Gyorsan elment az ősz, és hirtelen azt realizáltam, hogy már karácsony van. Harryvel úgy döntöttünk, hogy itt az idő ellátogatni Godric's Hollow-ba, így írásban megbeszéltük a részleteket.

Mielőtt azonban találkoztam volna az öcsémékkel, úgy döntöttem, hogy elmegyek Roxmortsba. Ha a kastélyba nem is mehettem – meg nem is akartam menni –, akkor legalább szétnézek a faluban és meglátogatom Aberforth-tot.

Meglepődtem, amikor a falut üresen találtam. Teljesen ki volt halva, mintha sosem lakták volna. Itt-ott kihangzott egy-két zaj a házakból, de azon felül semmi életjelet nem mutattak a varázslók és a boszorkányok. Végül bementem a Szárnyas Vadkanba, ahol a szokottnál kevesebb vendég volt. Rajtam kívül csak két sarokban ülő személy iszogatott, de látszólag ők is távozni készültek.

Aberforth-tal nem sokat beszéltünk. Nem látott szívesen, mert úgy gondolta, hogy veszélyes este a Roxmorts utcáin sétálgatnom. Elárulta, hogy a Roxfortot dementorok védik, és ezért nem járkálnak ki esténként az emberek, mert félnek, hogy egy eltévedt szörnyeteg megtámad valakit. Emellett nem sokára kijárási tilalmat fognak bevezetni, és még több halálfaló fog érkezni a faluba.

Megittam a társaságában egy vajsört, majd Aberforth előhozott valamit a lakhelyéről. Meglepődve ismertem fel Sirius tükrét, ami anno a Grimmauld téren volt. Aberforth elmagyarázta, hogy egy kétoldalú tükör, aminek a párja Harrynél van – vagyis csak egy darab, mivel emlékszem, hogy Harry a gyámapánk halála után összetörte, és már csak egy darab van nála a tükörből, amit gondosan egy zokniba rejtett el.

- Dungtól szereztem be. Úgy gondolom neked jobban kell, mint nekem. Szemmel tudod tartani az öcsédet – mondta mély, rekedtes hangján, majd átadta nekem.

Megköszöntem és maradtam még egy rövid időre, és meséltem neki a minisztériumi helyzetről, amíg ő a Roxfortról, és hogyan hoztak létre egy alagutat Neville-ék, amin keresztül mindig átjárnak hozzá.

Harryékkel karácsonykor végül meglátogattuk Godric's Hollow-t, de mind a ketten százfűlé-főzetet ittunk előtte és Hermione is. Maga a falu nagyon békés volt, de amikor megláttuk a lerombolt szüleink házát... vagyis ami a mi otthonunkat, fájdalmasan néztünk össze. Volt ott egy megemlékező tábla a kapu oldalán, elolvastuk, majd tovább álltunk. Nem bírtunk pár percnél többet ott lenni. Hermione velünk tartott, Ron azonban elpártolt Harrytől és Hermionétól. A horcrux nem volt rá túl jó hatással, ami azt eredményezte, hogy ellenük fordult, és elment. Nem tudták hová ment, ami miatt Hermione nagyon szenvedett, Harry azonban megpróbálta palástolni. Így hát hárman mentünk megkeresni a szüleink sírját.

Amikor megtaláltuk, Hermione varázsolt egy virág koszorút a sírra, én pedig könnyezve néztem a sírkövet.

Itt végezték a szüleink. Voldemort egy pálca suhintással megölte őket. Ha nincs Perselus lehet még mindig élnének. Vagy ha Sirius maradt volna a titokőrző, akkor ugyanúgy élnének.

-Srácok – sétált vissza hozzánk csendesen Hermione, mire megtöröltem a szemem és felnéztem rá az öcsémmel együtt. – Találtam valamit, ami lehet érdekelne titeket – mondta, majd odavezetett minket egy másik sírkőhöz.

-Ignotus Peverell – olvastam fel a nevet. – Mégis mi...

-A szimbólum – tágult nagyra Harry tekintete. – A háromszög...

-Igen – motyogta Hermione.

-A halál ereklyéi szimbóluma – mondtam, mire mind a ketten felkapták a fejüket. – Xenophilius Lovegood ilyen nyakláncot adott Fleur és Bill esküvőjén, ezzel a szimbólummal – magyaráztam.

-De az csak egy mese – ráncolta a homlokát Hermione.

-Sok mindenről azt hittük, hogy mese – vontam meg a vállam.

-Mi az a halál ereklyéi? – kérdezte Harry. – Krum azt mondta, hogy ez Grindellwald jele – értetlenkedett.

-A háromszög a láthatatlanná tévő köpeny – húztam végig az ujjam a kőbe vésett ábrán. – A vonal a Pálcák Ura – húztam le az ujjam az egyenes vonalat követve. – A kör pedig a Feltámadás Köve – rajzoltam egy karikát. – Akinek megvan ez a három, az győzedelmeskedik a halál felett.

-Vagyis..? – tátotta el a száját Harry.

-Halhatatlan – mondtam ki.

- Tudjukki Gregorovicsot keresi. Lehet valami összefüggés? – kérdezte, én pedig nyeltem egyet. Szóval Harry nyári álma erre figyelmeztetett.

- Legutoljára azt mondták, hogy nála van a pálca – haraptam az ajkamba. – Lehet azt keresi. A világ legerősebb pálcáját...

- Te hiszel ebben a mesében? – vágott szkeptikus arcot Hermione.

- De miért hitte azt Krum, hogy Grindelwald jele? – pillantott rám Harry, elengedve a füle mellett Hermione kérdését.

- Azt nem tudom – ráztam meg a fejem.

- Lehet megkéne látogatnunk Xenophilius Lovegood-ot – nézett Harry Hermionéra.

- Ettől fontosabb dolgunk is van...

- De érzem, hogy összefüggnek! – mondta kétségbeesetten Harry a horcruxokra célozva.

- Nem sokára elmúlik a főzet hatása, jobb lenne, ha mennénk – szóltam közbe, Harry pedig felsóhajtott.

- Menj, mi még maradunk. Boldog karácsonyt, Bell – nézett rám szomorúan Harry. Hiába a főzet, a tekintete így is elárulta, hogy mennyire elege van már a sorsából, és az egész háborúból.

Mennyi dolgunk van még, hogy véget vessünk neki...

- Boldog karácsonyt, Harry – csuklott el a hangom.

***

Nem akartam részt venni a minisztériumi karácsonyi bálon, de muszáj volt. A miniszter nem fogadott el nemleges választ. Mr. Weasleynek is muszáj volt jönnie, így megbeszéltük, hogy csak egy órára maradunk, aztán visszamegyünk az Odúba, hogy a szeretteinkkel karácsonyozzunk.

Egy vörös pántos selyem ruhát választottam az alkalomra, ami enyhén bő volt rám, de mégis tökéletesen állt rajtam, és a jobb lábamnál fel volt vágva az anyag, ezáltal pár mozdulatnál kilátszott a lábam belőle. Ehhez egy kis sarokkal ellátott vörös magassarkút választottam, és a fekete dísztaláromat. Sminkelnem is kellett egy keveset, hogy eltüntessem a fáradtságot és a meggyötörtséget az arcomról, amit a roxforti csata óta viselek, és úgy gondoltam, hogy valamennyire sikerült is.

Amikor beléptünk a bálterembe, nem akartam Mr. Weasley mellől elmozdulni, azonban rákényszerültem, amikor Runcorn, Umbridge és maga a miniszter félrehívott.

- Jól jön az ilyen mentés magának, Miss Potter – morogta Runcorn, aki odakísért Umbridge-hez és a miniszterhez. – Az ilyen vérárulókkal való mutatkozás nem tesz jót a hírnevének...

- Egyetértek, azonban a Weasley család mindig is jó volt hozzám. Igyekszek félretenni a tényt, hogy vérárulók – préseltem ki magamból a szavakat, Runcorn válaszul pedig gúnyosan felhorkantott.

- Á, Anabell! Örülök, hogy látom – pillantott rám Umbridge. – Nagyon csinos, igazi... Griffendélesnek tűnik – mondta, miközben alig tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el gúnyosan.

- Miss Potter nem csak a Griffendél házat képviseli – hallottam meg a hátam mögött egy ismerős hangot, amitől megszédültem, és legszívesebben abban a percben távoztam volna. – Bátor, akár egy Griffendéles, lojális, akár egy Hugrabugos, okos, mint egy Hollóhátas, és ravasz, akár egy Mardekáros – nyeltem egyet, mielőtt megfordultam volna Perselus irányába, aki szokásos módon feketében volt, azonban talárja alatt öltönyt viselt.

- Köszönöm a kedves szavakat, igazgató úr – mondtam rezzenéstelen arccal, de a szívem fájdalmasan gyors tempóban dobogott, ahogy őt néztem.

- Magam sem fogalmazhattam volna szebben, Perselus – mondta Thicknesse, majd összeütötte tenyerét. – Maga még nem is hallott róla! Hála Miss Potternek majdnem nyakon csíptük Harry Pottert és felfedtük a Rend régi gyűléseinek helyszínét is! – mosolygott elégedetten.

- Nocsak – vonta fel a szemöldökét Perselus. – Ez igazán... rendkívüli hír. Gratulálok, Miss Potter – nézett rám, én pedig nehezen, de megköszöntem. – Esetleg felkérhetem egy táncra? – nézett mélyen a szemembe. Umbridge, Runcorn és Thicknesse várakozóan néztek engem, én pedig tudtam, hogy ezalól nem tudok kibújni feltűnés nélkül.

- Igen – mondtam, miközben a taláromat levetve egy székre helyezetem, és a kezemet a kinyújtott tenyerébe csúsztattam. A meleg érintését megérezve megborzongtam, és legbelül ostoroztam magam, hogy félév alatt sem csillapodtak az érzelmeim iránta.

A táncparkettre vezetett, ahol már jó páran táncoltak a lágy zenét játszó vonósnégyesre. Perselus átkarolta egyik kezével a derekam, másikkal pedig felemelte a karom és rákulcsolta ujjait az enyémre. Lassú mozdulatokkal kezdtünk angol keringőzni, miközben alig bírtam legyűrni a gombócot a torkomban.

- Mit akarsz tőlem, Perselus? – kérdeztem rekedtesen. Tekintetem eközben összeakadt Mr. Weasley-vel, aki egy vajsört szorongatott a kezében, és bármikor készen állt volna, hogy szétválasszon minket, csak jeleznem kellett volna neki. Azonban egyikünknek sem tett volna ez jót – se nekem az egyelőre stabil pozícióban lévő aurornak, se a kettősügynök Roxfort igazgatójának, se a vérárulónak bélyegezett Mr. Weasley-nek.

-Szeretném elmagyarázni a szüleid halálának körülményeit – forgatott meg, majd ahogy visszarántott magához, találkozott a tekintetünk. Perselus ugyanúgy nézett ki, ahogy én is festek hónapok óta – meggyötörtnek és fáradtnak.

- Kitűnő módot választottál rá – fordítottam el az arcom, miközben tovább folytattuk a táncot. – Sarokba szorítottál.

- Kénytelen voltam rá, mert más módon nem állnál velem szóba...

-Igen, így van – válaszoltam keményen megnyomva a szavaimat. – Nem érdekel a magyarázatod, Perselus.

A zene véget ért, így még utoljára megpörgetett, mielőtt meleg érintése lehullott volna derekamról.

- Legalább hagy adjam át az emlékeimet. Szeretném, hogy megértsd – nézett rám kérlelően, miközben két lépést hátrált.

- Nem – válaszoltam elcsukló hangon. – Köszönöm a táncot, igazgató úr – váltottam hivatalosra, azzal pedig ott hagytam a földbegyökerezett Perselust, akinek a tekintetét éreztem a hátamon. Gyors léptekkel odasétáltam Mr. Weasley-hez, majd pár perccel később távoztunk az Odúba.

***

Bell, hogy találtad meg Griffendél kardját?

Értetlenül olvastam újra és újra Harry kérdését, de úgysem értettem meg.

Mégis miről beszélsz? – írtam értetlenül vissza.

Megjelent a patrónusod és megmutatta hol van a kard! Nem volt kellemes a jeges vízben úsznom, de megérte, még ha majdnem meg is fulladtam a horcrux miatt. De ne aggódj! Ron visszajött és megmentett.

Hogy micsoda?! – majdnem felsikoltottam ahogy elolvastam Harry szavait. Egyik döbbenetből a másikba estem. – Harry nem én küldtem a patrónusom!

Azonban tudtam, hogy ki volt. Perselusnak és nekem ugyanaz a patrónusunk, egy őzsuta. Megtudhatta hol tartózkodnak Harryék és bizonyára Dumbledore utasítására elvihette neki a kardot. Megmelengette a szívemet, hogy segíti az öcsém, de a fájdalom gyorsan átvette a melegség helyét.

De, ha nem te küldted, akkor ki?

Megígértem Perselusnak, hogy nem árulom el senkinek sem, hogy még mindig Dumbledore embere. Nyeltem egyet, azonban nem láttam más módot – hazudnom kellett.

Nem tudom. – írtam, majd gyorsan témát váltottam. – Elpusztítottátok a medált?

Igen. Már csak meg kell találnunk a következőt.

Döbbenten dőltem végig a kanapémon, miközben az érzelmeim saját magukkal vetekedtek. Perselus ismét segített az öcsémen és a varázsvilágon. Talán karácsonykor érdemes lett volna meghallgatnom őt, amikor a szüleim haláláról akart beszélni. Bármennyire is fáj, amit tett, azóta is törleszteni akar.

- A rohadt életbe! – dörzsöltem meg idegesen az arcom. Utálom, amikor ennyi mindent érzek egyszerre.

***

Lassan tavaszodott az idő. Tonks hasa jókorára nőtt, és ettől nem is lehetett volna boldogabb. Sok időt töltöttünk a Kagylólakba, ahol végre már Remusszal is találkoztam. Arra számítottam, hogy kínos lesz a találkozás, azonban amikor meglátott, megkönnyebbülten sóhajtott fel és ölelt át. A keresztapai szeretete átjárt engem, és megkönnyeztem, miközben viszonoztam az ölelését.

- Ne haragudj, hogy olyan durván beszéltem veled...

- Ne kérj bocsánatot, helyesen tetted – engedett el, miközben megsimította az arcom. – A világ legnagyobb baklövése lett volna, ha elhagyom a feleségem.

Tonks mögötte állva elmosolyodott, miközben a hasát simogatta.

- Hogy van az anyuka? – léptem elé, miközben megsimogattam a hasát, ő pedig felnevetett.

- Manapság éhesen és fáradtan. Szokása lett a babának, hogy pont akkor rúg, amikor aludni szeretnék – forgatta a szemét, én pedig szélesen elmosolyodtam.

- Fred és George? – kérdezte Bill, aki Fleur mellett állt.

- Dolgoznak, minél kevesebb feltűnést okozva.

- Persze, minél kevesebb feltűnés okozva... – rázta a fejét mosolyogva Remus.

- Szóval hallottál a Potter figyelőről? – mosolyogtam keresztapámra.

- Hogy hallottam-e? Tegnap előtt interjút adtam – nevetett. – Zseniális ötlet volt Lee-től a Potter figyelő!

- Holnap rám is ez vár – mosolyogtam, miközben egyetértettem azzal, hogy Lee jó kitalálta a dolgot. – Kíváncsi vagyok miféle becenevet találnak ki nekem – nevettem fel, majd utána elkomolyodtam. – Hallottam, hogy Kingsley is beszélt az egyik adásban. Ő jól van? – kérdeztem.

- Igen, meghúzta magát. Lehet a nap folyamán ő is ellátogat ide – pillantott Billre és Fleurra, akiket látszólag nem zavarták a vendégek.

- 'Arry hogy 'álad a feladatával? – kérdezte Fleur hátra söpörve a szőke haját.

- Már elértek egy mérföldkövet, szóval jól – mosolyogtam a francia véla lányra.

***

- Értesültél manapság Harry Potterről, Liliom? – kérdezte Lee, én pedig elmosolyodtam a becenéven, amit Fred, George és Lee adott nekem. A középső nevemet az anyukámról kaptam, amiről a becenevem mintázták. Arra számítottam, hogy valami vicceset adnak majd, mint ami nekik van, így kellemesen meglepődtem, amikor ilyen aranyos nevet adtak.

- Igen, minden a legnagyobb rendben van vele. Törekszik arra, hogy kinyírja Tudjukkit – nevettem fel.

- Ezt jó hallani – mondta George. – Tudomásunkra jutott, hogy Xenophilius Lovegoodot látogatták meg a tegnapi nap folyamán, és csak egy hajszállon múlt, hogy ne kapják el őket.

- Elég felelőtlen dolog volt álca nélkül meglátogatni egy instabil állapotban lévő apukát – sóhajtottam fel.

- Instabil apuka? Kifejtenéd ezt? – kért meg Fred.

- Tudtommal, amiért Mr. Lovegood Harry pártjára állt, és többszörösen is kifejtette a véleményét a Hírverőben... elrabolták a lányát, Lunát – Fred, George és Lee eltátották a szájukat a hírt hallva.

- Na ne! – szólt Lee döbbenten.

- A minisztérium azon van, hogy minden személyt megbüntessen vagy a földdel tegye egyenlővé, aki Harry Pottert bármilyen módon is támogatni próbálja, így Mr. Lovegood ilyen büntetésben részesült.

- Csak reménykedni tudunk, hogy nem esett Lunának komoly bántódása – mondta George aggódó pillantást váltva a fiúkkal.

- Sajnos ilyen a jelenlegi helyzet... – sóhajtott Lee. – Van még bármilyen információd, amit megoszthatsz velünk, Liliom? – kérdezte, mire bólintottam.

- Karácsony tájékán Godric's Hollow-ban tartózkodott Harry, és sajnos utólag tudtam meg, hogy megtámadták őt és a barátját – céloztam Hermionéra. – Nagini, Tudjukki kígyója, belebújt a halott Batilda Bircsók bőrébe, és ugyebár a többség tudja, Harry párszaszájú. Így amikor Nagini hozzászólt, Harry nem figyelt fel rá.

- És a barátjának miért nem tűnt fel? – kérdezte Fred döbbenten.

- Szándékosan másik szobába hívta félre Harryt, hogy ne hallhassa.

- Hogy menekültek meg? – kérdezte Lee nagyra nyitott szemekkel.

- A szerencse az ő oldalukon állt. Nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy Tudjukki elkapja őket.