – Megszámolom a pozitív dolgokat, és megszámolom a negatívokat. Mondjuk, hogy pozitívból van száztizenhat, negatívból meg negyvenhat. Minden egyes pozitív komment kiüt egy olyat, aminek nem kéne hatással lennie ránk. Szóval száztizenöt pozitív, negyvenöt negatív. Aztán száztizennégy, negyvennégy, és így tovább, amíg a negatív el nem fogy. Utána már csak a szeretet marad. Kevesebb, mint az elején, mert néhányan feláldozták magukat azért, hogy eltűnjön az, ami fáj, de a hetven még mindig több, mint a nulla.

– Elég sok szart szoktál kapni, mi? – sóhajtottam fel szomorúan. Amennyire lehetett, még közelebb bújtam hozzá, és megfogtam a kezét, hogy ne pörgessen tovább a telefonomon. Belepusziltam a tenyerébe, majd az ujjaira adtam puszit, mielőtt a mellkasomhoz húztam volna a kezét, hogy ezúttal ott öleljen magához. Bezártam az értesítőket, és inkább átmentem az üzenetekre. Sok sztori tagelés és privát üzenet fogadott. A legtöbb ilyen üzenet tetején sablonosan, de mégis aranyosan állt a "Kedves/Drága Xander", mellette pedig szívecskék. Ezeken ismét elmosolyodtam. – Ezek hosszú üzenetek szoktak lenni? – kérdeztem kíváncsian. Jóleső érzés fogott el tőlük, nem olyan, aminél már akkor tudtam, hogy pasizós üzenetet kaptam, mielőtt megnyitottam volna.

– Teljesen változó. Bár ami úgy kezdődik, mintha tényleg levél lenne, az általában hosszú. A rövidebbek egy egyszerű sziával indulnak, vagy még a köszönés is lemarad. Néha még olyanok is vannak, amik kimaxolják az Instagram üzenetek karakterlimitét, és két üzenetben férnek csak el.

– Aranyosak – mosolyogtam. – Nézd, ő téged is követni szokott. Ismerős a neve a legutóbbi élő videódból. Vagy keverem valakivel?

– Nem, szerintem nem – puszilt meg Jayden. – Nekem is ismerős a neve, azt hiszem, ő volt az, aki elkezdett a kezedbe szerkesztett virágcsokorral szórakozni.

– Azok mókásak – kuncogtam fel, hanyagul átpörgetve az üzeneteket, amik között persze találtam régről ismert felszedős dumával indulót (ezúttal már srácoktól érkező is akadt köztük), de jóval több olyan volt, ami újonnan érkezett. Aztán volt valaki, aki csak emojikat küldött. Szarvas, rádió, vörös szív. Ezen felröhögtem. Úgy látszik, értékelték a kis Alastoros megjelenésem.

– A te Instád is ilyen káosz amúgy? – próbáltam hátranézni Jaydenre, de persze nem sikerült.

– Aha. Ha gondolod, ránézhetünk arra is.

– Okés.

A fejem alatt levő kezével ismét feloldottam a telefonját, majd megnyitottam az instáját. A főlapon legnagyobb meglepetésemre Jimmy Fallon ugrott fel és Miley Cyrus, ahogyan az átköltött Santa baby dalt énekelte. Hangja hirtelen itt sem volt a videónak, de karácsony környékén elég nagyot futott, szóval találkoztam már vele párszor.

– Ez egy jó átirat lett amúgy – jegyeztem meg, miközben megsimogattam a mellkasomon pihenő kezét. – Látom, nálad is sok az értesítés – horkantottam fel. Jóval több volt, mint nálam, de ezen mit csodálkozom, ha tudom, hogy Jayden volt nyilvánosság terén a legaktívabb a csapatból.

– Nem, ez még annyira nem vészes, szokott több is lenni. Most csak azért ilyen kevés, mert felkelés után néztem őket – mondta olyan lazán, mintha nem ugyanazokat a számokat látta volna, mint én. – Az üzeneteket ne nyisd meg, jó? Csak az értesítőket.

Nyitottam volna a számat, hogy leokézzam hangosan is a kérést, de egy alattomos kis hang a fejemben azt mondta, hogy valami nem volt rendben. Jayden valamiért nagyon olyannak hangzott, mint amikor azt próbálta rejtegetni, hogy nincs minden rendben. A kezét simogatva finoman igazítottam egy kicsit a fejemen, hogy más ponton is nyomjam a karját.

– Rendben – feleltem halkan, és az ujjaimat rákulcsoltam az övére. – Azért ne felejtsd el, hogy ha valaki téged baszogat, az minket is... Tudod, Ohana. De a privát dolgokat tiszteletben fogom tartani, ha azt kéred.

Jayden ezután néhány másodpercig csendben volt, majd felsóhajtott, elhúzta a kezét a mellkasomról, és kilépett Instagramról. Megnyitotta a telefonja galériáját, majd egy Screenshotok elnevezésű mappát, és ott a legutolsó képet, ami egy privát üzenet volt Instagramon. Csak ennyi állt benne: gyáva fasz. Miután meggyőződött arról, hogy elolvastam azt a két szót, lapozott a következő üzenetre: Egész eddig lenyomtad a torkunkon a melegséged, akár akartuk, akár nem, most meg visszakozol. Szánalmas vagy. Jayden várt egy kicsit, és megint lapozott: A hozzád hasonló emberek miatt ítélnek el minket. Felhívod magadra a figyelmet, aztán azt mondod, bocs, mégsem. Undorító, amit csinálsz. És én még kedveltelek... Aztán megint lapozott. És megint. Újra és újra. Az utolsó üzenetben már az anyukáját is emlegették.

Jayden visszacsúsztatta a kezét a mellkasomra.

– Az utolsó interjú óta jönnek ezek. Nem tudják elfogadni, hogy nem szeretnék továbbra is hülye emberek még hülyébb kérdéseire válaszolni.

Nem tudtam mit mondani, egyszerűen annyira fejbe vágott minden, amit mutatott, hogy nem éreztem mást, csak azt undorító maszlagot a fejemben és a mellkasomon, amit a koncert után is éreztem, amikor sírva fakadtam Jayden előtt. Ezúttal nem zokogtam fel, csak csendesen eleredtek a könnyeim. Bassza meg. A kurva élet... Suttogva káromkodtam, és átfordultam Jaydennel szembe. Adtam egy gyors, könnyes csókot neki, majd szorosan magamhoz öleltem, hogy az arca jórészt a nyakam és a mellkasom érje, mégse legyen teljesen beszorítva közém és a fal közé. Szerettem volna valami nagyon szépet, okosat és biztatót mondani neki, de a szavak cserbenhagytak, akárcsak a hangom. Homlokon pusziltam, és finoman a hajába túrva a fejét simogattam. Válaszul, mintha nem ő kapott volta borzalmas üzeneteket, Jayden megpuszilta a kulcscsontomat. Olyan érzésem volt, mintha engem próbált volna megnyugtatni, és ezt alátámasztotta azzal is, hogy kicsit hátrébb húzódott, és úgy helyezkedett, hogy az arcunk egy vonalba kerüljön. Amint ez megtörtént, közelebb bújt, és összedörzsölte az orrunkat.

– Ne törődj vele – mondta halkan.

– Rohadtul nem ezt érdemelnéd – feleltem suttogva, és egy fancsali mosollyal viszonoztam neki az előző kis orros dolgot.

– Csak csalódottak. Úgy érzik, cserbenhagytam őket. Kicsit kidühöngik magukat, aztán jobb lesz.

– Csalódottak... – ismételtem meg fájóan, hitetlenkedve elmosolyodva az egészen. – És ettől szebb lesz a napjuk? Hogy ilyeneket írnak? Gyáva fasz, szánalmas vagy, faszszopó buzi.

– Fasz... Mi van?! – kapta fel Jayden a fejét. – Ez nem az én... Bassza meg! Azt neked írták?

– Baszki – suttogtam magam elé. Aztán csak sóhajtani tudtam, és a homlokomat nekidönteni Jaydenének. – Mhm. Azon pörgettem át, és reménykedtem, hogy nem veszed észre. Tudom, hogy előszeretettel baszkodják ezeket az ember fejéhez, de ettől függetlenül is szarul esett, mert szerintem olyantól jött, aki eddig bírta a hülye fejem. Szimplán csak nem értem, hogy ha valakit kedvelsz, és az illető „összetöri" a kis elképzelt képedet, amit alkottál róla, akkor miért kell bántani.

– Mert az emberek mindig úgy érzik, joguk van ítélkezni, ha megtudnak rólad valami új infót. Sajnálom, Xander – cirógatta meg az arcomat, majd kicsit hátrébb húzódott, és úgy vigyorgott rám, hogy közben a tekintete azt üzente, ha túllőne a célon, szóljak rá. – Ez az egész az én hibám. Ha nem lennék ilyen kibaszott jó pasi, akkor most nem lenne semmi probléma az életedben.

Amikor elkezdte, hogy ez az egész az ő hibája, legszívesebben a szájára tapasztottam volna a kezem, de az még mindig a tarkójánál pihent a hajába gabalyodva. Így csak nagyon csúnyán néztem rá, mígnem folytatta. Azon már csak mosolyogni tudtam, visszabújni hozzá, édesen megcsókolni.

– Először is, nem tehetsz róla, hogy ilyen kibaszott jó pasinak teremtettek. Másodszor pedig, az meg végképp nem a te hibád, hogy a világunk el van kúrva a fenébe, már bocsánat.

– Igazad van, a dögösségem Lady Gaga hibája. Most már elárulhatom – hajolt kicsit közelebb, mintha bizalmas információt osztana meg velem. – Nemcsak a melegradart kaptam tőle, amikor eladtam a lelkemet, hanem a fantasztikus külsőmet is. Emellett nagyon jól áll rajtam a combközépig érő harisnya, tök menőn tudok divatbemutatókat tartani, és még az ágyban is isteni vagyok. Az affektálás képességével sajnos nem rendelkezem – biggyesztette le a száját. – De a többit egyszer majd megmutatom.

– Nyugi, a divatbemutató részt már tudom egy ideje, ilyen csípővel szégyen lenne, ha nem értenél ahhoz is, Mr. Tökéletesség – kuncogtam fel, és finoman megpaskoltam a csípőjét.

– Hát igen, a csípőmozgásomra büszke vagyok – kacsintott rám.

– Legyél is – mosolyogtam, apró csókot adva neki, majd elgondolkozva ismét elhúzódtam tőle. – Azokban a fanfiction cuccokban is említve van az én kis napsugaram csípőmozgása? Mert ha nincs, akkor szégyellje mindenki ketté magát.

– Naná, hogy említve van. Olykor a tiéd is.

– Az enyém? – kérdeztem vissza kuncogva. – Mikor szoktam én valaha is riszálni a seggem?

– A színpadon – vágta rá Jayden. – Amikor bulizol. De nyugi, az említett csípőmozgásnak máshol szoktad hasznát venni.

– Tényleg szoktam? – fintorogtam a tényen. Na majd keresni kell egy koncert felvételt erről, mert nekem aztán nem rémlik, hogy bármit is szoktam csinálni a csípőmmel. – Meg mi az, hogy más... óóó... – Beharaptam a számat. – Szerintem ez akkorát koppant, hogy még elöl is hallották.

– Oké, most már érted – kuncogott. – Akkor akarsz fanfictionöket olvasni?

– Ezek után már vétek lenne kihagyni, hogy pornográf dolgokat olvassak magamról és rólad.

– Helyes. Na, ide azzal a telefonnal! – nyúlta le a telefonomat.

Fellépett arra a Wattpadra vagy mire, aztán megadta a bejelentkezési adatait, majd ráment a profiljára, és lejjebb görgetett valami listaszerű cuccig, ami a JayderPrn nevet viselte. Keresgélni kezdett a sztorik között, én meg szörnyülködve néztem a képeket. Félmeztelen srácok testén volt rajta a fejünk, ordított a képekről, hogy szerkesztették őket. Némelyik borítón még cím sem volt, csak a kép, és akadtak olyanok is, amik csak két testet ábrázoltak, fej meg minden egyéb nélkül. Borzasztóak voltak.

– Na, meg is van a tökéletes – nyitott meg Jayden egy fanfictiont, ami A játékszered címen futott. Lenyitotta a fejezetek listáját, és megnyitotta az egyiket, aminek a címe mögött ott volt, hogy +18... Sok ilyen volt. Amúgy az helyesen nem 18+ lenne? – Tessék, olvasd, ez úgyis a te szemszöged – nyomta a kezembe a telefont.

– Az én micsodám? – kérdeztem vissza meglepetten.

– Pontosan – vigyorgott Jayden sejtelmesen.

– Kicsit sem megnyugtató ez a vigyor – mormogtam neki, miközben vetettem egy pillantást a fejezetre, aminél valóban az állt ott a sor legtetején, hogy Xander, vastag betűvel szedve. – Hát jó – megköszörültem a torkom és olvasni kezdtem.

„Izzadtan és kimerülten zuhantam be az öltözőnkben lévő fotelba. Kimerítő volt a koncert, pláne, hogy Jayden ott riszálta mellettem végig a csinos kis popsiját." Egy pillanatra felnéztem Jaydenre, nagyokat pislogva rá.

– Eddig még jó, tényleg jó a seggem – vonta meg a vállát.

– Tény – rántottam én is vállat.

„Tyler végig hátulról látta mindezt és nagyon sokszor felbaszott, hogy a legjobb haverom egész koncert alatt a pasim seggét bámulhatta. De most ketten voltunk az öltözőben, Charlie és Tyler a buszba pakolták be a cuccainkat.

– Cicám... – szólítottam meg mély, búgó hangon a kanapén heverésző Jaydent."

– Búg a kedves nénikéd, mi vagyok én, valami galamb?! – fortyantam fel.

– Miért, én macskának nézek ki? – kérdezett vissza Jayden, és poénból elkezdett úgy bújni hozzám, mintha tényleg macska lenne.

– Te egy csivava vagy – jegyeztem meg komolyan. – Cuki, nagy szemekkel, és geci éles fogakkal – tettem hozzá, és homlokon pusziltam.

– Ennél szebbet még sosem mondtál nekem – rebegtette meg a szempilláit.

Elmosolyodtam, és inkább folytattam az olvasást.

„A neve hallatán felém fordította a fejét. Kérdőn pislogott rám azokkal a gyönyörű szemeivel. Mutatóujjammal magamhoz intettem őt, miközben terpeszbe nyitottam a lábam, felfedve előtte a nadrágomat feszítő merevedésem."

– Mikor is izgultam fel? – fordultam őszinte kíváncsisággal Jaydenhez.

– És nekem mióta Cicám a nevem? – tett fel ő is egy kérdést, mintha minden hülye kérdésre rá akart volna licitálni. Pechünkre rá is tudott, mert semmi logikát nem láttunk ebben a történetben.

„Jayden értette, hogy mit akarok. Felcsillant a szeme, és egy ugrással az öltöző ajtajánál termett, mintha nem pár perce fejeztünk volna be egy koncertet. Kulcsra zárta az ajtót, és a csípőjét riszálva visszasétált hozzám, a két lábam közé állva úgy hajolt le, hogy a fejem magasságába kerüljön duzzadó melle."

– Szeretném jelezni, hogy a valóságban nem vagyok ennyire szexmániás – mormolta. – Itt totál kiéhezettnek tűnök. És nagy mellem sincs, mint azt te is láthatod.

– Látom – bólintottam, vetve egy igencsak látványos pillantást Jayden mellkasára, majd vissza a telefonra, aztán megint vissza Jaydenre. – Mégis... áh, mindegy, inkább folytatom.

„Végignyaltam a számon, kiéhezve néztem rózsaszín bimbóit, amire válaszul odatolta mellkasát az arcomba. A necchálós pólóján keresztül játszottam a bimbójával, nyalva, harapva, míg másik mellére rámarkoltam és gyurmáztam vele."

– Play-Doh gyurma, geci – röhögtem fel, majd gyorsan vetettem egy pillantást Jaydenre, nehogy a szívére vegye ezt az egész mocskot. De ahogy elnéztem, kínjában már ő is csak nevetni tudott rajta.

„Halkan nyögdécselt, a bimbója pedig keményre merevedett, akárcsak a férfiassága, ami szinte már átszakította a nadrágját. Imádta, ha a mellével játszottam. Még egyszer foggal ráharapva meghúztam neki, majd ahogy pihegve, vágytól ködös szemmel lenézett rám, mutatóujjammal intettem neki.

– Az ölembe, cicám – parancsoltam rá rezgő, férfias hangon.

– Amit csak kérsz, gazdám."

– A micsodád?! – visítottam fel kicsit sem férfiasan.

– Macska vagyok, nem? Azoknak jobb esetben gazdija van. Bár szerintem az átlagember nem csinálja azt a háziállatával, amit te most – fintorgott. – Egyébként a későbbiekre való tekintettel: nem tudom a merevedésemmel átszakítani a nadrágomat. Sem egyéb anyagokat.

– Felettébb megnyugtató – biccentettem neki.

„Az ölembe rántottam, forró harcot vívva a nyelvével."

Mindezt muszáj volt kiöltött nyelvvel utánoznom, nyálat fröcsögve és értelmetlen hangokat kiadva, mint amilyet a Tasmán ördög szokott a Bolondos Dallamokban.

– Gene Simmons büszke lenne erre a nyelvmunkára – biccentett Jayden elismerően.

– Azt mondod? – kuncogtam fel, kézfejemmel letörölve a nyálat magamról, meg aztán egy zsepivel azt a pár cseppet is, ami szerencsétlen Jayden arcára jutott.

– Azt – bólogatott. – Egyébként a nyálas dolgokat tartogasd más alkalmakra, ha kérhetem.

– Parancsára! – vágtam homlokon magam a nyálas kezemmel. Nem gondolkoztam azon, mire akart utalni, nem is volt lényeges, majd akkor az lesz, mikor már ott tartunk.

„Szívdöglesztően csókolt, belemarkoltam a kerek seggébe, masszírozva a farpofáját. A számba nyögött, és a hajamba markolva a nyelvét szinte már lenyomta a torkomon. Nem kaptam levegőt, de nem érdekelt. Csókoltam őt, miközben a seggét markolásztam, és cserébe forró ágyékát az enyémnek dörzsölte. Igen! Pont ezt akartam! A farkam együtt lüktetett a szívemmel. Jayden cica!"

– Nem bírom – sipítoztam röhögve, könnyek közt levegő után kapkodva. – Mi a szar ez?!

– Csak egy átlagos fanfiction – vonta meg a vállát Jayden.

– Ha nem tetszik, hogy röhögök rajta, akkor szólj – fordultam hozzá hirtelen. – Nem akarlak megbántani vele.

– Kurva cukin röhögsz, imádom hallgatni.

– Akkor jó – szusszantam egyet, kitörölve egy könnycseppet a szemem sarkából.

„Levegő után kapkodva váltunk szét, nyál csorgott le az állán. Odahajoltam hozzá és lenyaltam róla. Szexin végignyalt az alsó ajkán, így szokott jelezni, hogy le akarna szopni. Elégedetten elmosolyodtam, de nem eresztettem őt. Most jóval többet akartam. Belemarkoltam a seggébe, széthúzva a farpofáit, amennyire csak a nadrágja engedte. Kéjesen felsóhajtott, átnedvesedett ágyékát az enyémnek dörzsölte. Kőkemények voltunk mind a ketten."

Bevallom, itt már sikerült olyan hangosan felröhögnöm, hogy válaszul Charlie hátrakiabált, hogy minden oké-e velem. Nem tudtam neki válaszolni a röhögéstől.

– Minden oké, fiúk? – kiabált hátra már Matt is, de egy röhögésben elcsuklott „Oké!"-n kívül mást nem tudtam kinyögni magamból.

– Ennek meg mi baja? – hallottam Charlie hangját tompán.

– Szerintem Xander felszabadult a Wattpadra pornót olvasni! – kiabálta hátra Matt. Ennél jobban nem is találhatta volna fején a szöget.

Sikerült összeszednem magam annyira, hogy legalább a könnyeimtől lássam a telefon képernyőjét. Oh, te jó isten, ez egyre rosszabb lesz. Megköszörültem a torkomat.

– Letéptem róla a nadrágot – folytattam a felolvasást. – Kigomboltam a nadrágomat, Jayden megbabonázva figyelte lüktető férfiasságomat, miközben végignyalt ismét a száján. Nem, nem, Jayden cica. A nyakláncára markolva magamhoz húztam őt. – Vinnyogva röhögtem. Szabad kezemmel lángoló arcom és a könnyeimet legyeztem. Atyavilág, micsoda forró pillanatok. Nem bírtam komolyan venni, de valahogy sikerült megköszörülnöm a torkom és folytatni. – Az ölembe mászva a bejáratához vezette a férfiasságom. Kéjesen sóhajtozott, nyögdécselt, miközben lassan és élvezettel használt engem, mintha a kedvenc szexjátéka lennék. – Mi a franc?! Ezt tényleg valaki komolyan gondolta? – Mígnem megelégeltem a dolgot, és a csípőjére markolva az ölembe rántottam, teljesen elmerülve benne. Jayden szeme fennakadt és felsírt a fájdalomtól. – Mindezt olvasva görcsbe rándult a hasam. Egy szempillantás alatt eltűnt minden poén és jókedv a hangomból, miközben tovább olvastam. – A nyakába haraptam, megszívtam mígnem vérezni kezdett. Imádtam a fájdalmát, a könnyeit, ahogy...

Nem bírtam tovább olvasni, a telefont minden gondolkodás nélkül át akartam baszni Charlie ágyára, de Tyler pont abban a pillanatban lépett mellénk, és így a telefon gyomorszájba kapta szerencsétlen haveromat.

– Mi a fasz? – hökkent meg Charlie, akinek csak annyi mázlija volt, hogy két lépéssel lemaradva jött Tyler után.

– A kurva életbe, Xander – nyöszörgött Tyler. – Mit ártottam én neked?

– Jesszus! Bocsi! Nem téged! – ugrottam ki az ágyból, hogy Tyler mellett legyek. – Nem akartalak megdobni, pont rosszkor értél ide.

– Aha, nyilván az én hibám – kuporodott le Charlie ágyára, majd felvette a telefonomat a földről, és megnézte, mi miatt dobtam el. A szemöldöke hirtelen a homloka közepéig szaladt, majd elfintorodott. – Sosem értettem azokat, akik szerint jó fájdalmat okozni annak, akit szeretünk. Persze ha az illető azt szereti, ha durvák vele, úgy oké, de ez még akkor is sok. Így már értem, miért repült a telód – nyújtotta át nekem a mobilt. – És tuti, hogy Jayden nem szereti, ha durva vele az ember.

– Mértékkel – vont vállat Jayden. – Ha fáj, azt nem szeretem. De ha úgy durva, hogy izgalmas, és kicsit eltér a hagyományostól, az tök rendben van.

– Na ezt nem gondoltam volna.

– Miért, amúgy szokásod azon agyalni, hogy a haverjaid mit szeretnek az ágyban?

– Naná! Xander például tuti a bújós, romantikus együttléteket szereti, Charlie meg... Na jó, erre nem sikerült még rájönnöm, Charlie-t nem tudom megfejteni.

– És ez így van rendjén – bólintott Charlie önelégült vigyorral az arcán.

– Mégis miből gondolod ezt? – hápogtam azon, amit Tyler feltételezett rólam.

– Vedd már számba, milyen filmeket nézel – kuncogott fel Charlie szórakozottan.

– Egyrészt az – biccentett Tyler. – Másrészt ha nem így lenne, már egymásnak estetek volna Jaydennel, mert a feszültség vibrál köztetek. Szóval mi másra várnátok, ha nem a megfelelő helyszínre?

Azt az icike picike infót nem tudta, hogy szűz vagyok, szóval inkább ráhagytam, hogy fene nagy romantikus léleknek tartson. Részben tényleg az voltam, azt nem tagadom. A másik részét meg még nem tudom, mert fantázia is addig futott, mint a filmekben látottak. És a legtöbben maximum csókolózásig jutnak el, mert régebben nem volt divat túlzott szexualitást ábrázolni.

– Ó, Gaga – mormolta Jayden a semmiből. A telefonját nézte tágra nyílt szemmel.

– Mi az? – fordultam felé hirtelen. Nem hangzott valami jól. Sőt, kifejezetten rosszul hangzott.

– Ez – fordította felém a telefonját, amin egy digitális rajz volt róla és rólam, meglehetősen intim helyzetben. Elég kendőzetlen ábrázolása volt egy szexuális tevékenységnek, pontosabban annak befejezésének. A rajzolt Jayden lehunyt szemmel, kissé elnyílt ajkakkal, eltorzult arccal döntötte hátra a fejét. A telefont fogó Jayden keze remegett, az arckifejezése alapján baromi dühös volt. – Ezt mégis hogy... Miért... Hogy a francba gondolhatja bárki is, hogy ez így rendben van? – fakadt ki.

Egyszerűen nem fogta fel az agyam, amit láttam. Mi voltunk azok, de mégsem mi. Mármint... És egyáltalán... Tekintetem az amúgy stílusos és picit romantikus festményeket idéző rajzról a Pinterest felületére siklott. Faszom. Ezen a nyavalyán képesek úgy megosztani, hogy nem lehet lekövetni, honnan származik a kép maga. Baszki, pár órája posztolták még csak, és hányan mentették le! És ezek csak a Pinterest mappa számok, mégis mennyi lehet, ami privát mentés volt telefonra vagy gépre?! Kezdte valami elönteni az agyam, talán ugyanaz a harag és undor, ami miatt az előbb nekibasztam Tylernek a mobilom. Ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. Pornográf anyag volt, stílus és belefektetett hosszú órák ide vagy oda. Egyáltalán hogy képzelte ezt bárki is?! Mégis miből gondolta, hogy ez így jól van? Ez talán még rosszabb volt, mint a fanfiction, amit olvastunk. Ott legalább az olvasó képzeletére volt bízva minden. De itt egy marhára igényesen és élethűen megfestett képről beszéltünk!

– Menjenek a gecibe – fortyantam fel. Elvettem Jayden kezéből a telefont, lescreenshotoltam a képet, elküldtem magamnak. – Faszom kivan már ezekkel, és ezúttal nem virágcsokorral fogok fenyegetőzni!

– Xander – szólt közbe Charlie figyelmeztetően. – Értem, hogy dühös vagy, de ne tegyél semmi olyat, amit megbánhatsz.

– Csupán meg akarom védeni magunkat – puffogtam, visszaadva a telefont Jaydennek. – És biztosra veszem, hogy nem ilyen fejet vágnál.

Jayden erre a megszólalásra mindössze egy elég rideg, megsemmisítő pillantással reagált. Megint csendben dühöngött, valamennyire elnyomva magában az érzéseit, gondolatait. Úgy nézett ki, mint akire nagyon ráférne egy kis hülyéskedés. Vagy az, hogy komolyan és nyugodtan átbeszéljük ezt az egészet, csak ő és én. Esetleg mindkettő, előbb a hülyéskedés, aztán a komolyság.

– Srácok, kérhetünk még egy kis magányt, ha nem gond? – fordultam vissza a többiekhez, szerencsétlen Tyler közben felhúzta a pólóját, és a telefon által hagyott vörös foltot nézte a hasán.

– Harci sérülésnek fogom bekamuzni, ha valaki meglátja – mormolta, aztán anélkül, hogy bármit is reagált volna a kérdésemre, intett Charlie-nak, hogy menjenek vissza előre.

– Szeretlek! – kiabáltam utána, hogy simogassam kicsit a lelkét, ha már nekibasztam a telefonom. Jayden arca egy kicsit morcosabb lett, szóval kézen fogtam, és kikászálódtam az ágyból. – Menjünk át a kanapéhoz, mit szólsz?

Csak megvonta a vállát, de azért felkelt, és magában morogva elindult a kanapé felé. Elég hirtelen huppant le rá, továbbra is morcosan nézve maga elé, keresztbe tett karokkal. Hjaj, Gaga! Na most segíts meg!

– JJ – szóltam édesen, mintha csak becézni akarnám. Erre felvonta a szemöldökét, de más reakciót nemigen kaptam tőle. Akkor jöjjön az A terv, miszerint kéne neki egy kis hülyéskedés. Ha ez nem jön be, akkor majd lelkizünk. Hogy is csinálta Tom, amikor Jerry verőegér bácsikája ellátta a baját? Drámaian térdre vetettem magam Jayden lába előtt, és amikor hirtelen felült, hogy megnézze, mi a fasz bajom van, lehajoltam a lábához, és zoknin keresztül cuppanós puszikat nyomtam rá.

– Kérem, drága gazdám, ne haragudjon rám, amiért olyan csúnya dolgokat mondtam! – szóltam elváltoztatott hangon, olyan egészen Dobbysan, de a házimanós részt már nem tettem hozzá. Jayden nem rajongott túlzottan a Harry Potter dolgokért, már amennyire hallottam, de szerintem csak az írónővel volt kicseszett sok problémája, emiatt kerülte a sztorit is. Nem mertem felnézni, hogy milyen fejet vág, szóval ismét egy sor puszi következett a lábára.

– Hogy merészeled engedély nélkül megérinteni a lábam? – kérdezte dühösnek szánt hangon, de felnéznem sem kellett, hogy tudjam, mosolygott közben.

– Jaj, én nem, én nem... – hajlongtam neki, miközben térden kúszva picit elhátráltam tőle. – Esedezem kegyelméért és bocsánatáért, nagyságos... Fenséges Uram! – tettem hozzá, miközben félrebillentett fejjel lopva felnéztem rá.

Próbált komoly maradni, de pár másodpercen belül elnevette magát. Előrehajolt a kanapén, hogy elérjen, majd a kezemet megfogva húzott fel maga mellé, és az ölembe baszta a lábát.

– Ha megmasszírozod a lábam, megbocsátok – közölte. A szeme megint olyan kis gecin csillogott, ahogy már hosszú ideje nem. Az egyik szemöldökét felvonta, mintha várta volna, hogyan felelek arra, amit ő nyilván valamiféle kihívásnak szánt.

– A legnagyobb birodalom legmagasabb királyi felsége! A fejedelmek fejdelme! – vágtam rá először Little John főúri hangján, aztán váltottam Robin csőrös károgására. – Szemtől szemben látni önt igazi megtiszteltetés! Megtiszteltetés! – tettem hozzá, miközben boldogan, mintha csak kezet akartam volna rázni vele, megráztam a lábát, majd egy kínos vigyor közepette, mintha attól tartanék, hogy ezért a fejemet veszi, finoman megpaskoltam azt. – Kívánsága számomra parancs, Fenséges Uram!

Ezzel a végszóval lekaptam a lábáról a zoknit, és vakon elhajítottam. Csupán Pakito kétségbeesett kiáltása adta a tudtomra, hogy szerencsétlen papagájt dobtam meg vele. Lenéztem Jayden lábára, és a szemöldököm a magasba szökött.

– Te még a lábkörmödet is fested?

– Attól még, hogy nem látják, nézhet ki jól – felelt úgy, mint valami kicseszett modell.

– Rendben van, Miranda Priestly – mosolyogtam, és egy picit arrébb tettem a lábát, hogy kényelmesebben tudjam majd neki masszírozni, ha már ezt kérte. Egy pillanatra felnéztem Jaydenre.

– Nahát, micsoda bók – legyezgette az arcát a kezével, mielőtt elhúzta volna a lábát. – Csak vicceltem, nem kell megmasszíroznod. Amúgy is csikis a talpam.

– Pont ezt akartam volna kérdezni – kuncogtam fel. – Nekem is baromira csiklandós tud lenni, Tyler régen sokat csesztetett vele – tettem hozzá vidáman, és közelebb húzódtam hozzá, hogy a vállunk összesimuljon.

– Érthető, én is csesztettelek volna – pillantott felém, majd a tekintete egy kicsit lejjebb siklott. Láttam rajta, hogy gondolkozik valamin, és szinte pillanatok alatt döntésre jutott. A nyakamhoz hajolt, rátapasztotta a száját, és megfújta, mint ahogy a kisbabáknak szokták fújkodni a hasát.

– Baszki, Jayden – ugrottam meg, és nem sokon múlott, hogy kézzel megcsapjam őt közben. Meglepett, azt hittem egy szimpla csókot akar, olyat, amilyet a fényképezés közben csináltunk. Tisztára libabőrös lettem tőle. Nagyon régen volt már, hogy ilyennel játszottunk Tylerrel. A szemem sarkából sikerült elkapnom, hogy Jayden szeme elsötétedett, amikor megugrottam, nem nevettem, ez tény. A szememet forgatva, kuncogva masszíroztam át a leheletétől meleggé vált pontot a nyakamon. – A frászt hoztad rám – mosolyogtam, majd játékosan felhúztam a vállamat a fülemig, és ismét felkuncogtam, hogy lássa, amúgy nincs bajom és vicces volt, csak meglepett. – Szegény kis nyakacskám, csiklandós tud lenni az is.

– Bocs – puszilt meg ezúttal. – Legközelebb nem lesz lesből támadás.

– Rendben – kuncogtam fel ezúttal a puszin, aztán hirtelen felé fordultam, és az állkapcsa sarkába adtam neki egy puszit.

– Ezt miért kaptam? – mosolyodott el.

– Ezért a mosolyért – feleltem neki mosolyogva. Na tessék, Alexander, rózsaszín köd ott van a fejeden rendesen. Nem tudom, voltam-e valaha is ilyen formában boldog, mint Jayden mellett. Még egyszer rámosolyogtam, és a fejemet a vállára hajtottam, mint nem olyan régen a parkolóban, részegen. De ezúttal sokkal jobban éreztem magam, nem olyan kétségek közt hánykolódva.

– Nyálas kis hülye – suttogta. Olyan szeretetteljes volt a hangja, hogy tudtam, egyik szóval sem bántani szeretne. Inkább olyan volt, mint aki próbál olyan seggfej lenni, mint régen, de közben túlságosan elvakítja az a hülye köd, és képtelen rá.

– A te nyálas kis hülyéd, szóval jobban teszed, ha hozzászoksz – fordultam felé, miközben annyival lejjebb csúsztam a kanapén, hogy megemelt állal kelljen felnéznem rá. – Elég sok nyálas és romantikus film van a tarsolyomban, tudok miből válogatni.

– Tudom, szívem – felelt, és egyetlen pillanat alatt döntött el a kanapén, hogy félig-meddig rám tudjon feküdni. – Picit pihennék, ha nem bánod. Nem kényelmetlen így?

Próbáltam nem nevetni, attól csak rázkódott volna velem együtt, így csak elfojtva kuncogtam, és megsimogattam a fejét.

– Nem fogsz agyonnyomni, ne aggódj – mosolyogtam. – Pihenj egyet.

– Kösz – hunyta le a szemét. – Ha nagyon kezdenél zsibbadni, ébressz fel!

– Rendben.

Meg még mit nem. A fejét és a hátát simogattam, míg el nem aludt. Csendesen szuszogott, és szerencsére arra sem riadt fel, hogy Charlie hátrajött hozzánk, hogy ránk nézzen, mi a helyzet. Sem arra, hogy Pakito úgy gondolta, mellénk kuporodik, és bevackolta magát Jayden lapockái közé. Nyavalyás galamb, amikor meg akartam simogatni, kinyitotta a csőrét, hogy megcsípjen. Cserébe csúnyán néztem rá. Na majd lebokszoljuk, kisöreg. Szerettem volna kicsit én is pihenni, de az agyam elkezdett kattogni azokon a nyavalyás fanfiction és fanart dolgokon. Előtúrtam a telefonom. Egyik kézzel Jayden fejét simogattam, másikkal az Instagramon pörgettem át az új és még nem látott értesítéseket és üzeneteket. A csúnya dolgokra már csak haragudni tudtam, fájt, de nem úgy, ahogy egy órával vagy kettővel ezelőtt. Mérges voltam, ilyenkor máshogy fájtak a dolgok. Rákerestem aztán a shipnevünkre is, az Insta felhozott képszerkesztéseket és rajzokat, de akadt olyan videó is, ami a Head On My Shoulder szám feldolgozására szerkesztett össze koncert és interjú felvételeket. Csesszék meg. Megtalálták szerintem az eddig létező összes olyan pillanatot, amikor úgy néztem Jaydenre, ahogy bandatársként nem szabadott volna talán. De Jaydennek is voltak ilyen pillanatai, érintései, amiket látva akaratlanul is elmosolyodtam. Aranyos volt ez a szerkesztés, adtam neki egy szívecskét érte. Megdolgozott érte, és szerettem azt a számot egyébként is. Aztán visszatértem a fanartokra, ott is akadt olyan, amitől egyből mosolyoghatnékom támadt. Az Elbűvölve film jelenete volt, ahol éppen a szerelemről beszéltek. Csak éppen minket rajzoltak bele a jelenetbe, és mit ne mondjak, egyszer az életben jól állt nekem az öltöny nyakkendővel, míg Jayden megkapta azt a kockás sálat, amit Ingrid Bergman viselt. És az egész fekete-fehér volt, pont mint a film, amit negyvenötben adtak ki. A kép alsó felében pedig ott volt a jelenet idézete is. „Az egy dolog, hogy az emberek olvasnak szerelemről, de az egészen más, amikor meg is élik azt." Ez a kép is kapott tőlem egy szívecskét. Kezdett visszatérni a reményem, amire az Instagram ismét egy pornográf jelenetet dobott elém. Dühösen, reszketve vettem mély levegőt. Na ezt nem, ezt nem tűröm. Kiléptem az Instáról és a lementett filmes videóim közül megkerestem a Godfrey, a lakájt. Rászerkesztettem a filmjelenet szövegét, és behúztam Instagram bejegyzéshez. Leírtam a szokásos infókat, tageltem, ahogy szoktam. És a bejegyzés aljára, amit sokan basznak elolvasni odaírtam. „Azon kedves embereknek, akik úgy érzik, elfogadható, hogy másokról pornográf anyagot készítsenek." Lehet, ez így túl durva lett.

A fejemet kicsavarva hátranéztem a busz eleje felé, de túl messze voltak a fiúk. Messengeren ráírtam Tylerre, hogy jöjjön hátra, mert mérgesen nem szabadna semmit posztolnom és kéne a véleménye. Alighogy látta az üzenetet, már jött is hátra, arcán büszke mosollyal, és sunyin csillogó szemmel. Mintha kérdezni akarta volna, ki baszta fel az agyam.

– Na mondd! – suttogta. Lekuporodott a padlóra a fejem mellett.

– Ránézel erre? – nyújtottam neki a telefonom.

Nem válaszolt, csak elvette a telefont. Végignézte a videót, aztán elolvasta, amit írtam hozzá.

– Aha. Na ezt így ebben a formában nem rakod ki – adta vissza a mobilomat. – Fogalmazd meg burkoltan! Vagy minimum úgy, hogy ne érződjön fenyegetésnek.

– Lehet, hogy jobb, ha csak... Mondjuk... – gondolkoztam suttogva, nehogy felkeltsem Jaydent, de igazából nem volt ötletem. – Nem tudom. Neked van ötleted?

A videórészlet eleve kemény volt már a maga módján Gail Patrickkel és Robert Lighttal.

„ – Tennél nekem egy szívességet?

– Kit kellene megölni?

– A gyilkosságaimat magam intézem."

Harminchatos film, akkoriban még más volt a világ, és az emberek jóval keményebb és sokszor sértő dolgokkal dobálóztak poén gyanánt. Szóval jó lenne bombabiztosra javítani a posztot, mielőtt lenyakaztatnak érte. Segítségkérően néztem Tylerre.

– És ha azt írom, hogy... Etikátlan megnyilvánulásokra? Ide tartoznak a hülye interjú kérdések, fanartok, fanficek, de még azok a mocsok üzenetek is, amiket az embernek küldeni tudnak.

– Az úgy jó lesz – bólintott. – Várj, milyen üzenetek?

– Tudod... – vágtam be a durcás kisgyereket, miközben átírtam a posztot és megmutattam neki a javított verziót. – Amiket a fotelharcosok tudnak küldeni, ha összetöröd a kis világképüket.

– Így jó lesz. Szóval fasz üzeneteket kapsz... – gondolkozott el hangosan. Elővette a telefonját, és néhány percen keresztül teljesen belemerült. Néha csak ült és nézte a képernyőt, máskor szorgosan pötyögött. Amint lerakta a mobilját, jött egy értesítés, hogy Tyler posztolt valamit. Félve nyitottam meg a posztot, ami egy közös kép volt négyünkről, a szöveg pedig így szólt: "Na, akkor most tisztázzunk valamit, kedves és kevésbé kedves emberek! Általában cukik vagyunk mindenkivel akkor is, ha az illető kihúzza a gyufát valamelyikünknél. Például égből potyogó virágcsokrokat kívánunk azoknak, akik hülye kérdéseket tesznek fel a zenekar egyik tagjának. Vagy cukin jelezzük, hogy egy adott kérdésre nem óhajtunk válaszolni. És nem küldünk el senki oda, ahova sokan minket szoktak. De! És most nagyon figyeljetek: ha bárki csúnya üzenetet kap tőletek, aki ezen a képen szerepel (és nem én vagyok), akkor lehet, hogy ők továbbra is cukik lesznek, DE ÉN NEM. És azt nem akarjátok. Szóval ha még egy seggfej üzenet érkezik Xandernek a színpadi csók miatt, Jaydennek a legutóbbi interjú miatt, vagy Charlie-nak amiatt, hogy felszedett pár kilót... vagy bármelyiküknek bármi miatt, akkor meg fogom keresni, meg fogom találni, és meg fogom ölni azt, aki bántja őket.:) Maradok tisztelettel: Tyler"

A homlokomat ráncolva odafordultam Tylerhez.

– És neked szabad cenzúra nélkül írni? Hol itt az igazság – vigyorogtam ördögien, majd hálásan elmosolyodtam, és mutató- és hüvelykujjal szívecskét mutattam neki. – Te vagy a legjobb.

– Inkább engem találjon be a szarvihar, mint titeket – feküdt le a padlóra.

– Majd közösen összehozzuk, hogy ha fel is kap minket a szél, akkor is a boszorkányon csattanjon a turnébusz – feleltem neki, hogy tudja, ha be is találja valaki, mellette fogunk állni, ahogy eddig tettük. Szórakozottan elvigyorodtam, amikor eszembe jutott a Madagaszkár film. – Vagy majd jól megdobáljuk őket kakival.

– Meg virágcsokrokkal – szólalt meg Jayden halkan.

– Vagy azzal, amivel Xander éppen dobálózni akar virágcsokor helyett – érkezett meg Charlie is.

Vigyorogva megsimogattam Jayden hátát, majd picit megpiszkáltam Pakitót is, aki sértetten felrikácsolt.

– Pallóra velük!

Ezen aztán mindannyian jót mosolyogtunk, halkan nevettünk, Pakito pedig vidáman ugrált Jayden hátán. Imádtam a kis családunkat. 

*részlet a Maneskin I wanna be your slave c. dalából