Éjszaka alig bírtam aludni, hisz nem elég, hogy majdnem az egész estémet végig sírtam, amiatt, mert az ikrek elmentek, de lehetetlenség lett volna pihenni, hisz a Griffendélesek bulit csaptak Fred és George tiszteletére. Ezúttal én nem vettem rajta részt, csupán néha lementem nekik szólni, hogyha nem akarják, hogy Umbridge tudomást szerezzen a buliról, halkabban legyenek.

Harry beszámolt a beszélgetéséről Siriussal és Remussal. Kissé irigykedtem, hogy keresztapámmal nem tudtam beszélni, azonban nem is bántam, hisz jó balhéban vehettem részt az ikrekkel, így utoljára. Harry elmondta, hogy később benőtt apának a feje lágya és már nem csinált hasonló dolgokat nyilvánosan Perselussal. Azonban ahányszor alkalom adódott rá, ő és Perselus mindig megátkozták egymást, de már közönség nélkül.

Sirius szégyellte az incidenst, amit apa amiatt csinált, mert ő unatkozott és Remus is, aki nem szólt rájuk.

Ezután megemlítette Harry, hogy Perselus nem tart többé neki okklumencia órát, és ezután a keresztapáink felháborodtak. Sirius beszélni akart Perselussal, azonban Remus lebeszélte róla, és helyette ő megy. Harrynek megkellett esküdnie arra, hogy ő is beszél Perselussal, bár Harry érthető okokból ezt nem nagyon akarta teljesíteni. Viszont én, Siriussal és Remussal értettem egyet. Rettentően fontos volt, hogy okklumenciát tanulhasson, hisz Harry élete is függhet ettől.

A szerelem annyira elvette az eszemet, hogy még csak nem is beszéltem erről Perselussal. Már pedig muszáj volt.

Perselus másnap egész órán tajtékzott. Nem tudtam mi ütött belé, de ok nélkül vont le mindenkitől pontokat és egész órán levegőnek nézett. Vagyis csak gondoltam, hogy mi üthetett belé. Bizonyára Remus beszélt vele. A pontlevonás nem lett volna meglepő, azonban az utóbbi, hogy levegőnek nézett, mélységesen ledöbbentett. Nem értettem, hogy mégis mit vétettem ellene, de ezúttal még csak meg se próbálta okklumenciával elrejteni dühe nagyságát, nyíltan kimutatta a diákok felé.

Eléggé haragudtam rá eleve azért, mert Harry bájitalát tönkre tette a gyerekes viselkedésével tegnap órán. Erre rátett az is, hogy realizáltam, hogy Harry élete veszélyben van, azért mert nem képes neki okklumenciát tanítani. Teljesen megértettem, hogy dühös volt rá, hisz belemászott az emlékeibe, azonban nem kellett volna egy tizenöt éves gyerek bájitalát lelökni az asztalról, hogy elégtelent adhasson neki, és végképp nem az életét kéne veszélybe sodorni.

Az óra végén, jó pár pont levonással később, már én is kifejezetten agresszív állapotban voltam, és alig vártam, hogy kimehessek a teremből, hogy tehessek egy sétát a parkban, és utána higgadtan beszélhessek vele. Azonban Perselusnak más ötlete volt.

- Maga, Miss Potter, még marad – hangzott a szigorú hangja a teremben, mire jó pár sajnálkozó tekintetet kaptam. Mihelyst kiment mindenki, az ajtó nagy erővel becsapódott, úgy, hogy bizonyára más kívülről ki sem tudta volna nyitni.

- Mégis mi ütött beléd? – kérdeztem a fejemet rázva, miközben néztem, hogy valamiféle bűbájt kiszór körénk.

A következő pillanatban megragadott a derekamnál fogva, majd erőszakosan megcsókolt. Döbbenetemben hirtelen nem is viszonoztam, majd mihelyst rájöttem, hogy mégis mi fog következni, viszonoztam azt.

Perselus hevesen csókolt, miközben kezével benyúlt a szoknyám alá, majd vártam, hogy elkezdje lehúzni a vékony harisnyámat, azonban meglepődve érzékeltem, hogy eltüntette rólam... a fehérneműmmel együtt.

Az ujjával egy gyors mozdulattal belém hatolt, mire elváltam a szájától és hangosan felnyögtem.

- Fáj? – morogta, miközben a nyakamat kezdte el csókolni.

- Nem – lihegtem. Ezt hallva Perselus felgyorsított a mozdulatain, miközben lassan az íróasztalához kezdett el tolni. Ujjai döfésével kezdett a csúcs felé juttatni, majd egy rövid idő múlva kihúzta azt és megpördített engem. A következő pillanatban a hátamat megérintve előre döntött az asztalon, és nadrágjából előhúzva férfiasságát egy lassú mozdulattal belém hatolt. Az asztalszélébe kapaszkodva hangosan felnyögtem az egyesüléstől. Az óra elején végképp nem számítottam, hogy ez lesz a vége, de egyáltalán nem bántam. A dühöm elpárolgott, helyét pedig egyértelműen a vágy vette át.

Perselus a vállamba kapaszkodva tett magáévá gyors, durva mozdulatokkal, én pedig olyan gyorsan mentem el, mint még soha.

A bájitalterem megtelt a hangos lélegzetvételünktől, miközben én felkeltem az asztalról, hogy megtudjak rajta támaszkodni.

Miután Perselus is elélvezett, előre nyúlt, hogy végig simíthasson a mellkasomon és ujjaival egyenesen a torkomig haladt, amit aztán megragadott és egy csókot nyomott a halántékomra.

Kihúzódva belőlem elfordult, hogy rendbe szedje magát, majd miután ez megtörtént visszafordult felém, és egy pálca mozdulattal visszavarázsolta rám a fehérneműt és a harisnyát.

- Nincs... ez ellen ellenvetésem, azonban nem ártana megbeszélnünk, hogy miért voltál... dühös – vezettem fel óvatosan, miközben felkötöttem egy laza kontyba a hajamat, mivel a forró és hirtelen szextől melegem lett és csapzottnak éreztem magam.

- Felbosszantott az öcséd – morogta, miközben megkerülte az asztalt és leült a székébe. A pálcámat előhúzva magamra szórtam egy tisztító-bűbájt, miközben Perselusra figyeltem.

- Á, szóval felbosszantott Harry Potter, ezért megdugtad a nővérét – vontam fel a szemöldököm, mire Perselus bosszúsan nézett rám.

- Ne beszélj így! – szólt rám, mire csak a szememet forgattam.

- Akkor kérlek fejtsd ki – sétáltam elé, majd felültem az asztalára. Perselus végignézte a mozdulataimat, majd egy sóhaj után belekezdett.

- Igazából nem csak az öcséd bosszantott fel, hanem Black és Lupin is.

- Á, szóval... lényegében az egész családom – jelentettem ki szórakozottan, mire ingerülten felhorkantott. – Mellesleg gondoltam, hogy ez lesz a gond.

- Tudtál róla, hogy az öcséd beszélni fog Blackkel? – kérdezte, miközben összefonta a mellkasa előtt a karját és felvont szemöldökkel nézett rám.

- Igen, tudtam róla – bólintottam. Perselus arcából arra következtettem, hogy azt kéri, hogy folytassam. – Harry rosszul érezte magát amiatt, amit a merengőben látott. Se én, se ő nem gondoltuk volna, hogy... nos, hogy apa ilyen volt – mondtam, mire Perselus szótlan maradt. – Harrynek mindig azt mondták, hogy kiköpött apja, és miután látta, hogy milyen volt az ő korában, elbizonytalanodott. Beszélni akart Siriussal, valamiféle magyarázatot akart tőle hallani.

- És hallott? – kérdezte unottan.

- Igen – bólintottam. – Emellett örömmel jelentette be neki és Remusnak, hogy már nem tanítasz neki okklumenciát, amiért én magam is haragszok rád – szóltam mogorván. –, és Remus mindenképp beszélni akart veled. A dühödből arra következtetek, hogy ez a párbeszéd már le is zajlott – mondtam.

- Igen, lezajlott – fordította el tőlem az arcát.

- Remek, mikor kezded őt ismét tanítani? – kérdeztem szigorúan.

- Hogy mikor kezdem? – pattant fel a székéből, de nem hőköltem hátra a hirtelen mozdulatától. – Amikor hajlandó lejönni hozzám és bocsánatot kérni! – kiabálta. – Tudtommal Black és Lupin megígértették vele, hogy beszéljen velem, amit kíváncsian várok!

- Igen, így van. De ne felejtsd el, hogy az öcsém egy keményfejű tizenötéves, aki utál téged és még fél is tőled egy bizonyos szinten – mondtam leugorva az asztaláról. Életemben először azt éreztem, hogy kissé gyerekesen viselkedik Perselus. – Nem fogom hagyni, hogy veszélybe sodord az öcsém életét azzal, hogy nem vagy neki hajlandó okklumenciát tanítani – mondtam rezzenéstelen arccal, mire Perselus nyitotta volna a száját, hogy hozzám vágjon valamit, de én tüntetően felemeltem a kezem. – Beszélek vele. Azonban, ha nem hatok az öcsémre semmilyen módon sem és Sirius sem, akkor megkell kérnem téged, hogy te nyiss felé. Te vagy a tanára – mondtam, mire Perselus dühe, mintha elpárolgott volna.

- Mit érzel éppen? – kérdezte, mire értetlenül néztem rá.

- Tessék? – kérdeztem csodálkozva.

- Okklumentálsz. Érzelemmentes vagy – szólt, mire lepillantottam a földre és hevesen pislogni kezdtem, hogy a saját fejembe nézhessek. Igaza volt.

- Észre sem vettem – néztem fel rá vissza. – Annyira... automatikusan jött – Perselus halványan elmosolyodott. – Szimplán nem akartam veszekedni és valahogy elrejtettem a dühöm...

- Ez jó dolog. Kordában tudod az érzelmeidet tartani – lépett hozzám közelebb, miközben két göndör tincset, ami kiszabadult a lazakontyomból a fülem mögé tűrt. – Néha még nekem sem sikerül, csak ha úgy érzem nincs más választásom.

- Mellesleg... szabad kérdeznem, hogy hogyan ment a... találkozó? – simítottam végig a bal kezén, mire Perselus elhúzta azt, mintha csak forró vashoz ért volna.

- Nem beszélhetek ilyenekről – mondta élesen, miközben ellépett tőlem.

- Nem, tudom, hogy nem – mondtam halkan. – Én betelek azzal is, ha elmondod az érzéseidet... Perselus – lassan visszafordult felém és kifürkészhetetlen arccal bámult rám.

- Jól ment, mindent, amit megtudtam továbbítottam az igazgatónak – mondta közömbösen.

- Neked rossz volt? – léptem hozzá közelebb és megsimítottam a vállát.

- Régebben... amikor még fiatal voltam, élveztem ezeket a találkozókat. Úgy éreztem, tartozok valahová – mondta, miközben őszintesége megmelengette a szívem. – Azonban ez elpárolgott, és inkább a Főnix Rendjét választottam, még ha kevés embert is kedvelek a csoportból – horkantott fel.

- Mi volt az ok, amiért átpártoltál a jó oldalra? – kérdeztem. Perselus szinte megkövült az érintésemben.

- Azt jobb, ha nem tudod – mondta szigorú hangjára váltva, mire döbbenetemben hátráltam egy lépést.

- Jobb, ha nem tudom? – csodálkoztam, majd helyét lassan átvette a csalódottság. – Megértem, hogy olyan dolgokról nem beszélhetsz, amihez köze van a Rendnek. Azonban ez személyes és én jobban megszeretnélek ismerni – szóltam finoman, de amikor Perselus tűntetően elfordította a fejét, szinte éreztem, hogy belehasít a szívembe. - Értem. Jobb lesz, ha megyek – sétáltam vissza az asztalomhoz, majd felkaptam a hátizsákom és szó nélkül elhagytam a termet.

Fájt, hogy alig tudtam róla valamit, hogy semmi személyeset nem osztott meg magáról, holott rólam jó pár dolgot tudott. Szívesen meghallgattam volna a történeteit, én pedig örömmel meséltem volna arról, hogy hogyan élem meg azt, hogy az ikrek, a legjobb barátaim leléptek, de úgy látszott Perselusnak csak alkalmi szexre kellettem, hogy lenyugodjon.

***

- Gondolkozok azon, hogy nekem is umbridge-itiszt kéne kapnom – dőltem hátra unottan a kanapén, miközben az átváltoztatástan tankönyvemet lapozgattam. Umbridge-itisznek nevezték el azt a ''betegséget'', amit minden diák pont SVK előtt kapott el. Tünetei az orrvérzés, láz és hányás. Érdekes módon Fred és George pont hagytak itt efféle Maximuláns szereket.

- Ez mégis hogy jutott eszedbe az átváltoztatástanról? – nézett rám Hermione, aki mellettem ülve magolt az RBF-re, velem ellentétben, aki RAVASZ-ra tanult.

- Úgy, hogy manapság senki sem jár be Umbridge óráira, az SVK RAVASZ-ra már felvagyok készülve, és nem akarom többiek nélkül végig ülni az órát – nyafogtam. – Mi van, ha Katie, Angelina, Alicia és Lee is bevesz valamit a Maximulánsból? Nem lehetek kettesbe azzal a békával – húztam el a szám, mire Hermione elnevette magát.

- Te aztán igazán megteheted, hogy szabadot veszel ki – kuncogott Hermione, majd témát váltott. – Mindenhol csak Fred és George nevét hallom. Jó páran próbálnak a helyükre lépni, több a csínytevés, mint valaha is volt...

- Ez zavar téged? – kérdeztem mindenféle rosszallás nélkül.

- Furcsamódon még élvezem is – mosolygott rám.

***

A Hollóhát és Griffendél meccs felénél Harry és Hermione a monoklis Hagrid társaságában elmentek, így pont lemaradtak arról, hogy Ron mennyire belejött a védésbe. Emellett Ginny is amilyen gyorsan csak tudta elkapta a cikeszt, így nem kellett sok idő ahhoz, hogy a Griffendél megnyerje a Hollóhátasokkal szemben a meccset. Hatalmas ünneplés tört ki a meccs után, Ront a vállán vitték be az épületbe, ő pedig csak úgy vöröslött a boldogságtól.

Az este folyamán, a Griffendél klubhelyiségben szokásosan buli következett a sikeres meccs után. Azonban mivel Fred és George, akik szinte mindig szervezték, már elmentek, így rám és Lee-re hárult teljes mértékben a feladat, hogy egy bulit rendezzünk. Az előző bulit, amit az ikrek tiszteletére rendeztek azt is Lee hozta össze, Seamus és Dean segítségével.

- Holnap megírom a fiúknak, hogy Ron ügyesen játszott, és hogy mi ketten fogtunk össze a buli megszervezésére – kuncogtam, miközben a házimanókkal teli konyhához tartottunk. – Mellesleg mégis hogyan megyünk le Roxmortsba? Mármint tudom, hogy az egyik titkos járaton, de mire visszaérünk...

- Igen, időt veszítenénk – bólogatott Lee. – Azonban még jó, hogy a fiúk nem kis mennyiségben rejtettek el italokat – kacsintott rám, mire eltátottam a szám.

- Hogy mi?! – kiáltottam el magam nevetve. – Miért nem szóltatok nekem?

- Mert bizonyára alkoholistának könyveltél volna el minket – vonta meg a vállát, mire ismét felnevettem.

- Jó, talán ma én is szüneteltetem a tanulást, és megiszok veletek valamit – fontolgattam az ötletet, mire Lee örömittasan a vállamra csapott.