- Mi ütött beléd, bolond patkány? Nyughass... AU! Megharapott! * 

- Ne kiabálj * - szólt rá suttogva Hermione. - Caramel bármelyik percben kijöhet...*

- Azt sem értem, én minek jöttem ki veletek...most komolyan elhoztatok Csikócsőr kivégzésére? Szívtelenek vagytok... Ron, a szentségit, engedd már szabadjára azt a patkányt!

A következő pillanatban megjelent Csámpás, Hermione macskája, amitől Makesz már nem bírta tovább. Kiszabadult Ron markának szorításából és futásnak eredt. Őt követte Csámpás, a macskát pedig a láthatatlanná tévő köpeny alól kifutó Ron.

Mi is szaladni kezdtünk, de Ron lekörözött minket a hosszú lábaival és csak nagyon nehezen értük be őt.

- Gyere * - zihálta Hermione. Arcán fellelhető volt a félelem, hogy még egyszer nem akarja a barátját a macskája miatt elveszíteni. - Bújj vissza a köpeny alá... Dumbledore és a miniszter... mindjárt kijönnek... *

Harry és én vettük észre először a felénk közeledő állatot. Egy fekete, nagy bestia közeledett az irányukba és nem éppen barátságosnak volt mondható. A kutya ránk morgott, majd egyenesen Harryre ugrott, aki elterült a földön. A pálcámmal azonnal egy taroló átkot küldtem a kutya felé, de nem talált és az állat tovább lendülve megragadta Ron lábát, majd vonszolni kezdte. Harry felkelt és a barátja után akart rohanni, de valami olyan lendülettel ütötte le, hogy egy hatalmasat koppant a földön. Őt pedig én és Hermione követtük egy-egy apróbb sikollyal.

- A fúria fűz! - realizáltam fájdalmasan a fejemet simogatva, miután a földre érkeztem és hunyorogva a sötétben próbáltam kivenni Harry és Hermione alakját. Mind a ketten fájdalmasan felnyögtek tőlem balra, így megnyugodtam, hogy nem tűntek el. - Harry! Segítséget kell hívnunk, nem cselekedhetünk önfejűen! - mondtam felkelve, majd Hermione hevesen bólogatva pattant fel Harry mellől.

- Segítség nélkül oda se tudunk menni a lyukhoz... * - tette hozzá Hermione.

- Ha a kutya bejutott, nekünk is sikerül * - zihálta Harry, mire felnéztem a fára. Az ágai összevissza csapkodtak és szinte éreztem a hegyes és erős ágait ahogy ismét belém csapódnak.

- Lehetetlen! - mondtam. Hermione mellettem szinte már toporzékolt a félelemtől.

- Istenem, segítsen már valaki * - suttogta kétségbeesetten. Csámpás, akit eddig észre sem vettünk, hogy még ott van velünk, hirtelen a fa felé iramodott olyan bátran, minthogyha nem éppen egy halálos fúriafűznél sétálgatna. Mihelyst odaért a mancsát felemelve a fa egyik gyökerének görcsére tette, mire a fa mozgása lelassult.

- Mi a franc - döbbentem le.

- Csámpás! * - suttogta Hermione. - De hát honnan tudta, hogy...*

- A kutya a barátja * - zihált még mindig Harry, de nem úgy tűnt, hogy a fájdalomtól. - Láttam őket együtt. Gyertek! - indult meg Harry, mi pedig további szó nélkül követtük őt.

***

A sötét és szűk járat, ahol sétáltunk nagyon hosszú volt. A feketeségben és a néma csendben semmi mást nem lehetett hallani, csak a gyorsan verő szívünket és a lélegzetvételünket.

- Hova vezethet ez a járat? * - kérdezte Hermione, miközben én a pálcámat előre szegezve egy lumos segítségével mentem legelöl. Harry szerette volna a sort vezetni, viszont én nem engedtem neki. Közülünk én vagyok a rangidős, nekem kell őt védelmeznem, nem fordítva.

- Fogalmam sincs - suttogtam Hermione kérdésére válaszolva.

- A Tekergők Térképén egy része az útnak felvan tüntetve, de Fred és George szerint még soha senki nem ment végig rajta...bizonyára Roxmortsba vezet...

- Egyszer terveztünk rajta végig menni - suttogtam Harrynek. - De lebeszéltem őket róla. Most már látom, hogy nagyon jól is tettem - a fejem még mindig hasogatott a hirtelen földet éréstől, de igyekeztem nem foglalkozni vele. A többiek is hasonlóképp lehettek, de nem volt időm kérdezgetni őket az állapotukról. Több kilométerre is nyúlhatott ez a járat és mindannyian kezdtünk kimerülni.

Hirtelen megérkeztünk egy nyíláshoz, ami előtt megtorpantam, így a többiek is mögöttem. Harry és Hermione mellém lépett, majd mindannyian hadakozva önmagunkkal néztük a bejáratot. Végül egy nagy levegőt véve ismét elindultam, miután megállapítottam, hogy nem hallok semmilyen neszt.

Egy lakatlan, romos helyiség tárult fel előttünk. Minden tárgy összetörve hevert itt-ott, a falak már szinte összedőlőben voltak és a padlón is ismeretlen foltok voltak. Elindultunk az egyik szoba felé, aminek ajtaja nyitva volt és az emeletre vezetett.

Hirtelen Hermione megragadta Harry és az én karom, majd suttogva beszélni kezdett.

- Szerintem ez a Szellemszállás. *

- Igen, szerintem is - értettem vele egyet, miközben lábujj hegyen lopakodtunk. Valami hirtelen megreccsent a felettünk lévő emeleten, mire megtorpantunk. Valaki tartózkodott a házban. - Lehetetlen, hogy a kutya alatt így nyikorogjon a padló - suttogtam az ajkamba harapva, mire Hermione és Harry falfehér arccal jöttek utánam. Ahogy felértünk az emeletre kórusban oltottuk el a pálcánk végén lévő kis fényforrást, majd közelebb sétáltunk az előttünk lévő, résnyire nyitott ajtóhoz. Mielőtt még én kitárhattam volna, Harry félrelökött, majd a pálcáját előre szegezve berúgta az ajtót.

A szobában egy hatalmas baldachinos ágy volt, aminek a függönyei összevissza voltak szaggatva. Az ágy közepén ott feküdt a doromboló Csámpás, az ágy mellett a padlón pedig Ron a látszólag törött lábát szorongatta. Harry és Hermione azonnal odarohantak Ronhoz, miközben én körbe fordultam a szobában.

- Jól vagy, Ron? *

- Hol van a kutya? * - az agyam kattogott a kusza gondolatoktól, miközben próbáltam összerakni egy képet. Miért rángatná egy kutya el Ront? Vagy miért nem hagyta csak a földszinten őt? Miért nem tépte szét őt azonnal? 

- Az nem kutya * - sziszegte Ron összeszorított fogai között. Az nem kutya... hogyan jutott be Sirius Black a kastély környékére?

- Csapdába csalt minket - suttogtam ahogy realizáltam a történteket. - Sirius Black egy animágus!

Az ajtó becsapódott, majd mögüle egy csontváz vékony, csimbókos hajú vigyorgó arc tárult elénk. A szeme megcsillant ahogy végig mért minket és csontváz kezét, amiben pálcáját tartotta előre szegezte egyenesen rám.

- Capitulatus! - én gyorsabb voltam, viszont Black hihetetlen gyorsasággal elugrott a varázslat elől, így a vörös fénycsóva a falba ütközött.

- Capitulatus! - megszerezte a pálcámat, majd ezután Harryét és Hermionét is. Ron pálcáját használta ellenünk. Tekintetemmel azonnal a menekülő útvonalakat kezdtem el felmérni, de az egyetlen megoldás az ablak lett volna, viszont túl magasan voltunk ahhoz, hogy csak úgy kiugorjunk, az ajtónál pedig Black állt.

- Tudtam, hogy eljössz a barátod után * - mondta rekedten, mire újult erővel sepert rajtam végig a félelem.

- Harryt ne! - álltam azonnal az öcsém elé.

- Ha megakarja ölni Harryt, velünk is végeznie kell! * - állt fel bukdácsolva Ron az ágy mellől és szinte már az összeesés környékezte fájdalmában.

- Feküdj le * - szólt csendesen. - Ne tedd még jobban tönkre a lábad... * - meglepődtem Black szavain és csak nagyokat pislogtam az ő irányába.

- Nem hallota, mit mondtam? * - Ron Harry mellé ugrált az egyik lábán, de már Harrybe kellett kapaszkodnia, hogy ne essen össze. - Mind a négyünket meg kell ölnie!

- Ma este itt csak egyvalaki fog meghalni * - húzta széles vigyorra a száját, mire éreztem, hogy a vér kifut az arcomból a düh pedig egyre jobban szétárad bennem.

- Hagyja békén az öcsémet! - emeltem fel a hangom dühösen, mire Black elkerekedett szemekkel nézett rám, mielőtt Harry a hátam mögül fel nem szólalt volna és lépett volna mellém.

- Miért?! * - sziszegte. - Már nem szeret gyilkolni? Amikor megölte Pettigrew-t, nem érdekelte, hány mugli hal meg vele együtt! Azkabanban lett ilyen finnyás? *

- Harry, hallgass! * - vágtuk rá egyszerre Hermionéval.

- Megölte a szüleinket! - ordította Harry és ekkor kirángatta a kezét Hermione és Ron szorításából, majd félre lökött engem és egyenesen Sirius Blackre támadt. Harry teljes erejéből halántékon vágta a férfit, aki nem számított a támadásra, majd a falnak esve Harry ütötte mindenét, amiét csak érte. Ezután a döbbenetünkből akkor ocsúdtunk fel, amikor Black elkapta Harry torkát. Hermione odafutott és teljes erőből megrúgta a férfit, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy lerángassam róla Harryt. Eközben Ron is ütlegelni kezdte a férfit.

Amikor Harryt sikeresen elválasztottam Blacktől kitépte magát a karjaim közül és elkapta az egyik padlón guruló pálcát, majd egyenesen a férfi szíve felé irányította azt. Hermione és Ron sietve elléptek Blacktől, miközben az öcsém hisztérikusan lihegve tartotta a pálcát a férfi felé.

- Meg akarsz ölni, Harry? * - suttogta.

- Hogy van mersze?! - emeltem fel ismét a hangom hisztérikusan. - Hogy van mersze ilyet kérdezni mindazok után, amit tett?! Maga miatt haltak meg a szüleink! - kiabáltam Harry mellé lépve.

- Nem tagadom, de nem tudtok mindenről...

- Eleget tudunk! - kiabáltuk egyszerre Harryvel.

- Hallgassatok végig...Harry, megbánod, ha elhamarkodottan cselekszel...

- Lehet, hogy ő igen, de én nem! - emeltem fel a földről az én pálcámat, majd Harry karját félre lökve egyenesen Sirius Blackre szegeztem a pálcám. Hirtelen Csámpás került ismét a képbe és felugrott a férfi mellkasára, pontosan oda ahová a pálcát szegeztem. Black és én is meglepődve néztük a macskát, majd a számat undorodva elhúztam.

- Menj már innen, bolond macska! - suttogtam fortyogva, de a macska csak azért sem mozdult. - Sicc! - próbálkoztam, de Csámpás a sárga szemeivel felnézett rám és nem tágított. Sirius Black rezzenéstelen arccal nézett rám, majd Harryre, aki mellettem állva szintén rászegezte a pálcáját, amikor észrevette a tétlenségem.

Képtelen voltam rá.

Hirtelen egy újabb hang ütötte meg a fülünket, mintha valaki a házban sétálna és a szívem nagyot dobbant, bár nem tudtam eldönteni, hogy a félelemtől vagy az örömtől.

- ITT VAGYUNK! * - sikított fel Hermione szinte már megkönnyebbülten. - AZ EMELETEN! SIRIUS BLACKKEL! IDE, GYORSAN! * - ordította torka szakadtából. Black riadtan megmozdult, miközben Csámpás majdnem leesett róla, az ajtó pedig kicsapódott.

- Hagyd, Harry! Hagyd! - próbáltam leereszteni Harry kezét, aki még mindig makacsul Blackre célzott a pálcájával. Az érkező Lupin professzor azonnal felmérte a helyzetet és egy gyors mozdulattal elvette Harrytől, tőlem és a többiektől a pálcát. Harry kissé megkönnyebbült, hogy nem kellett megtennie, de tekintete emellett bánatos is volt. Gyorsan magamhoz öleltem a fiút és éreztem ahogy egy könnycsepp kibuggyan a szememből, de próbáltam takarni azzal, hogy Harry talárjába fúrom az arcom.

- Ő hol van, Sirius? * - azonnal felpattant a kérdést hallva a szemem és elléptem Harrytől. Sirius Black érzelemmentes arccal bámult vissza Lupinra. Másodperceken keresztül bámult Lupinra, majd lassan felemelte a kezét és Ronra mutatott, amitől mindannyian levegő után kaptunk.

- De hát akkor... * - Lupin feszülten meredt Blackre, mintha az érzelemmentes arcáról próbálna olvasni. - ...akkor miért nem mutatkozott meg eddig? Csak nem azért... * - Lupin szeme hirtelen elkerekedett és minden porcikája döbbentséget sugalt. - Csak nem azért, mert ő tette? Cseréltetek... és nekem nem szóltatok róla? *

- Lupin professzor...mégis miről... - nem tudtam befejezni a kérdésem, mert Lupin a kezét kinyújtva Black felé felsegítette, majd testvéri szeretettel átölelte őt, mire szaggatottan levegő után kaptam.

- EZ NEM LEHET IGAZ! * - sikította Hermione, aki ezután bosszúsan Lupin felé bökött, aki elengedve Blacket nézett rá vissza. - Maga...maga...*

- Hermione...*

- Maga és ő! *

- Hermione, nyugodj meg...*

- Nem szóltam senkinek! * - visította. - Végig fedeztem magát... * - nehezen szedve a levegőt fordultam Hermione felé, hogy mégis mi fog ebből kisülni, de legbelül már tudtam, hogy mit fog mondani a lány.

- Hermione, kérlek, hallgass meg! * - emelte fel a hangját Lupin is. - Megmagyarázom! *

- Maga nekünk ne magyarázzon semmit! - förmedtem rá könnyes tekintettel. - Megbíztunk magában, közel engedtük magunkhoz! - csuklott el a hangom.

- Megbíztunk magában! - suttogta Harry az én szavaimat. - És maga végig az ő oldalán állt! *

- Ez nem igaz * - rázta meg a fejét Lupin. - Az elmúlt tizenkét évben nem tartottam a barátomnak Siriust, de ennek most vége. Megmagyarázom...*

- NEM! * - ordította Hermione. - Harry, Bell, egy szavát se higgyétek! Ő segített Blacknek bejutni a kastélyba! Ő is Harry, a te halálodat akarja! Ez az ember egy...

- ...egy vérfarkas - fejeztem be Hermione helyet, majd nyeltem egyet. Néma csend állt be a szobába.

- Te is...te is tudtad? - lepődött meg Hermione.

- Hát persze! Mindig teliholdkor beteg! A mumusa is egy hold! - mondtam dühösen. Ron eközben megpróbált felállni, de felnyögve visszahanyatlott a földre. Lupin elindult felé, hogy segítsen neki, de Ron hátrahőkölt.

- Hozzám ne érj, vérfarkas! * - még engem is szíven ütött a mondat, de mégsem tudtam bűntudatot érezni a tanár iránt.

- Mióta tudjátok? - kérdezte felváltva rám és Hermionéra nézve.

- Régóta * - suttogta rekedten a lány. - Mióta megírtam azt a dolgozatot Piton professzornak...*

- Én is akkor tudtam meg - fordítottam el a fejem.

- Perselus boldog lesz, ha megtudja * - bólintott keserű gúnnyal.

- Már akkor szólnunk kellett volna mindenkinek, amikor megtudtuk - ráztam a fejem.

- De hiszen tudják * - vont vállat Lupin. - Legalábbis a tanárok. *

- Dumbledore tudta, hogy maga vérfarkas, és mégis felvette? * - hülledezett Ron. - Elment az esze? * - kérdezte Ron azt, ami mindenkinek a fejében járt.

- Több kollégám is ezen a véleményen volt * - bólintott Lupin. - Bizonyos tanárokat Dumbledore csak nagyon nehezen tudott meggyőzni róla, hogy megbízható vagyok...*

- ÉS MEKKORÁT TÉVEDETT! MAGA VÉGIG SEGÍTETT NEKI! * - kiabálta Harry, miközben Blackre mutatott.

- Nem segítettem Siriusnak * - szólt Lupin. - Ha végighallgattok, azt is elmondom, miért... *

- Először tegye le a pálcáinkat! - mondtam komoran, Lupin pedig habozás nélkül eltette a pálcákat.

- Tessék: fegyvertelenek vagyunk. Most már meghallgattok? * - kérdezte türelmesen Lupin. Harry válaszadás helyett végig mérte a tanárt és feltette az első kérdését.

- Ha nem segített neki, akkor honnan tudta, hogy itt vagyunk? - kérdezte Harry, miközben gyűlölködő pillantásokat küldött Black felé velem együtt.

- A Tekergők térképe - válaszoltam meg Lupin helyett, mire ő rábólintott.

- Tudja, hogyan működik? * - tette fel az újabb kérdését Harry gyanakvóan.

- Még szép, hogy tudom * - legyintett türelmetlenül. - Részt vettem at elkészítésében. Én vagyok Holdsáp. *

_____________________________________________

*-al jelölt részek a Harry Potter és az Azkabani Fogoly c. könyvből származik, minden érdem J. K. Rowlingot illeti.