- Bell! Hé, Bell! Anabell, ébredj már! - valaki folyamatosan rángatta a vállamat és a szemem fáradtan, de felpattant végül, bár mégis minden álomszerűnek tűnt.

- Nem, nem kell még egy feles Fred, hagyj aludni - motyogtam vissza lehunyva a szemem.

- Én vagyok az Angelina! És...és nem felesekkel kínállak! Gyere le, tiszta tömeg hisztéria van! - mondta, miközben a résnyire elhúzott függönyömet teljesen elhúzta, mire értetlenül, de felkeltem és kicammogtam a szobából követve Angelinát.

- Szuper! Folytatjuk a bulit? * - hallottam meg Fred hangját a klubhelyiségből, miközben lefelé haladtam a lépcsőn.

- Hányás nélkül nem fogok elbírni még egy italt, maradok valami nasinál - ásítottam nagyot, miközben leértem, Fred és George pedig felnevetett a beszólásomon. Eközben szétnéztem a klubhelyiségben és meglepődve realizáltam, hogy talán mindenki lent van.

- Egy manóbor még azért lemenne, ne titkold - kacsintott rám George, mire elmosolyodtam.

- Mindenki menjen vissza a szobájába! * - harsant fel Percy hangja a fiúk körlete felől.

- Ne kiabálj már, nem csak te vagy itt az egyetlen fáradt prefektus! - kiabáltam vissza, mire Fred és George mellettem szórakozottan felröhögött.

- Percy... * - hebegte Ron, aki a kialakult kör közepén állt. A fiú arca sápadt volt és szeme kerekre volt tágulva. - Sirius Black! Bejött a hálótermünkbe! Késsel a kezében! Ő ébresztett fel! * - a klubhelyiségben azonnal a zajongásból néma csend lett. A fáradtság hirtelen eltűnt belőlem és a helyét a félelem vette át.

- Badarság! * - vágta rá egy rövid idő után Percy, bár eléggé zavarodottnak tűnt. - Túl sok édességet ettél, Ron...Rosszat álmodtál * - mondta, miközben lassan lesétált a lépcső tetejéről.

- Hidd el, hogy...*

- Ami sok, az sok! * - jelent meg hirtelen McGalagony, mire megkönnyebbülten fordultam a tajtékzó tanár felé. Ha Sirius Black itt járt, már pedig én hiszek Ronnak, akkor nagy a baj és jól jön ide McGalagony. - Nagyon örülök, hogy a Griffendél megnyerte a mérkőzést, de amit csinálnak, az már nevetséges! Percy, magától azért több józanságot vártam! * - jött McGalagonytól a leszidás, mire Percy sértődötten kihúzta magát.

- Természetesen nem adtam engedélyt erre, tanárnő! Épp azért jöttem le, hogy visszaküldjek mindenkit az ágyába. Ron öcsémnek lidérces álma volt...*

- Szép, hogy nem hiszel a saját öcsédnek! - morogtam.

- NEM ÁLMODTAM! * - ordította Ron dühtől vörösödve. - TANÁRNŐ, ARRA ÉBREDTEM, HOGY SIRIUS BLACK OTT ÁLL FÖLÖTTEM, KÉSSEL A KEZÉBEN! *

McGalagony Ron hangmércéjére és szavaira megtorpant. 

- Ne beszéljen badarságokat, Weasley. Hogyan juthatott volna be Black a portrélyukon? * - hebegte McGalagony.

- Kérdezze meg! * - erősködött Ron továbbra is Sir Cadogan felé mutogatva, aki eközben a nyitva hagyott portré bejáraton vidáman kardozott egymaga.

- Sir Cadogan - lépett McGalagony a portréhoz. - ...beengedett az utóbbi időben egy férfit a Griffendél-toronyba? * - kérdezte.

- Be én, ó tisztes matróna! * - felelte a lovag. A válaszát döbbent csend követte McGalagony és a többi diák részéről is.

- Úgy értsem...tényleg járt itt egy férfi? * - hebegte McGalagony. - De hát... de hát a jelszó! *

- Minden jelszót tudott! * - felelte a lovag, mire eltátottam a számat. - Megvolt neki a hét összes jelszava, kegyes hölgyem! Egy darab pergamenről olvasta fel őket! *

Még mielőtt kiderült volna, hogy kitől származik a pergamen én már fájdalmasan lehunytam a szemem.

- Ki volt az a kötözni való bolond, aki leírta az összes e heti jelszót és elhagyta? - kérdte dühtől remegő hangon McGalagony, mire a gyerektömegben valaki felnyögött, majd Neville reszkető keze a magasba lendült.

- Idióta! - fújtattam, mire Neville szomorúan lehajtotta a fejét. - Meg is halhatott volna valaki!

- ÉN halhattam volna meg! - csattant fel Ron kijavítva a felszólalásomat.

***

- Nincs kedved velem tartani, Hermione? - kérdeztem kedvesen a lányhoz sétálva, aki a könyve mögé volt elbújva. Tudtam a Ronnal és a Harryvel való veszekedéséről és a fiúk említették, hogy manapság csak Hagriddal lóg a lány, így úgy gondoltam biztosan jól fog neki esni a kérdésem. Eközben Fred és George keresztbe font karral várt a nyitott portrénál.

- Nem, köszönöm. Még egy csomó tanulnivalóm van - adta meg a válaszát anélkül, hogy felnézett volna a könyvéből.

- Ugyan már, Hermione! Szerintem már a Ravaszra is felvagy készülve, nem hogy az RBF-re vagy az évvégi vizsgákra! - mondtam, mire Hermione nem válaszolt. 

- Pedig nektek se ártana tanulni az RBF-re...jobban mondva Frednek és George-nak - mondta lapozva egyet, mire sóhajtva megfordultam, hogy elinduljak, de ekkor ismét megszólalt Hermione. - Megint felhúztam a fiúkat - hallottam egy halk szipogást a könyv mögül, mire megfordultam, majd lassan helyet foglaltam a vele szemközti fotelbe, Frednek és George-nak pedig intettem, hogy menjenek előre.

- Mit mondtál nekik? - kérdeztem, mire Hermione lassan bezárta a könyvet. A szeme vörös volt a sok sírástól.

- Harry mindig leszökik Roxmortsba annál a púpos hátú boszorkány szobránál...de arról senki sem tud! Mi van, ha Sirius Black ismeri azt a titkos alagutat? Harry és Ron is akár veszélybe kerülhetnek, sőt akár mi is, ha nem szólunk McGalagonynak arról az alagútról! - mondta könnyezve.

- Tudod, hogy milyenek, mindig mennek a fejük után! - legyintettem. - Ne félj, beszélek velük. Viszont ne szólj az alagútról McGalagonynak...sose lehet tudni mikor jön jól - vontam meg a vállam, miközben felkeltem. - Biztos nem jössz velem? - kérdeztem egy apró mosollyal, mire Hermione megtörölve a szemét megrázta a fejét, majd egy barátságos mosolyt küldött felém.

- Nem köszönöm...de nektek jó szórakozást! - mondta, mire intettem neki és kisiettem a portré ajtón, ahova már a Kövér Dáma visszatért. Amikor lefelé haladtam az emeleteken összetalálkoztam Harryvel, akinek a tekintete elég zavart volt, viszont úgy tűnt, hogy Neville-t kíséri vissza a klubhelyiségbe, így nem foglalkoztam vele.

Ezután viszont mivel már jócskán lemaradtam az ikrektől és amúgy sem terveztünk semmi fontosat, úgy döntöttem, hogy mégsem megyek le Roxmortsba, hanem helyette én is foglalkozok a házi feladataimmal, így a könyvtárba indultam, ami most a szokottnál is üresebb volt, ezért boldogan köszöntem Madam Cvikkernek, majd helyezkedtem el a kedvenc sarokban lévő fotelemben egy bájitalos könyvvel a kezemben.

***

Visszafelé tartottam a könyvtárból, amikor Piton professzor haladt el mellettem a harmadik emeleti folyosón. Homlok ráncolva figyeltem, ahogy dühtől megcsillan a szeme és eközben elfordulva tőlem siet valahová, majd amikor már majdnem a púpos hátú boszorkány szobrához ért, megtorpantam. Harry lépett ki a szobor mögül, aminek láttán felgyorsítottam a lépteimet és utánuk siettem.

- Lám csak * - sziszegte Piton, Harry pedig zsebre dugta a kezét és verejtékes arccal nézett fel a tanárra.

- Mi történt? - értem oda én is a gyors lépteimmel, mire Harry látszólag kicsit megnyugodott és rám nézett.

- Na gyerünk, Potter * - nézett Piton végig Harryre, majd felém fordult. - Ez csak is az öccsére is rám tartozik, Potter kisasszony - mondta közömbösen, mire az ajkamba haraptam.

- Kérem, hagy menjek magukkal! Tudni szeretném mit csinált az öcsém - néztem szúrósan Harryre, mire Piton felvonta a szemöldökét.

- Nem bánom - mondta nyugodtabban, ahogy látta az öcsém felé irányuló tekintetemet, majd suhogó talárjával megfordult és elindult a lépcsők irányába, miközben én Harryvel követtük őt.

- Mi történt? - tátogtam oda Harrynek aggódó tekintettel, aki csak megrázta a fejét ezzel azt üzenve, hogy semmi baja.

A tanár hátát nézve szótlanul követtem Pitont, és amikor leértünk a pincébe a dolgozó szobájába Harryt előre engedve bementem és a tanár szemébe néztem, aki az ajtót fogva megvárta, hogy mind a ketten bemenjünk. Ahogy összetalálkozott a tekintetünk a szívem hevesebben vert ahogy realizáltam, hogy bekéredzkedtem a kígyó barlangjába.

- Ülj le! * - parancsolt Harryre Piton, majd rám nézett, hogy én is helyet foglalok-e, de én állva maradtam összefont karral. Végig mérve Harryt homlok ráncolva realizáltam, hogy tiszta sár a talárja, de szerencsére csak arról az oldalról látszik, ahol én állok. - Draco Malfoy néhány perce igen különös történetet mesélt el nekem * - kezdte a felvezetést, miközben Harry nem szólt közbe egy szót sem. - Fent járt a Szellemszállásnál * - folytatta - és összetalálkozott Ron Weasleyvel, aki látszólag egyedül volt. * - Harry nem szólt semmit közbe, én pedig halkan sóhajtottam. A szemem sarkából éreztem Piton tekintetét ahogy egy másodperc erejéig rám néz. - Malfoy azt állítja, hogy miközben Weasleyvel beszélgetett, valaki tarkón dobta őt egy marék sárral. Szerinted hogyan történhetett ez? * - kérdezte unottan a tanár, Harry pedig meglepett arcot próbált színlelni.

- Nem tudom, tanár úr * - válaszolta.

- Azután Malfoynak egy egészen rendkívüli jelenése volt. Tudod, mit látott, Potter? *

- Nem * - felelte ártatlan kíváncsisággal Harry. - Mit? * - alig bírtam ki, hogy ne csapjam magam homlokon Harry színészkedését látva.

- A te fejedet látta...ott lebegett a fejed a levegőben * - ezután hosszú csend állt be a preparátumokkal teli dolgozószobába, én pedig kínosan feszengve álltam egyik lábamról a másikra.

- Malfoynak meg kellene vizsgáltatnia magát Madam Pomfreyvel * - szólalt fel végül Harry. - Ha már az én repülő fej...

- Vajon mit keresett a fejed Roxmortsban, Potter? * - vágott a szavába Piton. - A fejednek tilos Roxmortsban tartózkodnia. Egyetlen testrészednek sem szabad lemennie a faluba. *

- Tudom, tanár úr * - bólogatott Harry. - Malfoy bizonyára hallucinált...*

- Malfoy nem hallucinált * - szólt rá azonnal Piton, majd felém fordult. - Maga Potter kisasszony tud valamit a történtekről? - kérdezte.

- Nem, tanár úr. Nem tartózkodtam a Roxmortsban...

- Nem az volt a kérdésem, hogy ott volt-e, hanem, hogy tud-e valamit az esetről vagy arról, hogy hogyan kerülhetett az öccse feje Roxmortsba - mondta élesen, mire nyeltem egyet.

- Végig a Griffendél-toronyban voltam! * - szólalt fel Harry, hogy Piton ismét csak vele foglalkozzon. - Ahogy a tanár úr kérte * - tette hozzá nyájasan, mire csak a szememet forgattam.

- Tanúsítja ezt valaki? * - kérdezte. Miután Harry konokul hallgatott, Piton szája gonosz mosolyra húzódott, aminek láttán az ajkamba kellett harapnom és legbelül káromkodtam egy szépet. - Szóval így állunk * - mondta kihúzva magát. - Az egész Mágiaügyi Minisztérium a nyakát töri, hogy megvédje a híres Harry Pottert Sirius Blacktől. A híres Harry Potter azonban törvényen felül áll. Ő nem foglalkozik ilyen alantas dolgokkal, mint a saját biztonsága. A híres Harry Potter oda megy, ahova épp kedve szottyan, fittyet hányva a következményekre * - éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de már nem tudtam megállítani. - Megdöbbentő, hogy mennyire hasonlítasz az apádra * - folytatta villogó szemmel Piton. - Ő is pontosan ilyen arrogáns volt. Azt hitte, mindnyájunknál kiválóbb, csak mert volt némi érzéke a kviddicshez. Beképzelten, pöffeszkedve járta a folyosókat a barátai és a csodáló gyűrűjében... Kísérteties a hasonlóság köztetek. *

- Az apám nem volt beképzelt * - fakadt Harry, mire egy figyelmeztető nézést küldtem felé. - Én sem vagyok az. *

- Az apád is semmibe vette a szabályokat * - folytatta Piton csak azért is, mire most már felé fordulva könyörgő tekintetet küldtem felé, mindhiába. - A szabályok csak az egyszerű halandókra érvényesek, a kviddicskupa-győztesekre nem. Olyan felfuvalkodott volt, mint...*

- FOGJA BE A SZÁJÁT! *

- Harry! - kiáltottam rá, de már késő volt. Engem is szíven ütöttek Piton szavai, viszont nem ismertem apámat tinédzser éveiben, így nem tudhattam, hogy milyen ember volt...de ennek ellenére az apám volt, így szomorúságomat és dühömet visszafojtva hallgattam idáig.

- Mit mondtál, Potter? * - sziszegte Piton.

- Azt mondtam, hogy hallgasson, és ne sértegesse az apámat! * - kiabálta Harry felpattanva a helyéről. - Tudom, mi zavarja magát! *

- Harry, ne! - figyelmeztettem.

- Az, hogy az apám megmentette az életét! Dumbledore elmondta nekem, én pedig elmondtam Bellnek! Ha az apám nem lett volna, maga már nem élne!

- Harry! Nem tudjuk az egész történetet, ne csináld! - fogtam a fejem.

- És azt is elmondta az igazgató * - kezdett vészes suttogásba Piton. - hogy milyen körülmények között mentette meg apád az életemet? Vagy a kellemetlen részletektől megkímélte a drágalátos Harry Potter törékeny lelkét? * - összeszorított ököllel meredt a tanár az öcsémre és legbelül fohászkodtam Merlinhez, hogy ne legyen ettől is nagyobb baj. - Azt hitted, apádról, Potter... * - sziszegte. - Azt hitted, dicső és hősies tettet vitt véghez? Mert akkor sajnos ki kell ábrándítsalak. A te szentéletű apád és a hasonszőrű barátai egy roppant szórakoztató tréfát űztek velem, ami az életembe került volna, ha az apádnak az utolsó pillanatban inába nem száll a bátorsága. Semmi hősies nem volt abban, amit csinált. A saját bőrét is mentette vele, nem csak az enyémet. Ha a hecc sikerül, kicsapták volna őt a Roxfortból! *

- Kérem... - néztem Pitonra. - Hagyjuk most apámat ki ebből az egészből...kérem - néztem Pitonra összeszorított szájjal, mire Piton váratlanul lazított a testtartásán, majd visszafordult Harry felé.

- Ürítsd ki a zsebeidet, Potter! Ürítsd ki a zsebeidet, vagy most rögtön viszlek az igazgatóhoz! Gyerünk, Potter, egy-kettő! * - csattant fel, majd Harry komótosan a talárja zsebébe nyúlt.

***

Ó, hogy az a Holdsáp, Ágas, Tapmancs és Féregfark mibe keverte Harryt...

Az eset roppantul szórakoztató lett volna, ha nem az öcsém lenne szorult helyzetben. A sértő üzeneteket, amit az alkotók címeztek Pitonnak egytől egyig megásta Harry sírját. Piton falfehér arccal és dühtől reszkető hanggal szólt Lupinnak a kandallón keresztül, aki másodpercek alatt megérkezett.

- Szólítottál, Perselus? * - kérdezte szelíden Lupin, miközben apró mosollyal végig mért minket.

- Igen, Lupin. Kiüríttettem Potterrel a zsebeit és ezt találtam nála * - mutatta meg a pergamenlapot, melyen még mindig ott tündökölt a szöveg. Lupin arca hirtelen zárkózottá vált, majd felemelve a tekintetét mind a kettőnk felé küldött egy figyelmeztetést, miközben elvette Pitontól a pergament, majd lenézve rá vizsgálni kezdte. - Nos? * - türelmetlenkedett Piton.

- (...) A magam részéről úgy látom, hogy ez egy darab pergamen, ami előszeretettel sértegeti a kíváncsiskodókat. Én inkább gyermetegnek tartom, mint veszélyesnek. Harry biztos egy bazárban vásárolta... *

- Igen? * - Piton állkapcsa megfeszült a dühtől. - Úgy véled, hogy a bazárok tartanak ilyesmit? Nem tűnik valószínűbbnek, hogy Potter közvetlenül a gyártótól szerezte be a pergament? * - Pitont kivéve mindannyian értetlen arcot vágtunk.

Még akkor nem értettem és nem tudtam, hogy a háttérben egy hatalmas színjáték megy, amiről se én, se Harry nem tudtunk.

A további beszélgetésre, ahogy Lupin fokozatosan próbálta Harryt kihúzni a csávából már csak az nyomta rá a bélyegét, amikor Ron kopogás nélkül, lihegve, mint aki kilométereket futott beszélni kezdett a térdén támaszkodva.

- Tőlem...kapta...Harry...az összes...holmit * - zihálta Ron. - Én...vettem...Zonkónál...még réges...régen * - nem bírtam tovább a homlokamra csaptam és a fejemet ráztam a fiúk hülyeségén. Lupin látszólag jól szórakozott a történteken.

Mielőtt viszont Lupin elhurcolt volna minket Piton irodájából én egy másodperc erejéig még ott maradtam, amíg Harry, Ron és Lupin elhagyta a szobát.

- Harry nem jól viseli, ha az apját emlegetik...és én sem - nem mertem többet mondani, mert féltem, hogy tiszteletlenségnek venné, így ezután csendesen magára hagytam a tanárt, aki mintha magába roskadt volna az íróasztalának támaszkodva.

________________________________

*-al jelölt részek a Harry Potter és az Azkabani Fogoly c. könyv idézetei. Minden érdem J.K Rowlingé.