Egy óra múlva Remustól úgy rántott el Harry, mintha mindvégig arra várt volna, hogy ellépjek a keresztapám mellől. Homlok ráncolva figyeltem az öcsémet, aki a csuklómat fogva felráncigált az emeltre, majd becsapta mögöttünk a szoba ajtaját.

- Na, ki vele – fontam össze a mellkasom előtt a karom.

- Idáig gyanakodtam Malfoyra! Úgy gondoltam, hogy beállt a halálfalók közé, és most végre be is teljesült a gyanúm! – hadarta. – Nem tudom mi a feladata, de Piton felajánlotta neki a segítségét, hogy támogatja...

- Jaj, Harry... – sóhajtottam. – Sose unsz rá a Piton iránti utálatodra?

- Nem hallgatsz meg, Bell! – emelte fel a hangját Harry kétségbeesetten. – Letette a Megszeghetetlen Esküt! – felvontam a szemöldököm, amikor ezt kimondta, majd gondolkozni kezdtem. Tudtam, hogy Bellatrixnak és Narcissának letette a Megszeghetetlen Esküt, hogy mindenáron védelmezze és támogassa Dracót... már csak a fiú feladata volt kérdéses.

Vigyáznom kell rá. Ez a feladatom egyik része. A másik részét pedig rám erőszakolták. Nem akarom megtenni... de muszáj lesz.

- Tudok róla, Harry. – az öcsém döbbenten meredt rám, és nem tudta eldönteni, hogy erre mit mondjon.

- Mégis honnan tudsz róla? Ha ezt el is mondta Dumbledore-nak, ő biztos nem mondta el a Főnix Rendjének! – rázta a fejét. – Ő... ő mondta el?

- Igen, Harry. Ő – forgattam a szemem. – Perselus csak azért...

- Ó, szóval Perselus – húzta gúnyos mosolyra a száját Harry.

- Azért ajánlotta fel a segítségét Malfoynak, hogy kiszedje belőle a tervét! Nem vagyok hajlandó veled erről vitatkozni, ott van neked Ron, aki elhiszi ezt a Piton iránti paranoiádat – fújtattam dühösen, amikor megláttam a reakcióját. Harry mérgesen meredt rám, ahogy ezt kimondtam, de nem törődtem vele.

- Hallottalak múltkor titeket a folyosón... – megrökönyödve néztem az öcsémre, és azt hittem helyben kitekerem a nyakát.

- Te képes voltál... a saját nővéred beszélgetését kihallgatni? – sziszegtem közelebb lépve hozzá, mire talán életében először, Harry megijedt tőlem.

- Azt... azt hittem, hogy bántani akar téged vagy valami fontosról...

- Neked ahhoz semmi közöd, hogy ő mit akar velem csinálni! – emeltem fel a hangom. – Az csakis az én dolgom! Én sem avatkozok abba, hogy mit csinálsz a Roxfortban, meg persze nem is osztanád meg velem... – nevettem fel dühösen. – ...és neked sincs ahhoz közöd, hogy én mit csinálok!

- Régen sosem védted ilyen szinten azt a denevért! – rázta a fejét idegesen. – Mégis, hogy csavarhatott így az ujjai köré?!

- Persze, mert én nem csavarhattam őt a saját ujjam köré – húztam gúnyos mosolyra a szám, mire Harry döbbenten eltátotta a száját.

- Te... te összejöttél vele?

- Elismétlem magam: semmi közöd sincs a magánéletemhez. Azt gondolod, hogy a Roxfortban mindent tudtál rólam, azonban akkor is voltak ugyanúgy titkaim – böktem meg a mellkasát. – Ideje, hogy tiszteletet tanulj, és ne üsd bele az orrod mások dolgába – meredtem rá dühösen. Harry arcáról és szemeiből szokás szerint olvasni tudtam. Szomorú volt, dühös és... csalódott. Csalódott bennem. – Minden, ami rád tartozik, vagy amit megszeretnék veled osztani, arról úgyis tudni fogsz...

- Amiatt a halálfaló miatt képes vagy a saját öcséddel veszekedni? – hitetlenkedett.

- Az a ''halálfaló'' napi szinten kockáztatja az életét az olyan hálátlanokért, mint te – ráztam a fejem szomorúan. – És ezt a veszekedést csak saját magadnak köszönheted. Nem várhatod el mindenkitől, hogy melléd álljon mindenben. Világ életemben melletted álltam, tudod? – néztem rá szomorúan, Harry pedig elfordította a fejét. – Életemben először a saját véleményem mellett állok ki.

***

Celestina zenéjét halkan dúdolta a jókedvű Mrs. Weasley, miközben sürgött forgott körülöttünk. Remus mellett foglaltam helyet, és amikor észrevettem, hogy homlok ráncolva bámulja Harryt és Mr. Weasley-t, én is figyelni kezdtem rájuk.

- Arra nem gondoltál, Harry * – szólalt meg Mr. Weasley. –, hogy Piton talán csak úgy tett, mintha... *

- Mintha segíteni akarna Malfoynak, hogy kiszedje belőle, mi a szándéka? * – fejezte be Mr. Weasley kérdését unottan. – Gondoltam rá, persze. De ezt nem ártana bizonyítani... *

- Ez nem a mi dolgunk * – szólalt fel keményem Remus, mire éreztem, hogy átfut rajtam a megkönnyebbülés. – Ez Dumbledore-ra tartozik. Nekünk pedig be kell érnünk azzal, hogy Dumbledore bízik Perselusban. *

- Bell is tud majdnem az egészről – emelte rám a tekintetét, mire éreztem, hogy elsötétül a tekintetem a dühtől.

- Nem tudok az egészről, csak amennyit elmondtak nekem. És már állj le ezzel a témával, mert esküszöm rád szórok valami rontást...

- Bíznunk kell Dumbledore ítéletében – szólalt meg ismét Remus, de éreztem, hogy a szeme sarkából már engem néz. – Én bízom benne, ezért bíznom kell Perselusban is.

- De hát Dumbledore is tévedhet! * – vitatkozott Harry. – Egyáltalán te szereted Pitont?

- Nem szeretem, és nem is gyűlölöm * – felelte Remus, mire apró mosolyra húztam a szám a kijelentésén. – Ezt komolyan mondom * – tette hozzá Harry szkeptikus arcát látva. – Valószínüleg sose leszünk kebelbarátok. Túl sok keserűséget halmozott fel mindaz, ami az idők során James, Sirius és Perselus között történt. De azt sem felejtem el, hogy mikor a Roxfortban tanítottam, Perselus havonta megfőzte nekem a farkasölőfű-főzetet. Neki köszönhetem, hogy abban az időben nem szenvedtem a teliholdtól. *

- De közben véletlenül elkotyogta, hogy maga farkasember * – tette hozzá Harry.

- Elég! – csaptam a kanapé karfájára, mire éreztem, hogy a szobába minden tekintet felém fordul. – Előbb utóbb úgyis kiderült volna, hogy Remus vérfarkas, és elkellett volna menni az iskolából! Ne feledd, hogy átok ül azon a poszton, és lehet Perselus ezzel is az életét mentette! – észre se vettem, hogy felpattantam a kanapéról és zihálók. – Elég legyen már az állandó gyanúsítgatásodból! Karácsony van, a szeretet ünnepe! Te pedig itt ülsz, és vádaskosz!

Remus kifürkészhetetlen tekintettel bámult rám, de nem szólt semmit. Valamilyen módon úgy éreztem, hogy ő megért engem.

- Te eltökélten gyűlölöd Perselust * – sóhajtott Remus, miközben a kirohanásom után a dühös Harryhez fordult. – Nem is csodálom: James az apád, Sirius a keresztapád... Örökölted az előítéletüket. *

- Csak ezen változtathatna – morogtam ökölbe szorított kézzel, Remuss pedig felemelte a kezét, és megsimította a karom. Valamiért most ez sem tudott teljesen lenyugtatni, így hát okklumentálni kezdtem.

- Szólj Dumbledore-nak arról, amit Remusnak és Mr. Weasley-nek elmondtál, de biztos vagyok benne, hogy ugyanazt fogja elmondani, amit én is elmondtam pár órával ezelőtt – néztem Harryre érzelemmentes arccal.

Eközben befejeződött Celestina egy újabb dala, és megszólalt Fleur is fennhangon.

- Vége van márh? *

***

- Greybacket a helyedben egyből megöltem volna, mihelyst meglátom – ültem a verandán Remus mellett, ő pedig horkantott egyet.

- Nos, közel jártam hozzá. Most, hogy ő lett a vérfarkasok vezetője, szinte lehetetlen a jóra téríteni őket... – sóhajtott. – Folyamatosan azt hangoztatja, hogy nekünk farkasembereknek vér kell, és hogy álljuk bosszút a normális embereken...

- De hisz te normális vagy – löktem meg a vállát. – Csak van egy kis szőrös problémád – vigyorogtam, mire Remus telitorokból felnevetett.

- Pontosan ezt mondogatta apád is – nevetett a szemét törölgetve, én pedig mosolyogva néztem Remust, és örültem, hogy felvidíthattam őt.

Pár perc csend után, ismét megszólalt.

- Holnap is itt leszel, ugye?

- Nem éppen – meredtem a saját leheletemre, ami a hidegben meglátszódott. – Nem fogom eltitkolni, máshová is hívtak karácsonyozni, ahová nagyon szívesen megyek...

- Perselushoz? – kérdezte halkan. Nem fordultam felé, mert tudtam, hogy a tekintetemből kitudná a választ olvasni. – Te is tudod mi van köztem és Tonks között... szívesen meghallgatom a ti tragikus történeteteket – lökte meg a vállam, mire végre felé fordítottam a fejem.

- Honnan tudod, hogy tragikus? – kérdeztem szórakozottan.

- Perselus és te? – kérdezett vissza, mire felnevettem. Igen, tragikusnak hangzik.

Hirtelen egy halk pukkanást hallottunk meg a távolba, mire Remus egyből előkapta a pálcáját, és felpattant. Felálltam mellé, majd lenyomtam a pálcát tartó kezét, miközben magam felé fordítottam az arcát.

- Van egy meglepetésem. Kérlek ne tiltakozz ellene. Tudom, nem szabadna, hogy beleavatkozzak, de mind ketten megérdemlitek a boldogságot, oké? – néztem rá szomorúan, Remus tekintete pedig rémültbe váltott át. – Minden rendben lesz – nyomtam egy puszit az arcára, majd bementem a házba.

Percekkel később kinéztem az ablakon, majd mosolyogva néztem, ahogy Tonksot az ölelésébe fogja, és hosszasan megcsókolja, miközben Tonks kipirulva viszonozza azt.

***

- Szóval összehoztad Lupint meg Tonksot – jelentette ki szórakozottan Perselus, miközben az ölelésébe húzott.

- Nem bírtam nézni a szenvedésüket, muszáj volt – kuncogtam, Perselus pedig hátulról a nyakamba csókolt.

Életemben először voltam a Fonó sori házában, azonban nagyon jól éreztem magam. Együtt feldíszítettük a nappalit és a konyhát, miközben én mugli karácsonyi zenékkel idegesítettem őt, Perselus pedig hagyta. Hiába titkolta, tudtam, hogy ő is jól szórakozott rajtuk. Este aztán megfőztük együtt a vacsorát, majd borozni kezdtünk, miközben be nem állt a szánk.

Úgy éreztem, hogy végre igazi kapcsolatba vagyok vele, nem úgy, mint amikor diák voltam. Ez az érzés pedig boldoggá tett.

- Harryvel mellesleg összevesztünk – sóhajtottam.

- Hagy tippeljek: közöm volt hozzá – szólt gúnyosan, mire szomorúan belebújtam az ölelésébe, és elmeséltem mindent, szóról szóra.

- Mindig olyanba üti bele az orrát, amibe nem kéne – mondta, miközben éreztem, hogy a teste megfeszül a visszatartott dühtől.

- Váltsunk témát. Ezt majd megbeszéljük holnap – simítottam végig a mellkasán, amin most csak egy fehér ing volt, rajtam pedig Mrs. Weasley-től kapott karácsonyi pulcsim.

- Ha nem említetted volna Lupinnak, hogy máshová is mész karácsonyozni, bizonyára most nem tudná, hogy van köztünk valami – tette félre az öcsém szidalmazását, és helyette kitért erre a részletre.

- Miért, az olyan nagy baj? – kérdeztem felemelkedve róla, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Nem. Természetes nem baj – simította meg az arcom. – Csupán alig várom a keresztapai szent beszédét – mondta gúnyosan, mire felnevettem.

- Nem hiszem, hogy kapsz olyat...

- Majd meglátjuk – mosolygott bele a vállamba, miközben egy puszit nyomott rá.

***

Visszatérve az Odúba meglepően hallgattam Harry beszámolóját Scrimgeour látogatásáról. Látszólag az öcsém a miniszterre dühösebb volt, mint rám, mert úgy tűnt pár percig hajlandó volt elfelejteni, hogy összevesztünk.

- ...és reklámfigurát akart belőlem csinálni! Azt mondta menjek be a minisztériumba és beszéljek Gawain Robardsszal. Eltudnák intézni, hogy gond nélkül auror lehessen belőlem! Csak azért, hogy támogassam a minisztériumot! Hihetetlen – rázta a fejét Harry.

- Robards biztos keményen bánt volna veled, neki se tetszik sok minden, ami a minisztériumban folyik – mondtam őszintén.

- Mellesleg te tudtad, hogy Umbridge-dzset még mindig alkalmazzák? – kérdezte dühösen Harry.

- Igen, sajnos tudtam – sóhajtottam. – Mit feleltél a miniszternek?

- Azt, hogy ízig vérig Dumbledore embere vagyok, és ha beleakar szólni a Roxfort dolgaiba, akkor ott végzi, ahol Caramel is – fonta össze a karját a mellkasa előtt, én pedig elvigyorodtam.

- Helyes. Kérdezhetek amúgy valamit, Harry? Scrimgeourt félretéve...

- Igen – ezúttal hűvösebb udvariasságra váltott, mintha csak eszébe jutott volna, hogy éppen haragudnia kéne rám.

- Jaj, tedd már félre ezt a hangsúlyt, testvérek vagyunk! – löktem meg a vállát, mire Harry kissé ellazult. – Szóval... mit csináltok Dumbledore-ral a különórákon? Persze, ha nem mondhatod el, akkor megértem – mosolyogtam rá.

- Hát... – vakarta meg a tarkóját a megfelelő választ keresve. – Többnyire Voldemortról nézzük meg Dumbledore emlékeit, meg amiket megszerzett. A családjáról, a kiskoráról, meg, hogy mik segítették hatalomhoz – darálta. – Miért kérded?

- Csak kíváncsi vagyok. Sosem kérdeztem még – vontam meg a vállam, miközben elgondolkodtam a szavain. Valahogy nem bírtam Voldemortot elképzelni kisgyerekként.

***

- A kísértetek átlátszóak! – csapta le a dementorokról szóló beadandókat Perselus, miközben hitetlenkedve töltött magának egy pohár lángnyelv whiskyt. – Hat éve jár az iskolába, és ennyit bírt kinyögni! – köpte Perselus dühöngve, én pedig a szememet törölgettem a nevetéstől. Harry szokásosan hozta a szintet Perselus óráján, amit ha nem is személyesen tőle tudtam meg, de Perselus beszámolt róla, amikor meglátogattam.

- Ronnak akkor sem kellett volna úgy beszólnod, gonosz volt – szóltam, amikor már abbahagytam az öcsémen való nevetést. – Csak megvédte a barátját. – Perselus nem válaszolt, csak horkantott egyet.

- Lumpsluck állandóan Pottert dicséri. Szerinte az anyátok génjeit örökölte bájitaltan terén – fintorgott. Feltűnt, hogy nem a keresztnevén szólította anyámat, ami valahogy meleg érzéssel töltött el.

- Ne feledd, hogy ő is és én is a TE könyvedet használtuk hatodikosan – vigyorgotam rá önelégülten.

- De neked eleve nem lett volna rá szükséged! Mindig kiváló voltál bájitaltanból! – mutatott rá az igazságra, én pedig megadva magam bólintottam. Tényleg nem esett soha nehezemre egy receptet követni és a hozzávalókat felismerni. – Te csak kíváncsiságból próbálgattad a receptjeimet, amik aztán – ha nem tévedek – megtetszettek neked – húzta ravasz mosolyra a száját, én pedig az ajkamba haraptam.

- Jó, lehet tényleg így volt – adtam meg magam nevetve, majd témát váltottam. – Mellesleg Harry elég sokat foglalkozik Malfoy-jal... ezt jobb, ha tudod. Annyira már én is rájöttem, hogy ő a feladatod egyik része – világítottam rá a tényre, majd ittam a saját poharamból.

- Hogy érted, hogy sokat foglalkozik vele Potter? – ült le velem szembe a fotelébe.

- Köt a testvéri szeretet – emeltem fel védekezően a karom. – Azonban annyit elmondhatok, hogy rájött arra, hogy Crak és Monstro áll őrt neki a Szükség szobájánál, felhasználva Lumpsluck Százfűlé-főzet készletét – ittam meg a maradék whiskyt, majd fürkészve néztem Perselusra.

- Majd mondom neki, hogy óvatosabb legyen... – sóhajtott.

- Dracoval kötve hiszem, hogy bármit is elérnél. Mellesleg nem akarom hallani mit tervezel vele. Árulónak érzem magam így is – húztam el a szám, Perselus pedig mosolyogva megrázta a fejét.

- Akkor úgy teszek, mintha meg se hallottam volna, amit elébb mondtál – állt fel, hogy elém sétáljon, majd kivette a kezemből a poharat, és felhúzott a kanapéról, hogy szenvedélyesen megcsókolhasson. – Töltsd itt az éjszakát – suttogta rekedtes hangjával, miközben a számról letért a vállamra, és félkézzel kioldotta a talárom gombjait. Felsóhajtottam a vágyakozástól, miközben én is elkezdtem Perselus talárját levenni róla.

- Teljesen megoldható... van egy olyan érzésem, hogy Remus már Tonksnál van, mert mind a ketten reggelre vagyunk beosztva – kuncogtam, mire Perselus fintorgó arcot vágva elhajolt tőlem.

- Ezt inkább meg sem hallottam – mondta, én pedig hangosan felnevettem a reakcióján, ami aztán halk sóhajba ment át, ahogy a nyakamra tapasztotta ajkait.

____________________

*-gal jelölt területek a Harry Potter és a Félvér Herceg c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.