Furcsa módon nem az ágyamban ébredtem másnap, és nem a pizsamámban voltam, hanem még a tegnapi ruhámba.

- Mi a...? – ültem fel értetlenül, lassú mozdulatokkal, majd azonnal a fájó fejemhez kaptam a kezem. Rémlett a sok megivott alkohol mennyiség, de azt nem értettem, hogy miért csináltam. Emlékszek, hogy Lee-vel, Angelinával, Aliciával, Katie-vel, Ronnal és Ginnyvel megkezdtünk legalább két üveg lángnyelv whiskyt vajsörök társaságában. Mindenféléről beszélgettünk és megállás nélkül nevettünk. Arra is emlékszek, hogy Hermione megszólított engem, hogy ideje lenne az iskolaelső módjára viselkednem és rendet teremteni, mire a szeme láttára húztam meg az üveget, úgy, hogy már az alkoholtól az égető érzést nem is éreztem a torkomban.

Kész csoda volt, hogy nem buktunk le, és hogy nem történt baj.

Ahogy oldalra néztem, végre realizáltam, hogy kinek az ágyában is aludtam. Mellettem Ginny tátott szájjal, cserepes ajkakkal aludt, ezért óvatos mozdulatokkal kikászálódtam az ágyából, hogy ne költsem fel, majd átbotorkáltam a saját szobámba, ahol azonban a kancsó, amiben általában a víz szokott lenni, teljesen üres volt. Előhúztam a pálcámat, és minden erőmet beváltva, hogy varázsolni tudjak, sikeresen teletöltöttem a kancsót, majd a poharamat háromszor töltöttem újra, mire úgy éreztem, hogy nem vagyok teljesen kiszáradva.

Egy órára még sikeresen visszaaludtam, ami egy kicsit segített az állapotomon. Ezúttal sminkelnem is kellett, mert a tükörben a szemem alatt húzódó karikák nem tetszettek, így egy kevés korrektor és spirál után valamennyire eltüntettem a buli nyomait.

Ahogy leültem még egy utolsó percig megpihenni az ágyam szélére, gondolkodni kezdtem a tegnap estén. Harry még az elején elmesélte, hogy Hagrid megmutatta a féltestvérét Grópot, aki egy több méteres óriás volt.

Megvakartam a halántékom, miközben azon agyaltam, hogy csak a részegségem szüleménye volt-e ez a beszélgetés, de ahogy visszaidéztem magamban, eléggé valóságosnak tűnt. A buli többi része azonban egy totál káosz volt. Nem értettem, hogy honnan varázsoltunk elő egy zenésdobozt, és hogyan tudtam az egész klubhelyiségre hangtalanító védőbűbájt húzni, de okos döntés volt. Így már megértettem, hogy miért nem buktunk le.

Reggelire nem volt étvágyam, így azonnal a könyvtárba mentem tanulni, mert bekellett hoznom a tegnapi lemaradásomat. A jövő héten várnak a RAVASZ vizsgáim, így mindent bele kellett adnom, azonban a másnaposságom egy kicsit sem segített ezen. A tény, hogy az elmúlt időben mindenfélével sikerült lefoglalnom magam elfeledtette velem, hogy milyen közel is vannak a vizsgáim, hiába tanultam rendszeresen, ezúttal mégis elkapott a pánik. Ettől függött a jövőm és hogy lehetek-e auror.

Megpróbáltam nyugodtan venni a levegőt, azonban az nem segített az állapotomon. Hirtelen túl nagy lett a nyomás. Kellett jó pár perc mire rendbe szedtem magam, és feltudtam állni a padtól, ahová időközben leültem. Legalább négyszer kellett egy könyvcímet elolvasnom, hogy felfogjam, így a könyv válogatással is jól elhúzódott az idő.

Három óra kellett ahhoz, hogy amit szokásos módon másfél óra alatt megtanulok a fejembe menjen. Utána próbáltam bűbájtanról bájitaltanra áttérni, azonban abból már tényleg csak ismételnem kellett, amire szántam plusz egy órát. Aztán elmentem ebédelni és fejben eldöntöttem, hogy utána a parkban folytatom az átváltoztatástan és a sötét varázslatok kivédése tanulását.

***

Perselussal a szombati nap folyamán egyáltalán nem beszéltünk – bár másnaposságom miatt jobb is volt ez így –, és vasárnap is majdnem egész nap sikerült elkerülnöm, azonban vacsora után – amikor már ismét a könyvtár felé tartottam, hogy egy újabb könyvet kikölcsönözhessek, és ezúttal a klubhelyiségben folytathassam a tanulást Angelinaék társaságában –, elkapott.

- Hajlandó vagy már velem beszélni? – kérdezte mogorván, ahogy a vállamat megérintve maga felé fordított a folyosón.

- Hajlandó vagy végre magadról és a múltadról is beszélni? – kérdeztem vissza hasonló hangsúlyban, és ezúttal Perselus volt az, aki kiszórta körénk a hangtalanító védőbűbájt.

- Vannak dolgok, amiket jobb, ha nem tudsz, ezt meg kell értened! – mondta rám förmedve.

- Akkor mondj olyat, amit legalább tudhatok! – nevettem fel keserűen. – Vagy azt szeretnéd, hogy csak a szexről szóljon az egész? Mert, ha igen, akkor csak szólj! – vágtam a fejéhez. Perselus dühösen prüszkölt az utolsó kijelentésem.

- Mégis mit szeretnél tudni rólam?

- Nem tudom, mondjuk... mit csinálsz szabadidődben? Mi a kedvenc ételed? Mindig a Mardekárba akartál kerülni? Hány évesen lettél tanár? – dobáltam őt véletlenszerű kérdésekkel, miközben éreztem, hogy kipirul az arcom dühömben.

- Elég egyértelmű: szabadidőmben olvasni szoktam, sétálni és kísérletezni különböző bájitalokkal vagy varázslatokkal, nincs kedvenc ételetem, mindig a Mardekárba szerettem volna kerülni és huszonegy évesen lettem tanár. Most örülsz? – vonta fel a szemöldökét.

- Kicsit – fújtattam, mire Perselus jókedvűen csak a szemét forgatta.

- Tanulsz eleget a RAVASZ-ra? – kérdezte témát váltva.

- Remélem eleget – mondtam pánikkal a hangomban. – Nagyon félek a holnapi naptól...

- Ne aggódj, minden rendben lesz – mosolygott rám bíztatóan, miközben előhúzta a pálcáját, hogy véget vehessen a védőbűbájnak a rövid békülő beszélgetésünk után.

***

Első nap bűbájtan és mágiatörténet vizsga volt, de mivel én nem jelöltem be  RAVASZ-ra az utóbbit, így nekem csak a bűbájtanra kellett koncentrálnom.

Az írásbelin kifejezetten jól teljesítettem, minden bűbájt, amiről írnom kellett ismertem, és az ellenbűbájokat is tudtam. Kissé féltem az utána következő gyakorlati vizsgától, főleg hogy egy szigorú, középkorú nőt kaptam, nevezetesen MacGill Professzort, aki minden mozdulatomat leste, de hibátlanul megoldottam az összes feladatot; az egyetlen alkalom, amikor megijedtem, hogy nem teljesítem a feladatot, akkor volt, amikor elsőre nem sikerült az általam becsomózott kötelet kibogozni, de végül megoldottam.

Másnap következett az átváltoztatástan és a mugliismeret, amiből csak az előbbi érintett. Az írásbelin kétszer is pánikba estem, amikor nem tudtam elsőre a választ, azonban jó pár mély levegővétel után odakörmöltem a választ. A gyakorlati vizsgán McGalagonyt kaptam, aki büszkén figyelte, ahogy az íróasztalt sikeresen egy piros gombostűvé változtatom át, majd vissza asztallá.

A harmadnap gondolatától is lefáradtam, hisz aznap két vizsga is várt rám: bájitaltan és sötét varázslatok kivédése. Csak az a tény nyugtatott meg, hogy a többi két nap és jövő hét hétfőn már semmilyen vizsga nem vár rám, és megpihenhetek évvégéig.

- Ügyes leszel, ne aggódj! – ölelt át félig Harry a bájitaltan írásbelim előtt.

- Igyekszek – piszkáltam a körmöm idegesen. Nem okozhatok Perselusnak csalódást.

Az írásbeli – mint várható volt – nagyon jól ment, az évek alatt annyit bújtam a bájitaltankönyveimet, hogy ezen nem is csodálkoztam. Emellett a Félvér Herceg is sokat segített, a könyvtári könyvekkel együtt. Perselus nem egyszer elsétált a pergamenem előtt, azonban én annyira felé hajoltam, hogy egyszer sem tudott bele olvasni, ami bizonyára bosszanthatta őt.

A gyakorlati vizsgán is kellemesen meglepődtem, mert a szerelmi bájitalt kaptam feladatnak. Perselussal egy másodpercig találkozott a tekintetünk, ahogy meghallotta a vizsgáztatómtól a feladatot, majd munkához láttam. Bizonyára, ha őt kaptam volna vizsgáztatónak egy összetettebb feladatot kapok. Fred és George árusítani akarják ezt a bájitalt – aminek én egyáltalán nem örültem –, ezért jó párat segítség gyanánt én magam főztem meg, míg végül az ikrek is megtanulták teljesen a bájital elkészítését.

Már egy órája benne voltam a procedúrában, amikor úgy ítéltem meg, hogy elkészült. Vettem belőle tesztmintát, és amíg nem figyelt a vizsgáztató beleszagoltam. Meg sem lepődtem azon, amit érzek. Perselus illatát éreztem az orromban.

Kivittem a vizsgáztatónak a mintát, aki meglátva azt elégedetten bólogatott, így teher mentesen sétáltam ki a teremből. Úgy gondoltam, ha már ez ilyen könnyen ment, akkor az SVK-t is kirázom a kisujjamból.

Volt egy órám pihenni, aztán rohantam a vizsgáztató teremhez, hogy elkezdjük az írásbelit. A kérdések egyáltalán nem tűntek RAVASZ szintűnek, úgy gondoltam, hogy még Harry is megcsinálná legalább elégségesre, ötödikes létére.

Umbridge végig a vizsgáztatók mellett ült és pásztázta a termet, nem egyszer volt, hogy összetalálkozott a tekintetünk, ő pedig nyájasan rám mosolygott, amitől csak rám jött a hányinger.

A gyakorlati vizsga előtt Angelinával, Alicával, Katie-vel és Lee-vel együtt átbeszéltük az évi tananyagot – ezt a részét letudtuk durván öt perc alatt – és amit az edzéseken átvettünk.

Az összes bűbájt, átkot vagy esetleg rontást, amit kértek tőlem megfelelően hajtottam végre a bábun, sőt a kedves vizsgáztató felajánlotta, hogy plusz pontokért végrehajthatok még egy varázslatot, ha szeretnék, így a patrónusbűbájt választottam. Az őzsutám végig cikázott a teremben, amit Umbridge csak egy fanyar, erőltetett mosollyal nézett végig, ami nagyon jót tett a lelkemnek.

- Na, hogy sikerült? – siettek elém Harryék.

- Nagyon jól – ugráltam, mire Hermione is boldogan ugrálni kezdett velem, míg Harry és Ron boldogan mosolyogtak.

- Most már csak nekünk kell jövő héten letudni az RBF-et és szabad a pálya! – vigyorgott Ron.

***

A következő héten sok időt töltöttem Angelinával, Aliciával, Katie-vel és Lee-vel. Mivel az ikrek már nem voltak itt a korombeli barátaim közül ők maradtak, viszont nagyon jól eltöltöttem velük az időmet.
Esténként azonban, amikor már a többség nyugovóra tért jó párszor leosontam Perselus szobájához. Az első alkalommal, amikor lementem, arra számítottam, hogy dühösen elküld, hogy kockáztatom a hírnevemet és az övét is, azonban ez nem történt meg. Majdnem minden éjszakámat nála töltöttem, ő pedig távol állt a panaszkodástól, sőt... többször láttam őt mosolyogni, mint valaha. Úgy tűnt boldoggá teszem őt, ami megmelengette a szívemet. Megérdemelte, hisz annyi mindent kockáztat az életünkért. Meg azt sem hagyhatom ki, hogy ő is boldoggá tesz engem.

A folyosóra kicsörtetett az RBF vizsgázó diákok csordája. Unottan kezdtem el lökdösődni, hogy átjussak a tömegen, amikor hirtelen Harry került elém, csapzottan, rémült arccal.

- Mi történt? – járt át azonnal a félelem tetőtől talpig. Arca egyértelműen tükrözte, hogy nagy a baj, ehhez még okklumencia sem kellett.

- Gyere, most azonnal! – ragadta meg a karom, mire a háta mögött álló Hermionéra és Ronra néztem, akik ugyanúgy nem tudták, hogy mi érte az öcsémet.

Harry minden terembe benyitott az első adott folyosón, majd amikor talált egy üreset, azonnal bementünk rajta, ő pedig becsapta az ajtót.

- Voldemort elfogta Siriust. *

- Micsoda?! *

- Honnan tudod? *

- Láttam. Az előbb, amikor elaludtam a vizsgán. *

- De hát... de hát hol? Hogyan? * – hebegte Hermione.

- Azt nem tudom, hogyan * – rázta a fejét Harry. –, de azt tudom, hogy hol. Van egy terem a Misztériumügyi Főosztályon. Polcok vannak ott, tele kis üveggömbökkel... és a kilencvenhetes polc végénél vannak... Voldemort rá akarja kényszeríteni Siriust, hogy szerezze meg neki, amit akar... kínozza... és azt mondta, meg fogja ölni! * – Harry minden porcikája remegett. Gyorsan egy padhoz siettem, kihúztam a széket, és elétettem, hogy letudjon rá ülni. Eközben a fogaskerekek vadul járni kezdtek a fejemben.

- Hogy tudunk odamenni? * – kérdezte Harry.

- Oda... odamenni? *

- Igen, elmenni a Misztériumügyi Főosztályra, hogy megmentsük Siriust! * – szólt türelmetlenül.

- De hát... de hát... * – hebegte Ron.

- Mit de hát? Mit de hát?! *

- Harry, elég! – emeltem fel a hangom, mire mindenki elcsendesett. – Hagy gondolkozzak...

- Mit kell ezen gondolkozni?!

- Nagyon is sokat! Nem áll össze a kép! – csattantam fel.

- Hogyan... hogyan jutott be Voldemort a Mágiaügyi Minisztériumba anélkül, hogy felismerték volna? * – kérdezte félénken Hermione.

- Honnan tudjam?! * – kiabált Harry felpattanva a székről. – Engem az érdekel, hogy mi hogyan fogunk bejutni! *

- Sok féle módon bejuthatott a Minisztériumba – dőltem neki egy padnak. – Láthatatlanná tévő köpeny, Százfűlé-főzet, kiábrándító-bűbáj... – soroltam, miközben Harry vadul bólogatott. – Azonban, ha odamentek a titkos fegyverért... miért pont Sirius kellett neki? – Hermione azonnal nyitotta a száját.

- Hogy kaphatta el Voldemort Siriust, mikor Sirius végig a Grimmauld téren volt?! *

- Lehet, hogy Siriusnak elege lett, és megszökött * – csóválta a fejét Ron. – Már akkor is alig bírta az otthon ülést, mikor utoljára találkoztunk vele... *

- Ne haragudjatok, de ezek csak üres ötletek, nincs rájuk semmiféle bizonyíték. Az se biztos, hogy Voldemort és Sirius ott vannak a... *

- Harry látta őket! * – vágott Hermione szavába Ron.

- Nem, igaza van Hermionénak! – löktem el magam a padtól. – Voldemort már tud Harry a kapcsolatról, ami az elmétek között van. Megteheti, hogy olyat láttat veled, ami éppenséggel odacsábít a csapdájába! – fontam össze a karom. – Nem megyünk sehová.

- Vagy mi van, ha... ha az álmod... tényleg csak álom volt? * – szólt félénken Hermione, mire Harry olyat tett, amit még nem láttam csinálni. Felordított dühében, amitől mind két barátja hátra hőkölt.

- Fogd már fel, hogy ezek nem rémálmok! * – harsogta Harry a bozontos hajú lány arcába. – Szerinted minek kellett okklumenciát tanulnom, mért akarta Dumbledore, hogy letudjam zárni az agyamat? Azért, mert ez a valóság! Sirius életveszélyben van, láttam! Voldemort elkapta, és erről nem tud senki más! Csak mi menthetjük meg őt! Ha nem akarsz jönni ne gyere, de én megyek. Világos? És különben is, akkor miért nem zavart a megmentési kényszerem, amikor leszedtem rólad a dementorokat, meg amikor... – itt Ronhoz fordult. – ...amikor megmentettem a húgodat a baziliszkusztól? *

- Én nem mondtam, hogy zavar! * – méltatlankodott Ron.

- Na jó, elég legyen! – ordítottam el magam. – Azt mondtam Harry, hogy nem megyünk sehová! Okkal kellett volna megtanulnod okklumentálni, hogy ne láss hasonlókat...

- Nem fogok úgy tenni, mintha nem láttam volna! – kiabált vissza.

- Mielőtt szokásodhoz híven elhamarkodottan döntenél, először ellenőrizzük, hogy Sirius a Grimmauld téren van-e! – sziszegtem dühösen, mire Harry úgy látszott egy kissé megnyugodott.

- Azt mégis hogy? – kérdezte. Abban a percben kinyílt az ajtó és Ginny és Luna sétált be rajta.

- Sziasztok! * – köszönt Ginny tétován. – Hallottunk a hangotokat... Miért kiabáltok?

- Ne érdekeljen * – szólt gorombán Harry, mire elhaladva mellette szándékosan meglöktem a vállát, majd Ginny és Luna elé álltam.

- Jó, hogy jöttök. Kellene a segítségetek.

- Hogyan? * – vágta rá Harry felénk fordulva.

- Használnunk kell Umbridge tüzét. Kapcsolatba kell lépnünk Siriusszal. Kicsalogatjuk a szobájából Umbridge-dzset, de őrök is kellenek, ebben pedig pont segíthet Ginny és Luna – mutattam a két negyedikes lányra.

- Persze, vállaljuk. * – vágta rá Ginny habozás nélkül.

- Jól van * – felelte Harry bosszúsan. – Ha most rögtön meg tudjuk csinálni, benne vagyok, ha nem, akkor indulok a Misztériumügyi Főosztályra. *

- A Misztériumügyi Főosztályra? * – kérdezte kissé csodálkozva Luna. – Hogy akarsz elmenni oda? * – Harry azonban nem méltatta válaszra, amitől dühösen felmordultam.

- Azt még kitaláljuk, Luna. Először ezt kell megoldanunk. – válaszoltam az öcsém helyett.

____________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.