Harry, Ron, Hermione és Ampók elindultak a Gringottsba, vállalva a veszélyes akciót. Ampók Griffendél kardját kérte fizettségül, amiért segít nekik, Harry pedig kiforgatta a szavait, és belegyezett. Odaadja neki majd a kardot, ha elvégezte a feladatát, ezt azonban nem közölte a kobolddal. Hermione felöltötte Bellatrix Lestrange álcáját – mivel kínzás közben szerzett tőle egy hajszállat –, és a láthatatlanná tévő köpennyel feltűnés nélkül eltudtak menni a bankba.

Bármennyire is kellemetlen volt, de nem tudtunk Perselusszal hová menni. Ismerték a lakhelyünk címét, így maradnunk kellett. Bill és Fleur nem csinált belőle problémát, szívesen láttak minket, de mi annak ellenére is kényelmetlenül éreztük magunkat, mert úgy éreztük, hogy tehetetlenek vagyunk. Hiába maradt rajtunk kívül Dean és Luna is – Perselus legnagyobb sajnálatára –, akkor is tenni akartunk valamit, de csak várakozni tudtunk. Már unta a Hollóhátas lány pörgencsszárnyakról való áradozását, hiába, hogy már csak pár óráig maradtak.

Hirtelen valaki dörömbölni kezdett a bejárati ajtón. Épp Billel tartózkodtunk egy helyiségben, így mind a hárman pálcát rántottunk és megközelítettük az ajtót.

- Ki az? * – szólt ki Bill.

- Remus John Lupin! * – a szívem megdobbant, amikor meghallottam keresztapám hangját, és izgatottan pillantottam Perselusra, aki kissé feszengeni kezdett. Tudtam mire gondolt: még egy ember, akinek magyarázkodnia kell. – Vérfarkas vagyok, a feleségem Nymphadora Tonks. Te vagy a Kagylólak titokgazdája, magad mondtad meg a címet azzal, hogy szükség esetén idejöhetek! *

Megrémültem, amikor az utolsó mondatot meghallottam. Szükség esetén? Mégis mi történhetett?

- Lupin * – motyogta Bill, majd kitárta az ajtót.

A vihar, ami odakint tombolt, szinte belökte Remust az ajtón. Arca falfehér, itt-ott őszülő haja szélfútta volt. Egy gyors pillantással felmérte, hogy kik vannak a házban, kétszer is megakadt a szeme Perseluson, de valahogy nem törődött vele, hanem helyette örömittasan felkiáltott:

- Fiú! A Ted nevet kapta, Dora apja után! *

Felsikoltottam boldogságomban, és egyből keresztapámra vetettem magam, aki karját kitárva fogatta az ölelésem, és felkacagott.

- El sem hiszem! – gyűltek könnyek a szememben, ahogy elengedtem őt. – Tonks jól van?

- Igen, teljesen – úgy tűnt Remus tíz évet fiatalodott a boldogságtól, ami roppantul jól állt neki.

- Éljen! Gratulálunk! * – tapsikolt Fleur, aki megérkezett Remus belépésekor.

- Gratulálok, Lupin – biccentett Perselus, Remus arcáról pedig lehervadt a mosoly, de viszonozta a biccentést. Majd aztán újra elmosolyodott, ahogy felrémlett előtte a fia képe.

- Igen... igen... kisfiú * – ismételte kótyagosan a boldogságtól. – Bell! – ragadta meg a vállam. – Leszel a keresztanyja? – döbbenten néztem Remusra, és úgy éreztem, hogy megfordul velem a világ.

- Én? Én a keresztanyja? – motyogtam döbbenten.

- Te, te, hát persze... téged szeretnénk, Dorával ragaszkodunk hozzá!

- Hát persze! TE JÓ ÉG! – sikoltottam fel újra. – Hát persze! Ez minden vágyam! – öleltem meg ismét a keresztapámat, és mind a ketten boldogan felnevettünk.

- Nem maradhatok sokáig, vissza kell mennem * – engedett el Remus.

- Ne szabadkozz! Menj vissza, add át gratulációnkat és üdvözletünket Tonksnak! – mosolyogtam rá.

Billt észre se vettem, hogy eltűnt, de amikor előkerült boros poharakat lebegtetett minden ember felé.

- Köszönöm, Bill, köszönöm. * – szólt Remus elvéve a poharat. – Teddy Remus Lupinra * – mondta. –, a jövő nagy varázslójára! *

Mindenki megemelte poharát, mielőtt ivott volna belőle.

- És kirhe 'ásonlít? * – érdeklődött Fleur mosolyogva.

- Szerintem Dorára, szerinte meg rám. A haja – már amennyi van neki – a születésekor fekete volt. Azóta vörös lett, és mire hazaérek, alighanem szőke lesz. Andromeda azt mesélte, Tonks haja is a születése napja óta váltogatja a színét. * – Remus kiürítette a poharát, és cuppantott a szájával. – Jó, nem bánom, még egy kortyot * – tette hozzá, mire felnevettünk. Meglepetésemre Perselus is elmosolyodott.

Beszélgettünk még a babáról, amíg mindenki megitta a második pohár bort, majd Remus Perselus felé fordult, mielőtt távozott volna.

- Bell igazat beszélt? – ez volt az egyetlen kérdés, amit feltett Perselus irányába. Perselus tudott róla, hogy mit hangoztattam anno a gyengélkedőn, Dumbledore megölése után, így megértette Remus kérdését és bólintott egyet. – Akkor jó – mondta, majd az ajtóhoz sétált, intett egyet, és távozott, hogy visszamehessen feleségéhez és újszülött fiához. Perselus mozdulatlanul nézett utána és nem tudott mit szólni.

***

Egész nap idegesen vártam, hogy Harry jelezzen, vagy visszajöjjön és elmondja, hogy sikerült a terv, életben vannak. Azonban csak este érkezett a hír, amit a füzetbe kapart le sietősen.

- Harry az! – kiáltottam fel. Perselus azonnal mellém lépett, és a hátam mögött elolvasta Harry írását.

Sikerült, megvan Hugrabug kelyhe. Voldemort rájött, hogy horcruxokra vadászunk. A következő a Roxfortban van. Mi Roxmortsban vagyunk Aberforth-nál.

Hitetlenkedve néztem fel az előttem álló Billre és Fleur-re, és azt hittem félre olvastam.

- Óriási veszélyben van Roxmortsban – rázta a fejét Perselus. – Meggondolatlanság volt tőlük oda menni terv nélkül...

- Roxmortsban van? – kérdezte Bill csodálkozva.

- Igen és a Roxfortba tart – nyeltem egyet.

Percekkel később valaki kopogott az ajtón. Rémülten siettünk a bejárathoz, ahol aztán Dean és Luna szólalt meg, akiknek Muriel nénikénél kellett volna lenniük.

- Dean vagyok! Itt van velem Luna! A DS hamisgalleonján keresztül Neville jelzett, hogy Harryék a Roxfortban vannak!

Bill azonnal kitárta az ajtót, amin Dean és Luna azonnal belépett.

- Mennünk kell, Bell – nézett rám vidáman Luna. – Harryék megszabadítanak minket Carrowéktól...

- Luna, nem azért mentek a Roxfortba – ráztam meg a fejem. – Harrynek ott dolga van...

- Sebaj, segítünk neki – vonta meg a vállát Dean. – Jössz? – hátranéztem Billre, Fleur-re és Perselusra, akik kissé ódzkodtak a hírtől. Azonban ez engem kicsit sem érdekelt.

- Persze – vágtam rá, amitől Perselus tekintetében düh lobbant. – Azonban szólni kell a Rend többi tagjának – néztem Billre, aki végül bólintott.

- Ebből harc lesz – szólt fenyegetően Perselus.

- Tudom – mondtam. – De lehet ez lesz az utolsó – tettem hozzá, amitől Perselus úgy tűnt elgondolkodott.

Eközben Bill és Fleur patrónusokat kezdtek idézni a Rend tagjai számára.

- De mégis hogyan jutunk be? – fordult felém Bill.

- Aberforth-nál van egy alagút, ami a kastélyba vezet – mondtam. – Roxmortsba kell mennünk! – izgatott állapotba került mindenki, kivéve Perselus. Tudtam, hogy miért van ez, ezért egy rövid időre elvonultam a hálószobába, és elővettem a pálcám.

- Expecto Patronum! – az őzsuta kiugrott a pálcám végéből és szolgálat készen várt a szavaimra. – Menj el Fred és George Weasley-hez, Muriel nénikéjüknél vannak és menj a Roxfortba az öcsémhez, Harry Potterhez – köszörültem meg a torkom. – Frednek és George-nak üzenem, hogy Perselus Piton ártatlan, a mi oldalunkon áll, végig igazam volt. Ezt mondják el a családjuknak is. Harrynek pedig üzenem, hogy minden DS taggal közölje ugyanezt, akik ott vannak és érkeznek. Nem sokára mi is a Roxfortban leszünk.

***

Aberforth-szot morcos állapotban találtuk meg, bár nem is csodálkoztam, hisz a kocsmájából átjáró lett. Több ember is érkezett előttünk, így kissé dühös volt, amikor még többet meglátott, azonban, amikor kielőztem Deant és Lunát, halványan elmosolyodott, hogy láthat.

- Örülök, hogy látlak, Anabell – mondta egy biccentés kíséretével.

- Nem maradhattam ki a buliból – horkantottam jókedvet színlelve, majd Aberforth tekintete rólam átvándorolt Perselusra.

- Akarom tudni? – nézett rám vissza.

- A mi oldalunkon áll, és eddig is állt – mondtam komolyra véve a hangsúlyt. Aberforth sóhajtott egyet, majd kinyújtotta Perselus felé a kezét, aki végül kezet rázott vele.

Átmentünk a hosszú alagúton, majd előbukkantunk a Szükség szobájában, ahol már jó sokan voltak.

A tágas teremben megláttam az öcséméket, Cho Changet, a Parvati ikreket, Lavendert, Neville-t, Seamus-t, Terry Bootot, Michael Cornert, Fredet, George-ot, Ginny-t és Lee-t.

- Bell! – kiáltottak fel egyszerre az ikrek, amikor megláttak engem.

- Hoztam még pár embert – mosolyogtam rájuk, miközben utat engedtem Deannek, Lunának, Billnek, Fleur-nak és Perselusnak. Amikor megláttak minket tapsban törtek ki, azonban jó páran ferde szemmel néztek Perselusra, de nem szóltak semmit. Ez azt jelentette, hogy az ikrek felvilágosították a többieket. – Jó látni titeket – sóhajtottam megkönnyebbülten, miközben átöleltem Fredet és George-dzsot.

- Téged is – mondták.

- Lesz még mit megbeszélnünk – tette hozzá Fred, miközben egy másodperc erejéig Perselusra nézett, aki körbe fordult a Szükség szobájában.

- Szóval itt bujkáltatok, amikor Carrowék kerestek titeket – mondta. Neville összehúzott szemekkel nézett rá, és kissé flegmán megszólalt.

- Igen. Én találtam ki és az én kérésemre készítette a szoba az átjárót Aberforth kocsmájához.

- Ügyes, Longbottom – Neville vesztett a tekintélyéből és meghökkenve hátrált egy lépést. Még sosem dicsérte meg őt Perselus, amit hiába is próbált palástolni, de megérintette Neville-t.

- Halljuk a tervet! * – szólt George összecsapva tenyerét, miközben Harry felé fordult.

- Nincs terv * – mondta Harry egyszerűen, miközben még mindig döbbent volt a sok ember feltűnésétől.

- Aha, szóval rögtönözni fogunk * – dörzsölte össze a tenyerét Fred. – Az a stílusomba vág! *

Perselus szája széle megrezdült, de ennél több jelet nem adott annak, hogy szórakoztatta őt az ikrek hozzászólásai. Teljesen új ember volt, amin még én magam se tudtam napirendre térni. Nem tudtam, hogy a kibékülésünk okozta-e, vagy az, hogy elfogadták őt, de jó volt őt így látni.

- Harcolni fogunk, igaz? * – szólt Dean, miközben a hamis galleonjával játszott. – Csak szereznem kéne még egy pálcát...

- Nincs pálcád?! * – hülledezett Seamus.

Eközben Ron, Hermione és Harry félre vonult és suttogva vitatkozni kezdtek valamin.

- Jól van * – emelte fel a hangját Harry, mire mindenki elnémult. – Meg kell keresnünk valamit * – fogott bele. – Valamit, ami... ami segít legyőznünk Tudjukkit. Az a valami itt van a Roxfortban, de nem tudjuk, hol. Valószínű, hogy Hollóhátihoz kötődik. Tud valaki ilyen tárgyról? Találkozott valaki közületek olyasmivel, amin például rajta volt Hollóháti sasmadara? * – reménykedve fordult Michael, Terry és Cho felé, azonban a választ mégis a székben ücsörgő Lunától kapott.

- Hát, ott van például az elveszett diadémja. Meséltem neked róla, Harry, nem emlékszel? Mondtam, hogy apa próbálja rekonstruálni Hollóháti elveszett diadémját * – Perselus felhorkantott a kijelentésen, és a többiek is hasonló véleményen voltak.

- Ez nagyon szép, Luna, csakhogy az elveszett diadém el van veszve. Ez egy lényeges tulajdonsága * – szólt Michael Corner a szemét forgatva.

- Mikor veszett el? * – kérdezte Harry.

- Azt mondják, sok száz éve * – válaszolt Cho, amitől Harry lelombozódott.

- Én egyetértek Lunával – hirtelen minden arc felém fordult, amitől enyhén feszengeni kezdtem. – Csak azt mondják, hogy elveszett sok száz éve – néztem Cho-ra. – Attól még lehet, hogy valaki megtalálta – néztem vissza Harryre, miközben elé léptem, és halkabbra vettem. – Ne feledd... Mardekár Malazár medálja, Hugrabug Helga kelyhe... csak van benne valami – suttogtam. Harry feszülten sóhajtott egyet.

- Ha érdekel, hogy festett a diadém, szívesen felviszlek a klubhelyiségünkbe, Harry. Hollóháti szobrán megnézheted * – szólalt meg Cho. Harry a sebhelyéhez kapott, szemében könnyek gyűltek. Meggyötört arccal nézett rám, majd Ron és Hermionénak suttogott valamit.

- Ide tart? – kérdeztem halkan.

- Még nem – fordult felém vissza, majd Cho-ra nézett.

- Oké, nem jutunk ezzel előrébb, de azért felmegyek megnézni a szobrot, hogy legalább tudjam, milyen az a diadém. Várjatok meg itt – mondta. Cho már izgatottan ment volna Harryhez, azonban Ginny megszólalt éles hangján, ami mosolyt csalt az arcomra:

- Majd Luna felmegy vele! Felkíséred Harryt, ugye, Luna? *

- Persze, nagyon szívesen * – pattant fel boldogan Luna, Cho pedig csalódottan leült. Perselussal összenéztünk és mind a ketten elfojtottuk a vigyorunkat.

Amikor Harry eltűnt Luna kíséretében, Perselus elém lépett és megfogta a két kezem.

- Beszélnem kell a tanári karral. Értesítenem kell őket, hogy itt van az öcséd, és hogy a Sötét Nagyúr közeleg – mondta, én pedig azonnal megráztam a fejem.

- Majd szólunk együtt, de először várjuk meg...

- Figyelj, Anabell – fojtotta belém a szót. – Ez nem várhat. Így is hosszasan kell majd magyarázkodnom, főleg Minervának. Ne aggódj értem, igyekszek elkerülni Carrowékat, meg ha szembe is jönnek velem... nos elég erős vagyok hozzá, hogy legyőzzem őket – húzta gúnyos mosolyra a száját, amitől csak mosolyogva megráztam a fejem.

- Kérlek, vigyázz magadra – hajoltam hozzá közelebb, azonban ő elhúzta a fejét.

- Rengeteg diákom van itt...

- És? – húztam ravasz mosolyra a szám, amit tudtam, hogy ő nagyon szeret. Ingerülten fújtatott egyet, majd csókot lehelt az ajkaimra, amitől már három éve elolvadok.

Suhogó talárjával elhagyta a helyiséget, és amikor eltűnt, jó páran döbbenten néztek rám, de én egyáltalán nem törődtem vele.

- Ingyenes műsor, ezt már szeretem – kurjantotta George, amitől azonban éreztem, hogy elpirulok.

***

/Harry Potter szemszögéből/

Életemben először használtam a kínzó Cruciatus átkot sikeresen, de egy kis megbánás sem volt bennem. Amikor láttam, hogy Amycus az arcába köp McGalagony professzornak, olyan mérhetetlen harag borította el az agyam, ami már régóta nem.

Beszámoltam McGalagonynak a Szárnyas Vadkanba vezető alagútról, ahol kitudjuk csempészni a kiskorú diákokat, és McGalagony beleegyezett. Most pedig úton voltunk a többi házvezetőhöz, hogy értesítsük őket arról, hogy itt vagyok, és, hogy mi a terv.

- Ki jár itt? * – torpant meg hirtelen McGalagony, és a kezét kitette elénk, hogy ne mozduljunk, hiába voltunk láthatatlanná tévő köpeny alatt Lunával.

- Én * – lépett elő egy lovagi páncél mögül Piton, amitől megkönnyebbültem.

Hihetetlen, hogy ez az ember miken ment keresztül... és annak ellenére, hogy utálta apámat és Siriust mennyi mindent félre tett, hogy védelmezni tudjon engem és Bellt... nála bátrabb embert nem ismertem. Eldobta az egész életét, hogy anyám emlékét szolgálja, majd amikor beleszeretett Bellbe már miatta csinálta tovább.

- Hol vannak Carrow-ék? * – kérdezte csendesen, miközben arra a helyre nézett, ahol én álltam Lunával.

- Felteszem, ott, ahova küldte őket, Perselus * – felelte McGalagony keményen megnyomva szavait. – Igaz, egy ideje nem tartózkodott a kastélyban, de merem állítani, hogy megoldották a kommunikációt – célzott a sötétjegyre.

- Hatástalanítottuk mind a kettőjüket – bújtam elő a láthatatlanná tévő köpeny alól Lunával együtt. McGalagony ijedten felsikkantott, majd pálcát rántott Perselus irányába, aki csak felemelte a két kezét.

- Remek, azonban a Sötét Nagyúr idetart – mondta Perselus Harryre nézve, a két kezét azonban még mindig felemelve tartotta. McGalagony értetlenül kapkodta a fejét köztem és Piton között.

- Igen, a tanárnővel éppen a többi házvezetőhöz tartottunk. Megpróbálják őt feltartani, amíg megkeresem azt a... tárgyat – nyeltem le a horcrux szót. Luna és McGalagony nem tudhatott a tervről.

- Nem lesz sok időd, Potter. Nagy hatalommal rendelkezik, főleg, hogy nála van A pálca – szólt sötéten, én pedig bólintottam.

- Tisztában vagyok vele.

- Jöjjön, Minerva, pont a többi házvezetőtől jövök. Őket már beavattam a lényeges dolgokba – nézett McGalagonyra Piton, aki csak hebegni tudott.

- Én ezt... én ezt nem értem – mondta.

- Igaza volt a nővéremnek... mindenben – néztem a házvezetőmre, aki döbbenten fordult felém.

- Vagy úgy – szólt, miközben szeme sarkából Pitont vizslatta. – Mindenben?

- Mindenben – bólintottam. McGalagony feszülten fújta ki a levegőt, miközben teljesen Piton felé fordult.

- Veszélyes játékot űzött, Perselus – mondta a sötét szemébe nézve.

- Nem volt más választásom – mondta közömbösen. – Ha Anabell nem lenne, még mindig tartanám magam a szerepemhez. Azonban bizonyos dolgok... megváltoztak – szólt, majd felém fordult. – Kérdezd ki Flitwick professzort a tárgyról, hátha megtudsz valamit – tanácsolta, majd megfordulva mindannyian elindultunk a többi házvezetőhöz.

_______________________

*-gal jelölt területek a Harry Potter és a Halál Ereklyéi c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.