- BOLDOG SZÜLINAPOT, BELL! – hallottam hirtelen egy kiabálást, valahol a fejemben, mintha csak álmodnák, majd amikor két testet éreztem magamon, mintha valakik rám ugrottak volna, felnyögtem, és kinyitottam a szemem. Fred és George rám vetették magukat.

- Köszönöm, fiúk – nyögtem alattuk, miközben próbáltam legalább a kezemet kiszedni alóluk. – Ez gyönyörű reggeli ébresztő volt.

- Gyere, anya a kedvencedet csinálta reggelire! – mondta George, és lassan felkeltek rólam, majd megragadva a két karomat teli erőből kihúztak az ágyból.

- De hoppanálva! – vigyorgott Fred.

- Hoppa... tényleg! Már hoppanálhatok! – csillant meg a szemem.

- Na gyerünk! Menni fog! – bíztatott George.

- Csináljuk egyszerre...

- De fiúk – szólaltam fel homlok ráncolva, mire kérdőn néztek rám. – Először nem ártana átöltöznöm – mutattam a hálóingemre, mire a fiúk nevetésbe törtek ki, és egy pukkanással dehoppanáltak a szobájukba, hogy megvárják, amíg átöltözök.

Kinyújtózkodva a ládámhoz sétáltam, és kutatni kezdtem valami ruha után. Az egyetlen csinosnak mondható ruhadarabom, amit még tavaly vettem az Abszol úton még csak egyszer volt rajtam, így végül úgy döntöttem, hogy azt veszem fel. Sóhajtva egyet, levetkőztem, majd magamra húztam a krém színű, fátylas hatású ruhát, amit kis zöld levelek és sárga virágok mintáztak. Megigazítottam a könyökömig érő ujját, miközben fejben a hozzá passzoló cipőn gondolkodtam.

Az U kivágású ruha igazán jól állt nekem, és egyáltalán nem volt kihívó, mivel majdnem a térdemig ért. Végül felvettem egy hozzá passzoló fekete mokaszint, és már kész is voltam. A hajamat csupán megfésültem, hagytam, hogy a hullámos fürtjeim szabadon legyenek, az arcomat pedig megmostam hideg vízzel, hogy frissebbnek tűnjek, és ne látszódjon, hogy kábé tíz perce költöttek fel.

Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Lehunytam a szemem, és elképzeltem magam előtt a célt, ahová hoppanálni szeretnék, majd minden erőmet bevetve kissé elrugaszkodtam a talajtól, óvatosan megpördültem, majd a következő pillanatban pedig éreztem a hoppanálással járó nyomást. Amikor kinyitottam a szemem már a konyhában voltam, és ahogy az ikrek hoppanálását, az enyém is egy pukkanással járt. Látszólag már mindenki hozzá volt szokva a fiúkhoz, így senki sem ugrott fel az ijedtségtől. Amikor minden szempár rám szegeződött mindenki felpattant, és tapsban törtek ki, majd sorban jöttek hozzám felköszönteni. Hermione, Ron, Harry, Ginny, Mrs. Weasley, Mr. Weasley és Sirius külön-külön megölelgettek, Mrs. Weasley pedig az arcomon is végig simított szokásos módon. Ezután az ikrek is megjelentek, akik szintén megöleltek.

- A kedvencedet csináltam reggelire... banános fahéjas zabkását! – mutatott az asztalra. – De ha mégsem kívánnád, akkor van még sült kolbász, rántotta, füstölt hering, pirítós...

- Kitett magáért, mint mindig, Mrs. Weasley. Nagyon szépen köszönöm! – néztem rá hálásan, mire a nő meghatódva kihúzta előttem a széket, én pedig leülve azonnal szedni kezdtem a kedvenc reggelimből.

- Na, milyen érzés felnőttnek lenni? – vigyorgott rám Ron.

- Ugyanolyan, mint amikor tizenhat éves voltam – vontam meg a vállam barátságosan az öcsém legjobb barátjára mosolyogva.

- Most már varázsolhatsz iskolán kívül, hoppanálhatsz, szavazhatsz, és...

- Biztos vagyok benne, hogy az első dolog, ami megfordult a fejében az az, hogy szavazhat a varázsvilágban – forgatta a szemét Ron, Hermione hadarására, mire a lány sértődötten nézett vissza a vörös hajú fiúra.

- Mellesleg nagyon csinos vagy, Bell – mosolygott rám Sirius. – Egyáltalán nem látszik, hogy pár perccel ezelőtt felköltöttek az ikrek – mondta, mire felnevettem. Harry bizonyára pár perccel az érkezésem előtt tűnhetett fel az étkezőbe, így kérdőn meredt Siriusra és az ikrekre.

- Elkiáltották magukat és rám ugrottak – szóltam magyarázat gyanánt, mire Harry vigyorogva megrázta a fejét.

***

- Remus! – sikoltottam örömtelien, ahogy megláttam a keresztapámat belépni a társalgóba. Remus kitárta karjait, és mosollyal az arcán fogadta a szoros ölelésemet, miközben kellemesen meleg tenyerével végig simított a hátamon.

- Boldog tizenhetedik születésnapot, Bell! – mondta, majd lassan elhajolt tőlem.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, miközben meglepődve néztem, hogy a talárja mögül egy becsomagolt ajándékot húz elő.

- Sajnos többel nem szolgálhatok, viszont... szerintem tetszeni fog – nyújtotta át.

- Ó, igazán nem kellett volna... - mondtam elpirulva, miközben átvettem a csomagot. A többiek már nap közben odaadták az ajándékukat, és mindnek örültem. Hermione-től egy könyvet kaptam ''Bűbájok, rontások és átkok gyűjteménye haladóknak'' címmel, Fredtől és George-tól kaptam telefület, és pattanáseltüntető krémet, amit természetesen ők fejlesztettek ki. Rontól kaptam egy csokibékát és egy penna készletet, Mr. És Mrs. Weasleytől pedig mindenfajta finomságot, tortát, és Mr. Weasley ragaszkodott hozzá, hogy ha megyünk az Abszol útra válasszak magamnak valamit bármelyik boltból.

Leülve a kanapéra felnéztem Remusra, mielőtt elkezdtem volna kibontani az ajándékot. Végül aztán pár mozdulattal letéptem a csomagról a papírt, majd ahogy megláttam, hogy mit is tartok a kezemben egyből elszorult a torkom.

- Egy fotóalbum még a Roxfortos éveinkből. Nagyon sok fotón James és Lily is rajta van, ezért is bátorkodtam átadni neked. Tudod, Jamesnek mániája volt a fotókészítés, így sok felmaradt belőlük.

- Neked... neked ez már biztosan nem kell, Remus? – néztem fel rá, próbálva visszatartani a könnyeimet.

- Egy szimpla geminio bűbájjal pár fotót lemásoltam magamnak – mosolygott rám őszintén, mire viszonoztam azt, és megvárva, hogy Harry mellém siessen, fellapoztuk az albumot.

***

Csendes helyre vágytam, ahol nyugodtan tudom nézegetni a fotóimat. Mrs. Weasley a vacsorájával jól megtömött mindannyiunkat, és a többiek már el is mentek aludni. Én viszont nem tudtam, és nem is akartam még aludni. Nem féltem, hogy Mrs. Weasley rám talál, mivel éppen a rend gyűlése volt, így a lépcső kanyarulatában leülve a falnak támasztottam a hátam, a lábamat pedig a korláthoz nyújtottam ki. Fellapoztam a már kétszer végig nézett fotóalbumot, és megkerestem a kedvenc fotómat, miközben a pálcám hegyével világítottam. Bár még az is furcsa volt, hogy már legálisan varázsolhattam iskolán kívül.

Sirius, Remus és apa egymást átkarolva vigyorogtak a kamerába, miközben egymást lökdösték viccből. A fotót bizonyára Pettigrew csinálhatta, azért nincs rajta. Először fel sem tűnt a háttér, csakis a három fiatal, kamasz fiúra fókuszáltam, de aztán megfigyeltem a hátteret is. A Fekete tó melletti parkban készülhetett a kép. A legérdekesebb azonban, hogy egy tőlük kicsivel távolabbi padon két ismerős alak rajzolódott ki. Egy vörös hajú lány, és egy fekete hajú fiú. A lány valamin felnevetett, mire a fiú felé fordult, és kérdőn rámosolygott. A lány felé fordult, és beszélni kezdett, bizonyára arról, ami megnevettette. Távol voltak apáéktól, viszont nem olyan távol, hogy ne ismerjem fel a két személyt. Anya és Piton volt az.

Végig simítottam apa képén, majd aztán anyaén, és Pitonén is. Annyira furcsa volt a tudat, hogy Piton és apám utálták egymást, viszont anyát mind a ketten imádták. Vagyis látszólag Piton rajongott érte. Máskülönben biztosan nem barátkozott volna vele. Egy Griffendél-Mardekár barátság... vajon mi vetett ennek véget? Talán apa?

Ez volt az egyetlen fotó, amin Piton szerepelt. A szüleim hatodik éve előtt anya sem volt rajtuk, csupán ezen az egy képen, aztán összejött apával, és majdnem mindegyik képen szerepelt utána.

Dobogó léptekre lettem figyelmes, mire azonnal eloltottam a pálcámat. A szívem azonnal felugrott a torkomba, így gyorsan felálltam, és vártam Mrs. Weasley veszekedését, hogy miért nem vagyok még ágyban. Meglepetésemre azonban nem Mrs. Weasley torpant meg a lépcső kanyarulatánál.

- Ki vagy? – kérdezte a mély hang, mire megállt a szívem. A pálcámat ismét meggyújtottam, és kerekre tágult szemekkel néztem Piton professzorra, aki szintén látszólag meglepődött, hogy velem fut össze. – Miért nem alszik még? Tudtommal Molly mindenkit elküldött aludni – mondta szigorú hangon.

- Nem tudtam aludni – szorítottam magamhoz az albumot. – Nem próbáltam kihallgatni semmit a gyűlésről – tettem még hozzá a biztonságkedvéért.

- Nem is tudott volna – válaszolta gúnyosan a páncélozó bűbájra célozva. – Viszont gondoltam... hogy maga olyan – tette hozzá, mire éreztem, hogy a szám széle megrezdül az örömtől.

- Maga jól van? – kérdeztem meg végül, amit már hetek óta megakartam tőle tudni. Piton látszólag meglepődött a kérdést hallva, és a szemöldöke a magasba futott.

- Hogy érti? – kérdezett vissza.

- Nos... nem kellett nagy agytrösztnek lennem ahhoz, hogy rájöjjek miféle veszélyes munkát folytat Dumbledore-nak és a rendnek – feleltem, miközben éreztem, hogy kezdek elpirulni. Piton némán, rezzenéstelen arccal bámult rám vissza, és látszólag elállt a szava.

- Értékelném, hogy ha ezt nem híresztelné el a barátai között – szólt közömbösen.

- Ők is tisztában vannak vele nagyjából, de rendben nem fogom – mondtam. – Viszont nem válaszolt a kérdésemre.

- Ön szerint, hogy érzem magam? – kérdezte fáradt, gúnyos mosollyal az arcán. A tudat, hogy a szokásos távolságtartó beszédét egy kicsit félretette megdobogtatta a szívem, viszont tudtam, hogy mennyire rosszul lehet, és ez elszomorított.

- Nagyon sajnálom. Tényleg – mondtam halkan. Piton a szemembe nézett, majd elfordította a fejét.

- Jó éjszakát, Miss Potter – szólt, majd elindult lefelé a lépcsőn, pár másodperc múlva pedig hallottam ahogy záródik a bejárati ajtó. Egy valamit viszont elfelejtettem megkérdezni: hogy mégis miért akart feljönni.

***

- Csak két új könyv kell, a Varázslástan alapfokon V. Miranda Dabraktól és A defenzív mágia elmélete Wilbert Fusheltől. *

- Azon gondolkodtunk George-dzsal, vajon ki írhatta elő a Fushel-könyvet... *

- Ugyanis ez azt jelenti, hogy Dumbledore talált új sötét varázslatok kivédése tanárt. *

- Még épp idejében. *

- Hé, mi a baj, Ron?

- Prefektus? Prefektus...?! *

- Úristen, Ron! Gratulálok!

- A... de hát... Ron, csak nem...? El se merem hinni! El se merem hinni! Ron, kis drágám, ez csodálatos! Prefektus leszel! Minden gyerekem az volt! *

- Mi mik vagyunk Freddel, az unokáid? *

- Hagyjátok már abba! *

- Különben mi lesz? Büntetésbe küldesz minket? *

- Imádnám, ha megpróbálná... *

- Megteheti, ha nem vigyáztok magatokra! *

- Hagyd őket... *

- Hűha, George, most lesz nemulass! Ha ezek ketten ránk szállnak...*

- Hát igen, vége a szép időknek, a sok csibészkedésnek... *

- Jaj, fiúk! Hagyjátok már szegény Ront! Legyetek rá büszke! Ron és Hermione is nagyon jó prefektusok lesznek! Én a helyetekben inkább Hermionétól ''félnék'', mintsem Rontól.

***

Mosolyogva nézegettem az iskolaelsői kitűzőmet, miközben végig simítottam az arany keretű, piros tárgyon. Amikor kinyitottam a levelemet alig bírtam elrejteni a büszkeségem, viszont nem akartam Rontól elvenni a reflektorfényt, hisz így is mindig keveset kap belőle, Hermionéval együtt. Meghagytam nekik ezt az örömöt, és később vacsora után, miután már mindenki lecsillapodott közöltem a társasággal. Mindenki ujjongott az örömhírtől, de látszólag senki sem volt meglepődve, hisz szorgos vagyok, és mint prefektus is bizonyítottam a rátermettségem.

Alvás előtt már meg is beszéltem Ronnal és Hermionéval, hogy ők mennek végig a Griffendélesek vagonján, és fegyelmezik a diákokat, viszont én vállaltam, hogy takarodó utáni egy órás felügyeletet vállalom én a klubhelyiség előtti folyosót.

***

- Szép kutyátok van, Bell! – vigyorgott felváltva rám és Harryre Lee, miközben a vonat felé tartott. Harryvel összemosolyogva lenéztünk Siriusra, aki vadul a farkát csóválta, és a fejét kapkodva nézte az érkező varázslókat és boszorkányokat.

Mrs. Weasley nem örült, hogy Sirius animágus formájában elkísért minket a King's Cross pályaudvarra, viszont nem tudott neki megálljt parancsolni, így velünk tartott.

Eközben az álcázott Mordon is megjelent a csomagjainkkal, és odasuttogta Tonksnak és Mrs. Weasley-nek, hogy minden rendben van, senki sem követett minket.

- Esemény? * – kérdezte Mordon, mihelyst felbukkant Remus, Fred, George és Ginny társaságában.

- Semmi * – felelte Remus, majd nagy sóhajt véve mindenkivel kezet rázott, Harry vállát még meg is veregette egy szomorú mosollyal az arcán.

- Vigyázzatok magatokra! – nézett végig mindenkin, majd engem utoljára hagyva lenézett rám. Fél fejjel volt csupán magasabb nálam, viszont most úgy éreztem magam vele szemben, mint egy kisgyerek, aki arra vár, hogy az apja elbúcsúzzon tőle.

- Örülök, hogy együtt tölthettük az időt – néztem rá elcsukló hanggal, mire Remus atyáskodva megragadta a vállam, és magához húzott egy szoros ölelésre.

- Írj hetente, mindenről beszámolhatsz nekem. Siriusnak is írj, nagyon elszomorodott, hogy itt hagyjátok őt – suttogta megsimogatva a hajam, mire még utoljára magamhoz szorítottam őt.

- Úgy lesz – válaszoltam, majd nehézkesen elengedve őt lenéztem a mozdulatlanul ülő Siriusra. – Jó volt veled, Tapmancs. Karácsonykor jövünk – léptem oda hozzá, miután Harry elbúcsúzott tőle, és megsimogattam a fejét. Sirius egy halk nyüszítő hanggal kísérve felsóhajtott, és belebújt a simításomba.

- Örülök, hogy megismertelek benneteket * – lépett oda hozzánk Tonks is. – Téged különösen, jövőbeli kollegina – hajolt hozzám közel bizalmasan, mire elmosolyodtam.

A figyelmeztető sípszó felhangzott, így iparkodva még elbúcsúztunk Mrs. Weasley-től.

- Gyorsan, gyorsan... * – hessegetett minket a vonat irányába Mrs. Weasley, aki bár próbálta rejteni, mégis szomorkásnak tűnt. Sietve felszálltunk a vonatra, ami már éppen indult, és az ajtónál állva mosolyogva néztünk Siriust, aki a vonat mellett futva követett minket. A többi peronon álló ember nevetve figyelte a ''kutyát'' , míg Mrs. Weasley dühösen rázta a fejét. Ezután a vonat elkanyarodott, és a pályaudvarral együtt Sirius, és a többiek is eltűntek.

_______________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.