Sirius Black betört a kastélyba és majdnem megölte Harryt és Ront. Amikor McGalagony felköltötte az egész Griffendél házat hirtelen azt hittem csak egy rossz álom az egész, de aztán a nagyterembe találtam magam a pizsamámra rávett iskolai talárommal és igyekeztem a házam béli tagokat egyengetni, hogy mindenki válasszon egy hálózsákot és térjen aludni.

- A kastélyt nem csupán falak védik. Mindenféle átkot és bűbájt szórtak rá, kimondottan az illetéktelenek tá... *

- Menjetek aludni, srácok - léptem hozzájuk fáradtan sóhajtva. - Nincs kedvem mindenkit egyenként figyelmeztetni, én is aludni akarok - tettem hozzá.

- Persze, bocsi - értett meg azonnal Hermione, aki ezután be is bújt a hálózsákjába minden további szó nélkül.

- Jól vagy, Harry? - kérdeztem rápillantva.

- Igen, megvagyok - bólintott Harry ő is elhelyezkedve.

- Az ikrek? - kérdezte Ron szétnézve a terembe.

- A terem túlsó végében vannak. Szerintem már alszanak - vontam meg a vállam, majd jó éjszakát kívánva tovább álltam. Ezután a diákok között sétálva kezdtem el őrködni és legbelül örültem, hogy senki sem akadékoskodott vagy kellett megnyugtatni túlságosan a betöréssel kapcsolatban.

- Sikerült a nyomára bukkanni, professzor úr? * - hallottam meg Percy suttogó hangját, így azonnal hegyezni kezdtem a fülemet és közelebb is léptem hozzá és Dumbledore-hoz.

- Nem. Itt minden rendben? *

- A legnagyobb rendben, professzor úr * - bólintott Percy, mire csak nehezen bírtam ki, hogy ne forgassam a szemem.

- Helyes. Most már nincs értelme felébreszteni őket. Találtam egy ideiglenes őrt a griffendélesek portrélyukához. Reggel visszaköltözhetnek. *

- Előkerült már a Kövér Dáma? - szóltam közbe érdeklődve.

- Argyllshire térképében rejtőzik, a második emeleten. Nem volt hajlandó jelszó nélkül beengedni Blacket, erre az rátámadott. Egyelőre sokkos állapotban van. Ha majd megnyugszik, restauráltatom Friccsel * - mondta, majd ezután a bejárati ajtó megnyikordult, mire azonnal megfordultam az irányába. Piton professzor lobogó talárral, csendes léptekkel jött be a terembe, egyenesen az igazgatóhoz. Egy futópillantást rám is vetett, majd visszanézett Dumbledore-ra.

- Gondosan átkutattuk a harmadik emeletet. Ott nyoma sincs. Frics a pincét járta be, de ő se talált semmit. *

- A csillagvizsgáló torony? Trelawney professzor szobája? A bagolyház? *

- Mindenhol jártunk... *

- Akkor hát ennyi volt. Őszintén szólva, magam sem hittem, hogy Black a kastélyban maradt. *

- Nincs valamiféle elképzelése, hogy miként juthatott be, igazgató úr? *

- Rengeteg van, Perselus, de egyik hihetetlenebb, mint a másik * - kezdtem kissé kínosan érezni magam a párbeszédben, de a kíváncsiságom győzött, így tovább hallgattam őket, Percy-vel együtt, aki még csak nem is zavartatta magát.

- Igazgató úr, emlékszik még, mit mondtam mielőtt...szóval...a tanév kezdete előtt? - Piton szinte mozdulatlan szájjal beszélt és néha küldött egy hűvös tekintetet Percy felé. Arra következtettem, hogy kiakarja őt zárni a beszélgetésből, bár eléggé furcsáltam, hogy azt nem bánja, hogy én ott vagyok. Végül megkerültem a két tanárt és megragadva Percy karját elhúztam onnan.

- Mi...mit csinálsz?! - mordult fel Percy és csak egy másodperc erejéig nézett rám, utána azonnal vissza Dumbledore-ra és Pitonra.

- Egyikünkre se tartozik ez a beszélgetés. Menj te is aludni - suttogtam.

- Köszönjük Ms. Potter és Mr. Weasley. Maguk is térjenek nyugovóra - küldött felénk egy apró mosolyt Dumbledore egyetértve a szavaimmal, majd utána folytatta a beszélgetést Pitonnal.

- Jó éjszakát - biccentettem, majd megfordulva keresni kezdtem magamnak is egy hálózsákot lehetőleg az ikrek közelében.

***

Szakadó esőben, rossz időjárási viszonyokban, de szótlanul edzettünk Madam Hooch kérésére. Kissé már dideregtem, hiába öltöztem fel rétegesen, viszont ha a Mardekárral akartunk kiállni, akkor mindent megkellett tennünk a győzelemért.

Oliver hirtelen intett egyet a pályáról, így mindannyian, az egész csapat leszállt a pályára és homlok ráncolva vártuk, hogy mit akar a kapitányunk mondani.

- Nem a Mardekárral játszunk! * - jelentette ki dühösen Oliver. - Flint az előbb szólt nekem. Helyettük a Hugrabug áll ki ellenünk. *

- De miért? * - kérdeztük értetlenül és felháborodva az egész csapattal egyszerre.

- Az az ürügy, hogy megsérült a fogójuk karja * - felelte visszafojtott dühvel, mire felhorkantottam. Dracot 'elvileg' megtámadta Csikócsőr, de ahogy Harry elmesélte az incidenst, rájöttem, hogy teljesen Draco hibájából történt a baleset, ráadásul kutyabaja.

- Malfoy karjának nincs semmi baja! Csak szimulál! * - mérgelődött Harry, miközben minden tagja megfeszült.

- Persze, de nem tudjuk bizonyítani * - csóválta meg a fejét Wood. - Az edzéseken arra készültünk, hogy a Mardekárral fogunk játszani A hugrabugosoknak egészen más a stílusuk. Új csapatkapitányuk van, aki egyben fogó is: Cedric Diggory... * - hirtelen Angelina és Alicia kuncogásba tört ki, mire én csak a szememet tudtam forgatni. A fiú egy évvel felettünk járt és elég jó képű volt, bár nem az esetem. A két lány tovább vihorászott, miközben leírták Cedric kinézetét és jellemét.

- Nem értem, mit vagy úgy oda, Oliver. A Hugrabug nem ellenfél. A legutóbb, mikor velük játszottunk, Harry öt perc alatt elkapta a cikeszt * - magyarázta Fred váll vonogatva.

- De most egészen mások a körülmények! * - kiabálta kikelve magából Oliver. - Diggory nagyon erős csapatot állított össze! Ő maga kitűnő fogó! Tudtam, hogy így fogtok reagálni! Nem lazíthatunk! Koncen...*

- ...és megint érkezik a Wood rémuralom - suttogtam oda a mellettem álló Frednek.

- Csak vigyázz, nehogy meghalja - tette hozzá George a másik oldalamról, mire kuncogni kezdtem.

- Nyugi, Oliver! * - csitította Fred kissé riadtan Olivert, ahogy egyre jobban eldurvult a helyzet. - Komolyan vesszük a Hugrabugot. De tényleg. *

***

Az időjárási viszonyok csak még rosszabbra fordultak, ha az lehetséges volt egyáltalán. Amíg Harryt konkrétan üldözte Oliver különböző instrukciókkal, addig én már második alkalommal elzavartam magamtól a kapitányt megzsarolva azzal, hogy ha nem hagy békén pontokat fogok tőle levonni, mivel prefektusként megtehetem. Ez elég hatásosan sikerült, bár azóta kissé fent hordja az orrát, ha összetalálkozunk.

Éppen sötét varázslatok kivédésére igyekeztem, amikor szembejött velem Harry, Ron és Hermione.

- Ó, nektek is SVK-tok volt? - mosolyogtam rájuk, de mihelyst megláttam az arckifejezésüket megtorpantam. - Mi történt? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Piton helyettesítette Lupint, mert hogy gyengélkedik - mondta Harry visszafojtott dühvel.

- Két tekercsnyi beadantót kell csinálnunk a vérfarkasoról és engem büntető munkára küldött, de még milyenre! - fortyogott Ron.

- Ócsárolta Lupint és a tanítási módszerét, Hermionéval csúnyán beszélt, és...és...olyan egy...

- Vigyázz a szádra, Potter - szólalt meg egy vészjósló hang, mire lehunytam a szemem. Harryt mindig is szerencse követte, ha Pitonról volt szó. - 10 pont a Griffendéltől. Ha nem akartok mind a hárman büntető munkát azt ajánlom, hogy siessetek a következő órátokra! Most! - mondta egyre ingerültebben Piton, mire mind a hárman morgolódva felnéztek Pitonra, majd elindultak. - Befelé! - nézett rám, mire a nyakamat behúzva besiettem az osztályba és helyet foglaltam az ablakmenti középső padsorban.

Az ajtó kicsapódott és Piton lobogó talárjával besétált az osztályba. Fred és George nem tudom, hogy hol lógtak éppen, de nagyon sajnáltam, hogy ezt kihagyják. Még jobban, hogy egyedül hagytak. Na, nem mintha félnék Pitontól, de jobb félni, mint megijedni.

Az osztályban még csak páran foglaltunk helyet. Ez alatt Aliciát, Angelinát és Katie-t értettem, akik félve néztek párszor össze és próbáltak csendben maradni, bár látszott rajtuk hogy minden erejüket összekell szedniük, hogy ne szólaljanak fel. A becsengetésig viszont még volt két perc, így Angelina nem bírva tovább némán felpattant és az én padomhoz sietett.

- Nem tudod mi van Lupinnal? - kérdezte szinte hangtalanul.

- Gyengélkedik - vontam meg a vállam. - Többet én sem tudok. Az ikrek? - kérdeztem.

- Biztos valamelyik kütyüjükön dolgoznak - forgatta a szemét, majd visszasétált Aliciához és leült mellé. Katie végül felkelt és hogy ne legyen egyedül mellém ült. Ezután még csatlakozott hozzánk Lee és rajta kívül még három tag, majd miután Lee is kicsodálkozta magát, hogy nem Lupin van helyet foglalt mögöttem és elkezdődött az óra.

- Mivel Lupin professzor nem vezet feljegyzést a tárgyalt témákról...így a vérfarkasokkal fogunk a mai órán foglalkozni.

- Tanár úr! - nyújtotta fel a kezét Katie. - Elnézést, de már azt átvettük...

- Akkor most átveszitek még egyszer! - csattant fel Piton, mire Katie az ajkába harapott. - Le merem fogadni, hogy azt még Mógus professzorral vettétek át, és ha nem tévedek akkor elég nagy a...hiányosságotok - mondta gúnyosan. - Szóval, kezdjük egyszerűbb kérdéssel, ha már az eredeti kérdésemet nem tudták a harmadikosok megválaszolni...mi az a vérfarkas? - kérdezte közömbös arccal. Alicia félve felnyújtotta a karát, majd én is átgondoltam a mondanivalómat és szintúgy felnyújtottam a kezem.

- Potter kisasszony! - biccentett felém Piton. Ahogy a nevemet kimondta az arca kisebb fintorba húzódott, de csak egy másodperc erejéig, így nem is foglalkoztam vele. Érdekes volt hallanom, hogy Piton a fiúkat mindig tegezi vagy a nagyobb társaságokat, viszont a lányoknak megadja a tiszteletet és magázza őket, ahogy engem is.

- Vérfarkas kétféleképpen lehet egy varázsló vagy boszorkány: öröklődés útján, vagy harapással. A vérfarkas csak teliholdkor veszélyes, ekkor alakul csak át és minden egyéb időpontban normális emberként él. Külső jegyekben az átalakult vérfarkasok sokban hasonlítanak az igazi farkasokra.

- Mint például? - kérdezett rá.

- Pupillában, pofában és a farokban, viszont sokkal nagyobbak és testtartásuk is kissé...úgymond emberibb.

- Remek. Látszik, hogy maga nem könyvekből magolta be, mint Granger, hanem értelmezte is a szöveget - bólintott elégedetten Piton, mire kissé meglepődtem. Igaz, bájitaltanon is ritkán, de megszokott dicsérni, de meglepetten ért, hogy SVK-n is. A többiek csak a szemüket forgatták a bókon, mert tudták, hogy másokat sosem szokott dicsérni a Griffendélesek közül. Nem értettem, hogy ez miért van, de melengető érzéssel töltött el, hogy végre valaki nem az öcsémet isteníti és én is kapok egy kis...reflektorfényt. Még ha a Roxfort legundokabb és legszigorúbb tanárától is. Talán pont ez volt benne a jó.

- Jövő hétig mindenki adjon le nekem egy két tekercses beadványt a vérfarkasok jellemzéséről! És mondom előre ne próbáljanak a harmadikosaknak segíteni vagy éppenséggel segítséget kérni tőlük!

***

- Kemény meccsünk lesz * - Wood szavait alig hallottuk meg a esőtől és szélvihartól, ami a környéken uralkodott. Skarlátvörös sporttalárjainkban kifelé meneteltünk a seprűinkkel a kezünkben, miközben nem hogy a közönség ujjongását, de még egymást sem hallottuk. Sőt még látni se láttunk tisztán. Oliver megrázta a szemben érkező Cedric kezét egy apró mosollyal a száján, ami Oliver részéről erőltetett volt, majd felszállt a seprűjére velünk együtt.

- Felszálláshoz készülni! - kiabálta Madam Hooch, de szerintem mindannyian csak a szájáról olvastuk le a parancsot.

- Itt fogunk meghalni! - kiáltotta oda nekem George, mire elnevettem magam.

- Remélem azért nem lesz igazad! - kiáltottam vissza.

A Nimbusz kétezresemmel elrúgva magam a talajtól felrepültem a levegőbe és hunyorítva néztem, hogy kikapta el a kvaffot. Mihelyst megláttam, hogy az egyik Hugrabugos kezében van Aliciával egyszerre támadtunk. A lány elvette a hugrabugostól és egy jól irányzott mozdulattal átdobta a feje felett, én pedig egy kicsivel feljebb repülve kinyújtottam a kezem és elkaptam. Felgyorsítottam a seprűm, majd egy határozott mozdulattal megcéloztam a jobb szélső karikát.

- 10 pont a Griffendél javára! Szép volt Anabell! - hallottam Lee-t, ahogy próbálja túl kiabálni a vihart. Megkönnyebbülve, hogy jól indul a meccs játszottuk ezt újra párszor, egyszer Alicia, egyszer Angelina és még kettőt dobtam be én.

Amikor észrevettem, hogy a két csapat eltűnt a pályáról értetlenül fordultam Angelina felé, aki szintén akkor vette észre a történést amikor én.

- Mi történt? - repültem hozzá közelebb.

- Szerintem Oliver szünetet kért - vonta meg a vállát, majd mind a ketten megközelítettük a füves pályát, amin most jó nagy sár volt.

- Időt kértem! * - mondta Oliver bebizonyítva Angelina állítását.

- Mennyi az állás? * - vette le Harry a szemüvegét, majd a talárja szélével megtörölte.

- Ötven ponttal vezetünk * - felelte Oliver. - ...de ha nem kapod el a cikeszt, még éjszaka is itt fogunk ázni * - mondta Oliver kétségbeesve kissé.

- Ebben a szemüvegben esélyem sincs * - rázta meg a fejét Harry. Erősen gondolkodva végül eszembe ötlött valami és az öcsém mellé léptem.

- Add ide a szemüveged, van egy ötletem - mondtam, miközben a lábam közé szorítottam a seprűm és előhúztam a hosszúszárú csizmámból a pálcám. Harry értetlenül átnyújtotta a szemüvegét, ami időközben megint cseppfoltos lett, majd rácéloztam a pálcámmal.

- Leperex! - mondtam, majd a szemüvegről szinte azonnal eltűntek az esőcseppek. - Tessék, most már vízhatlan - vigyorodtam el, mire Fred mellém lépve elégedetten megveregette a vállam.

- Köszönöm! - könnyebbült meg Harry az orrára tolva a szemüveget.

- Zseniális! * - kiáltott fel Oliver rekedt hangjával és szinte már féltem, hogy megcsókol örömében.

A meccs tovább folytatódott és ahogy láttam, hogy Harrynek visszatért az önbizalma a látásával együtt én is újult erővel vetődtem a kvaff után. Itt-ott kikerültem egy felém repülő gurkót és ravasz mosollyal a számon löktem meg az előttem haladó Hugrabugost, aki a kissé megijedve elejtette a kvaffot, én pedig elkaptam és mihelyst a karikához értem be is dobtam. Jól haladtunk a meccsel, az egész csapat jót alakított.

Oliver távoli hangját halva megfordultam és az esőben dideregve kerestem őt, mert nem értettem mit kiáltott. Harrytől nem messze volt, aki hátraarcot vágva Diggory-val szemben, kinyújtott kézzel elindult valami felé. A cikesz!

A szívemet megdobogtatta a tény, hogy most dől el a meccs állása és vigyorogva figyeltem az öcsém teljesítményét.

- Gyerünk, Harry! - suttogtam.

Hirtelen a levegő beszorult a tüdőmbe és minden porcikámat átjárta az az ismerős hideg. Elkerekedett szemekkel néztem le a magasban repkedő Harryről a pályára, ahol mozgolódást láttam. Több akár száz dementor is lehetett, akik fel alá cikáztak.

- Harry! - ezúttal nem örömömben mondtam. Minden porcikámat átjárta a félelem és gondolkodás nélkül indultam el feléje reménykedve, hogy időben odaérek. De nem így történt.

Harry eszméletét vesztve leesett a seprűről és csak zuhant és zuhant a mélybe, egyenesen a dementorok közé. Ahogy csak tudtam felgyorsítottam a seprűmön és minden erőmmel azon voltam, hogy időben odaérjek.

Már csak pár méter volt közöttünk, amikor rémülten, fagyos szívvel a dementorok közé értem és felsikoltottam. Harry a földre érkezett. Nem érdekelt, hogy a dementorok kiszippanthatják a lelkem, de leszálltam a pályára és elhajítottam a seprűm. Futottam Harryhez, majd amikor odaértem könnyes tekintettel letérdepeltem mellé. Egy percre elállt a lélegzetem. Megkellett bizonyosodnom róla, így körbe tapogattam körülötte a füvet. Párnázó bűbáj. Szóval nem halott. Megnyugodva, reszketegen sóhajtottam fel, de a megkönnyebbülés nem tartott sokáig, hisz a dementorok körülöttem szálltak. Éreztem, hogy minden remény elhagyja a testem, éreztem, hogy a dementorok felém közelednek. A hűvös fuvallat újult erővel csapta meg a bőröm, de ez nem a szél volt vagy egy ártatlan szellő, hanem ők. Halálhörgés vett körül, én pedig a csontomig hatoló hidegtől reszkettem, miközben a haláltól való félelem átjárta a testem.

- Csak Harryt ne - nyöszörögtem. Az összeesés szélén jártam, nem bírtam elviselni ezt a tehetetlen szomorúságot, úgy éreztem itt a vég, senki sem tud már segíteni...

- Expecto Patronum! - távoli zajként érzékeltem a varázslatot kiáltó személy hangját, mintha egy másik világból szólna. A dementorok ekkor szétoszoltak, mintha valami elüldözte volna őket. Fehér fény vett körbe, azt hittem már a túlvilágot látom, de nem. Ez a fehérfény mozgott, sőt futott. Körbe rohant engem és Harryt ezáltal biztonságos helyet teremtve körülöttünk.

- Ez...ez mi? - próbáltam felállni, de olyan kimerültség és reménytelenség járt át, hogy csak botladoztam. Két erős kar közé estem és amikor felnéztem azt hittem hallucináltam. Piton elkapott engem? - Ugye...ugye Harry párná...párnázó bűbájra esett? - kérdeztem suttogva és szememet alig bírtam nyitva tartani.

- Potternek kutyabaja - hallottam a mély hangot.

- Akkor jó - utat engedtem a fáradtságnak, majd a következő pillanatban minden elsötétült. 

____________________

*-al jelölt idézetek a Harry Potter és az Azkabani Fogoly c. könyvből vannak. Minden érdem J. K. Rowlingé.