- Szóval a legjobb jegy a K, azaz a ''kiváló'', utána jön az E... *

- Nem, a V jön utána. ''Várakozáson felüli''. Szerintem nekünk Freddel mindenből V-t kellett volna kapnunk, hiszen már azzal felülmúltuk a várakozásokat, hogy beültünk vizsgázni. *

***

A terem ajtaja mögöttem hangos csattanással bezárult. Visszafordultam az ajtó irányában, de látszólag a kilincs eltűnt, esélyem se volt kinyitni. A pálcám után nyúltam, de a zsebemben egy óriási lyuk éktelenkedett. Ezek szerint a pálcám ki esett a zsebemből. Remek.

- Szia, kislány.

A hang annyira ismerős volt, és amikor megfordultam, éreztem, hogy a vér kifut az arcomból.

- Nem, ne! Hagyjon békén! – hátráltam az ajtóhoz, de Mordon álcájából visszaváltozásban lévő Kupor vészesen közelített felém vigyorgó fogsorával. – Ne tegye, én nem csináltam semmit!

- Gyere ide! – emelte fel a hangját, miközben kiesett a szemüregéből Mordon varázsszeme, és helyére kinőtt Kupor igazi szemgolyója.

Elkapta a csuklómat, majd magához rántott. Erőszakosan próbált megcsókolni, de én folyton elfordítottam a fejem. Megragadta az állkapcsom, majd az ajkaimra nyomta a száját. Bebocsátást próbált kérni, de nem engedtem neki, ellöktem őt.

A következő pillanatban egy nagy ütéssel a földre lökött, én pedig egy hátast dobtam, miközben éreztem, hogy a mellkasomból kiszorul a levegő. Azonnal rám vetette magát, miközben az arca már teljesen átalakult a testével együtt.

- Ne, kérem... ne – könyörögtem, miközben kapálózni próbáltam a szorításában, de túl erős volt. A ruha lógott rajta, ahogy a testmérete összement, viszont ereje így is megmaradt.

A következő pillanatban pedig leszakította rólam a szoknyám alól a harisnyát, és egy nagy lökéssel belém hatolt.

Csapzottan, lihegve ébredtem fel az álmomból, miközben azonnal összeszorítottam a lábam.

Minden egyes alkalommal. Minden egyes rohadt alkalommal arra a pokoli lelki és fizikai fájdalomra ébredek fel.

Ez nem történt meg. Ez nem történt meg. Kupor nem erőszakolt meg. Csak megpróbált. Ez csak egy rémálom.

A hajamat hátrasimítva az arcomból lassan visszafeküdtem, és még egy óráig a plafont néztem álmatlanul. Hetente legalább négyszer álmodom ezt, és mégis... még mindig borzasztó.

***

- Harry, ezt nem hiszem el! Egy újabb büntetőmunka?

- Tudom, Bell...

- Egyet kell értenem McGalagonnyal! Megkell tanulnod fékezni önmagad! Lassan már bőr sem lesz a kezeden...most is, te jó ég! Legalább áztasd be a pácolt futkárloboncoldatba, amit Hermionéval szereztünk!

___

- Rendes tanárra van szükségünk, aki megmutatja, hogyan kell használni a bűbájokat, és segít a gyakorlásban. *

- Ha Remusra gondolsz, Hermione...

- Nem, nem Lupinra gondolok * – rázta meg a fejét a göndörhajú lány. – Neki épp elég dolga van a rendben, és különben is, vele legfeljebb a roxmortsi hétvégéken találkozhatnánk. *

- Hát akkor ki tanítson minket? * – kérdezte Harry.

- Szerintem egyértelmű * – mondta egy nagy sóhajjal. – Te vagy az alkalmas ember, Harry. *

A kijelentést néhány másodperces csend követte, miközben mindenki Hermione szavait emésztgette.

- Mire vagyok én alkalmas...? * – kérdezte nagyokat pislogva Harry értetlenségét kimutatva.

- Arra, hogy sötét varázslatok kivédésére taníts minket. * – Harry segítségkérően rám nézett, de mivel én nem reagáltam Ron felé fordult. Bizonyára azt várta, hogy majd fintorogni kezd a fiú, de helyette töprengő arcot vágott.

- Nem is rossz ötlet... *

- Mi nem rossz ötlet...?! * – kérdezte Harry.

- Hát az, hogy te taníts minket. *

- Na ne... ti hülyék vagytok! Bell sokkal jobb nálam SVK-ban, több ártást, rontást és átkot ismer, mint én!

- Az egy dolog, Harry – ráztam meg a fejem, bár titokban jól esett a bókja. – Viszont te küzdöttél meg személyesen Voldemorttal. Én csak az elméletet tudom, a gyakorlati részéből nem annyit, mint te.

- Én nem vagyok tanár, nem tudok... *

- Harry, te vagy a legjobb az évfolyamunkban sötét varázslatok kivédéséből * – szögezte le Hermione. Harry felnyögött.

- Ha Bellel együtt taníthatok esetleg! – mondta makacskodva Harry.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Van elég dolgom. Iskolaelső vagyok, felügyelnem kell a prefektusokat, a diákokat, folyosójárőrözés, én vagyok a kviddics csapatkapitány, leckéim is vannak...

- Akkor nem – dőlt hátra nyugodt arccal Harry a kanapén.

- A francba már, Harry! – csattantam fel. – Besegítek egy-két órán... de tényleg csak annyin! A többit te viszed végig!

Harry bólintott, viszont egy rövid időn belül elkomorodott, ahogy még az előzően elhangzottakat emésztette. Lassan az arca elvörösödött az idegtől, és felpattant a kanapéról.

- Fogalmatok sincs, milyen érzés életveszélyben lenni! Egyikőtöknek se kellett még soha szembenézni Voldemorttal! Azt hiszitek, annyi az egész, hogy bemagolunk egy csomó átkot, aztán a képébe szórjuk! Az nem olyan, mint az órán! Ott állsz, és tudod, hogy semmi más nem választ el a haláltól, csak a... csak az eszed vagy a lélekjelenléted vagy mit tudom én! Még gondolkozni se tud rendesen az ember, amikor fél másodpercre van attól, hogy megöljék vagy megkínozzák, vagy a szeme láttára meggyilkolják a barátait! Arra senki nem tanít meg minket, hogy mit kell tennünk ilyen helyzetben! * – lihegett az indulattól. – Nem lesz elég az, hogy leülünk együtt, és én diktálom nektek a varázslatokat, ti pedig szorgalmasan lekörmölitek!

- Harry! – emeltem fel én is a hangom. – Nyugodj meg. Mindent kifogunk eszelni – Harry lassan leült a szavaimra, és pár másodpercen belül elszégyelte magát a hirtelen felindulásán.

- Bocsánat, nem tudom mi ütött belém... - motyogta Harry, majd a tenyerébe temette az arcát.

Hermione pár másodperccel később békítően megszólalt:

- Kell egy hely...

***

Október első hétvégéjén lemehettünk Roxmortsba, így úgy beszéltük a többiekkel, hogy ott tartunk egy találkozót azok számára, akik érdeklődnek Harry SVK órái iránt. Nevezetesen a Szárnyas Vadkanba tartottunk éppen, ahol Freddel és George-al csak egyszer voltunk, és akkor is majdnem ráfáztunk, mert eléggé becsiccsentettünk, és alig bírtuk megjátszani magunkat a kastélyhoz visszafelé menve.

Harry, Ron és Hermione külön, pár méterre tőlünk haladtak. Én Fred, George és Lee társaságában sétáltam, miközben a hűvös szellő hatására kirázott a hideg, így a Griffendéles sálamat még szorosabban húztam a nyakam köré, úgy, hogy a számat is eltakarja. Hosszú fekete talárt viseltem a késő őszi idő miatt, ami alatt egy bársony sötét szürke nadrágot viseltem és egy khaki színű kötött pulcsit. Fred, George és Lee mellettem hasonlóan melegen voltak felöltözve.

- Szerintem tuti megiszok egy Lángnyelv whiskyt....

- Én is – értett egyet George Freddel.

- Én is – vágta rá azonnal Lee.

– Te csatlakozol? – pillantott rám George.

- Iskolaelső va...

- Bla, bla, bla... manapság állandón ezzel jössz – forgatta a szemét Fred, mire George is elfordította a fejét. Az ajkamba haraptam, ahogy realizáltam, hogy igazuk van. Manapság annyi felé áll a fejem, hogy már nem is maradt időm szórakozni a fiúkkal. Mindig csak a felelősségteljes szerepet játszom.

- Lazíts már, Bell – küldött felém egy mosolyt Lee.

- Igazatok van, ne haragudjatok – szólaltam fel. – Megiszok egyet veletek én is – tettem hozzá, mire Fred kikerült engem, így a két fiú közé kerültem, majd átkaroltak engem.

- Ez a beszéd! – mondták egyszerre, mire Lee és én felnevettünk.

Mielőtt még a kocsmába mentünk volna a fiúk ragaszkodtak, hogy gyerünk a csodabazárba, így három megtömött szatyorral érkeztünk meg a találkozóra. Amikor kinyitottunk a Szárnyas Vadkan ajtaját, látszólag mi érkeztünk utoljára. Rengeteg ismerős személy ült a kocsmában: Neville, Dean, Lavender, Parvati- és Padma Patil, Cho, Marietta Edgecombe, Luna, Katie, Alicia, Angelina, Colin és Dennis Creevey, Ernie Macmillan, Justin Finch-Fletchley, Hannah Abbott, Michael Corner, Terry Boot, Ginny, és így tovább.

- Hoznál még néhány széket, Ron? * – pillantott mosolyogva Hermione a vörös hajú fiúra, miközben a mellette ülő Harry sokkos állapotban nézett végig az ember tömegen.

Miután Ron letett mellém egy széket, leültem rá, és mosolyogva néztem Harryre.

- Látszólag sikert aratott Hermione ötlete – mondtam, mire Harrytől csak egy ''ühüm''-öt kaptam.

Fred odament a pultos emberhez, majd felszólalt.

- Jó napot! * – köszönt illemtudóan, majd elkezdte számolni az embereket. – Huszonkettő vajsört kérnénk és négy Lángnyelv whiskyt! – miután megkaptuk a morgó pultostól az italokat, felpattantam és segítettem Frednek szétosztani az italokat, miközben figyeltem, hogy mindenki szorgalmasan odaadja Frednek a pénzt az italára.

Miután mindenki megtalálta a helyét a kocsmában, Hermione pironkodó arccal felállt, miközben én kíváncsian figyeltem őt.

- Hát akkor... * – szólalt meg Hermione kissé lámpalázasan. –, sziasztok.

- Helló – köszöntem vigyorogva, mire a mellettem ülő Fred, George és Lee kuncogásba tört ki. Látszólag Hermionén ez nem segített, így mi némán egymás felé emeltük a poharunkat, és megittuk a whiskyt, miközben vártuk a folytatást.

- Hát... öhm... Tudjátok, miért vagyunk itt. Öhm ...ö... Harry arra gondolt.... Pontosabban eredetileg én gondoltam rá... hogy jó lenne, öhm....

- Hermione azt próbálja elmondani – álltam fel a székemről, miközben lecsaptam az üres poharam az asztalra. – Hogy jó lenne, ha valaki normálisan is megtanítaná nekünk a sötét varázslatok kivédését, nem úgy, ahogy Umbridge... mert amit ő tart, az nem nevezhető sötét varázslatok kivédése oktatásnak! – mondtam, mire Hermione hálásan pillantott rám. Az egyik srác – talán Anthonynak hívják, de nem voltam benne biztos – egyetértően ujjongott.

Hermionéra pillantva átadtam a szót, mire a lány erőt gyűjtve legyőzte a lámpalázát.

- Ezalatt azt értjük, hogy szerveznünk kell egy önvédelmi tanfolyamot. Nem elméletit, hanem olyat, ahol gyakorolhatunk igazi varázslatokat!

- De azért az RBF-et is meg akarjátok szerezni sötét varázslatok kivédéséből, ugye? * – kérdezte Michael Corner, mire csak a szememet forgattam.

- Persze * – vágta rá Hermione. – De szerintem annál most több kell nekünk. Valóban képesnek kell lennünk rá, hogy megvédjük magunkat, mert... * – itt nagy levegőt vett Hermione, miközben én realizáltam, hogy mit is készül mondani, és egyszeriben csak kiszáradt a szám. - ...mert Voldemort nagyúr visszatért. *

A név mindenkiből kiváltott egy reakciót, de bátran állíthatom, hogy többségből a félelmet. Egyszeriben mindenki Harryt kezdte el vizslatni, amitől az öcsém az eddiginél is kényelmetlenebbül kezdte el magát érezni.

***

- Mi bizonyítja, hogy Tudodki visszatért? *

- Dumbledore hisz benne... *

- Mármint Dumbledore hisz neki *

- Ki vagy? *

- Zacharias Smith, és szerintem jogunk van tudni, miből gondolja Potter, hogy Tudodki visszatért. *

- Van bőr a képeden, hogy idejössz, és...

- Semmi baj, Bell. Azt kérded, miből gondolom, hogy Tudodki visszatért? Abból, hogy találkoztam vele. Dumbledore tavaly az egész iskolának elmondta, mi történt. Ha neki nem hittetek, nekem sem fogtok, és nem akarom azzal tölteni a napomat, hogy győzködjelek titeket. 

- Dumbledore tavaly csak annyit mondott, hogy Tudodki megölte Cedric Diggoryt, és te visszahoztad Diggory holttestét a Roxfortba. Nem árult el részleteket, nem derült ki, pontosan hogyan halt meg Diggory, pedig szerintem mindenkit érdekelt volna... *

- Na jó, aki csak azért jött ide, hogy információkat szedjen ki az öcsémből, az már el is húzhat! Komolyan mondom, tűnés!

- Nem fogok Cedric Diggoryról beszélni. Érhető? *

- Igaz az, hogy tudsz patrónust megidézni? *

- Igen. Bellel közösen tanultuk meg.

- Inkarnálódott patrónust? *

- Öhm... nem ismered te véletlenül Madam Bonest? *

- Ő a nagynéném. Susan Bones vagyok. Mesélt nekem a tárgyalásodról. Szóval... tényleg igaz? Szarvas alakú a patrónusod? *

- Igen. *

- Tyű, Harry! Eddig csak Bell patrónusáról tudtam!

- És tényleg te ölted meg a baziliszkuszt? Azzal a karddal, ami Dumbledore szobájában van? *

- Igen. *

- És mikor elsősök voltunk, megmentette azt a bölcs követ... *

- A bölcsek kövét, Neville.

- Igen, azt, kösz Bell... Szóval megmentette Tudjátokkitől. 

- És azt se felejtsük el, hogy kiállta a Trimágus Tusa próbáit. Kijátszotta a sárkányokat, a sellőket, az akromantulát... *

***

- Hermione! – szaladtam a lány után, miután már mindenki elhagyta a kocsmát. A lány megpördült a tengelye körül, majd érdeklődve nézett felém.

- Örülök, hogy ilyen jól sikerült a megbeszélés, viszont támadt egy ötletem – húztam őt félre a fiúktól, hogy négyszemközt tudjunk beszélni.

- Még pedig? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Tegyél rontást a papírra – mondtam ki egy nagy levegő vétel után. Hermione értetlenül meredt rám.

- Miért?

- Mert valaki köphet Umbridge-nek – válaszoltam. –, és ha már köp, akkor járja meg rendesen az illető.

- Ez nem is hülyeség – bólogatott elgondolkodva Hermione. – Mire gondoltál?

- Esetleg egy keléskeltő rontás? – vontam meg a vállam.

- Oké, ez még nem is olyan vészes...

- Tudok jobbat is – húztam ravasz mosolyra a szám.

- Nem, ne! Elég ez is – nevette el magát Hermione. – Tudom, hogy jó sok rontást, és ilyesmit ismersz, Harry biztos kifogja használni a segítséged az órákon. Viszont a pergamenre elég lesz ennyi is.

- Aláírattad velük már a pergament? – kérdeztem.

- Nem, mivel Ronra volt bízva és elfelejtette hozni – forgatta a szemét.

- Akkor szólj mindenkinek, de csak miután a rontás már a pergamenen van.

_____________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix rendje c. könyv idézete. Minden érdem J. K. Rowlingé.