Perselus kíséretében megérkeztem Lumpsluck szobájához. Nagyon meglepődtem, amikor beléptem a tágas szobába, amit smaragdzöld, bíbor és aranyfüggönyök díszítettek, és nevetéssel, meg zenével volt megtöltve. Nem kis számban összegyűltek az emberek, akik az érkezésünkor felénk fordultak, de aztán folytatták tovább a beszélgetésüket, italok társaságában.

- Anabell, kedvesem! – sietett elém Lumpsluck, miközben egy mellette álló diák kezébe nyomta üres poharát, aki aztán megszeppenve nézett a professzora után. – Á, Perselus társaságában érkeztél! Kitűnő! Perselus ahogy hallottam sosem kedvelte a Griffendéleseket, azonban te lehetsz a kivétel! – kuncogott jókedvűen, mire Perselus fintorgó arcot vágott, de nem szólt semmit.

- Jó estét, Lumpsluck professzor, köszönöm a meghívást – szóltam illedelmesen, miközben kigomboltam a talárom.

- A partihoz illően öltöztél, öröm így látni, auror felszerelés nélkül! – bólogatott, majd elővarázsolt két boros poharat, és a kezünkbe nyomta. – Kedves egészségetekre! Á, Harry, kedves fiam! – csillant fel a szeme, majd az érkező öcsém elé sietett, aki Luna társaságában lépett be az ajtón.

- Ez gyorsabban ment, mint gondoltam – fordultam jó kedvűen Perselus felé, aki csak a szemét forgatta, majd felvont szemöldökkel megszagolta a manóborát.

- Megihatod az enyémet is, nekem folyosóügyeletem is van ma – nyújtotta felém, miután látta, hogy három korttyal megiszom a sajátom.

- Nem, nem! – toltam vissza a felém nyújtott kezét. – Egy belefér – mosolyogtam rá, mire sóhajtva egyet ő is gyorsan megitta a sajátját.

- A bort nem kéne ilyen gyorsan inni... – jegyezte meg Perselus.

- Szóval szerinted is alkoholistának tűnünk? – fordultam körbe az ismert arcokat keresve, majd amikor megláttam a felszolgáló Neville-t, mosolyogva odaintettem neki. A fiú, amikor meglátta, hogy Perselus mellett állok, majdnem kiejtette a tálcát a kezéből, amin különböző koktélok voltak.

- Szerencsétlen – morogta Perselus, amin felnevettem. Eközben megláttam a menekülésben lévő Hermionét is, akit csak a lebbenő göndör fürtjeiről ismertem fel.

- Szia, Bell! Nem láttad... öhm, jó estét, Piton professzor – fagyott le Harry, aki éppen kézen fogva húzta maga után az álmélkodó Lunát.

- Potter. – szólt unottan Perselus.

- Szia, Anabell – mosolygott rám bambán a szőke hajú lány.

- Szia, Luna – viszonoztam a mosolyt, majd az öcsém felé fordultam, aki utálkozóan nézett Perselus szemébe. – Kit keresel? – Harry felocsúdott, majd rám pillantott.

- Hermionét.

- Arra futott – mutattam a függönyök irányába.

- Rendben, még beszélünk – intett, majd elindult Hermionét megkeresni, Luna pedig meglátta Trelawney-t, így hozzá társult.

- Megyek, szétnézek. Tarts velem, vagy ha szeretnél, addig keresd meg az öcsédet – nézett rám Perselus.

- Rendben, utána megyek. Még majd találkozunk – hajoltam hozzá közelebb, majd észbe kaptam, hogy hol is vagyunk. – Jaj, bocsánat – léptem hátra gyorsan, mire Perselus jókedvűen horkantva elment tőlem, dagadó talárjával. Mosolyogva néztem utána, majd elindultam Harryt megkeresni, akit rövidesen megtaláltam egy függöny takarásában, Hermionéval.

- Hát itt meg mi folyik? – léptem melléjük, mire Hermione sikkantva felugrott.

- Ó, a szívbaj, Bell! – sóhajtott Hermione.

- Mégis kielől bújkálsz? – vontam fel a szemöldököm.

- Cormac McLaggen – vigyorgott Harry.

- Cormac... mégis miért? – lepődtem meg a válaszon.

- Vele akarta féltékennyé Ront – válaszolt ismét Harry a lány helyett, aki éppen dühösen fújtatott egyet, és keresztbe fonta a karját.

- Féltékennyé... mikről maradtam le? – vesztettem el teljesen a fonalat, miközben Hermione külsejét mértem fel. Teljesen zihált volt, mintha egész este futott volna.

- Ron összejött Lavender Brownnal, azzal az idegesítő fruskával, ezért féltékennyé akartam McLagennel tenni Ront – hadarta el Hermione. – Zacharias Smith mellett kellett volna döntenem...

- Te fontolgattad Zacharias Smith-t? – tátottam el a szám megborzadva.

- Én is ezt mondtam! – csapott a combjára Harry, hogy végre egyetért vele valaki.

- És azért nézel ki ennyire ziháltan, mert ti ketten...

- Istenem, dehogy! – rázta ki a hideg Hermionét, mire megkönnyebbültem.

- Csak megakart csókolni a fagyöngy alatt. Gróp hozzá képest egy finom úriember – húzta el a száját, mire fintorogva neki vetettem a falnak a hátam. – Mellesleg csodásan festesz, Bell – mosolygott rám, mire elégedetten kezdtem játszani a hajfonatommal, amit Tonks csinált.

- Köszi – mosolyogtam rá.

- Na jó, nekem innom kell valamit – emelte fel a függönyt Harry, majd elindult a mézsörök felé.

- Te hoztál magaddal partnert? – pillantott rám Hermione.

- Hát... mondhatni – vontam meg a vállam.

- Ó, itt jön Cormac! – kapott levegő után Hermione, mire szerencsére eltolódtak az újabb kérdések a partneremről, és Hermione ismét menekülni kezdett.

Sóhajtva kiléptem a függönyök mögül, majd utolsó lehetőségként elindultam Lumpsluck felé, aki éppen Harryt és Lunát tartotta sakkban. Legalább Harry szerzett mézsört.

- Ó, hát csatlakozol hozzánk, nagyon örülök! – csuklott Lumpsluck, aki mellől megragadtam egy újabb pohár manóbort az asztalról.

- Úgy tűnik – mosolyogtam rá, miközben belekortyoltam a poharamba.

- Ne settenkedj, Perselus, köztünk a helyed! * – a semmiből húzta közénk Perselust, aki megrökönyödve, de engedett a volt tanárának. – Épp Harry kivételes bájitalfőző képességeiről áradoztam! Persze a te érdemeidet se lehet elvitatni, hiszen öt évig tanítottad őt! * – belemosolyogtam a poharamba, miközben Perselus összeszűkült szemeit néztem, amik az öcsém arcát fürkészték. Persze, hogy őstehetség, hisz odaadtam neki a Félvér Herceg könyvét.

- Különös, én sosem éreztem úgy, hogy bármit is sikerült megtanítanom Potternek * – mondta gúnyosan az öcsémet vizslatva, aki helytében föld alá akart süllyedni. – Ellenben a nővérének úgy gondolom sikerült átadnom pár fortélyom...

- Akkor hát valóban őstehetség! * – lelkendezett Lumpsluck Harryre nézve. – Nem is csodálkozok, biztosan a nővére is nem egy dolgot megmutatott neki! Látnod kellett volna, Perselus az év elején készült élő halál esszenciáját! Egy diákom se készített még olyat első próbálkozásra, talán még te se, Perselus...

- Nocsak... * – susogta Perselus, majd Harryről felém fordult fagyos tekintettel. Ó, jaj. Tudja.

- Milyen tantárgyaid is vannak még, Harry? * – kérdezte Lumpsluck.

- Sötét varázslatok kivédése, bűbájtan, átváltoztatástan, gyógynövénytan... *

- Egyszóval auror szeretnél lenni, mint a nővéred! – lelkendezett Lumpsluck. – Olvastam a magáról szóló cikket, Anabell, lenyűgöző, hogy egymaga elkapta Greybacket! Egyszerűen hihetetlen! – koccintott velem váratlanul, majd megitta a maradék mézsörét. Nagyokat pislantva végül én is megittam az italom.

- Köszönöm, professzor.

- Szerintem nem kellene aurornak menned * – szólalt meg váratlanul Luna, mire minden szempár rászegeződött. – Az aurorok benne vannak a Rotfang-összeesküvésben. Azt hittem, ezt mindenki tudja. Belülről bomlasztják a Mágiaügyi Minisztériumot fekete mágiával és a fogínysorvadás terjesztésével. *

Olyan hirtelen ért Luna kijelentése, hogy félrenyeltem a manóborom, és fulladozni kezdtem. Perselus azonnal mellém lépett, és óvatosan megveregette a hátam, amitől rövidesen, de jobban lettem, így hálásan pillantottam rá egy másodperc erejéig, aztán visszafordultam Lunához.

- Luna, én is auror vagyok, és semmilyen... Rotfang-összeesküvésben nem vagyok benne – mondtam szórakozottan.

- Persze, hogy nem. Téged még nem avattak be – nézett rám úgy, mintha a legnagyobb butaságot mondtam volna.

- Válthatnánk néhány szót? – suttogta a fülembe Perselus, mire alig láthatóan bólintottam egyet, majd letettem az asztalra a poharam. Kifelé menet éreztem magamon Harry pillantását, azonban nem néztem hátra, csak követtem Perselust, akivel csak két folyosóval arrébb álltunk meg.

***

/Harry Potter szemszögéből/

Nem tudtam mit akar a denevér a nővéremtől, de ott hagytam a hozzám beszélő Lumpsluckot, Lunát és az éppen hozzánk érkező Trelawney-t, és utánuk siettem. A folyosón – köszönhetően Bell magassarkújának –, hallottam, hogy merre mentek, így követni tudtam őket, majd a hátam a falnak vetve, hallgatózni kezdtem, annak ellenére, hogy tudtam, nem szabadna. Amikor megálltak, óvatosan kilestem a fal takarásában.

- Megtudnád magyarázni az öcséd hirtelen keletkezett bájitaltan tehetségét? – fordult Bell felé szikrázó szemekkel Piton, mire Bell sóhajtott egyet.

- Igen, neki adtam a Félvér Herceg könyvét – tárta szét a karját. – Miért olyan nagy baj az?

- Hogy miért? – csattant fel Piton, Bell azonban nem hátrált meg, csak csodálkozva nézett rá. – Azért, mert veszélyes!

- Harry nem hülye! Nem fogja rosszra használni a könyvet!

- Csal az órákon!

- Nem csal, csak a Félvér Herceg recept átírását követi! – nevetett fel hitetlenkedve Bell. – Ahogy én is tettem! – eltátottam a szám, hogy ilyen nyíltan beszél Pitonnal.

- Nem érted!

- Nem, te nem érted! – egyik döbbenetből a másikba estem. Piton kevés lányt, vagy éppenséggel volt diákját tegezte, arról nem is beszélve, hogy Bell is ugyanúgy tegezte a volt tanárát. Amikor évelején felkísért a kapuhoz, azt hittem csak azért tegezte le, hogy felhúzza őt, azonban most egyáltalán nem úgy tűnt. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy Bell dühösen közelebb lépett hozzá, Piton pedig engedte neki. – Nincs abban semmi rossz, hogy végre nem fél a tanárától, és új módon főz bájitalokat!

- Na, és akkor mi lesz a sectumsemprával? – szólt gúnyosan. A szemem előtt felrémlett a macskakaparással írt átok neve, ami ellenségeknek szólt. – Vagy arról tán meg is feledkeztél, hogy mennyire impulzív tud az öcséd lenni, és akárkit megátkozhat vele? – Bell nyitotta a száját, hogy a védelmemre keljen, azonban vissza becsukta.

- Majd megmondom neki, hogy ne használja...

- Hogy ne használja? – nevetett fel dühösen Piton. – Ismered őt!

- Hiba volt, oké? – adta meg magát Bell. – Nem gondoltam át! Jót akartam neki! Megfogom őt győzni, ígérem! – Piton a fejét rázva fordult el tőle, és vett pár mély levegőt, mielőtt visszafordult volna felé.

Ekkor a mögülem nyíló folyosóról lépteket hallottam meg, így már nem tudtam tovább hallgatózni, és visszamenekültem Lumpsluck partijára.

Úgy éreztem, hogy nem egy kérdést fel kell majd tennem Bellnek, és féltem a válaszaitól.

***

- Ne haragudj, Perselus – néztem rá őszinte sajnálattal. – Tényleg beszélni fogok vele...

- Mindegy, hagyjuk – legyintett Perselus, próbálva elnyomni a dühét. – Remélem hallgatni fog rád az a bolond...

- Na! – szóltam rá ingerülten, mire Perselus jókedvűen elmosolyodott, aminek láttán nekem is elpárolgott a dühöm. – Mellesleg... ismered ezt a Félvér Herceget, hogy ennyi mindent tudsz róla? Vagy esetleg te is olvastad a bájitalkönyvét? – kérdeztem jó kedvűen, azonban Perselus arca komor maradt, amitől nekem is lehervadt a mosolyom. – Hé, mi a baj?

- Semmi, gyere, menjünk vissza a partira – fogta meg a kezem, azonban kirántottam az ujjai közül a kezem.

- Perselus, megígérted, hogy őszinte leszel velem! – szóltam figyelmeztető hangnemben, mire ő feszülten felsóhajtott.

- Én írtam azt a könyvet.

- Hogy mi?

- ÉN vagyok a Félvér Herceg! – emelte fel a hangját, miközben felém fordult, én pedig úgy éreztem magam, mint akire sóbálvány-átkot szórtak. – Most örülsz?

- Ezt nem hiszem el – motyogtam magam elé meredve. Perselus pedig dühösen felmordult. – Akkor onnan ismerték a halálfalók a harang testlebegtető bűbájt...

- Honnan tudod, hogy...?

- Pár évvel ezelőtt alkalmazták a muglikon, amikor a Kviddics Világkupa döntőn voltunk – néztem rá szomorúan, Perselus pedig lehunyta a szemét.

- Nem vagyok rá büszke...

- Szóval megtanítottad nekik – ráztam a fejem szomorúan mosolyogva.

- Akkor veszítettem el Lilyt. Köztük úgy éreztem magam, hogy tartozok valahová! – nézett rám kétségbeesetten. Anyám nevét hallva görcsbe ugrott a gyomrom, de nem szóltam semmit.

- Nem kell magyarázkodnod, Perselus. De nézz a szemembe – fordítottam az ujjaimmal az arcát felém. – Ugye megbántad? – kérdeztem halkan.

- Ha nem bántam volna meg, akkor nem kémkednék Dumbledore-nak és Főnix Rendjének – suttogta szomorúan. Elengedtem az arcát, majd lassan bebújtam a talárja alá, és úgy öleltem meg őt. Perselus megkönnyebbülten ölelt át, miközben orrát a fejem búbjának támasztotta, és egy csókot nyomott a hajamba.

- Köszönöm, hogy őszinte voltál – suttogtam, mire még szorosabban ölelt át, miközben a mellkasába fúrtam az arcom.

- Gyere, elébb hangokat hallottam a folyosóról, jobb lesz, ha visszamegyünk a partira – tolt el magától, majd megfogta a kezem, és úgy mentünk vissza a partira, ahol már nem voltunk együtt sokat, mert megjelent Draco Malfoy, akivel aztán elment, és elég dühösnek is tűnt. De nem is volt gond, mert úgyis nála töltöttem az éjszakát.

- Á... látom, Bellatrix nénéd megtanított az okklumenciára. Milyen gondolatokat próbálsz eltitkolni a mestered elől, Draco? *

Utána mentem a folyosón, azonban amikor ezt meghallottam, tudtam, hogy nincs ehhez közöm. Ha szabadna tudnom, akkor Perselus elmondta volna. Bíztam benne, és tudtam, hogy Dumbledore-nak úgyis elmond mindent, így visszasétáltam a partira, miközben nyakon csíptem a láthatatlanná tévő köpeny alatt az öcsémet is, akit hiába próbáltam visszavinni Lumpsluckhoz, tudtam, hogy úgyis amikor nem figyelnék, vissza kiszökne, hogy kihallgassa Perselust és Malfoyt.

***

- Nem érdekel Fred bal feneke... * – erre a mondatra léptem be Fred és George társaságában a konyhába, ahol Harry és Ron éppen kelbimbót pucoltak.

- Miről van szó? * – kérdezte jókedvűen Fred az ajtóból, miközben én és George beléptünk rajta, és szórakozottan néztük az öcséinket. – Odasüss, George, milyen aranyosak! Késsel pucolják a kelbimbót! *

- Két hónap és pár nap múlva betöltöm a tizenhetet * – morogta Ron sértődötten. – Ne félj, attól kezdve a pálcámmal fogom csinálni! *

- Ugyan, ne kapd fel a vizet, Ron – sétáltam el mellette, miközben felborzoltam a haját, amire Ron csak fújtatott egyet. Szórakozva könyököltem a pulton, miközben Harryt és őt figyeltem.

- Ronald öcsém, mi igaz abból, amit Ginny mesél rólad meg egy Lavender Brown nevű hölgyikéről? * – kuncogásba törtem ki George kérdését halva, miközben Ron füle teljesen elvörösödött.

- Mi közötök hozzá? * – kérdezte egy apró mosollyal az arcán.

- Ez ám az ütős válasz! * – gúnyolódott Fred, mire összeszűkült szemekkel néztem rá, arra célozva, hogy hagyja az öccsét békén. – Nem is tudom, hogy tudsz ilyen jókat kitalálni. Nos, öcsikém, igazából arra lennénk kíváncsiak... hogy miként került sor a dologra. *

- Miről beszélsz? *

- Balesetet szenvedett szegény lány? * – olyan hirtelen tört ki belőlem a nevetés, hogy már semmilyen módon sem tudtam volna elrejteni, így csak a számra csaptam a tenyeremmel, aminek láttán Ron szúrósan nézett rám. Ron Fred felé hajította a zöldségpucoló kést, azonban Fred röptében papírrepülővé változtatta, és jókedvűen meredt az öccsére. Miközben Mrs. Weasley belépett a szobába, és veszekedni kezdett Ronra, addig Harry mellém lépett.

- Beszélhetnénk? – kérdezte.

- Mindjárt! – fogtam meg csillogó szemekkel a vállát, miközben az ablakon meredtem kifelé. – Megérkezett Remus!

___________________________________

*-gal jelölt területek a Harry Potter és a Félvér Herceg c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.