Valaki kopogott Perselus irodájának ajtaján. Összerezzentem a váratlan hangtól, és csak akkor realizáltam, hogy már egy ideje néma csendben ültem a földön, amikor már könny sem jött a szememből, és csak magam elé bámultam.

Megakartam ölni magam, de várnom kellett. Mindenki a győzelem mámorában van, nem ronthatom el mások hangulatát a halál híremmel. Pár napot még várnom kell.

Ismét kopogtak, ezúttal hangosabban.

Morgolódva felpattantam és a kezemben lévő nehéz talárral az ajtóhoz léptem, és feltéptem azt.

- Mit akarsz?! – azonnal elharaptam a mondatot, amikor láttam, hogy George áll velem szemben.

- Bejöhetek? – kérdezte halkan. Ahogy a fájdalommal teli szemébe néztem, nem tudtam neki nemet mondani. Oldalra léptem, majd bezártam utána az ajtót.

Fred volt neki a mindene. Hiába veszítettem el ennyi embert, neki ő jelentett mindenkit egy személyben.

- Harry azt mondta, hogy itt talállak – némán álltam vele szemben, miközben a kezemben lévő talárt simogattam. – Sajnálom, Bell. Ma este talán te veszítettél a legtöbbet...

-A sajnálattal nem jutok semmire – szóltam közbe hűvösen. – Neked segítene, ha azt mondanám, hogy sajnálom Fredet?

- Nem... – mondta ki nehezen.

- Az egyik legjobb barátom volt. Neked a testvéred. Borzasztó, hogy nincs többé – lágyítottam el a hangom.

- Tonks, Remus, Perselus... – a neveket hallva úgy éreztem, mintha újult erővel nehezedne az ólomsúly a vállamra. – Nem ölheted meg magad, Bell.

Lassan ráemeletem a tekintetem és hűvös nyugalmat erőltettem magamra. Meglepődtem azon, hogy amennyi fájdalommal vagyok tele, az okklumentálás könnyebben megy, mint valaha.

- Azt majd én eldöntöm – mondtam, George pedig szorosan lehunyta a szemét.

- Na és mi lesz velem? Mi lesz Harryvel? Mi lesz a kis Teddyvel?

Teddy...

- Ott van neked Lee és Angelina. Harrynek ott van Ron, Hermione és Ginny. Teddynek pedig ott lesz Andromeda.

- Perselus nem ezt akarná... Remus, Tonks és Fred sem akarná...

- Nem érdekel mit akarnak! – kiáltottam el magam, amitől George össze sem rezzent. Úgy tűnt számított az efféle kirohanásra. – Életemben először valamit magamért akarok csinálni! És nem akarok többé így érezni!

- Ez a könnyebbik kiút. Én is megtehetném. Sokan mások is megtehetnék, de mégsem teszik – mondta érzelemmentesen George. Majd, amikor nem válaszoltam ő tovább folytatta. – Nem találták meg Perselus holttestét. – a szívem hevesebben kezdett verni, amikor realizáltam, hogy van remény. – Lehet elvitték a halálfalók, hogy meggyalázzák a holttestét... Harry mondta, hogy vele is azt csinálták, amikor azt hitték, hogy halott.

Igen, ez nagyon is reálisnak hangzott. A halálfalók képesek erre.

- Köszönöm, hogy elmondtad – csuklott el a hangom. A remény pedig amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott.

***

Túl voltam Tonks, Remus és Fred temetésén is. Mind a kettőn végig néma csendben álltam, és emésztettem magam belülről.

Andromedával megbeszéltük, hogy gyakran megfogom őt és a keresztfiamat látogatni, és segítek nekik, amiben csak tudok. Ha nagyobb lesz, biztos vagyok benne, hogy akár hétvégéket is nálam tölthet majd Teddy. Részt akarok venni a nevelésében, ebből nem engedtem. Hasonló sorsra jutott, mint én és Harry. Árva maradt, szülők nélkül, de egy utálatos nagynéni, nagybácsi és unokatestvér helyett, egy szeretettel teli, gyászoló nagymamát kapott és egy öngyilkos hajlamú, dühös keresztanyát.

Az öngyilkossági hajlamom átment egy sokkalta más irányba: a haragba. Megakartam bosszulni a szeretteimet. Mindegyiket. Már több napja nem aludtam, csak terveket szövögettem a fejemben. Pár nap múlva megrendezésre kerül egy díjátadó ünnepség – Harry, Hermione, Ron és én Merlin-díjat kapunk, emellett kitüntetnek egy elhunyt személyt is. Perselust. Ezüstfokozatú Merlin-díjat kap, akár csak én, Harryék pedig aranyat.

Nem érdekelt, hogy én ''csak'' ezüstöt kapok, azonban felháborodtam a tényen, hogy Perselus is, amikor ő az egész életét rám és Harryre áldozta. Az öcsém egyetértett velem, de nem tudtunk mit tenni, ha már ezt ítélték neki.

Az ideiglenes miniszter Kingsley lett, akinek bosszúálló tervemről nem számolhattam be, mert tudtam, hogy nem menne bele, és nem segítene. Főleg úgy, hogy a minisztérium is kétes állapotban van. Így hát magam kellett megoldanom, a minisztérium segítsége nélkül – a népet kellett megfognom.

- Elnézést – ragadtam meg az újságírónőt, aki még anno két cikket is írt rólam, mielőtt még megnyertük volna a háborút. Megszeppenve nézett rám, és idegesen megigazította a szemüvegét. – Miss O'Connel, ugye? – a nő aprót biccentett. – Holnap részt veszek a díjátadón, gondolom tud róla...

- Persze, ki nem tudna róla? – pislogott nagyokat.

- Akkor megkérném, hogy nagyon figyeljen majd oda a beszédemre. Véleményem szerint jó főcímlap lenne a sztoriból – húztam félmosolyra a szám, a nő pedig látszólag megkönnyebbült, sőt felcsigázottnak tűnt.

Másnap, bármennyire is nehezemre esett, de elkészültem az ünnepségre. Felvettem egy egyszerű fekete selyemruhát, arra pedig rávettem a dísztalárom. Perselus dísztalárját. Összezsugorítottam a méretemre, és már napok óta viselem. A gyógynövényes illat még mindig érezhető volt rajta, és ahányszor megcsapta az orromat a gyomrom görcsbe ugrott, a szívem pedig fájdalmasan összehúzódott.

Megfoglak bosszulni, Perselus. Téged és a többieket is.

Annyira a saját világomban jártam, hogy fel sem figyeltem arra, hogy hoppanálok a minisztériumba, és percek alatt a kijelölt terembe érek. Ahogy beléptem, páran felém fordultak, de volt olyan szerencsém, hogy nagyobb figyelmet fordítottak az Aranytriónak, akik pár perccel bizonyára előttem érkezhettek meg. Harry oldalán ott volt Ginny is, mint kísérő, és alig akarta az öcsémet elengedni.

George – aki eleve megvolt hívva, azonban partneremként érkezett – most egy pohár lángnyelv whiskyvel közelített felém, amit amikor átadott, egy hörpintéssel kiittam.

- Jól vagy? – kérdezte óvatosan, miközben nagyot kortyolt italából.

- Nem. Te? – kérdeztem vissza csak úgy mellékesen.

- Nem.

- Hát akkor jót beszéltünk – hívtam magamhoz egy újabb pohár alkoholt. George sóhajtott egyet, és elgondolkozva a padlót pásztázta.

A pódiumon megjelent Kingsley, akit illendő tapssal köszöntöttünk. Megemlékezett a halottainkról, majd Mr. Weasley és a régi miniszter, Cornelius Caramellel együtt egy rövid beszédet mondott el.

Miközben Kingsley beszélt, Caramellel találkozott a tekintetünk. Évek óta nem láttuk egymást, de ő úgy tűnt nem sokat változott. Csak pár ránccal lett gazdagabb a háború miatt. Én azonban a szemében sokat változhattam, főleg ha olvasta a rólam szóló cikkeket, vagy mástól hallott rólam. 

- Szólítanám Harry James Pottert, Ronald Bilius Weasley-t és Hermione Jane Grangert, hogy fáradjanak fel a pódiumra – mondta Kingsley mélyen zengő hangján. Miután az Aranytrió felment mellé, láttam, hogy Ron füle elvörösödik a sok rászegeződő szempártól. – Ezennel kitüntetem magukat az Aranyfokozatú Merlin-díjjal a mágia és a nagy tudás megfelelő alkalmazásáért, ami által sikeresen megnyertük a sötét erőkkel szembeni háborút. Amit maguknak köszönhetünk – azzal Kingsley, Caramel és Mr. Weasley megragadtak három kis ládikót és felnyitották, amiben az arany érme volt. A nagysága megfelelt a mugli világban lévő Nobel-díj méretével. Harry, Ron és Hermione megszeppenve átvették a díjat, majd kezet ráztak Kingsley-vel, Mr. Weasley-vel és Caramellel. Úgy tűnt Harryn kívül egyikük sem akar beszédet mondani, így csak az öcsém lépett előre, majd megköszörülte a torkát.

- Köszönjük ezt a nagyra becsült díjat. Reméljük a béke ezúttal tartós marad – mondta, majd mindenki hangosan tapsolva reagált Harry rövid mondatára, és csak nagyon nehezen tudtak elcsendesedni az emberek.

Miután lesétáltak a színpadról, mind a hárman megvizsgálták a díjukat, majd Hermione kikapta Harry és Ron kezükből, és eltette a feneketlen táskájába. Harry és Ron összehúzott szemmel nézett a lányra, aki csak legyintett egyet.

- Ha inni akartok, képesek vagytok elhagyni. Holnap odaadom, ne aggódjatok – hallottam Hermionét, aki nem túl messze állt tőlem és George-tól.

Harry és Ron a szemét forgatva ragadott meg egy whiskys poharat, majd koccintva azonnal lehúzták. Addig Hermione maradt a manóbornál, és azt is lassan kortyolgatta csupán. Ginny Hermionéval ellentetében szintén lángnyelv whiskyt fogyasztott.

- A pódiumra pedig szólítanám Anabell Lily Pottert – szólalt meg ismét Kingsley.

Minden szempár rám szegeződött és halk sutyorgásba kezdtek. Felszegezett állal, közömbös arccal indultam el a pódium felé, a cipőm kopogása pedig minden lépésemnél visszhangot vert, holott tele volt a terem emberekkel. Az emberek tapsoltak nekem, de nem voltak olyan lelkesek, mint amikor az öcsém ment a pódiumra.

A leengedett hajamat hátra söpörve felléptem Kingsley mellé, aki óvatos mosolyra húzta a száját, majd felnyitotta a ládikót. Az érme mérete ugyanakkora volt, mint az aranyfokozatú Merlin-díjnak, de ez annyiban különbözött, hogy ezüst színűen csillogott. Nagyot nyeltem, amikor megláttam, hogy Kingsley mellé odalép a szomorúan mosolygó Mr. Weasley és még egy ezüst Merlin-díjat nyújt felém.

- Ezennel átadom az ezüstfokozatú Merlin-díjat a mágia terén lenyűgöző teljesétmenyeiért és a háborúban vívott fontos szerepéért – nyújtotta át Kingsley. Szótlanul elvettem tőle a dobozt, amit lecsuktam, majd megráztam a kezét. – A másik Merlin-díjat pedig fogadja Perselus Tobias Piton nevében, aki már sajnálatos módon nem lehet köztünk – úgy éreztem, mintha pofon vágtak volna. Összeszorított állkapoccsal elvettem Mr. Weasley kezéből a díjat, majd lassan a tömeg felé fordultam. Legalább ötven vagy hatvan szempár nézett rám vissza, és az első sorban azonnal megláttam O'Connel-t, aki pennát és pergament szorongatott a kezében, mellette pedig ott állt egy fotós is.

Minden készen állt.

- Megragadnám az alkalmat, hogy felfedjem a jövőbeli tervemet, és a miniszter iránti kérésemet – szólaltam fel, és meglepődve realizáltam, hogy nem ismertem rá a saját hangomra. Sokkal mélyebbé vált, tekintélyt parancsoló volt. Félelmetes.

Megköszörültem a torkom és folytattam.

- A sötét erők, azaz a halálfalók – vérmániás, mugli gyűlölő elfajzottak – nem kis kárt okoztak az elmúlt években számunkra – többen döbbenten kaptak levegő után, ahogy kimondtam ezeket a szavakat, de mindenki feszülten figyelt. –, sokunk szeretteit ölték meg. Bomlasztották a minisztériumunkat, világunkat, amit lehet évekbe fog telni, hogy rendbe hozzunk. Megígérem minden gyászoló, bosszút esküvő varázslónak és boszorkánynak, hogy az elkövetkező aurori pozícióban eltöltendő éveimet azzal fogom tölteni, hogy levadásszam ezeket a fajgyűlölő embereket és oda juttassam őket, ahová valók. – többen bólogatva tapsolni kezdtek, de én még távol álltam a befejezéstől. Megvártam, hogy elcsituljanak, majd folytattam. – De nem az Azkabanba. Oda csak azok kerülnek, akik nem követtek el annyi bűnt. De ezek... ezek nem odavalók. Ezek halált érdemelnek – hangos füttyögés, egyetértő taps zendült a teremben. Harry, Ron, Hermione, Ginny és George rémülten néztek össze, majd könyörgően vissza rám. Én azonban gúnyos mosolyra húztam a szám. – Ha már elég nagy számban gyűltük itt össze, akkor megragadnám az alkalmat és a miniszterhez fordulnák a kérésemmel. Esetleg szavazást is indíthatunk erről – tártam szét a karomat, miközben a lesokkolódott Kingsley felé fordultam, aki mellett Mr. Weasley állt, és kapkodta a fejét köztünk. – Engedélyezi, hogy a szökött halálfalókon, akik több, mint tíz... nem az túl sok – gondolkodtam. – több, mint öt embert megöltek, hogy mi aurorok a gyilkos átkot használhassuk rajtuk... a végső esetben? – kérdeztem.

Az emberek ujjongva kiabálták az ''igen'' szót, míg Kingsley letaglózva nézett rám.

- Nem. Nem fogunk a halálfalók szintjére lesüllyedni! – kiáltotta el magát.

- Népszavazást! Népszavazást! – ordította a tömeg, Kingsley pedig kétségbeesve nézett szét. Amikor meglátta a sebesen író O'Connel-t és a mellette fotózó varázslót, tudta, hogy ezt elveszítette. Másnapra benne leszek a Reggeli Prófétában, és a tömeg egy emberként fogja követelni a szavazást.

- Holnapután a nép megszavazhatja döntését! – szólt végül ökölbe szorított kézzel, a tömeg pedig ujjongott.

Nyertem.

Az emberek nem akarták abbahagyni a tapsolást, és most először jobban tapsoltak nekem, mint az öcsémnek. Ahogy lefelé haladtam a pódiumról összetalálkozott a tekintetem Caramellel, aki hitetlenkedve bámult rám. Gúnyos mosolyra húzva a számat nem is törődtem vele, hanem egyenesen az italos standhoz mentem. Muszáj volt innom valamit, hogy elcsitítsam az érzelmeimet. Most nem elég csak az okklumencia.

***

ANABELL POTTER SAROKBA SZORÍTJA AZ ÚJ MINISZTERT!

Anabell Lily Potter (19 éves, ezüstfokozatú Merlin-díjas auror) a Merlin-díjátadó ünnepségén kijelentette, hogy az összes halálfalót lefogja vadászni, akik tönkretették társadalmunkat. Nyíltan kérte Kingsley Shacklebolt miniszter urat, hogy engedélyezze a gyilkos átok használatát a volt halálfalókon, akik több, mint öt embert megöltek. Az ott jelenlévő 58 ember közül 45-en egyetértésüket fejezték ki, így a holnapi nap folyamán népszavazás veszi kezdetét, amit vasárnap – azaz május 17-én – zárnak le és hétfőn – május 18-án – hirdetik ki az eredményt.

'' A sötét erők, azaz a halálfalók – vérmániás, mugli gyűlölő elfajzottak – nem kis kárt okoztak az elmúlt években számunkra, sokunk szeretteit ölték meg. Bomlasztották a minisztériumunkat, világunkat, amit lehet évekbe fog telni, hogy rendbe hozzunk. Megígérem minden gyászoló, bosszút esküvő varázslónak és boszorkánynak, hogy az elkövetkező aurori pozícióban eltöltendő éveimet azzal fogom tölteni, hogy levadásszam ezeket a fajgyűlölő embereket és oda juttassam őket, ahová valók. '' – mondta Anabell Potter.

A díjátadón történt részletes leírás a negyedik oldalon!

***

- Hatvankettő százalék – motyogtam magam elé meredve. – Nagy-Britannia varázslótársadalom hatvankettő százaléka megakarja öletni a halálfalókat – reszketve csaptam le az újságot, miközben felnéztem a velem szemben ülő Harryre és George-ra.

- Nem gondolhatod komolyan, hogy megakarod őket ölni – rázta a fejét Harry. – az Azkabanba a helyük, a dementorok között! Vagy esetleg dementor csók! De nem gyilkos átok!

- A dementor csók kegyetlen sors, de nem halál – szóltam érzelemmentesen. – Én magam akarok mindegyik mocsokkal végezni...

- Neked elment az eszed, Bell – szólt George.

- Igen. Egyetértek – válaszoltam. – Holnap küldetésre megyek. Te mikor kezdesz, Harry? – húztam le a martinimet egyben, miközben a két fiú rosszallóan nézett rám.

Minden alkohol elfogyott a lakásomban, már csak ez maradt, be kellett érnem ezzel.

- Túl sokat iszol. Nem tesz jót a...

- Jaj, fogjátok már be! – csaptam le az üres poharam. – Mégis min vagytok ennyire meglepve? Azt gondoltátok, hogy majd csendben elviselem a szeretteim halálát? Hogy Perselust elengedem seperc alatt?! – Harry és George csendben maradtak. Összehúzták magukat a kanapén, miközben én csendesen töltöttem magamnak egy újabb pohárral.

- Holnap – megállt az üveg a kezemben, amikor Harry halkan megszólalt. – Holnap kezdődik a kiképzésem – mondta.

- Akkor sok sikert. Nem kételkedem abban, hogy jól fog menni – szóltam egyhangúan.