Harryt követve, én is nagy nehezen felálltam. Minden halálfaló ott volt, akit csupán kábító-átok ért, és úgy látszott Dolohov is feléledt, a sectumsemprával sújtott halálfalóval együtt, aki most ördögi vigyorral méregetett engem. Nyeltem egyet, miközben azon voltam, hogy a reszkető lábaim ne adják fel a szolgálatot. Látszólag Harry hasonlóképpen volt.

- Vége a fogócskának – szólalt meg Lucius Malfoy lehúzva a csuklyáját. – Légy jó kisfiú, és add ide a jóslatot! *

- Engedjék... engedjék el a többieket, akkor odaadom! * – zihálta Harry, mire néhány halálfaló felnevetett. Harry eközben a teremben lévő boltívnek hátrált, amiből nem rég még a furcsa suttogást hallotta.

- Miért kellene alkudoznunk veled? – kérdezte kipirultan Malfoy. – Amint látod, mi tízen vagyunk, ti pedig csak ketten. Dumbledore nem tanított meg számolni?

- Legalább a nővéremet engedjék el! – nyelt egyet, tekintetéből pedig kiolvastam, hogy minden reményt elvesztett. 

- Nem, Harry. Én maradok – szóltam kihúzva magam, amitől könny gyűlt a szememben, mivel éreztem, hogy a fájdalom végig hasít a vállamtól lefelé az alkaromig.

- Éd is id vagyok! * – harsant Neville hangja a lépcső tetején, mire felnyögtem, és felé fordultam.

- Neville menj innen! Menj vissza Ronhoz! – kiabáltam.

- Zsdubor! * – kiabálta a fiú, miközben sorban rámutatott a halálfalókra. – Zsdubor! Zsdub... *

Az egyik legtermetesebb halálfaló hátulról elkapta Neville-t, és leszorította mindkét karját. A fiú kétségbeesetten kapálózott, de nem ért el vele semmit.

- Ez Longbottom, igaz? * – sziszegte Malfoy. – A nagyanyád már megszokhatta, hogy hullik a rokonság... nem fog meglepődni a halálod hírétől. *

- Longbottom? * – visszhangozta gonoszul elmosolyodva Bellatrix. – Volt egy kellemes találkozásom a szüleiddel, fiacskám. *

- Dudob! * – ordította Neville fájdalmasan, miközben eszelős rugdosódásba kezdett, mire felkiáltott az őt lefogó halálfaló.

- Kábítsa már el valaki! *

- Na azt már nem! Capitulatus! – céloztam a halálfalóra, aki a kábítást javasolta, mire a váratlan támadástól a pálcája felröppent a levegőbe, és egyenesen a lábam elé esett. – Stup...!

Hátulról lefogott egy halálfaló, mire rángatózásba kezdtem. Ismét könnyes lett a tekintetem, és nem láttam semmit a lüktető fájdalomtól, amit a karom és vállam okozott, de nem törődtem vele. Még késő délután megfejeltem hátulról a Mardekáros lányt, aki lefogott Umbridge irodájában, azonban még egy fejelés még belefért.

Minden erőmet bevetve előre döntöttem a fejem, majd egy gyors hirtelen mozdulattal megfejeltem a varázslót. Éreztem, hogy az orra a fejem hátsó részébe ütközik, de neki sokkal jobban fájhatott, mint nekem, mert keservesen felordított.

- Fogjátok el! – kiabálta Bellatrix, mire észre sem vettem, de a földről kellett engem felszedni. Pár másodpercig talán az eszméletemet is elvesztettem. Lucius magához szorítva tartott engem, én pedig legszívesebben köptem volna egyet az irányába, de sajnos hátulról fogott le.

- Van egy ismerősöm, aki imádna téged... a sárvérű anyádért is oda volt fél életén át, biztos örülne neked – suttogta a fülembe, mire felpattant a szemem. A sárvérű anyádért is oda volt fél életén át...

- Crucio! * – nem messze tőlem Neville üvöltött fel fájdalmában, és ahogy felé kaptam a fejem, láttam, hogy a padlóra zuhan, és vonaglani kezd kínjában. – Ennyi ízelítőnek * – szólt Bellatrix. – Add ide a jóslatot, Potter, vagy a nővéred lesz a következő.

Harry szótlanul engedelmeskedett, és kinyújtotta a kezét. Malfoy elengedett engem, én pedig ismét a földre zuhantam. Már nem volt erőm azt mondani Harrynek, hogy ne adja át. Azt akartam, hogy vége legyen az egésznek.

Ekkor a lépcső tetején kitárult két ajtó, és beszaladt rajta öt ember, akinek láttán fájdalmasan, mégis örömtelien felnevettem. Sirius, Remus, Mordon, Tonks és Kingsley állt az ajtóban, harcra készen.

Malfoy felemelte a pálcáját, de Tonks abban a pillanatban ráküldött egy kábító átkot. Harry leugrott az emelvényről, így én is kénytelen voltam összeszedni magam, és követni a példáját.

Mihelyst talajhoz ért a lábam, futásnak eredtem Neville irányába, ahová Harryvel egyszerre értünk oda.

- Protego! – emeltem fel a pálcámat, létrehozva nonverbálisan egy pajzsbűbájt, amikor majdnem eltalált minket egy vörös fénycsóva.

- Jól vagy? * – kiabálta Harry a hangzavarban Neville irányába.

- Iged * – felelte.

- Te, Bell? – pillantott rám, mire némán bólintottam. – És Ron? *

- Asszeb, ő izs... bég az aggyal birgózod, bikor odhagydab. *

Hirtelen egy izmos kéz bukkant elő Harry orra előtt, és a torkát megragadva felemelte őt, úgy, hogy a lába se érte a talajt. Nem hallottam, hogy mit mondott neki, de tudtam, hogy a jóslatot követeli.

Bizonyára nem vehette észre, hogy Neville mellett hasalok, így ezt ki is használtam, és felpattantam a pálcámat rászegezve.

- Stupor! – kiáltottam, mire a csuklyás alak a földre rogyott. Fejéről lecsúszott a ruhadarab, és Macnair arca tűnt fel, Csikócsőr egykori hóhéra.

- Kösz! * – nézett rám hálásan Harry.

- Van mit, öcsi, van mit. Sok mindennel jössz nekem – mondtam ironikusan, mire Harry elvigyorodott.

Dolohov jelent meg a képben, és azonnal Harryre támadt. Hátrálni kezdtem, azonban elcsúsztam, és egy puha dologra estem. Feltámaszkodva felsikkantottam, ahogy megláttam, hogy az a puha valami maga Mordon a varázsszeme nélkül, vérző fejjel.

Gyorsan felpattantam a földről, hogy Harrynek segíthessek, azonban már Sirius tett ezellen, és felvette a harcot Dolohovval.

- Rég láttuk egymást, Bell – vigyorgott rám Sirius, miközben kivédte Dolohov támadását.

- Öröm látni téged – nevettem fel örömittasan. Hülyeség volt Siriusra haragudnom egy régi Roxfortos dolog miatt. Az érzés, hogy újra láthattam őt, mindent felülmúlt. 

Ekkor egy zöld fénycsóva száguldott el mellettem, amitől levegő után kaptam. Elfordítottam a fejem, hogy lássam kitől is érkezhetett, majd megláttam gonoszul vigyorogni a varázslót, akinek mélyen megvágtam az arcát a sectumsemprával. Ekkor realizáltam, hogy akit ily módon megtámadtam nem volt más, mint Rookwood.

- Stupor! – támadtam, azonban kivédte. – Locomotor mortis! – a nonverbális átkomat is kivédte, majd támadni kezdett. Minden erőmmel azon voltam, hogy minden átka elől elugorjak, vagy ha nem éppen főbenjáró átkot küldött rám, akkor, hogy kitudjam védeni egy pajzsbűbájjal. Épphogy csak lehasaltam a Cruciátus átka elől, és féltem, hogy nem lesz elég időm, hogy felkeljek, és támadjak Rookwooddal szemben. Azonban a keresztapám jókor volt jó helyen.

- Stupor! – célozta meg Remus, mire kishíján el is találta őt. – Meneküljetek, Bell! Vidd a többieket is! – szólt hátra a válla fölött, miközben felvette a harcot Rookwooddal.

- Nem megyek sehová, harcolok! – pattantam fel, miközben láttam, hogy Harry Neville-t átkarolva megy fel a lépcsőn. A pálcámat ismét felemelve visszafordultam, és kihasználtam, hogy Rookwood csak Remusra figyel. – Sectumsempra! – céloztam a lábára, mire Rookwood meghökkenve eldőlt, miközben ordítva a lábához kapott. – Ezt azért, mert a keresztapámra támadtál! Stupor! – azzal pedig nem mozdult többet Rookwood.

- Szép volt, Bell! – ragadta meg a vállam mosolyogva. – Pár az a metsző átok kissé durva, de nem vitatkozom – tette hozzá, mire én is elvigyorodtam.

- Dubbledore! * – hallottam valahol távolról Neville hangját, mire megfordultam a tengelyem körül.

Mindenki abbahagyta körülöttünk a harcot, Siriust és Bellatrixot kivéve. A döbbenetem tovább fokozódott, ahogy Dumbledore könnyed pálca mozdulatairól a két unokatestvér harcára tévedt a tekintetem. Sirius kitért Bellatrix piros fénycsóvája elől, és egy szökkenéssel a boltívnél termett a fekete függönynél, és hangosan felnevetett.

- Ejnye, tudsz te ennél jobbat is! * – szólt gúnyosan Sirius. Bellatrix egy pálca legyintéssel támadott, és egyenesen Sirius mellkasát találta el. A gyámapám arcáról nem tűnt el a nevetés, azonban a szeme elkerekedetett a döbenettől.

- Sirius... – suttogtam, miközben a szívem kihagyott egy ütemet. Láttam a szemem sarkából, hogy Harry elengedi Neville-t, és fejt vesztve rohan lefelé a keresztapja irányába.

Sirius – mintha még az idő is lelassult volna – szelíden eldőlt. Teste ívbe feszült, ahogy a boltív függönye felé esett, ami aztán nagyot lebbent, mintha csak feltámadt volna a szél, majd Sirius átesett alatta, a függöny pedig visszahullott a helyére.

Bellatrix diadalittasan felordított, én pedig éreztem, hogy minden erőm elhagyja a testem, és a térdemre zuhanok.

Nem, nem halhatott meg.

- Sirius! * – ordította Harry. – Sirius! *

Végig folyt az első könnycsepp az arcomon, majd elcsukló hangon Remushoz szóltam, aki tehetetlenül mellettem állt.

- Fogd le őt.

Remusnak nem kellett több, habozás nélkül Harry elé szaladt, aki a boltív felé tartott, hogy bizonyára kiszedje onnan valamilyen módon Siriust.

- Nem segíthetsz rajta, Harry... * – fogta le az öcsémet Remus, de hangja azonban elcsuklóban volt.

- Menjetek érte, mentsétek meg, hozzátok vissza! *

- Már késő... *

- Biztos elérjük még... * – kapálózott kétségbeesetten Harry, de Remus átkarolta a mellkasát.

- Nem segíthetsz rajta, Harry... Sirius nincs többé. *

Hangos zokogásba törtem ki, míg Harry hangos ordítozásba kezdett Remus szavai hallatán. Összeroskadtam a gyász fájdalmától, és hiába hunytam le könnyel teli szemeimet, még mindig Sirius nevető arcát láttam magam előtt.

- Ne! – zokogtam.

- Sirius! * – üvöltötte torka szakadtából Harry. – Sirius! *

- Sirius... – csuklott el a hangom a sírástól, miközben arcomat a mennyezet felé fordítottam zokogás közben. Nem lehet igaz...

A csata folytatódott körülöttünk, de valahogy távoli zajként hallottam az egészet. Homályosan, de láttam, hogy Remus elviszi a lépcsőhöz Neville mellé Harryt, majd jó pár felé irányuló átkot kivédve felém kezd el futni.

- Bírsz járni? – kérdezte Remus felém nyújtva a kezét. Tekintetéből kiolvastam, hogy mérhetetlenül szomorú, de tartani próbálja magát, amíg vége nem lesz ennek az egész cirkusznak. Némán kinyújtottam felé a kezem, hogy felhúzzon, majd védve magam az átkoktól elindultam Harryék irányába.

Nem messze tőlünk Kingsley egy fájdalmas kiáltás kíséretében a földre roskadt, az ellenfele, Sirius gyilkosa pedig futásnak eredt. Dumbledore megcélozta Bellatrixot a pálcájával, azonban a boszorkány kivédte a bűbájt, és már a lépcső közelében járt.

- Harry, ne! * – távoli zajként hallottam Remus kiáltását, pedig mellettem állt. Láttam, hogy Harry elindul felfelé a lépcsőn, Bellatrix után.

- Megölte Siriust! * – ordította az öcsém. – Megölöm! *

Az elmémbe hasított a felismerés. Ha Harry utána megy, fenn áll a veszélye, hogy őt is elveszítem.

- Ne, várj! – kiabáltam rekedten, azonban Harry nem hallott meg, vagy nem akart meghallani. Kimenekült az ajtón, én pedig minden testi és lelki fájdalmamat félre téve, utána indultam.

- Hová, hová? – állta utamat egy nagy darab halálfaló, aki ezelőtt Neville-t fogta le.

- Reducto! – céloztam meg a pálcámmal, mire a varázsló háttal neki vetődött a falnak. Azzal a gondolattal, hogy eszméletét veszítette, futásnak eredtem a lépcső felé, azonban a termetes halálfaló talpra szökkent.

- Stupor! – már végre ráléptem az első lépcsőfokra, azonban figyelmetlenségem miatt a kábító-átok eltalált, és éreztem, hogy elsötétedik a világ.

***

- Ha Vol... tudjukki tud a kapcsolatról... akkor Harry ellen is tudja fordítani ezt?

- Igen, kikövetkeztette, hogy ez valószínűleg az ellenkező irányba is működik... ha akarja megismerheti Potter gondolatait és érzéseit. **

- Trelawney jóslata lenne Dumbledore-nak?

- A pici baba sílva felliadt, és azt hitte, idaz, amit áámodott! *

- Az anyja boszorkány volt, de az apja mugli. Vagy talán azt mesélte a bandájának, hogy aranyvérű? *

- Hol vannak a többiek?

- Nagyon rossz?

- Csúnya, de megmaradsz.

- Egészen közelről láttuk az Uránuszt, Harry! *

- Van egy ismerősöm, aki imádna téged... a sárvérű anyádért is oda volt fél életén át, biztos örülne neked....

- Ejnye, tudsz te ennél jobbat is! *

- Sirius!

- Már késő... Nem segíthetsz rajta, Harry... Sirius nincs többé. *

- Bírsz járni?

- Megölte Siriust! Megölöm! *

- Stupor!

Zihálva ültem fel az ágyon, miközben kezemmel a mellkasomhoz kaptam. Hiába kaptam levegő után, mégsem volt elég a tüdőm számára.

- Semmi baj, semmi baj! Feküdj vissza! – lépett mellém Madam Pomfrey a meleg tenyerével végig simítva a vállamon, azonban én nem figyeltem szavaira.

- Sirius... Harry – nyögtem ki, miután már végre normálisan kaptam levegőt.

- Attól tartok Sirius Black meghalt – szólt, mire fájdalmasan felnyögtem, és egyből sírni kezdtem.

- Az öcséd jól van. Nagyon megsebesült, azonban túléli...

- Mi lett a többiekkel? – pillantottam a nőre, miközben a jobb kezemmel erőszakosan letöröltem a könnyeimet, hasztalanul.

- Mindenki életben van – szólt nyugtatóan.

- Jaj, Sirius – zokogtam a tenyerembe hajtva az arcom.

- Ezt idd meg – dugott az orrom elé két bájitalt. – Az egyik a fájdalmaidra, másik pedig álomtalan álom...

- Nem akarok aludni, gondolkodnom kell – szipogtam.

- Nem, pihenésre van szükséged. Majd holnap átgondolod a történteket – mondta parancsolóan, miközben kidugaszolta mind a két főzetet, és a kezembe nyomta. Szótlanul megittam mind a kettőnek a tartalmát, majd vártam, hogy a sírás alább hagyjon, és elnyomjon az álom.

___________________________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.

** 39. rész – Okklumencia , Perselus és Anabell beszélgetése.