Alexander

„A szív nem vert, jéghideg volt.
Saját ujjainak lüktetését érezte: borzadva rántotta vissza a kezét."

Kirázott a hideg, egész testemben beleborzongtam az olvasott sorokba. Félretettem az olvasót és vele együtt a Monte Cristo grófját. Kellett egy kis szusszanás, kezdett szúrni a szemem a kijelző miatt. Egy sóhaj közepette hátradöntöttem a fejem a kanapé támlájának, lehunyt szemmel simogattam tovább Jayden fejét, néha mélyen a hajába túrva. Halkan szuszogott, ahogy mellettem feküdt, fejét az ölembe hajtva.

– Nem tudom eldönteni, jó vagy rossz hatással volt rád, amit olvastál – mormolta.

– Ez most éppen rossz volt – mormoltam. – Villefort-né mérget kevert Valentine poharába, és éppen a halott lány... halotti állapotáról ment meggyőződni. Azért rázott ki a hideg, mert Villefort-né is éppen visszarántotta a kezét a megmérgezett lány szívétől. Bocsi, ha felriasztottalak vele.

– Nem tudsz vidám történeteket olvasni? – A hangjából ítélve Jayden mosolygott. – Nem történik elég szar velünk, még ilyeneket is olvasol mellé?

– Dumas regénye, régen olvastam már tőle, a Monte Cristo grófja pedig régóta a listámon volt. Adnak ki belőle majd filmet is valamikor a közeljövőben. Gondoltam, átnyálazom, mielőtt belevetem magam a különféle feldolgozások megnézésébe.

– Érthető – bólintott. – Egyébként olvastam, szóval nem volt szükséges ilyen szépen elmondanod, mit olvasol.

– Amúgy kérdés – pillantottam le rá ismét. – Meleg párokról szóló könyvet olvastál már? És itt nem a Wattpados, szaros kis pornó fanfictionre gondolok.

– Igen, és nem vagyok elájulva tőlük – fintorgott. – Még pár éve olvastam főként tiniknek szóló cuccokat. Simon és a homo sapiens-lobbi, Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában, Ethan és Carter... A Simonos egynek elment, de nem győzött meg igazán, a hosszúcíműt szerettem, aranyos történet volt, de a folytatása szerintem nem méltó hozzá, nem tetszett a befejezés, az Ethan és Carter alapötlete cuki, de visszatekintve elég bugyuta és túlzottan szexközpontú. Ja, és persze a Vörös, fehér és királykéket is olvastam, abban mondjuk kifejezetten tetszett, hogy olyan témákra hívta fel a figyelmet, amiket én is fontosnak tartok. Kikényszerített előbújás és hasonlók. De a legjobb egyértelműen a Heartstopper – mosolyodott el. – Abban minden benne van, aminek benne kell lennie egy ilyen történetben. Önelfogadás, felismerés, szerelem, a bántalmazók kezelése, az, hogy előbújni nem kötelező...

– A Heartstopper nem képregény? – gondolkoztam el hangosan. Mintha azt olvastam volna, vagy láttam volna rajzokat belőle? Fene sem tudja, de asszem egészen jól eltalálták a karaktereket a sorozat színészeivel. Vagy azok szimpla fanartok lettek volna? Pft, jó kérdés.

– Részletkérdés – vont vállat. – Van benne szöveg is, szóval technikailag olvastam.

– Technikailag ez egy továbbfejlesztett képeskönyv – kuncogtam fel.

– Csak sokkal jobb – vigyorgott. – Szeretnél valami romantikusat olvasni, azért kérdezted?

– Csak elgondolkoztam, hogy ilyen könyveket még nem nagyon olvastam. Meg a filmek közül sem sokat láttam. Listán vannak, de valahogy sosem jutottam el odáig. Például ott van a Fellow Travelers, amiből az Insta hozott fel már részleteket, és... Atya. Úr. Isten. Egyszerűen gyönyörű az a színészi játék, amit láttam eddig belőle. Van egy fajta olyan romantika benne, amit talán könyvekben talál meg inkább az ember. Főleg az orosz romantikusok közt. Azoknak a régebbi filmeknek, amiket eddig láttam, megvolt a hangulata, de a csókok például nagyon színpadiasak voltak, látványosak, lehengerlőek. Akkor ez volt a divat, de úgy érzem, most a filmipar kezdi megtalálni magát ezzel a romantikával, mert kurva jó színészeket talál hozzá. És ezt imádom benne, nem kell szöveg, sem semmi, egyszerűen képesek némán, mimikával és tekintettel úgy végigvinni mindent, hogy elhiszed nekik! – kuncogtam fel. – Zseniális.

– Ebben még a Szégyentelenek meleg párjának színészei voltak nagyon profik – mosolygott. Szerintem tetszett neki, hogy milyen átéléssel beszéltem. – De azt a sorozatot nem ajánlom neked, az első öt percben zavarba jönnél, és azt sem tudnád, hova nézz, annyi kendőzetlen szexjelenet van benne.

– Akkor azt majd úgy nézem, hogy téged vagy valakit magam mellé ültetek, hogy magyarázza, mi történik, amíg én nem nézek oda – nevettem fel.

– Persze, például... A javítóból frissen kiengedett Mickey megvert egy srácot a futópálya lelátója alatt azért, mert Iannel dugott, és közben elszidta mindenféle buzinak, amit Ian vigyorogva nézett végig, aztán miután a srác elhúzott a fenébe, Ian megdugta Mickey-t? – vigyorgott rám. – Vagy meséljem el, hogyan kényszerített ki Ian egy előbújást Mickey-ből egy kocsmányi ember előtt, aminek a vége az lett, hogy bunyó tört ki, főként Mickey homofób, neonáci apja miatt? Aha, vicces sztorizgatás lenne.

– Asszem, maradok a cuki és depis romantikus filmeknél – pislogtam döbbenten. Mi a szar.

– Gettós sorozat – vont vállat. – Nagyon sok dologgal nem értek egyet, ami elhangzik benne, de az Iant és Mickey-t alakító színészek tényleg lenyűgözőek voltak. Főként utóbbi. Pillantásokkal, mosolyokkal, érintésekkel olyan érzelmeket volt képes közölni, amiket addig még sosem láttam. Azóta igen, nagyon is sokszor – mosolygott rám.

– Egy pillanatra elhittem, hogy a lelkembe fogsz gázolni – kaptam el a fejéről drámaian a kezem, hogy a mellkasomra tegyem. Majd finoman visszafektettem a tenyerem a fejére, hogy tovább tudjam őt simogatni. – Örülök, hogy azóta sikerült megtapasztalnod mindezt – tettem hozzá halkan, annyi szeretettel, amennyivel azt sem szégyelltem volna, ha zavarba hozom, és emiatt valamit félvállról hozzám vág majd poén gyanánt, ahogy néha szokta. Mondjuk bagoly beszélt, az imént én is hasonlóan viselkedtem vele.

– Hát még én – húzta a szája elé a kezemet, hogy meg tudja puszilni, majd hirtelen felragyogott az arca, mintha eszébe jutott volna valami. – Tudod, minek örülnék még?

– Minek? – kérdeztem kíváncsian. Istenem, de régen ragyogott így a szeme. Néha úgy éreztem, mintha évezredek teltek volna el azóta, hogy nyilvánosságra hozták a titkait, de igazából mennyi is? Alig egy hétről beszéltünk, talán még annyiról sem. De úgy megrázott minket, mindannyiunkat, mintha minimum évek óta tartana ez az egész mizéria.

– Annak, ha Damon végre elmesélné nekünk azt a síkosítós sztorit – kiabált úgy, hogy a buszon lévők, tartózkodjanak bárhol, hallják.

– Az tényleg jó lenne – kiabált vissza Tyler valahonnan az ágyak irányából.

– Matthew! – szólalt fel Charlie is úgy, ahogy még sosem hallottam őt.

A busz eleje felől csak Damon röhögését lehetett hallani, aztán végre megjelent a biztiőrünk is, méghozzá Matt egyik Hawaii ingében. Hátrajött egészen a konyháig, hogy főzzön egy kávét. Tyler és Charlie kivergődött a helyéről, nehogy lemaradjanak valamiről. Damon halkan nevetett rajtunk.

– Nyugi, srácok. Keresünk valami parkolót, aztán tartunk egy mesedélutánt. Mattre úgyis ráférne már egy kis pihenés. Ha kényelmes helyet találunk, szerintem ott is éjszakázunk majd. Addig pedig még egy kis türelmet kérek – villantott felénk egy száz wattos mosolyt.

– Hetek óta mást sem kapsz, remélem, ezt tudod – fintorgott Tyler, de aztán elvigyorodott, jelezve, hogy nincs gáz.

– Tudom, tudom – bólintott, aztán a farzsebéből elővett egy noteszt, és igencsak drámaian, még az ujját is megnyálazva fellapozta. – Kétezer-tizenhat, április... Matt beletörődött, hogy vibrátort fogok a csinos alvázába dugni...

Charlie szórakozottan felröhögött, félbeszakítva Damont. Egy rövidke kis ha-ha volt az egész, és máris elhallgatott. De az a kis kacaj olyan szívből jött neki, hogy nemcsak Jayden, de még Tyler is jót vigyorgott rajta. Én ledöbbenve pislogtam, míg Damon eltette a noteszét, és a lefőtt kávét vette magához.

– Nyugi, elvégeztem a házit, amíg ti várakoztatok – kacsintott ránk, aztán mint aki jól végezte dolgát, visszasétált előre.

– Van egy olyan érzésem, hogy Charlie és Tyler nagyon élvezni fogják ezt a beszélgetést – kuncogott Jayden. Tyler a fejét csóválta.

– Nekem nem kell könyörögni ilyen dolgok miatt – mormolta, mintha még mindig az járt volna a fejében, amit Damon mondott.

– Még szerencse – kuncogott fel Charlie, majd ördögien Damon után nézett. – Mattből viszont kinézem, hogy nagyon mókásan kiakadt, amikor meglátta, vagy inkább megérezte azt a bizonyos vibrátort.

– Milyen szép kis káromkodást lenyomhatott! – nevetett Tyler. – Szerinted azóta már belejött a dolgokba, vagy adjunk neki tippeket?

– Naa, ne tipord el az öregeket – grimaszolt egyet a basszerosunk, mintha aztán nem öregezte volna le szerencsétlen Mattéket.

– Tíz év múlva mégis mi leszel, ha szegény sofőrünket már öregnek nevezed? – kuncogtam fel.

– Érett, megfontolt felnőtt lesz, aki bánni fogja, hogy jelenleg öregnek tartja a harmincasokat – nevetett Jayden.

– Minden bizonnyal így lesz – bólintott Charlie, aztán ha már a konyhában volt, elkezdett valami kaja után kutatni. A fejét ide-oda döntögette közben, néha csücsörítve gondolkozott, mit is szedjen elő. Nagyon sokat agyalt a chips és a csokis sütemény között, de végül győzött a süti. Jayden csak mosolygott rajta, a pillantásából ítélve örült, hogy Charlie végre újra úgy tömte a fejét, mint korábban. Szerintem mindannyian örültünk neki, de talán Jayden a leginkább. A basszerosunk meg sem kínált minket, ha Tyler nem köszörülte volna meg a torkát, szerintem teljesen megfeledkezett volna rólunk, de így zavart hörcsögpofival körbenézett.

– Kértek belőle?

– Egyél csak – rázta meg a fejét Jayden halkan kuncogva.

– Én kérnék, már ha lehet – vigyorgott Tyler, aztán megrázta a fejét. – Áh, mégsem, kajálj csak, vissza kell szedned azt a súlyt, amit leadtál a napokban.

– Miért ne lehetne? – kérdezett vissza teli szájjal, aztán gyorsan rágcsálva a sütit, adott egyet Tylernek. Szerintem a csomag legkisebb sütidarabját találta meg, de a szándék volt a lényeg.

– Kösz – mosolyodott el Tyler. – Kisebb nem volt?

Charlie erre csúnyán nézett, először Tylerre, aztán a kezében tartott sütire. Jayden valamiért felkuncogott, szerintem a haverja fejébe látott, valami olyanról tudomást szerezve, amit mi nem értettünk. Aztán Charlie megrázta a fejét, inkább másik sütit tömött a fejébe, minthogy tovább agyaljon azon, amin az előbb. Alighogy elrágcsálta, máris egy új sütit vett a szájába, de ezúttal csak a fogai közt tartotta, miközben a zacskót a konyhapultra tette, és valami más után kezdett kutatni. Jayden fellökte magát rólam, izgatottan és kapkodva mutogatott Tylernek, hogy... Asszem azt akarta, hogy Susi és Tekergősen legyen kettéharapva az a sütike, ami kilógott Charlie szájából. Tylernek felvillant az arcán egy igencsak elégedett vigyor a terv "hallatán", egyből Charlie mögé ugrott, és olyan gonosz csillogással a szemében, amit általában csak Jaydentől láttam, megpuszilta Charlie tarkóját. Szerencsétlen basszeros akkorát ugrott, mintha minimum a kettőhúsz vágta volna meg. Kikerekedett szemmel fordult hátra, de mire bármi mást csinálhatott volna, Tyler hirtelen odahajolt hozzá. Charlie inkább a döbbenettől, mint bármi mástól, de nekibaszta a derekát a konyhaszekrénynek, ahogy meg akart hátrálni. A következő pillanatban már csak a sütike roppanását lehetett hallani, aztán Tyler önelégült csámcsogását, ahogy a leharapott sütidarabon rágódott. Eszem megáll. Némán felröhögtem, nehogy megzavarjam őket. Jayden szintén halkan nevetett.

– Ezt akartad az előbb, nem? – kérdezte Tyler vigyorogva, félig-meddig teli szájjal, morzsás arccal.

Charlie a pofazacskójába lökte a maradék sütit, még mindig döbbenten pislogott, mint aki nem tudta elhinni, hogy megtörtént ez az egész.

– Az egy dolog, de honnan a faszból tudtad?!

– Árulkodós a legjobb barátod – vont vállat Tyler, elégedetten hátrébb lépve. Szerintem tetszett neki, hogy meg tudta lepni Charlie-t.

– Jayden?! – fordult felénk egyre vörösödő arccal. Akaratlanul is csak nevettem rajta, és Jaydenből is kirobbant az eddig kevés sikerrel visszafojtott röhögés. Végre nem én voltam az egyetlen, aki zavarba tudott jönni.

– Sajnálom, de muszáj volt – röhögött Jayden könnyes szemmel. Vigyorogva halántékon pusziltam őt, míg Charlie egy kicsit még morgolódott, hogy összeesküdtek ellene, aztán mosolyogva elrágcsálta a sütit. Örült, hogy ilyen vidámnak látta Jaydent.

– Legközelebb meg majd medvecukor rolóval! – szúrtam oda Charlie-nak, aki köztudottan utálta a medvecukrot, és a várt hidegrázással, borzongással felelt. Meg némi káromkodással, hogy gonosz vagyok.

– Tartok tőle, hogy az a medvecukor Charlie szájában maradna – fintorgott Tyler. – De azért jól éreztem magam, köszi – veregette vállon Charlie-t, majd visszahuppant a kanapéra.

– Keressetek neki valami olyat, amit szívesebben kapna be – hallottuk meg Damon incselkedő hangját. Hirtelen ijedtségből ocsúdva, kipiruló arccal forgattam a szemem, amikor a biztiemberünk elsétált előttünk, aztán a konyhában előtúrt magának egy tábla csokit.

– Ó, van olyan, de azt nem Xanderék előtt szeretném – vigyorgott rá Tyler.

– Köszönöm! – sóhajtottam fel, összetéve a két kezem.

– Amúgy majd egy fél óra múlva meg tudunk állni. Van gyorskajálda is a benzinkúton, ha valaki kajás lenne – mormogta Damon a csokoládén rágódva.

– Oké – biccentett Jayden, aztán elvigyorodott, olyan igazi seggfej módon, ahogy általában szokott. – Matt már felkészült rá lélekben, hogy minden szaftos kis titkot megosztasz velünk?

– Tudja, tudja – kuncogott Damon, aztán gyorsan előkapott még egy csomag gumicukrot a szekrényből. – Megyek, lekenyerezem, vagyis legumicukrozom még az ügy érdekében – kacsintott ránk, aztán ismét előrement, útközben légpuszit küldve Pakitónak, aki Tyler ágya felől rikácsolt valamit. Aztán kiabálni kezdett a nyomorék, hogy segítsünk neki lejönni az emeleti ágyról.

– Néha olyan életképtelen tudsz lenni, szépségem – sóhajtott fel Tyler. Felpattant, és Pakitóhoz sietett, aki egyből a vállára mászott, és finoman belecsípett a fülébe. Tyler elmosolyodott, és megvakargatta Pakito fejét. – Jól van, faszfejkém, nyugi. Tudod, vannak szárnyaid, de minek is használnád őket, ha van egy saját Tyler-taxid, nem igaz?

Pakito sértetten rikácsolt, aztán hogy megmutassa, valóban voltak szárnyai, átrepült a kajás zacskókkal zörgő Charlie-hoz. Beharapott szájjal vigyorogtam, amikor Tyler vérig sértve nézett a papagája után.

– Büdös bunkó – csóválta meg a fejét, de hamar túltette magát a dolgon, és visszahuppant a kanapéra.

Fél órával később Matt valóban talált egy egész pofás helyet az autópálya szélén. Motel, kajálda, minden volt, ami kellett. Béreltünk is egy szobát, mert kezdett már nagyon elegünk lenni a buszból, hiába volt kényelmes. Matt szinte azonnal bedőlt az egyik ágyba, beiktatott egy taktikai szundit, amíg mi ebédeltünk. Charlie néha elképedve figyelte Mattet, mintha múzeumi kiállítási darab lenne.

– Elképesztő, milyen hamar elaludt – nézte meredten szerencsétlen alvó sofőrünket.

– Csodálkozol? – nézett rá Jayden. – Sokat van ébren, szerintem alig várja, hogy vége legyen a turnénak, és végre kipihenhesse magát.

– De mi is sokat ébren vagyunk – gondolkozott hangosan. – Mégsem tudunk hamar elaludni.

– Mi a koncertek után többnyire kidőlünk – csóválta meg a fejét Tyler. – Matt ébren van minden koncert alatt, aztán visz minket tovább.

– Fárasztó ám a vezetés – jegyezte meg Damon suttogva, Charlie-t arrébb terelve Matt-től. – Ha üresek az utak, akkor az a fárasztó, ha túl sokan vannak, akkor az, és akkor a hülyékről ne is beszéljünk.

– Ezért nem tanulok meg vezetni – fintorgott Jayden, aztán Damonre vigyorgott. – Most már hallhatjuk a sztorikat?

– Csendesen – bólintott.

Mintha egy kicseszett pizsamapartin lettünk volna, kényelmesen bevackoltuk magunkat a másik ágyba, amíg Damon fogta az egyetlen széket a szobában, és a támláját felénk fordítva leült, hogy rá tudjon majd könyökölni. Én magamhoz öleltem Jaydent, kihasználva, hogy még bújós hangulatában volt, Charlie és Tyler pedig egy csomag előre pattogatott kukoricán osztozkodott, néha megkínálva Pakitót is egy-két picike darabbal.

– Matt mennyit mesélt? – kérdezte kíváncsian.

– Hogy flörtölt veled, hogy el tudja kerülni a büntetést, aztán csúnyán beleszaladt a dologba, és a vacsizás után nálad aludt – vont vállat Tyler. – Mintha valami bilincsről is lett volna szó, de lehet, azt csak képzeltem.

– Ó, igen, a lejárt műszaki – kuncogott fel Damon, aztán elgondolkozott. – Bilincs... bilincs... hm. Áh, igen. Volt arról is szó. Nem engedek csak úgy be embereket a házamba. Amíg letusoltam, odabilincseltem a konyhapulthoz – tette hozzá halál lazán. – Persze csak azok után, hogy nemet mondott a közös fürdésre. Tiszteletben tartottam, de sunyi kis piszok volt még akkoriban, nem akartam, hogy meglépjen, amíg nem figyelek.

– Meglépett volna? – kérdeztem kíváncsian, míg Charlie szórakozottan kuncogott magában.

– A bárszéken ülve elaludt, amíg fürödtem – felelte Damon, halkan nevetve az emlékeken. – Amikor pedig felkeltettem, kis híján behúzott egyet.

– Meg is érdemelted volna, az alvó embert nem illik zavarni – vigyorgott Jayden.

– Az alvó kamionost pedig pláne – bólintott egyetértően. – Amúgy nagyon zavarban volt, jórészt azért, hogy nálam zuhanyozhatott, meg attól, ahogy bántam vele. Meg is jegyezte, hogy arra számított, hogy szimplán dugni akarok, aztán szedheti a sátorfáját, és mehet vissza a kamionjához. Elég nyúzott volt, akartam neki egy jó estét azok után, hogy jót beszélgettünk vacsora alatt – sóhajtott fel. Totálisan belezúgott már az első randi alatt Mattbe, ez jött le abból a sóhajból. Aztán megrázta a fejét. – Hol tartottam? Nem ilyen ömlengős sztorit akartatok hallani.

– Engem az ömlengés is érdekel ezek után, de egyébként a síkosítós sztorira várunk – mosolygott rá Tyler kedvesen, jelezve, hogy igazából azt mesél, amit szeretne.

– Ó, igen – csapata homlokon magát Damon. – Akkor már ismertük egymást egy ideje. A szerencsétlen meg akart lepni. Gondolta a lelkem, hogy kicsit előkészül. Nem értett hozzá, ezt szögezzük le – emelte fel mind a két kezét a mellkasához. Vigyorogva a szemem forgattam. Baszki, Damon teljesen felpörgött. Mosolygott, a szeme csillogott, a hangja néha megremegett. Vajon volt bárki, akivel azelőtt ezeket megbeszélhette? – De meg akart lepni, én meg hagytam neki. Amúgy sem szereti, ha állandóan meg van mondva neki, mit és hogyan csináljon. Arról viszont nem tudott, hogy be van kamerázva a ház, mindenhol – kuncogott fel. – Így amíg a fürdőben készülődött, kamerán követtem, mit csinál. És elhihetitek... kínszenvedés volt nyugton maradni, amikor láttam, hogy a padlócsempére szerencsétlenkedett a síkosítóból.

– De köcsög vagy – jegyezte meg Charlie röhögve. Damon minden létező ártatlanságával csak mosolygott és vállat vont.

– Nem tudott a kameráról, én pedig nem akartam a kedvét szegni.

– Az kicsit sem szegi az ember kedvét, ha aztán elcsúszik a síkosítón – fintorgott Jayden.

– De ahogy! – mutatott rá Damon. Fel is pattant a székről, és egy picit félretette, hogy szemléltetni tudja a történetet. – Matt szóba sem állt volna velem, ha a tudtára hozom, hogy mindenhol kamera van. Annyira zavarban lett volna.

– Ez igaz – morogta félálomban a sofőrünk. – De ettől függetlenül egy zsivány vagy, amiért nem szóltál!

– Hát persze, hogy az vagyok! – kacagott fel Damon szórakozottan. – De mentségemre szóljon, elindultam neki szólni, más miatt. Na ezt most úgy képzeljétek el, hogy Matt köntösben még pakolászott, próbált rendet tenni maga után, amikor bekopogtam hozzá, hogy kell-e segítség. Netán beszorult-e az ablakba, mint Micimackó, amikor megpróbált lelépni – magyarázott hatalmas beleéléssel.

– Miért, volt ilyen? – röhögött Charlie.

– Rendszeresen! – nevetett fel Matt, amivel újabb kacagást váltott ki Damonből.

– A legpocsékabb szabadulóművészt tudhatjátok a sofőrötöknek – magyarázta nevetve. – Szóval fürdőszoba, bent állt, sértetten morgott, hogy mi a faszt képzelek róla, hogy meglépne meg ilyenek. Azon már vérig volt sértve, hogy benyitottam. Próbáltam magyarázni neki, hogy valami nagyon fontosat akarok.

– Fülpiszkálót akartál – szólt közbe Matt. Damon hátrafordult hozzá.

– Tényleg – kuncogott, aztán ismét felénk fordult. – Szóval, fülpiszkáló, semmire nem kellett, de a kis szőnyeggel lopva fel akartam törölni mellette azt a szart. Erre kitalálta, hogy előszedi nekem a cuccot. Ezen kis híján összevesztünk, aztán csak azért is ő szedte elő a fülpiszkálós dobozkát, és olyan hévvel baszta nekem a dobozt, hogy megcsúszott a csempén, és mint a rajzfilmfigurák... hanyatt vágta magát.

És ezzel a végszóval, levegőbe dobott lábakkal bezuttyant Matt mellé az ágyba. A sofőrünk a szemét forgatta, aztán ahogy a nevetgélő Damon feltolta magát, hirtelen megragadta őt, és leteperte, puszikat nyomva az arcára, közben seggfejnek és minden másnak nevezve őt. Ezúttal nem mertünk nevetni, nehogy megzavarjuk őket, szimplán mosolyogtunk és kuncogtunk az egészen. Jayden közben szorosan hozzám bújt, mosolyogva a nyakamba csókolt.

– Jó végre ilyennek látni őket – suttogta.

– Jórészt neked köszönhetik – suttogtam neki, míg Matt asszem megnyerte a kisebb bunyót, amibe keveredtek. – Büszke lehetsz magadra.

– Csak egy kósza ötlet volt – mormolta. – Semmit nem ért volna, ha nincsenek ilyen szuper zenésztársaim, akik simán rábólintanak.

– Jól van, ne dicsérgessétek egymást ennyire – vigyorgott ránk Tyler, aztán amikor már Matték is összeszedték magukat, feléjük fordult. – Kérjük az ömlengést is, Damon! Nehogy azt hidd, hogy csak a Mattet lejárató sztorik érdekelnek.

– Asszem az ömlengésből Xander múltkor kapott tőlünk, mikor éjnek évadján kakaót akartatok inni – kuncogott fel Matt.

– Ebben az a poén, hogy nem is kért senki kakaót, csak JJ épp kifaggatott engem arról, hogy Charlie hogyan szop, és Xander kényelmetlennek érezte a helyzetet, szóval JJ megkérte, hogy hozzon kakaót. Ő meg komolyan vette a feladatot – kuncogott Tyler.

– Ez utólag egyszerre bosszant és mulattat – jegyezte meg Damon vigyorogva.

Kivörösödött arccal inkább Jaydenhez bújtam, amíg Matt tekintete Tylerről Charlie-ra járt, a basszeros meg csak mosolygott, mintha azt akarta volna jelezni neki, hogy minden egyes szót jól hallott.

– Egyébként jól szop – kacsintott Tyler Mattre, amikor őt is elkezdte szórakoztatni az ide-oda pillantgatós reakció.

– Akkor tanítsa meg az uramat – vágta visszakézből mellkasba Damont.

Az a sértett pofa, amit erre a biztiemberünk bevágott... Jesszus. Charlie-ból kitört a nevetés, míg én vörösödve csak a fejem fogtam. Jaj, Matt... ma biztosan a földön alszol ezek után.

– Csak viccelek – paskolta meg végül Damon combját, mielőtt nagyon megsértődhetett volna szegény. – Évekig kamionoztam, szopsz olyan jól, mint a fizetős lányok.

– Nem lettem boldogabb ettől a hírtől – horkantott fel Damon sértetten. – Te most tényleg...

– Lekurváztalak? – villantott fel Matt egy geci mosolyt.

– Most szólok, ha úgy érzed, kevés a fizetésed, inkább szólj nekünk, és ne állj ki a sarokra, jó? – vigyorgott Jayden Damonre. – Nem kell az utcán kamatoztatnod a tehetségedet.

– És én még azt hittem, hogy Hudsonnél nagyobb seggfej felettesem nem lehet – horkantott ismét, de ezúttal már vigyorogva. Szerintem élvezte, hogy ilyen laza munkaviszonya volt, és jórészt csak létezett és élvezte, hogy a pasija mellett lehet.

– A kiképző őrmester? – fintorgott Matt. Damon bólintott. – De azok közül mindenki egy büdös bunkó.

– Így mutatják ki a szeretetüket – forgatta a szemét Damon. – Tény, a fiúk hozzá képest angyalok eddig velem.

– Ez a beetetős időszak, lesz még sokkal rosszabb – mosolygott rá Tyler cukin. – Majd amikor már lemegy a turné, ti Matt-tel épp valahol a világ végén lesztek, és felhívunk titeket, hogy épp tök részegek vagyunk, és kéne zacsis leves a boltból. És igen, ez megtörtént, kérdezd csak meg a pasidat.

– Ez tényleg igaz, aztán próbáld megmagyarázni a seggrészeg főnöködnek, hogy éppen Kanadában vagy, és nem tudsz neki zacskós levest vinni a boltból – sóhajtott fel drámaian.

– Mentségünkre szóljon, ez évekkel ezelőtt történt, azóta érett, felelősségteljes felnőttek lettünk, akik nem isznak annyit – mondta Jayden.

– Bocs, a ti kapcsolatotok Xanderrel hogyan is indult? – kérdezte Tyler, mire Jayden vigyorogva a középső ujját nyújtotta felé.

– Ne pofázz, mi sem vagyunk jobbak – csitította őt Charlie, hogy ne baszogassa Jaydent. Én csendben elvoltam a pasim és a legjobb haverom közt. Jobbnak láttam, ha nem foglalok állást.

– Csak vicceltem, nem kell felkapni a vizet – emelte fel Tyler védekezőn a kezét. – Különben sem ítélkezhetek, hát úgy bánik a legjobb barátommal, mint egy kicseszett herceggel. Szóval én örülök annak a részeg éjszakájuknak, legalább tudom, hogy a tesóm olyan ember mellett van, aki megadja neki a világ összes figyelmét és szeretetét.

– Ez jólesett, köszi – mosolyogtam rá Tylerre, kicsit meglökve őt vállal, hogy érezze a szeretetet. Charlie mocorgott, felénk kacsintott, hogy hasonlóan vélekedik, mint Tyler, csak éppen engem akarna dicsérni, hogy Jaydent végre jó kezek között látja. Nem mondott semmit, de az a kacsintás és mosoly nekem bőven elég volt.

– Zavarba hozol, Tyler – morogta Jayden enyhén piruló arccal. Na persze! Én alig tudtam zavarba hozni, Tyler meg két mondattal elérte, hogy elvörösödjön. – Ha már itt tartunk, én is örülök neked meg Charlie-nak.

– Köszi, kedves, hogy valaki örül egy szexkapcsolatnak – vigyorgott Tyler.

– Nem, komolyan – rázta meg a fejét Jayden. – Legalább tudom, hogy normális sráccal van, normális helyen. Meg azt is, hogy odafigyeltek egymásra.

– Ez fontosabb, mint hinnéd – bólintott Damon egyetértően. Matt sértetten felhorkantott. – Fiatal voltam! És jóval előtted történt!

– Csak nem barakk nyuszi voltál? – kérdezte Charlie kicsit sem köntörfalazva, hogy kinézi Damonből, hogy a hadseregben töltött ideje alatt, hát... afféle prosti volt.

– Azt azért nem – szögezte le Damon. – De ha valaki megkeresett, nem mondtam neki nemet.

– Miért is mondtál volna? – vont vállat Jayden. – Miután kiléptem abból a bizonyos kapcsolatból, én is egyéjszakásokban utaztam, ha éppen olyan hangulatom volt. A legtöbb ember életében van egy olyan időszak szerintem, amikor mindegy, kivel, csak valami legyen, ami egy kicsit csökkenti az intimitás iránti vágyat.

– Tényleg? – pislogtam zavartan. – Akkor ez nekem kimaradt, és ki is fog maradni.

– Ezért mondtam, hogy a legtöbb embernek – puszilt meg.

– Xander a jófajta csodabogara az elmúlt pár generációnak – bólintott Matt egyetértően, vállal nekidőlve Damonnek.

– Nincsenek azért olyan kevesen ezek a csodabogarak – felelte Charlie. – Sőt, szerintem ebben a... Hogy a faszba nevezik a mi generációnkat? Tök mindegy, egyre több, aki visszavonul, a magányt élvezi, mert nem találta még meg azt, akivel közösen élvezhetné, netán úgy van vele, nem is feltétlen van szüksége ilyen emberre, mert ott van neki a kutyája, a macskája, a papagája vagy bármije, ami van. És aztán hallgathatjuk az idősebbek morgását, hogy húszévesen miért nincs még gyerek! Hogy miért nem házasodtunk már össze az első emberrel, akivel kapcsolatba léptünk... és még sokáig lehetne sorolni – legyintett végül drámaian.

– Én szerintem nem is szeretnék megházasodni – mormolta Jayden, és félve felém pillantott. Eddig nem merült fel köztünk ez a téma. – Gyereket sem igazán szeretnék. Tök jó, hogy lehet mindkettőt, szerencsés helyzetben vagyunk, de én túlságosan szeretem az életstílusomat ahhoz, hogy egy gyerek miatt megváltoztassam. Erre a legtöbb idős ember azt mondaná, hogy önző vagyok, nem? – mosolyodott el keserűen. – Pedig nem, csak tudom, hogy nálam egy gyereknek max pár óráig lenne jó, mert addig tudok vele foglalkozni, aztán egyszerűen nem megy. Az uncsitesóimtól is idegbajt kapok két-három óra után.

– Az öregek erre azt mondanák, hogy „De hát akkor ki lesz, aki idős korodban majd foglalkozik veled?" – feleltem szemforgatva, és Tyler kuncogásából ítélve igencsak élethűen utánoztam anyámat. Jesszus, az ősökkel még nem is beszéltem meg ezt a biszexuális dolgot. Mondjuk nem kerestek, szóval ha tudnak is róla, nem tartották beszédtémának... Faszom.

– Ha valaki azért akar gyereket, hogy legyen, aki majd kimossa a szarból, és beadja egy otthonba, az elég nagy probléma – rázta a fejét, miután abbahagyta a röhögést. – És ezt úgy mondom, hogy intézetben nőttem fel. Minden kölyök inkább marad intézetben, minthogy olyan emberhez kerüljön, akin látszik, hogy nem azért akar gyereket, mert szereti, hanem egyéb hülye okokból. Mint a pénz, amit a nevelőszülők kapnak.

– Bánom, hogy nem tudtalak örökbe fogadni – sóhajtott fel Damon.

– Tizenöt évesen?! – fakadt ki Matt. – Hova a frászkarikába gondolkozol te, hogy tiniként gyereket akartál volna örökbe fogadni?

– Tiniknek lehet gyereke – vont vállat Damon. – Volt párhoz szerencsém. Barátok és később munka miatt is. És volt, aminek szép vége lett szerencsére.

– De azok félredugások – forgatta a szemét Matt. – Volt egy barátnőm gimiben, rám akarta tukmálni a gyerekét. Néztem is, hogy cicukám, menjél inkább a focicsapat kapitányához, mert fixen nem az én óvszerem lyukadt ki. Aztán kiderült, hogy nemcsak a kapitánnyal kavart, hanem a kabalafiguránkkal is. Aztán utóbbié volt a kölyök. Mindezt úgy, hogy közben a barátnőm volt.

– Ez elég szarul hangzik – húztam el a számat. Kicsit eszembe juttatta, hogy volt, aki gimiben engem is elhagyott, mert nem tudtam megadni, amit akart, vagy éppen nem illettünk össze.

– Tényleg fosul hangzik, sajnálom, Matt – fintorgott Jayden.

– Én mondjuk szeretnék gyereket – nyögte be Tyler. – De szerintem nem lesz, a zenekar mellett egyedülállóként, úgy, hogy segítségem sem igazán lenne, mert nincs családom... Esélytelen, hogy gondját tudnám viselni egy kölyöknek.

– Örökbe fogadnál? – kérdezte Charlie meglepően... édesen. Nagyokat pislogva fordultam feléjük, de egymással voltak elfoglalva.

– Nem szülnék, az biztos – vigyorgott rá Tyler egy kissé zavartan. Ő sem értette ezt a gyengéd hangsúlyt. – De igen, mindenképpen. Nem látom semmi értelmét annak, hogy a világra jöjjön még egy gyerek, amikor az intézetekben azt várják, hogy családjuk legyen. Nekem nem számít, hogy az én spermámból legyen, nem attól fogom szeretni, hogy én lövelltem bele egy nőbe. A család nem a vérszerinti kapcsolatnál kezdődik – mosolygott rám egy pillanatra. Viszonoztam neki a mosolyt, kicsit közelebb húzódtam hozzá, amit Jayden nemhogy zokon vett volna, hanem éppen még támogatott is benne, hogy kicsit Tylerhez is bújni tudjak.

– Ezzel nagyon egyet tudok érteni – bólintott Charlie, aztán mintha észrevette volna magát, visszafordult Mattékhez. – És ti?

Hisztérikus nevetés volt a válasz. Halkan felkuncogtam. Asszem egy elég határozott nem lesz a válaszuk.

Jayden halványan mosolygott, csillogó tekintettel figyelte Charlie-t, mintha tudott volna valamit, amit mi, többiek nem, de csendben maradt, és végül visszabújt hozzám, de még a nyakamba bújva is csak mosolygott.

– Szerintem aki pasival van, annak alapból csak ez az opciója – mondta Tyler, mielőtt Matt és Damon válaszolhattak volna. – Mármint persze, ott a béranya lehetősége is, de csúnya vitákhoz vezethet, hogy eldöntsék, ki adja a spermát, ha meg mindketten adnak, az sem jó, mert úgyis kiderülne előbb-utóbb, hogy vér szerint kié a kölyök. Egyszerűbb, ha egyiküknek sincs vérszerinti kapcsolata vele – vonta meg a vállát, aztán Charlie felé fordult, mintha gondolkozott volna valamin, aztán elmosolyodott. – Cseréljünk helyet, szar így, hogy folyton ide-oda kell pillantgatnom. Aztán majd kicsit hozzád bújok, hogy kényelmesebb legyen. Na, mássz Xander mellé!

– Persze, parancsolgassál csak – horkantott fel Charlie, aztán amint kiérdemelte Tyler csúnya pillantását, akkor minden létező alázattal bólintott neki. – Ahogy óhajtod.

– Köszönöm – mosolyodott el Tyler.

– A jól nevelt kis pincsi – kuncogtam fel, amikor Charlie mellém zuttyant, aztán könyökkel egészen véletlenül oldalba vágott. – Köcsög.

Charlie kiöltötte a nyelvét, aztán meglepetten fogadta, hogy Tyler valóban hozzábújt, hogy kényelmesen el tudjunk férni az ágyon. Na mi van, ha nem Jayden bújik hozzád, akkor máris zavarba jössz? Szerencsémre nem látta az arcomra írt kérdést, mert Tylerrel volt elfoglalva, hogy mind a kettőjüknek kényelmes legyen a helyzet.

– Holnap mikor mentek az interjúra? – kérdezte Jayden halkan, egy kicsit hátrébb húzódva tőlem, hogy Charlie-ékat tudja figyelni. Még mindig mosolygott.

– Milyen... óóó. – Faszom. Tényleg volt egy interjú, amire mennünk kellett. Konkrétabban Tylernek és nekem. Jayden még nem volt hajlandó a média felé nyitni, és ezt nem is bánta egyikünk sem.

– Délután kettőre mennek – felelte Matt, kicsit kiropogtatta a nyakát. – Ha képesek vagytok hajnalban felkelni, mondjuk háromkor el tudunk indulni, és bőven a városban leszünk már tizenegyre, hogy interjú előtt pihenjetek, meg Xander kitalálja, melyik pszichopata rajzfilmfigura bőrébe akar ezúttal bújni.

– Alastort sajnos már kilőttem, de van még pár a tarsolyomban – kuncogtam fel, majd elfintorodtam. – Hajnali háromkor indulni?

– Nincs forgalom – vont vállat Matt.

– Jó lesz a hajnali három – mondta Jayden, aztán rám pillantott. – Majd alszol még útközben. Tyler, te nem tervezel valami menő ruhát az interjúra? Ha szeretnél beöltözni valakinek, össze tudjuk hozni.

– Nem tudom – fintorgott. – Engem nem sűrűn látnak interjún, szerintetek baszakodnának velem is?

– Minden gondolkodás nélkül – bólintott Jayden.

– Az lenne a furcsa, ha nem – fintorgott Charlie.

– Akkor... Ó, megvan! – ragyogott fel az arca. – Charlie, vannak bőrcuccaid? Bőrnadrág, szegecses bőrdzseki, ilyesmik. Damon, Matt, valamelyikőtöknek van olyan sapija, amit a '80-as években hordtak az emberek a melegbárokban? Tudjátok, az a... Nem jut eszembe, milyen, de tudjátok! Meg kéne ostor vagy lovaglópálca.

– Hohó! Hátrébb az agarakkal, kölyök – emelte fel mind a két kezét Matt. – A Kék osztriga bárba, vagy interjúra készülsz?

– Van felragasztható bajuszom, ha...

– Damon! – vágott közbe Matt figyelmeztetően. – Szeretjük és támogatjuk Tylert, de ez kiverné a biztosítékot. Ne add alá a lovat.

– Csak Rob Halfordnak akarok öltözni, jesszus! – morogta Tyler.

– Akkor válassz valami kevésbé kirívó öltözetet, ami rá jellemző – ajánlotta fel Charlie. – Manapság már túl sok figyelmet von magára az ilyen ruha. De a sapit adnám, meg a bőrnacit és Xander dzsekijét a banda logóval. Pólónak meg nézünk valamit, ami finomít ezen.

– Nem akarok finomítani rajta – duzzogott Tyler. – De oké, akkor sem ostor, sem lovaglópálca, de valami fekete inget veszek fel a dzseki alá.

– Oké – sóhajtott fel Charlie, mintha neki kellett volna interjúra mennie vele. Ebben annyi igazság volt, hogy a bandát is érintette minden, ami ezeken a szarokon történni szokott.

– Tudok kölcsönadni sapkát, van egy ezeréves, amit emlékbe tettem el – felelte Damon készségesen, aztán vetett egy sunyi vigyort Mattre, aki a szemét forgatta.

– Ha azt kölcsönadod, nem nézem az interjút – jelentette ki.

Nem értettem.

– Ha azzal szoktatok szerepjátékozni, akkor nem kell, köszi – vágta rá Tyler.

– Ó! – néztem nagyot, míg Jayden kuncogva megpuszilt.

– Egyszeri eset volt.

– De nem mindegy, milyen eset! – vágta rá Matt, próbálva kordában tartani a pasiját.

– Nyugi, megértem – mosolyodott el Tyler, és úgy pillantott Charlie-ra, hogy előre féltem, hogyan akarta folytatni. Mert az arckifejezéséből ítélve nem akart csendben maradni. – Azóta sem tudtam felvenni azt a pólót...

– Akarjuk tudni a részleteket? – vágott közbe Jayden.

– Múltkor még akartad – vigyorgott rá Tyler.

– Csak hogy biztos legyek benne, hogy figyeltek egymásra. De már nem kell megosztanotok velünk mindent a szexuális életetekkel kapcsolatban. Persze ha szeretnétek, akkor nyugodtan.

– Ha megbocsátotok, én nem szeretném hallani – sóhajtott fel Matt. – Semmilyen formában. Ezzel a bolonddal viszont tudtok beszélgetni – intett a fejével Damon felé. – Már ha akartok.

– Nem – rázta meg a fejét Tyler, ahogy körbepillantott. – Bocs, túl nagy a szám, de befogtam, senki nem akarja hallani, és gondolom, Charlie sem szeretné, ha mesélnék, szóval lakat a számon, meg ilyenek.

– Jaydennel nyugodtan bármikor – felelte Charlie. – De a többiekkel én nem szeretném megosztani. Nincs harag.

– Oké, ezt tiszteletben fogom tartani – biccentett Tyler. Gyengéden, nagyon furcsa hangszínen szólt Charlie-hoz, és kicsit visszabújt hozzá. Charlie karjának a takarásából pillantott Damon felé. – Mesélj valami nyálasat is kettőtökről!

– Melyiket meséljem? – fordult egyből Matt felé, a nap folyamán szerintem először kikérve a véleményét. A sofőrünk pedig őszintén elgondolkozott, maga mögé tenyerelt, a plafont bámulta. Ezek szerint elég sok lehetőség közül tudott volna választani.

– Na? – kérdezte Charlie kíváncsian.

– Kilenc évet nem lehet csak úgy két másodperc alatt átpörgetni – horkantott fel Matt. – Nézzük... mit szólnál a...? Áh! Megvan – mosolygott. – Megvan, amikor járőröztél éjszaka?

– És basztál szólni, hogy a városba érkeztél, de az őrsön a kollégáknál engem kerestél? És Frank beárult, hogy merre vagyok?

– Aha, az – bólintott Matt. Damon a szemét forgatta, aztán elmosolyodott.

– Rendben, akkor azt mesélem. A sztori elejét már vázoltuk, kint járőröztem kocsival, és Frank elég jó kollégám volt, aki tudta, hova szoktam leparkolni, ha éppen pihenésre vágyom – kezdett bele Damon. – Hajnali kettő vagy talán három is lehetett, szépen leparkoltam, gondoltam, iszom egy kávét és ilyenek. Én ilyenkor a kocsiban szoktam maradni. Ősz, sötét, egy lélek sem járt az utakon. Minden csendes és nyugodt volt, kicsit olyan vihar előtti feszültséggel. Halkan szól a rádió, hangulatzene, készültünk a Halloweenre, tudjátok. És erre... – fordult Matt irányába grimaszolva. Matt halkan felröhögött. – Ez a nem normális fickó, akit a pasimnak nevezhetek végre, a járőrkocsim közelébe sunyult, de úgy, hogy nem vettem észre, csak amikor bekopogott az ablakomon.

– Nem hiszitek, de filmbe illő sikollyal válaszolt – kuncogott fel Matt ördögien.

– És leöntöttem magam a kávéval, meg a kajámmal – tette hozzá Damon fintorogva. – A kisebb szívroham után persze rájöttem, hogy az én egyetlen seggfejemről van szó.

– Én még nem látom, ez mitől aranyos – kuncogott Jayden. – De folytasd, biztos lesz még jobb is.

– Persze, hogy lesz! Péntek tizenhárom volt – jajdult fel szegény Damon.

– Rátok támadt egy napfényben csillogó vámpír? – kuncogtam fel. Matt röhögött.

– Rosszabb – felelte nevetve. – Amíg Damon kiszállt a kocsiból és megpróbáltuk rendbe szedni a ruháját...

– Kölcsönadta az ingét, mert mindig visel alatta minimum egy pólót vagy trikót – szólt közbe Damon.

– A nyakunkba szakadt a semmiből egy jó kis zápor – bólintott rá Matt. – De az a fajta, ami egy pillanat alatt jön, és mire észbe kapsz, már jeget is hozott magával.

– Így gyorsan fedezékbe húzódtunk, ami a kocsim volt – tette hozzá Damon nevetve. – Szarrá ázva és verve a jégeső által.

– Fura fogalmaitok vannak a romantikáról – kuncogott Tyler. – Most komolyan, hol van már a cuki része? Az elején még olyan édesen nosztalgiáztál a síkosítós sztori előtt, most meg itt soroljátok fel a természeti csapásokat... Sáskajárás nem volt? Tornádó? Sharknado?

– Pillanat! – nevettek szinte egyszerre, aztán Damon folytatta. – A romantika ezután jön. Olyan zuhé szakadt a nyakunkba, hogy csak ültünk, mint két megszeppent gyerek, és néztünk, hogy reméljük, nem veri szét a kocsit. Aztán amikor csitulni kezdett a jég, meg az életmentő ülésfűtés is dolgozni kezdett, mi is megnyugodtunk. Raktunk be zenét, hogy ne csak az esőt halljuk. Mattnél volt olyan szaros ezerízű cukor. Nekem volt bekészítve forró teám...

– Kényelembe helyeztük magunkat, röviden – vágott közbe Matt.

– Röviden – bólintott Damon. – Hosszan pedig, átbeszéltük, mi volt velünk. Aztán a cukorkákkal játszottunk, mert több egyformának tűnt. Azokat összeválogattuk és érme dobással eldöntöttük, ki lesz az első, aki választ belőle. Aztán már csak imádkoztunk, hogy a gyümölcsöseket fogjuk ki, ne a förtelmes ízűeket – tette hozzá nevetve. – Aztán, hogy a lényegre is rátérjek...

– Bedöglött az ülésfűtés – jegyezte meg Matt egy igencsak sokatmondó mosollyal.

Jayden mellettem elkínzottan felnyögött, és a plafonra emelt tekintettel elmormolt egy káromkodást.

– Ugye, nem ezért mondtad nemrég, hogy drága kitisztíttatni a kocsi kárpitját, és kényelmetlen autóban csinálni? – kérdezte Matt-től.

– Nem, az a civil kocsim volt! – vágta rá Damon szinte azonnal. – Nem, szolgálati autóban soha! Soha!

– Az rémlik, hogy leszoptalak? – vonta fel a szemöldökét Matt.

– És tényleg! – nézett nagyot, mintha akkor jutott volna eszébe.

– Sajnos úgy néz ki, ha Matt kevésnek találja a fizut, nem állhat ki az utcára – csóválta a fejét Tyler, és halkan csettegett mellé a nyelvével. – Felejthetően szopsz, haver, sajnáljuk.

– Na, na, na... azért na! – próbálta őt dorgálni Damon. – Nem nevezném felejthetőnek, csak úgy emlékeztem, az a saját kocsim volt. De visszatérve az eredeti történethez... Ugye bedöglött az ülésfűtés, pontosabban Mattnél az anyósülésen. Így aztán, elég szűkösen, de megoldottuk, hogy átmásztam hozzá. Hátradöntöttük az ülést, aztán összebújva a berakott klasszikusokat, meg az esőt hallgattuk. YouTube-on elég felkapottak lettek ezek az eső és halk zene kombinációs szerkesztések. És nem véletlen, mert istenien jó hangulatteremtő tud lenni. Majdnem olyan jó, mint kimászni a tetőre csillagokat bámulni.

– Ó, legközelebb másszunk már fel a busz tetejére – legyintette mellkason Matt, mintha nem éppen egy kurvára veszélyes dologról lett volna szó. Damon elmosolyodott, apró csókot váltottak.

– És pont ezért vagy a kedvenc szabálysértőm.

– Na, lényeg a lényeg, az esős estén nem volt hívás. Mondjuk valaki... – bökte meg Damont – ...véletlenül kikapcsolta a rendszerét, miközben átbénázta magát mellém.

– Képzelem, mennyire véletlenül – forgatta a szemét Jayden, aztán elmosolyodott. – De ez tényleg aranyos történet volt.

– Ha tudnád, mennyire bújós tud lenni – mosolygott Matt kicseszett szerelmesen. – Órákig csak cirógatja az embert, néha puszilgatja, de legtöbbször csak csukott szemmel simogat és dúdol, ha túl fáradt beszélgetni.

– Fáradtságról jut eszembe... – Jayden ásított egyet. – Én szerintem kidőlnék, és ha nem bánjátok, akkor kettesben lennék Xanderrel, szóval megkérdezem a recepción, van-e még üres szoba – nyújtózkodott. – Igényel még valaki a többiektől külön lenni éjjel? Matt, Damon? Tyler, Charlie?

– Most nem – rázta meg a fejét Charlie. Gyorsan vetett egy bocsánatkérő pillantást Tylerre. – Nincs hangulatom, ha nem bánod.

– Egyáltalán nem – mosolygott rá Tyler. – Megbeszéltük, hogy az ilyenekből nincs sértődés.

– Kit zavar, ha Matt horkol? – nézett körbe Damon. – Mindenképp csak aludnánk, de idegen helyen mindig horkol.

– Nekem egy ugató, káromkodó és csipkedő papagájom van – birizgálta meg Tyler az ágy szélén békésen pihengető Pakitót, aki mindeddig olyan csendben volt, mint még soha, de erre kinyitotta a szemét, és halkan felcsipogott. – Elbírok egy kis horkolással.

– Rendben – kuncogott fel Damon, miközben oldalra billentett fejjel nézte a papagájt.

– Meg se forduljon a fejedben! – vágta rá Matt.

– De olyan aranyosak!

– Akkor sem lesz papagájunk. Egyébként is már van egy.

– Jaj, Gaga– sóhajtottam fel szemforgatva, miközben kimásztunk az ágyból. – Menjünk, JJ, kérdezzünk rá arra a szobára.

– Csak ön után, uram – hajtott fejet előttem Jayden, ahogy kinyitotta a szobaajtót, és finoman intett, hogy menjek előre.

Egy pukedlizés után előre is mentem, aztán bevártam őt, míg a többiek valamit nevettek azon, ahogy kipukedliztem magam a szobából. Elindultunk le a recepció felé.

– Jó volt ez a kis sztorizás – mosolyogtam rá Jaydenre, aki feltűnően jó hangulatba került.

– Szerintem is – viszonozta a mosolyt. – Belegondoltam, hogy a turné elején még nem volt senki, akivel nyíltan tudtam volna ilyen dolgokról beszélni, mert Charlie még titkolta előttetek, és te is csak nekem bújtál elő, Mattről és Tylerről pedig nem tudtam... Most meg ülünk hatan, plusz Pakito egy szobában, és szerelemről és szexről beszélünk tabuk és fintorgó heterók nélkül.

– Egész jó – kuncogtam fel. – Három biszex, egy hetero- és Charlieszexuális, egy queer és egy meleg fickó. Bocs, ha Damon esetleg nem ennek vallaná magát. Mondjuk nem is tőled kéne bocsánatot kérnem, nem? – fintorogtam. – Lehet, amúgy én sem bi vagyok, hanem... Mi is? Mindegy, az fix, hogy Jaydenszexuális vagyok.

– Nekem ennyi elég – kuncogott Jayden, aztán a recepcióhoz érve egyből elővette a legaranyosabb modorát, és kedvesen megérdeklődte a motel kissé morcos recepciósától, van-e még szabad szoba. A nő már csak egy olyan szobát tudott adni nekünk, amiben egyetlen egyszemélyes ágy volt, pótággyal sem tudott szolgálni, de az nem is kellett volna. Az egyszemélyes ágy pedig még mindig jobb volt, mint a priccs a buszban. Jayden hálásan mosolyogva köszönte meg, és fizette ki a szobát, majd visszabattyogtunk az első emeletre, és hát... Nem kellett volna megköszönnünk a szobát. Egy apró lyuk volt, az ágy az ajtóval szemközti falhoz volt tolva, a tapétát több helyen is elengedte a ragasztó. Az a szoba sem volt valami szép, amiben Mattékkel voltunk, de ezzel alulmúlták az elképzeléseimet, és Jayden arcán láttam, hogy ő is hasonlóan vélekedett.

– Ez tipik olyannak tűnik, ahova embert ölni járnak, vagy dugni – fintorogtam.

– És te melyiket szeretnéd? – rántotta fel a szemöldökét, próbálva elviccelni a helyzetet. – Nézd, van gyertya! – ragyogott fel az arca. – Talán ha ezt meggyújtom, és lekapcsolom a villanyt... Jaj, nem, így meg horrorisztikus. Akkor... Visszamehetünk a többiekhez, vagy akár ki a buszba.

Csak nevettem, míg visszakapcsolta a villanyt és elfújta a gyertyát. Jaj, kicsim, nekem aztán mindegy, hol vagyunk, ha veled tudok lenni.

– Amíg veled lehetek, nekem minden megfelel – karoltam át a derekát, és puszit nyomtam a halántékára.

– Oké, akkor... – Elhúzódott tőlem, és gyorsan rám mosolygott, mielőtt lerántotta volna az ágyneműt az ágyról. Egyesével kirázott mindent, majd szépen megágyazott, csak a takarót dobta le félbehajtva az ágy végére. – Bogarak nincsenek, úgyhogy maradhatunk szerintem.

– Rendben – kuncogtam fel. Behuppantam az ágyba, jó hangosan nyekkentek egyet a rugók benne. A cipőmet lerúgva kifeküdtem bámulni a beázott plafont. – Kicsit a régi szép időket idézi. Mikor Tylerrel mászkálni kezdtünk munka után kutatva, és ehhez hasonló, vagy még eldugottabb helyeken találtunk magunknak szállást, amit nyugodt szívvel meg tudtunk fizetni.

– Kellemes időszak lehetett – fintorgott Jayden, de azért bebújt mellém az ágyba, és az oldalára fordulva elmosolyodott. – Szia.

– Szia – fordítottam felé a fejem mosolyogva. Kicsit ficeregtem, hogy az ágy közepére tudjunk mind a ketten húzódni, aztán inkább az oldalamra fordultam. Jayden annyira közel bújt, hogy az orrhegyünk össze tudott simulni. Felkuncogtam. – És? Mi a terv?

– Nem tudom. Mit szeretnél?

– Nem tudom. Amihez mondjuk kedvünk van. Neked mihez lenne? Bújni? Csókolózni? Csókolózni és menni az árral? Ilyesmik...

– Xander – sóhajtott fel. – Ha azt kérdezem, mit szeretnél, az nagyjából azt jelenti, hogy nekem bármi megfelel, ami neked is, és arra vagyok kíváncsi, te mire gondoltál – mosolyodott el. – Ne akard, hogy én mondjam meg, mit csináljunk.

– De neked van tapasztalati előnyöd – mormoltam megjátszott durcival. Azt szeretném, ha jól éreznéd magad...

– Szexuális igen, kapcsolati nem sok. Szóval?

– Akkor mondjuk kezdjük pár puszival, és majd meglátjuk – vetettem fel. Már régen voltunk ilyen helyzetben, és már nagyon hiányzott, ahogy csókolt és hozzám ért.

Édesen elmosolyodott, aztán még közelebb húzódva megcsókolt. Kellemesen beleborzongtam, az arcára simítottam a kezem, miközben viszonoztam a csókját. Finoman és puhán csókolt, olyan igazian szerelmesen, amikor az ember úgy érzi, mintha felhőkön járna. Már nem érdekelt a rozzant motelszoba, a nyekergő ágy, sem a tiszta illatúnak nem nevezhető ágynemű. Elmerültünk az érzelmekben, a gyengéd érintésekben, nem kérve többet egyszerű csókoknál és cirógatásnál. Egek, de gyönyörű volt minden azokban a percekben. Aztán Jayden szája csücske elkezdett mosolyra görbülni, és a csókok közepette a nyelve az ajkaimat érte. Akaratlanul is mosolyognom kellett, milyen kis finoman kérte, hogy elmélyítsük a csókokat. Nem tepert úgy le, ahogy régebben volt szokása. Engedtem neki, engedtem, hogy vigyen minket az ár, és egyre több szenvedély kússzon a csókokba és érintésekbe. A keze sokszor a pólóm alá túrt, hol a hasamat, hol pedig a derekamat, hátamat simogatta, majd finoman a fenekemre markolt. Amikor felnyögtem az érintése alatt, csak vigyorgott. A hátára fordult, húzva engem is maga után. Így már könnyebben boldogult az érintésekkel, és mire észbe kaptam, már felhúzta a pólómat a fejemig.

– Hé – kuncogtam fel, lekapva magamról azt a nyavalyát, ami miatt kénytelenek voltunk megszakítani a csókot. – Mégis milyen dolog ez?

– Borzalmas – csóválta a fejét. – Mégis hogy merészelem levenni a felsőt a pasimról... Nem is értem – mormolta vigyorogva.

Halkan nevettem, egy fejrázással még inkább összekócolva a hajam, mielőtt visszabújtam volna hozzá, hogy folytassuk a csókolózást. És nem csupán a csókokat, de a vetkőzést is. Összekötve aprócska, játékos csipkelődésekkel és beszólásokkal. Régen éreztük már ilyen jól magunkat, és egy pillanatig sem tört rám olyasfajta zavar, mint az első alkalmakkor. Sőt... Jayden olyasfajta önbizalmat adott, amiről addig nem is mertem volna álmodni. És ezzel az önbizalommal szeretni akartam őt. Megadni neki mindent, amire csak vágyni tudott. Magukkal ragadtak az érzelmek, a vágyakozás, hogy viszonozzam neki mindazt, amit átélhettem a karjai közt.

– JJ – suttogtam a fülébe halkan lihegve, aztán megcsókoltam a nyakát. Halkan nyöszörgött, a derekamnál fogva szorosabban ölelt magához. Egek... – Kicsim... Jayden... – suttogtam a bőrébe. – Szeretnék veled szeretkezni.

– Rendben – túrt bele a hajamba, és mintha készült volna arra, hogy finoman a hátamra fordítson.

– Nem, várj egy picit – feszítettem be magam, hogy ne tudjon átfordítani minket. Jayden azonnal figyelt, ellazult, halkan felsóhajtott. Istenem, de szeretlek, hogy így figyelsz! Nyakon csókoltam őt, majd az állkapcsa sarkán, és az ajkain. – Meg tudjuk próbálni? – kérdeztem reménykedve. – Szerinted vagyok már olyan...

– Xander... – suttogta, amikor érzékelte, hogy nem fogom befejezni a mondatot. Ez most valahogy furcsa volt, mintha hosszú monológra készült volna, ami semmi jót nem jelenthetett. – Szívem... Nem tudsz még annyira figyelni arra, hogy ne veszítsd el a fejed – motyogta. Nem? Ez az egy szó képes volt az egész testemet megrázni... leforrázni. Nem? Pedig... pedig igyekeztem. Nem volt elég? Hallottam Jayden hangján, hogy minden szóval meg kellett küzdenie, nem akart ilyeneket mondani nekem. – Tudom, hogy eddig szépen visszafogtad magad, és ügyesen csináltad, szépen haladsz, de... Ott még nem tartunk.

Bólintottam, akár látta, akár nem. A tekintetem ide-oda járt, valahol az ajkai és az álla között. Igazából mindegy volt, próbáltam felfogni, feldolgozni, amit mondott. Oké. Érthető, teljesen igazad van, akartam mondani, de amikor kinyitottam a szám, akkor csak némán remegtek az ajkaim.

– Szívem – suttogta, remegett a hangja. Finoman eltolt magától, hogy rám tudjon nézni. A tekintete azonnal ellágyult, az arcomhoz nyúlt, és finoman végigsimított rajta. – Magamban sem bízom – folytatta. – Amióta... Nem, nem szeretnék a múltammal takarózni – rázta meg a fejét. Egy könnycsepp kicsordult a szeméből. Ne, Jayden, ne, légyszi, ne sírj. Kicsim, szívem... – Nem szeretnék mentegetőzni, hogy aztán ne tudd kifejezni az érzéseidet. Megértem, hogy ez most rosszul esett, és sajnálom, szívem, de még... még nem tartunk ott. Egyikünk sem.

– Egy... egyikünk sem? – kérdeztem vissza suttogva. Nem értettem. Lecsókoltam az arcáról a könnycseppet, aztán puszit adtam neki egy másik ponton, egészen a szája csücskénél, majd a halántékánál, a homlokán. Nem értem, Jayden. Nem értem. Mi a baj?

– Bassza meg – suttogta. Fellöktem magam alkarra. Valami rosszat csináltam? – Nem most akartam ezt... Azt hittem, még van időnk. Oké – sóhajtott fel. Nem, valami nem oké. Jayden... Próbáltam a fejét simogatni, a hajába túrni finoman. Összeszorult a torkom, valami nem volt oké. Hiába próbálta titkolni, a tekintete szinte a szemembe kiáltotta minden fájdalmát. De nem értettem őt, hogy pontosan mi fáj! – Azt tudod, hogy az utóbbi években csak kalandjaim voltak, senkivel nem volt semmi komoly, de amit eddig nem mondtam el, mert... Mert azt hittem, még van időm kitalálni, hogy hogyan mondjam, esetleg kitalálni, hogy én hogyan érzek... Francba is – morogta. – A kalandok során egyszer sem voltam én a befogadó fél. A-Azóta nem, hogy... Tudod. Ő volt az utolsó, akivel ilyen helyzetben voltam, és... Gőzöm sincs, hogyan fogok reagálni, ha te... – Elharapta a mondatot. – Szeretném. Tényleg. De nagyon lassan és gyengéden kell majd csinálnunk, és félek, hogy kiborulok, és... És... – suttogta, de ennél tovább nem jutott, elcsuklott a hangja.

– Kicsim, kicsim – bújtam vissza hozzá, puszikkal telehintve az arcát, amikor ismét kicsordult egy könnycseppje. – Semmi baj. Semmi baj, megértem. Megértem, kicsim. Semmi baj nincs ezzel. Mindent értek. Most már értem, és nem kell félned. Vigyázok rád, ahogy te is rám. Semmi baj, kicsim.

– Még... Még nem állok készen – motyogta. – Sajnálom. Megint elszúrom a pillanatot.

– Nem, nem, nem – suttogtam neki gyengéden. – Nincs ezzel semmi gond. Az sem gond, ha még sokáig nem állsz készen rá. Szeretlek. Mindent úgy csinálunk, ahogy a legjobb. Nem csinálunk semmi olyat, ami fájhatna a másiknak. Kit érdekel a pillanat? Itt vagy velem, szeretsz, őszinte vagy velem... Ennél többet nem tudnék kérni.

– Annyira szeretlek – suttogta megkönnyebbülten, és szorosan magához ölelt. – Köszönöm. Te... Te vagy a legjobb, ami történhetett velem. Szeretlek.

Visszanyelve pár könnycseppet, mosolyogva fúrtam bele az arcom Jayden nyakába. Oh, kicsim... Ilyeneket mondasz... A kezem a dereka alá préseltem, viszonoztam neki a szoros ölelést, miközben az oldalunkra fordítottam mind a kettőnket. Így kényelmesebb volt, így nem tehénkedtem rajta, ahogy ölelt. Ha lehet, Jayden még közelebb bújt, jólesően megborzongott, mikor a derekát és a hátát kezdtem simogatni.

– Bagoly mondja – suttogtam a fülébe gyengéden. – Nálad figyelmesebb, törődőbb és szeretetteljesebb srácot nem találhatnék, még akkor sem, ha keresnék.

– Miért, nem kerestél? – kérdezte, és hallottam a hangján, hogy mosolygott, de úgy tűnt, nem várt választ. – Azért ne nagyon lelkizzünk, jó? Ha te benne vagy, én még folytatnám. Nem mindennel, de azért valamit csinálhatunk, ha már elkezdtük, és hotelben vagyunk, és megvan a hangulat is.

– Rendben van – kuncogtam a nyakába. A kezem lesimítottam a derekára, majd a fenekére, amire finoman rámarkoltam, mielőtt a combjára fogva a lábát az enyémre húztam. Kis piszok volt, mert annyit velem mozdult, hogy az ágyéka szorosan az enyémhez tudjon simulni. Az arcomba szökött a vér mindattól, ami végigcikázott rajtam. Halkan felkuncogott, amikor nyöszörögve belefúrtam az arcom a nyakába.

– Úgy csinálsz, mintha még sosem értünk volna egymáshoz – suttogta a fülembe, és finoman még egy kicsit közelebb húzódott, mintha direkt szeretett volna hergelni. A kezét lecsúsztatta a derekamra, és beleakasztotta a mutatóujját az alsóm szegélyébe. – Tudod... Nekem igazából tetszett, hogy felbátorodtál, és átvetted az irányítást, szóval...

Oké... Mély levegőt vettem, kicsit megpróbáltam rendezni magam. Ha azt szeretné, hogy kicsit irányítsak, akkor jobb, ha tényleg összeszedem magam. Csókot nyomtam a nyakába, amitől reszketve felsóhajtott, és kicsit arrébb fordította a fejét. Jaj, istenem, de gyönyörűen tudott sóhajtani, mintha egy mesterien megírt szimfónia lett volna. A nyakát csókolva visszahúztam a kezem a fenekére, majd a derekához annyira, hogy az alsónadrágba tudjam csúsztatni a kezem. A csókok közepette simogattam, finoman néha rámarkoltam a fenekére. Halkan nyöszörögve kapaszkodott meg a vállamban, próbált még közelebb férkőzni hozzám, de az már képtelenség volt. Az egyik kezét az arcomra vezette, végigsimított az arcélemen.

– Csókolj meg! – kérte halkan.

Nem kellett kétszer kérnie. Hátrébb húztam a fejem és megcsókoltam őt, még nem olyan szenvedéllyel, amivel a beszélgetés előtt. Kellett még egy kis fokozatosság benne. Nem mertem sietni, már ha egyáltalán képes lettem volna rá. Hagytam, hogy eldöntse, mit szeretne kezdeni ezzel a csókkal, ő pedig úgy döntött, maradjon ilyen lágy és gyengéd. Nem kapkodott, nem próbált olyan vad lenni, mint nem is olyan régen egy részeg éjszakán, helyette csak a hátára fordult, és magára húzott engem, miközben egy pillanatra sem hagyta megszakadni a csókot. Túl későn kapcsolt az agyam, hogy a kezem még mindig a fenekén volt. Belenyögtem a csókba.

– Olyan undok vagy, agyonnyomsz a nagy fenekeddel – kuncogtam fel Lilo hangját idézve, és amint Jayden feljebb lökte a csípőjét, velem együtt, ki tudtam húzni a kezem alóla.

– Azért valahol máshol hozzám érhetsz – mormolta az ajkamra.

– Egy pillanat – suttogtam, és az alsója szélére markoltam. – Ha már ilyen szépen tartasz itt minket, nem bánod, ha ezt végre leszedem rólad?

– A legkevésbé sem – vigyorodott el. – Magadról is levehetnéd. Vagy segítsek?

– Segíts, az úgy izgalmasabb – mosolyogtam.

– Akkor előbb vegyük le rólam, mert nem bírom már sokáig így tartani magam, aztán segítek neked a tiéddel, mit szólsz?

– Rendben – kuncogtam. Térden megtámasztottam magam, és lehúztam róla az alsónadrágot, amit végül hanyagul félrerúgott, amikor már csak a bokáján lógott.

– Köszönöm a segítséget – puszilt meg. Visszaengedte magát az ágyra, és a derekamra simította a kezét. Lassan húzta le rólam az alsónadrágot, útközben végigsimítva a fenekemen, de a térdem tájékán megállt, annál lejjebb nem tudta tolni úgy, hogy alattam feküdt. Kínszenvedés volt, mire le tudtam rángatni magamról úgy, hogy ne húzódjak túl messzire tőle. Mindezen mosolygott, és míg az alsómmal vívtam harcot, magához ölelt és megcsókolt. Nesze neked, Xander, te akartad izgalmassá tenni a dolgot.

Kellett egy kis idő, amire mind a ketten visszataláltunk abba az állapotba, amikor az érzelmeken és vágyakon kívül minden más megszűnt létezni. Nem mertem teljesen elengedni magam, nem akkor, amikor alig pár perce Jayden a traumáiról beszélt. Igyekeztem kézben tartani az irányítást, odafigyelni Jaydenre, és elbújni egy olyasfajta álarc mögé, amit a színpadon szoktam viselni. De Jaydent nem lehetett ilyen könnyen átvágni. Ismert már annyira, hogy tudja, mikor volt szükségem pár pillanatnyi támogatásra és nyugtatásra, hogy minden rendben van. Elég volt egy csók, egy aprócska sóhaj, vagy érintés, hogy a tudtomra adja, minden úgy történt, ahogy szerettük volna. Még azt is tudta, mikor megjátszottam a szerencsétlenkedést azért, hogy kikönyörögjek tőle némi segítséget. Annál csodásabb volt a beteljesülés, amikor a keze az enyémre markolva szorított össze minket. Egek, egyszerűen nem tudtam betelni vele. A kéjjel telt sóhajokkal, azokkal a csókokkal, amiktől csillagokat láttam... és az édes remegésével, ahogy szuszogott még az élvezet hatása alatt állva. Szorosan mellé bújtam, apró csókokkal telehintve az arcát és a nyakát, amiktől minduntalan megremegett és elmosolyodott. Képes lettem volna mellette elaludni, de több esze volt nálam. Az ócska fürdőkabinban persze ketten már nem fértünk el egyszerre, kénytelenek voltunk külön zuhanyozni. De utána minden magányosan töltött percet kompenzálni tudott a szűk ágyon való bújás. Hogy egymás karjaiban tudott minket érni az álom.

Nem tudtam volna szavakkal kifejezni, mennyire fájt a hajnali kelés. A világomról sem tudtam, amikor Jayden felkeltett, hogy ideje készülődni, mert mindenki ránk vár. Legszívesebben azt mondtam volna, ha annyira sietünk, Damon lecipelhet kézben, ahogy a kisgyerekeket volt szokás. De pechemre Tyler jött át segíteni, ő pedig se nem vitt le, se nem hagyott nyugton. Jayden legalább megértette, hogy a másnapos mormotának, aminek Tyler nevezett roppant találóan, szüksége lett volna még minimum egy órára, hogy olyan állapotban legyen, amiben nem töri a nyakát a lépcsőn lefelé menet. Fogalmam sincs, hogyan jutottam el nem csak a buszig, de a priccsemig. A motel ágya és a saját vackom közötti szakasz totálisan kiesett, mintha sosem létezett volna. Alighogy ismét vízszintesbe kerültem, bealudtam szerintem. Hosszú órákkal pedig Pakito rikácsolása riasztott fel.

"Got my ass squeezed by sexy Cupid. Guess he wants to play, wants to play."

Lady Gaga ide vagy oda, úgy elbasztam a párnámat a rikácsoló papagájunk irányába, hogy szegény Pakito segélykiáltások közepette repült előre Mattékhez. De legalább csend lett utána.

Isteni csoda kellett ahhoz, hogy puccba vágjam magam délutánra. Még szerencse, hogy Mattnél elöl valahogy bekerült a lejátszási listába a Good Omens sorozat nyitánya, mert amúgy fingom sem lett volna, mit vegyek fel. A zenén jót mosolyogva végül Crowley szettje mellett döntöttem, főleg a napszemüveg miatt. Tyler meg kifejezetten élvezte, hogy Halfordhoz hasonló göncöket tudott felvenni, jó sokkal megnyomta az önbizalmát.

– Még szerencse, hogy nincs ostorunk, mert a végén még megcsapkodnál valakit – csipkelődtem vele már az interjúra menet.

– Dehogy, én nem olyan gyerek vagyok – vigyorgott rám. – Nem bántok senkit, nem harapok, semmi ilyesmi. Legfeljebb, ha kérik.

– Na erre majd térjünk vissza az interjú után – nevettem fel. – Ha nagyon húzzák az agyad, jelezz és a lelkére beszélem az illetőt. Nem ám rendre tanítod.

– Ezt pont te mondod? – nevette el magát. – Ha nincs Jayden, hogy rád szóljon, te sem tudsz viselkedni. Szerintem ma fogjuk tönkretenni a zenekart.

– Ne is mondj ilyeneket – ráztam meg a fejem vigyorogva. – A szöszit hozhattuk volna.

– Minek? Hogy fapofával végignézze, ahogy kiirtjuk a világot?

– Jogos, jogos – nevettem fel ismét. – Figyu, csináljuk azt, hogy ha valamelyikünk nem viselkedik, akkor meg kell hívnia valamire a másikat. És fejben strigulázzuk ezeket.

Szentül meg voltam győződve arról, hogy fejenként minimum kétszer ki fog belőlünk csúszni valami csípősebb válasz, vagy pofavágás. Legalább húzzunk hasznot belőle.

– Az úgy nem jó, nem megelőzi a katasztrófát, hanem összeköti a kellemest a hasznossal. Nekünk valami olyasmi kéne, ami eltéríti a bolygó felé száguldó meteort. Mit szólnál, ha... – kezdett gondolkozni. – Megvan! Minden egyes seggfej válaszod vagy fintorod után mutathatok Jaydennek egy ciki kölyökkori képet rólad. Ha pedig én nem tudom visszafogni magam... Mesélhetsz rólam ciki sztorikat a többieknek, vagy nem tudom.

– Jesszusom – léptem távolabb tőle. Még a szemüvegemet is lekaptam a fejemről, hogy lássa az elszörnyedt mimikámat. – Ennél drasztikusabbat nem tudtál volna kitalálni?

– De, ha tovább gondolkozom, biztos ki tudok találni valami durvábbat is – vigyorodott el. – Szeretnéd?

– Kérlek, kímélj meg tőle – forgattam a szemem, majd visszahúztam a napszemüvegem, és kicsit eligazítottam a nyakamba kötött, elég hanyag nyakkendőcskémet, vagy minek nevezzem csórit.

– Akkor marad az eredeti terv – vonta meg Tyler a vállát, aztán körbepillantott a folyosón, és felsóhajtott. – Nem szeretek interjút adni.

– Tudom – veregettem hátba vigasztalóan. – Legközelebb majd Charlie-t hozom, aztán reméljük, JJ is összekapja magát, de ha nem... akkor majd megoldjuk – tettem hozzá egy félmosollyal.

– Kétlem, hogy mostanában kamerákat akarna látni. Mindenki betalálná a múltjával, nem áll készen arra, hogy faggassák róla. Sokáig kell még ellökdösnünk a felhőket a napsugarad elől, hogy ki tudjon sütni – mormolta. – Oké, ez kurva szar metafora volt.

– Sebaj – kuncogtam fel.

Amikor a folyosón feltűnt egy helyi stábos, már kicsit kényszeredetten, de Tylerrel együtt kedvesen elmosolyodtunk. Szegény csajszi csak a munkáját végezte, így amilyen cukin csak lehetett, elmagyaráztuk neki, hogy nincs szükségünk további sminkelésre és cicomázásra, szóval legyen szíves az interjús helyiségbe vezetni minket. Szerencsére hamar megértette, és egyből oda mentünk, ahova kellett. Persze a nyavalyás sminkesek már hallották hírünket, szóval a kamerák mögött bujkálva vártak ránk. Tyler fintorgott, én próbáltam kedvesen mosolyogni. Az alkunk az interjú tartamára vonatkozott, a kamerák mögött, tűrve a sminkelést, még volt esélyünk kifintorogni és kimorgolódni magunkat. Visszahúztam a napszemüvegem, Tyler pedig csak azért is összébb borzolta a haját, amit az egyik csávó elrendezett neki. Ezek után kisebb testvéri versenyt folytattunk le a legjobb helyért, amiért cserébe kaptunk pár furcsa pillantást. Tyler persze gyorsabb volt, és kurvára önelégülten kezdett el nyikorogva jobbra-balra forogni a bárszékén, amit bestoppolt magának. Kicsit morcosan, de jókat mosolyogva lehuppantam a másik székre, ami vészesen nyekkent egyet alattam, de nem szakadt össze és ez volt a lényeg. Odahajoltam Tylerhez.

– Emlékszel azokra a videókra, ahol az ember alatt összeszakadt egy ilyen és a szék rúdja a seggébe fúródott? – kérdeztem suttogva, vigyorogva.

– Erre tudnék úgy reagálni, hogy teljesen belepirulj, és meg se tudj szólalni az egész interjú alatt – vigyorgott rám Tyler. Köcsög. – De amúgy ja, emlékszem azokra a videókra.

– Bunyesz vagy – mormogtam, és amikor egy nálunk kicsit idősebb fickó felénk indult, inkább visszaültem normálisan a helyemre.

– Ha bunkó lennék, akkor elmondtam volna, amit gondolok – suttogta Tyler épp mielőtt a csávó odaért hozzánk.

– Sziasztok! – mosolyodott el, majd a kezét nyújtotta Tyler felé. – Walter Hines vagyok, a riporter. – Tyler megrázta a felé nyújtott jobbot, aztán a fickó felém nyújtotta a kezét.

– Örvendünk – ráztam én is kezet vele. – Walter, először is bocsi, hogy ilyet kérek, de kérlek, legyünk finomak. Tyler ezer éve nem volt már interjún, mostanság meg elég feszkósak vagyunk. Nem szeretnénk további feszkót, meg a melódat bojkottálni.

– Nem készítettek titeket fel erre a marketingesek? – vonta össze a szemöldökét.

– Biztos felkészítettek volna, ha nem mondanak fel – mormolta Tyler. Walter szemöldöke a homloka közepéig szaladt, de nem kommentálta a dolgot. Furcsának tűnt, nem éreztem úgy, hogy túl nagy figyelmet fordított volna arra, amit kértem tőle. Vetettem Tylerre egy pillantást, amit ugyan nem látott, mert oldalról is fedett volt a szemüvegem, de tudta, mire gondolok. Felé nyújtottam az öklöm, amit ökölpacsival finoman megütött. Indul a buli és a fogadás...

– Na akkor – huppant le Walter a velünk szemben lévő székre. Még gyorsan váltott pár pillantást a kamerák mögött állókkal, aztán közölte velünk, hogy kezdünk, és egy meglehetősen nyájas mosollyal az arcán felénk fordult. – Szép délutánt kedves nézőinknek! Itt ül velem a stúdióban Alexander és Tyler, az Art from Pain zenekar énekese és dobosa. Üdv, fiúk!

– Helló, Walter, és köszöntjük a nézőket is – mosolyodott el Tyler. Na, tessék. Ezek után én már csak egy szimpla hellót dobtam oda némi integetéssel, ahogy szoktam Jayden mellett is. Büszkén rámosolyogtam Tylerre, hogy eddig nagyon ügyes.

– Mostanában sok nehézség érte a zenekarotokat, de úgy tűnik a közösségi médiára posztolt dolgokból, hogy ha a világ ellenetek is van, köztetek mégis minden rendben, és teljesen összetartotok. Szerintetek ez miért lehet?

– Egyenlő fizetés – vágta rá Tyler kapásból, mire Walter felvonta a szemöldökét, és biccentett, hogy fejtse ki jobban. Tyler elvigyorodott. – Ez amúgy vicc volt, nem ettől működünk jól, de tény, hogy sokat számít ez is, hogy ne legyenek köztünk súrlódások. A legtöbb bandában az énekes a sztár, szóval ő kaszálja a legtöbbet, aztán a szólógitáros, és végül a ritmusszekció kapja a legkevesebbet, de mi totál egyenlően osztunk el mindent, ilyen szempontból nincs hierarchia a csapatban, és így eggyel kevesebb okunk van feszültnek lenni.

– Ehhez persze nagyban hozzájárul, hogy testvéri jóbarátokkal alkotjuk a bandát – tettem hozzá. – Az elején sem volt kérdéses, hogy mindenki egyenlő fizetést fog kapni. Ugyanannyi melót teszünk bele. Régebben poénkodtunk azon, hogy ki hogyan tudná megoldani a koncertet, ha valamelyik tagja hiányozna a bandának. De lássuk be... csúfosan elkenődnénk, ha hiányos lenne a létszám.

– Mint a legutóbbi koncerteteken? – szúrta közbe Walter. Igen, seggfejkém. Tyler összevonta a szemöldökét.

– Csak a fél show alatt voltunk kevesebben a színpadon, és szerintem az kur... Nagyon is érthető volt.

– Jayden végig ott volt velünk, még ha a nézőtérről nem is láthatták – vettem át a szót, és néma hálát mondtam Gagának, hogy Tyler odafigyelt a nyelvére. – A közönségnek nagyon, nagyon sokat köszönhettünk. Iszonyat támogatást és szeretetet kaptunk mindannyian tőlük. És ez is sokat számít, ez is egyben tud tartani minket, amikor nem vagyunk éppen a legjobb passzban. Pár kedves szó a világot is jelentheti.

– Nem gondoljátok, hogy egy olyan zenekar, amit a rajongóknak kell egyben tartania, eleve bukásra van ítélve? Kicsit olyan, mintha túlságosan is érzékenyek lennétek...

Parancsolsz?! Elkerekedett a szemem a napszemüveg takarásában.

– Már elnézést – kezdett el Tyler mocorogni a székében. Kihúzta magát, és a combján kezdett dobolni az ujjaival. Ideges volt. – Nem gondolom, hogy érzékenység lenne, hogy nem toleráljuk a tiszteletlenséget. Szerintem az utóbbi időben bőven több sza... Rossz dologgal kellett megküzdenünk, mint amire fel lehetne készülni, és könnyedén lehetne viselni. Az, hogy ezek miatt kicsit megzuhanunk, nem azt jelenti, hogy túl érzékenyek vagyunk, és nem is azt, hogy a közönségünk tart minket egyben, és nélkülük nekünk annyi... Itt arról van szó, hogy fontosak számunkra a zenésztársaink, és ha az egyikükkel történik valami, teszem azt, egy régi haver a világ elé ba... Dobja élete egyik legnagyobb traumáját, akkor az mindenkit megvisel. És ha mindenki ki van készülve, akkor sokat tud számítani, hogy vannak, akik szeretnek minket, és kedvesen fordulnak hozzánk. Tudod, ha nekünk már nem megy, mert kezdjük elhinni azt a sok sza... Rosszat, amit mások mondanak rólunk – fejezte be halvány, kissé pszichopata mosollyal az arcán, az egyik, Jaydentől lenyúlt óngyűrűt piszkálgatva, ami szintén a Halford öltözet része volt. Tyler utálta a gyűrűket.

Az elharapott szitokszavakat vajon strigulázzam neki, vagy elég a pszichopata mosolyát felírnom magamnak?

– Talán okkal mondják azokat a rossz dolgokat – vetette fel Walter. A szemét! Direkt balhét akart. – Miután az énekes is hirtelen meleggé változott, és...

– Meleggé változott? – vágott közbe Tyler vészjóslóan nyugodtan. Kirázott tőle a hideg. Bocsánatkérően a kamera felé fordultam, cukin mosolyogva, hogy Jayden és a többiek tudtára adjam, bármi is következik, azt Walter kiérdemelte. – Meleggé... változott? Az emberek nem változnak meleggé, Walter, ahogy te sem tudsz egy káoszra éhes, bunkó faszkalapból hirtelen kedves, a szakmájához értő riporterré válni. Kösz az interjút – vette le a mikrofont az ingéről. – Mennyi is volt, öt perc? Szerintem rekordot döntöttünk. Gyere, Xander, megyünk – vette le rólam is a mikrofont.

Mégis mit mondhattam volna? Azon kívül, hogy hála Walternek, megnyertem a fogadást? Legszívesebben bemutattam volna annak a faszkalapnak, de még forgott a kamera ezerrel. Sajnos virágunk sem volt, amit nekibaszhattam volna. Sem kalapom, amit nagyon színpadiasan megemelve búcsút inthettem volna. Szóval maradt a jó öreg légcsók, ami után sarkon fordultam és rácsaptam a seggemre. Kinyalhatod, Walter! Aztán Tylerrel kézen fogva, másik kézzel békejelet mutatva elhagytuk a helyszínt.

– Az a büdös geci – morogta Tyler. – Jól vagy?

– Még fel sem fogtam igazán – feleltem őszintén. A meglepettség erősebb volt még annál, hogy annak a fasznak a kijelentése mélyre rágja magát bennem.

– Ne is, engedd el magad mellett, mintha meg sem történt volna. Jobb, ha nem fogod fel, és nem kattogsz – mormolta. Pont úgy húzott végig a folyosón, mint én Jaydent egy korábbi interjú után. – Bocs, hogy kiakadtam.

– Ezért még Charlie is vért kívánt volna – horkantottam fel. – Tök jogos volt, és erre fixen ugrani fog az internet népe is, mint ahogy múltkor nekiestek annak a másik fasznak.

– Azért mázli, hogy már nincsenek marketingeseink, mert most tutira felállnának az asztaltól – vigyorodott el, aztán elővette a telefonját, és hívni kezdett valakit. Aki nem vette fel. Elkáromkodta magát, majd megpróbált valaki mást. – Charlie... Ja, hogy már úton vagytok. Az megmagyarázza, Matt miért nem vette fel. Oké, a parkolóban találkozunk. Kösz, szia.

Letette a telefont, és rám mosolygott.

– A csapat úton van értünk.

– Remek – bólintottam. Kezdtem fázni. Megfáztam a fejem. Baszki, nem. Nem. Nem akadhatsz ki, Xander. – Ugorjunk be valahova enni, mit szólsz? Valami csokiban tocsogós szarra vevő lennék.

– Jól van, tesó – bólintott. – Úgyis kell Charlie-nak is kajálnia, le van fogyva, vissza kell növesztenie a pocakját. Addig megleszel? Látom, hogy készülsz összetörni.

– Persze, nyugi – sóhajtottam fel, majd kíváncsian Tylerhez fordultam. – Csak nem bejön neked Charlie pocakja?

– Charlie pocakja azt jelenti, hogy Charlie eszik. Vagyis nincs nagy szar az életében, ami miatt éheztetné magát – mormolta, és feltűnően kerülte a tekintetem. – Úgyhogy igen, bejön Charlie pocakja.

– Amúgy igaz – bólintottam, egy darabig még figyelmen kívül hagyva, ahogy viselkedett. – Amikor megalakult a banda, totál más volt, és így visszagondolva... kényszerűnek tűntek azok az izmok rajta. Eljött velem néha futni, de elég nyomott volt, aztán végül nem jött többet.

– Lehet, baszogatták. Ha kölyökként is állandóan nasizott, és volt egy kis pocakja, lehet, hogy a sulitársai bántották miatta. Tudod, milyenek a kölykök, ha valaki egy kicsit is más, mint ők, akkor piszkálják.

– Nem akarok emlékezni a sulis évekre – fintorodtam el. Eeeh, kéne terelni a témát. Visszafordultam Tylerhez, és lejjebb toltam a szemüvegem az orromra, hogy felette vessek rá egy pillantást. – Szóóóval... az előbb nagyon kerülted a szemkontaktust. Megkérdezhetem, miért? Vagy ez nem olyan, amit valami random folyosón kéne megvitatni?

– Mikor kerültem? – vonta össze a szemöldökét.

– Az előbb, amikor Charlie pocakját tárgyaltuk.

– Csak... Nem örülnék, ha a szexpartneremnek egészségügyi gondjai lennének – morogta, de volt valami a hangjában... Valami nagyon gyengéd. Úgy beszélt, mint ahogy hozzám szólt gyerekkorunkban, amikor már fontos voltam neki, de még félt, hogy elveszít, ezért úgy tett, mintha semmit nem jelentenék számára.

Aaaw. A nyelvemre haraptam, nehogy elmosolyodjak. Úgyis csak tagadná, hogy milyen érzései voltak.

– Charlie biztos örül, hogy így figyelsz rá – rántottam végül vállat. – Mint Salt Lake Cityben is – tettem hozzá, finoman vállal meglökve a vállát.

– Valakinek rá is kell figyelnie, nem? – vigyorodott el. Úgy tűnt, újra biztonságban érezte magát, kicsit feloldódott. Kilökte a lépcsőház ajtaját, majd intett, hogy menjek előre. Egy színpadias, köszönet nyilvánító meghajlás után belibbentem a lépcsőházba. Tyler elmosolyodott, és vállba veregetett, ahogy utánam jött. Csendben indultunk el lefelé. Jórészt egy ütemben léptünk, ami unalmas volt, szóval kis ritmust vittem bele. Tyler először nem értette, mit balfaszkodok mellette, aztán jót mosolyogva ő is topogni meg ugrálni kezdett, hogy új ritmust vigyen bele a lépteibe. A földszintre érve már egy kisebb sztepptánc előadást letoltunk, de legalább jól éreztük magunkat közben. Matt, aki a hátsó kijáratnál várt minket, meg is lepődött, aztán csak mosolygott, hogy jó kedvünk volt.

– Nyugi, nem szívtunk semmit lefelé jövet, csak szimplán kattantak vagyunk – vigyorgott rá Tyler a sofőrünkre.

– Mondj valami újat – kuncogott Matt, és kinyitotta nekünk az ajtót. – Van tervetek, hogy mivel töltsük ki a felszabadult időnket?

– Kajálással – vágta rá Tyler. – Valami olyan helyen, ahol sok édes cucc van.

– Bölcs beszéd. Damont ráállítom a feladatra, kopó orra tud lenni, ha egyszer nekiindul édességet keresni – nevetett fel Matt vidáman. Halkan felkuncogtam. Elképzeltem, ahogy a várost jártuk, Damon orrát követve, ahelyett, hogy a Google térképen megnéztük volna, hol együnk.

– Akkor ezt megdumáltuk – lépdelt fel Tyler a buszra, aztán ahogy felért, valószínűleg meglátta a többieket, mert színpadiasan meghajolt. – Uraim és uraim, a virágot az öltözőbe kérem. Ezt a rekordot döntsétek meg! Hány perc alatt is végeztem ki a csávót?

– Négy perc, harminchat másodperc – hallottam Jayden szórakozott hangját. – Stopperrel mértük.

– És legalább fogadtatok is? – pattantam fel Tyler mögé, és a vállára kapaszkodva néztem a busz folyosóján álló Jaydent és Charlie-t. Utóbbi a szemét forgatta, de vigyorgott. – Na mi van, szöszi, elvesztettél egy fogadást?

– Fogalmam sincs, miből gondolod ezt, Xander – felelt egy szemforgatás közepette. Elvigyorodtam, Tyler vállán csimpaszkodva közelebb bújtam hozzá, hogy az államat rá tudjam fektetni a kézfejemre a vállán.

– Naaa, ne légy gonosz. Nem mondod el, miben fogadtatok?

– Én ugyan nem. Kérdezd a pasidat – legyintett.

– A vesztesnek pandás kezeslábasban kell parádéznia egy teljes napig. Mármint úgy pandásban, mint egy jelmez, nem úgy, hogy picike pandák vannak rajta itt-ott. És Charlie vesztett – vigyorgott Jayden. – Naivan azt hitte, Tyler tovább tud kussolni.

– Óó, ennyire bíztál bennem? – kérdezte Tyler cuki hangon. – Ez nagyon édes. Ezek szerint nem ismersz eléggé.

– Elfelejtettem, hogy nem ülök ott melletted – kacsintott felénk Charlie. – Ha rajtam múlt volna, biztosan tovább bírod.

– Az lehet – mormolta Tyler, mintha fel sem tűnt volna neki Charlie megjegyzésének kétértelműsége. Pedig biztos észrevette.

– Remélem, kajásak vagytok, mert meg kéne ünnepelni Tyler rekordját valami jó csokis és cukros és édes cuccal – jelentettem be az ötletünket. Charlie szeme azonnal felcsillant. Jayden egy pillanatra elmosolyodott, aprót bólintott, közben Tylert figyelte, és kissé mintha aggódónak tűnt volna. Meg tudtam érteni. Charlie feldobott egy magas labdát, a tesóm meg nem csapta le. Meg akartam kérdezni, direkt ignorálta-e Charlie-t, de végül csendben maradtam. A szöszi sem verte nagydobra, akkor nekem sem kell nagyon idegeskedni rajta.

– Én vevő vagyok rá – bólintott Charlie. Aztán hirtelen Jaydenhez fordult. – A pandásat holnap kezdjük, nem vagyok hajlandó abban a cuccban az utcára menni. A végén még koszos lesz...

– Én ma terveztem, de ahogy akarod – sóhajtott fel Jayden, aztán visszafordult Tyler felé. – Ha nem nagy kérés, elrabolhatom tőled Xandert egy kicsit? Még nem teljes a napi rózsaszín ködös, ölelgetős adagom. Te meg addig rávehetnéd Charlie-t, hogy ma öltözzön pandának – kacsintott rá.

– Xandert elrabolhatod, de Charlie nagyfiú, el tudja dönteni, mikor akar pandának öltözni. Menjünk, jó? Kell a nasim, Xandernek is kell a nasija, Charlie-nak meg aztán főleg, mert még nem szedte vissza, amit lefogyott.

– A nénikém nem aggódik értem ennyire – horkantott fel a szöszi. Aztán mégis hálásan elmosolyodott. Nekidöntöttem a fejem Tylerének. Aaaw. Olvadozol, Charlie?

– Nem aggódom – morogta Tyler. – Xander, te meg menj a pasidat ölelgetni!

– Jól van. Megyek már, megyek már – forgattam a szemem. Csak azért is kicsit még megszorongattam, mielőtt otthagytam volna.

– Hátramegyek Pakitóhoz – oldalazott el mellettünk Tyler. – Szóljatok, ha megérkeztünk, addig a priccsemen leszek a madarammal.

Elhúztam a szám. Most meg mi a baj? Értetlenkedve néztem utána, aztán Charlie-ra, aki nagyon úgy tűnt, hogy azon gondolkozik, utánamenjen-e. Aztán végül sikerült meggyőznie magát, hogy menjen. Remélem, Tyler nem zavarja el... Közelebb húzódtam Jaydenhez, megkapaszkodva mellette a falban, amikor felzúgott alattunk a busz. Amikor Jayden felém fordult, adtam egy aprócska puszit a szájára.

– Nincs gáz, ugye? – kérdeztem halkan, akaratlanul is felé borulva, amikor Matt kikanyarodott a parkolóból.

– Attól függ, mire gondolsz. Én megvagyok, a haveroddal viszont nem stimmel valami – motyogta, és lassan a derekamra csúsztatta a kezét, hogy valamennyire meg tudjon tartani, és ne dülöngéljek összevissza.

– Lehet az, amit az a fasz mondott – gondolkoztam el. – És talán az is, amiről beszéltünk. Mármint... kajálás miatt szóba került Charlie, és nekem úgy tűnik, hogy Tyler több érzelmet táplál, mint amennyit mutat. Gyerekként is ilyen volt, eljátssza, hogy nem érdekli a világ, de... bocsi – haraptam el a mondatot, amikor egy kanyarban nekipréseltem őt a falnak. Terpeszbe állítottam magam, és távolabb toltam magam a faltól, hogy Jayden ne érezze beszorítva magát. – Amúgy igenis érdekli, csak fél, hogy pofára esik.

– Érthető – mormolta Jayden. – Nehéz dolog megbirkózni az érzelmekkel, pláne, ha nincs hozzájuk szokva az ember. Én is sokáig tagadtam még magam előtt is, hogy szeretlek, mert könnyebb volt úgy, pedig nekem csak néhány évemet tették tönkre, de ő egész életében csak rád támaszkodhatott... Megértem, hogy fél nyitni és felfedni az érzéseit. Amit most csinálnak Charlie-val, azt szerintem biztonságosnak látja, mert nagyrészt a testi vágyakról szól a dolog, azt ismeri, nem új neki. De a magunkfajta, sebzett emberek nem tudnak mit kezdeni az érzésekkel – mosolyodott el szomorkásan, ahogy végigsimított az arcomon.

– Teljesen megértem – mosolyogtam, aztán a tenyerébe csókoltam. – Van, hogy a nem sebzett emberek is nehezen boldogulnak. De ezzel semmi probléma.

– Addig nincs, amíg olyan megértő társa van az embernek, mint te – mosolygott rám.

– Bagoly mondja – pirultam el, és le kellett sütnöm a tekintetem. A kicseszett pillangók megint életre keltek, pedig egy ideje nyugton tudtak maradni.

– Mondtam már, hogy szeretem, amikor elpirulsz? – puszilta meg az orromat.

– Ezt jó tudni, mert szerintem egyhamar nem fogok tudni leszokni róla – mormoltam szerintem még vörösebben, mint előtte.

– Akkor jó – vigyorodott el. – Meg kéne kérdezni Mattéket, hol találtak kajáldát. Mert ha még sokat megyünk, bújhatnánk kicsit a kanapén, ha Charlie úgyis Tylerrel van, Mattet meg Damon szórakoztatja.

– Rendben. Megkérdem – bólintottam. Adtam egy gyors puszit az arcára, és a zavarommal és a pillangóimmal együtt előresiettem. Damon éppen hangosan vitatta Matt-tel, melyik lenne jobb opció két felsorolt cukrászda közül.

– Hali, döntöttetek már valamiről? – kapaszkodtam rá Damon ülésének támlájára. A biztiemberünk drámaian felsóhajtott.

– Még nem – felelte egy újabb sóhajjal, aztán amikor felnézett rám, szórakozottan felkuncogott. Bevágtam a durcit.

– Nem röhögni, ilyen hülye pirulós vagyok – morogtam. – Majd szóljatok, ha kitaláltátok, hol eszünk.

Visszamentem Jaydenhez, és válasz helyett szimplán kézen fogtam, hogy hátra tudjunk menni a kanapéhoz.

– Ezek szerint nem mostanában fogunk odaérni – kuncogott. Amikor a kanapéhoz értünk, csak lehuppant rá, kinyújtotta a lábát, és az ölébe húzott. Hasonlóan, mint az első csókunk alkalmával, amikor az ölébe ültetett, de ezúttal sokkal gyengédebben, finomabban ért hozzám. A derekamra csúsztatta mindkét kezét, és a hüvelykujjával az oldalamat kezdte simogatni. – Hogy érzed magad? Nagyon fasz volt veletek az a riporter.

– Nem akarok jelenleg foglalkozni vele – húztam el a számat. – Lehet, én basztam el, mert mielőtt kezdődött volna az adás, megkértem, hogy legyünk finomak, mert Tyler régen volt már interjún, és sok hülyeséget kifogtunk az elmúlt időben. Adtam alá a lovat, valahányszor megszólaltam – sóhajtottam fel, és odabújtam Jaydenhez, belecsókolva a nyakába.

– Az akkor sem jogosítja fel arra, hogy ilyen tapló legyen – mormolta, majd ő is felsóhajtott. – De ha nem szeretnél beszélni róla, nem kell. Szólj, ha mégis meggondolod magad, bármikor átrághatjuk az egészet, vagy megkereshetjük, és megölhetjük, ha azt szeretnéd – puszilta meg a fejem. – Van kedved csókolózni egy kicsit? Ez így kimondva elég hülyén hangzik, bocs. De szerintem... mindkettőnknek jót tenne.

– Lassan már szokásunkká válik elbaszott interjúk után egy kis csókolózás a kanapén – kuncogtam fel, és elhúzódva tőle játékosan grimaszoltam neki. – Jayden... Én most... Csinálni fogok valamit. Ne értsd félre, és ne mondj semmit! Csak gyengédségre van szükségem, ez minden.

Aprót bólintott, valószínűleg komolyan vette, hogy ne mondjon semmit. A tekintete perzselt, halványan mosolygott, miközben a gerincem mentén végigsimítva felcsúsztatta az egyik kezét a lapockámra. Jólesően beleborzongtam az érintésbe. Lehunyt szemmel egy kicsit még élveztem, ahogy a bőre az enyémhez ért, és hagytam, hogy ő is élvezze, amit lát. Mikor ismét lenéztem rá, megint elmosolyodott, és a tekintete... Gaga, de gyönyörű volt. Gyengéden az arcára simítottam mind a két tenyerem. Lassan hajoltam oda hozzá, ahogy ő csinálta mostanság, kiélvezve azokat a pillanatokat, amikor csökkent a távolság, és a közöttünk felszikrázó érzelmek egyre erősebbé váltak. Mint amikor az ember az éjszakába fellőtt tűzijáték röptét figyeli, epekedve és izgatottan várva, vajon miféle csodát fog majd hozni, amikor felrobban. Ezúttal nem volt tűzijáték, sokkal inkább egy gyengéd, simogató napsugár volt a hideg hajnalban az a csók, amit váltottunk. Jayden belemosolygott a csókba, a keze a lapockámról visszacsúszott a derekamra, majd újra fel, ahogy lassan simogatni kezdte a hátamat. A másik kezével az arcomhoz ért, a hüvelykujjával köröket írt le rá, miközben lassan hátrébb húzta a fejét, és édesen rám mosolygott.

– Tűzben égek és mégis vacogok – idézte Villon Ellentétek balladájának az egyik sorát halkan, szinte csak lehelve a szavakat.

Óóó, Gaga! Beleborzongtam, és nem is kicsit. Jayden elmosolyodott.

– Jayden Jones mégis mióta ismer Villont? – kérdeztem elgondolkozva, vigyorogva visszabújva hozzá egy röpke csókra.

– Jayden Jones kikéri magának, ő egy művelt ember, régóta ismeri Villon munkásságát. Csak szeret meglepetést okozni a szerelmének, ezért titkolja az ilyen dolgokat – öltötte ki a nyelvét.

– Valamivel mindig meg tudsz lepni – kuncogtam fel.

– Igyekszem – mosolyodott el.

Tartsd meg ezt a jó szokásodat. Mosolyogva homlokon csókoltam. Aztán egy újabb mosoly után a halántékán, majd az orra hegyén, végül a szája csücskén, mielőtt hátrahúzódtam volna ismét, hogy rá tudjak mosolyogni Jaydenre.

– Ha már ennyi puszit kaptam, az a minimum, hogy meg is csókolsz – mormolta. – Nem lehet így végigpuszilni az embert, aztán otthagyni.

– Jól van, nyugi, csak biztosra akartam menni – kuncogtam fel, és ezúttal valóban megcsókoltam őt. Ezúttal kicsivel több szenvedéllyel, mint előtte. Egyik kezemet hátrébb csúsztattam Jayden arcáról, mélyen beletúrva a hajába, amikor az ujjai finoman a hátamba nyomódtak, miközben közelebb húzott magához. Engedtem neki, hülye lettem volna nem engedni, hogy magához öleljen, hogy a mellkasom az övét súrolja, miközben belefeledkeztünk a csókba. A busz zúgása egybefolyt a sóhajainkkal, aztán halk csattogás és csörömpölés hangzott fel a konyha felől.

„It's ready to explode. Jawbreaker!" Pakito torkaszakadtából rikácsolt, mintha minimum valami többezres nézőtérnek énekelt volna a színpadon.

Hogy Gaga verne meg! Ijedten feltoltam magam Jaydenről, az egyik díszpárnát nekibaszva a konyhaszekrénynek, aminek a tetején ott rikácsolt a szárnyas bandatagunk. Pakito ijedten és káromkodva rebbent arrébb, majd egy műanyag poharat mérgében ledobott a pultról. A busz másik feléből Charlie hisztérikus nevetése hallatszott.

– Faszomat, srácok – morogta Jayden, majd felsóhajtott, és hátradöntött fejjel keresni kezdte azt az átkozott madarat. – Ha ő itt van, akkor Charlie és Tyler kettesben akarnak lenni.

– Ez akkor sem indok, hogy ide küldjék! – feleltem emelt hangon, jórészt Tyleréknek intézve a szavaim.

– Ő indult el arra! Saját akaratából! – kiabált vissza Charlie.

– Hagyd, Tylerre ráfér, akármit is csinálnak – suttogta Jayden. – Hátha attól kevésbé lesz morci.

– Remélem – sóhajtottam fel. Visszafordultam Jaydenhez, hogy folytassuk, ahol abbahagytuk, amikor hangos csapkodás ütötte meg a fülem. Azonnal a hang irányába fordultam, kezem a magasba emelve hárítottam Pakito légitámadását.

– Köcsög! – mordultam fel, és papagáj után vetettem magam, aki immáron segítségért kiabálva repült a busz eleje felé. – Menekülj csak! – morogtam, és inkább visszamentem Jaydenhez.

– Csak szeretetre vágyik ő is – ült fel Jayden.

– Az a légitámadás nem ezt üzente – pufogtam, ezúttal Jayden mellé zuttyanva. Morcosan néztem Pakito után, aztán hirtelen Jaydenhez fordulva átöleltem őt, és a kanapéra döntöttem.

– Oké – mormolta. – Ezt mire véljem?

– Leszek a bunkered egy esetleges újabb légitámadás esetén – kuncogtam fel, tenyérrel feltolva magam annyira, hogy Jayden kényelmesebb pózba tudja pakolni magát ahelyett a nyakatekert helyett, amibe ellöktem őt. – Amúgy is engem támadna be a kis féltékeny piszok. Sokszor nem tetszik neki, hogy bújok hozzád.

– Ezért kéne nekem felül lennem – fordított át minket. Faszom, a pillangók! – Engem nem baszogat. Egyébként meg... Tényleg csak egy kis szeretet kell neki. A gazdija kidobta, mert pasizik, ez most új neki. Eddig állandóan együtt voltak.

– Jogos – nyögtem ki magamból, aztán lángokban álló arccal kihúztam a lábam Jayden alól, és terpeszbe nyitva, felhúzott térddel a derekának simítottam két oldalról. – Ömm, én jól megvagyok a bújással, csak így kényelmesebb – mormogtam lesütött tekintettel. Lehet, hogy ezt elbasztam. Beharaptam a szám. Ne gondolj Salt Lake Cityre. Ne gondolj Salt Lake Cityre! Döglött kisállatok! Faszom... Hiányzott az érintése, a szenvedélye, ahogy a nevemet sóhajtva mozgott... bennem. Alexander, a kurva életbe is!

– Aha, viszont ha bárki erre jön, nagyot fog nézni – vigyorgott rám Jayden, miközben a derekamtól indulva végigsimított a lábamon, ameddig elért anélkül, hogy nagyon mozognia kellett volna. Kicsim... nem segítenek a döglött kisállatok, ha így viselkedsz! Egy kicsit kipirult az arca, a vigyora szép lassan mosollyá szelídült. Aztán a homloka közepéig szaladt a szemöldöke. – Ez elég gyors volt – mormolta.

– Bocsi – fintorogtam. – Próbáltam halott kisállatokra gondolni.

– Bocsi? – kuncogott. – Attól felizgultál, hogy ilyen pózban vagyunk, és megsimogattam a lábad, emiatt nem bocsánatot kérned kell, ez totál hízelgő, és baromi cuki – hajolt közelebb hozzám, hogy puszit tudjon nyomni az orromra. Nagyot nyeltem. Kussolsz, Xander. Ma már eleget járattad a szádat.

– Csak felrémlett bennem egy éjszaka – suttogtam magam elé. A tenyerem finoman Jayden oldalára, aztán derekára simítottam, amitől megborzongott. A fenébe is... Megbabonázva néztem őt, a tekintetén átsuhanó emlékek nyomát. Gaga, de gyönyörű emlékek voltak!

– Mindent értek – bólintott komolyan. – Nekem is sokszor eszembe jut.

– Nem most kellett volna szóba hoznom, igaz? – mosolyodtam el egy kicsit kínosan.

– Hát nézd... Az én legjobb barátom valószínűleg betömte a te legjobb barátod száját valamivel, és éppen kényezteti, Pakito elöl van, ahogy Matt és Damon is... Ha szeretnéd, kicsit romantikázhatunk. Mármint ha nem jössz zavarba a gondolattól, hogy a buszunk kanapéján tennénk mindezt.

Szerettem volna azt mondani neki, hogy jelenleg magasról tettem arra, hol vagyunk, de ez nem lett volna igaz. Az arcom borzasztóan felforrósodott.

– Félek, nem tudnék úgy a kanapéra nézni vagy ülni, hogy ne jutna eszembe róla minden, ami történne – mormogtam. – Meg aztán a többiek... Nekik lehet, hogy nem tetszene, ha... Tudod.

– Csak egy kis csókolózásra és simogatásra gondoltam, de nem erőltetek semmit – nyomott puszit az arcomra, majd felült, és a kanapé másik végébe húzódott. – Viszont akkor hagylak halott állatkákra gondolni.

– A csókolózással és simogatással nem elégedtem volna meg – mormoltam immáron a plafont bámulva. – Hacsak nem belülről simogatnál... – tettem hozzá meglepően őszintén, amit aztán olyan zavar és szégyenérzet követett, hogy a föld alá süllyedtem volna. Helyette csak az egyik díszpárnát nyomtam az arcomba, és agonizálva beleüvöltöttem. Miért nem tudom a mai nap folyamán befogni a szám?!

– Na de Alexander! – szólalt fel úgy, hogy szinte láttam magam előtt, ahogy hirtelen a mellkasához kapta a kezét, aztán észrevehette a zavaromat, mert közelebb kúszott hozzám, és magához ölelt. – Na, ne legyél zavarban! Nincs abban semmi ciki, hogy élvezed a szexet. Sőt! Én csak örülök neki.

– De ez nem a megfelelő idő és hely, hogy ezt akarjam – magyaráztam az arcomba nyomott párnával.

– Tényleg nem, de ha ez megnyugtat, én is vágyom rá – puszilt meg újból, és mintha csak azt szerette volna bizonyítani, amit mondott, megfogta a kezemet, és finoman vezetni kezdte valamerre. A díszpárna után baromi durva volt Jayden farmerjának anyaga. Aztán... A szívem kihagyott egy ütemet, mikor a tenyeremet magához szorította. Pontosabban az ágyékához, a merevedéséhez, ami forró feszültséggel feszült bele a farmerba, ami nem adott számára elég teret és kényelmet. Gaga! Szinte ismét érezni véltem a Pride estéjén történteket, amire a testem kegyetlenül eszembe juttatta az ürességet, amivel hevertem Jayden alatt. Faszom, akartam őt! Elkaptam a kezem, aztán a párnát az arcomról, miközben felülve kis híján lefejeltem Jaydent.

– Ezzel nem segítesz! – vágtam neki durcásan.

– Pedig azt hittem, segít a zavarodon, ha tudod, hogy nem csak te izgulsz fel olyan helyen és időben, ahol és amikor nem kéne – suttogta.

– Nem, nem segít – morogtam, finoman mellkason ütve őt a párnával.

– Hé, ne bánts! – húzódott hátrébb.

JJ?! Ez a hangszín nem volt játékos! Kétségbeesés és pánik söpört végig rajtam, amikor felnéztem rá. Nem! Kicsim, nem úgy! Csak játszottam!

– Nem... Jayden, én, én... soha! – hebegtem neki. Nem éreztem már forróságot, szenvedélyt, vágyat, csak a pánik okozta jeges reszketést, ami a csontjaimat rázta. – Sajnálom...

Megrázta a fejét, még egy kicsit hátrébb kúszott, és felhúzta a térdét, mintha próbálta volna elrejteni, nem is... Védeni magát. Bassza meg...

– Szeretnéd, hogy... elmenjek? – kérdeztem suttogva.

– Nem kell – suttogta. – Minden oké.

– Akkor... akkor maradok – feleltem halkan, magamhoz húzva a párnát, amivel megütöttem, és a kanapé szélére tettem, ahol a legtávolabb volt tőle. Maradtam a helyemen, majd... majd Jayden biztos jelez, ha közelebb húzódhatok hozzá, ha már ismét biztonságban érzi magát mellettem.

– Charlie – suttogta.

Faszom.

– Idehívom neked, jó? – kérdeztem halkan. Óvatosan, lassan a kanapé szélére húzódtam, nehogy megijedjen. Nem mondott semmit, csak bámult maga elé, aztán a tekintete Charlie-t kezdte el keresni. Baszki. – Semmi baj, kicsim. Charlie máris itt lesz – suttogtam neki.

Amíg Jayden látókörében voltam, lassan és minden mozdulatot megfontolva haladtam. De amikor már nem látott a folyosón, azt a pár lépést megszaporáztam, és Charlie ágyához léptem. A függöny be volt húzva, de egy-két csóknál és halk sóhajnál többet nem hallottam. Faszom. Bocsi, srácok, de ez vészhelyzet. Megkopogtattam az ágy mellett húzódó falfelületet. Kopp. Kopp. Kopp.

– Charlie.

Tyler káromkodott. Ismét kopogtam.

– Charlie.

A harmadik kopogást már nem várta meg. Olyan lendülettel és gyilkos pillantással húzta ki a függönyt, hogy legszívesebben azelőtt elindultam volna a pokolba, hogy azt mondta volna, menjek oda.

– Mi a faszt akarsz, Alexander?! – mordult fel.

– Jayden. Pánikol – nyögtem ki röviden és kurvára tömören. Charlie arca elsápadt, azonnal felült, aztán visszahajolt, hallottam egy cuppanós puszi hangját, amivel tuti bocsánatot akart kérni Tylertől. Majd minden további nélkül elviharzott Jaydenhez.

– Bocs, tesó – sóhajtottam fel, amikor ketten maradtunk.

– Ez most fontosabb, mint én – ült fel. – Mi történt?

– Nem figyeltem oda... – sóhajtottam ismét, és leültem mellé az ágy szélére. A térdemre könyökölve eltemettem az arcom a tenyeremben. – A kanapén bújtunk, és olyan pózba pakoltam magunkat, amibe nem szabadott volna. Felizgultam, ő is felizgult, én kiakadtam, de csak viccből, amire ő nyugtatni akart, én meg nem figyeltem, és csak egy picit, tényleg csak egy picit az egyik díszpárnával megütöttem. Erre azt mondta, ne bántsam, és... és innen zuhanórepülés.

Könnyek szúrták a szemem. Baszki. Nem akartam őt bántani! Szipogva inkább felültem rendesen, és a plafonra emeltem a tekintetem.

– Basszus – sóhajtott fel Tyler, aztán felkelt, és a kezét nyújtotta felém, hogy fel tudjon húzni. – Gyere, mi is odamegyünk, és szépen segítünk megnyugtatni Jaydent.

– Nem tudom, mennyire jó ötlet – ingattam meg a fejem.

– Xander – guggolt le elém Tyler, és megfogta a kezem. – Nem a te hibád. Jayden most elég könnyen kiakad, mert túl sok dolog történt vele. Könnyen lehet, hogy ha pár nappal ezelőtt párnacsatázol vele, fel sem veszi a dolgot. Ez most szarul jött ki, és sajnálom, de nem te tehetsz róla, érted? Megtörtént, ez van, de nem lesz semmi baj, Charlie összerakja a pasidat. De ha nem szeretnél visszamenni, maradhatunk – simogatta meg a kézfejem.

– Amíg nem szólnak, hagyjuk őket szerintem kettesben. Jayden úgyis Charlie-t kereste – suttogtam magam elé. – Én még nem állok ilyen szempontból közel hozzá, és ezt... szeretném tiszteletben tartani.

– Nem hiszem, hogy erről van szó – rázta meg a fejét Tyler. – Az előző szerelme bántotta... Ezt akaratlanul is összekapcsolja veled az elméje. Te is tudod, hogy szeret téged, és ez kicseszett ijesztő lehet neki.

– Tudom – bólintottam. – De részben jogosan teszi, mert nem figyelek oda, pedig ha odafigyelnék, tuti nem piszkálnám meg a traumáit. Tudom, hogy azt mondta, nem szabadna tojáshéjon mászkálnunk körülötte, de baszki, Tyler... Többször váltottam ki belőle ilyen reakciót, mint valaha is szabadott volna.

– Mert egy olyan ember vagy, aki megéli az érzéseit. Legyen az düh, öröm, fájdalom... És ez jó, nehogy azt hidd, hogy nem. Ez azt jelenti, hogy cseszettül tudsz érezni, például szerelmet is, aminek egész biztos, hogy JJ is örül – mosolygott rám. – Csak meg kell tanulnotok valahogy összhangba rakni kettőtöket. Hogy neked se kelljen elfojtanod az érzéseidet, de Jayden se boruljon ki, ha megéled őket.

– Nem hangzik valami egyszerűnek – fintorogtam, letörölve egy könnycseppet a szemem sarkából, mielőtt kicsordulhatott volna. – De majd megoldjuk, valahogy mindig megoldjuk.

– Senki nem mondta, hogy a kapcsolatok egyszerűek – lágyult el a tekintete. – De megéri, nem? Ha belegondolsz, mennyi örömötök van benne.

– Ez igaz – húztam féloldalas mosolyra a számat. Terelni akartam a témát. – Charlie nagyon csúnyán nézett rám, amiért megzavartalak titeket.

– Charlie úgy gondolta, egy kis smárolás és tapizás segít a hangulatomon – mormolta.

– És jól gondolta? – kérdeztem finoman. Nem akartam volna zavarba hozni.

– A hangulatomon az segített volna igazán, ha egy hotelszobában tudtunk volna egy kicsit intenzívebben eljátszadozni, de így sem volt rossz.

– Szóval nektek... ez fekszik leginkább? – kérdeztem bizonytalanul. – Ez az intenzívebb és... picit durvább dolog? Próbálom megérteni, de ha nem akarsz a bűnös élvezetekről beszélni, az is oké.

– Bűnös élvezet? – fintorgott. – Nem tetszik ez a kifejezés. Szerintem semmi bűn nincs abban, amit csinálunk. Nem csinálunk semmit, ami rossz a másiknak. Persze... Néha fáj, de az jófajta fájdalom, tudod? – mosolyodott el. – Olyan, amitől csak élvezetesebb az egész. Tudom, hogy neked ez furcsa lehet, főleg Jayden miatt, de tényleg létezik jóféle fájdalom, és amíg ilyen fájdalmat okozunk egymásnak, addig ebben semmi rossz nincs. Nem bűnös, nem furcsa, nem beteg. Ha meg valaki annak gondolja... Le van szarva. Az élet túl rövid ahhoz, hogy azon kattogjunk, mások mit gondolnak, és emiatt ne csináljuk azt, ami nekünk jó. Meg aztán... Én élvezem, Charlie élvezi... Hogyan lehetne ebben bármi bűnös?

– Nem, én... – A tenyerembe temettem az arcom. – Nem bántásból használtam ezt a kifejezést.

Faszom, tudok egyáltalán bármi jót mondani vagy csinálni?

– Tudom – simogatta meg a karomat, és a hangokból ítélve megunta a guggolást, és lehuppant a padlóra. – De függetlenül attól, hogy hogyan értetted, nem tartom bűnösnek, amit csinálunk. Ne emészd magad minden miatt, Xander! Ne agyald túl azt, amivel senkinek nem ártottál.

– És ha mégis ártottam, csak most még nem veszed észre? – mormogtam az orrom alatt. – Akkor mi van, hm? Amikor jóval később jön elő.

– És az mégis hogyan lehetséges? – kérdezte kedvesen.

– Nem tudom, de biztos lehetséges. Az emberi agy csodákra képes – fintorogtam, és egy sóhajjal inkább csak a térdemen könyökölve görnyedtem, a földön ülő Tyler lábát bámulva magam előtt.

– Aha. Például Charlie szépen kikötöz engem, és éppen leszop, amikor nekem bevillan, hogy a tesóm szerint ez bűnös élvezet, és akkor majd hirtelen lelankad, és volt játszadozás, nincs játszadozás? – Megrázta a fejét. – Nem, ez nem így működik. De ha mégis így lesz, amiatt ráérünk a jövőben aggódni. Tudod, amikor már van miért.

– Aha... – fintorogtam, akaratlanul is elképzelve, amit mondott. – Ezt most nem akartam magam előtt látni.

– Szar lehet – vigyorgott rám. – Pedig tuti, hogy szexi látvány vagyunk olyankor.

– Tyler, haver, légyszi – pillantottam rá durcásan. – Ne már, tudod, hogy vizuális vagyok.

– Csak el akartam terelni a gondolataidat – ütögette meg a térdem. – Meg amúgy is te kezdted azzal, hogy kérdeztél. Gondoltam, akkor dumálhatok róla – rántotta meg a vállát.

– Kevesebb részlettel – húztam féloldalas mosolyra a számat. – Mondjuk ennél kevesebbel aligha lehetne, nem?

– De – kuncogott fel. – De ha kevesebb részletet szeretnél... Igen, a durvább dolgokat szeretjük, igen, piszkosul élvezem, és nem, nem tervezem abbahagyni. Ja, és nem, Charlie-n kívül senki mással nem csinálnám.

– És ezzel meg is válaszoltad a kérdéseim – vigyorodtam el. – Szóval Charlie neked is olyan lottó főnyeremény jelenleg, mint nekem JJ?

– Olyasmi, csak egy kicsit más szempontból. De ne áruld el neki! Elbízná magát, vagy félreértené, és egyikkel sem járnék jól.

– Nyugi, lakat a számon – cipzároztam be jelképesen a számat. A busz rezgése abbamaradt. – Asszem, megálltunk.

– És még mindig várnál, hogy szóljanak, vagy... – kezdte, és előrepillantott, aztán egyből elhallgatott. Felkelt, és összeborzolta a hajam. – Akkor én most megyek is.

– Kösz – morogtam sértetten, amiért összeborzolta a hajam, majd feltápászkodtam, és utána akartam indulni, amikor a látókörömbe bekerült alig pár lépés után Jayden lábfeje, a lepattogzott festékes körmeivel, és a bokájánál felhajtott farmerral. A szívem megugrott, és hirtelen kaptam fel a fejem. Jayden eléggé nyúzottnak tűnt, de ahhoz képest... nem volt rosszabb, mint a kósza esőfelhőkkel tarkított nyári égbolt, ahol a napot egy felhő próbálja eltakarni, de a napsütés és a szél közben mindent megtesz azért, hogy szétoszlassa a fellegeket. – Szervusz, kicsim – mosolyogtam rá finoman. Ezt a becenevet általában szeretni szokta, ha maga alatt van, és akkor is, ha nem.

– Szeretlek – érkezett a meglepő válasz. – Bízom benned. Akkor is, ha néha apróságokon kiakadok, és akkor is, ha néha Charlie-ra van szükségem, hogy megnyugodjak. Nem a te hibád, ha összeomlok, és nem haragszom rád amiatt, hogy egy kicsit intenzívebben éled meg az érzéseidet, mint a legtöbb ismerősöm. Ezt... Gondoltam, jobb, ha tudod.

– El fogok olvadni – sütöttem le a szemem mosolyogva, aztán visszanéztem rá. Jólesett, amit mondott. Hogy megerősítette Tyler szavait a sajátjával. Kellemes, borzongató melegség öntött el. – Megölelhetlek?

Válaszul Jayden aprót biccentett, és a karját kitárva közelebb lépett hozzám. Halkan felkuncogtam, és gyengéden, mégis elég szorosan magamhoz öleltem őt. Akartam neki adni abból a jóleső melegből, ami a mellkasomban gyúlt. A fejemet kicsit hátrébb húztam, halántékon csókoltam őt, majd visszabújtam hozzá.

– Én is szeretlek, szívem – suttogtam.

– Tudom – hajtotta a vállamra a fejét.

Elmosolyodtam, kicsit még közelebb bújva hozzá. Persze, hogy tudod, de a fejed nem mindig véli így. Jobb, ha többször emlékeztetlek rá, hátha kopni fognak a régi emlékek az újak miatt. Hátha el tudják nyomni a szép emlékek a csúnyákat. Hátha... Belecsókoltam a hajába, miközben a kezemet felvezettem a tarkójára, és ott a kócos tincsek közé túrva simogatni kezdtem őt. Jólesően belesimult az érintésbe, halkan felsóhajtott.

– Van kedved elöl bandázni az őskövületekkel? – kérdeztem suttogva. – Kis Vivaldit hallgatni, vagy Mozartot, Lisztet? Tudod... csupa jó öreg halott fószer munkáját.

– Szerintem már megérkeztünk ahhoz a kajáldához, amit Matték találtak – mormolta.

– Hm, kaja után viszont szundi lesz – gondolkoztam hangosan, még mindig a fejét simogatva. – Ha van kedved hozzá, szívesen látlak a vackomban – tettem hozzá bizonytalanul. Reménykedve abban, hogy az iménti kiakadása után nem kérek túl sokat tőle azzal, hogy összebújjunk pihenni pár órácskára sűrű dolgunk végett.

– Nincs is jobb, mint egy szűk priccsen nyomorogni a pasimmal – húzódott hátrébb mosolyogva. – Benne vagyok.

– Ennek örülök – viszonoztam neki a mosolyt, és gyengéden homlokon csókoltam. – Meg ha már itt tartunk, múltkor Matt mutatott pár jó kis fogást... át tudnálak masszírozni. A hátizmaid biztosan örülnének neki – simogattam meg a hátát, amire persze ráment a sok stressz, és jóval keményebbnek érződtek az izmok, mint kellett volna. Jayden tekintete felcsillant, aztán amikor a vállára vezettem a kezem, és finoman masszírozni kezdtem, akkor mint egy dorombolni próbáló macska, egy sóhaj és némi mormogás közepette oldalra billentette a fejét. – Na, örülök, hogy tetszik az ötlet. Menjünk kajálni, aztán kényeztetlek kicsit szundizás előtt – mosolyogtam, és Jaydent kézen fogva elindultam előre, amikor már Damon is felbukkant a folyosón, hogy szóljon, ne szerencsétlenkedjünk túl sokat, mert Matt éhesen harapósabb tud lenni, mint Charlie. Ami valljuk be... hatalmas szó nálunk.

Elég nehéz úgy meglepetés szülinapi bulit rendezni bárkinek is, ha közben 0-24 együtt van vele az ember egy turnébuszon. Ettől függetlenül mindent bevetettünk annak érdekében, hogy összehozzunk Charlie-nak egy kis meglepetést. Tyler jobban rá volt kattanva a témára szerintem, mint Jayden maga. Ami hatalmas szó, mert Jayden szervezkedését nehéz volt túlszárnyalni. Sokszor mégis úgy tűnt, Tyler képes minderre, és szerintem igazán már senki nem lepődött volna meg azon, ha a tesóm a csillagos eget hozta volna le Charlie-nak.

A basszerosunk persze totálisan megfeledkezett arról, hogy létezik olyan, hogy születésnap, és hogy ő is rendelkezik ilyennel. Nagyban húzta még a lóbőrt, amikor Matt sutyiban lekanyarodott az autópályáról, és helyet keresett egy benzinkúti parkoló sarkában. Csendben pakolásztunk, készülődtünk a meglepetésre. Damon segített Jaydennek pár lufit felfújni, míg Matt egy szülinapi feliratos díszt aggatott fel az ágyakra. Tyler meg... szerencsétlen Pakito csőrét befogva próbált nekem segíteni a titokban rendelt tortán a gyertyák meggyújtásával. Drága papagájunknak megtanítottuk a Happy Birthday dalt, és már nagyon lelkesen rikácsolta volna, ha Tyler nem fogja be a csőrét.

– Le fog buktatni minket – kuncogtam, miközben sikerült az utolsó gyertyát is meggyújtani. Tyler még fél kézzel valamit igazított a tortára tett picike marcipán mosómedvén.

– Nem is értem, hogy gondoltátok, hogy csendben tud maradni, és csak akkor kezd énekelni, amikor mi akarjuk – vigyorgott rám Tyler.

– Amikor kornyikálnia kellene, tuti csendben fog maradni – forgattam a szemem vigyorogva.

– Ez egyértelmű – bólogatott Tyler. – Kész vagyunk? – nézett körbe. – Felkelthetjük?

– Szerintem igen – pillantottam körbe én is, amire Jayden és a többiek egy feltartott hüvelykujjal jeleztek. – Okés, akkor viszem a tortát, és... Mehet a papagáj.

Tyler elengedte Pakito csőrét, míg Jayden lopva kihúzta Charlie ágyának függönyét, Matt pedig kamerázni kezdett. Pakito ezúttal nem hagyott minket cserben, sőt! Szerintem életében nem énekelt még olyan tisztán, mint ahogy rázendített a szülinapi dalra. Tyler kurva büszkén vigyorgott, és az álmából riasztott, bambán pislogó Charlie-t figyelte. Nem sokon múlott, hogy nevessünk egy jót. Charlie arcán pillanatok tört része alatt változtak az érzelmek. A félálombeli bamba pillogásból a totális zavarba, majd könnyező meghatottságba, és végül szórakozott vigyorgásba, amikor felfogta, hogy Pakito énekelt. Az utolsó refrénre már mindannyian énekeltünk neki, miközben a tortát az ölébe tettem.

– Még ilyet – szipogott fel Charlie vigyorogva. – Megríkatjátok az embert kora reggel. Gyertek már ide egy csoportképre, mielőtt elfújom a gyertyákat.

Valahogy sikerült bekuporodnunk mellé az ágyba, mármint nekünk fiataloknak, meg Pakitónak, mert Matt és Damon nagy drámaisággal a csontjait fájlalta, hogy nem tudják behajtogatni magukat mellénk. Így Charlie két oldalára oda került Jayden és Tyler, utóbbi Pakitóval a vállán, majd a madarunk átszambázott Charlie vállára. Én Jayden mellé tudtam kuporodni, míg Damon és Matt leültek a lábunk elé és úgy csináltak pár szelfit. Aztán Matt ismét kamerásnak állt, és videón rögzítette, ahogy szülinaposunk Pakito közbenjárásával elfújta a gyertyákat. Egyet az a kis hülye azonnal el is csórt, és teli csőrrel tovább harsogta a szülinapi dalocskát. Jayden féloldalasan átölelte Charlie-t, és egy puszit nyomott az arcára.

– Boldog szülinapot, drágám – borzolta össze vigyorogva a haját, aztán megint megpuszilta, majd kicsit hátrébb húzódott, hogy teret adjon nekünk. Damon egy vállveregetéssel köszöntötte Charlie-t, Matt a telefonja mögül vigyorogva tátogta el, hogy boldog szülinapot, amíg Tyler felkelt az ágyról, és a sajátjához lépett. Egy egész nagy dobozzal tért vissza, azzal a fajtával, amin látszott, hogy ha leszedi az ember a tetejét, akkor szétnyílik, és felfedi a belső oldalára ragasztgatott dolgokat. Meg a benne lévő következő dobozt.

Tyler visszaült Charlie mellé, és önmagához képest meglepően félszegen nyújtotta át Charlie-nak a dobozt, aminek a tetején egy képeslap pihent, azzal a felirattal, hogy: Elég bunkóság, hogy fiatalabb vagy nálam, de mindegy.

– Boldog szülinapot – mosolyodott el halványan.

– Kis szemét – kuncogott, majd a képeslapot kézbe fogva finoman rácsapott vele Tyler orrára. – Gyanúsan nagy ez a doboz – pillantott fel rá Charlie kihívóan. – Kezdjek aggódni?

– Nincs benne sárkányfasz méretű vibrátor, nyugi – kezdte visszanyerni Tyler a hülye stílusát.

– Ne is, jobb szeretem, ha valamiféle kaja csiklandozza a belsőségeim, nem egy mérföldnyi fasz – nevetett fel vidáman, és még egy kicsit álmosan, mert utána elfojtott egy ásítást.

Tudta, hogy mindannyiunkat érdekelt, Tyler mit pakolt bele a dobozba, így kellően drámaian és vontatottan emelte le a doboz fedelét. Alighogy megtette, a dobozka oldalai kinyíltak, mint egy virág. Charlie szeme felcsillant, gyorsan félretette a tetőt, és azzal kezdett el szórakozni, hogyan működtek a doboz oldalai.

– Jayden súgta, hogy imádom ezeket, vagy magadtól jöttél rá? – vigyorgott egy boldog kisgyerek módjára, az egyik belső oldalról máris leszedve egy kisebb csokit, amit Tyler odaragasztott előtte.

– Ismerlek már néhány éve – vont vállat Tyler.

– Igaz, igaz – mosolygott, a szájába tömte a kis bonbont, mielőtt a fejét billegetve nézte volna meg jobban a másik három oldalra ragasztott nasikat. Más nem volt a nagy doboz oldalán, de cserébe a kellős közepén volt egy kisebb doboz.

Charlie kinyitotta a második dobozkát, ami egy még kisebb dobozt rejtett, és újabb ajándékokat az oldalfalakra ragasztva. Charlie és Damon egyazon pillanatban röhögött fel hangosan. Mi Jaydennel visszafogottan kuncogtunk. A beetetős nasi dobozt ugyanis egy vérbeli kis szexuálisan túlfűtött, de vicces doboz követte. A basszerosunk hirtelen nem is tudta, hogy a szőrmés bilincs, a szívecske formájú karikákkal ellátott, láncszemes fojtó nyakörv, vagy a szivárványos, fasz alakú nyalóka után nyúljon először. A harmadik oldalra gyertyák voltak ragasztva, az egyiket Charlie rögtön meg is szagolta, és vetett egy kicseszett büszke pillantást Tylerre, majd jót röhögve a negyedik oldalra ragasztott szárnyacskákkal és unikornis szarvakkal felruházott kis péniszekkel díszített síkosító tubusát is magához vette.

– Hát ez kibaszott aranyos! – vinnyogott már a röhögéstől. – Úristen! – Szinte már letépte a dobozra erősített óvszert. – Ez olyan világítós geci!

– Ajánlom, hogy velem próbáld ki – mosolygott Tyler ártatlanul. – Mármint nem csak az óvszert, hanem mindent.

– Ez nem volt kérdés! – vágta rá habozás nélkül, majd mindenen még egyszer jót röhögve visszaragasztotta a dolgokat a helyükre. A fejemet fogva vigyorogtam, már nem tudtam hova pirulni, és ezen Jayden kicseszettül jót mulatott amellett, hogy örült Charlie-nak.

A harmadik, egyben utolsó dobozban már jóval visszafogottabb ajándékok voltak, kisebb tárgyak, meg rengeteg színes papír, köztük egy füzet. Charlie megkomolyodott, iszonyat érdeklődéssel és oldalra billentett fejjel nézegette a szétnyílt doboz tartalmát.

– Oh, most nem tudom, hol kezdjem – jegyezte meg kicsit elpirulva, aztán végül az egyik papírokból álló köteget vette magához.

Olyan volt, mint egy kártyapakli. Nem láttam, amit olvasott, de egy-két kártya megírásában segítettünk Tylernek.

– Ó, ez aranyos – mosolyodott el Charlie. – Beváltható kupon vállmasszázsra. Aztán... óóó – nézett nagyot, villantva egy perverz vigyort Tylerre a következő kártyánál. – Egy igazi képzőművész veszett el benned. A holland festők megirigyelnék a tudásodat zöldség és gyümölcs ábrázolásban – kuncogott magában, de az istenért sem mutatta volna meg, miről beszélt. Másik kártyát vett elő. Ismét meghatódva mosolygott. – Kiváltható ölelő percek. Ez megint nagyon aranyos. Na a többit majd később.

Félretette a kártyapaklit, és a tenyérnyi füzetecskét kezdte el lapozgatni. Ezúttal nem beszélt, csak mosolygott, és meghatódva a könnyeivel küzdött, néha felpillantott Tylerre, máskor ha olyat olvasott, amiről úgy vélte, Jayden közbenjárásával lett írva, akkor pedig Jaydenre vetett egy pillantást. Úgy tudom, csupa pozitív és önbizalomnövelő szövegecske volt beleírva. Charlie megkönnyezte, pár oldal után inkább félretette, majd jót mulatva felkuncogott egy másik ajándékon. Egy picike uborka volt kulcstartóláncra fűzve, és tartozott hozzá a csomagolásában egy szintén Tyler által írt üzenet. "Ha kicsinek érzed az ubit, fordulj hozzám bizalommal." Charlie vigyorogva felnézett Tylerre.

– Egy kis vérserkentésre mindig vevő vagyok – mosolygott.

Aztán az utoljára hagyott zacskó pengetőt vette szemügyre, amik közül egyet azonnal ki is vett, és a kulcstartójára szerelt pengetőtartóba csúsztatta. Asszem, a cuki cápákkal díszített volt az, az volt az egyetlen, ami kék volt a csomagban.

– Jaj, istenem, a végére annyira meghatódtam, hogy azt sem tudom, mit mondjak – törölt ki egy könnycseppet a szeme sarkából, majd félretette a kinyitott dobozkákat, hogy meg tudja ölelni Tylert.

– Nem kell mondanod semmit – ölelte vissza őt Tyler. Halkan beszélt, volt valami a hangjában, amitől Jayden elmosolyodott, de igyekezett visszafogni magát, nehogy Charlie vagy Tyler észrevegye. Tyler nem húzódott el Charlie-tól, hagyta, hogy Charlie addig ölelgesse, amíg kedve tartja. Olyan volt, mint a Disneyland hercegnői, akik mindig megvárták, hogy az őket megölelő gyerek húzódjon el. Amit ezúttal Charlie egy puszi közepette tett meg. Amikor visszahúzódott Tylertől, akkor sem vette le róla a kezét, finoman a hátáról a vállára és felkarjára csúsztatta, majd fel az arcára. És őszintén? Olyan gyengédséggel és szeretettel nézett Tyler szemébe, miközben az arcát simogatta, hogy Damon egy kibaszott látványos pillantást vetett Jaydenre. Elvigyorodtam, ahogy Jayden kézzel jelzett csak neki, meg egy figyelmeztető pillantással, hogy maradjon csendben.

– Köszönöm – suttogta Charlie, miközben mosolyogva még egyszer végigsimított Tyler arcán, aztán fektette vissza csak a kezét az ölébe, az ujjait összemorzsolgatva, mintha még mindig érintés után vágyakozott volna, de nem akart túlzásba esni.

– Nincs mit – felelt Tyler halkan. Ahogy Charlie elhúzta a kezét az arcától, lesütötte a tekintetét, Charlie kezét figyelte, mintha éppen annyira vágyott volna az érintésére, mint Charlie arra, hogy tovább simogassa. Jaj, Gaga! – Azért valld be, hogy a második doboz volt a kedvenced – próbálta Tyler oldani a köztük vibráló feszültséget. – Alig várod, hogy kipróbálhasd a benne lévő dolgokat.

– A második és a harmadik doboz verseng – felelte Charlie meglepően gyengéden. Aztán előkotorta a fojtó nyakörvet, a homlokát ráncolva nézegette, majd a világ minden nyugalmával a nyakába kötötte. – Az én nyakam szerencsére nem érzékeny.

Vetettem egy pillantást Mattre, de szerencsére még időben kapcsolt, és állította le a videófelvételt.

– Ez... kibaszott szexi – mosolyodott el Tyler. – De igazából arra gondoltam, én próbálnám ki, tudod, kíváncsi természet vagyok, szeretek kísérletezgetni, meg minden.

– Nincs ráírva, hogy csak egyikünk hordhatja – kuncogott fel Charlie. A láncot a nyakában hagyta, miközben tekintettel a félretett tortája után kutatott. – Baromi jól néz ki az a torta, van kedvetek enni belőle?

– Már azt hittem, sosem kérdezed meg! – nevettem fel, és visszamentem az előkészített tányérokért, villákért, és a késért.

Charlie az első szelettel kicsit megszenvedett ezúttal, mert az volt a szokása, hogy az első szeletet Jaydennek adta, mert ő állt hozzá mindig is a legközelebb. De most már Tyler is ott volt neki, így tanácstalanul pislogott maga elé az éppen csak megvágott tortára.

– Én lehet, hogy most egy kisebb szeletet ennék, ha nem bánod – mosolygott rá Jayden. – Tyler szerintem simán befalja azt, amit most vágtál.

– Azt mondod? – pillantott felé Charlie bizonytalanul. Akkora szeletről beszéltünk, amit már csak úgy lehetett volna kisebbre vágni, ha egy adagot belőle széttrancsíroz. És Charlie nem olyan volt, aki ilyen módon megbecstelenített volna egyetlen tortát is.

– Azt – bólintott Jayden.

Charlie bólintott. Úgy nézett ki, mint egy elveszett kiskutya, akit a gazdija szeretett volna új és talán jobb kezekbe adni. Úgy éreztem, Charlie még nem állt készen erre a változásra, azt jobban fogadta, hogy én, mint Jayden pasija bekerültem a képbe. De hogy ő esetlegesen távolabb kerüljön Jaydentől amiatt, mert mást is szeretni tudott? Az még egy kicsit sok volt Charlie-nak, még ilyen kis lépésekkel is. Tanácstalanul Tylerhez fordult, biztos, ami biztos, nem ám valami olyat csinál, ami egyik szíve csücskének sem tetszett volna.

– Tyler?

– Szerintem Jayden kurva sürgősen keressen fel egy szemészt, ha szerinte ez egy nagy szelet torta, mert ezzel még Pakito sem lakna jól – vágta rá Tyler. Abból ítélve, ahogy figyelte Charlie-t, észrevette, mi játszódott le benne, és nem akarta megnehezíteni a dolgát. – Szóval vegye szépen el, és egye meg – villantott egy mosolyt Jaydenre.

– Jó – forgatta a szemét Jayden. – Akkor ide vele!

– Kicsit sem segítetek – mormogta az orra alatt a szöszi. Gaga csodájával sikerült félbevágnia az első szeletet, és valahogy egyszerre felvarázsolnia két külön tányérra, amit aztán ugyanabban a pillanatban nyújtott oda a két ledöbbent srácknak. – Így igazságos – bólintott végül.

Tyler úgy pislogott a felé nyújtott tányérra, mintha legalábbis aranyrudakkal lett volna tele. A szemét egy pillanatra ellepték a könnyek, de aztán gyorsan kikapta Charlie kezéből a tányért, és kicsit tőle elfordulva elmormolt egy köszönömöt, mielőtt enni kezdett volna. Jayden sokkal lazábban vette el a tortát Charlie-tól, ő már hozzászokott ahhoz, hogy ennyire sokat jelentett Charlie-nak, de a mosolya azt üzente, örül, hogy még mindig közel áll hozzá.

– Igazán köszönöm – biccentett vigyorogva.

Charlie lopva felpillantott Tylerre, majd rám. Nyugatóan elmosolyodtam, hogy nincs semmi gáz, csupán Tyler meghatódott, hogy most már nem csak egy embernek volt fontos, hanem minimum kettőnek. Charlie megértően bólintott, aztán nekem egy tisztességes tortaszeletet vágott, Damonnek egy kicsit nagyobbat, Mattnek meg akkorát, amekkorát a sofőrünk kért tőle, mert a drágalátos pasija a fejébe vette, hogy osztozkodjanak és egyenek közösen egy tányérból. Matt persze morgott, hogy ebbe most nem megy bele, abba meg pláne nem, hogy Damon nyáltól csöpögő romantikus filmeket megszégyenítve etesse őt a saját villájával. A biztiőrünk durcásan, de még mindig bújva Matthez lekuporodott az ágyam szélére a sofőrünkkel együtt. Tyler pedig miután megvívta a csatát az érzelmeivel, visszafordult Charlie-hoz, aki azonnal elmosolyodott.

– Finom? – kérdezte kíváncsian, mert ő maga még odáig sem jutott el, hogy vágjon egy szeletet a saját tányérjába.

– Kóstold meg – villantott rá Tyler egy pimasz mosolyt, miközben megfogta a nyakörv lelógó láncát, és közelebb húzta magához Charlie-t, figyelve arra, hogy ne legyen durva vele, és ne szoruljon rá a nyakára a kelleténél jobban a nyakörv. A szívecske formájú karika szép finoman Charlie ádámcsutkájára simult, miközben a szöszi egy pillanatnyi döbbenettel az arcán, majd kibaszottul önelégülten vigyorogva hagyta, hogy Tyler lesmárolja őt.

Azta. Kiégett az agyam. Az egész egyszerre volt ledöbbentő és szexi... kicseszett szexi. Ezeket egymásnak teremtették. A csokitortán nyammogva néztem őket, mintha moziban lettem volna, mígnem Matt a lábamba csípett, hogy fejezzem be a bámulást. Morcosan lenéztem a sofőrünkre, míg Charlie és Tyler szerintem kurvára elfelejtette, miért is kezdtek el smárolni. Jayden vigyorából ítélve szerintem ő is így látta a helyzetet. Matt dorgálóan a szemöldökét ráncolta, de nem érdekelt. Tyler boldog volt, és én látni akartam, hogy boldog! Szóval folytattam a bámulást. A játékos smárolásból egy elég gyengéd csókolózás kerekedett, amiből Tyler előbb magához tért, mint Charlie. Amikor a tesóm kényszerítette magát, hogy elhúzódjon, Charlie utánahajolt, és az egyensúlyából kicsit kibillenve meg kellett támasztania magát tenyérrel a matracon. Újabb falat tortát tömtem a számba, izgatottan nyammogva, amikor a szöszi elnyílt ajkakkal, résnyire nyitott szemmel, a világáról nem tudva nézett fel Tylerre. Gaga! Kicseszett gyönyörű volt őket ilyennek látni. A csokitortánál is édesebb és jóval töményebb volt az a szeretet és izzó légkör, ami köztük volt. Beleborzongtam. Tyler már próbálta összeszedni magát, de a rózsaszín kis felhőcske még mindig a fején gubbasztott, és amikor távolabb akart húzódni, az ágy széle helyett Charlie lábán támaszkodott meg.

– Bocs – lehelte a csendnél alig hangosabban. Próbálta rávenni magát, hogy elvegye a kezét Charlie lábáról, és hátrébb húzódjon, de úgy tűnt, képtelen megmozdulni. Kipirult arccal figyelte Charlie-t, az érintése a lábán sokkal gyengédebbé vált, már nem támaszkodott rajta, hanem simogatni kezdte, lassan, sokkal inkább szeretettel, mint vággyal. Charlie szája csücske mosolyba rándult, megbabonázva nézte még mindig Tylert.

– Hey sexy lady – rikácsolt fel Pakito, kisebb szívrohamot okozva mindannyiunknak. Azonnal a kis hülye felé fordultam, aki a fejemtől nem messze Tyler ágyán ugrált fel-alá. – Sexy! Sexy! Lady! Ááár! Bacon-bacon. Pancake! Bacon, pancake!

– Köcsög egy madarad van – mormolta Charlie az orra alatt, majd mosolyogva adott még egy gyors puszit Tyler szájára.

– Tudom – mosolyodott el Tyler. – De hát mit csináljak? Ha egyszer szeretem...

Kis híján félrenyeltem a tortámat. Az a hangsúly, amivel Tyler beszélt, kurvára nem Pakitónak szólt, aki még mindig rikácsolva ugrált. Döbbenten pislogva figyeltem Charlie-t, hogy mit fog erre lépni. Miközben Jayden lopva elsunyult a szöszi mellől, és mellettem kikötve levadászta Pakitót, és elkezdte a fejét simogatni, hogy elhallgattassa a figyelemre éhes kis bunkót. Jaydenre pillantottam, némán tátogva, hogy ő is hallotta-e, amit én. Aprót bólintott, halvány mosoly kúszott az arcára, de közben valahogy aggódónak tűnt, mintha attól tartott volna, hogy Charlie nem hallotta azt, amit mi. Vagy még rosszabb... Hogy hallotta, és nem állt rá készen. Beharaptam a számat, a tortaszelet után valóban úgy tűnt, ez még túl sok lesz. Tyler pedig... jaj, Gaga, nem akartam, hogy fájdalom érje. Charlie arcán ott volt a felismerés, az enyhe pánik a szemében, hogy nem tudta, mit feleljen. Tyler pedig kurvára jól tudott az emberekből olvasni. Egyből észrevette, hogy nem kellett volna azt mondania, amit. Hátrébb húzódott, ezúttal minden nehézség nélkül, alig láthatóan remegve. A keze már nem volt Charlie combján, a tekintete sem vizslatta őt olyan aranyosan és gyengéden, mint addig. Teljesen bezárkózott, egyetlen dolgot akart csak: eltűnni.

– Én most kimegyek egy kicsit levegőzni, sok volt a torta, hányingerem lett tőle – mormolta az első hülye magyarázatot, ami eszébe jutott. Lassan kelt fel, mintha reménykedett volna abban, hogy Charlie visszatartja, de nem tette. Mintha fel sem fogta volna, hogy Tyler eltűnt mellőle, és elindult előre a buszon. Már félúton járt, amikor Charlie észbe kapott, és felém fordult.

– Ne rám nézzél, menj utána! – suttogtam neki igencsak paprikás hangulatban. Faszom, hogy már megint ezt játsszák! Mintha a múltkori kis incidens nem lett volna elég dráma köztük!

– És mégis mit mondok neki? – horkantott fel maga is suttogva. Valami halkan csattant mellettem, a szemem sarkából láttam, hogy Matt tenyere volt az, méghozzá Damon száján. Tény, a biztiőrünknek jó volt a beszélőkéje, pont mint Jaydennek. Charlie feltolta magát az ágyról, felkapott egy pulcsit az ágya végéből, hogy ne pizsiben caplasson ki Tyler után. – Há? Xander? Mit mondok neki? Hogy kurvára nem erről volt szó? Hogy megbeszéltük, nem vonunk be érzelmeket abba, amit csinálunk? – fortyogott magában, felrángatva egy rövidnadrágot a pizsigatyára. Jaj, de szeretnélek felpofozni, hogy észhez térjél!

– Gagára! – csattant fel Jayden, pont miután Tyler bezárta maga után a busz ajtaját. – Charlie, szeretlek, te vagy a legjobb barátom, és szülinapod is van, de... Ezt te sem gondolod komolyan. Nem ő az egyetlen, aki érzelmeket vitt a kapcsolatotokba, ne csinálj úgy, mintha te nem éreznél semmit iránta. Vagy félreértettük a jeleket? – billentette oldalra a fejét. – Mert akkor mondd ki, hogy az égvilágon semmit nem érzel Tyler iránt, és ha ezt elő tudod adni úgy, hogy elhiggyem, akkor vagdalkozhatsz ilyenekkel. Addig meg ne beszélj faszságokat! – mosolygott rá Charlie-ra egyszerre kedvesen, és úgy, mint akit szétbaszott az ideg.

– Nem mondom ki – sziszegte Charlie. – De azt kimondom, hogy nem Tyler miatt vagyok kiakadva.

És ezzel a végszóval távozott, szinte már Tyler után rohant. Faszom. Elhúztam a számat, és fél karral magamhoz öleltem Jaydent.

– Magát okolja, mi? Hogy hagyta, hogy kicsússzon az irányítás a kezei közül – suttogtam.

– Nem... Nem tudom – motyogta Jayden. A combjára könyökölt, és a hajába túrva ökölbe szorította a kezét. – Faszom, mióta nem tudom, mi jár a legjobb barátom fejében?

– Ne tépd magad, kölyök – simogatta meg a hátát Matt vigasztalóan. – Szerintem ő maga sem tudja, mit akarna pontosan. Akkor meg te honnan tudhatnád?

– Ha egyikünk sem tudja... Akkor segítenem kellett volna neki, hogy kitalálja és megértse. Nem azt mondani, hogy faszságokat beszél – rázta a fejét Jayden.

– De hát segítettél – néztem rá zavartan. – Szerintem tudja, hogy mit akar, de még olyan kis butuska, hogy nem akarja bevallani magának – tettem hozzá gyengéden, puszit nyomva Jayden öklére, amivel még mindig a haját markolta. – Mint a legjobb barátja, akinek szintén kellett egy kis idő, amire bevallotta magának, hogy mit érez. Nem?

– De. Csak az a kettő között a különbség, hogy amikor én voltam ebben a helyzetben, és beszéltem vele róla, az első sokk után Charlie kedves volt és örült nekünk, amikor megértette, hogy ugyanúgy szeretlek, mint te engem, hiába próbálom magam elől is titkolni. Én meg csak hergeltem – nézett fel rám.

– De te... kicsim, te vagy – feleltem halkan, finoman kihámozva az ujjai közül a haját, hogy inkább az én kezemet szorongassa, ne saját magát. – Charlie pedig azért mégiscsak Charlie. Szüksége volt erre. Legalábbis én így vélem. Meg... szerintem fél, hogy távolabb kerül tőled, emiatt ellenkezik és próbálja nem túl közel engedni magához Tylert. Pedig szeretné, mégsincs mersze hozzá.

– Mégis mikor jutottunk el oda, hogy én a te legjobb barátodat értem meg, te meg az enyémet? – mosolygott rám Jayden kissé elkínzottan.

– Szerintem akkor... vagyis sokkal inkább azért, mert tisztábban látjuk a dolgokat sok évnyi részlet nélkül. Abból dolgozunk, amit látunk rajtuk, és valljuk be, ezek mind a ketten az arcukra írnak mindent, szóval így nem olyan nehéz a dolog. De az szerintem nem probléma, hogy nemcsak a legjobb barátainkat értjük meg, hanem másokat is. Így látszik, hogy mennyire figyelünk egymásra, és hogy megnyíltunk. Még nem teljesen, de valami már elég szépen alakul.

Jayden aprót bólintott, és nekem dőlt.

– Mégis mi a fene lesz most ebből? – kérdezte halkan, előre félve attól, hogy Charlie és Tyler nem tudják megbeszélni és megoldani azt, ami köztük zajlik.

– Tartok attól, Charlie vissza fog térni az alapokhoz – sóhajtott fel Damon egészen megtörten. – Azt tartja biztonságosnak, és nem lát más kiutat hirtelen, mert fél az érzelmeitől. Azt ismeri, az biztonságos... nem mer kockáztatni, hiába tudja, hogy fájdalmat fog okozni vele nemcsak Tylernek, de magának is.

– Ne szépítsd – motyogta Matt. Mit ne szépítsen? A fájdalmat?

– Nem fájdalmat okoz neki, összetöri – morogta Jayden. – Magát is. Darabokra fognak törni, az egész zenekar darabokra fog törni, és amíg ő össze nem szedi magát, és el nem hiteti Tylerrel, hogy ugyanúgy szereti, ahogy Tyler őt... Addig nekünk annyi. És nem fogja egyhamar összeszedni magát. Tyler képes lenne elhinni neki, hogy szereti? – pillantott rám. – Azok után, hogy most összetöri és ellöki? Ha később mégis beismerné... Tyler elhinné?

– Ha a szemébe mondja, ha kőkeményen a tudtára adja, akkor igen – bólintottam. – Lesznek még kétségei, de ha Charlie keményen odateszi magát, akkor el fogja neki hinni. El lehet oszlatni Tyler kétségeit, ki lehet őt csalogatni a csigaházából, de tény, nem könnyű, ha egyszer már megsebezték.

Ekkor nyílt ismét a busz ajtaja, aztán... Faszom. Charlie egyedül jött vissza. Nem mondott semmit, a padlót bámulva elsétált előttünk, könnybelábadt szemmel, és... nem éppen sírástól kipirosodott arccal. Összeugrott a gyomrom.

– Bassza meg – pattant fel Jayden egyből, amint észrevette Tyler kezének a nyomát Charlie arcán. Charlie után ugrott, elkapta a kezét, maga felé fordította, és olyan szorosan ölelte magához, hogy ha Charlie tiltakozni akart volna, esélye se legyen elhúzódni.

– Értékelem, JJ – motyogta még mindig a padlót bámulva, vonakodva visszaölelve Jaydent. Látszott rajta, hogy bele akart markolni a barátja ruhájába, összeomlani és zokogni, kisírni minden feszültséget és fájdalmat, ami belülről marcangolta. És mégsem tette, csak állt, finoman ölelve Jaydent, visszanyelve a könnyeket, amik a szemét szúrták. – Szeretnék arcot mosni – suttogta.

– Megyek veled – húzódott el tőle Jayden. Egyetlen pillantást vetett csak Charlie arcára, és úgy tűnt, megértette mindazt, ami kavargott benne. Felkészült arra, hogy Charlie bármelyik pillanatban összeomolhat, de arra is, hogy el fogja fojtani magában az érzéseit.

– Kint leszek – súgtam Mattnek, aki csak bólintott, és Damonnel már azon voltak, hogy elpakoljanak mindent. Pakito a semmiből utánam rebbent, megvártam a kis köcsögöt, hogy a vállamra szállhasson, úgy mentünk ki Tyler után. Jaj, Gaga, hogy az élet nem tud egyszerű lenni!

A parkolónak volt egy kisebb épülete, fogalmam sincs, mi cél szolgált, de kellően távol volt mindentől. Ott találtuk meg Tylert az árnyékban, elbújva a húgyszagú épület lábában guggolva, és teljesen összeomolva. Baszki. Régen láttam már ennyire darabokban. Levettem a vállamról Pakitót, és hagytam, hogy odarepüljön hozzá. A hangokat hallva Tyler éppen csak annyira felnézett, hogy aztán a kezét a kis köcsögnek ki tudja nyújtani, hogy Pakito az ujjaira kapaszkodva landolhasson.

– Szia, szépségem – suttogta Pakitónak, de a megszokott szeretetteljes hangszín ezúttal elmaradt. Üresen csengtek a szavak.

Baszki. Tyler... tesó... Hát ennyire? Szép lassan mellé sétáltam, aztán leültem a közvetlen közelébe. Igazán rám sem nézett, de nem is küldött el, ami már jó kezdés volt. A vállamat finoman az övének simítottam. Ennyi kontakt elsőre megteszi. Drága kis sündisznócskám. Charlie volt olyan hülye, hogy megbántott téged, csak arra nem figyelt, milyen kis szúrós labdácskává tudsz változni.

Néhány percig csak azt lehetett hallani, ahogy sírt. Pakito az ujjáról átverekedte magát a vállára, a nyakához bújva cuppogott, bohóckodott. Érezte, hogy baj van, és mint ilyenkor mindig, próbálta felvidítani Tylert, de ezúttal semmit nem ért el a próbálkozással. Végül csak összekuporodott Tyler vállán, a nyakához bújva. Nem próbálta felvidítani, de mellette maradt.

– Sajnálom – suttogta Tyler megtörten. Már nem sírt. Elfogytak a könnyei, olyan volt, mint gyerekként, amikor tényleg megszeretett egy családot, és már elképzelte, milyen élete lesz mellettük, aztán visszakerült az intézetbe. – Nem akartam megütni. Nem kellett volna. Bántott, és azt akartam, hogy hagyja abba. Hogy kussoljon el. A... Azt mondta – motyogta az aszfaltnak –, hogy az ő hibája. Hagyta, hogy kicsússzon a kezéből az irányítás. Én nem vagyok hibás, ő cseszte el... Mintha valami szörnyű dologról beszélt volna, nem szerelemről. De ezek szerint, ha én szeretek valakit, az ilyen. Szörnyű. Hiba. Elcseszett. Én csak... Nem akartam ezt tovább hallgatni. Mondtam neki, hogy fogja be – túrt a hajába. Remegett a keze. – De folytatta. Képes volt azt mondani, hogy ő is érez valamit... Valamit, bassza meg! Mintha én is csak valamit éreznék! De ez a valami, amit ő érez... Ez nem lehet jó dolog, igaz? Akkor nem bántott volna így. Akkor észrevette volna, hogy fáj, és nem mondott volna többet. De ő folytatta, érted? És nem bírtam. Nem maradt csendben, hiába kértem. Megütöttem, hogy fogja be. Hogy ne legyen az ő hangja is egy a fejemben üvöltő több tíz hang mellett. De már mindegy – mosolyodott el keserűen. – Már beköltözött. És most belülről bánt.

– Jaj, te... gyere ide – sóhajtottam fel, hirtelen nem tudtam mit mondani, és mást csinálni. Puszit nyomtam a fejére. – Van, amikor máshogy nem megy... Bepánikolt, és sok... nagyon sok hülyeséget összehordott neked, köztük nagyon sok csúnya dolgot, amit nem szabadott volna kimondania, és amiért én is megcsapkodnám. Nem egyszerű ez, Ty – sóhajtottam fel ismét, magamhoz húzva kicsit Tyler fejét, hogy a vállamra döntse a buksiját, miközben a hajába túrva simogattam a fejét.

– Xander, miért... Miért nem szeret engem senki? – suttogta megtörten.

– Gagára, ne beszélj ilyeneket. Hogy ne szeretnénk téged? – fordultam felé, ezúttal a két tenyerem közé zárva a könnyáztatta arcát. – Pakito szerinted például mit csinál éppen? Szeret téged. Ahogy én is szeretlek, és ahogy a többiek is.

– Te most egy papagájra alapozod a dolgot – morogta. – Neki bőven elég, hogy kaját adok neki, gondoskodok róla, és nem bántom.

– Nem elég neki, hidd el. Tudja, hogy szereted őt, és ezért mindent megtesz, hogy viszonozza neked. És mivel kisebb az az okos kis agya, így nem tudja túlgondolni a marha egyszerű dolgokat, mint az emberek. Ez a geci nagy probléma van Charlie fejével is. Szeret téged, csak túlkomplikálja az egészet, ahelyett, hogy belátná, hogy mit érez irántad.

– Ne mondd ezt! – suttogta. – Ne hitegess! De még ha igazad is van... Nem számít. – Újra eleredtek a könnyei, szép lassan eláztatták a pólómat. Tyler felszipogott. – Nem tudom, mit csináljak. Nem merek visszamenni a buszba. Nem szeretném látni őt. Haza... Haza szeretnék menni.

Mind haza akartunk már menni, de még nem lehetett. Nem hagyhattuk félbe a turnét, derékba tört volna nemcsak minket, de talán a karrierünket is. Nem léphettünk ki csak úgy, nem álltunk olyan biztos lábakon. Másfelől pedig, ez húzott minket előre legalább, nem hagyta, hogy belesüppedjünk az egyre növekedő mocsarunk ingoványos sötétjébe. Szorosan magamhoz öleltem Tylert, csendesen suttogtam neki, hogy kicsit megnyugodjon.

– Nem kell még visszamennünk. Holnap pedig majd a hotelben átvariáljuk a szobabeosztást, ha szeretnéd.

– Egyedül akarok lenni – emelte fel a fejét. – A hotelben. Egyszemélyes szobát szeretnék. Most, és a turné hátralévő részében, ha megszállunk valahol.

– Rendben, elintézzük – mosolyogtam rá kedvesen. – Amit csak szeretnél.

– Nem beszélek vele – komolyodott el. Mintha követeleségeket sorolt volna. – Nem beszélek róla. Rá sem nézek. Attól a pillanattól kezdve, hogy elindulunk vissza a buszhoz... Nincs Ch... Nincs ő. Mintha nem is ismerném. Csak így tudom túlélni.

– Megengeded, hogy ezt megírjam Jaydennek? – kérdeztem bizonytalanul. Nagyon radikális döntések voltak ezek. De ha ilyenkor az ember tovább piszkálta Tylert, csak ronthatott a helyzeten.

– Nem kell megírnod neki. Már megyünk is vissza, és észre fogja venni – húzódott el tőlem teljesen, majd megfogta Pakitót, hogy ne essen le a válláról, miközben felkelt.

Gaga, derült égből villámcsapás lesz ez. Bassza meg! Feltápászkodtam, és elindultunk vissza a busz felé. Matt az ajtóban állt, az árnyékba húzódva várt minket. Rágott az ideg, szólnom kellett Jaydennek! Tylerre néztem, aki nagyon el volt veszve a gondolataiban. Remélem... remélem, nem veszi észre. Kicsit arrébb ráztam a csuklómon a karkötőket, hogy a karórám üveglapját érje a fény. Nem volt jobb ötletem. A csuklómat csavargatva próbáltam jelezni az órán megcsillanó fénnyel. Gyerünk, Matt. Vedd észre, kérlek! Három rövid, három hosszú, három rövid. A jószerencse mellénk szegült, mert Matt észrevette, mit baszakodtam. Lazán visszament a buszba, mintha csak készült volna beindítani a motort. De mivel Damon ott állt az ülése mellett, így először a biztiőrünkhöz fordult, nekünk háttal állva. Damon mindenféle reakció nélkül aztán eltűnt a szemünk elől, tuti Jaydenék után ment, hogy szóljon, kurva nagy gáz van. Halkan felsóhajtottam, és lassítottam a lépteimen, amikor Tyler tempója is lassulni kezdett. Még nem tudatosan, de lassult, az erejét arra fordította, hogy elnyomja az érzelmeit. Pár lépésre a busztól aztán teljesen megtorpant. Megálltam, a tenyerem finoman a vállára csúsztattam, hogy tudja, ott vagyok, hogy nincs egyedül, hogy el fogom őt kapni, ha úgy érzi, összeomlana.

– Nem megy – suttogta. – Nem... Nem megy.

– Semmi baj – suttogtam. – Gyere, segítek. Csak a lépcsőig, ott árnyék van, le tudunk ülni, be tudunk zárkózni. A többiek nem fognak minket zavarni ott.

Aprót bólintott, amivel rendesen meglepett, nem gondoltam, hogy ilyen könnyen fog menni, de talán csak nem volt ereje ellenkezni. Vagy nem tudott jobbat kitalálni. Vett egy mély levegőt, lassan újra a busz felé kezdett lépdelni, és minél közelebb értünk, az arckifejezése annál keményebb lett. Mire beértünk az árnyékba, már nem lehetett látni rajta azt a fájdalmat, ami néhány pillanattal korábban még ordított róla, és úgy tűnt, már nem is volt szüksége arra, hogy megálljunk az ajtóban. Fellépdelt a lépcsőn, hátrafelé vette az irányt. Nem nézett rá sem Mattre, sem Damonre, csak a priccsekhez ment, lerakta Pakitót a saját ágyának szélére, aztán bemászott, befordult a fal felé, és hátranyúlva teljesen elhúzta a függönyt, hogy senki ne lásson be hozzá. Nem sokkal később fény szűrődött ki az egyik aprócska résen, aztán hallottam, ahogy bekapcsolta a fejhallgatóját. Onnantól már csak a fülébe ordító heavy metal halkan kiszűrődő hangjait lehetett hallani, és néha látni, ahogy villant egyet a fejhallgató kis lámpája.

Egy darabig még ácsorogtam mellette, aztán a fürdő felé indultam, amikor hallani véltem a csapból folyó víz hangját. Az ajtó jórészt csukva volt, mármint... résnyire nyitva hagyták. Bekopogtam. Beszélnem kellett velük. Tudniuk kellett, hogy mi a helyzet.

– Igen? – kérdezte Jayden halkan, olyan hangsúllyal, mintha legszívesebben elküldte volna azt, aki bekopogott hozzájuk.

– Én vagyok az – feleltem halkan. A csapot elzárták.

– Bejöhet? – suttogta, valószínűleg Charlie-nak. A választ nem hallottam, de aztán Jayden újra hozzám intézte a szavait. – Jöhetsz, nem fogod nekünk csapni az ajtót.

– Oké – szóltam, biztos, ami biztos. Lassan benyitottam. A kézmosó csapra nyílt ilyenkor az első rálátás. Charlie ott ácsorgott, a csap szélére támaszkodva tenyérrel, görnyedten és lehajtott fejjel. Víz csöpögött a csapba az arcáról, jópár hajszála vizes volt az arcmosástól, és a vizes pólónyakból ítélve párszor a tarkóját is lemoshatta. Ahogy nagyobbra nyitottam az ajtót, felbukkant végre Jayden gondterhelt arca is, amivel Charlie-t figyelte. A WC melletti istentelenül aprócska zugba volt behúzódva, hogy ne legyen útban.

– Hali – szóltam halkan.

– Hali – bólintott Charlie egy sóhaj közepette, aztán ismét megengedte a csapot, hogy lemossa az arcát, Gaga tudja, hányadszorra.

– Mi újság? – pillantott rám Jayden, miközben finoman Charlie hátát kezdte simogatni.

– Tyler bemászott a kis bunkerébe és... egy ideig nem nagyon szeretne onnan kijönni – feleltem komoran. – Azt mondta, hogy... szeretne egy kis magányt. A hotelben egyszemélyes szobát magának. Meg... ez nem fog tetszeni... De az van, hogy Charlie-t látni sem akarja.

– Teljesen érthető – bólintott a szöszi. Egész testében megremegett, majd megrándult a teste, és a szájához kapta a kezét. Dühösen felcsapta a fejét, könnyáztatta, kivörösödött tekintetét a plafonra szegezve fújtatott. Küzdött a rosszulléttel. A kilincset fogva kicsit hintáztatni kezdtem neki az ajtót, hogy több levegőt kapjon. A szeme sarkából vetett felém egy hálás pillantást, mielőtt lehunyt szemmel káromkodott volna valamit az orra alatt. Jayden aggódó tekintettel figyelte, továbbra is a hátát simogatta. Látszott rajta, hogy mondani szeretett volna valamit, de ötlete sem volt, mit. Ez egy olyan helyzet volt, amiben az ember egyszerűen nem találta a megfelelő szavakat. Szóval miközben Charlie hátát simogatta, felém fordult.

– Mi az, hogy nem akarja látni? – kérdezte halkan. – Együtt turnézunk. Mit akar csinálni?

– Tartok attól, hogy keresztül akar rajta nézni. Így védi magát. Ha nem létezik a fájdalom oka, akkor a fájdalom sem létezhet – suttogtam. – De ez csak átmeneti állapot nála. Meg fog békülni. Tudom! Ismerem. Túl sokan bántották már, és emiatt csinálja ezt, de meg fog békülni. És ha Charlie bocsánatot kér tőle, akkor meg fog bocsátani.

– Ezt majd később megbeszéljük – mormolta Jayden, amikor Charlie megint megremegett. Jayden szeméből kicsordult egy könnycsepp. Gyűlölte így látni a barátját.

– Úgy érzi, nem szereted őt, hogy senki nem szereti őt – suttogtam. Ennél többet már nem akartam mondani. De Charlie-nak tudnia kellett. Szerencsétlen szöszinek megadtam a végső döfést. De túl sok minden gyülemlett már benne, ami inkább most jöjjön ki belőle, mint később. Szinte lecsapta szerencsétlen csapot, ahogy leállította, majd Jayden érintése alól kibújva térdre rogyott Slozi mellett. Kibaszott nagy gyakorlata volt már benne, hogyan támassza magát fél karral, másik kézzel egy szempillantás alatt hátrafogva a haját, mielőtt Jayden tehette volna ezt. Kicsit félrefordultam, nem lett volna jó, ha a hangok és szagok mellé a látvány is betársul, hogy felkavarja a gyomromat. Charlie halkan felköhögött, majd kibaszott dühösen köpött egyet.

– Csak fél órát küzdöttem, Xander, nem többet – morogta. Jobbnak hangzott a hangja, és ez volt a lényeg. Ismét legyezni kezdtem az ajtóval, míg Charlie a csempefalnak dőlt háttal, és lehunyt szemmel lélegzett hol szájon, hol orron át. Ahol éppen több levegőhöz jutott.

– JJ – nézett fel a barátjára, aki lehajtotta a wc fedelét, és lehúzta. – Előveszed légyszi a fogkefémet?

– Persze – simogatta meg Charlie fejét, aztán kinyitotta a mosdó felett lévő tükrös szekrény ajtaját, és elővette Charlie fogkeféjét. Egy tubus fogkrém társaságában lenyújtotta neki. – Vizet kérsz?

– Nem, köszi, majd mindjárt feltornázom magam, ha a lábam is úgy akarja – felelte morgolódva, kicsit megcsapkodva a lábát, ami szerintem elgémberedett. Lazán fogat mosott, aztán a csaphoz felállva kiöblítette a száját, és ivott pár korty vizet, hogy aztán egy sóhaj közepette ismét káromkodjon. – Kurvára elbasztam...

– Mind basztunk már el dolgokat – suttogta Jayden. – Majd helyrehozod, ha készen állsz arra, amire mindkettőtöknek szüksége van.

– Nagyon remélem, mert... szerintem nem találnék még egy olyat, mint ő.

– A vallomásokat Tylernek mondd, ne nekünk – sóhajtottam fel. Jayden erre úgy nézett rám, mintha egyetlen szó választotta volna el őt attól, hogy a teljes nevemen hívjon. Kirázott tőle a hideg. – Azzal többre mész. Nekünk nem hinné el, ha továbbítanánk neki az üzenetet.

– De az is haladás, hogy nekünk mondod – simogatta meg Jayden Charlie fejét. – Felismered az érzéseidet, nem küzdesz ellenük... Szép lassan eljutunk oda, hogy neki is el tudd mondani.

– Úgy legyen – sóhajtott fel a szöszi. Beledöntötte a fejét Jayden tenyerébe, ahogy simogatta őt. – Xander, nem bánod, ha kicsit ellopom a pasidat?

– Nem. Nem bánom – mosolyogtam rá megértően. Szüksége volt Jaydenre, hogy bújjanak, hogy lelkizzenek, hogy együtt legyenek. – Mentek kanapézni?

– Aha, az a terv – bólintott Charlie. – Egy fokkal már jobb, meg kint azért több levegőnk van.

– Menj előre, még váltanék pár szót Xanderrel – borzolta ösze Jayden Charlie haját.

Félreálltam nekik az útból, Charlie-t finoman hátba veregettem, amire magára erőszakolt egy mosolyt, majd távozott. Visszafordultam Jaydenhez.

– Igen?

– Ne bántsd a legjobb barátomat, Xander – suttogta. – Tudom, hogy bántotta a tiédet, de kérlek, ne... Össze fogja rakni Tylert, csak idő kell neki, hogy előbb magát rakja össze. Ha bántod, attól nem lesz neki egyszerűbb.

– Nem bántani akartam – tettem a szívemre a kezem. – Tudom, hogy nem esett jól neki, de szerettem volna, ha képben lenne. Tyler lehet, hogy hozzá sem fog szólni. Szerettem volna, ha erre felkészül, nem ott éri a villámcsapás. Tudom, hogy fájt neki, hogy emiatt nem tudta tovább magába fojtani a dolgokat, de én merem remélni, jót tett neki, hogy...

– Nem erre gondolok – vágott közbe halkan. – Amit a vallomására mondtál... Hogy ne nekünk mondja, hanem Tylernek.

– Oh, értem – sütöttem le a tekintetem. Baszki. Nem akartam, hogy úgy jöjjön át, hogy nekünk nem mondhat semmit, vagy hogy minket nem érdekel. Hogy a faszba ne érdekelne?! – Bocsánat, szarul fogalmaztam meg magam. Charlie-tól is bocsánatot kérek majd, mert az is elmaradt.

– Oké – sóhajtott fel. – Tyler tényleg ennyire szarul van?

– Igen – feleltem halkan. – Gyerekként is mindig ilyen pocsékul megviselte, ha elhitte, hogy tartozik valahova, és szeretik. Túl sokszor vágták pofán, azért ilyen, mert így próbálja védeni magát. De tudom, hogy Charlie-t jobban szereti annál, hogy ne engedné vissza a kis bunkerébe. Csak ehhez idő kell, meg kurva sok szeretet.

– Jól van. Igyekszem hamar összerakni Charlie-t, hogy aztán össze tudja rakni Tylert – hajolt hozzám, hogy homlokon tudjon puszilni. – Szeretlek.

– Én is téged – suttogtam neki, arcon puszilva, és amikor közelebb lépett, magamhoz öleltem őt. – Szólj, ha bármiben segíteni tudok.

– Te is – puszilt meg megint, mielőtt elhúzódott volna. – Mennem kell Charlie után.

– Menj csak.

Váltottunk még egy mosolyt, mielőtt magamra hagyott volna. Egy sóhajjal nekidőltem az ajtófélfának, hátradöntve a fejem, hogy támaszt adjon. A retkes kurva életbe is, hogy nem tudjuk ezt rendesen kezelni, pár nap múlva meg koncert... Faszom. Egy kibaszott hosszú szünet kell ezután a turné után, mert ez... ez most idegileg odabasz mindenkinek... Jobban, mint kellene.