- Nem bolondultál meg. Én is látom őket. (...) Ne félj, épp olyan normális vagy, mint én. *

- Ő itt Luna Lovegood, Harry. Te még talán nem találkoztál vele.

- Öhm, helló. De pontosan miket is látok?

- Thesztrálokat látod, bizonyára. 

- Te is látod őket, Anabell?

- Nem, de olvastam róluk. 

- Te, hogy hogy nem látod őket?

- Csak azok látják őket, Harry, akik előtt elhunyt egy személy. 

***

- Ez Umbridge! *

- Kicsoda? *

- Ott volt a tárgyalásomon. Caramelnek dolgozik! *

- Jó kis kardigánja van. *

- Caramelnek dolgozik?! Akkor meg mi a manót keres itt? *

- Nem... Nem, biztos nem... *

- Most, hogy megérdemelt helyükre kerültek e csodás lakoma kellékei * – kezdte Dumbledore szokásos beszédét. –, kérem, hallgassátok meg szokásos év eleji bejelentéseimet. Az iskola melletti erdő tanulóink számára tiltott terület – az elsőéveseket arra kérem, jegyezzék meg ezt, egyes idősebb diákjainkat pedig arra, hogy ne felejtsék el * – a velem szemben ülő Freddel és George-al összenézve elmosolyodtunk ezt hallva. Nem egyszer előfordult már, hogy engem is bevittek a Tiltott Rengetegbe, viszont nem szerettem sosem odajárni, mindig nyomasztó érzés tört rám, viszont a fiúk rendszeresen be-be sétálnak. Ezután Dumbledore, mint minden évben, és majdnem minden hónapban elismételte Frics úr kérését, miszerint ne varázsoljunk a folyosón, viszont ezt még én magam sem szoktam betartani, így csak mosolyogva megforgattam a szemem. – Ami a tanári kart illeti, két személyi változásról számolhatok be. Örömmel üdvözöljük újra körünkben Suette-Pollts professzort, aki a legendás lények gondozása órákat tartja majd, s hasonló örömmel mutatom be nektek Umbridge professzort, iskolánk új sötét varázslatok kivédése tanárát. *

Udvarias tapsolás közben, felvont szemöldökkel mértem végig Harry tárgyalásán résztvevő béka arcú, rózsaszín kardigánba bújt nőt. Realizálnom kellett, hogy egyáltalán nem szimpatikus számomra.

Hagrid isméti távozása elszomorított, viszont örültem, hogy jó tanár veszi a kisebbeket a keze alá. Nekem már nem volt két éve legendás lények gondozása órám, így engem ez egyáltalán nem érintett.

- A házak kviddicscsapatainak válogatásaira a...* – egyből kihúztam magam, és fülelni kezdtem, hogy a csapatkapitányok – köztünk én is – megkapják-e a szokásos feladatot, hogy összeállíthatják a csapatot, amikor is a békaszerű nő, vékony, kislányos hangján megköszörülte a torkát.

Mindenki döbbenten kezdett el somolyogni, hogy mégis mit képzel magáról ez a nő. Dumbledore sikeresen elrejtette döbbenetét, de a többi tanár erre látszólag képtelen volt, köztünk McGalagony olyan pengevékonyra préselte az ajkait, mint még soha. Megütközve bámultak Umbridge-re, aki felkelve a helyéről beszélni kezdett.

- Köszönöm kedves üdvözlő szavait, igazgató úr * – szólt negédes mosollyal, aminek hallatán majdnem öklendező hangot adtam ki. – Csodálatos érzés visszatérni a Roxfortba, és még csodálatosabb látni ezt a sok csillogó szemet és mosolygó arcocskát. *

Körbe pillantva egyetlen egy mosolyt sem láttam senkin, helyette csak döbbent arcokat. Harryvel összeakadt a tekintetünk, látszólag ő is ugyanúgy végig nézett a diákokon, mint én. Nem ült messze tőlem, George mellett Ron foglalt helyet, és közvetlen mellette az öcsém ült.

- Alig várom, hogy külön-külön is megismerhesselek benneteket. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó barátok leszünk. *

Sokan hitetlenkedve összenéztek, és már nem is próbálták a vigyorukat elrejteni. Az asztalra könyökölve horkantásomat visszatartva fogtam a fejem, és nem akartam hinni a fülemnek. Ekkor Parvati valamit súghatott Laverdernek, mert egyszer csak vihogásba törtek ki. Umbridge idegesítő kislányos hangján ismét megköszörülte a torkát (ehhem, ehhem), és hirtelen monoton, komoly hangra váltott.

- A Mágiaügyi Minisztérium mindig is kiemelkedő fontosságot tulajdonított az ifjú boszorkányok és varázslók képzésének. A veletek született értékes tehetség kárba vész, ha nem építünk rá, ha nem aknázzuk ki szakszerű oktatással. Nemzedékről nemzedékre tovább kell adnunk a varázslótársadalom ősi örökségét, a tudást, melyet máskölönben mindörökre elveszetínenénk. Közös kincsünket, az elődök által felhalmozott mágiai ismereteket őriznünk és gyarapítanunk kell azoknak, akik e nemes munkát, a tanítást választják hivatásul * – Umbridge itt szünetet tartott, és egy biccentéssel jelezte tiszteletét a tanári kar irányába, viszont egyetlen tanár se viszonozta a biccentést. – A Roxfort minden igazgatója és igazgatónője bizonyos mértékig megváltoztatta, megújította e nagy múltú iskolát – s ez így is van rendjén, mert ahol nincs haladás, ott pangás és hanyatlás van. Az öncélú újításnak azonban nem engedhetünk teret, hiszen... * – még éjjeli szolgálatot is teljesítenem kellett, igaz csak egy-két órát, viszont, ha ilyen tempóban haladunk, még a vacsora előtt elalszok. Mindenkinek lankadt a figyelme, sokan beszélgetni kezdtek, Luna Lovegood-on is megállt a tekintetem, és figyeltem, ahogy előveszi a Hírverőjét és olvasni kezdi. A velem szemben ülő Fred és George az előttük heverő evőeszközökkel kezdtek játszani, és egy-egy tompának tűnő kést megragadva kardozni kezdtek, amit vigyorogva néztem. Umbridge szavait már csak háttérzajként érzékeltem, miközben végig néztem a tanári karon is. Látszólag mindenki nyugtalanul figyelt Umbridge minden egyes szavára. Amióta a nagyteremben tartózkodtam, először akadt meg a szemem Pitonon. Feszülten figyelve, kissé fintorogva hallgatta Umbridge-ot, és látszólag nem vette észre, hogy bámulom, így gyorsan el is néztem róla, mielőtt felfigyelne rá.

Végül a villámat megragadva az ikrek kése felé nyúltam, és két koccanással elválasztottam a kardozókat egymástól, hogy végre ne csörömpöljenek, és halljak valamit Umbridge mondókájából.

- (...) Lépjünk hát tovább, hogy beköszönthessen a nyitottság, a hatékonyság, a felelősségteljes munka korszaka, melyben megőrződik az, ami megőrzésre méltó, tökéletesedik, ami tökéletesítést igényel, és szigorú tilalom sújtja mindazt, ami káros. * – végre elhallgatott, és leült a helyére. Több megkönnyebbült sóhaj is felhangzott a teremben, amin egy kicsit sem csodálkoztam.

- Hálásan köszönjük Umbridge professzornak igen tanulságos felszólalását * – szólt udvariasan Dumbledore. – Nos, amint mondtam, a házak kviddicscsapatainak válogatásaira... *

- Az biztos, hogy tanulságos beszéd volt * – jegyezte meg Hermione, mire ezúttal az én hibámból nem kaptam el a mondat végét. Mindegy, majd megkérdezem a kviddicscsapat egyik tagját, vagy valamelyik másik kapitányt.

- Csak azt ne mondd, hogy élvezted * – mondta unottan Ron.

- Tanulságos volt, nem élvezetes * – suttogta Hermione, mire lassan én is közelebb hajoltam a társaságukhoz. – Sok mindent megmagyarázott. *

- Felvilágosítanál engem is, Hermione? – kérdeztem.

- Nekem egy rakás maszlagnak tűnt * – szólt Harry.

- De a maszlagban el volt rejtve néhány fontos dolog * – felelte Hermione komoran, mire elfutott egy érzés, miszerint jobban figyelnem kellett volna.

- Mint például? – suttogtam.

- Az például, hogy ''az öncélú újításnak nem engedhetünk teret'', és hogy ''szigorúan tiltani kell mindent, ami káros''. *

- Ó! – értettem meg, mire Harry és Ron értetlenül meredtek hol rám, hol Hermionéra.

- Mire jöttél rá? – kérdezte értetlenül Harry, mire Hermionéra meredtem, aki frusztráltan megdörzsölte a homlokát, és látszólag átadta a szót nekem.

- Azt, hogy a minisztérium beleakar szólni a Roxfort dolgaiba – válaszoltam undorodva felnézve a rózsaszín békapofára. - És látszólag ez a nő nagyon elvan köteleződve arra, hogy megtegyen minden tőle telhetőt.

Vacsora után ismét zsivaj keletkezett a teremben, mire azonnal felpattantam a helyemről megfeledkezve Umbridge-ról. 

- Ron, Hermione, vezessétek fel az elsősöket a hálóterembe, én nekem még váltanom kell pár szót a többi iskolaelsővel! – váltottam szigorúra, mire Hermione azonnal engedelmeskedve felpattant, és az elsősek után kezdett kiabálni.

- Hé! Hé! Hahó! Tökmagok! * - szállt be Ron is.

- Ron! * - nézett dühösen Hermione az említett fiúra.

- Most komolyan tökmagoknak nevezete az elsősöket? – kérdeztem ironikusan, miközben próbáltam elrejteni mosolyomat, Hermione pedig igyekezett minden tőle telhetőt megtenni.

***

Fáradtan dörzsölve a szememet sétáltam hatodszor végig a Griffendél klubhelyisége előtt lévő folyosón, és átkoztam Dumbledore-t, amiért nekem adta az iskolaelsői posztot. Megtisztelő volt, viszont reménykedtem benne, hogy csak kevés alkalommal kell majd folyosó ügyeletet végeznem, és csak takarodó után egy órával.

A másik iskolaelsővel, Roger Davies-sel, aki Hollóhátasok közül kapta a kinevezést, próbáltam minél kevesebb időt egy légtérbe tölteni, mivel látszólag megtudta, hogy már ismét szingli vagyok, és nem vagyok együtt Blaise-el. Próbált flörtölni velem, és elnapolni a megbeszélést, de végül szigorúságomat elővéve rátértünk a lényegre. Ő kapta a Hollóhátas és a Mardekáros prefektusok felügyeletét, én pedig a saját házam és a Hugrabugosok prefektusait. Ezután együtt szétírtuk a prefektusaink éjszakai járőrözését, és próbáltuk úgy csinálni, hogy mindenkinek egyenlő arányban legyen az órák száma. Így hát sikerült teljesen évvégéig szétírni az őrjáratokat, úgy, hogy senki sincs 1-2 óránál tovább. Így mindenki tud aludni, és még van esélye annak is, hogy kialudják magukat. Mivel nem akartuk kihasználni (vagyis én nem akartam), hogy iskolaelsők vagyunk, így tisztességesen vállaltam a vasárnap éjszakai őrjáratot éjféltől két óráig, Roger pedig csütörtökön kettőtől háromig. Emellett persze, ha valamelyik prefektusnak vagy esetleg nekem és Rogernek lyukas órája van, és nincs halaszthatatlan dolgunk (házi feladat pótolás, tanulás, egyéb dolgok), akkor kötelező végig menni párszor a folyosókon, hogy nem-e találkozunk egy-egy óra kerülő diákkal.

Lábdobogást hallottam a folyosó végéről, mire a fáradt szemem kipattant. Az első éjszaka a Roxfortban, és már is valaki megpróbál kiszökni? Miért nem alszik?

Nem fogott el az izgalom, hisz nem az első alkalmam az éjszakai őrjáratban. Igaz, prefektusként volt olyan szerencsém, hogy csak két alkalommal kellett ezt folytatnom, és akkor is takarodó után csupán egy órát, így mindig kitudtam magam pihenni, és össz-vissz csak az ikreket csíptem nyakon a szökéssel, viszont őket nem büntethettem volna meg, mert a barátságunk ezt kiköti.

Egyre közeledtem a kilógó személyhez, és már előhúztam a pálcámat –, hogy a folyosón, ahol csak itt-ott égett egy-egy fáklya – megvilágíthassam a félhomályban a diákot.

- Lumos! – nem akartam nonverbális varázslatot használni –, amit még az álcázott Barty Kupor tanított meg SVK-n –, mert akartam, hogy az illető megijedjen, és tudja, hogy bajban van.

Velem szemben érkező sötét taláros férfi tanár, azaz Piton professzor megtorpant a hirtelen fényáradattól, és miután a pupillája kellően összeszűkült, felmordult, és unottan meredt rám.

- Potter kisasszony – szólalt fel köszönésképp Piton professzor.

- Ó, elnézést! – legyintettem egyet a pálcámmal, miközben nonverbálisan eloltottam a fényt a pálcám hegyén, és zsebre raktam. – Azt hittem valaki már az első nap kilógott a klubhelyiségéből – magyarázkodtam azonnal.

- Miért, ez a maga számára meglepő lenne? – kérdezte gúnyosan a barátikörömre célozva.

- Igen... nem. Mindegy is, elnézést – szóltam, miközben éreztem, hogy elpirulok. Hála a félhomálynak, ő ezt nem láthatta. – További szép... éjszakát, uram – mondtam, miközben a taláromat szorosan magam köré húzva tovább indultam a folyosón.

- Miss Potter – szólt utánam, mire megtorpantam és gyorsan megfordultam.

- Tessék? – lépkedtem lassan vissza.

- Beszélt már a Mardekáros prefektusaimmal? – kérdezte, és szavaiból egyből feltűnt a birtokló, védelmező hangnem.

- Roger Davies keze alatt vannak a Mardekárosai – feleltem. – Úgy beszéltük meg, hogy én a Griffendélesek és a Hugrabugosok prefektusait felügyelem, ő pedig a Hollohátasok és a Mardekárosokét.

- Értem – ráncolta a homlokát, és arcán enyhe értetlenség látszott.

- Miért? – kérdeztem, mire azonnal elhúztam a szám a kíváncsiságom miatt. Piton felhorkantott, de mégis úgy döntött válaszol.

- Azt gondoltam, hogy... nos, Mr. Zambini miatt biztos, hogy a Mardekárosokat választja, hisz ezáltal... talán még hallgatnának is magára – mondta szokásos gúnyos hangnemével.

Elszorult a torkom a válaszát hallva, és egyszerre csak nem jött ki hang belőlem.

- Nocsak... nincs semmi hozzáfűzni valója? – vonta fel a szemöldökét.

- Én és Mr... mármint Blaise – javítottam ki magam, miközben motyogásba mentem át. – Mi már... nem vagyunk együtt – szóltam. Kínos csönd követte a szavaimat, így elfordítottam a fejem, hogy ne nézzek Piton vizslató tekintetébe.

- Értem – szólt közömbösen. – Szóval, ezért nem a Mardekárosokat választotta.

- Nem, nem! – szabadkoztam azonnal visszafordítva a fejemet Piton felé. – Csupán... úgy gondolom, hogy Rogerre jobban hallgatnak, hisz... a Hollóhátasok és a Mardekárosok között még egyszer sem hallottam viszályról, mint... nos a Griffendélesek és a Mardekárosok között. Csak ennyi – vontam meg a vállam. Piton még pár másodpercig a szemembe nézett pislogás nélkül, majd megfordulva elindult a folyosón, és még utoljára hátra szólt.

- Bizonyára már letelhetett az éjszakai járőrözése. Jó éjszakát, Miss Potter – mondta közömbösen, miközben talárja lobogott utána.

Nagyokat pislogva néztem le az órámra, és meglepődve realizáltam, hogy igaza volt. Mehettem aludni a másnapi első tanítási óráim előtt.

_________________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.