Ahogy libasorban haladtunk kifelé az alagútból mindenki csendben maradt, nem tudta mit mondjon. Csak itt-ott lehetett hallani Piton fejének koppanását, hála Blacknek, aki a pálcájával kormányozta őt. Bizonyára így bosszulta meg a Roxfortos éveiket, fogalmam sincs...még mindig nem tudtam a teljes történetet, ami mögöttük állt.

- Kérem, átvehetném én Piton professzort? - sóhajtottam, miután már vagy huszadszor vágta be a plafonba a fejét. Sirius furcsállva fordult felém, de az unott és fáradt arcomat látva leengedte Pitont a földre. Kimellőzve Siriust a pálcámat a professzor felé kormányoztam, majd erősen koncentráltam. - Mobilicorpus! - még soha nem használtam a varázslatot, de sosem gyengélkedtem a végrehajtásukban, így nem lepődtem meg, amikor először sikerült. Tovább haladtunk néma csendben, miközben a hátamon éreztem Sirius tekintetét.

- Egy dolognak igaza volt Peternek - mondta, mire a vállam fölött hátra néztem egy pillanatra.

- Miben? - kérdeztem.

- Tényleg hasonlítasz Lilyre...meg persze te is Harry Jamesre - nézett hátra az öcsémre. - Lily is mindig megvédte Pitont, valamilyen furcsa módon - morogta, mire döbbenetemben majd lefékeztem.

- Anyám és Piton barátok voltak? - kérdeztem csendesen, miközben próbáltam leplezni a felgyorsult szívverésemet és levegő vételemet.

- Igen. Már Roxfortba is úgy jöttek, hogy barátok voltak. Ő is a Fonó sorról származott, mint Piton - a mondatából kihallottam ahogy unottan forgatta a szemét. - Ötödikben aztán csúnyán összevesztek és megszakadt a barátságuk. Utána nem sokkal jött össze James-szel - mondta. Ezután újabb kisebb szünet állt be a beszélgetésbe, és ezután Harryhez fordult.

- Tudod, mit jelent az, ha most feladjuk Pettigrew-t? * - kérdezte témát váltva.

- Hogy maga szabad * - válaszolta egyszerűen Harry, mire elmosolyodtam.

- Igen... - bólintott Sirius. - Ami azért fontos, mert... nem tudom, említették-e valaha neked, de én vagyok a keresztapád * - mondta ki hadakozva önmagával.

- Igen, tudom * - felelte Harry.

- Emellett... a szüleid arra is megkértek, hogy legyek mindkettőtök gyámapja... ha velük esetleg valami történne - mondta tovább. Nagyot nyeltem ahogy a szavait hallottam.

- Kérdezhetek valamit? - szóltam közbe.

- Persze - mondta Sirius feszült figyelemmel.

- Nekem is maga a keresztapám, vagy...

- Neked Remus az. Nem mondta? - lepődött meg, mire lefékeztem. Döbbenetemben véletlenül elfelejtettem, hogy éppenséggel varázsolnom kellene és egy halk koppanással leejtettem Pitont.

- Tessék? - fordultam hátra.

- Ó, nem tudtad - húzta el a száját, miközben Remus hátát nézte, akik sokkal előttünk haladtak, így nem hallhatták. - Hát...kettőtöknek is lesz mit megbeszélni. Viszont a gyámapád neked is én vagyok. Egyrészt a szüleitek sosem akartak volna szétválasztani titeket, másrészt... Remus anyagi helyzete miatt, mert vérfarkas ugyebár...

- Értem - mondtam, majd megfordulva ismét lebegtetni kezdtem Pitont.

- Visszatérve az eredeti témához... természetesen megértem, ha a nagynénéteknél akartok maradni...de azért fontoljátok meg a dolgot - mondta, mire az ajkamba haraptam és éreztem, hogy a tekintetem homályossá válik. 

- Úgy érti...magához venne minket? - kérdezte hebegve Harry. - Komolyan elvinne Dursleyéktől? *

- Számítottam rá, hogy nemet mondotok - viszakozott Black. - Megértem, hogy ragaszkodtok a nagynénétekhez, csak szeretném ha tudnátok, hogy...

- Mit beszél!? * - horkantottunk fel mind a ketten Harryvel és majdnem megint sikerült leejtenem Pitont ahogy hátra fordultam.

- Miért, hozzám költöznétek? Komolyan? - kérdezte meglepődve.

- Hát persze! * - kiáltottuk egyszerre. Sirius arcán egy nagyon hosszú idő után először jelent meg egy igazi, széles mosoly. Olyan volt azzal a melengető mosollyal, mintha tíz évet fiatalodott volna és most már felismertem Harry fotójáról az embert, aki a szüleim esküvőjén nevetett.

***

Ahogy kiértünk az üregből és már nem kellett szűkösködnünk azonnal Lupinhoz siettem, aki Pettigrew-hoz és Ronhoz volt láncolva.

- Tanár... úr - értem be őt, mire érdeklődve fordult felém. Összekellett minden bátorságomat szednem, hogy így nyíltan, minden félelem nélkül kimondjam, de az eddig történtek után már teljesen mindegy volt. - Miért nem mondta el, hogy maga a keresztapám? - kérdeztem. Lupin megtorpant, vele együtt a kissé reszkető Pettigrew és a döbbent Ron is. Lupin szóra nyitotta a száját, majd vissza becsukta és nyelt egyet. Úgy tűnt elállt a szava.

- Nos... igen. Őszintén megmondva gyáva voltam - mondta ki. - Gyáva voltam kimondani és féltem hogyan reagálnál. Emellett még ott volt a tény, hogy akkor közölnöm kellene Harryvel is, hogy ki a keresztapja...

- Értem - válaszoltam tömören és végig a szemébe néztem, míg ő próbálta az enyémet kerülni.

- Esetleg... esetleg valamelyik nap eljöhetnél az irodámba egy teára és... megbeszélnénk ezt - mondta kissé hebegve.

- Rendben - bólintottam egy apró mosollyal az arcomon, mire úgy tűnt, hogy Lupin...vagyis a keresztapám Remus megnyugodott egy kicsit.

Már javában a kastély felé sétáltunk, aminek a világító ablakai egyre nagyobbak lettek előttünk. Remus mellett maradtam, akit nehézkesen követett a reszkető Pettigrew és a bicegő Ron. Mögöttem Piton professzor lebegett, akire próbáltam vigyázni, hogy semmibe se ütközzön belle, majd a hátunk mögött Sirius és Harry kettőse következett, akik úgy tűnt, hogy egymásra találtak és ennél boldogabb nem is lehettem volna. Lesz mit mesélnem az ikreknek, az már biztos...

A hirtelen feltámadt szél elfújta a felhőket az égről, így feltűnt az égen a hold. A teli hold. Remus mellettem megtorpant és kikerekedett szemekkel felnézett a holdra. Először pár másodpercig teljesen mozdulatlan volt, majd minden porcikája óriási remegésbe tört ki. A szívem majd kiugrott a helyéről ahogy néztem őt és úgy éreztem teljesen leblokkoltam.

- Uramisten! * - sikkantotta Hermione. - Nem itta meg az esti bájitalát! Ránk fog támadni! *

- Fussatok el * - suttogta Sirius. - Gyerünk, szaladjatok! * - Harry és Hermione nem mozdult.

- Őt bízzátok rám! ROHANJATOK! * - emelte fel a hangját, miközben én Lupint figyeltem, aki egyszer csak ismertlen hangon felhördült. - Anabell! MOZGÁS! - ragadta meg a derekam és Harryék fölé lökött. Azonnal feleszméltem és megráztam a fejem. Egy pálca mozdulattal ráerősítettem a testlebegtető bűbájra, majd Harryékhez siettem.

- Igaza van, menjünk! - mondtam kissé gyorsabban szedve a levegőt félelmemben, mire Harry ahogy csak én elébb, megkövülten nézte Remus átalakulását. A férfi már nem volt többé ember. Teljesen átalakult és a hold felé vonyított, majd fenyegetően morogni kezdett a feléje igyekvő, átváltozott Siriusra. Ezután pedig párviadalba kezdtek.

- Pettigrew! - kiáltottam fel rémülten, amikor megláttam, hogy pár méterrel odébb mi történik. Pettigrew Lupin pálcája után ugrott és egy mozdulattal elkábította Ront, Csámpást pedig a levegőbe repítette.

- Capitulatus! * - Harry sikeresen megszerezte tőle a pálcát, de már késő volt. Ismét átváltozott patkánnyá és már szaladt is el a fű takarásában. - Sirius! * - kiáltotta a véres kutya felé Harry. - Pettigrew átalakult, és megszökött! * - a csatát befejezve Sirius azonnal felemelkedett és egy szempillantás alatt futni kezdett a patkány után.

Hermione lihegve sietett oda Ronhoz, hogy megvizsgálja őt, de tehetetlen volt.

- Mit csinált vele Pettigrew? * - kérdezte.

- Fogalmam sincs * - válaszolta Harry.

- Csak elkábította - sétáltam oda hozzájuk, miközben Pitont még mindig lebegtettem. Gyorsan agyalni kezdtem, hogy mi legyen a következő lépésünk, mert az egyértelmű volt, hogy valamit tennünk kell. - Rendben - sóhajtottam kihúzva magam. - Felmegyünk a kastélyba és amíg én a gyengélkedőre lebegtetem Ront és Pitont ti kerestek egy tanárt! - mondtam parancsoló hangon, mire Harry és Hermione hevesen bólogatott. - Remek, akkor... - a beszédemet egy nyüszítő kutya hangja csapta meg, mire a gyomrom újult erővel görcsbe ugrott.

- Ez Sirius... * - motyogta Harry. Se szó, se beszéd, rohanni kezdett abba az irányba, ahová Sirius ment, őt pedig Hermione követte.

- Ne, várjatok! - kiabáltam utánuk, de mindhiába. Az öcsém és Hermione eltűntek a szemem elől, én pedig az ájult Ronnal és Pitonnal maradtam. - Mit tegyek... mit tegyek... a francba! - fordultam Piton irányába. Kiszámíthatatlan ember volt, ha Siriusról és Remusról van szó, de szükségem volt a segítségére. Nem lett volna elég időm visszamenni a kastélyba egy másik tanárt keresni.

Rám muszáj hallgatnia... Lassan letettem őt a földre, majd a torkomat köszörülve koncentrálni kezdtem. - Finite! - mondtam a pálcámmal rácélozva. - Stimula! - próbálkoztam. - Piton professzor kérem! - térdepeltem le mellé. Lassan közelebb hajoltam hozzá és kisimítottam a fekete haját az arcából. - Kérem... - suttogtam. - Térjen magához... - néztem a nyugodt arcára, amit nagyon ritkán látni. Az állandó homlok ráncolás és grimaszok nélkül annyival fiatalabbnak nézett ki.

Hirtelen felpattant Piton szeme és csodálkozva nézett rám. Csak ekkor realizáltam, hogy mennyire is közel vagyok hozzá. A fejem csak pár centire lehetett tőle, amiatt ahogy elébb kisepertem a szeméből a haját. Már vártam a letolást, hogy mégis mit csinálok, ehelyett egy sokkal logikusabb kérdés jött ki a száján.

- Mi történt, Potter kisasszony? - kérdezte kissé kábán, de nem tolt el magától, ami miatt ha lehetett még jobban elpirultam. Összeszedve a gondolataimat igyekeztem válaszolni.

- Sirius ártatlan. Pettigrew árulta el a szüleimet és ő volt végig Ron patkánya. Kijöttünk az alagúton keresztül, de Remu... Lupin professzor nem itta meg a bájitalát. Jelenleg a kastély környékén vérfarkasként kószál, Pettigrew visszaalakult patkánnyá és menekül a kutyává változott Sirius elől, aki több mint valószínű, hogy megsebesült és az öcsém és Hermione utána rohantak. Kérem segítsen! - hadartam, miközben könyörgően néztem rá. A tanár maga elé meredve homlok ráncolva gondolkodott, majd a feje hátsó részét simogatva felállt a földről. Követve a példáját felkeltem és felnéztem rá, várva a válaszára.

- Harryék arra futottak! - mutattam a Tiltott Rengeteg felé, majd átadtam a pálcáját. Piton bólintva egyet sietve elindultunk az irányukba, miközben a kezünkben a pálcánkat szorongattuk. A szemem sarkából láttam, hogy Piton itt-ott még mindig a fejét fogja, látszólag nagyon fájt neki.

- Az öcsémék tudni akarták az igazságot. Egyszerre támadtak magára, de nem beszéltek össze, a véletlen műve volt. Ezért esett neki akkora erővel a falnak - magyaráztam lihegve.

- Gondolom - morogta.

- Emellett Sirius kezdte el magát kilebegtetni, de amikor megláttam, hogy szándékosan elhanyagolja a varázslatot, én vettem át tőle. Igyekeztem úgy csinálni, hogy ne essen baja - tettem hozzá. Piton rám meredt menet közben, de nem tudott semmit sem szólni, mert megérkeztünk a tetthelyre. - Jaj ne... - suttogtam. Több száz dementor lebegett Harry és Sirius körül. - Boldog emlékek...boldog emlékek... - motyogtam az orrom alatt, miközben felemeltem a pálcám.

Remus Lupin a keresztapám. Sirius Black örökbefogad minket. Nála fogunk lakni. Fred és George. Harry és én ahogy kviddicsezünk.

- Expecto Patronum! - zengtem hangosan. Egy halvány fény jelent meg a pálcám végén, de nem volt elég erős, hogy a fény alakot öltsön. Egyszer már sikerült... most is kell.

Siriusnál fogunk lakni. Remussal teázni fogunk valamelyik nap. Megbeszélünk mindent. Fred és George nevetése. Szeretetem irántuk és az övék irántam. Harry... az öcsém... minden rendben lesz vele. Minden rendben lesz vele!

- Expecto Patronum!

- Expecto Patronum! - Piton is beszállt a varázslatban és csodálatos módon egyszerre jelent meg a patrónusunk.

Harryvel minden rendben lesz. Siriusnál fogunk lakni. Remus a keresztapám. Piton segít nekem.

Boldogan figyeltem ahogy a fény őzsutává alakul át és kiugrik a pálcám végéből. Boldogan futkározott a dementorok között, amik azonnal távolodni kezdtek. Az őzsutám mellett azonban megjelent még egy. Az is, akár az enyém lassan elűzte a dementorokat, amik egyre távolabb és távolabb kerültek tőlünk.

- Sikerül! - ujjongtam. A dementorok a fák fölött lassan eltűntek és nem úgy nézett ki, hogy visszafognak térni. Amikor a két őzsuta eltűnt csak akkor fordultam Piton felé. - Magának is őzsuta a patrónusa? - kérdeztem ámulva. Piton szótlanul elindult Sirius és Harry felé, így én is félre tettem ezt a témát és az öcsém segítségére siettem. Harry mellé térdepelve kitapogattam a pulzusát és megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, amikor megéreztem a nyakán a lüktető ért. Ezt ezután elismételtem Siriusnál is, majd boldogan lemosolyogtam rájuk. Életben voltak mind a ketten.

Piton ezután két hordágyat varázsolt, majd rálebegtette a két testet és előre küldte a kastély felé.

- Köszönöm, Piton professzor - mondtam. Piton szótlanul visszaindult a kastély felé, én pedig csodálkozva, de követtem őt. - Tanár úr, hogyan lehet az, hogy...

- 5 pont a Griffendéltől - mondta keményen, mire megütköztem.

- Elnézést - komolyodtam el azonnal. Egy perc erejéig elfelejtettem, hogy ki is áll mellettem. Piton, még ha velem néha kivételezik is még mindig Piton, nem tehetek fel neki csak úgy személyes kérdéseket.

- Menjen az öccse után. Nekem szólnom kell az igazgatóúrnak, aki bizonyára üzenni fog a miniszternek...

- A miniszternek? De hát miért? Ó, elnézést - realizáltam azonnal az illedelmetlenséget.

- Azért, mert megvan Black.

- De hát... elébb mondtam, hogy ártatlan - pislogtam nagyokat. - Tanár úr, ugye nem...

- Black egy körözött bűnöző. Az Azkabanban a helye - mondta hátra sem fordulva hozzám.

- Tessék?! - csattantam fel. - Ő ártatlan! Minden magyarázatára van bizonyíték és... és...

- Ha annyira hihetőek lettek volna a bizonyítékai nem került volna az Azkabanba elsősorban - fordult hátra felém szikrázó szemekkel. Életemben először dühösen meredtem a tanárra.

- Ő a gyámapám. Emelett Harry keresztapja. Mindent elfogunk követni, hogy szabad lehessen - mondtam rezzenéstelen arccal. - Ha Dumbledore erről tudomást szerez, akkor...

- Akkor... mi, Potter kisasszony?! Jól figyeljen a szavaira... - lépett hozzám fenyegetően közelebb.

- Akkor a mi oldalunkra fog állni - néztem végig a szemébe. - Nem fogom hagyni, hogy Harry még a keresztapját is elveszítse... és nem fogom hagyni, hogy én is elveszítsem egy jobb élet esélyét - mondtam.

- Egy jobb élet?! - horkantott fel.

- Nem tudja milyen az életünk Dursley-éknél! Hogy hogyan bánnak velünk! - emeltem fel a hangom, mire Piton szeme ismét figyelmeztetően megvillant, így lejjebb vettem a hangerőt. - Igaza van, professzor. Az öcsém mellett a helyem - előztem ki csalódott arccal. Életemben először nem akartam látni ezt a férfit.

***

- Egyetlen esélyünk van. Időt kell nyernünk... *

- Senki nem láthat meg titeket, Hermione, tudod mi a törvény... tudod mi forog kockán... senki nem láthat meg titeket... *

- A pontos idő huszonhárom óra ötvenöt perc. Három fordítás elég lesz, Hermione. Sok szerencsét. Te Anabell addig pihenj, amíg ők elvégzik a dolgukat. Ne aggódj. Ha minden rendben megy, egy percen belül Sirius szabad lesz...

- Remek, most tudom meg, hogy van egy keresztapám, aki vérfarkas, Sirius Black ártatlan, az időutazás pedig lehetséges... és ezek után tegyem le tiszta fejjel az RBF-et!?

_____________________

*Az idézet a Harry Potter és az Azkabani fogoly c. könyvből van. Minden érdem J. K. Rowlingé.