- Büntetőfeladat? – tátottam el a szám, mire Harry bólintott. – Nekem nem adott, mivel hogy az első tanítási óránk volt...

- Nos, én már kaptam – vonta meg a vállát. – Őszintén nem nagyon érdekel.

- Fel... felhoztad Cedricet? – kérdeztem az ajkamba harapva, mire Harry megdermedt ültében. A folyosó ügyelemet végeztem, mivel lyukas órám volt, és az egyik házi feladatommal hamarább végeztem, így végig sétáltam a folyosókon. Mivel Harrynek szintúgy lyukas órája volt (vagy éppenséggel azt állította, amit inkább nem akartam firtatni) elkísért engem, hogy beszélhessünk. Már meguntuk egy idő után a sétát, így behúzódtunk egy beugróba és a hátunkat a falnak vetve beszéltünk meg az Umbridge-es ügyet.

- Honnan tudsz róla? – kérdezte komoran.

- A nagyteremben mindenki erről beszélt, emellett hallottam két hugrabugost beszélgetését is a folyosón – húztam el a szám. – Ne aggódj, vontam le tőlük házpontokat – próbáltam felvidítani, de látszólag nem sikerült.

- Még mindig nem értem, hogy két hónapja mégis hogyan hihették el Dumbledore beszédét, ha most ennyire ellenünk vannak... – már nyitottam volna a szám, hogy megmagyarázzam, amikor Harry felemelte a kezét. – Ne kezdj magyarázkodni, már kaptam eleget Hermionétől és Rontól.

Ezután beült közénk a csönd, így gyorsan felhoztam egy vidámabb témát.

- Hermione nagyon rászállt az ikrekre – húztam vigyorra a szám, mire Harry is végre elmosolyodott.

- Az a Tetszhalott Tabletta tesztelés az elsősökön valami irtó vicces volt! – rázta a fejét, miközben visszatartotta a nevetését. – Iskolaelső vagy, neked nem kéne valamit esetleg...

- Én nem tudok semmiről – emeltem fel a két kezem, mire Harry végre elnevette magát.

***

A fájó fejemet fogva körmöltem le a kviddics csapat számára az üzenetet, miszerint pénteken öt órától kviddics őrzőválogatás. Mindenkit ott szerettem volna látni, viszont Harry ezt megnehezítette, mert pont akkor volt büntetőmunkája.

Egy nagy sóhajjal kitűztem a piros tintával írt pergament az üzenőfalra, majd sietve elindultam az utolsó órámra, bűbájtanra, miközben azon agyaltam, hogy az aznapi büntetőmunkán Harrynek mit kell csinálnia.

A fárasztó napom után, amikor már a bűbájtannal is végeztem, elöntött az öröm, ahogy végre befejeztem az összes aznapi órámat és házi feladatomat. A klubhelyiségből gyorsan felszaladtam a hálószobámba, ahol mosolyogva néztem Katie elhúzott baldachinja mögé, ahol a lány szuszogva, tátott szájjal aludt. Fárasztó napunk volt, pedig még nem is ért véget a hét.

Ahogy vissza lementem azzal egyidőben Harry is belépett a klubhelyiségbe, mire a házi feladatát körmölő Hermione, és a sakktábla előtt ülő Ron is felnézett rá, és egyszerre rohanták meg őt.

- Mit kellett csinálnod? – néztem Harryre, ahogy lassan odasétáltam hozzájuk.

- Szerencsére csak írnia kellett – mosolygott rám Hermione, mire megkönnyebbültem. Harry valahogy kerülte a pillantásomat, és csak a két barátjával foglalkozott, de mivel felhozott egy másik témát erről meg is feledkeztem.

- Ernie Macmillan és Luna Lovegood is hisz nekem. Az üvegházból jöttek ki éppen, amikor közölték velem – nézett végre a szemembe, miközben a jobb kezét zsebre vágta.

- Ó, ez szuper! – lepődtem meg. – Ennek nagyon örülök!

- Lüke Lovegoodról tudni érdemes, hogy mindig lehetetlen dolgokban hisz – forgatta a szemét Hermione. – Ma is narancssárga retkeket aggatott a fülébe...

- Ne beszélj így róla, Hermione – mondtam ingerültebben a kelleténél. – Nem ok nélkül került a Hollóhátba, nem sokat beszéltem még vele, viszont nagyon okos lány. Megkell hagynom, furcsa a stílusa, de ne piszkáld őt – keltem a lány védelmére. – Ne feledd, téged is cikiztek az első évedben, ráadásul a jelenlegi két legjobb barátod is – fontam össze a karom, mire Hermione elvörösödött, és sértetten levágta magát a kanapéra. Ron döbbenten meredt rám, de nem tudott a szavaimmal vitatkozni. Harry, mintha fel sem figyelt volna a felszólalásomra tovább folytatta.

- Ráadásul elég kevés ember hisz nekem meg Dumbledore-nak, lehet akármilyen lány, de a mi oldalunkon áll – a beült csend után a fiúk és én is leültem a kandallóval szembe.

- Most jut eszembe, elenged pénteken? * – kérdezte Ron, mire reménykedve pillantottam Harryre.

- Nem. *

- Ennyit arról, hogy minden csapattag ott lesz az edzésen – sóhajtottam gondterhelten, miközben elbambultam a könyve mögé elbújt Hermionén.

***

Fáradtan vánszorogtam fel a lépcsőkön a klubhelyiség felé. A könyvtárból jöttem, az utolsó órám után egyből odamentem, hogy megírjam az aznap kapott házi feladataimat, mert ha egyet is elhalasztottam volna, akkor csak folyamatosan felgyülemlett volna. Így is sötét varázslatok kivédésére még nem írtam meg Umbridge-nek a leckét, először fordult elő, hogy sehogy sem tudtam magam rávenni, pedig még csak nem is olyan nehéz összeszedni negyven centi anyagot a defenzív mágia használatáról...

- Kérlek ne mond el Bellnek! – megtorpantam a nevemet hallva, és szinte azonnal rájöttem, hogy az öcsém hangját hallom. Egy másodpercig nagyokat pislogtam, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat Harry elé siettem.

- Mit ne mondjon el nekem? – sétáltam Harry és Ron elé, mire mind a ketten döbbenten lefékeztek.

- Ööö... - fagyott le Harry, miközben arcán egyértelműen látszott, hogy erősen gondolkodik. – Azt, hogy...

- Szeretnék jelentkezni őrzőnek – rögtönzött Ron, mire lassan a szemöldököm megemelkedett.

- Ennek nagyon örülök, holnap találkozunk a válogatáson – bólintottam. – Viszont öt pont a Griffendéltől.

Harry és Ron megkövülten néztek rám, majd Ron vörös fülcimpával dühösen fújtatott.

- Nem vonhatsz le pontokat tőlem, prefektus vagyok! – csattant fel.

- Én pedig iskolaelső. Felettem már csak a tanárok állnak – néztem szigorúan Ronra. – Ennél hülyébb hazugságot még sosem hallottam...

- Micsoda? Tényleg jelentkezni akarok a posztra! – bőszült fel még jobban Ron, mire Harry néma csendben állt mellette.

- Mi? Jaj, nem, azt elhiszem – legyintettem. – Rosszul fogalmaztam, úgy értem ennél hülyébb terelést még nem hallottam. Úgyis megtudtam volna holnap, hogy jelentkezni akarsz, de elébb Harry szájából hallottam, hogy valamit ne mondj el nekem. Ki vele! Mert még több pontot fogok levonni!

- Nem is érdekelnek a házpontok? – tátotta el a száját Ron.

- Nem – makacsoltam meg magam. – Gyerekes dolog. Ki vele! – mondtam élesen. Harry nagyot sóhajtott, ahogy már a legjobb barátja is őt fixírozta, így előhúzta a jobb kezét, ami idáig a zsebébe volt dugva.

Felvont szemöldökkel fogtam meg a csuklóját és elkerekedett szemekkel néztem a mondatra, ami mintha szikével lett volna a kezébe vésve.

Hazudni bűn.

Nem kellett megmagyaráznia, hogy hogyan és kitől szerezte a sebet.

- Ezt jelentenem kell McGalagonynak.

- Nem! – rántotta ki a csuklóját a szorításomból. – Nem fogod jelenteni semmiképp sem!

- Mi van? – döbbentem le. – Miért nem?

- Nem szerzem meg Umbridge-nek azt azt az örömet, hogy panaszkodom. *

- Te mégis miről beszélsz? Hát ez kínzás! – emeltem fel a hangom. – Lehet emiatt ki is csapnák őt!

- Látod?! – mutatott felém Ron. – Igaza van Bellnek!

- Nem fogom jelenteni – mondta Harry elindulva a portrénk felé.

- Akkor Dumble... mindegy – sóhajtottam fáradtan. Tudtam, hogy az igazgató kerüli Harryt, így inkább be sem fejeztem a mondatot. – Harry, legalább szerezz rá valami kenőcsöt Madam Pomfrey-tól! – siettem utána.

- Minek? Holnap úgy is megyek, és ha látja, hogy nem gyógyul be a seb, legalább nem kell többször mennem.

- Harry, könyörgöm... – értem utol, de az öcsém hajthatatlan volt.

- Mimbulus mimbeltonia! – mondta ki a Kövér Dámának a jelszót, majd beviharzott a klubhelyiségbe.

***

Fred és George társaságában a kviddics pálya felé sétálva még mindig Harry új sebhelyén gondolkodtam. Még nem volt egy tanár sem, akit jobban utáltam volna valaha is Umbridge-től.

- Minden rendben? – pillantott rám George, mire Fred is felnézett a seprűje tanulmányozásából.

- Mi...? Ja, persze – tértem észhez, majd magamra erőltettem egy mosolyt. George-nak azonnal feltűnt a műmosoly, így csak sóhajtva megrázta a fejét, míg Fred megvonta a vállát. – Este mesélhetnétek, hogy haladtok az... elsősök tesztelésével – húztam el a szám, mire Fred felnevetett.

- Alakul a dolog, Bell, alakul – mondta ravasz mosollyal az arcán, mire kuncogásba törtem ki.

- Csak mondjátok azt, hogy senki sem halt meg, vagy sebesült meg!

- Nyugi, mindent kordában tartunk – nyugtatott meg Fred.

- Na, itt is vagyunk – lépett a pálya füvére George, aki előttünk haladt. Torkomat megköszörülve egy szigorúbb arckifejezést öltöttem magamra, és egyenes háttal megközelítettem a többi csapadtagunkat, kimellőzve George-ot.

- Ó, már felvette a szigorú arcát – bökte meg a hátam mögött Fred a testvérét, mire George alig bírta elnyomni nevetését.

Mielőtt beszélni kezdtem volna, bíztatóan Ronra mosolyogtam, aki az esetleges őrzők között állt. A füle töve elvörösödött, ahogy a tekintete összetalálkozott az ikrekével, de aztán visszamosolygott rám.

- Sziasztok! Köszönöm, hogy eljöttetek erre a nagyon fontos válogatásra. Mint tudjátok őrző posztra keresünk megfelelő személyt. Kérem, aki nem biztos magában, esetleg nem veszi komolyan ezt az egészet, azt már most felkérem a távozásra! – mondtam szigorú hangon, mire páran összerezzentek. Ron egyenesen halálra volt sápadva. Szerettem volna őt bevenni a csapatba, de ha elrontja a stressz miatt, akkor meccsen sem teljesítene jól. – Remek, úgy tűnik mindenki felelősségteljes és biztos magában. Ne feledjétek, itt nem csak magatokat, hanem egy egész csapatot képviseltek, emellett pedig az egész házunkat! – megköszörültem a torkom, mielőtt folytattam volna. – Az első meccs szokásos módon a Mardekár ház ellen lesz. Már lehet tudni, hogy november első hetén, szombaton lesz megtartva a mérkőzés. Bele kell húznunk, mert a nyáron biztos nem gyakoroltatok eleget. Bevallom őszintén, én sem. Viszont van két hónapunk ezt behozni. Szóval – vettem elő a sporttalárom zsebéből a kviddics kesztyűmet. – Először nézzünk meg titeket, hogy hogyan védtek – biccentettem a jelöltek felé. – Azután eldöntöm, hogy kit veszek be a csapatba. Aztán megbeszéljük az időpontokat, hogy mikor eddzünk a Mardekár elleni meccsre. Sok szerencsét kívánok mindenkinek!

Összesen négyen próbálkoztak meg az őrzői poszttal. Eleve hatan voltak, viszont amikor meglátták, hogy tényleg mennyire szigorúan veszem, ketten megfutamodtak, még a beszédem közben. 

Angelina, Katie és én, azaz mi a hajtók próbáltunk a karikákba betalálni, de amikor már eléggé vontatott kezdett lenni a dolog, Fred és George besegítettek. Elengedték a gurkókat, és ők is ringbe szálltak.

Cormac McLaggen nagyon jól teljesített, féltem, hogy esetleg Ron nem körözi le. A maradék két tag nem volt túlságosan jó, én pedig a legprofibbat kerestem. Végül McLaggen és Ron között kellett döntenem, ami nehéz volt. Ron stresszelt, de szerencséje volt, és jól teljesített, viszont McLaggen magabiztos volt, és szintén ügyes.

Végül aztán a szívemre hallgattam.

- Ron üdvözöllek a csapatban. Cormac sajnálom, viszont te lehetsz a tartalék őrzőnk – Cormac a földhöz vágta a seprűjét dühében, Ron pedig nagyot bokszolt a levegőbe.

Végül aztán megbeszéltük, hogy ebben a hónapban csak keddenként tartunk edzést, hogy mindenki fokozatosan visszaszokjon az iskolához, októberben viszont keddenként, szerdánként és szombatonként. Már csak lekellett beszélnem a többi csapatkapitánnyal és McGalagonnyal.

***

- Hé, mi van veled, Bell? – ült le mellém Fred. – Bocsi, hogy nem vettem észre, hogy gond van, George most szedte le a fejem...

- Jaj, ugyan már – forgattam a szemem. – Nincs baj, csupán aggódok Harryért – zártam be a kezemben tartott Félvér Herceg könyvét. Fred rápillantott, de nem szólt semmit. Tudta, hogy ha nyugalomra vágytam, és nem volt éppen más leckém akkor ezt olvasgattam.

- Miért, mit csinált már megint? Bajba került? – vonta fel a szemöldökét Fred, miközben George is lassan megérkezett a hálókörzetéből.

- Büntetőmunkára ment Umbridge-hez, de... olyan feladatot kapott, ami már kínzásnak számít – ráztam a fejem.

- Csak írnia kellett, nem? – vágta le magát a másik oldalamra George.

- Ja. A saját vérével – válaszoltam. Fred és George abban a pillanatban elnémultak, és dülledt szemekkel bámultak rám. Végül letelepedtem a szőnyegre, és szembefordultam velük, hogy ne keljen közöttük a fejemet kapkodnom.

- Ez valami sötét vicc?

- Nem, George. Egy varázspennával kellett írnia, ami felszakította a kézfején a bőrt, és a vére tintamódjára a pergamenre került. Mintha saját magába véste volna, viszont mindig beforrot utána a seb... valamennyire – dörzsöltem meg a homlokam. – Fiúk... - néztem fel rájuk, mire ők szomorúan elhúzták a szájukat, és várták, hogy mit mondok. – Nagyon megakarom idén szivatni Umbridge-et – mondtam minden egyes szót komolyan gondolva.

A fiúk lassan mosolyra húzták a szájukat, és elégedetten bólintottak.

- Tudod mire gondolok, George?

- Persze, hogy tudom, mert én is arra gondolok, Fred.

- Meg is osszátok velem? – kérdeztem elmosolyodva.

- A-a, még nem, Bell – vigyorgott rám Fred, majd elégedetten hátradőlt.

____________________________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézete. Minden érdem J. K. Rowlingé.