Proudfoot helyettesített a nappali őrjáratomon, így elmehettem a Griffendél-Mardekár meccsre megnézni az új csapatot. Levélben értesítettem Dumbledore professzort, hogy szeretném megnézni a mérkőzést, ő pedig egyből másnap válaszolt, hogy ez csak természetes. Így – szerencsére – Hagrid fogadott engem a bejáratnál, és amíg bekísért a kastélyba, addig cseverésztünk egy jót.

Az épületben aztán elkellett rohannia, hogy valamilyen teendőt elvégezzen, így a lobogó taláromban, gyors léptekkel keresztül mentem a folyosókon.

- Merlin szakállára, Miss Potter! – hallottam egy csodálkozó hangot, mire érzelemmentes arccal megfordultam a hang irányába, amit hirtelen nem ismertem fel.

- Jó napot, McGalagony professzor – köszöntöttem illedelmesen, mégis közömbösen a volt házvezetőnőmet, aki csodálkozó arcot vágva mért végig tetőtől talpig.

- Négy hónapja láttam magát utoljára, mégis mintha teljesen megváltozott volna! – jött hozzám közelebb a smaragdzöld színű talárjában, ami ugyanúgy a földet súrolta, mint az én fekete talárom.

A torna, az okklumencia, az aurorképző és a két harc, amin átestem az elmúlt négy hónapban tényleg megváltoztatott. A Perselussal történtekről nem is beszélve. Én magamon is észrevettem, hogy az eddiginél is jobban megkomolyodtam és úgy éreztem, hogy felnőttem.

- Nos, köszönöm szépen, professzor – húztam apró mosolyra a szám. – A Roxfortban minden a régi? Maga jól van? – érdeklődtem kedvesen.

- Én jól vagyok, köszönöm – biccentett mosolyogva. – A Roxfort manapság viszont évről évre változik. Gondolom hallott Katie Bell balesetéről...

- Hogy micsoda? – rökönyödtem meg. – Nem, nem hallottam róla!

Jó barátnőm volt az elmúlt években, azonban amióta elhagytam Roxfortot sajnos nem kerestem őt. Kérdéses, hogy vajon Angelinával és Aliciával tartotta-e a kapcsolatot...

- Ó, azt gondoltam, hogy az öccse levélben beszámolt magának róla – csodálkozott McGalagony. Felhúztam az elmém köré az okklumencia pajzsomat, hogy semmit sem tudjon leolvasni az arcomról. Már rossz szokásommá vált.

- Az öcsémmel volt egy vitánk, ami bizonyára befolyásolhatta ennek elmondását – mondtam érzelemmentesen. – Mi történt Katie-vel? – kérdeztem.

- Valaki Imperius-átkot hajtott rajta végre, és átadott neki egy elátkozott nyakláncot, amit sajnálatos módon megérintett, és csak a szerencsén múlott az élete – rázta a fejét hitetlenkedve.

- Ez mégis mikor történt? – kérdeztem, miközben belesajdult a szívem, hogy Katie megsérült.

- A roxmortsi kirándulás után...

- Ó, ha szolgálatban lettem volna... – dörzsöltem meg az orrnyergem morgolódva.

- Jöjjön, tartson velem a mérkőzésre – simította meg a karom, mire beleegyeztem. – Mellesleg gratulálni szeretnék, hogy sikerült aurorvizsga! – mosolygott rám büszkén. – Nagyon kevés ember jutott be, ahogy hallottam.

- Köszönöm. Nos, igen, elég nehéz volt, nem tagadom – mondtam őszintén.

Ekkor a Mardekár csapata haladt el mellettünk, akik a pálya felé igyekeztek. Páran hátranéztek rám és füttyentettek egyet, míg Blaise, aki szintén közöttük volt csúnyán rájuk nem nézett, így elhallgattak. Intett egyet felém a fiú, mire mosolyogva visszaintettem neki. Meglepetésemre azonban Malfoyt nem láttam a játékosok között.

- Szabad kíváncsiskodnom? – kérdezte pajkos mosollyal McGalagony.

- Csak tessék – nevettem fel.

- Együtt van még Mr. Zambinivel? – kérdezte az arcomat fürkészve, azonban nem tudott volna róla semmit sem leolvasni.

- Már egy ideje nem. A Barty Kuporos incidens után szakítottam vele – mondtam komoly arccal, mire McGalagony szomorkásan sóhajtott egyet.

- Néha meg is feledkezek róla, hogy maga is mennyi mindenen ment át... – célzott arra, hogy az öcsém van mindig előtérben.

- Sokan megfeledkeznek róla – horkantottam fel, ami nem jó ötlet volt, mert McGalagony ismét vizslatni kezdett engem, és próbálta megtalálni a megfelelő szavakat. - Öröm volt magával beszélgetni, tanárnő, azonban, ha nem bánja...

- Csak nem Anabell Pottert látom személyesen? – lehunytam a szememet, amiért megint összefutottam valakivel, azonban amikor megfordultam közömbös arccal bámultam a nagy hasú, kopaszodó férfi felé, akire bármennyire is próbáltam visszaemlékezni, nem tudtam hol találkoztunk ez előtt. – Végre találkozhatunk élőben! Sokat hallottam ám magáról! Horatius Lumpsluck professzor – nyújtotta felém a kezét, mire összeállt a kép.

- Ó, örvendek – ráztam meg a kezét a vigyorgó bájitaltan tanárnak.

- Csak gratulálni tudok, hogy két hónap alatt sikeresen letudta tenni az aurorképzőt! Nem kis teljesítmény! – dicsért meg, és már nyitottam volna a szám, hogy megköszönjem, azonban tovább folytatta. – Hallottam róla, hogy kviddicsben is remek hajtó volt! A híres Potter testvérpár! Levagyok nyűgözve! Na és, hogy mennyire kitartóan harcolt a minisztériumban, júniusban... előtte pedig kiváló RAVASZ-t tett négy tantárgyból!

- Ez... ez nagyon kedves, tényleg – jöttem zavarba, és nehezemre esett fenntartanom az okklumenciámat.

- Csak a végén nehogy a fejébe szálljon, Miss Potter – hallottam meg egy gúnytól csöpögő hangot, amitől valamiért megkönnyebbülés futott rajtam végig.

- Nem fog, tanár úr – fordultam meg, megnyomva az utolsó két szót, mire Perselus szeme összeszűkült.

- Örültem a találkozásnak, Miss Potter – mosolygott rám utoljára McGalagony, mielőtt elindult felfelé a kilátóhoz, otthagyva engem a két tanárral. A meccs már perceken belül kezdődhet, mi lesz, ha lemaradok róla?

- Kérem, jöjjön el az egyik partimra! A legközelebbit karácsony előtt tartom! Általában csak diákok számára áll fenn ez az esemény, azonban szoktam hívni vendégeket is, magát pedig sajnálatos módon nem volt szerencsém tanítani. Miss Potter, örömmel töltene el, ha megismerhetném magát! Mindenképp küldeni fogok egy meghívót! – mosolygott rám csillogó szemekkel Lumpsluck, majd elindult felfelé a Mardekár kilátójához, mire én és Perselus kettesbe maradtunk.

- Lassan felérsz az öcséd hírességi szintjére – szólt gúnyosan.

- Kapd be, Perselus – vágtam rá reflexszerűen, azonban valahogy nem haragudtam meg Perselus beszólására, és a sajátomat sem sértésnek szántam. A közömbös arckifejezéséből nézve ő sem vette annak, sőt, mintha egy apró mosolyt véltem volna felfedezni szája szélén.

Ekkor a pályára kisétáltak a zöldben tündöklő Mardekárosok és a vörös talárt viselő Griffendélesek, seprűvel a kezükben.

- Győzzön a jobbik – emeltem meg a szemöldököm, mire Perselus csak a szemét forgatta, és elindult a kilátókhoz. Miért volt ennyire jó érzés csipkelődni vele?

Az első adandó alkalommal ráfogsz mászni, fogadok két galleonba!

Felmásztam a lépcsőkön a Griffendélesek kilátójába, majd a legelső sorban kellemesen meglepődtem, amikor Hermione foglalt nekem helyet. Átöleltem a vállát, ahogy leültem mellé, majd a pályát vizslatva felmértem az új játékosokat. Hermione közben ismertette is velem őket: Urquhart lett az új csapatkapitány, Malfoy maradt fogó, azonban lebetegedett, így Harper helyettesítette őt. Vaisey lett az egyik új hajtó, azonban előző nap csúnyán eltalálta egy gurkó, így őt is helyettesítették.

A Griffendélesek közül mosolyogva néztem, hogy Ginny végre bemutatja tehetségét, mint hajtó, Demelza Robbinssal együtt, aki szintén ügyes játékosnak nézett ki. Jimmy Peakes és Ritchie Coote lett a két új terelő, azonban Fred és George közelébe se érhettek. Furcsa volt új terelőket látni az ikrek után. Katie helyét Dean vette át, amíg fel nem épül a lány, és meglepődtem azon, hogy nem is olyan rossz játékos. Azonban, aminek a legjobban örültem, hogy utánam és Angelina után Harry kapta meg a csapatkapitány szerepét, és nem hibázott a csapatalakításában.

- Á, már látjuk is a Mardekár első gólszerzési kísérletét. Urquhart végigröppen a pálya fölött, és... * – levegő után kaptam, amikor Ron sikeresen kivédte a kvaffot. – ...és Weasley kivédi, hát igen, neki is lehet néha szerencséje... * – szúlt gúnyosan Zacharias Smith, az új kommentátor. Mindig is ellenszenves volt a fiú, nem értem miért őt választották erre a szerepre.

- Ja, szerencséje – morogta Hermione, mire kérdőn rápillantottam.

- Harry szerencselét tett a töklevébe – sóhajtott ingerülten, mire felvontam a szemöldököm.

- Biztos nem – vágtam rá, mire Hermione kérdőn rám meredt. – Harry szereti Ront, de a Felix Felicist nem áldozná fel egy Griffendél-Mardekár meccsért – mondtam egyszerűen, mire Hermione gondolkodóba esett.

Azonban én már nem figyeltem se a lányra, se a meccsre. Szemközt a távolban megláttam Perselus Pitont, aki szintén az első sorban ült, és ha a szemem nem csalt, akkor ő is engem nézett. Nem, biztos nem engem néz. Túl messze vagyok, hogy megállapítsam engem néz-e.

- Valami fergetegesen játszanak! Coote nagyon jó terelő! – hallottam Hermione izgatott hangját, azonban én még mindig a távolba meredtem Perselusra, miközben éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben kezd verni.

- Figyelj, Hermione, mindjárt jövök – motyogtam az orrom alatt a rosszullét szélén állva.

- Hé, jól vagy? Totál ki vagy sápadva – kerekedett ki Hermione szeme, ahogy felém fordult.

- Persze, persze... csak kell egy kis séta és rendbe leszek... mindjárt... mindjárt jövök – álltam fel, miközben még mindig Perselust fixíroztam a Mardekárosok kilátóján. Miért csinálja ezt velem?

Lobogó talárommal lesiettem az emelvényünkről, hogy két szinttel lejjebb megálljak a lépcsőn és a gerendának dőlhessek, ami az emelvényt tartotta.

Szándékosan csinálja ezt velem. Tudja, hogy ő a gyengepontom.

Ahogy ezt végig gondoltam, azzal ő meg is jelent a lépcsőalján, mintha csak gondolatban hívtam volna őt magamhoz.

- Miért csinálod ezt velem? – kérdeztem halkan, amikor velem szemben megállt. Perselus nem válaszolt, csak közelebb lépett hozzám. Csak centiméterek választottak el egymástól, és leheletéből úgy vettem észre, mintha lángnyelv whiskyt fogyasztott volna. – Te ittál? – kérdeztem csendesen, miközben kerültem a pillantását. Tudtam, ha a szemébe nézek, onnan nem lesz visszaút.

- Nem csak te fojtottad az elmúlt időben alkoholba a bánatod – szólt keserűen, mire végre a szemébe néztem. – Az egyik alkalommal, amikor a Szárnyas Vadkanban ittál, én is ott voltam. Csak csuklya volt a fejemen, így nem vehettél észre – felemelte a kezét, hogy végig simíthasson az államon, majd az arcomon. Lassan hátra nyúlt és kivette a hajamból a hajgumit, hogy a vállamra omoljon hullámos vörös hajam.

Ezúttal már én sem bírtam ki és felemeltem a kezem, hogy megérinthessem az arcát. Pont ugyanolyan volt, mint amire emlékeztem.

- A tiéd vagyok – suttogta, amitől elállt a maradék lélegzetem is. Emlékeztem rá, amikor én mondtam ezt neki. Azonban sosem gondoltam volna, hogy ugyanezt ő is kimondja.

Nem bírtam tovább. Ez volt a végső lökés. Rányomtam a szám Perselus forró ajkaira, ő pedig azonnal viszonozta, habozás nélkül. Átkaroltam a nyakát, ő pedig közelebb préselődött hozzám, a fagerendának nyomva engem. Abban a pillanatban semmi más nem számított, csak hogy visszakaptam őt. Úgy éreztem, hogy végre megtudom neki a hazugságát bocsájtani, és a múltkori szavaiból ítélve ő engem választott anyám emléke helyett. A saját halott anyámmal harcoltam egy férfi felett, akit az anyám sosem szeretett...

Ez a gondolat egy kicsit megtántorított, azonban Perselus keze ahogy felemelte a bal lábam, hogy még közelebb lehessen hozzám elvonta a figyelmem. Átkaroltam bal lábammal őt, és megéreztem Perselus férfiasságát. Ő közben letért a nyakamhoz és a forró csókjaitól szinte felizzottam. Annyira hiányzott...

Megszólalt a meccs végét jelző sípszó, azonban Zacharias Smith közömbös hangját elnyomta a Griffendélesek örömkiáltásai.

Elszakadt tőlem Perselus és kissé zihálva mosolygott rám.

- Mind a kettőnknek most máshol van dolga... de még találkozunk – mondta, miközben egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra. Mind a kettőnknek nehéz volt az elválás, azonban igaza volt. A következő pillanatban, ahogy ő eltűnt, lerobogtak a Griffendélesek, az élükön Hermionéval.

- Lemaradtál a meccs feléről! – sopánkodott.

- Ne aggódj, lentről figyeltem, éppen felfelé tartottam – mosolyogtam rá, miközben gondolatban megpofoztam magam, amiért hazudtam neki.

- Gyere, megkeressük a fiúkat – fogta meg a kezem, miközben sietősen mentünk lefelé. – Mellesleg, minek engedted le a hajad? – pillantott rám, mire éreztem, hogyha nem okklumentálnák akkor nagyon elpirulnák.

- Szorított a hajgumi. Mindjárt visszateszem – engedtem el a kezét, majd menet közben amennyire csak tudtam, megcsináltam a hajam.

Pont akkor értünk oda, amikor Ginny belerepült a szónoki emelvénybe, ami ettől összezúdult, Zacharias Smith pedig a deszkák között vergődött. Hangosan felnevettem ennek láttán, és már indultam volna Harry felé, azonban ő Ginnyt részesítette előnyben, és szorosan átölelte őt.

- Ööö... – önkéntelenül is kiengedtem magamból a zavarodottságomat jelző hangot.

- Igen. Harry azt hiszi vakok vagyunk és nem mondja el senkinek sem, hogy beleesett Ginnybe – válaszolt Hermione, mire csak a fejemet ráztam vigyorogva. Kicsit sem csodálkoztam, hisz Ginny gyönyörű és vagány, ráadásul mindig is közel állt Harryhez.

- Gratulálok nektek! – értünk oda, mire mindenki ünnepelve fogadott engem. – Nagyon ügyesen játszottatok, le a kalappal! – néztem rajtuk végig, majd az öcsémre pillantottam. – Jó kapitányotok lett – kacsintottam rá, mire Harry szélesen elmosolyodott.

- Buli a klubhelyiségben! * – rikkantotta Dean, mire megindultak a csapattagok, csak Ron és Harry maradt utolsónak, Hermionéval együtt, hogy még válthassunk pár szót.

A Mardekár kilátója felé pillantottam, ahol éppen Perselus sétált el Lumpsluck társaságában. Összetalálkozott a tekintetünk, de mind a ketten elkaptuk pár másodperc után a szemünket egymásról, mint két kisgyerek. Önkéntelenül is elmosolyogtam, aminek láttán Harry azt hitte, hogy a meccs miatt vagyok annyira boldog.

***

- Megjöttem – nyitottam be a szobába, amibe pár perccel ezelőtt érkezhetett Tonks is meg.

- Na milyen volt a meccs? – kérdezte, miközben levette magáról a talárját.

- Győzött a Griffendél, mellesleg... – léptem az asztalhoz, aminek a fiókjából kihalásztam egy kiszsákot és kivettem belőle két galleont. – Itt a két galleonod – dobtam a markába. Tonks először értetlenül nézett rám, majd ahogy eszébe jutott a fogadalmunk tiszta szívből, jó hangosan felnevetett, én pedig az ágyamra ugrottam, hogy a párnámba nyomhassam a fejem.

- Attól még az én fogadásom is áll! – morogtam, azonban belekellett vigyorognom a párnámba, miközben hallgattam Tonks meg nem szűnő nevetését.

____________________________________

*-gal jelölt területek a Harry Potter és a Félvér Herceg c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.