- Végighallgatom Piton jelentéseit, és nyelhetem az állandó célozgatását, hogy amíg ő az életét kockáztatja, én itt ücsörgök kényelemben és biztonságban... *

- Biztos vagyok benne, Sirius, hogy Piton örömmel cserélne veled...

- Ó, szia Csámpás!

- Hallottad mit mondtam?

- Pff, na persze. 

***

Egész éjszaka csak forgolódtam. Nem tudtam aludni Sirius és Mrs. Weasley veszekedése után. Nagyon szerettem mind kettőjüket, viszont nem tudtam egyikőjük pártjára sem állni, mert mind a kettőjüknek igazuk volt. Elhangzott jó pár mondat, ami csúnya volt Mrs. Weasley oldaláról, és Siriust csak Remus tudta megállítani, hogy még jobban elveszítse a fejét. Mrs. Weasley hangsúlyozta, hogy Harry még gyerek, viszont akkor a fiúk és én szólaltunk fel, hogy mi már nem. Arra az volt a válasz, hogy iskolások vagyunk, ami miatt már én is vörösödtem a dühtől. Sirius mind a kettőnk védelmére kelt, ahogy Remus is. Fred és George pedig dühös volt, ahogy mi is, mivel beakartak lépni a rendbe, mert így semmiről sem tudtak. Mrs. Weasley-t aztán a férje is leszavazhatta, Billről nem is beszélve, és végül Sirius és Remus átadott pár információt Harry és az én kérdéseimre, viszont attól a rendbe nem léphettünk be.

Megtudtuk, hogy Voldemort csendesen akart visszatérni, nem akarta csak a halálfalók tudtára adni, hogy visszatért, viszont Harry ''megszökött'', így mindenki megtudta, hogy él, első sorban Dumbledore, akitől Voldemort a legjobban fél. Dumbledore elmélete szerint Voldemort hadsereg toborzásba kezdett, visszaakarja szerezni azokat a személyeket, lényeket, akik a szövetségesei voltak az előző háborúban. Ez egy nehéz feladat nekünk a Minisztérium hozzáállása miatt. Cornelius Caramel véleménye egy kicsit sem változott azóta, amióta beszéltünk vele a gyengélkedőn. Az a rögeszméje, hogy Dumbledore-nak rossz szándékai vannak, és igazából mágiaügyi miniszter akar lenni.

Már csak hab a tortán volt, amikor Sirius és Remus bejelentette, hogy olyan fegyver kell Voldemortnak, amit csak lopással szerezhet meg, és ami nem volt birtokában az előző háborúban. Kár, hogy nem tudhattunk meg többet, mert Mrs. Weasley elküldött minket aludni... viszont eldöntöttem, hogy mihelyst befejeztem az iskolát belépek a rendbe a fiúkkal együtt.

Az egész este, csupán kétszer mosolyogtam a beszélgetéseket hallgatva: akkor, amikor Mundungus a tolvaj történeteit mesélte, és akkor, amikor Bill elmondta, hogy Dumbledore mit mondott arra, hogy több címet is megfosztottak tőle: ''neki mindegy, mit csinálnak, csak ne vegyék ki a képét a csokibékakártyák közül''.

***

- Szerintetek mi lehet az? * – kérdezte Harry.

- Bármi * – vágta rá Fred.

- De az Avakada Kedavránál nem lehet rosszabb * – szólt gondolkozva Ron, miközben mindannyian azon gondolkoztunk, hogy mi lehet az a fegyver, ami Voldemortnak kell. – Mi rosszabb a halálnál? *

- A kínzás – mondtam hűvösen.

- Lehet, hogy olyasmi, ami egy csomó embert tud megölni egyszerre * – találgatott George.

- Voldemortnak olyan ereje van, amivel egyszerre akár több embert is megtud ölni... kétlem, hogy ilyen fegyverre fájna a foga – mondtam George-nak.

- Vagy egy különösen fájdalmas gyilkolási módszer * – vágta rá Ron.

- Ha fájdalmat akar okozni, ott van neki a Cruciatus-átok * – vetette ellen Harry. – Annál hatásosabb fegyverre nincs szüksége. *

- Szerintem nem kínzással vagy emberöléssel kapcsolatos ez a tárgy... ahhoz már megvan mindene – mondtam halkan.

***

- Becstelen bitangok, elfajzott korcsok, árulók, semmirekellő, mocskos banda... *

- Ó, mikor fogja már be az a portré!

- Na, már csak ez a manó hiányzott...

- Ő Harry, Sipor. Harry Potter. *

- A sárvérű úgy beszél Siporhoz, mintha jóban lennék vele, ha úrnőm ilyen társaságban látná Siport, jaj, mit szólna, mit szólna... *

- Ne mond Hermionéra, hogy sárvérű!

- Semmi baj. *

- Sipor ezt a lányt sem ismeri, ahogy mostanáig a fiút sem, talán ő is sárvérű, mint a másik...

- Anabell Potter vagyok, és nem vagyok mugliszületésű, hanem félvér.

***

- Mit kérsz, Harry? Zabkását? Puffancsot? Füstölt heringet? Sonkás tojást? Pirítóst? * – sorolta Mrs. Weasley aggódva nézve Harryre.

- Köszönöm, de csak... csak pirítóst kérek * – felelte Harry, és arcán nyilvánvaló volt a tárgyalás miatti félelem. Remus végig nézett az öcsémen, majd rajtam is, és visszafordult Tonkshoz.

- Mit kezdtél el mesélni Scrimgeourról? *

- Ja igen... szóval vigyáznunk kell vele, mert fura kérdéseket tett fel Kingsley-nek és nekem is... * – nem akartam figyelni a párbeszédre, helyette nagyokat kortyoltam a teából, és lassan enni kezdtem a füstölt heringemet. Mrs. Weasley bíztatóan rám mosolygott, majd leült Harry mellé, és igazgatni kezdte a rajta lévő pólóját: a címkét eltűntette róla, a vállán kisimította a ráncokat.

- ...és szólnom kell Dumbledore-nak, hogy holnap nem tudok éjjeli szolgálatot vállalni. Már most holtfáradt vagyok * – fejezte be Tonks nagyot ásítva.

- Majd beugrom helyetted * – fordult hozzá Mr. Weasley, miután felvágta a rántottáját. – Én jól vagyok, és úgyis be kell fejeznem egy jelentést... * – feltűnt, hogy Mr. Weasley a szokásos talárja helyett mugliöltözéket visel, amin meglepődtem, de nem kérdeztem rá, mert tudtam, hogy a renddel kapcsolatos dolog.

- Hogy vagy? * – kérdezte Mr. Weasley, mire Harry csak megvonta a vállát.

- Túl leszel rajta, ne félj – mosolyogtam Harryre erőtlenül.

- A tárgyalás a mi emeltünkön lesz, Amelia Bones irodájában. Ő a Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetője. Ő fog kikérdezni. *

- Amelia Bones rendes nő, Harry * – szólt Tonks. – Végig fog hallgatni, és igazságosan ítél majd. *

***

Megerősítve a taláromon lévő kitűzőt, amin az állt, hogy ''Anabell Potter, kísérő'', idegeskedve mentem Harry és Mr. Weasley mellett.

Harryvel ámulva figyeltük a szökőkutat, ami mellett elhaladtunk. Hála a díszes szökőkútnak egy percig meg is feledkeztünk, hogy miért vagyunk ott. A medencéjének közepén egy varázsló, boszorkány, kentaur, kobold és egy házimanó volt. Az utóbbi három csodálattal néztek fel a varázslóra és boszorkányra. A víz csobogása elnyomta a hoppanálók pukkanását, de a sok lábdobogást – amihez egy-egy mogorva, esetleg fáradt személy tartozott, és mind a csarnok végén található aranykapu felé sietett – nem sikerült neki. 

A varázspálcánk ellenőrzése után liftezésbe kezdtünk, amiből minden emeleten kiszállt pár ember. Végül mi is elhagytuk a liftet, és kiszálltunk a második szinten, a Varázsbűn-üldözési Főosztály, Varázshasználati Főosztály; Auror Parancsnokság, Wizengamot Végrehajtási Szolgálat szintjén.

Ámulva figyeltem a mellettem elhaladó aurorokat, és gyorsan dobogó szívvel fordultam utánuk. Mindegyik más színű talárt viselt, de mind sötétet, vagy ami beletudott olvadni a kinti környezetbe: feketét, barnát, sötét zöldet, de akadt köztük olyan, aki királykéket viselt, vagy éppen sötét szürkét. Mindegyik auror boszorkány és varázsló komoly, szigorú arcot vágva meneteltek, tiszteletet megkövetelő külsejükkel. A boszorkányok a roxforti tanárokkal ellentétben nem süveget viseltek, csupán szoros kontyba volt fogva a hajuk, esetleg copfba fogva, de volt közöttük olyan is, aki elegáns kalapot viselt, egy varázslóval együtt.

Fel sem figyeltem Harry és Mr. Weasley szavaira, mivel nagyra nyitott szemekkel mértem fel a terepet. Egy éven belül én is idefogok jelentkezni... lehet már itt is fogok dolgozni.

Harry és Mr. Weasley befordultak egy sarkon, így utánuk siettem. Ezután nem is sokkal megálltuk Kingsley előtt, aki otthagyva egy boszorkányt, elénk sietett.

- Jó reggelt, Weasley! Szeretnék beszélni magával. Van egy percre? * – kérdezte, végig Mr. Weasley szemébe nézve, és látszólag halaszthatatlan dologról akart neki beszámolni.

- Egy percem éppen van * – felelte Mr. Weasley kifejezéstelen arccal. –, de több nincs, mert sietek. * – Harryvel összenéztünk a hűvös beszélgetést hallgatva, és mind a ketten egyetértettünk abban, hogy kitűnő színészek. Kingsley elindult a folyosón, mi pedig követtük őket. Mihelyst beértünk az irodájába, Harryvel egyszerre hátra hőköltünk. Minden irányból Sirius arcképe, tekintete nézett ránk vissza, az egyetlen Sirius mentes rész a szemközti fal közepén volt, ahol egy világtérkép volt látható, teletűzdelve piros tűkkel.

***

-Jaj, Arthur, hála az égnek, hogy megjöttél! Nem tudtam, mit csináljak, itt várjak rád, vagy keresselek meg... Küldtem neked egy baglyot, de biztos elkerültétek egymást. Tíz perce jött egy sürgős üzenet... *

- Tudok a böfögő vécéről. *

- Nem, nem, nem a vécé, a Potter gyerek tárgyalása! Megváltoztatták az időpontot és a helyet – nyolckor kezdődik lent, a régi tízes tárgyalóteremben... *

- Lent a régi... de hát úgy volt, hogy... Merlin szent szakálla! *

- Uramatyám, siessünk!

***

Szorongva dőltem neki a folyosó falának, és vártam, hogy vége legyen Harry tárgyalásának. Se Mr. Weasley, se én nem mehettünk be Harryvel, így kénytelenek voltunk a folyosón várni. Maximum akkor mehettem volna be, ha tanú vagyok, de mivel én nem láttam a dementorokat, így még az sem számított, hogy Harry testvére vagyok.

Meglepődve rúgtam el magam a faltól, amikor megláttam a folyosón közeledő Albus Dumbledore-t mélykék talárjában, nyugodt, azonban sietős léptekkel a tárgyalóterem ajtaja felé sietni. Őt pedig még nagyobb csodálkozásomra Mrs. Figg követett.

- Dumbledore...

- Professzor úr! – csillant meg a szemem. Az igazgató félhold alakú szemüvege mögül egy apró mosolyt küldött felém, majd kimellőzve minket egy pálca lendítéssel kinyitotta a tízes számú kihallgató termet, és besietett rajta. – De hát...

- Elegánsan késik – bólintott elégedetten Mr. Weasley.

- Maga tudta, hogy eljön? – kérdeztem csodálkozva.

- Nem. Nincs olyan élő ember, aki kitudja számítani Dumbledore következő lépését... viszont úgy néz ki, hogy ő lesz Harry védelmi tanúja – nézett rám Mr. Weasley.

- Akkor Harry lényegében megmenekült – engedtem le a feszült vállaimat.

- Azért még ne igyunk előre a medve bőrére...

- Megkérdezhetem, hogy ön mit keres itt, Mrs. Figg? – meredtem az idős asszonyra, aki kissé, mintha reszketett volna. Ő nem követte Dumbledore-t, hanem közel az ajtóhoz álldogált.

- Tanúvallomást fogok tenni az öcsédért.

- Ó, ez nagyon kedves! – mosolyodtam el. Még mindig furcsa volt az a tudat, hogy Mrs. Figg igazából nem mugli, hanem kvibli.

- Dumbledore kérte meg rá? – kérdezte Mr. Weasley az asszonyra nézve, mire ő nagyot bólintott, miközben a kezében a ridiküljét szorongatta megszállottan.

***

Feltárult a terem ajtaja, és amilyen gyorsan érkezett, olyan sietősen is távozott Dumbledore. Mr. Weasley-vel halálra sápadva néztünk össze, és azonnal felpattantunk a helyünkről. Jaj, csak hagy jöjjön vissza Harry a Roxfortba...

Pár másodpercen belül Harry is kijött a folyosóra, kerekre tágult szemekkel.

- Dumbledore nem mondta... *

- Felmentettek * – jelentette ki Harry nem hagyva befejezni Mr. Weasley mondatát. – Felmentettek minden vád alól! *

- Jaj, Harry! – sikoltottam fel örömittasan, majd a nyakába ugrottam. – Annyira örülök! Sikerült! – szorítottam magamhoz, Harry pedig viszonozta az ölelésem.

- Istenem, Harry, ez csodálatos! Persze képtelenség is lett volna, hogy bűnösnek találjanak, de akkor is, hazudnék, ha azt mondanám, hogy... * – a következő pillanatban a Wizengamot testülete kivonult a teremből, aminek hatására Mr. Weasley torkán akadt a szó. – Merlin szent szakálla! A teljes testület tárgyalta az ügyedet? * – hüledezett Mr. Weasley.

- Gondolom, igen * – felelte csendesen Harry.

- Egy kiskorú bűbájgyakorlása mióta érdekli az egész testületet? – kérdeztem gúnyosan, de nem kellett megválaszolnia senkinek sem a kérdést, mindenki tudta, hogy miért van.

Ezután kivonult Percy is, aminek láttán Mr. Weasley vonásai megfeszültek, így gyorsan ismét megszólaltam, hogy elvonjam a figyelmét. – Mesélj el mindent! Kíváncsiak vagyunk! – szóltam, miközben elindultunk a lift felé.

- Eleinte még csak megszólalni sem hagytak... sőt, őszintén, utána sem. Végig Dumbledore és Caramel beszélgetett, vagy éppenséggel veszekedett... – eközben beszálltunk a liftbe, és Mr. Weasley megnyomta a kilences gombot.  – ...időnként Mrs. Bones is felszólalt, de annak ellenére, hogy szigorú volt, nem tűnt igazságtalannak velem. Meg aztán ott volt egy békafejű nő is, egyáltalán nem volt szimpatikus...  – morogta, mire felnevettem. Hirtelen elhalt a nevetésem, és megfagyott körülöttünk a levegő, ahogy kinyílt a lift ajtaja. Kiléptünk a folyosóra, és a két alak, aki a folyosó végén beszélgetett felénk fordultak. Mr. Malfoy és a miniszter pöffeszkedve meredtek hol Harryre, hol ránk.

- Lám csak, lám... Patrónusos Potter * – szólalt fel gúnyosan Lucius Malfoy, mire éreztem, hogy ökölbe szorul a kezem. Harry legutoljára akkor látta ezt a férfit, amikor Voldemort újjá született, és megkínozta őt. Képtelenségnek tűnt, az egész egy bizarr jelenet volt. Egy halálfaló, Voldemorthoz hűséges varázsló meghitten beszélget a miniszterrel, Caramellel, aki oly szinten Voldemort ellenes, hogy el sem akarja hinni, hogy visszatért. – A miniszter úr épp most mesélte el, milyen szerencsésen megúsztad a dolgot, Potter * – folytatta vontatottan a hosszú szőke hajú férfi. – Bámulatra méltó ügyességgel mászol ki a szorult helyzetekből... akár egy kígyó. *

Mr. Weasley figyelmeztetően Harry és az én vállamra tette a kezét.

- Igen * – felelte a helyzethez képest nyugodtan Harry. – Igen, megszökni jól tudok. *

- Ennek már maga is tanúja lehetett, ha jól hallottam – grimaszoltam.

- Nem tudom miről beszél, Miss Potter – mondta szinte köpve a szavakat. – És maga Weasley, mit keres itt? Tudtommal a másodikon van az irodája...

__________________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézete. Minden érdem J. K. Rowlingé.