- Ez nem egy patkány * - mondta rekedten Sirius Black.

- Hogyhogy nem egy...Már hogyne volna patkány? *

- Nem, nem az * - rázta meg a fejét Lupin. - Ez egy varázsló. *

- Egy animágus * - tette hozzá Black. - A neve Peter Pettigrew. *

***

- A tekergők térképe sosem hazudik...Peter él...ott van Ron kezében.

Megtudtuk Lupin szemszögéből a történteket és azt, hogy hogyan lett vérfarkas, hogyan próbál neki Piton minden hónapban segíteni a kifejlesztett bájitalával, ami tünetek enyhítésére szolgál. Levoltam nyűgözve, hogy Piton ilyen bájitalt feltalált és ennek szót is engedtem, mielőtt folytatta volna a történetét. Megtudtuk azt is, hogy apa, Sirius, Peter és Lupin milyen jó barátok voltak és, hogy apám milyen jó animágus volt. A történetnek ez a része megmelengette a szívemet és teljesen eltudtam apámról képzelni, hogy a legjobb barátja miatt animágussá vált. Nem volt elég időm elképzelni az animágus formáját és a közös kalandjaikat, mert ismét szóba jött Piton. Megtudtuk, hogy ő ellenezte a legjobban Lupin felvételét és azt, hogy mindig is sejtette, hogy valami rosszban sántikálnak, amikor még diákok voltak. Megtudtam érteni a kíváncsiságát Pitonnak és azt is, hogy miért ellenezte Lupin felvevését.

- Ne haragudjon, professzor, de a helyében én is hasonlóképp cselekedtem volna - feleltem, mire Hermione csak lepisszegett, hogy Lupin tovább folytathassa a történetet. Siriustól elég csúnya tréfa volt, amit műveltek és még meg is lehetne bocsájtani a bűnét, ha még nem értene mindig egyet a tinédzser önmagával. Piton meg is hallhatott volna akkor, amikor összefutott Sirius miatt a vérfarkas Lupinnal.

- Miért nem mondta el hamarább, hogy ilyen jóban volt apánkkal? - kérdeztem, mire Lupin elfordította a fejét és szótlan maradt.

- Szóval Piton azért gyűlöli magát * - töprengett Harry félretéve a kérdésem.  - ...mert azt hiszi, hogy maga is benne volt a tréfában? * - kérdezte.

- Pontosan * - sziszegte egy testetlen hang valahol Lupin háta mögött. Piton professzor ledobta magáról Harry láthatatlanná tévő köpenyét és ezután egyenesen Lupinra szegezte a pálcáját.

***

- Ezt a fúria fűz mellett találtam * - mondta ledobva a földre Harry láthatatlanná tévő köpenyét.

- Szép volt, Harry - morogtam, mire Harry válaszul csak fújtatott egyet.

- Hasznos holmi, Potter. Köszönöm...* - mondta, miközben diadalittas mosolyát alig bírta elrejteni. - Biztosan érdekel, honnan tudtam, hogy itt vagytok * - nézett Lupinra és Blackre. - Nos, egyenesen a szobádból jövök, Lupin. Mivel ma még nem vetted be az orvosságodat, gondoltam, átviszek neked egy serleggel. Az előzékenységem el is nyerte jutalmát... Az asztalodon ugyanis találtam egy ismerősnek tűnő térképet. Elég volt egy pillantást vetni rá, és máris megtudtam mindent, ami érdekelt. Láttam, amint végigfutsz az alagúton...*

- Perselus * - szólt közbe Lupin esdeklőn.

- Dumbledore nem hitte el nekem, hogy te segítettél Blacknek bejutni a kastélyba. Hát most itt a bizonyíték. De azt még én se gondoltam volna, hogy van képetek megint ezt a viskót használni búvóhelynek...*

- Félreérted a helyzetet, Perselus * - rázta a fejét Lupin. - Nem hallottál mindent. Megmagyarázom... Sirius nem azért jött, hogy megölje Harryt...*

- Azkaban két fogollyal lesz gazdagabb ma este * - csillogott Piton szeme megszállottan, mire már a rosszullét keringetett a szituációtól és a tehetetlenségtől. - Kíváncsi vagyok, mit fog szólni ehhez a fordulathoz Dumbledore... váltig állította, hogy nem kell tartanunk tőled... Remus Lupin, a szelíd vérfarkas...*

- Térj észhez, Perselus * - szólt csendesen Lupin, mire sajnálatot kezdtem el iránta táplálni. - Egy gyerekkori sérelem miatt képes lennél visszaküldeni egy ártatlan embert Azkabanba? * - olyan hirtelen történtek a dolgok, hogy halkan felsikkantottam ijedtségemben. Piton három kötözőártást küldött Lupin felé. Egyet a szájára, egyet a kezére és a bokájára, mire Lupin elveszítette az egyensúlyát. Sirius dühösen felpattant, hogy rávesse magát Pitonra, de a tanár egyből felé fordult a pálcájával.

- Adj rá okot * - sziszegte dühösen és a haraggal ezúttal más is vegyült. Talán sértettség... vagy bánat. - Adj rá okot, és esküszöm, megteszem * - a pánik roham szélén álltam, féltem Piton következő döntésétől, így gyorsan cselekedtem.

- Tanár úr, kérem - sétáltam lassan Sirius mellé. - Hagy hallgassuk végig...szeretnénk tudni, hogy... hogy ki miatt haltak meg a szüleink - néztem rá könyörgően. Piton, mintha megingott volna a mozdulatban, ahogy rám nézett, de a pálcáját még mindig szorosan tartotta egyenesen Sirius felé.

- Piton professzor... szerintem meghallgathatnánk, hogy mit akarnak mondani * - kezdte Hermione is.

- Már így is búcsút mondhat a diplomájának, Granger kisasszony * - vetette oda neki Piton, anélkül, hogy elnézett volna rólam vagy Siriusról.

- Kérem, Piton professzor! - könyörögtem.

- Meg kell... meg kell hallgatnod * - szólt rekedten Sirius. - A patkány... nézd meg a patkányt... *

- Gyerünk, indulás * - mondta ki komoran Piton, Sirius szavaira nem is figyelve, mire szorosan lehunytam a szemem.

- Kérem... - suttogtam csukott szemmel.

- Capitulatus! - három irányból hallottam a varázslatot, de mind a három egy személyre irányult. A varázslat hallatán felpattant a szemem. Piton háttal neki vágódott a falnak, mint egy darab zsák és végig csúszott az omladozó falon, mire én levegő után kaptam és megfordultam.

- Mi a... EZT MÉGIS MIÉRT CSINÁLTÁTOK?! - kiabáltam dühösen Harry, Ron és Hermione irányába.

- De hát...

- Már majdnem engedett! Már majdnem! - mutattam fel az ujjam dühösen, miközben a pálcámmal Lupin felé fordultam.

- Majdnem? Azon volt éppen, hogy elvigye Siriust és Lupint! - kiabálta vissza Harry, miközben én elfordultam tőle.

- Finite Incantatem! - céloztam Lupin felé, a kötelek pedig azonnal meglazultak rajta, amitől kitudott szabadulni.

- Köszönöm, Anabell - motyogta Lupin, én pedig szótlanul odasétáltam Pitonhoz és leguggoltam hozzá. Halvány vér csordogált végig a homlokán, mire szorosan lehunyva a szemem és sóhajtottam egyet.

- Rendben lesz - motyogtam magamban, majd a szoba közepére visszasétálva felemeltem a földön heverő pálcáját és a talárom zsebébe süllyesztettem.

- Megtámadtunk egy tanárt... * - hebegte Hermione maga elé meredve. - Jaj, istenem, ebből nagyon nagy botrány lesz... * - Hermione zavarodottságát az szakította félbe, amikor Lupin Ronhoz sétált oda kinyújtott kézzel.

- Akkor ideje bemutatnunk a bizonyítékot * - mondta, mire Black bólintott.

- Hagyja már békén * - próbálkozott erőtlenül Ron.

- Ron, ne idegesíts már! Makesz csak egy patkány, ha nem Pettigrew az, akkor semmi baja nem fog esni! - mondtam dühösen fújtatva, miközben fáradtan leültem az ágy szélére.

- Jó, lehet, hogy Pettigrew patkánnyá tudott változni, de hát a földön rengeteg patkány él. Honnan tudhatta volna, hogy melyiket kell keresnie, amikor végig börtönben volt? * - minden szempár Sirius Blackre szegeződött Ron szavai után.

- Ez jogos kérdés, Sirius * - bólintott Lupin a barátja felé. - Honnan tudtad, hogy Peter itt van? * - Black szótlanul a zsebébe csúsztatta a csontsovány kezét, majd előhúzott egy gyűrött papírdarabot, amit lassan kisimítgatott és felmutatta, hogy mindenki jól láthassa. A papír a Reggeli Prófétából származott, amin a Weasley család szerepelt Egyiptomban. A fotón Ron vállán pedig Makesz volt. - De hát hogy került ez hozzád? * - kérdezte döbbenten Lupin.

- Carameltől kaptam * - felelte Sirius. - Tavaly nyáron, mikor lejött Azkabanba ellenőrzést tartani, elkértem az újságját és rögtön a címlapon megpillantottam Petert... ennek a fiúnak a vállán... Rögtön felismertem, hiszen számtalanszor láttam átváltozni. A cikkben pedig az állt, hogy a fiú ősztől ismét itt lesz. Itt, a Roxfortban, ahova Harry is jár...*

- Uramisten * - motyogta Lupin, miközben a patkányra nézett, majd vissza a képre. - A mellső lába...*

- Mi bajuk van vele? * - csattant fel Ron.

- Hiányzik az egyik ujja - motyogtam már én is a patkányt nézve. - Pettigrew-ból nem maradt más csak az egyik ujja - hunytam le a szemem. Összeállt a kép.

***

- Ő volt a titokgazdájuk! Mielőtt maga ideért, be is ismerte, hogy megölte őket! *

- Azt ismertem be, hogy miattam haltak meg. Rábeszéltem Lilyt és Jameset, hogy Petert válasszák helyettem. Az utolsó pillanatban döntöttünk úgy, hogy ő lesz a titokgazda, nem én... (...) *

A földön előttünk már nem Makesz volt többé. Peter Pettigrew nálam alacsonyabb, kopaszodó, seszínű hajú, kócos férfi volt. Látszott, hogy rövid időn belül sokat fogyott, mégis pocakos volt. A mocskos bőrét sűrű, fekete szőr nőtte be és a fejéhez tartozó hegyes orra csak még jobban rátett patkány külsejére. 

Még emberként is patkánynak tűnt.

- Szervusz, Peter * - köszöntette Lupin őt meglepően nyugodtan.

- S-Sirius... Remus... * - cincogta. - Barátaim... kedves barátaim... * - undorérzet söpört végig minden porcikámon. Úgy éreztem nem kell nekik többet magyarázkodniuk. Hittem nekik. Elég volt erre az emberre ránéznem. Sütött róla a gyávaság és a köpönyegforgatás.

- Tudod, Peter, épp azon tanakodtunk, hogy pontosan mi is történhetett Lily és James halálának estéjén. Említettünk érdekes részleteket, amelyek talán elkerülték a figyelmedet a nagy visítozás közepette... * - Harry feszülten figyelte a párbeszédet és szemét le sem vette Pettigrew-ról. Kezét ökölben szorította, és mind a ketten undorodva néztünk a szüleink gyilkosára.

- Remus... * - hebegte Pettigrew, miközben püffedt arcán izzadtságcseppek gördültek végig. - Ugye, nem hiszel neki? Meg akart ölni, Remus... - nyögte.

- Tudunk róla * - felelte ezúttal sokkal hűvösebben Remus.

- Megölte Lilyt meg Jameset, és velem is végezni akar! Segíts rajtam, Remus! *

- Amíg nem tisztáztunk bizonyos dolgokat...

- Mit kell itt tisztazni!? * - visongott Pettigrew.

- Például a szüleim halálát - szóltaltam fel keményen, mire Pettigrew összehúzta magát.

- Anabell...drága kis Anabell.

- Már nem vagyok olyan kicsi, könnyedén végezhetek én magam is veled! - mondtam végig a szemébe nézve, mire összerezzent. Ismét Siriusra meredt, majd középső ujjával felé bökve Remushoz kezdett el beszélni.

- Olyan képességei vannak, amiket mi elképzelni se tudunk! * - kiabálta. - Különben hogyan jutott volna ki? Tudodki megtanította őt a sötét trükkjeire! * - Sirius szárazon felnevetett Pettigrew felszólalásán, de egy csepp jókedv sem volt benne.

- Még hogy Voldemort trükköket tanított nekem!? * - Pettigrew a névhallatán megvonaglott, mire dühösen horkantottam egyet. Ha valaki a neve hallatán így reagál... - Mi van, félsz hallani a régi urad nevét? * - nézett Sirius gúnyosan Pettigrew-ra.

- Nem... nem tudom, miről beszélsz * - motyogta.

- Nem előlem bujkáltál tizenkét évig * - folytatta Sirius. - Voldemort régi szövetségeseitől féltél. Hallottam egyet s mást Azkabanban, Peter... Ha tudnák, hogy élsz, egykettőre megtalálnának... *

Ezután Sirius, hála Hermione kérdésének elmesélte, hogy hogyan szökött meg az Azkabanból. Boldog voltam ahogy megtudtam, hogy még csak sötét varázslatot sem használt. Emellett elmagyarázta, hogy Pettigrew miért nem ölte meg Harryt, amikor három évig esélye lett volna rá. Azért, mert nem lett volna belőle haszna... ha viszont Voldemort visszatért volna tálcán kínálva vihette volna neki az öcsémet...

- Harry, Anabell...higgyetek nekem. Nem árultam el Lilyt és Jameset. Ha megölnek, se árultam volna el őket - Sirius szavait halva apró mosolyra húztam a szám és egyszerre Harryvel biccentettem egyet, ezzel kimutatva a bizalmunkat az irányába.

***

- Bocsáss meg, Remus *

- Szóra sem érdemes, Tapmancs barátom *

- Egy ilyen szörnyeteg aludt az ágyamban... *

- Harry... Harry... mintha apádat látnám... és Anabell... drága Anabell... szinte Lily hasonmása vagy...

- HOGY MERED MEGSZÓLÍTANI ŐKET? HOGY MERÉSZELSZ A SZEMÜKBE NÉZNI, ÉS JAMESRŐL ÉS LILYRŐL BESZÉLNI NEKIK?

- James nem kívánná a halálomat... James megértő lenne...

- AKKOR MEG KELLETT VOLNA HALNOD! INKÁBB A HALÁL, MINT HOGY ELÁRULD A BARÁTAIDAT! MI AZ ÉLETÜNKET ADTUK VOLNA ÉRTED! *

Lupin és Sirius a pálcájukat szegezték Pettigrew felé, készen arra, hogy gyilkoljanak.

- Ne tegyék - szólaltam fel, mire mind a ketten értetlenül néztek rám. Harry felé fordultam és nem kellett semmit sem üzennem a szememmel, hogy tudassam Harryvel mit érzek, mit gondolok.

- Vigyék az Azkabanba! * - mondta Harry, mire egyetértően bólintottam. - Ha valaki, ő megérdemli, ami ott vár rá... *

Lupin kötöző ártást szórt Pettigrewra, majd Ronnak sínpólyát varázsolt a lábára, hogy járni bírjon. Ezután Pitonhoz sétált és megvizsgálta, hogy életben van-e még, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor kijelentette, hogy van pulzusa. Ezután Lupin és Ron vállalkozott arra, hogy összebilincseltetik magukat Pettigrew-val a biztonság kedvéért, majd Pitont testlebegtető bűbáj alá helyezve el is indultunk kifelé a Szellemszállásról. Furcsa módon pedig Csámpás vezette a sort.

__________________________________

*-al jelölt idézetek a Harry Potter és az Azkabani fogoly c. könyvből származik. Minden érdem J. K. Rowlingé.