Ginny és Harry búcsúcsókját néztem végig a távolból. Harry eldöntötte, hogy elvégzi Dumbledore feladatát, lefogja vadászni a többi horcruxot, és nem akarta ezáltal Ginnyt veszélybe sodorni. A miniszter ismét megpróbálta Harryt meggyőzni arról, hogy álljon a minisztérium oldalára, de Scrimgeour bosszúságára Harry megint nemet mondott.

Ron és Hermione akkor érte utol Harryt, amikor pont mellém ért, így elmondta nekünk, hogy mit akart Scrimgeour. Úgy tűnt Ron és Hermione nem volt meglepve.

- Figyelj, hadd menjek vissza behúzni egyet Percynek! * – mondta Ron viaskodva önmagával.

- Nem! * – vágta rá szigorúan Hermione, miközben megfogta a karját.

- De olyan jólesne! * – Harry felnevetett, és még Hermione se tudta megállni mosoly nélkül. Jó volt hallgatni őket, de én nem tudtam velük nevetni.

- Bell, te maradsz védeni a Roxfortot? Vagy csak szeptemberben jössz vissza? – pillantott rám Hermione érdeklődve.

- Nem jövök vissza – mondtam közömbös arccal, mire Ron és Hermione megütközve nézett rám. – Maradok a papírmunkáknál és a nyomozásnál... vagy, amit rám sóznak a minisztériumban. Csak akkor jövök ide vissza, ha baj lesz.

Ron ezután elkezdett a Roxfort védelméről beszélni, és hogy vajon bezár-e az iskola vagy igaz lesz, amit én mondtam és Piton lesz a tanár. Ekkor Harry végre megszólalt.

- Én akkor se jövök vissza, ha lesz tanítás * – mondta csendesen, Ronnak pedig leesett az álla. Hermione azonban nem tűnt meglepettnek, ahogyan engem sem ért váratlanul az öcsém kijelentése.

- Tudtam, hogy ezt fogod mondani. De hát akkor mihez kezdesz? * – kérdezte a lány.

- Még egyszer utoljára elmegyek Dursley-ékhez, mert Dumbledore úgy akarta. De nem maradok sokáig, és utána végleg lelépek onnan. *

- De hát hova mész, ha nem jössz vissza a Roxfortba? *

- Talán Godric's Hollow-ba * – válaszolt Harry, mire én is kérdőn felé fordultam. – Nekem ott kezdődött minden. És valamiért úgy érzem, most vissza kell mennem oda. Legalább eljutok végre a szüleim sírjához. *

- Veled tartok – mondtam habozás nélkül, Harry pedig bólintott. Bizonyára számított rá, hogy vele akarok menni, így nem is vitatkozott.

- És aztán? * – kérdezte Ron.

- Aztán? Megkeresem a többi horcruxot * – felelte Harry, miközben szemét a fehér kriptára szegezte, amiben már Dumbledore nyugodott. – Dumbledore azért mondott el róluk mindent, mert azt várja, hogy én keressem meg a többit. Ha helyesen következtetek még négy horcrux van a világban. Aztán elkell pusztítanom Voldemort lelkének hetedik darabját is, vagyis meg kell ölnöm őt.

- Ott leszünk, Harry * – mondta Ron, miután összenézett Hermionéval és velem.

- Tessék? * – fordult értetlenül barátja felé Harry.

- Veled tartunk, bárhova mész.

- Nem * – rázta meg a fejét Harry.

- Egyszer azt mondtad nekünk * – kezdte csendesen Hermione. –, hogy ha akarunk, van még időnk visszafordulni. Már épp elég időnk volt, nem? *

- Kitartunk melletted, ha törik, ha szakad * – jelentette ki Ron, amin elmosolyodtam. – De figyelj, mielőtt bárhova megyünk, még Godric's Hollow előtt, el kell jönnöd hozzánk az Odúba. *

- Miért? *

- Hát Bill és Fleur esküvőjére! * – Harry meghökkent Ron kijelentésétől.

- Hát igen, azt nem hagyhatjuk ki * – felelte végül Harry, majd felém fordult. – Nem tudom mi lesz, Bell. Lehet az esküvő után hosszú ideig nem találkozunk.

Jó kedvet erőltettem magamra, miközben elé léptem, majd megsimítottam az arcát. Az öcsémnek jól esett az érintésem, látszólag egy rövid időre megnyugtatta.

- Megoldjuk öcsi – borzoltam fel a haját, majd magamhoz szorítottam őt. Harry úgy kapaszkodott belém, mint az utolsó fűszálba. – Én csak Godric's Hollow-ba tartok veled – toltam el magamtól. – Biztos vagyok benne, hogy csak idők kérdése, és a Minisztérium felett is átfogja venni a hatalmat Voldemort. Befogok épülni és kémkedni fogok a Rendnek...

- Belülről akarod bomlasztani a Minisztériumot? – nézett rám nagyra nyitott szemekkel Ron, de csak egy másodperc erejéig néztem rá.

- Belépsz a Rotfang-összeesküvésbe? – kérdezte elmosolyodva Harry, én pedig fájdalmasan felnevettem ahogy felrémlett bennem Luna kijelentése, amit Lumpsluck partiján tett. – Szóval kém leszel a minisztériumban – sóhajtott Harry, én pedig nagyot nyeltem. Ugyanarra vagy hasonló útra készülök lépni, amin Perselus is járt... vagy éppenséggel jár. Ezt is még ki kell derítenem.

- Megtaláljuk addig a módját, hogy hogyan kommunikáljunk. Minden, ami érinteni fog téged, azt majd megüzenem – mondtam.

- De te mégis hol fogsz élni, Bell? Dursley-éknél? – kérdezte Hermione aggódva, miközben elléptem az öcsém elől.

- Eszem ágában sincs. Addig ott maradok, amíg Harry is. Aztán... aztán majd meglátom – vontam meg a vállam.

- Mi bármikor szívesen látunk az Odúban – mosolygott rám Ron, én pedig hálásán pillantottam rá.

***

A Rend új feladatot bízott rám, amit örömmel vállaltam el. Harryt ki kellett hoznunk valahogy Dursley-éktől, hogy átszállíthassuk az Odúba, azonban a senki sem szerezhetett róla tudomást, hogy mikor kerül erre sor.

A minisztériumban nem egy tégla van, Dawlish pedig önszeretettel pletykál el mindent mindenkinek, így ráesett a választásom. Ő túl vak ahhoz, hogy rájöjjön ki halálfaló és ki nem, de ha a Minisztérium támogatná a halálfalókat, akkor őt bizonyára nem is érdekelné a dolog.

- Helló, John – vettem elő bűbájos mosolyom, mire Dawlish meghökkent a hirtelen kedvességemtől és attól, hogy a keresztnevén szólítom.

- Potter – biccentett felém, majd visszafordult a papírjai felé, amit igazgatni kezdett az asztalán.

Szándékosan kigomboltam a fekete ingem felső három gombját, így az asztalra támaszkodva néztem a nálam tíz évvel idősebb varázslóra.

- Mit csinálsz? – kérdeztem elhúzva a szavaimat, Dawlish pedig unottan felnézett rám, majd ahogy betekintést nyerhetett, hogy mi is lapul az ingem alatt, mintha zavarba jött volna egy másodpercre, és a közömbösség is eltűnt az arcáról.

- Én... öhm... – köszörülte meg a torkát. – Megint fellőtték a sötét jegyet egy mugli család házánál, és azt az ügyet próbálom... kivizsgálni – pirult el. Alaphelyzetben elszomorodtam volna a hír hallatán, azonban fontosabb feladatom volt annál.

- Tudod, John... nem indult valami fényesen a kapcsolatunk – pislogtam párat. – Nem gondolod... ó, persze tegezni csak akkor tegezlek, ha megengeded, ne haragudj...

- Persze, tegezhetsz – bólintott rá, miközben úgy nézett rám, mintha először látna.

- Szóval nem gondolod, hogy ez ellen tenni kéne valamit? – kérdeztem félmosolyra húzva a szám.

- Mire gondoltál? – kérdezte hátra dőlve a székén, én pedig kihúztam magam.

- Nos, lenne pár ötletem – kacsintottam rá, mire Dawlish ismét elpirult. – Ha gondolod velem tarthatsz, éppen az egyik tárgyalóteremhez tartok, ami tudtommal üres – mosolyogtam ravaszul, Dawlish pedig felpattant a székéből.

- Felőlem mehetünk! – igazította meg a talárját, én pedig kuncogva elindultam a liftek irányába, ő pedig követett.

Amikor leértünk a tizedik szintre, benyitottam az első terembe, amiről tudtam, hogy üres, majd amikor bezárta mögöttem az ajtót Dawlish, ráküldtem egy záróbűbájt is.

Már készült volna közelebb lépni hozzám, hogy megcsókolhasson, de gyorsan rászegeztem a pálcám.

- Confundo! – Dawlish tekintete azonnal elhomályosodott, és megszédülve az asztalnak támaszkodott, ami a közelében volt. – Jól figyelj, Dawlish – ragadtam meg a vállát. – Harry Pottert csak harmincadikán hozzuk ki este a Privet Drive-ról.

- Harry Pottert harmincadikán viszik el a Privet Drive-ról – motyogta maga elé bámulva.

- Sok auror részt vesz majd a szállításában. Egy egész csapatnyi – folytattam tovább.

- Egy egész csapatnyi auror jelenlétében viszik el...

- Ha valaki kérdezi, hogy mikor viszik el Harry Pottert, akkor ezeket fogod neki mondani. Azt viszont nem mondod el, hogy tőlem tudod ezt. Csak tudod.

- Nem tőled tudtam meg.

- Remek. Sosem jártunk ketten itt. Sosem beszélgettünk erről. És sosem nyomultam rád – toltam el magamtól fintorogva, majd feloldottam a bűbájt, mielőtt leléptem volna.

***

Az elmúlt pár hétben igyekeztem elvonni a figyelmemet, így olvasásba temetkeztem, ha nem éppen dolgoztam vagy edzettem a varázsbűn-üldözési kommandó osztályán, de csak akkor, ha Pius Thicknesse a Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetője nem tartózkodott a közelben, mivel azt pletykálták, hogy Imperius átok hatása alatt áll. Bár már nekem is feltűnt, hogy furcsább a kelleténél.

Elkellett vonnom a figyelmemet Perselusról. Legalábbis addig, amíg bizonyítékot nem szerzek arra, hogy a mi oldalunkon áll. Utána talán megtudok békélni azzal a ténnyel is, hogy miatta halottak a szüleim. Még ha soha többé nem is bocsátom meg neki.

Úgy döntöttem, hogy létrehozok egy saját varázslatot. Ahogy ő is tette Roxfortos korában. Úgy éreztem, hogy szükségem van egy bénító varázslatra. Olyat akartam kitalálni, ami a kábító- és sóbálvány-átok keveréke. A kábító átokból egy idő után az alany magától is felébred, azonban a sóbálvány-átoktól addig megkövül, amíg fel nem oldják. Egy kábító átkot akartam csinálni, aminek a hatása csak akkor múlik el, ha én akarom.

Az átok tervezése mellett megtanultam begyűjtő bűbájjal a pálcámat magamhoz hívni. Nagyon jól jött, hisz ha harcba keveredek és elveszik a pálcámat, így könnyen visszatudom szerezni. Nagyon sok erőlködésbe tellett, de sikerült. Harrynek amikor megmutattam leesett az álla.

Előző héten tanúja lehettem Remus és Tonks esküvőjének. Még Dumbledore temetése után jelentették be, hogy összefognak házasodni – igaz csodálkoztam, hogy ennyire rövid időn belül házasságra lépnek, de őket egymásnak teremtette a sors, ráadásul háborúban állunk, ami egy tökéletes indok a házasságra. Szűkkörű esküvőt tartottak, csak Tonks családja, én és a Weasley család pár tagja vett rajta részt. Harry – bármennyire is csalódott volt –, de otthon kellett maradnia, hisz lehet az életét kockáztatta volna.

Éppen hazaértem a minisztériumból, amikor Harry intett egyet felém, hogy menjek a nappaliba, ahol a Dursley család is tartózkodott.

- Mi az, már megint kipakoltatok az autóból? – kérdeztem unottan, miközben levettem magamról a hosszú fekete talárom. Petunia néni vizslató tekintete végig szántott az öltözékemen, én pedig csak felvont szemöldökkel vártam az elmaradt reakcióját. Egy vékony zöld ing volt rajtam egy fekete ceruza nadrággal. Ehhez egy krémszínű lakkozott magassarkút viseltem, mivel tudtam, hogy aznap nem kell terepre mennem. De ha kellett is volna, akkor volt egy összezsugorított váltócipő a talárom zsebébe.

- Szerintük a házra fáj a fogunk – forgatta a szemét Harry.

- Persze, a sok szép emlék miatt nem tudunk tőle megválni – szóltam ironikusan, mire Harry egyetértően bólogatott.

- Nem értem, miért nem véd meg titeket a Mágiaügyi Minisztérium? – fordult felém Vernon bácsi, aki tisztában volt vele, hogy ott dolgozok.

- Mert téglák vannak a minisztériumban – válaszoltam keményen, majd Harry felé fordultam. – Azt pletykálják, hogy Thicknesse-t imperius átok alá helyezték, Dawlish-nak pedig be nem áll a szája, a lehetséges téglákkal is megoszt mindent – vettem le a cipőmet, majd ledobtam magam Harry mellé. Petunia néni oldalra lépett, majd lepillantott, hogy megvizsgálja a cipőmet. Amióta dolgozok bizonyára csak most tűnhetett fel neki az öltözködési stílusom, amit eddig nem volt ideje megvizsgálni. – Nem kell aggódnotok, megkapjátok a megfelelő védelmet. És megnyugtatlak titeket, hogy nem engem, hála az égnek – mondtam gúnyosan, de Vernon bácsi nem hagyta abba a fel-alá járkálást, és látszólag Petunia néni is idegeskedni kezdett.

- Nem értem miért nem azt a Kingsley nevű pasast kapjuk meg – rázta a fejét Vernon bácsi.

- Mint már mondtam * – szorította össze a fogait Harry. –, Kingsleynek az a dolga, hogy megvédje a mug... a ti miniszterelnökötöket. *

- Úgy bizony! Ebből látszik, hogy ő a legjobb! * – mutatott a tévére, amiben egyszer látta Kingsley-t a mugli miniszter mögött sétálni.

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem vagytok fontosabb emberek a miniszternél – álltam fel sóhajtva egyet. – Bekell érnetek Hestia Jones-szal és Dedalus Diggle-vel.

Kitört a veszekedés Vernon bácsi és Harry között. Vernon bácsi folyamatosan kételkedett Harry szavahihetőségében, Harry pedig felhozta a dementorokat, inferusokat és a halálfalókat, hogy megijessze és meggyőzze Vernon bácsit és Petunia nénit.

- Apa * – szólt közbe egyszer csak Dudley. – Apa... én elmegyek azokkal a rend-valakikkel. *

- Dudley * – nézett Harry komoly tekintettel az unokatestvérünkre. –, kimondtad életed első értelmes mondatát. *

Hangosan felnevettem Harry szarkasztikus kijelentésén, majd elővettem a váltócipőm és felnagyítottam azt, ahogy a kandalló feletti órára pillantottam.

- Öt perc múlva itt lesznek értetek. Remélem elkészültetek. Meg te is, Harry – fordultam végül az öcsém felé. – Mivel a terv megváltozott – húztam magamra a barna csizmám.

***

- Na mi újság, friss házasok? – léptem be a szobába, miután az ikreket is kellően üdvözöltem. Tonks éppen a mosógépen lóbálta a lábát, Remus pedig Harryvel beszélgetett. Tonks az érkezésemre elvigyorodott, leugrott a mosógépről, majd a karját kinyújtva átölelt. Aztán még egyszer megmutatta a gyűrűjét, sokadszorra, de még mindig úgy néztem meg, mint az első alkalommal – csodálattal és boldogsággal.

- Sajnálom, hogy nem lehettél ott, Harry. Csendes esküvő volt. * – szólt Remus. Odasiettem Remushoz is, hogy szorosan megöleljem őt, majd amikor Mordon belépett a szobába egyből beszélni is kezdett, így elengedtem őt.

- Már biztos mondták neked, hogy el kellett vetnünk az A-tervet – nézett Harryre Rémszem. – A nővéred meg bizonyára elárulta neked, hogy Pius Thicknesse imperius alatt áll, és alaposan megnehezíti a dolgunkat. Ez azonban új hír– csapott a botjával a földre. –, börtönbüntetés terhe alatt megtiltotta a ház rákapcsolását a Hop-hálózatra, úgyszintén zsupszkulcs elhelyezését, valamint a hoppanálást és dehoppanálást. A tilalmat persze azzal indokolta, hogy meg kell védeni téged, távol kell tartani a háztól Tudjukkit. Lárifári, hisz édesanyád bűbája amúgy is tökéletes védelmet nyújt itt neked. Valójában az egész arra megy ki, hogy ne tudd biztonságban elhagyni a házat. A másik probléma: kiskorú vagy, következésképpen még rajtad van a nyomjel. *

- Rajtam van a micsoda? * – kérdezett vissza Harry értetlenül.

- Hát a nyomjel, a nyomjel! * – recsegte Mordon türelmetlenül, Harry pedig felém fordult magyarázatot várva.

- Ez a bűbáj érzékeli a kiskorúak bűbájgyakorlását. Ezzel leplezi le a minisztérium, ha valaki engedély nélkül, Roxforton kívül varázsol – mondtam.

- És érzékeli a kiskorúak körüli mágikus tevékenységet is. Szóval, ha varázslattal viszünk ki téged, Thicknesse azonnal értesül róla, és a halálfalók szintúgy – fejezte be Mordon.

- Akkor hát mit csinálunk? *

- Olyan eszközökkel oldjuk meg az utazást, amelyeket a nyomjel nem érzékel, mert a használatukhoz nem kell bűbájt alkalmazni: seprűt, thesztrálokat és Hagrid motorkerékpárját vetjük be. * – Harry eléggé kételkedőn nézett Mordonra, de hagyta, hogy folytassa. – Édesanyád bűbája két esetben törik meg: ha betöltöd a tizenhetet, illetve ha ezt a házat többé nem tekinted az otthonodnak. Ma este elváltál a nagynénédéktől, mégpedig annak tudatában, hogy soha többet nem fogsz egy fedél alatt lakni velük. Jól mondom? * – Harry bólintott.

A bűbáj megszűnik, mihelyst lelépünk innen. Érdekes érzés volt itt hagyni ezt a házat örökre, hiába utáltam minden percét az itt töltött időnek.

- Az akció sikerének esélyét növeli, hogy Tudjukki nem ismeri a kiköltözésed időpontját. A félrevezetés céljából Anabell elhintette a minisztériumban, hogy harmincadikáig itt maradsz. Tonks füle hallatára árulta el Dawlish Yaxley-nek – aki egyértelműen egy tégla –, hogy harmincadikán viszünk el téged – Harry meglepetten, mégis büszkén nézett rám, azonban nem foglalkoztam vele, mivel nem volt túl sok időnk, és a java még hátra volt.

- Hány védett ház van? – kérdeztem összefont karral.

- Igen, ebbe még téged se avattalak be. Tökéletesen levédett házakat létesítettünk: az én házamat, Kingsleyét, Molly Muriel nénikéjéét, és Tonksét – elővett egy sárszínű folyadékkal teli palackot, majd rám nézett. – Ezek után már csak egy dolog van hátra.

- Nem! * – csattant fel Harry. – Szó se lehet róla! * – Harry azonnal felismerte a főzetet, és heves tiltakozásba kezdett.

- Megmondtam nekik előre, hogy így fogsz reagálni * – jegyezte meg önelégülten Hermione.

- Hidd el, mi sem repesünk az örömtől * – mondta komolyan Fred. – Ha bejön valami gikszer, örök életünkre pápaszemes, cingár mitugrászok maradunk. *

A tenyerembe rejtettem el a nevetésemet, miközben felmutattam Fred a felé a hüvelykujjamat. Fred elvigyorodott a vélemény kimutatásomon, miközben Harry ismét megszólalt.

- Ha nem egyezem bele, nem tudjátok megcsinálni. Szükségetek van hozzá a hajamra. *

- Hát, ennek a tervnek is lőttek * – csóválta a fejét George. – Hogy is tudna tucatnyi ember hajszálakat szerezni tőled, ha nem egyezel bele? *

- Úgy bizony. Tizennégyen egy ellen, aki még nem élhet a mágia eszközével. Nincs mit tennünk... – helyeselt Fred.

- Nagyon vicc... – Harry nem tudta befejezni a mondatot, mert gyorsan mellé léptem és egy erős, határozott mozdulattal jó pár hajszálat sikerült kitépnem a fejbőréből. – Aú! – fordult hátra, én pedig a hajszálakkal egyenesen Mordonhoz sétáltam.

- Ha te nem téped meg magad, majd én – vigyorogtam a bosszús öcsémre, majd Mordon kezében tartott palackba dobtam a hajszálakat, aki elégedetten horkantott fel.

__________________________

*-gal jelölt területek a Harry Potter és a Félvér Herceg és a Halál Ereklyéi c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.