Menjen a fenébe.

Ez volt az első gondolat, amit hallhatott Piton a fejemben, mielőtt még elkezdte volna visszanézni azt a bizonyos emléket, amiben biztos voltam, hogy keresett.

Az emlék, amit felkutatott nem volt más, mint amikor kibontottam azt a bizonyos ajándékot.

Végig nézte ahogy a pálcával kiemelem a nyakláncot a csomagból, és végig futtatok rajta két diagnosztikai bűbájt, majd behajítom az éjjelifiókomba, és gondolkodni kezdek azon, hogy vajon kitől is kaphattam.

Mi van, ha ő küldte? Mi van, ha Piton küldte?

Aztán a következő emlék, ahogy ma reggel újra végigfut rajtam ez a gondolat, és felveszem a medált, abban reménykedve, hogy igenis tőle kaptam.

Ezután, mintha csak felébredtem volna, újra Piton szemébe néztem, miközben két kezemben a cukrot és a tejet tartottam a teájához.

Dühösen lecsaptam az asztalra, miközben a tej majdnem kiloccsant az asztalra. Még a bal oldalamon ülő Sirius is majdnem összerezzent a hirtelen zajtól.

- Kedves egészségére, Tanár úr – nyomtam meg az utolsó két szót, miközben dühömet alig bírtam visszatartani. Piton gúnyosan, mégis jó kedvűen elvigyorodott, majd egy húzásra megitta a teáját, miután egy kevéske tejet öntött bele.

- Öhhm * – köhintett Harry, aki éppen megérkezett a konyhába. Piton arcáról eltűnt a gúnyos mosoly, helyére szigorúság ült ki, Harry pedig felé fordult.

- Ülj le, Potter! * – mondta parancsoló hangon Piton, miközben Sirius hátradőlt a székén, és a plafonra nézett.

- Örülnék, ha nem parancsolgatnál a házamban, Piton * - szólt gúnyosan.

Perselus Piton fehér bőre egyszeriben csak enyhe rózsaszín árnyalatot vett fel, bár tekintélyéből még így sem vesztett.

- Négyszemközt kellene beszélnem veled, Potter... * – címezte a szavait Harrynek, miközben rám sem nézett és végig Siriust bámulta.

- A keresztapja vagyok * – nézett végre Sirius is Pitonra.

- Dumbledore utasítására vagyok itt. De felőlem itt maradhatsz, Black. Felteszem, rosszulesne, ha ebből is kimaradnál. *

- Ezzel meg mit akarsz mondani? * – csattant fel.

- Sirius! – szóltam rá összehúzott szemöldökkel. Csak én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy szándékosan próbálja felhúzni az embereket Piton?!

- Bizonyára bosszant, hogy nem lehetsz hasznos tagja a rendnek * – felelte Piton gúnyosan elmosolyodva. Most Siriuson volt a sors, hogy elpiruljon.

- Maradok én is – mondtam, mire Piton felém fordult. – Csak, hogy véletlenül se öljék meg egymást, amíg távol vagyok – húztam ezúttal én gúnyos mosolyra a szám, mire Piton jókedvűen felhorkantott. Sirius és Harry csodálkozva nézett hol a tanárra, hol rám, mert nem értették, hogy honnan szereztem annyi bátorságot, hogy így beszéljek a tanáromhoz. Piton ezután elkomolyodott, majd Harryre pillantott.

- Az igazgató úr óhaja szerint a következő félévben okklumenciát fogsz tanulni. *

- Mit fogok tanulni? * – pislogott Harry értetlenül.

- Harry... – sóhajtottam a halántékomat megdörzsölve. Nem értettem, hogy miért nem tudja mi is az okklumencia, holott már beszéltünk erről.

- Okklumenciát, Potter * – mondta Piton, miközben mintha ismét jókedvet láttam volna megcsillanni a szemében, miután látta a reakciómat. – Az elme mágikus védelmét külső behatolással szemben. Kevésbé ismert mágiaág, de felettébb hasznos... Miss Potter reakciójából ítélve ő ismeri ezt, és lemerem fogadni, hogy már beszélt róla neked.

- Futólag, mintha említette volna – motyogta, majd miután meglátta a dühös tekintetemet visszapillantott Pitonra. – Miért kell ezt az okklu... dolgot tanulnom? * – bukott ki belőle a kérdés.

- Mert az igazgató úr jónak látja * – felelte közömbösen Piton. – Hetente egyszer különórán veszel majd részt, de nem mondhatod el senkinek, mit tanulsz. A legkevésbé Dolores Umbridge-nek. Megértetted? *

- Igen * – bólintott Harry. – És ki lesz a tanárom? * – Piton felvonta a szemöldökét, amiből azonnal megtudtam a választ, bár elég egyértelmű volt.

- Én. *

Láttam, hogy Harry arcából kifut az összes vér, és próbál nem ott helyben meghalni. Segítségként rám meredt, de mikor én óvatosan megráztam a fejem, Siriusra nézett, aki azonnal ringbe szállt.

- Miért te tanítod Harryt? * – kérdezte ellenségesen. – Miért nem Dumbledore? *

- Mert mint igazgató megteheti, hogy másokra bízza a kellemetlen feladatokat * – szólt nyájasan, mire bármennyire is dühös voltam rá, alig bírtam visszafogni a mosolyom a szarkasztikus válaszát hallva. – Biztosíthatlak, hogy nem önként jelentkeztem * – állt fel a helyéről. – Hétfő délután hat órakor várlak a dolgozószobámban, Potter. Ha bárki kérdezi, bájitaltan-korrepetáláson veszel részt. Aki látott már az órámon, nem fogja kétségbe vonni, hogy rászorulsz. * – indult el az ajtó felé.

- Egy pillanat! * – állt fel Sirius is egy hirtelen mozdulattal. O-ó.

- Szívesen társalognék még, Black, de sajnos nincs annyi szabad időm, mint neked. * – mondta gúnyosan.

- Akkor rögtön a lényegre térek * – felelte Sirius, aki csak most tűnt fel, hogy magasabb Perselus Pitonnál, ahogy felállt. A tanárt végig mérve azonnal észrevettem, hogy a jobb zsebébe nyúlva megfog valamit, amiből arra következtettem, hogy a pálcája az. Jaj ne. – Ha megtudom, hogy az okklumenciaórák ürügyén gorombáskodsz Harryvel, velem gyűlik meg a bajod. *

- Megható az aggodalmad * – szólt sötét mosollyal Piton. –, de bizonyára észrevetted, hogy Potter az apjára üt. *

- Igen, észrevettem * – vágta rá büszkén Sirius, miközben alig bírtam ki, hogy ne csapjam magam homlokon, hisz nyíltan provokálták egymást.

- Vagyis olyan öntelt, hogy lepereg róla minden kritika * – fejezte be Piton, mire Sirius félrelökve a székét, előkapta a pálcáját, és elindult Piton felé.

- Sirius! * – szólaltunk fel ijedten Harryvel egyszerre. Abban a minutumban meglöktem a hozzám közel álló Harry vállát, így ő Sirius elé állt, én pedig Piton elé kitárt karokkal. Hallottam Sirius dühös lihegését, és érzékeltem, hogy Harry pontosan előtte áll, nekem háttal.

Piton semmilyen érzelmet nem mutatott az arcán, még akkor sem amikor lenézett rám. Helyette csak közömbösen a szemembe nézett, miközben én csak megráztam a fejem, és azt tátogtam, hogy ''ne''.

- Vigyázz magadra, Pipogyusz * – sziszegte Sirius, mire lehunytam a szemem. – Hiába mondja Dumbledore, hogy megváltoztál, én átlátok rajtad... *

- Akkor miért nem figyelmezteted? * – suttogta Piton átnézve a fejem felett. – Talán félsz, hogy nem veszi komolyan egy olyan ember véleményét, aki fél éve az anyja házában bujkál? *

- Kérem... – szóltam kétségbe esetten.

- Meséld el, hogy van mostanság Lucius Malfoy? Gondolom, boldog, hogy az ölebe a Roxfortban dolgozik. *

- Apropó, kutya * – duruzsolta Piton. –, tudtál róla, hogy Lucius Malfoy felismert a legutóbbi kis kiruccanásodon? Ravasz ötlet volt, hogy megmutattad magad egy biztonságos pályaudvari peronon. Pompás ürügyet szereztél rá, hogy még sokáig lapulhass a kis búvóhelyeden. *

- Ne! * – kiáltotta Harry, mire arra következtettem, hogy Sirius ismét felemelte a pálcáját a hátam mögött.

- Sirius, elég már! – kiáltottam felé vállam mögött, majd visszanéztem Pitonra, akinek szikrázott a szeme a dühtől.

- Azt mondod, gyáva vagyok?! * – harsogta Sirius, miközben Harryt félre lökte. – Ne avatkozz bele, Harry! *

- Igen, ilyesmire céloztam * – susogta Piton, miközben már csak én voltam köztük, de engem Piton nem lökött félre, csak a szemével célzott arra, hogy álljak félre. Gyorsan megfordultam a tengelyem körül, majd Siriusra néztem.

- Sirius, szándékosan hergel, állíts már az érzelmeiden! – emeltem fel a hangom.

- Bell, elég lesz... – szólt rám Sirius, miközben megpróbált engem is félretolni, de elütöttem a kezét.

- Fogd már fel, hogy nincs esélyed ellene! – vettem hallkabbra a hangom, mire Sirius dühösen rám meredt, miközben Piton felhorkantott a hátam mögött.

- Meggyógyultam! Makkegészséges vagyok! * – tárult ki a konyhaajtó, mire Mr. Weasley-vel legelöl az egész Weasley família és Hermione bejött a szobába. Hirtelen megfagyott a levegő, ahogy észrevették, hogy mi folyik a konyhában.

- Merlin szent szakálla! Mi folyik itt? * – fakadt ki Mr. Weasley.

- Hétfőn este hat órakor, Potter * – szólt Piton, majd kiviharzott a konyhából a hosszú talárjával.

- Mi történt? *

- Semmi, Arthur... * – hallottam magam mögött Sirius hangját, de én nem törődve senkivel sem, Piton után rohantam, akit még épphogy elkaptam a bejárati ajtó előtt.

- Tanár úr! – siettem utána, miközben a pálcámat előhúzva egy hangtalanító védőbűbájt húztam magunk köré.

Piton felvont szemöldökkel érzékelte a varázslatot, és az arcán nem tudtam eldönteni, hogy döbbenet vagy düh suhan át.

- Beszélnünk kell.

- Nincs megbeszélnivalónk – mondta szigorúan, miközben már fordult volna, hogy kinyissa az ajtót. Hirtelen megragadtam a vállát, hogy ne legyen esélye elmenekülni.

- Tisztában vagyok vele, hogy sok mindent nem hajlandó velem megbeszélni, és ehhez már a drágalátos medál is hozzátartozik – fújtattam dühösen, miközben Piton szikrázó tekintettel fordult vissza. – De nem fogom magát ezekkel a kérdésekkel zaklatni, ha... ha hajlandó nekem is okklumenciát tanítani – mondtam ki hadarva, mire Piton dühét döbbenet vette át.

- Ezt komolyan gondolja, Miss Potter?

- A lehető legkomolyabban. Megszeretnék tanulni okklumentálni – bólintottam. – Cserébe nem fogom felhozni... a múltban történteket – céloztam a heves csókunkra. –, sem ezt – emeltem fel a medált. Piton kifürkészhetetlen arccal bámult rám, miközben teltek a némacsendben töltött másodpercek. Látszólag elgondolkodott az ajánlatomon.

- Hétfőn nyolc órakor jöjjön a dolgozószobámba... remélem tisztában van vele, hogy a szabadidőmet veszi el...

- Szerintem ezzel csak jobban jár – forgattam a szemem, mire Piton gúnyosan felvonta a szemöldökét, majd szótlanul távozott.

Ha már nem képes velem beszélni, ám legyen. Cserébe akkor hagy tanuljak meg okklumentálni. Nekem is járt a tudás, hiába, hogy az öcsém jobban rászorult.

***

Sirius aznap már nem szólt hozzám, hiába próbáltam vele beszélgetni. Csakis Harryvel volt hajlandó beszélgetni. Az öcsémtől tudtam meg azt is, hogy Sirius úgy gondolja, hogy inkább védtem meg Pitont, mintsem őt, a gyámapámat.

Nehéz helyzetbe kerültem saját magam miatt, mert bármennyire is próbálom tagadni, számomra mindketten fontosak. Még ha Pitonnak nem is szabadna fontosnak lennie.

Így hát beszéltem Siriussal, és megmagyaráztam neki, hogy én Pitonnal, ha hiszi, ha nem, mindig jól kijöttem, és csak azért mondtam azt neki, hogy nincs esélye ellene, mert tudok arról, hogy a sötét oldalnak is dolgozott, és rengeteg átkot ismer, és csak féltettem őt. Sirius lassan kezdett megnyugodni, aminek nagyon örültem... és még csak nem is hazudtam neki. Tényleg féltettem őt Pitontól, mert hiába, hogy Sirius utálja és szánalmasnak tartja, de Piton erősebb nála. Ezt kár lenne tagadni.

Viszont, amit ezek után mondott szíven ütött, még ha Sirius nem is fogta fel a szavai súlyát.

Csak azért kedves veled, mert Lilyre hasonlítasz.

Sirius nem tudja hogyan érzek iránta, így nem is gondolhatta, hogy ez nekem fájó lesz... de az volt.

Ha hiszed, ha nem, van saját személyiségem, nem mindent anyámtól örököltem.

Sirius erre felpillantott, és csodálkozva bámult rám.

Hát persze, nem is úgy értettem.

De már késő volt, túlságosan magamra vettem, így még mielőtt elmentem volna tőle, fel a szobámba, még hozzátettem:

...és Harry sem tiszta apa. Neki is van saját személyisége, Sirius.

***

Másnap reggel a tervek szerint a Kóbor Grimbusszal terveztünk elmenni Roxmortsig, de előtte még egy kiadós reggelivel látott el minket Mr. és Mrs. Weasley. A szünet alatt nem sokat tudtam Remussal beszélni, mert mindig sok dolga akadt, de most nagyon örültem annak, hogy ő kísér el minket.

- Szia, Remus – öleltem át félkarral, miután helyet foglaltam mellette, ő pedig viszonozta azt. – Szia, Tonks. Mi újság? – mosolyogtam az aurornőre, aki mellette ült.

- Szia, Bell. Tetszett az ajándékom? – vigyorgott felém, mire hálásan elmosolyodtam.

- Tényleg, nem is volt időm megköszönni! Nagyon tetszett igen, már a felénél járok – mondtam büszkén, mire Tonks elégedetten nézett rám.

- Nem semmi vagy, csajszi. Alig várom, hogy kolléganők legyünk – kacsintott rám, mire Remus csak mosolyogva rázta a fejét a párbeszédünket hallva.

Miközben egy pirítóst majszolgattam, Remus bizalmasan közelebb hajolt hozzám.

- Sirius mesélte, hogy tegnap összekaptatok kicsit – suttogta, mire majdnem félre nyeltem az ételem.

- Ezt... ezt mondta? – néztem rá, miközben elszorult a torkom, mire Remus bólintott. Egy nagy sóhaj után úgy döntöttem, hogy elmondtam az igazat.

- Először én bántottam meg őt anélkül, hogy észrevettem volna, aztán pedig ő bántott meg anélkül, hogy felfigyelt volna a szavaira. Szóval gondolom most sem tudja mivel sértett meg engem – húztam el a szám, mire Remus rábólintott. Lenyelve az utolsó falatot, lehúztam a reggeli teámat, majd megkerestem az asztalnál Siriust. Meglepetésként ért, hogy pont engem nézett, így a kijárat felé biccentettem a fejemmel, mire ő bólintott. Mivel már a többiek is szedelőzködni kezdtek, nem volt sok időnk.

- Figyelj, hagyjuk az egészet. Én már tegnap bocsánatot kértem, viszont nem kellett volna utána még nekem is felkapnom a vizet, szóval felejtsük el... rendben? – mosolyogtam rá, mire Sirius összehúzott szemmel méregetett.

- Biztos nem haragszol? – kérdezte.

- Biztosan – biccentettem, aztán pedig Sirius elmosolyodva átölelt engem, miközben már a többiek is kijöttek a konyhából. – Mellesleg jól táncolsz.

- Tudom – mondta, miközben éreztem rázkódott a nevetéstől.

_________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézete. Minden érdem J. K. Rowlingé.