A minisztériumba kellett bemennem bizonyos papírmunkákat elvégezni a parancsnokságon, így utána úgy döntöttem, hogy maradok a Varázsbűn-üldözési Kommandó részlegénél edzeni. Végül másfél óra torna után, enyhén kimerülve visszamentem a szállásra, hogy lezuhanyozhassak. Tonks járőrözött éppen, így üres volt a szobánk.

Ezután elindultam felfelé a Roxforthoz, mivel tudtam, hogy Perselusnak már véget értek az órái, és vacsoráig van ideje. Aztán biztos voltam benne, hogy büntető munkája lesz legalább két diákkal.

Nem volt semmiféle tervünk az együtt töltött délutánra, így csak együtt sétáltunk a kastélyban és körülötte, mindenféléről beszélgetve. Többször is összefutottam ismerős arcokkal, de mihelyst meglátták, hogy Perselus társaságában vagyok, köszönésnél többet nem mondott senki.

Éppen a hatodik emeleti folyosón sétáltunk, amikor ismerős hangokat hallottunk meg a fiúvécéből.

- Cruci... *

- Sectumsempra! * – az öcsém volt, aki ezt az átkot kiabálta. Perselussal azonnal összenéztünk, majd egyszerre futottunk az ajtó felé, ahová először én értem oda, és vállal habozás nélkül belöktem az ajtót. – Ne! * – hallottam Harry rémült nyögését.

A víz ellepte a padlót, miközben Hisztis Myrtle a fejem felett sikoltozott. Malfoy a földön feküdt, arcából és mellkasából ömlött a vér, amit a jól ismert metsző-átok okozott.

- Mit csináltál, Harry? – rökönyödtem meg közelebb sétálva az összeesett Draco Malfoy-hoz. Nem törődtem azzal, hogy a talárom alja teljesen vizes lett, és épp csak nem ment bele a víz a bakancsomba, mert amit az öcsém tett az teljesen letaglózott. Mélységesen levoltam döbbenve, hogy Harry merte ezt az átkot használni, holott megmondtam, hogy sose tegye.

Perselus haladt el mellettem, aki aztán durván félre lökte Harryt, és letérdelt a Mardekáros fiú elé. Kezében lévő pálcáját végig húzta Malfoy sebein, miközben hosszasan egy varázsigét mormolt, szinte már dallamos hangon. Nem bírtam levenni a szemem a műveletről.

Draco vérzése lassan csillapodni kezdett, mire Perselus letörölte a fiú arcát, majd megismételte az ellenátkot.

- Felviszlek a gyengélkedőre. Lehet, hogy marad egy kis heg, de boszorkányfűvel azt is megelőzhetjük... gyere... * – próbálta felsegíteni Dracot, így sietve a másik oldalára léptem, és segítettem Perselusnak a fiú felállításában.

Perselus így is állandóan fáradt volt, nem aludt jól éjszakánként. A küldetése, amit rásóztak látszólag szétmarja őt belülről, azonban nem beszélhet róla senkinek sem – nem mintha az segítene rajta. Erre most jön az öcsém, és rátesz még egy lapáttal.

- Beszélj vele először te, mert amit tőlem fog kapni, azt nem felejti el – mondta jéghideg dühvel Perselus, miközben Harryre nézett, aki mellett elhaladtunk. Némán segítettem az ajtóig kivinni a fiút, majd onnantól Perselusra hárult a feladat. Ökölbe szorítottam a kezem, miközben lassú mozdulattal visszafordultam a falfehér arcú Harry felé.

- Menj innen most, Myrtle – szóltam keményen, mire a lány habozás nélkül a vécécsészébe ugrott.

- Én... én nem akartam – dadogott Harry. A düh vezényelt és a csalódottság. Hosszú lépésekkel ott teremtem Harry előtt, majd a kezemet felemelve megpofoztam őt. Harry az arcához kapott és döbbenten nézett rám. Még mindig falfehér volt, azonban rózsaszínűen ott maradt a tenyerem nyoma az arcán.

- Megmondtam, hogy ne használd ezt az átkot! – fakadtam ki. – Odaadtam neked a Félvér Herceg könyvét, és csupán ezt az egy dolgot kértem tőled, semmi mást! – kiabáltam az arcába.

- Nem tudtam, hogy ezt teszi az átok! – nézett rám bűnbánóan. – Nem tudtam, hogy alkalmaztad a minisztériumban, majdnem egy éve...

- Azt gondoltam, hogy nincs szükség magyarázatokra! Hogy képes vagy rám hallgatni! – néztem rá szinte már szikrázó szemekkel, Harry pedig még mindig nem bírta feldolgozni, hogy milyen módon bántotta Malfoyt.

Az ajtó kicsapódott és Perselus lépett be rajta kifejezéstelen arccal.

- Nem szándékosan tettem * – jelentette ki azonnal Harry, mihelyst meglátta a tanárát. Felsóhajtva fordultam Perselus felé, azonban ő nem nézett rám.

- Úgy látszik alábecsültelek, Potter * – szólt halkan, ami ijesztő volt a részéről. – Nem hittem volna, hogy van merszed ilyen sötét varázslatot használni. Kitől tanultad meg? – kérdezte, én pedig értetlenül meredtem Perselusra. Most próbára akarja tenni Harryt?

- Olvastam róla... – tanulmányozta a cipőjét Harry.

- Hol?

- Tudom, hogy tudja honnan ismerem ezt az átkot – nézett fel Harry ingerülten Perselusra.

- Ó, igen? Na, és honnan tudod te ezt? – kérdezte sziszegve.

- Onnan, hogy... onnan, hogy kihallgattam, amikor a nővéremmel beszélt – nyelt egyet Harry.

- Végre életedben először igazat mondasz, Potter – szólt hűvösen, Harry pedig dühösen lehorgasztotta ismét a fejét. – Ha nem tudnám, hogy a nővéred adta neked oda a könyvet, akkor okklumenciát használtam volna, hogy kiszedjem belőled – tette hozzá, majd felém fordult, miközben az öcsém is rám nézett. – Megmondtam, hogy hiba volt odaadnod neki! Megbízhatatlan! – förmedt rám, mire összefontam a mellkasom előtt a karom.

- Nem hittem, hogy megtenné!

- Én tudtam, és figyelmeztettelek! – nézett rám dühösen, majd Harry felé fordult, aki értetlenül kapkodta köztünk a tekintetét. Mihelyst Harryvel összetalálkozott a tekintete, az öcsém elfordította a fejét.

- Add vissza a könyvet, Harry – mondtam szigorúan.

- Igazából... elrejtettem – szólalt meg halkan, mire felvontam a szemöldököm.

- Elrejtetted? Minek? És hol? – kérdeztem értetlenül.

- A Szükség Szobájában... Ron és Hermione azt mondta, hogy túlságosan megszállottja lettem a Félvér Hercegnek és elakarták tőlem venni a könyvet, ezért... elrejtettem – nézett rám és arcáról könnyen letudtam olvasni, hogy igazad beszél. Perselusra tekintettem, aki összeszorított állkapoccsal nézett az öcsémre. Ó, ha Harry tudná, hogy Perselus megszállottja lett, nem a Félvér Hercegé...

- Akkor szerezd vissza a könyvet és add oda nekem vagy a nővérednek. Megértetted? – mondta hűvös nyugalommal Perselus, mire Harry bólintott. – Megmondjam, mit gondolok, Potter? * – lépett közelebb Harryhez, szinte már suttogva. – Azt, hogy egy hazug csaló vagy. Ezért pedig megérdemled, hogy az év végéig minden szombaton büntetőmunkát végezz nálam. Mit szólsz hozzá? *

- Nem értek egyet, uram * – felelte Harry, kerülve Perselus pillantását, és ezúttal az enyémet is. – Az igazat mondtam előbb, nem hazudtam.

- MOST nem hazudtál – emelte ki Perselus. – Máskülönben sportot űzöl belőle.

Nem teljesen értettem egyet Perselus minden szavával, azonban túl dühös voltam Harryre ahhoz, hogy közbeszóljak.

- Majd meglátjuk, mi lesz a véleményed a büntetőmunkák után. Szombat délelőtt tíz órakor várlak a dolgozószobámban. *

- De uram... * – pillantott fel kétségbeesve Harry a tanárára. – Kviddics lesz... a bajnokság utolsó meccse... *

- Te jó ég, Harry! – csattantam fel, mire az öcsém felém fordult. – Most ölted meg majdnem Malfoyt, és neked csak a kviddicsen jár az eszed? Ha nem vagyunk a közelben Perselussal, akkor meg is halhatott volna! – kiabáltam az arcába, mire Harry vegyes érzelmekkel küzdött.

A realizáció, hogy mit tett. A kétségbeesés, és az értetlenség, hogy mégis mit kerestünk Perselussal a közelben.

- Majd Ginny biztos beugrik helyetted – tettem még hozzá, elfordítva az arcáról a tekintetem.

- Szombaton tíz órakor – szólalt meg ismét mély hangján Perselus, majd megvárva engem, egyszerre hagytuk el a fiúvécét, hátrahagyva a döbbent Harryt.

Dühösen húztam elő a pálcám, hogy megszárítsam a vizes talárom és cipőmet, majd óvatosan megszárítottam Perselusét is, aki nem szólt semmit sem.

- Ha tudtam volna...

- Nem tudtad, viszont én igen, és figyelmeztettelek – vágta rá keményen, mire lehunytam a szemem menet közben.

- Ne haragudj, Perselus. Hallgatnom kellett volna rád – mondtam őszintén, majd megragadtam a karját, hogy lassítson a léptein, és megálljon. Perselus ingerülten felmordult, majd lenézett a szemembe. – Ugye nem haragszol? – kérdeztem tőle őszintén kimutatva bűnbánó érzelmeimet, mire Perselus csak lehunyt szemmel megrázta a fejét.

- Rád lehetetlenség lenne, főleg, hogy ilyen szépen kértél bocsánatot – húzta félmosolyra a száját, mire halkan felnevettem. Perselus megsimította az arcomat, majd lehajolt, hogy megcsókolhasson. Lábujjhegyre álltam, hogy közelebb lehessek hozzá, majd átkaroltam a nyakát, és viszonoztam a csókot, amit egy rövid ideig el is mélyítettünk.

Amikor befejeztük a rövid csókváltásunkat, elléptem tőle, és megszokásból hátranéztem. A földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam, hogy Harry döbbent és dühös arccal áll a fiúvécé ajtajánál, és minket néz.

- Jaj ne, Harry... – motyogtam. – Harry, figyelj...! – szóltam utána, de már hiába. Utoljára rám meredt még egy dühös és fintorgó grimasszal, majd elsietett bizonyára a klubhelyiségbe. Perselus mellém lépve átkarolta a derekamat, majd magához húzott, hogy megölelhessen.

- Ne aggódj. Évvégéig nálam tölti le a büntetőmunkáit. Beszélek majd vele.

- Pont ettől félek – sóhajtottam magamba szíva az illatát, Perselus pedig felhorkantott a mondatomtól. – Most nagyon dühös lehet, és pár perc múlva már Ron és Hermione is tudni fog rólunk, Harry pedig telehordja mindennel a fejüket...

- Szórjak rá felejtés átkot? – kérdezte szórakozottan, mire fájdalmasan, de felnevettem. – Beszélek vele, és aztán elmondom mi volt. Aztán pedig te is megbeszéled vele – nyugtatott meg, végig simítva a hátamon.

Pár percig még úgy álltunk a folyosón, majd tovább folytattuk a sétánkat.

- Malfoy rendbe jön? – kérdeztem óvatosan.

- Már csak boszorkányfűre van szüksége, a többit én megoldottam – mondta érzelemmentesen.

- Akkor örülök – könnyebbültem meg, majd hogy elvonjam erről az incidensről a gondolatait, felhoztam egy hasonló témát. – Malfoy kapott már tőlem is eleget, csak nekem nem volt varázspálcára szükségem – haraptam az ajkamba, hogy elrejtsem széles vigyorom.

- Micsoda? – fordult felém döbbenten Perselus, mintha rosszul hallott volna.

- Ha jól emlékszem a Kviddics Világkupa döntőn eltörtem az orrát – mosolyogtam ezúttal leplezetlenül. – Meg talán volt még egy-két ehhez hasonló esett...

- Anabell Potter! – szólt rám tettetett haraggal. – Nem hiszek a fülemnek!

- Mit is mondhatnék... Malfoynak van valamiféle Potter átka – nevettem fel.

***

- Mi a...? – előrántottam a pálcámat, és ijedten fordultam meg a Roxfort kapuja felé, készen a támadásra. Meglepetten eresztettem le a pálcám, amikor Perselust láttam meg, egyik kezében egy lámpással – amivel szeptember elején jött Harryért – a másik kezében pedig az öcsém talárját szorongatva, miközben éppen kifelé lökdösi a kapun. – Megtudnátok magyarázni mégis mi folyik itt? – gyújtottam meg a pálcám végét, hogy jobban láthassam az arcukat.

- Az történt, hogy a drága szeretőd – húzta gúnyos mosolyra a száját Harry, ami nem éppen illett neki – kiráncigált ide a büntetőmunkáról, hogy beszélhess velem – mondta, miközben Perselus jókedvűen állt mögötte. Látszólag roppantul jól szórakozott az öcsém dühén és provokáló szavain. Sóhajtva dörzsöltem meg a homlokom, miközben tűnődőn az öcsém arcát tanulmányoztam. Mégis hol kezdjem? Mindent nem mondhatok el neki, hisz biztos vagyok benne, hogy akkor megpróbálná megátkozni Perselust.

- Mennyit mondtál neki, Perselus? – kérdeztem tőle, ő pedig először az öcsémre nézett, majd végül rám.

- Hogy már egy ideje tart, és azért nem mondtad el neki, mert túl önző, hogy a te boldogságodat helyezze a sajátja elé.

- Perselus! – tátottam el a szám döbbenten, de legbelül mégis jól szórakoztam a gúnyos válaszán. Főleg, hogy egy kicsit jól esett, hogy ezúttal a kedvemért piszkálta őt.

- Ez az igazság! – tárta szét a karját, mire Harry csak fújtatott egyet.

- Figyelj, Harry – sóhajtottam egyet reszketegen, miközben Harry elé léptem. – Kiakadtál volna, ha elmondom. Nem értetted volna meg, és most sem fogod megérteni. Csak annyit kérek, hogy... fogadd el a tényt, hogy együtt vagyunk. Rendben? – kérdeztem óvatosan megfogalmazva a mondandóm, és látszólag Harry is elgondolkodott rajta, bár fintorral az arcán.

- Ő a volt tanárod.

- Tudom.

- Ismer tizenegy éves korodtól.

- Tudom.

- Ismerte a szüleinket!

- TUDOM! – emeltem fel a végén én is a hangom. Perselus eközben várakozóan a kerítésnek dőlt. – Felnőtt vagyok, eltudom dönteni kivel akarok együtt lenni. Ő pedig úgy érzem, hogy... tökéletes számomra – néztem hátra Perselusra, aki próbálta kerülni a pillantásomat, és mintha enyhe pírt fedeztem volna fel az arcán, amire rávetült a lámpás fénye.

- Nem gondolod, hogy esetleg ez valamiféle bosszú apával szemben? – kérdezte Harry halkabbra véve a hangját.

- Már túlzol, Potter – morogta Perselus. – Attól, hogy nem szólok közbe, még itt vagyok.

- Miféle büntetőmunkát kaptál tőle? – kérdeztem óvatos mosolyra húzva a szám, eleresztve a fülem mellett az előbbi kérdését.

- Frics fegyelemsértőiről szóló aktáit kellett sorba rendeznem, és párat átírnom – húzta el a száját. – Viszont sokat találtam, ami apáról és Siriusról szól! Sőt, volt amin Remus neve is szerepelt, meg Pettigrew-é – vigyorgott rám, majd lassan lehervadt a mosoly az arcáról. Tekintetéből kiolvastam, hogy mit érez, hogy talán mit gondol: ő haragszik rám amiatt, ami Perselussal van köztünk, és ő úgy gondolja, hogy haragszom rá azért, amit Malfoy-jal tett.

- Figyelj, Harry – fogtam meg a két vállát. – Megbocsájtok a metsző-átok miatt, ha te is azon leszel, hogy elfogadj kettőnket – néztem hátra egy másodperc erejéig Perselusra. – Megegyeztünk? – kérdeztem. Harry tanakodóan nézett a szemembe, majd feszülten, de rábólintott. Szélesen elmosolyodva átöleltem őt, miközben a kapunál Perselus unottan megszólalt.

- Szóljatok, ha befejeztétek.

- Nagyon vicces! – szóltam vissza hasonló hangsúlyban, majd elengedtem Harryt, aki lassú léptekkel elindult vissza Perselushoz.

- Iparkodj, Potter, van még lent elég akta – nézett gúnyosan mosolyogva Harryre, aki dühösen fújtatott egyet.

- Nem lehetne, hogy a következő büntetőmunkán folytassam? – kérdezte elrejtve gyorsan az arcáról a dühöt.

- Nem – vágta rá közömbös arccal Perselus, mire Harry fájdalmasan felnyögött, és elindult a kastély felé.

- Azért hagyd egy kicsit pihenni is – hajoltam Perselushoz közelebb, hogy megcsókoljam. Végig simított az államon, miközben viszonozta a csókot, majd eltolt magától. – Kitolt az egyik Mardekárosommal, azért fizetni fog – mondta ravasz mosollyal az arcán, mire csak a szememet forgattam.

- Évvégéig nálad fog szenvedni – mondtam, miközben újra megcsókoltam őt.

- Fúj – hallottam a távolból, mire a csókunk az én részemről nevetésbe torkollott át, míg Perselus részéről fintorba.

- Pedig már azon tanakodtam, hogy aludni küldelek, Potter! – kiabálta, mire Harry elhallgatott, amitől még jobban kitört belőlem a nevetés.

_________________

*-gal jelölt területek a Harry Potter és a Félvér Herceg c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.