A terv egyszerű volt. Luna és Ginny a folyosó két végére áll és mindenkit elkergetnek azzal, hogy valaki elszabadított egy adag garatgombócgázt Umbridge irodájánál. Ron megkeresi Umbridge-dzset és szólt neki, hogy Hóborc megint csinált valami hülyeséget. Addig én és Hermione a láthatatlanná tévő köpeny alatt bekísérjük Harryt az irodába és ő megkeresi Siriust a hophálózat segítségével. Ha bármi történne, akkor jelként Ginny és Luna elkezdik jó hangosan a Weasley-indulót énekelni.

Sikeresen bejutottunk az irodába, azonban nem tartott tovább öt percnél a nyugalom. Umbridge majdnem berúgta az ajtót olyan sebesen érkezett meg, és szinte gondolkozni sem volt időnk. A Főinspektori Különítmény a nyomában volt, és mihelyst megláttak minket azonnal lefegyvereztek. Az első bűbáj nem talált el, mert a földre vetettem magam, de egyből utána elkapott egy jókora kövér Mardekáros lány és átkarolta a torkomat, hogy mozdulni se tudjak, míg a másik kezével elvette tőlem a pálcámat. Az ajtón nem sokra rá megjelent Ginny, Luna, Ron, Neville – aki védeni akarta csak Ginnyt –, és a Különítmény többi tagja.

- Hazudsz! * – már harmadszor hallottuk ezt Umbridge szájából, aki még mindig Harry haját szorongatta, akit szó szerint a tűzből húzott ki.

- Nos, Potter... * – szólalt meg Umbridge gúnyos hangján. – Őröket állítottál a folyosón, és elküldted hozzám ezt a pojácát. * – bökött Ron felé, mire Malfoy hangosan felnevetett. – Nyilván mindenképp beszélni akartál valakivel. A kérdés az, hogy kivel. Albus Dumbledore-ral? Vagy Hagriddal, a félvérrel? Kétlem, hogy Minerva McGalagonnyal, mivel ő tudtommal még mindig nem tért magához. * – felmordultam a házvezetőnőnk neve hallatán, és legszívesebben sípcsonton rúgtam volna az aljas némbert.

- Semmi köze hozzá, kivel beszéltem * – sziszegte Harry.

- Értem * – felelte vészjósólan mézesmázos hangon. – Így is jó, Potter. Lehetőséget adtam rá, hogy önszántadból vallomást tegyél. Nem éltél vele, így hát kénytelen vagyok kényszert alkalmazni. Draco, hívd ide Piton professzort! *

Én idióta legszívesebben jól arcon pofoztam volna magam. Egyből idejöttünk Umbridge szobájába, ahelyett, hogy neki szóltunk volna, pedig ő is a Rend tagja. Tehetett volna valamit, én pedig hagytam, hogy az öcsémék elvegyék a józan eszem, és egyből a bajt keressem.

A következő pár perc csöndben telt el, semmit sem lehetett hallani csak itt-ott az egyikünk szuszogását egy Mardekáros szorításában. Egyszer már én is kénytelen voltam felnyögni a Mardekáros lány fojtásában, mert úgy sikerült egy nagyobb levegővételhez jutnom.

Léptek zaja törte meg a csendet, majd feltárult az ajtó. Malfoy előtt Perselus lépett be a szobába, aki kifejezéstelen arccal nézett végig rajtunk, elrejtve érzelmeit.

- Hívatott, igazgatónő? * – kérdezte egykedvűen.

- Á, Piton professzor... Nos, igen, azért kérettem, mert sürgősen szükségem lenne egy újabb adag Veritaserumra. *

- Az utolsó üveget adtam oda, mikor ki akarta hallgatni Pottert * – felelte nyugodtan. – Csak nem használta fel az egészet? Mondtam, hogy három csepp bőven elég belőle. *

Umbridge Perselus kijelentését követően elpirult, én pedig csúnyán néztem Perselusra, amiért hajlandó volt a némbernek veritaserumot adni. Amikor összetalálkozott a tekintetünk, bizonyára pár másodpercig abbahagyta az okklumentálását, mert a szemébe nézve egyből rájöttem, hogy csak hamis bájitalt adott Umbridge-nek. Nem tudtam rájönni, hogy hogyan is csináltam, azonban nem volt időm arra, hogy ezen gondolkodhassak.

- Biztosan tud még készíteni nekem * – mondta ingerült kislányos hangján.

- Természetesen. A szérum egy teljes holdciklus alatt érik meg, úgyhogy körülbeül egy hónap múlva tudom a rendelkezésére bocsátani. *

- Egy hónap múlva? Nekem ma este van rá szükségem, Piton! Az imént rajtakaptam Pottert, amint egy ismeretlen személlyel vagy személyekkel lépett kapcsolatba! *

- Valóban? * – kérdezte érdeklődve. – Nos, ez nem lep meg. Potter kényszeresen megszeg minden szabályt. * – mondta, miközben rám pillantva enyhe dühöt mutatott ki az arcán és összehúzta a szemét. Dühös volt rám, amiért én is ilyen helyzetbe kerültem az öcsém mellett.

- Ki akarom hallgatni Pottert! * – rikácsolta Umbridge, mire Perselus visszanézett a dühöngő főinspektorra. – Adjon nekem olyan bájitalt, amivel ki tudom szedni belőle az igazságot! *

- Ismétlem, elfogyott a Veritaserum * – felelte hűvös udvariassággal. – Nem tudok segíteni önnek... hacsak nem akarja megmérgezni Pottert, amit egyébként tökéletesen megértenék. A mérgeim viszont olyan gyorsan hatnak, hogy a delikvens elhalálozik, mielőtt vallomást tehetne. *

Ha nem éppen egy vaskos kar lett volna a torkomon, biztosan dühösen felhorkantottam volna Perselus gúnyos megszólalásán. Azonban a gondolat, hogy efféle erős mérgeket tud készíteni, megrémített.

- Próbaidőre teszem! * – visította Umbridge, mire Perselus kissé felvonta a szemöldökét. – Maga szándékosan szabotálja a munkámat! Nem ezt vártam azok után, ahogy Lucius Malfoy nyilatkozott magáról! Hordja el magát innen! * – Perselus lesajnálóan biccentett, és az ajtóhoz lépett. Kétségbeesetten pillantottam a hátára, miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan is kéne neki elmondani mi történt valójában.

- Elfogta Tapmancsot! * – kiabálta Harry szinte már pánikolva. – Elfogta Tapmancsot ott, ahol azt őrzik! *

Perselus keze megállt a kilincsen, azonban nem fordult vissza. Megértette. Biztos, hogy megértette.

- Tapmancsot? * – csattant fel Umbridge. – Mi az a Tapmancs? Mit őriznek? Miről beszél Potter? *

- Fogalmam sincs * – fordult hátra Perselus hűvös nyugalommal. – Ha halandzsázást akarok hallani valakitől, fecsegésfőzetet adok neki, Potter. Maga pedig, Miss Blayney ne szorítsa olyan erősen Miss Potter torkát, máskülönben kénytelen leszek papírmunkákkal vesződni, és beleírni a jellemzésébe – szólt, majd látszlólag már sietősen elhagyta az irodát, miközben éreztem, hogy az említett lány lazít a szorításon, én pedig rendesen levegőhöz jutok.

Harry arcán az eddiginél is nagyobb rémület futott át, hisz ő azt gondolhatta, hogy Perselus nem értette meg, amit mondott neki. Rá pillantottam és próbáltam vele felvenni a szemkontaktust, hogy megnyugtassam, de még legalább két percnek elkellett telnie mire rám nézett. Akkor óvatosan elmosolyodtam és egy aprót biccentettem. Harry arcáról ekkor látszólag valamennyire eltűnt a félelem.

- Hát jó * – szólt a főinspektor, és előhúzta a pálcáját. – Ha így állunk... Nincs más választásom... ez már nem iskolai ügy... a varázslótársadalom biztonsága forog kockán... igen... igen... * – győzködte magát Umbridge, mire minden porcikámat átjárta a félelem. Umbridge egyik lábáról a másikra állt, miközben zihálva Harryt bámulta. – Irtózom ettől, Potter... de kényszerítesz rá... Rendkívüli körülmények között a cél szentesíti az eszközt... A miniszter úr meg fogja érteni, hogy nem volt más választásom... A Cruciatus-átok majd megoldja a nyelved * – fejezte be halkan.

- Ne! * – sikoltott fel Hermione. – Umbridge professzor! Azt tilos használni! *

- De hát maga tanár! – szóltaltam fel remegő hangon. – Nem teheti ezt!

- A miniszter úr nem kívánná, hogy megszegje a törvényt! * – folytatta Hermione.

- Ne cselekedjen úgy, mint egy halálfaló! – szóltam pánikolva, mire a Mardekáros lány ismét erősebben szorította meg a torkom a halálfaló szó megemlítésénél, és a többi Főinspektori Különítmény tagja is mozgolódni kezdett.

- Amit Cornelius nem tud, amiatt nem fáj a feje * – szólt zihálva, miközben Harry különböző testrészeire irányította a pálcáját. – Máig se tudja, hogy tavaly nyáron én küldtem dementorokat Little Whinginbe. De örült a lehetőségnek, hogy kicsaphatja Pottert! *

- Maga?! – kaptam levegő után, amire rásegített a mögöttem álló lány is.

- Maga volt az? * – hülledezett Harry. – Maga uszította rám a dementorokat? *

- Valakinek cselekednie kellett! Mindenki csak szónokolt róla, hogy el kell hallgattatni, félre kell állítani téged. De én voltam az egyetlen, aki tett is valamit az ügyért. Dumbledore akkor kihúzott a pácból, de most nem fog... * – vett egy nagy levegőt, és elkiáltotta magát. – Cruc... *

A fejemet lehorgasztottam, majd egy erős mozdulattal, minden erőforrásomat beváltva megfejeltem a mögöttem álló lányt. Enyhén megszédültem a hatalmas ütéstől, azonban a lány a a falra aggatott porcelán tányéroknak dőlve egy hangos csörömpöléssel leesett a földre, miközben jajgatva az orrát masszírozta, amiből elindult a vér. A fejemet simogatva Harry elé ugrottam és zihálva Umbridge-re meredtem.

- Elmondok mindent – szóltam, miközben könny szökött a szemembe a fájdalomtól. – Csak ne bántsa az öcsémet.

- Lám, lám, lám! * – harsogta diadalmasan Umbridge. – A bátor, mindentudó Potter kisasszonynak megoldódik a nyelve!

- Nem mondasz semmit! – szólalt fel Harry hangosan.

- Bell, ne! – pánikolt Ron.

- Na halljuk... Kivel beszélgetett Potter a tűzben? * – vettem egy mély levegőt, miközben azon kezdtem el tanakodni, hogy miféle hazugsággal álljak elő Umbridge-nek.

Bingó.

- Dumbledore-ral akartunk beszélni – mondtam ki, de csak miután lezártam az elmémet, hogy könnyebben menjen a hazudás a rózsaszínbe öltözött tanárral szemben.

- Dumbledore-ral? * – visszhangozta Umbridge. – Ezek szerint tudjátok, hol van Dumbledore? *

- Ez itt a gond, hogy nem – ráztam meg a fejem. – Kerestük a Foltozott Üstben, a Három Seprűben, a Szárnyas Vadkanban, akiknek a tulajdonosával jó viszonya van...

- Ostobák! * – dühöngött Umbridge. – Azt hiszitek, Dumbledore egy kocsmában ücsörög, miközben az egész minisztérium őt keresi?! *

- Bárhol lehet – szóltam játszva a kétségbeesettet. – Egy fontos dolgot muszáj lett volna neki elmondanunk!

- Nocsak! Mit akartatok elmondani neki? * – nézett rám érdeklődően.

- Nos... – fordítottam el a fejem, miközben szorosan lehunytam a szemem. – Jaj... hát...

Gondolkozz, Bell, gondolkozz...

- Mond el!

- Hogy kész a fegyver!

- Miféle fegyver, Potter?

- Hát... hát a fegyver...

- Fegyvert gyártottatok az összeesküvők számára? Amivel megtámadhatják a minsiztériumot? És mindezt Dumbledore parancsára tettétek? *

- I-igen – mondtam remegő hangon. – Szólnunk kellett neki, muszáj lett volna, de nem találjuk őt!

- Miféle fegyverről van szó? * – sziszegte Umbridge megragadva a karom.

- Ha nem enged el azon nyomban sosem tudja meg! – fújtattam ahogy az érintésétől megszállt a düh, és kissé ki is estem a szerepemből. Meglepetésemre Umbridge elengedett. – Nos, mi magunk sem tudjuk – néztem Umbridge szemébe, miután lenyugtattam magam, de már nem játszhattam az ártatlant az előbbi manőverem miatt. – Csináltuk, amit mondott Dumbledore professzor.

- Vezess a fegyverhez! * – parancsolta.

- Én nem tudom hol van a fegyver – szóltam, mire láttam, hogy Umbridge ismét elkezd felfuvalkodni. – Azonban az öcsém tudja – húztam ravasz mosolyra a szám, mire Umbridge mohón Harryre nézett. – Ha látni akarja, szüksége lesz Hermionéra is. Vigye el kettüjek. Ők elvezetik magát hozzá, garantálom. – Hermione pánikolva pillantott rám, azonban Umbridge Harry bámulásával volt elfoglalva, így volt időm üzenni neki. Artikulálva háromszor eltátogtam Gróp nevét, mire Hermione szemében megértést véltem felfedezni.

- Jól van, kedvesem – beszélt, miközben rám sem nézett. – Ezek ketten velem jönnek, engedjétek el őket – szólt a Mardekárosoknak, miközben az ablak mellett álló Malfoy undokul rám nézett.

- Igazgatónő, nem kellene mégis elkísérnie néhány embernek a különítményből? Vigyáznánk a... *

- Jól képzett minisztériumi tisztségviselő vagyok, Malfoy! * – torkolta le Dracot Umbridge. – Azt hiszed, megijedek két fegyvertelen kölyöktől? Egyébként is az a gyanúm, hogy ez a titokzatos fegyver nem iskolás gyerekeknek való látvány... *

- Nem is – ráztam meg a fejem, miközben eljátszottam ahogy megborzongok. Umbridge tekintete szinte felcsillant.

- Itt maradtok, amíg vissza nem jövök, és őrzitek őket! * – mutatott ránk egyenként Umbridge. – Nehogy megszökjenek nekem! *

- Igenis * – motyogta csalódottan Malfoy.

- Ti pedig induljatok, és mutassátok az utat! * – bökött a pálcájával Harryre és Hermionéra. – Mozgás! *

Harry, Hermione és Umbridge elhagyták az irodát. A Mardekárosok a szokottnál is erősebben szorítottak magukhoz, hogy véletlenül se lázadjunk fel. Szinte már fuldokoltam a lány vaskos karjában, és köhögés közben azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnánk megszökni, anélkül, hogy bajunk esne.

Nem, egyszerűen nem megoldható anélkül, hogy bárkinek is baja esne.

Lehajtottam a fejemet annyira, amennyire a Mardekáros húsos keze engedte, majd fokozatosan felvettem mindenkivel a szemkontaktust. Rövid időn belül ez meg is történt, mintha mindenki valamiféle jelre várt volna. Umbridge és a többiek már elég messze járhattak, így gond nélkül cselekedhettünk.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam a számat és a fogamat teljes erőből a lány karjába mélyesztettem. A Mardekáros felüvöltött fájdalmában, és egy gyenge rántással megpróbált kiszabadulni a fogaim közül, azonban csak másodszor sikerült neki, és abban a pillanatban teli erőből rátapostam a jobb lábára.

Eközben a többiek is felvették a harcot. Ginny hasonlóképp tett, mint én: beleharapott a fiú karjába, majd megfordulva behúzott neki egyet. Biztos monoklija lesz a srácnak.

Luna is meglepetésemre kiválóan harcolt, Neville és Ronról nem is beszélve, hisz ők vérre mentek.

Malfoy már készült felemelnie a pálcáját – látszólag reszketett a keze a hirtelen támadásunktól –, azonban én oldalról gyorsabb voltam. Egy jól időzített mozdulattal a térdhajlatába rúgtam, amitől összecsuklott a lába, majd ököllel behúztam neki, amitől malac módjára felvisított.

- Ismerős helyzet, nemdebár, Malfoy? – vigyorogtam rá, majd kikaptam a kezéből a pálcáinkat. Tisztán emlékszek rá, hogy a kviddics világkupa döntő után az erdőben hasonlóképp ütöttem meg őt, és még mindig ugyanolyan jól esett.

Ginny arcát egy Mardekáros lány körmével végig szántotta, amitől a vörös hajú lány felkiáltott, azonban sikerült közben kiütni a másik kezéből a pálcáját.

- Stupor! – céloztam a lányra, mire azon nyomban összeesett. – Stup... - akartam megcélozni Neville ellenfelét, azonban ő egy hátráltatóártással semlegesítette őt. – Szép volt, Neville! – szóltam, miközben ellenfélt kerestem magamnak. Midenki bevetette tudását és pár kábítóátokkal és lefegyverzőbűbájjal később a földön feküdt a Főinspektori Különítmény.

- Szeretnél te is egyet, Malfoy? – lihegett Ron, miközben a sarokban ülő Malfoyra célzott, aki hevesen megrázta a fejét, miközben félkézzel a szeme alatti területet takargatta. – Én is úgy gondoltam – szólt elégedetten Ron.

- Azért én nem hagynám annyiba – szólt Ginny, majd a pálcájával a szőke hajú fiúra célzott, és rászórt egy rémdenevérrontást, amitől csapkodó denevérszárnyak nőttek ki az arcából, Draco pedig pánikolva felkiáltott.

- Nem semmi! – tátottam el a számat, azonban hamar észhez tértem. – Gyerünk, megkell keresni Harryéket! – siettem az ajtóhoz, azonban mire odaértem Luna már ki is tárta azt, és csoportosan indultunk el futva a folyosón.

- Tudod egyáltalán hová mentek? – kérdezte Ginny.

- A Tiltott Rengetegbe – szóltam. – Ott van a fegyver.

- Tényleg van Dumbledore-nak egy fegyvere? – kérdezte kételkedve Luna.

- Nem, nincs. Azonban Hagridnak van – vigyorogtam Ronra, aki hangosan elröhögte magát, ahogy rájött, hogy hová küldtem Umbridge-dzset.

A Tiltott Rengetegbe habozás nélkül befutottunk, és félrehajtva az alacsonyágakat kerestük Harryéket. Öt-tíz perc múlva meg is találtuk őket.

- Pálca nélkül úgysem tehetünk semmit * – felelte csüggedten Hermione, aki éppen a földről kászálódott fel. – Egyébként is: hogyan akartál eljutni Londonba? *

- Mi is pont ezen gondolkoztunk * – szólalt meg Ron, aki elsőként ért oda.

- Van ötletetek? – kérdeztem mosolyogva, ahogy mindannyian Ron mellé sorakoztunk, körbevéve Hermionét és Harryt.

- Hogy sikerült megszöknötök? * – kérdezte álmélkodva Harry.

- Pár kábítóátok, lefegyverzőbűbáj, hátráltatóártás, meg persze egy kicsi ökölharc – vigyorogtam.

- De Ginny volt a legjobb a rémdenevérrontásával. Tök jól nézett ki Malfoy! Tele volt a képe olyan, nagy csapkodó izékkel. * – nézett büszkén a húgára Ron. – Meg Bell iszonyúan jól harcolt! Megint behúzott egyet Malfoynak és szétharapta annak a kövér lánynak a karját! Hahhh! Látnotok kellett volna! – csapott a térdére nevetés közben, mire széles vigyorra húztam a szám.

- Mellesleg mi lett Umbridge-dzsel? – kérdeztem elkomolyodva.

- Elhurcolta egy csapat kentaur * – felelte Harry, mire elégedetten bólintottam. Elvitte őt egy csapat félvérű. Ennél nagyobb büntetést nem is kaphatott volna.

- És titeket elengedtek? * – csodálkozott Ginny.

- Nem önszántukból. Gróp elkergette őket. *

- Ki az a Gróp? * – kérdezte érdeklődve Luna.

- Hagrid öccse * – válaszolta Ron. – De most nem ő az érdekes. Mit derítettél ki a tűzben, Harry? Tényleg elkapta Tudodki Siriust, vagy... *

- Igen * – felelte Harry, miközben a sebhelyéhez kapott, ami bizonyára iszonyatosan fájhatott neki.

- Akkor nincs más választásunk – mondtam elhaló hangon, ahogy realizáltam, hogy Sirius tényleg nagy bajban van. – Elkell jutnunk Londonba.

___________________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.