Négy nap tehetetlenség következett. Hedvig, amikor visszaért Harryvel összesen öt levelet kötöttünk a lábára: egyet Siriusnak, Remusnak, Ronnak, Hermionénak és egy darabat Frednek és George-nak. A négy nap másból sem telt, csak abból, hogy Harryt próbáltam nyugtatni, és üres fejjel bámultuk a plafont. Naponta háromszor ételt tolt be az ajtón vágott résen Petunia néni, és Harry olyankor megszállottan próbálta faggatni a rivallóról, de Petunia néni sosem szólt egy szót sem, és végül már én kiabáltam Harryre, hogy fogja be, mert semmire se megy vele.

A negyedik nap Vernon bácsi állított be a szobánkba, és megparancsolta, hogy nem hagyhatjuk el a szobánkat, és nem nyúlhatunk semmihez. Nem értettem miért kellett ezt nekünk megígérni, amikor úgy is ránk zárta az ajtót. Rá pár percre, ahogy a Dursley-ék elhagyták a házat, csörgés hallatszott a konyha felől. Harryvel egyszerre ültünk fel az ágyon, és szótlanul összenéztünk. Betörők.

Ahogy az ajtóhoz siettünk ismét értetlenül néztünk össze. A betörők suttognának, de ezek még csak meg sem próbáltak halkan beszélni. Hirtelen kattant a zár, mire Harryvel mind a ketten egyszerre rántottunk pálcát. Még másfél hétig nem voltam hivatalosan felnőtt, így reménykedtem benne, hogy nem kell a varázserőmet használnom, és nem jutok ugyanolyan sorsra, mint Harry.

Az ajtó hiába tárult fel, senki sem állt előtte. Lassan araszolva a folyosón, Harry elé kitettem a karom, és kielőztem őt, majd megálltam a lépcső tetején. A kivilágítatlan előszobába, kábé nyolc ember állt, és ha a látásom nem csalt mind minket néztek.

- Eresszétek le a pálcátokat, mielőtt kiszúrjátok valakinek a szemét – mondta egy recsegő hang.

- Mordon professzor? * – szólaltunk fel egyszerre Harryvel, amíg Harry kissé félénken, addig én teljesen reszketve, ahogy eszembe ötlött az arca, ahogy átváltozik Barty Kuporrá és rám veti magát.

- Nem tudok róla, hogy professzor lennék. Nem jutottam el odáig, hogy tanítsak * – válaszolt a hang. – Na gyertek le, hadd nézzünk meg titeket jobban! – Harry már mozdult volna, viszont a karommal visszatartottam őt. A gyanakvás nagy volt bennem, hisz legutoljára egy egész iskolai évet töltöttünk egy áll Mordonnal, aki aztán mind a kettőnket bántott.

- Nincs mitől félnetek – szólalt meg egy ismerős hang, mire melegség töltötte meg a szívem. – Azért jöttünk, hogy elvigyünk innen titeket.

- Miért álldogálunk a sötétben? Lumos! – szólalt meg ismeretlen női hang. Mihelyst a pálca megvilágította a szobát összetalálkozott a tekintetem Remussal, aki széles mosollyal fogadott. Viszonozva azt, leeresztettem a pálcám és a kitárt karjai közé futottam, szorosan átölelve őt.

- Ó, pontosan olyanok, mint amilyennek képzeltem őket – mondta a mellette álló boszorkány, aki úgy tűnt egyben a legfiatalabb is közülük. Szív alakú arccal rendelkezett, és tüskés haja lila színben pompázott.

- Igazad volt, Remus * – szólalt fel egy távolabb álló fekete bőrű varázsló. – Tényleg szakasztott másai Jamesnek és Lilynek – mondta mély hangján.

- Hiányoztál, Remus – engedtem el őt.

- Nekem is hiányoztál, Bell – simította ki a hajam az arcomból.

- Biztos vagy benne, hogy ők azok, Lupin? – dörmögte Mordon Remus hátánál állva. – Jól néznénk ki, ha ott derülne ki, hogy valami halálfalók bújtak a gyerekek bőrébe! Kérdeznünk kéne tőlük valamit, amit csak ők tudnak. Vagy van valakinél Veritaserum? – érdeklődve meredtem az igazi Mordonra, de mégis kirázott a hideg, hiába próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy ő nem Barty Kupor.

- Milyen alakban jelenik meg a patrónusotok? – kérdezte először Harryre, majd rám nézve Remus.

- Szarvas.

- Őzsuta.

- Ők azok, Rémszem – bólintott Lupin.

- Na, és nekünk magukat nem kéne tesztelnünk? – kérdeztem makacsul, mire Lupin felnevetett.

***

- Ő Alastor Mordon... az igazi.

- Tudjuk, Remus. Volt idejünk megismerkedni a százfűlé-főzet másával, sajnálatos módon.

- Tudom mennyire rossz ez most neked, de ő... ő nem Barty Kupor. 

- Csak hozzá kell szoknom...

- Ő Nymphadora... *

- Semmi Nymphadora, Remus! Tonks a nevem. *

- Nymphadora Tonks, aki titkolni óhajtja a keresztnevét. *

- Nekem tetszik a neved!

- Te is titkolnád, ha anyád Nymphadorának keresztelt volna *

- Igen, az lehetséges.

- Ő ott Kingsley Shacklebolt. *

- Elphias Doge... Dedalus Diggle.... Emmeline Vance... Sturgis Podmore... Hestia Jones...

- Elég legyen már! Itt nem beszélünk semmiről. Túl kockázatos.

***

A ménkűbe! * – recsegte Mordon, miközben egyik szeme minket nézett, amíg a varázsszeme még mindig a plafont. – Folyton beragad, mióta az a kurafi viselte * – magyarázta, miközben a szemüregébe benyúlva egy cuppanó hang kíséretével kihúzta a varázsszemét, mire undorodva elnéztem.

- Nem gondolod, hogy undorító, amit csinálsz, Rémszem? * – kérdezte csevegő hangon Tonks, mire elmosolyodtam a szarkasztikus kérdésén.

- Légy szíves, valamelyikőtök hozzon nekem egy pohár vizet! – szólt Mordon.

- Majd én intézem – sóhajtottam, miközben Harry mellől ellépve a konyha felé vettem az irányt, Tonks pedig követett.

- Olyan rend van ebben a házban – rázta a fejét.

- Igen, ezt elébb már említetted, és azt is, hogy apád egy rendetlen disznó – mondtam vigyorogva, mire viszonozta a mosolyt. Miközben elővettem egy poharat érdeklődve meredtem a nőre. – Mivel űzted el Dursley-éket? – kérdeztem, miközben megnyitottam a csapot.

- Kiskertigyep Szépségversennyel – mondta frappánsan, mire felnevettem. – A muglipostás vitt nekik egy levelet, amiben az állt, hogy bekerültek a versenyre – tette hozzá.

- Biztos csalódottak lesznek – mondtam rosszmájúan. – Örülök, hogy megismerhettelek. Ha nem bánod, akkor tegezlek...

- Egyáltalán nem bánom – simított végig a haján jókedvűen.

- Megkérdezhetem mi a foglalkozásod?

- Auror vagyok – felelte, mire felcsillant a szemem.

- Egy éven belül én is elszeretném kezdeni a kiképzést! – mondtam lelkesen. - Meg Harry is az szeretne lenni!

- Nos, amilyen a jelenlegi helyzet lehet neked nem fog három évig tartani a kiképzés – mondta elsötétült tekintettel.

- Ezt Vol.... – nem tudtam befejezni, mert Tonks felszisszent.

- Ne mond ki a nevét! Itt nem beszélünk egyelőre róla, Rémszem is megmondta!

- Igaz, bocsánat – takartam el a szám. – Szóval ezt Tudjukkire értetted? – javítottam ki magam.

- Igen. Ha Caramel végre felfogja, hogy milyen helyzet előtt is állunk... helyesbítek milyen háború előtt állunk ismét, akkor mindenkit mozgósítani fog, csakhogy megvédje a varázsvilágot, és biztos vagyok benne, hogy amíg nem lesz vége ennek az egésznek lerövidítik a kiképzést, és csak a legfontosabb tudást adják át nektek, amire szükségetek lesz ellene – mondta Tonks. – Ez volt az első háború ideje alatt is – tette hozzá.

- Úgy érted a szüleim is hamarább tették le a vizsgájukat? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Sajnos nem ismertem őket, viszont biztos vagyok benne – bólintott.

- Igen, azt gondoltam, hisz fiatalnak tűnsz – váltottam egy vidámabb témára.

- Huszonkettedik életévemet töltöttem be két hónapja – mondta pöffeszkedést színlelve, mire elnevettem magam. – Na gyere, Rémszem már nagyon várhatja azt a pohár vizet – mondta fintorogva.

***

- Ezt mégis, hogy...?

- Metamorfmágus vagyok * – vágta rá vigyorogva Tonks, amikor meglátta, ahogy eltátom a szám. Már készenlétben álltunk, Tonks a lépcsőről kezében Hedvig kalitkájával, és Harry ládájával baktatott lefelé, mögötte pedig az öcsém a seprűinkkel a kezében cammogott utána.

- Végig nézhettem, ahogy Mordon megtisztítja a szemét – suttogtam, mire alig bírta visszatartani a nevetést. Harryre ezután az említett személy kiábrándító bűbájt tett, amitől Harry teljesen kaméleonemberré változott. Remus hagyott a nagynénénknek egy levelet, hogy ne aggódjanak értünk, amin Harryvel mind a ketten jót derültünk. Kilépve a házból a csapat alakzatot vett fel, aminek a közepén a kiábrándított Harry volt, mellette én, alattunk Remus, előttünk Tonks, mögöttünk Mordon, a többiek pedig körülöttünk. Tonks jó párszor rárivallt Rémszemre, amiért túlságosan paranoiás volt, de utána már nem firtatta a dolgot.

Az égen feltűnt pár piros pont, ami aztán zölddé változott. Ezt látva útra keltünk, mivel ez volt a jelünk. Elrúgva magam a talajtól a hajamba belekapott a szél, amitől jó érzés telepedett a mellkasomba. Hiányzott ez az érzés. Tavaly a Trimágus Tusa miatt elmaradtak a meccsek, és a gyakorlást is csak hébe hóban tartottunk.

- Élesen balra, élesen balra, egy mugli nézi az eget! * – kiabálta hátulról Mordon, amit alig hallottam meg a fülembe dobogó vértől, ami a nagy örömöm miatt keletkezett. Hiányzott a repülés és a tudat, hogy magam mögött hagytam Privet Drive-ot, csak még jobban megerősítette a boldogságom.

Magasra emelkedünk, majdnem már a felhők fölé. A hideg szél csípte az arcomat, de próbáltam vele nem foglalkozni, és áldottam az eget, hogy felhúztam még egy pulcsit a bőrdzsekim alá. A szemem is már kezdett könnyezni a széltől, és lassan eszembe jutott, hogy talán a Hugrabugos meccsünkön didereghettem ennyire, amikor viharban játszhattunk. A mellettem repülő Harryre nézve megkellett ráznom a fejem, hisz az öcsém még vastagabb kabátot sem vett fel, így el sem bírtam képzelni, hogy ő mennyire fázhat.

Talán egy óra után aztán lassan ereszkedni kezdtünk, ami miatt egy kisebb megkönnyebbülés futott át rajtam. Bármennyire is imádtam repülni, már nagyon kezdtem átfázni.

- Megérkezünk! * – rikkantotta Tonks, mihelyst talajt ért a lába, én pedig egy kisebb sóhajjal végül mellé érkeztem Harryvel együtt.

- Hol vagyunk? * – kérdezte Harry az utcalámpák ellenére hunyorogva. Tonks eközben Harry ládáját szedte le a seprűjéről, és a mellettem álló Remus szintén úgy tett, viszont az én ládámmal.

- Türelem * – intette le Remus Harry kérdését, miközben Rémszem mögöttünk matatott valami után a zsebében.

- Megvan * – dörmögte a magasba emelve egy ezüst öngyújtó féleséget, majd kattintott vele annyiszor, amennyi utcalámpa volt körülöttünk, majd azok végül sorban kialudtak. – Dumbledore-tól kértem kölcsön * – recsegte Mordon, majd zsebre tette az öngyújtót. – Most már hiába leskelődnek a muglik. No gyerünk, egy-kettő! * – ragadta meg az öcsém kaméleon karját, majd átkísérte őt az úton. Értetlenül meredtem a kettősükre, majd Remusra, aki csak mosolyogva a fejét rázta. Remus eközben Tonkssal együtt a ládáinkat cipelték, ami egymáson volt, és látszólag nehéznek tűnhetett. Furcsa volt belegondolni, hogy abba a két ládában van az egész életünk Harryvel.

Mihelyst átkeltünk az úton, megálltunk egy elhanyagoltnak tűnő épület előtt.

- Tessék * – adott át Harry átlátszó kezének egy pergament Mordon. – Gyorsan olvassátok el, és jegyezzétek meg! – fordult felém, majd Harry mellé lökdösött. Egy halk morgás után aztán a pergamen felé hajoltam, és elolvastam magamban a tartalmát.

A Főnix Rendjének főhadiszállása a londoni Grimmauld tér 12. szám alatt található.

- Mi az a Főnix... *

- Ne itt, fiam! * – vágott Harry szavába Mordon. – Majd a házban! * – kapta ki Harry átlátszó kezéből a pergamenlapot, majd egy pálca mozdulattal meggyújtotta azt, és egy pillanat alatt porrá égett.

- De hát itt nincs... olyan szám, ami a pergamenen állt – ráncoltam a homlokom, miközben a tizenegyes és tizenhármas házszám között kapkodtam a fejem.

- Idézd fel magadban, amint az imént olvastál! * – szólt halkan Lupin. – Te is, Harry! – felmondtam a fejemben az imént olvasott szöveget. Hirtelen felfújt úszógumi módjára megjelent a két épület között egy harmadik, ami félretolta a két oldalán lévő lakóhelyet. Harry mellettem tátott szájjal nézte végig az egészet, és én sem tudtam elrejteni ámulatomat. A legérdekesebb az egészben az volt, hogy az épületben lévő muglik ebből semmit sem vettek észre.

- Gyorsan, befelé! * – recsegte Mordon, és meglökte Harryt. Nekem sem kellett kétszer mondani, azonnal felgyorsítottam lépteimet.

***

- Jaj, drágáim, de örülök, hogy végre itt vagytok! – lépett ki az előszobába Mrs. Weasley, mire a nyomasztó érzés, ami eddig ránk volt telepedve a repülés után, szinte azonnal köddé is vállt.

- Mrs. Weasley! De jó magát látni! – mondtam elé sietve, majd megöleltem az asszonyt. Mrs. Weasley miután Harryt is megölelte végig nézett kettőnkön.

- Jaj, gyerekek, rátok fér egy kiadós vacsora! Na, ne féljetek, majd én felhízlallak titeket! – mosolygott, majd miután Remus mellé lépett, hirtelenjében elkomorodott. – Nemrég érkezett meg. A tanácskozás már elkezdődött * – mondta fojtott hangon, majd amikor Harry követni akarta Remust, a nő kitette elé a karját. – Nem, Harry, a tanácskozáson csak a rend tagjai vehetnek részt. Ron és Hermione fent van az emeleten, Fred és George szintúgy... valahol. Biztos felfedezik az új helyet, amennyire ismerem őket. Menjetek fel hozzájuk, beszélgessetek, és ha vége a tanácskozásnak, majd vacsorázunk. Az előszobában pedig csak halkan beszéljetek! – suttogott végig.

- Miért? * - kérdeztük Harryvel egyszerre.

- Addig jó, amíg minden alszik. *

- Hogyhogy...? * – Harry értetlenségét félbeszakította Mrs. Weasley.

- Majd később elmagyarázom, most mennem kell a tanácskozásra... Az emeleten a jobb oldali szoba a tiétek Ronnal... Bell a te szobád a második ajtó balra, az egy kicsit tágasabb, mert ti lányok hárman vagytok egy szobában.

_____________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.