- Legilimens!

A szoba eltűnt a szemem elől, viszont megtartottam a lélekjelenlétem, és a talpam alatt még mindig éreztem a talajt, kezemben pedig a pálcám.

Dementorok követik a magasból zuhanó Harryt, majd ahogy suhanok felé a seprűmön, engem is megkörnyékez jó pár... Mordonból átalakulóban lévő Barty Kupor ijesztőre tágult, izzó szemekkel közelít felém, miközben én a kiutat kerestem pánikolva...

Az iroda körvanalait láttam magam előtt, viszont nem a tiszta képet. Érzékeltem, hogy nehezen, de sikerül megemelnem a pálcám.

- Protego! – éreztem, hogy mozog a szám, és sikerül Piton felé küldenem a védőbűbájt. Tisztább kép kirajzolódott előttem, és láttam, hogy Piton egy pálca legyintéssel abbahagyja az elmeolvasást, és megtámaszkodik az asztalon a védővarázslatom hatására.

- Rendben van. Elég gyakorlás volt mára.

- Úgy gondolom... legutoljára már nem ment olyan rosszul – simogattam a karom, miközben kerültem a pillantását. Hisz, mégis csak látta az emléket, amivel rémálom formájában küzdök nap, mint nap.

- Van még mit gyakorolni, de mindenesetre jobban ment. Szerdán ugyanebben az időpontban – mondta. – Távozhat – váltott hangsúlyt, mire felkaptam a pillantásom. Piton pontosan erre számíthatott, mert mélyen belenézett a szemembe, mintha... engedné, hogy meglássam az érzelmeit.

Meglepődött. Örömittas. Szomorú. Mégis hogy lehet ennyi mindent érezni egyszerre?

- Tudod most mit csináltál? – kérdezte, mire összerezzentem.

- Elnézést, valami rosszat tettem? – hátráltam azonnal egy lépést, miközben realizáltam, hogy két lépéssel közelebb mentem hozzá, miközben az arcáról és tekintetéből olvastam. De mégis mikor mentem hozzá közelebb?

- Legilimentáltál – szólt, miközben minden érzelem eltűnőben volt az arcáról.

- De... de én nem vagyok legilimentor. Nem láttam az emlékeit – mondtam értetlenül.

- Jó úton haladunk ahhoz, hogy okklumentor légy... azonban, amit most csináltál az legilimencia volt. Ha nem is olvastál a gondolataimban, az érzelmeiben igen.

- De... annyira... nem tudom, hogy csináltam – dadogtam össze-vissza.

- Gyakran megesik veled, hogy olvasol mások érzelmeiben? – kérdezte érdeklődve. Látszólag nem volt dühös, de bizonyára terelni akarta, hogy mégis milyen érzelmeket olvastam le róla.

- Fogalmam sincs... számomra sosem volt gond kiismerni az emberek érzelmeit, általában mindig tudtam, hogy mit éreznek – vontam meg a vállam, majd realizáltam. – Te jó ég! Akaratlanul is olvasok mások érzelmeiben!? – kerekedett el a szemem.

- Határozottan jó dolog, ha az ellenfélről van szó. Viszont én teszteltelek. Egy kiváló okklumentor érzelmeit nem lehet egykönnyen felfedni, csak ha az illető óvatlan vagy engedi – mondta,  bár nehezen fogtam fel a szavait, mert még mindig hitetlenkedtem. – Alvás előtt próbáld kikapcsolni az érzelmeidet, lecsitítani a fejedet... ezt tanácsoltam az öcsédnek is – tért vissza az okklumenciához, miközben a merengőhöz lépett. – Ahogy mondtam... távozhat – szólt szigorúan, mire a szívem megdobbant a fájdalmas búcsútól, viszont a tény, amire segített rájönni ezen enyhített.

- Jó éjszakát... tanár úr – mondtam, miközben próbáltam elfeledni csalódottságom, és felszínre hozni az örömömet, hogy legilimentor vagyok.

***

- (...) Sturgis Podmore is be akart menni egy ajtón a Mágiaügyi Minisztériumban... Ez nem lehet véletlen egybeesés! *

- Miért akart volna Sturgis betörni oda, ha a mi oldalunkon állt? *

- Azt nem tudom... elég zavaros *

- Pedig szerintem egyértelmű. Ő volt a soron a fegyver őrzésében!

- Lehet igazad van Bell, de Dumbledore nem küldött volna oda olyat, akit a lecsukás veszélyeztet!

- Kitudja...

- Mi van a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztályon? Nem mesélt róla apukád? *

- Azt tudom, hogy hallhatatlanoknak nevezik azokat, akik ott dolgoznak. Mivel nem nagyon beszélnek róla, hogy mit csinálnak... Elég furcsa, hogy éppen ott tárolnak egy fegyvert... *

- Egyáltalán nem furcsa, nagyon is logikus. *

***

Miközben a reggeli teámat szürcsöltem és készültem az első tojás rántotta falatot a számba rakni, megérkeztek a baglyok a Reggeli Prófétával. Az én madaramnak pár knútot a tarsolyába hajítva lekötöztem a lábáról az újságot, majd kihajtva azt majdnem kiköptem a számban lévő teát.

Antonyin Dolohov, Augustus Rookwood és Bellatrix Lestrange fekete-fehér mozgó fotója nézett rám vissza, amitől görcsbe rándult a gyomrom.

- Harry nem volt az éjszaka egy különös álmod? – kérdeztem csak úgy mellekésen, miközben félfüllel hallottam, hogy Hermione is fellapozza az újságot.

- Voldemort boldog volt... 

- Szinte gondoltam – mondtam merő gúnnyal a hangomban.

- Tökéletesre fejlesztettük a fejnyelő fejfedőt, nem akarod később kipróbálni, Bell? – ültek le az ikrek a két oldalamra, mire szó nélkül a főcímszalagra mutattam.

- Csoportos kitörés az Azkabanból? – kérdezte megrökönyödve George, felolvasva a címet.

- Ez nem lehet igaz! * – sziszegte Harry, miután mindannyian végig olvastuk az első oldalt. – Caramel még ezt is Siriusra akarja kenni! *

- Szerinted van más lehetősége? * – kérdezte keserűen Hermione, mire szomorúan felsóhajtottam. – Nem mondhatja, hogy: ''Elnézést kérek mindenkitől, Dumbledore megmondta, hogy ez lesz a vége.'' Az Azkaban őrei csatlakoztak Voldemorthoz... Ne vinnyogj már, Ron! *

- Ti se fiúk – mondtam rosszalóan az ikreknek, akik alig hallhatóan felnyögtek Voldemort neve hallatán.

- Így hát most már Voldemort legveszedelmesebb csatlósai is szabadok. Caramel nem gondolhatja meg magát hirtelen, miután fél évig azt sulykolta az emberekbe, hogy te bolond vagy, Dumbledore meg hazudik. * – fordult Hermione az öcsém felé.

- Hány halálfaló szökött meg? – kérdezte Fred rám pillantva.

- Tíz...

***

A roxforti főinspektor rendelkezése

A mai naptól fogva a tanárok kizárólag olyan információkat közölhetnek a tanulókkal, amelyek szorosan kötődnek a munkaszerződésükben megjelölt tantárgyhoz. Jelen rendelkezés alapját a 26-os számú oktatásügyi rendelet képezi.

Dolores Jane Umbridge
főinspektor s.k.

Ezt a legidiótább oktatásügyi rendeletet kihasználva, Lee be is szólt órán Umbridge-nek, hiába próbáltam megállítani, hogy nem lesz neki jó vége.

- A robbantós snapszlinak semmi köze a sötét varázslatok kivédéséhez, tanárnő! Ez az információ nem kötődik a tantárgyhoz! *

Ezt bizonyára azért mondhatta, mert elakarta tőle kobozni a játékot. Természetesen vacsoránál már vérző kézzel láttam Lee-t.

***

A következő külön órára, amikor Piton irodája felé tartottam, megint a feldúlt Harryvel találkoztam szembe, aki a halántékát masszírozva jött a ''bájital korrepetálásról''.

- Mi az? – kérdeztem lelassítva a lépteimet.

- Ezek a különórák semmit sem segítenek! Egyre rosszabb! – fakadt ki, mire hitetlenkedve meredtem Harryre.

- Gyakorolsz egyáltalán? – kérdeztem óvatosan.

- Nem tudom alvás előtt kiüríteni a fejemet! – mérgelődött.

- Harry, már pedig muszáj! Ha nekem is sikerült, neked is fog!

Az óra Pitonnal jobban ment, mint az előző. Lassan, de haladtam az okklumencia megtanulásával, és ezúttal is kiemelte, hogy sokkal jobban teljesítek, mint az öcsém, amitől ismét jól eső érzés járt át, pedig nem szabadott volna. Harry többször van reflektorfényben, így néha nekem is jól esik, ha megdícsérnek vagy kiemelnek.

- De mi lehet az oka, hogy Harry nem teljesít olyan jól? – kérdeztem, miközben zsebre raktam a pálcám. A fejem nagyon hasogatott a fájdalomtól és megerőltetéstől, de már kezdtem hozzászokni.

- Mert lusta, öntelt, nem csinálja azt, amit mondok neki! Szóltam, hogy gyakoroljon, de mindhiába! Azért sem csinálja! – mondta felcsattanva, mire apró mosolyra húztam a szám.

- Harry túl sok mindent érez egyszerre, nehéz kikapcsolni az érzelmeit – mondtam, mire Piton furcsa arckifejezéssel fordult felém.

- Ezt fejtsd ki. – szólt közömbösen.

- Nos, még az előző különórán feljött témába, hogy legilimentor vagyok, képes vagyok az érzelmeket kiolvasni az emberek elméjéből, arcáról, szeméből, vagy nem tudom... lényegtelen! Harryéből ritka, hogy bármit is kitudok olvasni, és ha sikerül is az általában vagy a fájdalom, vagy düh. Néha még abban is kételkedek, hogy egyáltalán ő érzi-e ezeket, vagy... – itt elhalt a hangom, és szomorúan elfordítottam a fejem.

- Szóval túl sok mindent érez egyszerre... – horkantott fel.

- Tényleg így van. Nem irigylem őt – ráztam meg a fejem visszapillantva a tanárra. A sötét szeme szokásosan megdobbantotta a szívem.

- Értem – szólt elgondolkodva, de még mindig nem vette le a szemét rólam. – A következő órán folytatjuk, Miss Potter – fordult el tőlem, majd szokásos módon a merengőjéhez sétált, ahonnan a fehér foszlányokat visszatette a fejébe. Őszintén kíváncsi voltam, hogy mégis mik lehettek azok, de bizonyára személyes dolog, így nem volt meg bennem a bátorság, hogy rákérdezzek.

Az ajtó felé sétálva még utoljára visszanéztem, és éreztem, hogy a szívem ismét összefacsarodik. Olyan szívesen maradnék... lehet ő is akarná. Bárcsak szabadna...

***

A roxmortsi kirándulás a megszokott módon telt. Az ikrekkel körbe jártunk minden boltot, még a könyvesboltba is berángattam őket, ahol egy óra után szinte már a fejüket verték a falba, de kitartottak mellettem. Ennek aztán az lett a jutalma, hogy meghívtam őket egy vajsörre a Három Seprűben. Mindenféléről beszélgettünk, ami már nagyon hiányzott nekem, hisz az elmúlt időben annyi felé állt a fejem, hogy nem jutott annyi időm a két legjobb barátomra, mint azelőtt. Bár ez rájuk is igaz volt, hisz sok időt öltek a bizniszükbe.

Beszélgettünk az új kviddics csapat összeállításáról is, és arról, hogy Fred és George biztosan elmennek megnézni egy edzésüket.

Amikor már visszafelé haladtunk, láttuk jóval előttünk sétálni Harryéket is, akik már majdnem a kastélynál voltak. George-nak ezután biztos az öcsémről jutott eszébe a kérdése.

- Tényleg, amúgy a különórák hogy mennek Pitonnal? – pillantott rám George, mire éreztem, hogy elvörösödök ahogy eszembe jutott, hogy mennyi személyes emlékemet látta a tanár.

- Ennyire rossz? – kérdezte Fred.

- Mi? Ja nem, egyáltalán nem rosszak – ráztam meg a fejem hevesen. Kapcsold ki az érzelmeidet. Ez egy tökéletes gyakorlási lehetőség. Kapcsold ki az érzelmeidet. – Haladok velük, Piton meg is dicsért...

- Piton megdicsért? – tátotta el a száját Fred, miközben a hitetlenkedő kérdést egyszerre tették fel George-al.

- Ezen most miért csodálkoztok? Tudjátok, hogy engem sosem tiport a földbe, mint egyeseket – húztam ki magam a büszkét játszva, mire a fiúk elnevették magukat.

- Igen, ez igaz, bár sosem értettem... – rázta a fejét George.

- Szimplán tanulok, nem feleselek és mindent úgy csinálok, ahogy ő mondja – vontam meg a vállam.

- Hermione is ilyen – vonta fel a szemöldökét Fred, mire felhorkantottam.

- Felvág a tudásával, és ha Piton azt mondja, hogy írjon egy negyven centis beadandót, ő egy ötven centiset ad be – feleltem, mire a fiúk igazat adva bólintottak. – Emellett az öcsém legjobb barátja... az nála már eleve mínusz pont – kuncogtam, mire ők is elnevették magukat.

***

- Mi újság, Harry? Hogy ment a randi? Roxmorts után elfelejtettem megkérdezni – ültem le Harryvel és Hermionéval szembe a hétfői vacsoránál.

- Röviden: borzalmas volt – sóhajtott Harry, mire kérdőn rá, majd Hermionéra néztem, aki csak a fejét fogta.

- Értem, szeretnél róla beszélni? – kérdeztem, miközben szedtem egy adag krumplipürét a tányéromra.

- Most beszéltem róla Hermionénak, majd máskor elmondom neked is, de most megszeretnék róla feledkezni – sóhajtotta, mire biccentettem egyet válaszul.

A nagyajtó kinyílt, majd a kviddicsedzésről megérkeztek a házunk többi tagja is.

- Na milyen volt az edzés? – kérdeztem, mihelyst leült mellénk a sáros Fred, George, Ginny és Ron.

- Borzalmas * – felelte Ron komoran.

- Jaj, ne mondd már! * – szólt Hermione, és Ginnyre nézett. – Biztos nem volt olyan... *

- De igen * – vágott Hermione szavába Ginny. – Tragikus volt. Angelina majdnem elsírta magát. *

- Sajnálom, tényleg... biztos belejöttök majd – próbáltam vígasztalni őt és Ront, de látszólag nem hatott.

Vacsora után Ron és Ginny elmentek fürdeni, így mi felmentünk a klubhelyiségünkbe. Fred és George azonnal közelebb húztak egy-egy széket a kandallóhoz, amíg mi leültünk a velük szemközti kanapéra.

- (...) Megnéztük az edzést. A földbe fogják döngölni őket. Borzalmas a csapat nélkülünk. *

- Ginny nem olyan rossz * – szólt George, Fred mellé leülve. – Fura is, hogy ilyen ügyes. Mi sose engedtük játszani. *

- Hát igen! – morogtam a fejemet rázva, mire Hermione elmondta, ami mindkettőnk nyelve hegyén volt.

- Hatéves kora óta rendszeresen bejárt a kerti seprűtárolótokba, és felváltva gyakorolt a seprűiteken, mikor nem láttátok * – mondta Hermione, miközben lapozott egyet az ősi rúnákról szóló könyvében.

- Nocsak. Akkor nincs több kérdésem * – mondta meglepetten George, mire felnevettem az arckifejezésüket látva.

- És Ronnak hogy ment a védés? – kérdeztem.

- Ha nem látja senki, remekül * – felelte fejcsóválva Fred, mire felsóhajtottam. – Szombaton meg kell beszélni a közönséggel, hogy ha a térfelünkre kerül a kvaff, fordítsanak hátat és dudorásszanak. * – elhúztam a számat a kijelentésen, viszont igazat kellett nekik adnom a burkolt kijelentésre: Ronnak dolgoznia kell a lámpalázán.

Később Ginnyvel is váltottam pár szót, aki eldöntötte, hogy jövőre, amikor Harry visszalép fogónak (mert ugyebár Umbridge sem fogja biztosan bírni egy évnél tovább, hisz azt beszélik, hogy átok ül az SVK tantárgyon, és egy évnél tovább senki sem bírja), akkor Ginny jelentkezik hajtónak. Teljes mértékben támogattam Ginnyt a döntésében, és bárhol is leszek egy év múlva, biztosan megpróbálok eljutni egy meccsükre.

______________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.

A következő rész vasárnap vagy jövő hét hétfőn kerül ki, megértéseteket köszönöm! :)