- Most szabadultál ki onnan! Nem mehetsz vissza! – mondta Perselus fenyegetően. – Szólj Sipornak!

- Azt nem lehet! – reszketett meg a hangom. – Nem bízok benne! Mi van, ha átpártol Narcissa és Bellatrix oldalára? Nem kockáztathatok! – ledobtam magamról Perselus tiszta ingét, majd a pálcámat elővéve egy tisztító bűbájt szórtam a ruháimra, majd sietősen felvettem azokat.

- Anabell...

- Nem, Perselus! – fordultam felé, élesen szólva. – Az öcsémről van szó, az egyetlen vérrokonomról. Az sem érdekel, ha meghalok, csak hozzam ki őt élve! – bár kiabáltam, de az arcom érzelemmentes maradt. A pár év alatt mesteri szintre fejlesztettem az okklumencia tudásom, amit már néha akkor is bevetettem, amikor már észre sem vettem. Volt úgy, hogy egész napokat az okklumencia pajzsom alatt töltöttem, holott, amikor elkezdtem tanulni, örültem, hogy pár percig fenn tudtam tartani.

- Nem foglak egyedül oda engedni – szólt szigorúan Perselus, én pedig gúnyosan felnevettem.

- Nem hagyom, hogy az életedet kockáztasd és a pozíciódat. Megoldom egyedül, ahogy sok mást is megoldottam egy magam – léptem a hálószobai tükör elé, miközben gyors mozdulatokkal egy szoros kontyba kötöttem a hajam.

- Ezt nem te fogod eldönteni, hanem én – lépett mögém, és a tükörben találkozott a tekintetünk.

- Mi lesz Dumbledore-ral? – kérdeztem lágyabb hangra váltva.

- Baszok Dumbledore-ra – csattant fel, mire önkéntelenül is elmosolyodtam. – Nem maradt belőle semmi más, csak egy portré. Háború van. Kitalálunk majd valamit – fordított maga felé, én pedig hiába kerestem a szavakat, nem találtam őket. Egyszerűen néma maradtam. – Gyerünk, mentsük meg a hálátlan öcsédet és barátait a nagyképű vérmániásoktól – húzta apró mosolyra a száját, én pedig hálásan felnevetve a nyakába borultam.

- Annyira, de annyira szeretlek...

- Ez már egy kicsit azért nyálas – morogta, de hangja mégis jókedvűen csengett. Elhajoltam tőle és egy erőteljes csókot nyomtam a szájára, amit ő előszeretettel viszonzott.

- Induljunk – mondtam egy levegővétel után.

***

Nem kellett azon gondolkodni, hogy hogyan jutunk be a Malfoy kúriába, mivel Perselus pontosan ismerte a védelmi bűbájokat, így azokat hatástalanítva pár perc alatt bent voltunk a birtokon.

Halk léptekkel osontunk fel a lépcsőn, miközben a házat egy női sikoly töltötte be. Egy ismerős női sikoly. Abban a pillanatban Hermione volt az én helyemen.

- Érdemesebb lenne először a pincébe menni kiszabadítani az öcsédéket – suttogta Perselus, miközben megragadott a karomnál fogva. – Úgy többen lennénk ellenük, ha kiakarjuk élve hozni Grangert...

Összeszorult a torkom, ahogy belegondoltam, hogy esetleg Hermionét halálra kínozhatja Bellatrix. Bólintottam egyet Perselus irányába, majd vissza lementünk és Perselus elvezetett a pincéig.

Meglepődve láttam, hogy a cella rácsos ajtaja nyitva volt, így nem törődve semmi mással, rémülten futottam le a maradék lépcsőfokokon, egyenesen be a sötétségbe.

Hirtelen fénygyúlt, majd a meglepődött Ron nézett rám vissza az önoltóval a kezébe. Mögötte Luna, Dean és Ollivander állt, mind a hárman nem túl jó bőrben, Rontól jobbra pedig Harry állt a földre bámulva, ahol egy kisalak feküdt.

- Harry? – kérdeztem suttogva. Harry felkapta a fejét, és megkönnyebbülten meredt rám.

- Hála a jó... – elharapta a mondat végét, amikor meglátta a mögöttem álló Perselust. – Ő mégis mit keres itt? – szorította az állkapcsát, lassan mondva ki a szavakat.

- Téged is jó látni viszont, Potter – morogta Perselus. – Van pár elintézendő ügyünk, ami nem tűr halasztást – Harry elvörösödött arccal indult el Perselus felé, azonban én egy erős mozdulattal visszalöktem őt, amin ő maga is meglepődött.

- Nem érdekel, hogy mennyire utálod őt. Ezt most tedd félre. Velünk van – mondtam keményen. – Az ott ki? – biccentettem a földön fekvő alak felé.

- Féregfark – felelte Harry helyett Ron. – Megfojtotta önmagát.

- Megfojtotta? – ráncoltam a homlokom.

- Hát persze – horkantott fel Perselus, mire minden arc felé fordult. – A Sötét Nagyúr olyan kezet adhatott neki, ami ellene fordul, mihelyst azt érzi, hogy elakarja árulni őt.

Hermione újult erővel sikoltott fel az emeletről, amitől mindenki észhez tért.

- Meg kell mentenünk Hermionét, és elhúzni innen minél hamarább! – mondtam hadarva.

- Te kiviszed Ollivandert, Lovegood-ot és Thomast az épületből, és elhoppanálsz velük a Rend új házához...

- Nem! – szólt közbe azonnal Harry. – Én nem maradok itt magával.

Perselus feszülten sóhajtott.

- Akkor ÉN hoppanálok velük a házamhoz, és ha befejeződött ez a cirkusz, akkor Bell elviszi őket a Rend házához. Így megfelel, Potter? – kérdezte gúnyosan, Harry azonban nem válaszolt.

- Remek, akkor lássunk neki! – fordultam Perselus felé.

- Sietni fogok. Addig ne menjetek fel Grangerért – nézett rám parancsolóan, én pedig bólintottam.

Amíg Perselus – kivezetve Lunát, Deant és Ollivandert – elment, addig én a feszült Harry és Ron felé fordultam.

- Hogy bízhatsz meg benne? Azok után, hogy...

- Túl sok mindent nem tudsz, Harry – vágtam közbe szigorúan. – Majd elmagyarázunk mindent...

- Mit kell ezen magyarázni? – emelte fel a hangját, Ron pedig azonnal mellette termett és a vállánál fogva maga felé fordította őt.

- Idefigyelj, Harry! Nem érdekel mennyire utálod Pitont és az sem, hogy árulónak hitted...

- Hittem? – vörösödött el még jobban az arca.

- Nem érdekel mit hiszel! Mert most itt van Bellel együtt, hogy kiszabadítsanak minket! Engem most semmi más nem érdekel, csakhogy Hermionét kihozzuk élve! – lökte el magától Harryt, miközben a félelem egyértelműen látszott az arcán. – Felőlem aztán meg is átkozhatod mind kettőjüket, de most semmi más nem érdekel, csak... Hermione – halkította le a hangját.

- Nem lesz semmi baj, Ron – próbáltam nyugalmat erőltetni magamra.

Pár perc múlva visszatért Perselus, pont amikor Hermione ismét felsikoltott az emeleten.

- A hangokból ítélve a Malfoy család van itt, Bellatrix és... Greyback – nézett rám az utolsó név kimondásánál, amitől elszorult a torkom.

- Fent van még Ampók is, egy kobold – tette hozzá Harry, Perselus helyett rám nézve.

- Dracoval nem lesz gond, azonban a többiek... – nyeltem egyet.

- Pálcátlanul Thomas, Lovegood és Ollivander csak hátráltattak volna minket – gondolkozott Perselus. – A meglepetés erejével kell élnünk. Én megyek elől, mert engem nem támadnak meg. Hatástalanítok legalább két embert, aztán ti is támadtok. Megértettétek? – nézett végig rajtunk szigorúan. A pálcámat szorosan markolva bólintottam, Ron azonban megköszörülte a torkát.

- Nekünk sincs pálcánk – mondta Perselus pedig feszülten felmordult.

- Hát persze...

- Ki vette el a pálcátokat? – fordultam Harry felé.

- Draco – válaszolt.

- Perselus – fordultam vissza hozzá, és a név hallatán Harry fújtatott egyet. – Mond azt, hogy halaszthatatlan megbeszélnivalótok van a Roxfortról, csak pár perc az egész... – kezdtem agyalni. – Akkor kihozza a pálcákat, elvesszük tőle, és elkábítjuk. Aztán már csak négy ember maradt ellenünk – Perselus bólintott egyet, jelezve, hogy neki sincs jobb terve.

- Akkor induljunk, ne pazaroljuk az időt – pördült meg Perselus hosszú talárjában, majd szorosan a háta mögött elindultunk utána.

Ahogy az emeleten egyre feljebb értünk, úgy hangosodott fel Hermione sikoltása és Bellatrix nevetése is. A résnyire nyitott ajtón beláttunk a szobába, ahol tartózkodtak, és az első ember, akit megláttam az maga Bellatrix volt.

-Szóval a kard csak egy másolat, kobold? – beszélt Bellatrix. – Vagyis a kis sárvérű és két barátja nem jártak a széfemben... nincs gond... nincs gond – csillapodott a hangja, miközben magát próbálta megnyugtatni.

Kérdőn néztem Harryre, akinek tekintetéből azonnal olvasni tudtam. A Griffendél kardja ott volt Bellatrixnál, de nem a másolat, ami a széfjében van, hanem az igazi, amit Perselus nagy nehezen eljuttatott Harrynek. A kobold azonban hazudott Bellatrixnak, és azt mondta, hogy a kard, amit a kezében tart, hamis.

- Attól megkapod, amit érdemelsz. – nézett le Hermionéra. – Jó étvágyat, Greyback. – Perselus egy pálca legyintéssel kitárta az ajtót, mi pedig rémülten követtük őt.

A tervnek lőttek. Ha Greyback készült elfogyasztani Hermionét, akkor nem kockáztathattunk azzal, hogy Dracot Perselus félre vonja. Ehhez nem kellett összebeszélnünk.

- Perselus? – hallatszódott Narcissa meglepett hangja, amikor Perselus kitárta az ajtót, majd a szava elakadt, amikor meglátott engem, aki azonnal mellé szegeződött. Csak nekünk volt pálcánk. Harrynek és Ronnak volt annyi esze, hogy meghúzódtak mögöttünk.

- Stupor!

- Capitulatus! – egyszerre támadtunk, és ahogy Perselus megjósolta, két embert egyből hatástalanítottunk. Az egyik Narcissa, a másik Lucius volt. Narcissát Perselus lefegyverző bűbája találta el, míg Luciust az én kábító átkom.

- Tudtam! Tudtam, hogy egy áruló féreg vagy, Piton! – kiabálta Bellatrix ki kelve magából, miközben elugrott Hermionétól, aki látszólag eszméletlenül hevert a padlón.

- Már késő, Bella – szólt sötéten Perselus. Párbaj vette kezdetét köztük, én pedig kihasználva az alkalmat Draco felé kezdtem el futni, aki reszkető kézzel emelte az irányomba a pálcáját.

Hirtelen Greyback ugrott elém, én pedig azonnal megtorpantam.

- A sárvérű előtt még jól jön egy kis előétel – nyalta meg a szája szélét, én pedig fintorogva meredtem az undorító vérfarkasra.

- Petrificus totalus! – lőttem felé az átkot, de elugrott előle, és előhúzta a saját pálcáját. Mi is párbajozni kezdtünk, akár csak Perselus és Bellatrix. Próbáltam a lehető legjobb módszerekkel támadni – néha szándékosan a lábára céloztam, hogy kevesebb esélye legyen kivédeni, de az éhsége annyira átvette felette az irányítást, hogy bármit is csináltam, hatástalan volt.

Eközben mellettem elrobogott Ron, és szó szerint ráugrott Dracora. Leterítette őt a földre, majd felemelte az öklét, és behúzott neki egyet.

Levicorpus! – használtam rosszmájúan a nonverbális átkot Greybacken, akit anno ilyen módszerrel kaptam el Roxmorts utcáin. Meglepetésemre – vagy talán szerencsémre – bevált, mert egyből a bokájánál fogva a levegőbe repült.

- Megöllek téged, boszorkány! Érted?! MEGÖLLEK! – ordította torka szakadtából, de kizártam őt a fejemből, és egyenesen Ronhoz siettem, akit éppen Harry próbálta lerángatni Dracóról.

Narcissa tehetetlenül figyelte a történéseket, de mihelyst látta, hogy a fia életveszélyben van, hozzánk sietett.

- Azonnal szállj le róla, te véráruló!

- Ezzel aztán egyáltalán nem segít! – fújtattam felnézve rá, majd Harryvel egyszerre rántottuk le róla Ront. Draco zihálva ült fel, miközben a jobb szemét leszorította. Bizonyára ott találta el többször is a magából kikelt Ron. – Add ide Draco a pálcákat, és megígérem, hogy nem esik se neked, se az anyádnak bántódása!

Draco fél szemmel felnézett rám, és rémület futott végig az arcán. Reszkető kézzel előhúzta talárja zsebéből a két pálcát, majd lassú mozdulattal felém nyújtotta. Elvettem tőle a pálcát, majd felnéztem az anyjára.

- Elkábítom magukat, hogy ha jönne Tudjukki véletlenül se fogjon gyanút – javasoltam az ötletet, Narcissa pedig habozva, de rábólintott. – Feküdjenek le! – parancsoltam, lassan pedig engedelmeskedtek.

- Cissy, ne hallgass rájuk! – kiabálta Bellatrix, miközben még mindig Perselussal párbajozott, azonban egy másodpercre sem nézett felénk, mert Perselus nehéz ellenfélnek bizonyult.

- Siessen! – mondtam a rémült Narcissának, majd Dracora néztem, aki már a földön feküdt. – Stupor! – céloztam Dracora, aki azonnal összerezzent és elvesztette eszméletét, Narcissa pedig ijedten nézett le a fiára. – Nem érdekel, ha nem fekszik le, akkor így is elkábítom, és akkor gazdagodhat egy fejfájással is! – néztem a szőke hajú nőre dühösen. Narcissa fújtatva egyet, végre lefeküdt a földre, miközben bosszúsan nézett rám vissza. – Stupor! – mondtam ki a varázslatot, majd neki is lecsukódott a szeme.

Harry és Ron azonnal Hermionéhoz rohant, miközben próbálták őt felébreszteni. Én Perselushoz siettem, és ijedten hördültem fel, amikor láttam, hogy Bellatrix felhúzza a talárja ujját, amikor Perselus épp az átka ellen védekezik.

Zöld fénycsóvát lőtt Perselus irányába, aki gyorsan jobbra vetődött az átok ellen. Bellatrix felkacagott.

- Már úton van. Ha megtudja mit tettél se téged se a szajhádat nem fogja megvédeni!

Undorodó arckifejezéssel elindultam az irányába, és Perselus mellé szegeződve Bellatrixra céloztam.

Ha ő nem érdemeli a halált, akkor senki sem.

- Corinebriare! – lőttem felé a vörös fénycsóvát, Bellatrix pedig ahogy meghallotta a számára ismeretlen varázslatot, nem védekezett időben és eltalálta őt. A szívéhez kapott, és felhördült fájdalmában. Elejtette a pálcáját, miközben hátra lépett, majd egyszer csak a földre rogyott. Forgolódott fájdalmában, arcán látszott a félelem. Keze lassan elernyedt és lehunyta a szemét.

- Megölted? – hallatszódott öcsém döbbent hangja.

- Már épp ideje volt – szóltam hűvösen az okklumenciám védőpajzsában. Perselus szótlanul állt mellettem, miközben engem nézett. – Gyerünk innen, gyorsan! – fordultam Hermione irányába, aki kissé kábán Ronba kapaszkodott. Harry felszedte a földről az eszméletlen Ampókot, és elindultunk.

Amilyen gyorsan csak tudtunk elsétáltunk a kapuig, aminek a védőbűbájait Perselus feloldotta, és azonnal dehoppanáltunk.

A Fonó soron azonban nem sokáig maradhattunk. Perselus háza elé megérkezve, kivágtuk az ajtót, és azonnal szóltunk Lunának, Deannek és Ollivandernek.

- Most azonnal el kell mennünk! – szólt élesen Perselus, majd Harry felé fordult. – Kurvára nem érdekel, hogy nem bízol bennem, Potter, de ha itt maradunk, mind meghalunk! – mondta, majd felém fordult. – Vigyél minket a Rend rejtett házához. Most! – nem foglalkoztam az akaratos hangjával, azonnal megragadtam Luna és Ollivander kezét, és kirángattam őket a házból, még ha nem is akartam erőszakos lenni.

- Egy tengerparti házhoz viszem magukat – pillantottam Ollivanderre, aki bólintott.

- Bízunk benned, Bell – mosolygott rám Luna.

Több nem is kellett mondaniuk, megszorítottam a kezüket, és hoppanáltam velük a Kagylólakhoz, amit Mr. Weasley pár héttel ezelőtt mutatott meg nekem, hogy bármikor odatudjak menni, ha bajban vagyok.

Megérkeztem az épület elé, ahová bevezettem Lunát és Ollivandert, majd lassan ők is megérezhették a mágia simító érzését a bőrükön, amit a Fidelius bűbáj okozott. Az ajtó azonnal kitárult, majd Bill és Fleur lépett ki rajta.

- Lunát és Mr. Ollivandert a Malfoy kúria tömlöcéből hoztam. Érkezni fog még pár ember, kérlek addig viseljétek gondjukat – pillantottam először Billre, majd Fleur-ra.

- Hányan érkeznek? – kérdezte Bill, én pedig fejben számolni kezdtem.

- Még öten – feleltem, Bill pedig bólintott.

Rohanva hagytam el a Fidelius bűbáj hatáskörét, miközben futva hoppanáltam. Ahogy megérkeztem a Fonó sori ház elé, pontosan Perselus karjai közé estem, aki mintha számított volna az efféle érkezésre.

- Dean, Ron, gyertek – lihegtem. Habozás nélkül megfogták a kezemet, majd hoppanáltam velük. Bevezettem őket a házba, majd ismét dehoppanáltam. Utána a Fonó soron megragadtam Harry és Perselus kezét és hoppanáltam velük. Eleve túl kockázatos volt, hogy pont őket hagytam utoljára, de már mindegy is volt. Megérkeztünk a Kagylólakba, én pedig megkönnyebbülten és kimerülve néztem fel az égre. Biztonságban voltunk.