- Tudom, hogy az öcséd legjobb haverja, de azért nem annyira jó őrző...

- Tudom, Angelina. De edzéssel majd kikupálódik.

____

- Harry, tudom, hogy Hermione és Ron is mondta, de szólnod kéne Dumbledore-nak a sebhelyedről...

- Már mondtam, hogy nem fogom ilyenekkel zargatni! Elegem van, hogy a legérdekesebb dolog rajtam a rohadt sebhelyem!

- Jól van, Harry, csak mondom... és tudod, hogy ez nem igaz!

- Majd megírom Siriusnak...

- Eszednél vagy? Nem írhatsz meg ilyeneket! Elfoghatják a baglyainkat, Mordon megmondta.

- Ezt már hallottam Hermionétól, tudsz valami újjal is szolgálni?

- Menj inkább aludni, Harry. Ha pedig annyira akarsz Szipáknak üzenni, akkor kódolva írd le.

- Te is úgy üzensz Remusnak?

- Nagyjából.

***

- Öntrágyázó bokrokban nem tudok segíteni, de talán megvan még a két évvel ezelőtt írt házi feladatom McGalagonynak az Exnihil Objectum bűbájról – néztem fel a tányéromról Harryék társaságára, mire Hermione elvörösödött a dühtől, hogy segítek az öcsémnek. – Ne nézz így rám, Hermione! Muszáj gyakorolnunk a kviddicsre!

- Őszintén azt sem tudom, hogy mit jelent ez az Exnihil... valami - morogta Ron.

- Ez az eltüntető bűbájok összesítő neve - világosítottam fel, mire Ron végre megértette.

A későbbi kviddics edzés viszont nem sikerült úgy, ahogy vártuk. Hívatlan Mardekárosok jelentek meg a lelátón, mivel bizonyára értesülhettek arról, hogy Ron lett az új őrzőnk. Nem örültem ennek egyáltalán, mert Blaise nem volt közöttük. Ha ott lett volna rájuk tudok szólni, de így, hogy csak Malfoy, Crak, Monstro és Pansy Parkinson ült a lelátón, biztos nem hallgatnának rám.

- Ne törődj velük * – csapott Ron hátára Harry. – Majd meglátjuk, ki fog nevetni, miután játszottunk velük... *

- Pontosan ezt a hozzáállást várom mindenkitől! – biccentettem Harry irányába, majd a többiekhez fordultam. - Szóval, bemelegítésnek passzolgatunk egy kicsit, mindenki...

- Hé, Johnson, ki átkozta meg a hajadat? * – visított a nevetéstől Pansy Parkinson. – Nem zavar, hogy férgek lógnak ki a fejedből? *

Dühösen fújtattam egyet Parkinson irányába, de látszólag Angelinát nem zavarta a beszólás, így folytattam.

- Szóródjatok szét, kezdünk!

Felrepültünk a magasba, és passzolgatni kezdtünk. Mint vártam, Ron a stressztől kiejtette a kezéből a kvaffot, amin jól szórakoztak Malfoyék. Fred és George-ra pillantottam, akik visszafogták magukat és nem kommentelték Ron hibáját.

Ezután újabb passzolgatás következett, ahol már Harry sebhelyét kezdték cikizni, viszont az öcsém nem esett ki a játékból, Ron viszont megint nem kapta el a kvaffot. Ingerülten felsóhajtottam, próbáltam magam visszafogni, és nem leteremteni őt.

- Ron, koncentrálj! – mondtam élesen, Ron pedig nyelt egyet.

Ezután elkapta a labdát, viszont örömében olyan erősen dobott, hogy Katie-t arcon találta.

- Merlin szakállára! Menj vissza a helyedre, Katie erős, kibírja! – fújtattam, miután Ron a kvaff megszerzése után a lányhoz sietett. Amikor Katie orrából elindult a vér, Fred és George adtak valamit neki, viszont nem szóltam semmit, mert szorított az idő, így csak reménykedni tudtam benne, hogy segít az, amit adtak neki.

- Fred, George hozzátok az ütőiteket és engedjétek ki az egyik gurkót! Ron te már menj a karikákhoz, Harry, ha szólok engedd el a cikeszt. Hajtók, készüljetek.

Mindenki tette, amit mondtam, én pedig feszülten néztem, ahogy Ron a karikákhoz repül.

Ront folyamatosan tanácsokkal kellett ellátnom, mert körözés helyett céltalanul vándorolt, és sokszor üresen hagyta a középső karikát. Katie orra pedig egyre jobban vérzett.

- Fred, mégis mi a szart adtál neki, hogy nem áll el a vérzés? – repültem Fred mellé, játékközben. A fiú miután elütötte a gurkót felőlünk rám pillantott, majd homlok ráncolva kotorászni kezdett a zsebébe, és amikor kihúzott egy piros valamit belőle, rémülten nézett Katie irányába. – Istenem – suttogtam.

Ezzel párhuzamosan a Mardekárosok kántálásba kezdtek a lelátóró.

- Bénák, bénák!

A játék folytatódott, félszemmel mindig vagy Katie-t vagy Ront figyeltem.

Már végre jól játszottunk, kezdett mindenki belejönni, amikor ismét megkellett fújnom a sípot.

- Mi van már megint? – csattant fel Harry, aki már a cikesz felé indult volna.

- Fred, George! Hozzátok rendbe, amit elbasztatok! – kiabáltam ezúttal már elvesztve minden türelmemet. Az ikrek nyakukat behúzva indultak el Katie felé, aki falfehér arccal dőlöngélt a seprűjén. – Nincs értelme egy hajtó és két terelő nélkül folytatni. A héten kénytelen leszek szombatra is beiktatni egy pótedzést, ez borzasztó volt! Szombat délutánra senki se merészeljen programot csinálni, aki nem lesz itt, esküszöm kiteszem a csapatból! – kiabáltam, miközben lassan leereszkedtem a pálya szélére. – Ron, szombatig szedd össze magad! Ne feledd, hogy a cserepadon éppen a te pozíciódra fáj a foga McLaggennek! – mondtam keményen, mire Ron még jobban elvörösödött szégyenében.

Fejemet rázva indultam el vissza a kastély felé, kezemben a seprűmet lóbálva. A kviddics talárom lobogott utánam, én pedig alig bírtam lenyugodni, miközben egyre jobban átéreztem Olivert, hogy miért volt olyan, amilyen.

Túl sok volt ez nekem. Nem is értem McGalagony és Dumbledore hogyan mert ennyi dolgot rám sózni. Nem elég, hogy iskolaelső vagyok, de emellett még csapatkapitány is, Ravasz vizsga előtt állok, és még ott van az öcsém is, aki mindig belekeveredik valamibe, és most már Umbridge is itt van a nyakunkon.

Egy lándzsát fogó szobor mellett elhaladva dühösen megtorpantam, amikor a fegyver éles részébe beleakadt a talárom. Felhorkantva erőszakosan meghúztam a talárom szélét, mire az anyag egy reccsenő hang kíséretében szét szakadt.

- Ezt nem hiszem el! – kiáltottam fel dühösen, majd előhúztam a pálcám, hogy visszacsináljam a művem.

- Mégis miért kiabál a folyosón, Miss Potter? – tűnt fel hirtelen a színen Piton, mire egyből elnémultam. A szívem hevesebben kezdett verni, ahogy megláttam a tanárt, és még a pálcámat is majdnem elejtettem a kezemből.

- Én... én – dadogtam.

- Maga? – vonta fel a szemöldökét.

- Csak... elszakadt a talárom – emeltem fel a kezemben lévő talárom felét. – Elnézést – tettem hozzá, majd fejemet megrázva gyorsan megjavítottam.

- Egy talár miatt idegeskedik, amit amúgy is visszatud varázsolni? – horkantott fel, mire lassan én is elmosolyodtam.

- Ez csak a kisebb gond volt – feleltem és lassan már kezdtem megnyugodni.

- És mi a nagyobb? – jött közelebb, mire nyeltem egyet.

- Rosszul ment a kviddics edzés. Az új őrzőnknek még van mit gyakorolni, és... nos, a maga házának pár diákja kijött minket gúnyolni, ami pár személynek elvonta a figyelmét. Az már csak jobban rátett, hogy egy kisebb baleset miatt Katie majdnem összeesett – eredt meg azonnal a nyelvem, ami eddig egy tanár előtt sem fordult elő. Nem értettem miért volt bennem bátorság mind ezt elmondani neki.

- Szóval az én házam diákjai gúnyolódtak – szólt lesajnálóan.

- Igen, ez éppenséggel nem segített rajtunk. Mi sem járunk az ő edzéseikre ezt csinálni, így elvárnám tőlük, hogy ők se tegyék ezt – tűnt el a mosoly az arcomról. – Majd beszélek velük.

- Azt gondolja, hogy magára Malfoyék hallgatni fognak? – horkantott fel.

- Honnan tudja, hogy ők voltak azok? – vontam fel a szemöldököm.

- Ki más? – kérdezte morogva.

- Igaz.

- Majd beszélek velük – szólt egy rövid csend után.

- Tényleg? – lepődtem meg.

- Tényleg – szólt. A szívem majd kiugrott a helyéről, legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Nem értettem, hogy miért tesz ilyeneket értem a tanár, de elfeledtette velem az eddigi dühömet.

- Köszönöm, professzor, de tényleg...

- Ne hálálkodjon, nem illik magához – forgatta a szemét, majd elindult, elsuhanva mellettem.

- Akkor viszlát... - néztem utána, miközben próbáltam lelassítani a szívverésem. Mi ütött belém?

***

- Bell, Bell! – valaki ököllel verte a hálószobánk ajtaját.

- Mi a...?! – riadtam fel az asztalomtól, ahol éppen a könyvembe belefejelve elszundítottam. Megdörzsölve a szemem próbáltam összerakni, hogy hogyan is kerültem az asztalhoz, bár nem volt nehéz megfejtenem, hogy tanulás közben aludtam el.

- Hermione, ha nem húzol most azonnal el, szétátkozom a segged! – kiabált ki rekedten Angelina a baldachinja mögül, mire fújtatva elindultam az ajtó felé, majd felrántottam azt.

- Mi van? – nyitottam ki az ajtót.

- Si...Szipák! Szipák lent van megint ott, ahol a Trimágus Tusa ideje alatt, gyere már! – ragadta meg a karom, mire kibotladoztam az ajtót.

- Hermione, ebben a pillanatban keltem fel, egy szót sem... ó – jutott el az agyamig, amit éppen mondott, majd becsaptam magam mögött az ajtót, ahonnan Alicia, Angelina és Katie morgása hangzott ki.

- Te tudtál arról, hogy Harry levelet küldött neki? – sietett lefelé a lépcsőn, én pedig utána.

- Igen, nem lehetett vele bírni, így én javasoltam neki, hogy legalább kódolva írjon – feleltem, miközben leértünk a klubhelyiségbe, majd odasiettünk Harry és Ron mellé, akik a kandalló előtt térdepeltek. – Sirius! – köszöntem a fejemet rázva. – Lehetnél óvatosabb is, mi van, ha valaki meglátott volna?!

- Te meg Hermione úgy beszéltek, mint Mrs. Weasley! – csattant fel sértődötten.

- Valakinek felelősségteljesnek is kell lennie, ha ti fiúk nem vagytok azok – forgattam a szemem. – Gond van? – váltottam hangsúlyt, miközben én is letérdepeltem a kellemesen meleg tűz elé.

- Nem, Harrynek szeretnék a levelére válaszolni. Viszont ettől függetlenül örülök, hogy látlak. Szóval, ami a sebhelyedet illeti, Harry...

- Miért, mi van a... * – szólt bele Ron, de Hermione leintette.

- Majd utána elmondjuk. Folytasd, Sirius! * – mondta Hermione, én pedig aggódva Harryre néztem. Manapság annyira elvoltam havazva, hogy elfelejtettem megkérdezni Harryt, hogy még mindig fáj-e a sebhelye. Enyhe bűntudat futott át rajtam, de nem volt időm ezen gondolkozni, mert figyelnem kellett Sirius szavaira.

- Tudom, hogy nem túl jó érzés, mikor fáj a sebhelyed, de úgy gondoljuk, nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a dolognak. Tavay is sokat fájt, nem? *

- Igen, és Dumbledore azt mondta, olyankor jön rám, mikor Voldemorton valamilyen erős érzelem lesz úrrá * – felelte Harry, nem törődve Ron és Hermione nyögésével a név hallattán.

- Most, hogy visszatért, nem csoda, ha gyakrabban jön a fájdalom * – szólt Sirius.

- Szóval szerinted csak véletlen egybeesés, hogy akkor fájdul meg, mikor Umbridge hozzám ért? *

- Igen * – bólintott Sirius parázs feje. – Hallottam hírét annak a nőnek. Biztos vagyok benne, hogy nem halálfaló. *

- Pedig elég gonosz hozzá – horkantottam fel.

- Tudom, hogy undok szipirtyó. Remus tudna mesélni róla * – húzta fanyar mosolyra a száját Sirius, mire csodálkozva néztem rá.

- Remus ismeri? – kérdeztem.

- Nem * – rázta meg a fejét. –, viszont két éve Umbridge fogalmazta meg azt a vérfarkasellenes törvényt, ami miatt Remus sehol nem kap munkát. *

Dühösen fújtattam Sirius kijelentésére. Eddig is utáltam ezt a nőt, most viszont ismét egy újabb szintre emelkedett a gyűlöletem.

____

- Minisztériumi forrásaink szerint Caramel nem akarja, hogy harci kiképzést kapjatok. *

- Miért, mit képzel? Hogy varázslóhadsereget szervezünk az iskolában? *

- Eltaláltad. Pontosan attól tart, hogy Dumbledore szervez magánhadsereget, amivel aztán megtámadhatja a minisztériumot. *

- Ezt te sem gondolhatod komolyan, Sirius.

- Ekkora sületlenséget még Luna Lovegoodtól se hallottam. *

____

- Nem olvastad a Reggeli Prófétát, Sirius? *

- Ja, hogy az... Folyton találgatnak, hogy hol lehetek. Valójában fogalmuk sincs... *

- Szerintünk most tényleg szimatot fogtak. Malfoy mondott valamit a vonaton, ami utalhatott arra, hogy felismert. Ha nem ő, akkor az apja, Lucius Malfoy. Ő is kint volt a pályaudvaron. Szóval semmiképp ne gyere ide. Ha Malfoy megint kiszúr téged... *

- Jól van, jól van, megértettem. Csak egy ötlet volt. Azt hittem örülnétek Bellel, ha találkoznánk.

- Sirius, ne mondj ilyet! Persze, hogy örülnénk!

- Persze, de annak nem örülnénk, ha visszaküldenének az Azkabanba!

- Kevésbé hasonlítasz Harry az apádra, mint hittem. Jamesnek épp a kockázat miatt tetszene az ötlet.

- Én csak... *

- Sirius, ne feledd, hogy nem hasonlíthat Harry mindenben csakis az apánkra.

- És te sem Lilyre. Neked tetszik az ötlet?

- Nem fogom hagyni, hogy kockáztasd az életed egy kiruccanás miatt. Légy erős, kikell bírnod a bezártságot!

- Kár...

***

- Umbridge? Roxforti főinspektor? Mi ez már megint? *

- Nem, ne, csak ezt ne – sóhajtottam egy nagyot, miközben levágtam magam Harry mellé. – Legalább várd meg, hogy megigyam az első teám...

- Olvasd el, Bell – nyújtotta át az asztal felett az újságot Hermione, majd egy rántással kivettem a kezéből, és homlok ráncolva fel mértem a címlapot, majd belelapoztam. 

- Umbridge ellenőrizni fogja a tanárok munkáját? – tátottam el a szám, ahogy végig futottam a cikket, és kiemeltem a legfontosabb tudnivalót.

- Ezek szerint igen... és most már tudjuk, hogy hogyan került Umbridge a tanári karba. Nyár végén szándékosan kiadta Caramel ezt az úgynevezett oktatásügyi rendeletet, és szépen a nyakunkra sózta Umbridge-et! – Hermione szinte zihált az indulattól, és én is éreztem, hogy kezdek elvörösödni a dühtől. Ez csak még jobban fokozódott, amikor követtem Harry tekintetét, és lenéztem a jobb kezére, amin még mindig kivolt rajzolódva Umbridge szavai.

Ron azonban elmosolyodott.

- Beléd mégis mi ütött? – néztem Ronra értetlenül.

- Alig várom, hogy bejöjjön McGalagony órájára szemlét tartani * – felelte összedörzsölve két kezét. – Akkor majd megkapja a magáét! *

- Na gyerünk, indulás! Ha bejön Binns órájára, nem kéne elkésnünk * - pattant fel Hermione is a kifakadása után, miközben én gyorsan lehúztam a maradék teám, és felkaptam egy pirítóst, aminek a tetejére egy rántottát dobtam.

- Igazatok van, én is sietek bűbájtanra.

- Az ikrek hol vannak? – kérdezte Ron, mire félmosolyra húztam a szám.

- Fogalmam sincs. Legutoljára terveztek valamit, amibe még nem hajlandóak belevonni – válaszoltam, miközben a vállamra dobtam a táskám, és felnéztem a tanári asztalra. Mily meglepő Pitonnal egyből összeakadt a tekintetünk, amitől szokásosan összeszorult a gyomrom.

__________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.