A szex utáni békesség nem tartott sokáig.

Perselus épphogy csak elvált tőlem, hogy aztán egy gyengéd csókot nyomhasson az ajkaimra, de egyből váratlan módon összerezzent.

- Mi a baj? – toltam el magamtól, végig simítva a vállán. Perselus tekintete elsötétült és gyorsan elhúzódott tőlem, hogy az ágy szélére ülhessen. Felkapta a földről az ingét, de mielőtt felvehette volna azt, megragadtam a karját. – Mi történt? – kérdeztem ezúttal már ijedten.

- El kell mennem – mondta közömbös hangon.

- Tessék? – rökönyödtem meg. – Mégis mi... – elengedtem a bal csuklóját, majd megláttam, hogy miért is lett ennyire hideg és sietős. A sötétjegy, ami eddig fel sem tűnt számomra, megmozdult a karján és a kígyó a koponya körül tekeregni kezdett, mintha csak egy élő hüllő mászna az alkarján. – Ó, te jó ég – suttogtam.

Hagytam, hogy Perselus felöltözzön, és közben én is elkezdtem magamra venni a ruháimat, de reszkető kezem miatt nehezen ment. A sötétjegyet először a gyengélkedőn láttam a karján, amikor a miniszternek megmutatta, miután visszatért Voldemort. De akkor nem mozdult meg, és nem voltunk ilyen szituációban.

Amikor magára kapta a talárját, várakozóan rám pillantott. Amilyen gyorsan csak tudtam, felhúztam a cipőmet, majd menet közben ujjaimmal átfésültem a hajam, hogy ne tűnjön úgy, mint akinek összekócolták.

Ahogy sietve elhagytuk a hálókörzetét, gondolkodtam a megfelelő szavakon, de fölösleges volt. Inkább aggódtam Perselusért, mert tudtam, hogy hová megy. Tudtam, hogy kihívja.

- Nem kell felkísérned... inkább siess – szóltam aggódva. – Kérlek... vigyázz magadra – mondtam a folyosó elágazásnál, miután már felértünk a pincéből. Perselus rám pillantott és bólintott. – Figyelni fogom a térképen, hogy mikor érsz vissza, addig nem vagyok hajlandó aludni – mondtam szigorúan, mire Perselusból előcsalogattam egy halvány mosolyt.

- Inkább aludj. Nem először csinálom már ezt – szólt keserű hangon, majd további szó nélkül elindult kifelé az épületből.

***

Perselus rá két órára megérkezett a birtokra, és egyenesen Dumbledore irodájába ment. Csak utána voltam képes elaludni, így délelőtt tizenegy órakor ébredtem csak, és még akkor is további egy órát az ágyban töltöttem, hogy legyen időm feldolgozni a tegnap történteket. Lefeküdtem vele. Lefeküdtem Perselus Pitonnal. Lefeküdtem egy tanárommal...

Lehet, hogy meg kéne ijedve lennem, de helyette végtelen boldogság töltött el. Mióta vágytam már arra, hogy megkaphassam őt, és most megtörtént. Boldog voltam.

Amikor lementem a klubhelyiségbe ott találtam Harryt is, aki éppen valami brosúrát lapozgatott fintorral az arcán, Ron és Hermione társaságában.

- Tegnap későn érhettél vissza, ha csak most kelsz – szólt Harry felpillantva, miközben én odasétáltam hozzá, és letettem elé a Tekergők Térképét, amit szokásos módon kölcsön adott a járőrözésemre.

- Csak fáradt voltam és jól esett aludni – vontam meg a vállam rezzenéstelen arccal, mire Harry elrakta a zsebébe a térképet, majd tovább folytatta az olvasást.

- Jól megy a tanulás? – kérdeztem.

- Ez a pályaválasztással kapcsolatos – mutatta fel Hermione a kezében tartott szórólapot, ami a muglik egzotikus világáról írt.

- Ó, holnap lesz nektek a tanácsadás? – kérdeztem érdeklődően.

- Igen, de én még mindig nem tudom mi érdekel igazán – sóhajtott Ron.

- Ne stresszeljetek rá – mosolyogtam bíztatóan.

- Hahó! * – zárult be a portré ajtó, miután az ikrek beléptek rajta.

- Ginny említett valamit... * – szólt Fred, miközben lazán ledobta magát az öcsém melletti székre, és feltette a lábát az asztalra. George eközben a kanapé szélének támaszkodott. – Azt mondja, beszélni akarsz Siriusszal. *

- Tessék? * – szisszent fel Hermione.

- Aha * – szólt megjátszott könnyedséggel Harry. – Igen, gondoltam, ha lehet... *

- Te nem vagy ép! * – szólt döbbenten Hermione. – Miközben Umbridge a tüzekben kotorászik és hajkurássza a baglyainkat? *

- Szerény véleményünk szerint a dolog megoldható * – vigyorgott George.

- Csak egy kis figyelemelterelés kell hozzá. Gondolom, feltűnt nektek, hogy a húsvéti szünet idején önmegtartóztatást gyakoroltunk balhéfronton. * – elnevettem magam Fred kijelentésén, és ahogy régen is, elfogott az izgalom a balhé említéstől.

- Nem akartunk zavarni senkit sem a szorgalmas tanulásban... – nézett George szenteskedően Hermionéra, akit meglepett ez a figyelmesség.

- No de holnaptól megint vár a munka! * –folytatta Fred. – És ha már úgyis esedékes egy kis felfordulás, miért ne úgy időzítsük, hogy Harry közben elcseveghessen Siriusszal? *

- Odáig rendben van, hogy elterelitek Umbridge figyelmét, de hol beszélhetne Harry Siriusszal? * – tárta szét a karját Hermione végtelenül nyugodt hangon.

- Umbridge szobájában * – vágtuk rá egyszerre Harryvel a kézenfekvő választ.

- Elment az eszed? * – suttogta elszörnyedve Hermione, és rám sem pillantott segítség gyanánt, hisz tudta, hogy most én is szívesen balhézok az ikrekkel. – Egyáltalán, hogy akarsz bejutni a szobájába? *

- Sirius késével. *

- Mivel?! – ráncoltam a homlokom kíváncsian.

- Tavaly karácsonyra kaptam Siriustól egy kést, ami minden zárat kinyit * – kezdett a magyarázatba Harry. – Szóval még ha megbűvölte is az ajtót, hogy az Alohomorára ne nyíljon ki, és biztos megbűvölte... *

- Te mit szólsz ehhez? * – kérdezte indulatosan Hermione, Ronhoz fordulva.

- Nem t'om * – felelte megriadva Ron a hirtelen figyelemtől. – Ha Harrynek megéri a kockázatot, miért ne csinálja? *

Fred ünnepélyesen megveregette az öccse vállát.

- Weasley-hez és igaz baráthoz méltó válasz * – szólt. – Arra gondoltunk, hogy holnap kerítenénk sort a dologra, az utolsó óra után. Átütőbb a hatás, ha mindenki folyosókon van. A helyszín a keleti szárny, hogy Umbridge-nek jó messzire kelljen mennie. Szerintem biztosítani tudunk neked... mennyit? Húsz percet? * – fordult George-hoz és hozzám Fred.

- Minimum * – bólintott George. – Téged Bell, mindjárt beavatunk – kacsintott rám.

- Holnap ötkor a Simaszájú Gergely folyosónál – pattant fel Fred, majd intett egyet felém és George felé, hogy kövessük őt.

***

- Mocsár? – tátottam el a szám, miután meghallottam a tervet. A fiúkkal a parkba mentünk ki, a Fekete tóhoz megbeszélni a holnapi csíny részleteit. Jól is esett a meleg, hisz már rég voltam kint a parkban, mindig bent tanultam.

- Egy teljes emelten – bólintott Fred.

- Nagy a lebukás esélye...

- Ne félj, téged bármi áron kihúzunk belőle – lökte meg a vállam George, majd elterült a fűben.

- Van ellen varázslat, ha balul sülne el? – kérdeztem megvakarva a halántékom, majd átkaroltam a térdem ülés közben.

- Flitwick biztos tudja – legyintett George, miközben hunyorogva tanulmányozta a felhőket.

- Nekünk meg nem lesz rá szükségünk – vigyorgott Fred, aki mellettem ült. Vettem egy mély levegőt és átgondoltam a dolgokat. Diákok százai fognak a folyosókra csődülni, ha meglátom Umbridge-dzset, csak szimplán elvegyülök köztük.

- Miss Potter! – meglepődtem a jól ismert hang hallattán, és meleg érzés futott át a mellkasomon, miközben gyomrom összeszorult.

- Jó napot, tanár úr! – pattantam fel azonnal, mintha rúgóra járnák. Fred és George homlok ráncolva figyelték a mozdulataimat, majd George felült a testvére mellé.

- Beszédem van magával – szólt szokásos szigorú hangján, majd unott arckifejezéssel lepillantott az ikrekre. – Most – tette hozzá.

- Mindjárt jövök, fiúk – fordultam hátra indulás közben, majd Perselus lobogó talárját követve, gyorsan beértem őt.

- Mi a gond? – kérdeztem, miután a Tiltott Rengeteg mellett nem sokra rá lefékelt.

- Ezt idd meg – húzott elő egy bájitalt a talárja zsebéből, aminek halvány rózsaszín színe volt.

- Ez...?

- Igen – több nem is kellett, kivettem a kezéből és fenékig lehúztam a tartalmát. Fogamzásgátló.

- Többre most nincs időm, sietnem kell – mondta, miközben elvette a felé nyújtott üres bájitalt a kezemből.

- Várj! – fogtam meg a kezét, amikor már épp indult volna el. – Ugye még beszélünk? – kérdeztem kissé aggódva a választól. Nem volt időnk az együtt töltött éjszakát megvitatni, hisz Voldemort hívta őt.

- Igen – szólt ellazult arccal, majd mihelyst elengedtem a karját, már el is sietett. Mihelyst alkalmam adódik rá, megkérdezem, hogy minden rendben ment-e a találkozójukon.

Visszasétáltam a fiúkhoz a tó közelébe, majd levágtam magam melléjük, a hátamat a fűzfának támasztva.

- Mit akart? – kérdezte Fred.

- Okklumenciával kapcsolatos, lényegtelen – szóltam monoton hangon. Ahogy megtanultam okklumentálni a hazudás az eddiginél is jobban ment, ami vegyes érzelmekkel töltött el.

- De hát már végeztél a különórákkal, nem? – kérdezte George értetlenül.

- Igen, azonban a Montague akciótok miatt nem tudtuk rendesen befejezni az óránkat, így még ellátott pár... tanáccsal – horkantottam fel jókedvűen, mire a fiúk is felnevettek. Igazából akkor, amikor Malfoy szólt neki arról, hogy Montague beszorult a vécébe, már Harry volt órán. De erről nem kellett tudniuk. – Visszatérve az eredeti témához... biztosak vagytok abban, hogy elviszitek a balhét?  – kérdeztem aggódva.

- Természetesen. Nekünk már nincs helyünk az iskolában, nagy dolgok várnak minket odakint – szólt nyugtatóan Fred.

- Jól fog menni nektek a bolt? Mindent elintéztetek az Abszol úton? – kérdeztem anyáskodóan.

- Nem kell aggódnod, megleszünk – mosolygott rám George.

***

- Gyertek ide, fiúk – tártam ki a karom, mire Fred és George szó nélkül közelebb léptek hozzám és megöleltük egymást. – A biztonság kedvéért legyen egyelőre ez egy búcsú ölelés, ha... ha rosszul sülne el a dolog, rendben? – suttogtam. Már a keleti szárnyban tartózkodtunk, és már kezdés előtt álltunk.

- Ne félj, Bell. Bármi is lesz, ha el is kapna minket Umbridge a mi barátságunk nem szakad meg – simította meg a hajam George.

- Csak egy új fejezetet nyit – nyomott egy puszit a halántékomra Fred, majd egyszerre elléptek tőlem. – Na, kezdődjön a műsor! – tapsolt egyet, majd előhúzta a pálcáját.

Mind a hárman egyszerre mondtuk ki a varázslatot, majd a pálcánk végéből a zöldes színű trutyi egyszerre kezdett el ömleni. Alig bírtam féken tartani, két kézzel kellett a pálcámat fogni. Eközben Fred nevetve ugrott bele a kis mocsárba, majd behajlítva a lábát végig csúszott a folyosón, amíg elért a zöld színű trutyi. Fokozatosan megtöltöttük az egész folyosót, majd nevetve futottunk a következőre.

- Jó, ez tényleg vicces – röhögtem, miközben éppen egy lovagi szoborra céloztam a pálcámmal, mire az majdnem eldőlt a felé érkező mocsártól.

Megérkeztek az első diákok is, akik felsikkantottak a látványtól. A fiúkkal még egy folyosóval arrébb futottunk, miközben sietve azt is megtöltöttük a butykornyálra emlékeztető anyaggal, majd Fred mellém szegődött.

- Ideje eltenni a pálcádat és a csodálkozó diákokhoz sétálni. Ott egy titkos folyosó – biccentett egy szobor melletti szűk folyosóra. – Onnan eljutsz a két folyosóval arrébb lévő diák csordához. Tégy úgy, mintha először látnád az egészet – mondta.

- Öröm volt veled sulizni, Bell – kacsintott rám George.

- Szeretlek fiúk – néztem rájuk, és legbelül reménykedtem abban, hogy nem buknak le, és még maradnak egy kicsit.

Sietve eltettem a pálcámat, majd a titkos szűk folyosón keresztül pár percre rá előbukkantam azon a folyosón, amit a fiúk említettek. Jó pár diák volt már ott, és mindegyik a zöld anyagot próbálta talárja aljáról levakarni, esélytelenül.

Látszólag senki sem vette észre, hogy akkor érkeztem meg.

- Mindenki álljon a fal széléhez, ott kevesebb van belőle! – vettem elő szigorú iskola elsői hangom, mire mindenki engedelmeskedett. – Szólt már valaki az igazgatónőnek vagy egy házvezetőnek? – kérdeztem hangosan.

- Ne félj, Potter, Umbridge igazgatónő már úton van – hallottam meg Malfoy gúnytól csöpögő hangját.

- Remek – morogtam rá sem nézve, majd én is a fal széléhez álltam.

- A két kis barátod most biztos ki lesz csapva – villantotta felém fehér fogait.

- Majd meglátjuk – vigyorogtam rá önelégülten, mire Malfoy értetlenül pillantott rám.

Pár perccel később Umbridge és az ikrek egyszerre találkoztak össze. Látszólag a fiúk meg sem lepődtek, lehet ez volt végig a céljuk. A torkom elszorult, hisz tudtam, hogy évvégéig most látom őket utoljára.

- Most megvagytok! * – szólt diadalittasan Umbridge. – Még mindig úgy gondoljátok, hogy jó tréfa mocsarat csinálni az iskola folyosójából? *

- Igen, szerintünk nagyon jó * – felelte félelem nélkül Fred. Rá pár pillanatra megérkezett az örömkönnyeivel küszködő Frics is.

- Itt az engedély, igazgatónő * – szólt elcsukló hangon Frics. Eközben megláttam Harryt is a tömegben, akivel összetalálkozott a tekintetünk. Az arcáról leolvasva azonnal tudtam, hogy sikerrel járt. – Már előkészítettem a korbácsot is... könyörgök, hadd vigyem őket... *

- Jól van, Argus! * – bólintott Umbridge, majd az ikrekhez fordult. – Most megtanuljátok, hogy bűnhődnek ebben az iskolában a felforgatók. *

- Az a baj * – kezdte higgadtan Fred. –, hogy mi már semmit nem akarunk itt megtanulni * – pillantott ikertestvérére. – George... szerintem eleget koptattuk már az iskolapadot. *

- A számból vetted ki a szót, Fred. *

- Szerencsét kéne próbálnunk a nagybetűs Életben, nem? * – kérdezte tanakodóan Fred, mire elmosolyodtam.

- De bizony. *

- Invito seprű! * – zengték egyszerre, Umbridge pedig döbbenetében meg sem tudott szólalni. Hatalmas robaj ütötte meg a fülem, majd épphogy volt időm a földre kuporodni. A márványlépcső fordulójában megjelent két száguldó seprű, az egyiken még egy nehéz lánc is lógott, amivel bizonyára falhoz rögzítették. A seprűk egyenesen Fred és George kezébe repültek.

- A viszont-nem-látásra! * – szólt Fred vigyorogva, majd a lába közé csapta a seprűjét.

- Ne várja, hogy írjunk! *  – pattant fel rá George is. Fred eközben végighordozta a tekintetét a néma közönségen, majd amikor megtalált engem rám kacsintott.

- Akinek tetszik az emeleten megtekinthető mobilmocsár, megtalál minket az Abszol út 93. szám alatt, a Weasley Varázsvicc Vállalatnál. * – jelentette ki zengő hangon. – Az új boltunkban! *

George fenyegető mozdulattal Umbridge-re mutatott, és hozzátette:

- A roxfortosok külön kedvezményt kapnak, ha megígérik, hogy termékeink segítségével elkergetik innen ezt a vén denevért! * – senki sem mert nevetni, azonban engem nem érdekelt a banya, hangosan felnevettem, de Umbridge annyira le volt döbbenve, hogy észre sem vette.

- Elkapni őket! * – ordította a nő.

Fred és George elrugaszkodtak a földtől, és máris öt méter magason voltak.

- Fűts be nekik a nevünkben, Hóborc! *

Életünkben először pedig azt láttuk, hogy Hóborc lekapja harang alakú sapkáját, és tisztelegve vigyázzba vágja magát az ikrek előtt. A következő pillanatban pedig Fred és George kiszállt a nyitva hagyott tölgyfa ajtón, és elnyelte őket a naplemente, miközben én a könnyeimmel küszködtem.

- Vigyázzatok magatokra, fiúk – suttogtam elcsukló hangon, miközben körülöttem nem szűnő tapsvihar és éljenzés vette kezdetét, amíg az én arcomon patakokban kezdtek folyni a könnyeim. Egyedül maradtam.

________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézete. Minden érdem J. K. Rowlingé.