/ 4 hónappal később /

Perselus felől nem hallottam a Szent Mungóbéli találkozásunk óta. Az alkohol problémámon nagyban segített, hogy tudtam már nem halott, és bármennyire is fájt, hogy nem lehetek vele, mégis valamilyen módon túlléptem rajta. Csak vártam. Vártam, hogy megbocsásson önmagának, és végre normális életet élhessünk.

Gyakran meglátogattam Dora, Remus és Fred sírját, és nem egyszer elsírtam magam, amikor ott voltam. Borzasztóan hiányoztak, úgy éreztem, hogy egy részem velük együtt távozott el az élők sorából. Heti szinten találkozgattam Andromedával és Teddyvel is, volt úgy, hogy fél napokat is náluk töltöttem, vagy éppenséggel ők jöttek hozzám látogatóba. Közel kerültem Andromedához, és futólag megemlítette, hogy Narcissával is elkezdtek levelezni, megpróbálva rendbehozni a kapcsolatukat. Nem kedveltem azt a nőt, sőt egyenesen rühelltem, viszont örültem, hogy ennyi év után felvették egymással a kapcsolatot. A legnagyobb csodálkozásomra, amikor elmondtam neki, hogy én öltem meg a nővérét, Bellatrixot, Andromeda nem borult ki. Csendben megemésztette a hallottakat, majd csak ennyit mondott:

- A szememben ő már akkor meghalt, amikor beállt Voldemort seregébe.

George-dzsal is végre kibékültünk – még ha igazán sosem voltunk összeveszve –, és megbeszéltük a Perselus incidenst, meg persze rengeteget emlékeztünk vissza Fred tetteire. Ez mindig úgy zajlott, hogy nevetőgörcsöt kaptunk, ami aztán átment halk szipogásba vagy sírásba. Úgy tűnt sosem fogja elfogadni, hogy meghalt az ikertestvére, amit teljesen megértettem. Nekem is nagyon hosszú időbe fog telni, hogy megemésszem a szeretteim halálát, arról nem is beszélve, hogy betegesen vártam azt a napot, amikor Perselus visszatér hozzám.

Emellett Kingsley-nek megesküdtem, hogy többé nem használok főbenjáró átkot. Végre megbékéltem annyira, hogy befejezzem a bosszú hadműveletemet, amit ő megkönnyebbülten fogadott, és visszavonta az engedélyt. Én pedig kivettem egy hónap szabadságot és igyekeztem gyakorolni a patrónus idézést, ami a gyilkos átok miatt már nehezebben ment.

- Ha visszatérsz, szeretnék veled valami komoly dologról beszélni – mondta Kingsley mélyen zendülő hangján.

- Mégis miről? – vontam fel a szemöldököm.

- Arról, hogy elvállalod-e az aurorparancsnok szerepét – húzta apró mosolyra a száját. Először azt hittem, hogy rosszul hallom Kingsley szavait, de amikor bebizonyosodott, hogy a hallásom nem károsult, boldogan mosolyodtam el.

- Már alig várom!

Mindig is ez volt az álmom, hogy aurorparancsnokká válhassak.

Egy pénteki napon végre teljesen szabad voltam. George úgy volt, hogy másnap látogat meg, és közösen elmegyünk az Odúba vacsorázni, vasárnap pedig Andromedához megyek, és meglátogatjuk Dora, Remus és Ted sírját a kis Teddyvel együtt.

Ezért is csodálkoztam, amikor egy érdekes könyv olvasásából kizökkenve meghallottam, hogy valaki kopog a bejárati ajtómon. Összerezzenve kaptam fel a pálcám, és óvatos léptekkel megközelítettem az ajtót. Feloldottam a védőbűbájokat, majd lassan lenyomtam a kilincset.

A karom lehullott magam mellé és szétnyílt ajkakkal néztem az érkezőre.

- Bejöhetek? – kérdezte rekedtesen Perselus. Külsőre úgy tűnt, hogy nem változott semmit, de mintha kialvadtabb lett volna, és szemében sem láttam azt a megrögzött fáradtságot és szomorúságot.

Szótlanul félre álltam, és beengedtem őt. A védőbűbájokat visszahelyeztem az ajtóra, majd bevezettem őt a nappalimba.

- Ezek szerint nem mentél vissza a Roxfortba – törtem meg a csendet.

- Nem, nem mentem – válaszolt.

- Teát? – kérdeztem.

- Kérek, köszönöm.

Pár perc csendes teakészítés után, amikor vissza besétáltam a nappalimba, Perselust a könyvespolcom előtt találtam, miközben a könyveimet vizsgálta.

- Szép kis gyűjtemény.

- Köszönöm – mondtam, miközben letettem a kávézóasztalra a két teát. Csendben elkezdtük azt iszogatni, miközben feszülten vártam, hogy Perselus beszélni kezdjen, amire még perceket kellett várnom.

- Sikerült – mondta egy mély levegővétel után.

- Megbocsájtani önmagadnak? – tettem le a teáscsészét.

- Igen. Nehéz volt, de úgy gondolom, hogy sikerült – mondta idegesen megigazítva a talárja alatt lévő mellényét.

- És milyen érzés? – húztam óvatos mosolyra a szám, miközben próbáltam leplezni a felgyorsult szívverésem.

- Felettébb… felszabadító – gondolkozott a válaszán, majd aggódva a szemembe nézett. – Még mindig úgy gondolod, hogy újra megkéne próbálnunk? – kérdezte.

- Mindenképpen – vágtam rá habozás nélkül, amin Perselus szélesen elmosolyodott.

- Gyere ide – mondta mély hangjával, én pedig szó szerint felugrottam a kanapéról és az ölébe másztam. Perselus elnevette magát, és a fülem mögé tűrte a hajam. – Megbocsájtasz nekem? Még egyszer utoljára?

- Megbocsájtok, Perselus – mondtam belenézve a sötét tekintetébe. Perselus az államat megérintve óvatos csókot lehelt az ajkaimra, én pedig végre olyat éreztem, amit hónapok óta nem: boldogságot.

Csókunkat lassan elmélyítettük, és átkaroltam a nyakát. Úgy éreztem hazaértem, miközben az orromat megcsapta a jól ismert illat, és legszívesebben teljesen hozzányomultam volna, hogy minden porcikánk összeérjen, és érezzem őt.

Óvatosan eltolt magától, és megsimította az arcom. A vállgödrébe hajtva a fejem, nagy levegőket vettem, hogy az orrom megteljen a gyógynövényes illattal, és lehunytam a szemem. Azt akarom, hogy ez sose érjen véget.

- Már csak egy kérdés merül fel.

- Még pedig? – kérdeztem kinyitva a szememet, miközben elmosolyodtam, ahogy elkezdte a hátamat simogatni.

- Hogy hozzám költözöl-e.

Meglepődve húzódtam el Perselustól, miközben a szemébe néztem, hogy megbizonyosodjak róla nem-e tréfál.

- Hozzád költözni? – kérdeztem, amikor megállapítottam, hogy nem hazudik.

- Kábé két hete nyitottam az Abszol úton egy boltot. Bájitalokat kezdtem el főzni, és csak napok kellettek hozzá, hogy beinduljon a bolt, de úgy tűnik sínen vagyok – kezdte mesélni. – Úgy érzem nem vagyok a Roxfortba való. Sosem szerettem tanítani, és most, hogy végre már nem kell Dumbledore-nak kémkednem, azt kezdhetek az életemmel, amit akarok. McGalagonnyal találkoztam, és miután megpróbált megátkozni – szélesen elvigyorodtam, amikor ezt kimondta –, elmondtam neki a terveimet, és áldását adta. Mivel eddig szinte alig nyúltam a spórolt pénzemhez, most nagyon jól jött, és megtudtam venni a boltot a felette lévő lakással együtt. Nagyobb, mint ez a lakás, talán két-három szobával, így bőven elférünk, és esetleg marad szoba Lupin kölykének is, ha úgy döntene, hogy meglátogat minket – egyik döbbenetből a másikba estem. Nem tudtam eldönteni, hogy boldogságomban elsírjam magam vagy felnevessek, de egy dologban biztos voltam.

- Adok ennek az egésznek egy hónapot – Perselus megrémült, amikor ezt kimondtam, de gyorsan folytattam. – Ha ez működik, akkor előre elmondanám a kívánságomat – mondtam.

- Hallgatlak.

- Vegyél feleségül.

Perselus szeme elkerekedett és az arca elsápadt.

- Komolyan mondod?

- Tudtommal te vagy az egyik legjobb okklumentor egész Nagy-Britanniában, szóval ezt mond meg te – szóltam gunyorosan, mire Perselus megenyhült és felhorkantott.

- Ha kibírsz mellettem egy hónapot, és semmi se vezet vakvágányra, akkor igen. Mindenképpen megkérem a kezed és feleségül veszlek.

***

/4 évvel később/

Én magam sem akartam elhinni, hogy az évek alatt mennyire megváltozott az életem, és hogy mennyire boldog voltam. Azt hittem, hogy soha többé nem fogok így érezni, de amióta Perselus visszatért az életembe – és amióta elvett feleségül – nem is lehettem volna boldogabb. Erre csak még jobban rátett, amikor Bill és Fleur-nek megszületett két éve a lányuk Victoire és amikor egy évre rá George-nak és Angelinának kis Fred. A család bővülni kezdett, és ha Mrs. Weasley szavai nem csaltak, akkor Ron, Hermione és Harry, Ginny is terveznek a közel jövőben gyereket.

- Nem csoda, a Weasley-k úgy szaporodnak, mint a…

- Perselus! – szóltam rá. Perselus keze megállt a bájitalkavarás közben, majd Teddyre nézett, aki minden mozdulatát követte.

- Nem hallottál semmit, kölyök!

- Hm? – pillantott fel a bugyogó főzetről.

- Ezt már szeretem.

Elnevettem magam, miközben Teddy és Perselus párosát figyeltem. Sosem gondoltam volna, hogy a keresztfiammal, Remus Lupin fiához Perselus ennyire közel kerül. Szinte már apa-fia kötődés alakult ki köztük, főleg amióta Andromeda kórházba került, és mi vigyázunk Teddyre már két hete.

- Ne feledd, Harry a Weasley-k között van – szóltam utoljára megrovóan, majd óvatosan közelebb léptem hozzá, és egy komolyabb témára tértem át. – Figyelj, Perselus… jobb lenne, ha egy kicsit szüneteltetnéd a bájitalfőzést.

Perselus felvont szemöldökkel nézett rám, majd egy pálca suhintással eloldotta a lángokat az üst alól, majd lenézett Teddyre.

- Ha megígérem, hogy este felolvasok neked a Bogár Bard meséiből, akkor magunkra hagysz pár percre, anélkül, hogy bármiféle rosszat csinálnál? – nézett le Teddyre szigorúan Perselus.

Teddy izgatottan bólogatott, miközben a haja barnából világos kékre váltott át, majd vissza barnára. Elmosolyodtam a reakcióján, majd néztem, ahogy kimegy Perselus laborjából.

- Szóval? – nézett rám. – A helyedben sietnék, ha öt percnél tovább hagyjuk magára, szerintem a plafonon találunk rá, mint a múltkor.

Hát igen, a korai mágia jelei elég furcsán jelentkeznek Teddynél.

- Igen, nos… – köszörültem meg a torkom. – Feljött ugye témába Victorie és Fred, meg az, hogy az öcsémék és Ronék is babát terveznek a közel jövőben, és hát…

- Igen? – szaladt magasba a szemöldöke.

- Nem voltam benne biztos, vártam vele egy ideig, de valamelyik nap, mielőtt bementem volna a parancsnokságra, elmentem kivizsgáltatni magam, és… – kifújtam a levegőt, majd gyorsan letéptem a sebtapaszt. – Három hónapos terhes vagyok, Perselus.

Perselus a háta mögött tapogatva megkereste a széket, majd maga elé meredve leült rá.

- Tudtam, hogy túlságosan elragadtattam magam Valentin-napon.

Pár másodpercig szótlanul meredtem Perselusra, majd kitört belőlem a nevetés. Minél tovább néztem Perselus kétségbeesett arcát, annál nehezebben tudtam abbahagyni a nevetést, és már a fulladás szélén álltam.

- Most komolyan? Azon lepődsz meg, hogy Valentin-napon egy kicsit felelőtlenebbek voltunk a megszokottnál? – csuklott el a hangom a nevetéstől. – Perselus kevesebb, mint három hónap múlva huszonnégy éves leszek. Te negyvenkét éves vagy. Sosem gondoltál arra, hogy esetleg… gyereket vállaljunk? – kérdeztem őszintén.

- De, persze, hogy gondoltam rá, csak… – nyelt egyet. – nem tudom, hogy jó apuka leszek-e. Tudod, hogy milyen volt az én apám, és félek, hogy…

- Nem! Ezt inkább be se fejezd – szóltam rá azonnal. – Teddyvel nagyon jól bánsz, és még csak nem is a fiad. Akkor most képzeld el, ha lenne egy sajátod – léptem hozzá közelebb, miközben egy csókot nyomtam a feje búbjára, és átkaroltam a nyakát.

- Szóval azt mondod, hogy apuka leszek? – kérdezte halkan, miközben felnézett rám.

- Igen, Perselus. Szülők leszünk – mosolyodtam el. Perselus pedig a hasamnak dőlve elkezdte simogatni a derekam, miközben hitetlenkedve maga elé meredt.

- Apuka leszek…

***

Azt gondoltam, hogy ahogy az elmúlt négy évem után a terhességem is gondtalanul, boldogan fog lezajlani. Azonban ez romába dőlt, amikor a Szent Mungóból két ápoló megjelent Perselus boltja előtt, és közölte velünk, hogy Andromeda Tonks meghalt skrofungulában. A szervezete túl gyenge volt, hogy megfelelően tudják őt kezelni, amin meg sem lepődtem. A nő elveszítette minden családtagját a húgát és unokáját kivéve, így nem csoda, hogy mentális egészsége kihatott a fizikaira, és nem tudott meggyógyulni.

A temetésen találkoztunk Narcissa Malfoy-jal is, aki a fiával, férje nélkül érkezett. Azonban köszönést leszámítva nem beszéltünk többet vele. A legnehezebb azonban mégsem a temetés volt, hanem az, amikor közölnünk kellett Teddy-vel. Tudta már mi az a halál – hiába volt csupán négy és fél éves, tudta, hogy a szülei halottak, és most már azt is, hogy a nagymamája szintúgy.

- Akkor most veletek fogok maradni? – kérdezte, miközben szemében értetlenség csillant.

- Persze, hogy velünk maradsz – mosolyogtam rá bátorítóan. – Nem adunk át senkinek sem. Velünk maradsz. Jó lesz így neked? – kérdeztem. Teddy az ujját rágcsálva nézett hol rám, hol Perselusra.

- Igen, jó lesz – mosolyodott el végül, majd felvetette magát Perselusszal, aki a szemét forgatta, viszont mégis ezer örömmel vette karjaiba a kisfiút, aki aztán halkan szipogni kezdett az ölelésében. Perselus ezt meghallva fájdalmas tekintettel pillantott rám, majd nyugtatóan simogatni kezdte Teddy haját, ami ezúttal feketévé változott.

A temetés utáni estén, már amikor aludni készültem, Perselus megszólalt.

- Nem kéne őt hivatalosan is örökbe fogadnunk? – a szemem felpattant, ahogy a sötétben meghallottam Perselus szavait, majd felé fordultam.

- Komolyan gondolod?

- Nem szeretném, hogy úgy nőjön fel közöttünk, hogy kitaszítva érzi magát. Tudja, hogy terhes vagy, és lehet rosszhatással lenne rá, ha tudná, hogy nem mi vagyunk legalább a nevelőszülei – mondta, miközben a sötétben megpróbáltam kivenni az arcát. – Tudom milyen kiközösítve, kitaszítva lenni. Nem szeretném, hogy egyből ilyen fiatalon megtudja ő is.

- Szeretlek, Perselus – bújtam hozzá, miközben egy puszit nyomtam az arcára. – Nálad jobb embert nem ismerek. Ezerörömest örökbe fogadnám őt, ha te is egyetértesz.

***

/ 11 évvel később /

Perselus hátába vájva körmeimet hangosan felnyögtem, miközben lábaimat a dereka köré fontam. Reménykedtem benne, hogy a gyorsan alkalmazott hangtalanító védőbűbáj most sem hagyott minket cserben.

Perselus a nyakamat csókolgatva tett magáévá, miközben a szobát a kéjes zihálásunk töltötte be. Nem számított, hogy a gyerekek bármikor felébredhetnek, abban a percben csak mi számítottunk.

Egy szaggatott sóhajjal egy erőteljes utolsó mozdulatot tett bennem Perselus, majd lehanyatlott mellém. Elégedetten mordultam fel, és bújtam hozzá, miközben ő átkarolva engem simogatni kezdett.

- Mire fel támadtál le ilyen korán? – kérdeztem kuncogva, miután már rendesen levegőhöz jutottam.

- Mi az, tizenöt év házasság után már be kell jelentenem mikor és miért akarom veled csinálni? – kérdezte felhorkantva, mire elnevettem magam.

- Nem erre céloztam. Ez inkább volt figyelemelterelés a részedről. Jól ismerlek, Perselus – könyököltem fel félkézzel, miközben a másikkal kisöpörtem egy fekete tincset az arcából.

Perselus az évek alatt ahelyett, hogy öregedett volna, inkább fiatalodott. Még mindig ugyanúgy festett, mint harmincas évei végén – pár ránc húzódott a szeme mellett és homlokán, azonban a mély karikák a szeme alatt teljesen eltűntek. A haja ugyanúgy ébenfekete volt, egy ősz hajszál sem volt közte, és a szeme vidámabban csillogott, mint valaha. Úgy tűnt, hogy éveket fiatalodott, mióta véget ért a háború és újra összejöttünk. Azóta sem hangzott el köztünk egyetlen veszekedés sem, csak kisebb viták – ki rakja helyre Teddyt, amikor kamaszlétéhez megfelelően valami csínytevést követ el a Roxfortban, ki segít az olvasás és írás gyakorlásában Aurorának, és ki közli a család többi részével, hogy csak vasárnap megyünk hozzájuk vacsorára.

- Aurora miatt aggódok – nyögte ki végre a fejfájása okát. – Féltem őt, mert nem leszek mellette a Roxfortban.

Aurora Nymphadora Piton. A szülés gondtalanul zajlott le, és amióta a világrahoztam őt, a boldogságunk Perselusszal, ha lehet, egy még nagyobb szintre emelkedett.

- Igen, gondoltam, hogy erről van szó – sóhajtottam.

- Teddy miatt is ugyanúgy aggódtál, szóval elmondom ugyanazt, amikor róla beszéltünk – nem tenne jót neki, ha visszamennél tanítani. Ő lenne az egyedüli, akinek az egyik szülője a Roxfortban tanít, és lehet pont emiatt piszkálnák őt.

- De ha baja esne, ott lehetnék…

- Mi baja történhetne? – ültem fel. – Voldemort már nincs, a Trimágus Tusa ötletét örökre elvetették és a házak közötti ellenségeskedés is kihaló félben van. Emellett McGalagony is nagyon jó és erős igazgatónő.

- Hogy mi baja történhetne? – ült fel döbbenten. – Potter és Weasley kölykei történhetnek! – megforgattam a szemeimet ezt hallva. – Különösen James-re és Fredre gondolok!

- James még csak most fog kezdeni Aurorával együtt, Fred pedig… hát ő Fred. Erősen kétlem, hogy ártana Aurorának – Perselus morgolódva visszafeküdt. – Meg azt se felejtsd el, hogy ott lesz neki Teddy, aki biztos a bajban mellette fog állni.

- Ő túlságosan el lesz foglalva Victoire-vel – mondta gúnyosan, mire a lábbammal szórakozottan meglöktem őt.

- Szerinted melyik házba fog kerülni? – kérdeztem, miközben kikeltem az ágyból, hogy felöltözhessek.

Meztelenül végig sétálva a szobában magamon éreztem Perselus vágyakozó tekintetét, ezért is tudott nehezen odafigyelni a kérdésemre. De végül megválaszolta, amikor felvettem a fehérneműimet és egy inget kaptam magamra.

- Griffendél – mondta ki.

- Tényleg? – fordultam felé, miközben elkezdtem begombolni az ingem. – Én a Mardekárra szavazok.

- Miért? – kelt ki ő is az ágyból, hogy úgyszintén felöltözhessen.

- Te Mardekáros vagy – mutattam rá az egyértelműre. – Én pedig majdnem a Mardekárba kerültem. Erre van a nagyobb esély.

- De ne feledd, hogy James és Lily Griffendélesek voltak, ahová végül te is kerültél – mondta.

- Viszont Eileen Mardekáros volt, akárcsak te – vágtam rá.

- Ötven-ötven – mondta végül, én pedig egyetértően biccentettem.

***

- Izgulsz? – kérdeztem Aurorától, miközben megérkeztünk a kilenc és háromnegyedik vágányhoz.

- Egy kicsit – palástolta félelmét, azonban tekintetéből könnyen kitudtam olvasni, hogy igazából retteg.

- Nem kell félned. Jó pár rokonod és barátod ott lesz – guggoltam le mellé. – Fred, Victoire, Teddy, James…  aztán jövőre Dominique és Roxanne is megy. Két év múlva pedig még többen lesztek. Jön hozzátok Albus és Rose. Soha nem fogod egyedül érezni magad – mosolyogtam rá bíztatóan.

- De igen, ha nem ugyanabba a házba kerülök, ahol ők vannak – szólt makacskodva, miközben sötét szemeiből még mindig nem tűnt el az aggodalom.

Teddyt kivéve  – aki Hugrabugos lett, akár csak anno Dora – mindegyikük Griffendéles lett.

Vörös haján végig simítva – ami teljesen olyan volt, mint az enyém – felsóhajtottam, majd megkerestem a tekintetemmel Perselust, aki éppen Teddytől búcsúzott el egy öleléssel. Perselus azonnal megérezte, hogy őt figyelem, így rám pillantott, a fejemmel pedig intettem egyet, hogy jöjjön ide Aurorához. Addig én elmentem Teddytől elbúcsúzni.

- Ne túl sokat lógjatok órákról Victoire-vel – kacsintottam rá, amitől Teddy elvörösödött, de nem csak az arca, hanem a haja is.

- Nem fogok, ígérem – motyogta.

- Ha bármi gond van, vagy segítség kell valamiben, nyugodtan írj nekünk – öleltem át őt, miközben nem törődve a többi emberrel Teddy teljes erejéből viszonozta az ölelést.

- Még mindig olyan fura, hogy nem szólíthatlak anyának – motyogta. – Soha mást sem ismertem, csak téged és Perselust, mégis elvárjátok tőlem, hogy a keresztneveteken szólítsalak titeket – engedett el.

- Azért, mert ezzel Dora-t és Remust sérteném meg – mosolyogtam rá, miközben a vállára tettem a kezem. – Ők voltak a szüleid, és mindig is ők maradnak. Nagyon bátrak voltak. Mi pedig sosem leszünk képesek arra, hogy pótoljuk őket, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, Teddy.

- Tudom. Sokkal többet is tesztek annál – mosolygott rám.

- Ne csináld ezt, mert ha megsirattatsz, akkor én magam foglak hátsón billenteni – csuklott el a hangom, Teddy pedig elnevette magát. – Vigyázz magadra, és kérlek néha nézz rá Aurorára – mosolyogtam rá, miközben utoljára átöleltem.

- Úgy lesz.

A Roxfort Expressz – rajta a két gyermekünkkel – elhagyta a King’s Cross pályaudvarát, mi pedig könnyes búcsút intettünk neki. Összefutottunk Harryvel, Ginnyvel, George-dzsal és Angelinával is, akik hasonló állapotban voltak, mint mi.

- Perselus – rázott kezet Harry és George is a férjemmel.

- Harry, George – biccentett feléjük, míg én megöleltem a lányokat, majd George-dzsot is, aki utána az oldalamba bökött, és kiérdemelt egy vállon ütést.

- Mire tippeltek, melyik házba kerülnek? – kérdezte Ginny.

- Mind a ketten egyértelműen a Griffendélbe – vágta rá habozás nélkül Perselus.

- James egyértelműen a Griffendélbe, de Aurora szerintem a Mardekárba – karoltam bele Perselusba.

- Bellel értek egyet – mondta George, mire Perselus érdeklődve nézett rá. – Aurora túl gúnyosan nézett rám egy Griffendéleshez képest, amikor majdnem eltalált a bokszoló teleszkóp előző héten – Perselus jókedvűen felnevetett.

- Említetted már neki a méreg dolgot? – lépett mellém Harry.

- Még nem, amikor hazaértünk akartam beavatni – mondtam, majd Perselusra néztem, aki felvont szemöldökkel hallgatózott.

- Az egyik nyomozásban találtunk egy bájital maradékot, amit nem tudtunk teljesen beazonosítani. Ha benne lennél, akkor elfogadnánk a segítségedet – mondtam, mire Perselus átgondolva a hallottakat beleegyezett.

- Addig is elvonja a figyelmét arról, hogy a Roxfortba menjen – szólt rosszmájúan Ginny, aminek hallatán Angelina felnevetett.

- Te elmondtad nekik? – nézett rám összehúzott szemekkel, én pedig az ajkamba haraptam, hogy ne nevessem el magam.

- Nem, viszont van egy dolog, amiért biztos visszamennél – Perselus lefékezett a kijárat előtt, és a többiek is visszafojtva nevetésüket várták, hogy elmondjam. – Frednek tetszik Aurora – Perselus arcából eltűnt az a kevés szín is, ami jellemző volt rá, majd végig nézett a társaságon.

- ERRŐL MINDENKI TUDOTT, CSAK ÉN NEM? – kiáltotta el magát, a többiek pedig meg sem lepődve a kirohanásán, eltakarták a széles vigyorukat. – Most azonnal írok Minervának. Az sem érdekel, ha a rohadt mugliismeretet sózza rám…

- Nem, nem mész vissza – nevettem megállás nélkül, és már a többiek sem tartották vissza.

Így hát a csupa Griffendélesből álló társaság, egy Mardekárossal zárva, elhagyta a King’s Cross pályaudvarát, miközben jókedvűen megbeszélték, hogy hétvégén kinél vacsorázzanak.

Boldogok voltunk. Mindenki boldog volt, és merem állítani, hogy nagyon hosszú ideig azok is maradunk.

________________________

A leghosszabb fanfiction-öm végére értem. Nagyon remélem, hogy a hosszú felvezetés, és idézet ellenére is tetszett mindenkinek. Ezt a karaktert nagyon mélyen beleakartam írni az eredeti könyvsorozatba, és úgy gondolom, hogy ezt el is értem.

Köszönöm mindenkinek, aki végig olvasta! Már van pár ötletem egy következő regényemhez is, aminek a főszereplőnője a változatosság kedvéért Mardekáros lesz, emellett Tonks és Charlie évfolyamtársa lesz. Nem tudom, hogy az mikor lesz publikálva, mert még nem kezdtem el írni, de biztos, hogy a közel jövőben.

Mindenkinek szép napot/estét! :)