Túl voltam az első harcomon aurorként, az első nyomozásomon és jelentés írásomon. Mivel két nap alatt elvégeztem minden dolgot, ami ekörül az esemény körül zajlott, és a jelentésem is elég részletes volt, Robardson adott egy szabadnapot. Úgy terveztem, hogy délelőttig alszok, és délután végre ellátogatok az Odúba egy tea erejéig, azonban már reggel kilenckor keresztül húzták a számításaimat, mivel egy bagoly kopogott az ablakomon.

- Ezt nem hiszem el – nyögtem a párnámba, majd felkeltem az ágyból. Kinyitottam az ablakot, utat engedve Pulipintynek, aki büszkén csipogva körözött felettem. – Na, gyere már ide! Fáradt vagyok most ehhez! – ugráltam kinyújtott kézzel a bagoly után, majd nagy nehezen elkaptam az apró termetű madarat, és sikeresen leoldottam róla a levelet.

Amikor kibontottam meglepődve olvastam Remus kézírását.

Este hatkor gyűlés. Ha eltudsz munkából szabadulni, gyere el.

Remus

Egy nagy sóhajjal dőltem vissza az ágyra, és olvastam újra a sorokat. Miért nem bírt ez legalább délig várni?

Természetesen ezután már nem tudtam visszaaludni, mert elfogott az izgalom, hogy részt vehetek az első hivatalos Főnix Rendje gyűlésen, majd azt követően azonnal elszorult a torkom, ahogy végig gondoltam kik lesznek ott. Mert bizonyára Perselus Piton is részt fog rajta venni.

Ennek ellenére is pennát ragadtam, és válaszoltam Remusnak.

Ott leszek.
Bell

***

Hoppanálva megérkeztem az Odúhoz. Életemben először viszolyogtam a helytől, jobban mondva attól, ami bent vár. Tudtam, hogy ott lesz Dumbledore vizslató tekintete, és ami még rosszabb... Perselus is. Próbáltam magam a jó dolgokkal motiválni, mint a Weasley családdal, az öcsémmel, a finom vacsorával, azonban mindig felül kerekedtek a rossz gondolatok a fejemben.

Erőt vettem magamon, majd elindultam az ajtó irányába. A biztonságkedvéért okklumentálni kezdtem, mielőtt bekopogtam volna az ajtón, mert így nem láthatták rajtam, hogy félek, és így nekem is jobb volt.

A pálcás Mr. Weasley nyitott ajtót nekem, aki gyanakodva lépett ki rajta, azonban amikor meglátott engem szélesen elmosolyodott.

- Isten hozott, Bell! – ölelt át engem a szemüveges férfi. – Látom levágattad a hajad, illik az új frizura! – mért végig engem, majd félre állt, hogy beengedhessen.

- Köszönöm szépen – mosolyogtam rá, majd beléptem az Odúba, ahol egyből megcsapott az otthon illata. – Jó már itt lenni – mondtam őszintén, ahogy eszembe jutottak az emlékek, amikor minden nyaram egy részét itt töltöttem. A rossz gondolataim el is szálltak abban a pillanatban.

- Szívesen láttunk volna hamarább is, de tudom milyen nehéz az auror képző... most pedig már hivatalosan is az vagy! – mondta büszkén. – Gyere, a Rendtagok már az étkezőben vannak...

- Itt van már... mindenki? – kérdeztem, miközben érzelemmentes maradtam.

- Piton és Dumbledore még nem, bizonyára kettőjüknek is van még megbeszélnivalójuk – mondta, majd előre ment az étkezőbe. – Nézzétek kijelent meg! – tárta ki az ajtót, mire mindenki felém fordult.

- Jó napot – léptem be az ajtón, miközben végig néztem a jelenlévőkön: Mordon, Kingsley, Remus, Tonks, Mrs. Weasley, Bill, Mundungus, Dedalus Diggle és meglepetésemre az ikrek pillantottak rám vissza.

Az ikrek egy emberként pattantak fel, amikor megláttak engem, mire szélesen elmosolyodtam a reakciójukat látva. Odalépve eléjük egyszerre öleltem át őket, és csak akkor realizáltam, hogy mennyire is hiányoztak nekem.

- Igazán benézhettél volna, ha már amúgy is az Abszol úton harcoltál – nézett rám rosszallóan George, mire meglepődve pillantottam rá.

- Ezt mégis honnan...?

- Pár ember hozzánk menekült be, amikor történt az incidens, így gyorsan bezártunk, hogy véletlenül se higgyék azt, hogy vannak nálunk ártatlanok. Premierbe nézhettük végig az első küldetésedet – vigyorgott Fred, mire felnevettem.

- Nagyon rossz volt a harcom? – kérdeztem hunyorítva.

- Meg lehet szokni a mozdulataidat – vonta meg a vállát George, mire ismét elnevettem magam. Ezután tovább mentem Remushoz és Tonkshoz, hogy őket is köszöntsem. Mind a kettőjüket jó szorosan megöleltem, majd utána Mrs. Weasley-t is.

- Na, most, hogy túl vagyunk a köszöntésen – csapott az asztalra Mordon. –, kérnénk a beszámolót az esetről. Dumbledore és Piton még nem érkeztek meg, azonban Dumbledore bizonyára kettesben akar majd meghallgatni... szóval ki vele, hogy mi is halljuk! – az asztalnál mindenki felém fordult, így érzelemmentes arccal leültem egy székre, majd megköszörültem a torkom.

- Nem olvastátok a jelentésem? – kérdeztem Tonksra és Kingsley-re pillantva.

- Fölösleges lett volna, te is eltudod mondani – mosolygott rám Tonks, mire viszonoztam azt.

- Reggel Robards patrónusára ébredtem. Volt tíz percem, hogy elkészüljek, aztán az Abszol útra kellett hoppanálnom. – kezdtem bele a történetbe. – Amikor megérkeztem már javában zajlott a harc, azonban egyből feltűnt, hogy jobbára csak védekeznek, nem támadnak... mindannyiuk hoppanálni kezdett, egyet sem kaptunk el közülük – ráztam meg a fejem, mire Mordon felmordult. – Elvitték Ollivandert, semmilyen nyomot nem hagytak, amit letudtunk volna követni – mondtam, mire mindenki sajnálkozva gondolt bele Ollivander sorsába.

- Érdekes – recsegte Mordon. – Téged ismernek a Misztériumügyi főosztálybéli harcból, és annak ellenére sem támadtak?

- Nem támadtak. Harcoltam az egyikőjükkel – nyeltem egyet, miközben átgondoltam elkéne-e mondanom, hogy kivel is harcoltam, azonban úgy döntöttem, hogy jobb, ha tartom a szám. Elég lesz, ha Dumbledore-nak elmondom. –, azonban csak védekezett, és mihelyst esélye volt rá, dehoppanált – mondtam.

- Aurorok közül halt meg valakit? – kérdezte Remus.

- Nem voltak halottak, csak sérültek – válaszolt helyettem Kingsley, mire bólintottam.

- Jó estét kívánok! – oldalra fordítottam a fejem, majd megláttam a szemüvege mögött mosolygó Dumbledore-t, aki mindenkit végigmért. – Örülök, hogy látlak Anabell, hogy megy az aurori hivatás? – kérdezte mosolyogva, azonban én már nem is rá figyeltem, hanem a mögötte megjelenő személyre. Perselus arca közömbös volt, azonban jól tudtam, hogy okklumentál. Végignézett minden jelenlévőn, majd amikor találkozott a tekintetünk hosszasan a szemembe nézett, majd elfordította a fejét.

- Jól megy – válaszoltam érzelemmentesen visszanézve Dumbledore-ra. – Igazgató úr, ha szánna rám két percet...

- Persze, Anabell, persze – bólogatott. – Hallani szeretném én is a beszámolót Mr. Ollivander eltűnéséről... – felpattantam a székből, majd Dumbledore után mentem, aki kisétált a nappaliba. Ahogy elhaladtam Perselus mellett, hiába is okklumentáltam, nem bírtam ki. Muszáj volt ránéznem, amikor elhaladtam mellette, és látszólag ő is hasonlóan érzett, mivel ismét összetalálkozott a tekintetünk.

Szomorú. Szomorú volt.

Éreztem, hogy a düh végig söpör az ereimen, de türtőztetnem kellett magam. Hogy merészel szomorú lenni? Ő a szomorú? Nekem kéne szomorúnak lennem, amiért kihasznált és hazudott nekem!

Ökölbe szorítottam a kezem, miközben leültem Dumbledore-ral szembe, és kellett pár másodperc, amíg visszanyertem a védőpajzsomat, csak utána néztem az igazgató szemébe.

- Hallgatlak, Anabell – szólt Dumbledore nyugodt vonásokkal.

Elmeséltem neki ugyanúgy a történetet, azonban most nem hagytam ki az esetből Perselust sem.

- A többiek ezt tudják? – kérdezte, miután közöltem vele, hogy Perselus volt az egyik elrablója Ollivandernek.

- Nem mondtam el nekik – ráztam meg a fejem.

- Helyes – szólt felpattantva. – Igen, Perselus közölte velem, hogy a támadók között kell lennie... ez efféle büntetés volt a számára Voldemorttól.

- Büntetés? – vontam fel a szemöldököm. – Idáig azt hittem, hogy Piton professzor az egyik legfontosabb embere Voldemortnak.

- Igen, ez így is van – erősítette meg. – Azonban Bellatrix és Narcissa miatt belemártódott egy olyan ügybe, amibe nem kellett volna neki. Természetesen Voldemort mind a hármukra haragudott, azonban ő így is jól járt – mosolyodott el.

- Szóval jól járt... – emésztettem a szavait, azonban nem kérdeztem, mert tudtam, hogy választ úgy sem kapnék. Pedig nem egy kérdés lebegett a szemem előtt.

- Van még más is, Anabell? – kérdezte az arcomat tanulmányozva.

- Nem, ennyi lenne – válaszoltam.

- A miniszter jelezte, hogy szeretne a Roxfort és Roxmorts környékére aurorokat küldeni az új iskolai évre – mosolygott rám. – Őszintén remélem, hogy te is a küldöttek között leszel.

- Nos, igen. Én is – mondtam hamiskás mosollyal az arcomon. Egyszerre örültem neki, hogy az öcsém közelében lehetek, és egyszerre keletkezett gombóc a torkomban attól, hogy Perselus is hasonlóan közel lesz.

- Harry bizonyára örül, Freddel és George-dzsal együtt, hogy végre itt vagy – váltott témát, miközben visszaindultunk a konyha felé.

- Az öcsémmel még nem volt szerencsém találkozni, de bizonyára igaza lehet.

***

Vacsora után beszélgettem kettesbe Harryvel, és meglepett, amikor azt mondta, hogy egy tanárt, nevezetesen Lumpsluckot voltak beszervezni Dumbledore-ral. Harry úgy gondolta, hogy a sötét varázslatok kivédése tantárgyra hívta vissza tanítani őt Dumbledore, de amikor meghallottam a nevét, azonnal rájöttem, hogy nem erről van szó.

Beugrott egy emlék, egy beszélgetésem Perselussal Lumpsluckról, amikor Harryéknek az RBF vizsgahetük volt, én pedig napi szinten jártam le Perselushoz.

- Ki tanította előtted a bájitaltant? – kérdeztem, majd szürcsöltem a meleg teából, amit elébb letett elém Perselus.

- Horatius Lumpsluck – horkantott egyet Perselus, majd leült mellém. Gyorsan megittam a teám, hogy az ölelésébe tudjak bújni, majd úgy folytattuk tovább a beszélgetést.

- Miért érzem úgy, hogy nem kedvelted őt? – kérdeztem szórakozottan, miközben Perselus elkezdte a vállam simogatni.

- A tanítási módszerével nem volt gond, megtanította, amit megkellett – simított ki egy hajszállat az arcomból. – Azonban túlságosan kivételező volt. Volt egy saját klubja, a Lump Klub – horkantott ismét.

- Mégis mit csináltak olyan partikon? – kérdeztem homlok ráncolva.

- Mindenféle ételt ettek, jókat ittak, és ami a legfontosabb: hencegtek az életükről vagy arról, hogy mit sikerült elérniük diákoknak vagy a szüleiknek, meg persze Lumpsluck dicsekedett a volt diákjairól, akik sokra vitték – morogta.

- Te is tagja voltál? – kérdeztem.

- Egy ideig – válaszolt. – Meglepően jó voltam bájitaltanból, ami tetszett neki – mondta, mire hangosan felnevettem.

- Milyen furcsa, hogy pont bájitaltant tanítasz! – mondtam meglepettséget színlelve, mire Perselus is elnevette magát, majd egy csókot nyomott a homlokamra. – Mellesleg miért csak egy ideig? – kérdeztem.

- Mihelyst megtudta, hogy a Mardekáros barátaim – meg persze abban az időben én is –, szimpatizálnak Voldemorttal és a halálfalósággal, megszakította velem a közelségét, és nem hívott több partira.

- Mi csábított téged a halálfalóságban? – kérdeztem szomorúan, mire Perselus felsóhajtott a választ fontolgatva.

- Az, hogy tartozhattam valahová. Köztük úgy éreztem magam, hogy megvagyok becsülve.

Miután Harryék elmentek aludni, még maradtam az ikrekkel és kifeküdtünk a kertbe, hogy csillagokat tudjunk nézni.

- Mikor akarod már ott hagyni Dursley-éket? – kérdezte Fred, miközben a csillagokat pásztázta, George-dzsal együtt.

- Fölösleges lenne most kiköltöznöm – válaszoltam. – Dumbledore azt mondta, hogy lehet engem is kiküldenek majd járőrözni Roxmortsba...

- Akkor megint nem fogunk találkozni – sóhajtott George. – Néha azért, ha lesz szabadod, nézz el hozzánk a boltba.

- Úgy terveztem, hogy elkísérem Harryéket bevásárolni az új évükre, és akkor utána benéznék hozzátok – fordítottam a fejem George irányába.

- Szuper! – vágták rá egyszerre.

- Mellesleg más téma... Fleur? – tartottam vissza a nevetésem.

- Hát igen. Billnek van ízlése – sóhajtott Fred, mire ráütöttem a hasára, aminek láttán George hangosan felnevetett.

- Bell, maradj holnapig! Még a szülinapodat sem tudtuk rendesen megünnepelni! – kapott észhez George.

- Nem lehet fiúk... dolgom van. Most úgy néz ki egyedül kellett töltenem a szülinapom, ez így van rendjén. Majd jövőre hátha jobb lesz – bámultam a csillagokat, és amikor felfedeztem egy hullócsillagot, gyorsan kívántam.

Bárcsak boldog lennék.

***

Amíg Mr. és Mrs. Weasley és Ginny bementek a Czikornyai és Patzába, addig én Harryvel, Ronnal és Hermionéval maradtam, hogy elkísérjem őket Madam Malkinhoz, mivel szükségük volt egy új dísztalárra.

Amíg ők hárman bementek a boltba, addig én még megcsodáltam messziről Fred és George boltját, ami a legszínesebb épület volt az Abszol úton. Jó volt látni, hogy az álmaikat követik.

Amikor végre bementem a szalonba, a lábam a földbe gyökerezett. Draco Malfoy zöld dísztalárban, gombostűkkel tele aggatva állt az anyja, Narcissa Malfoy és Madam Malkin mellett, míg velük szemben Harry és Ron kivont pálcákkal, Hermione pedig a sarokba húzódva.

- Hé, tegyétek el a pálcát! – sétáltam melléjük.

- Ha még egyszer bántjátok a fiamat, teszek róla, hogy az legyen az utolsó pimaszságotok. * – szólt szigorú hangon Narcissa Malfoy, mire gonoszul elmosolyodtam.

- Majd ránk uszítja pár halálfaló barátját, mi? * – kérdezte Harry előrébb lépve.

- De kérem, micsoda vád... veszélyes ilyeneket mondani... * – jajgatott Madam Malkin.

- Ne foglalkozz velük, Harry – léptem mellé a vállára téve a kezem. – Ilyen emberekkel szóba se kéne állnod.

- Látom, nagyon elbizakodottá tett, hogy Dumbledore kedvence vagy, Harry Potter. De ne feledd, Dumbledore nem lesz mindig ott, hogy megvédjen... se a nővéred.

- Vigyázzon hogyan beszél az öcsémmel, hölgyem – mondtam érzelemmentes arccal.

- Miért kéne vigyáznom? – nézett rám lesajnálóan.

- Mert egy hivatásos aurorral áll szemben, aki bármikor a férje után küldheti magát – mondtam, mire Narcissa Malfoy arca elfehéredett.

- Ne merészelj így beszélni az anyámmal, Potter! * – sziszegte Draco elém lépve.

- Menni szeretnél te is az Azkabanba esetleg? – kérdeztem hűvösen rámosolyogva, mire befogta a száját, és hátrább lépett.

Harry, Ron és Hermione büszkén néztek rám, és az öcsém majd kicsattant örömében.

- Örülök, hogy legalább már téged nem látlak szeptembertől – állt vissza a tükör elé Draco.

- Bárcsak úgy lenne, de a sors úgy hozta, hogy oda leszek kiosztva – vigyorogtam rá, mire Malfoy csak dühösen a szemét forgatta.

____________________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Félvér Herceg idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.