A tányérokat mosogatva unottan meredtem a fehér tárgyra, miközben éreztem, hogy egy izzadság csepp végig gördül a homlokomon. Meleg nyári késő délután volt, amihez a forró víz, amiben éppen a kezemet áztattam nem segített. Fejben a tegnap esti történteken agyaltam, amikor Harry rákérdezett, hogy miért bújom állandóan a hatodikos bájitaltankönyvem, amikor már nem sokára hetedikes leszek. Nem akartam elmondani neki, hogy tele van mindenféle varázslattal, és segítséggel, így végül csak annyit mondtam, hogy az egyik kedvenc könyvem... ami végül is nem is volt hazugság. Valamiért nem tudtam neki beszámolni a Félvér Hercegről egyelőre. Személyesnek éreztem.

- Igyekezhetnél jobban! – morogta Petunia néni elhaladva mellettem. – Dudlus nemsokára hazaérhet, és szeretnék neki felszolgálni egy kis pitét, biztos jól fog neki esni!

- És emiatt miért kell jobban igyekeznem? – vontam fel a szemöldököm a lóarcú nagynénim felé fordulva.

- Azért, mert az elmosott tányérról szeretnék neki felszolgálni, te buta! – emelte fel éles hangját, mire a szememet forgatva visszafordultam az edényekhez.

- Mintha még nem evett volna eleget az a hájas disznó... - morogtam az orrom alatt.

- Mit mondtál? – visította Petunia néni, mire az ajkamba haraptam. Ó, a francba, miért nem bírom befogni...

Pont, amikor már szóra nyitottam volna a számat, hogy valamit kitaláljak a védelmemre, megszólalt a csengő.

- Ó, biztos Dudlus az! – tapsolt egyet Petunia néni, majd elindult a bejárati felé, megfeledkezve rólam. – Dudlus! Dudluskám, mi bajod? Vernon! Vernon! *

Vernon bácsi lépteit hallva arra következtettem, hogy szinte azonnal ott is termett felesége mellett.

- Rosszul van, Vernon! *

- Mi a baj, fiam? Mi történt? Mrs. Polkiss külföldi teát itatott veled? *

- Hogyne, teát... – horkantottam fel, miközben megtöröltem a kezem, és én is elindultam a bejárati ajtóhoz megnézni, hogy mi baja van Dudley-nak.

- Ki bántott, fiam? Mondd meg a nevét! Megkapja a magáét, ne félj! *

Biztos részeg.

Ahogy kiértem az előszobába, és megláttam, hogy Harry vállára van nehezkedve, elhúztam a szám. Valamiért furcsa érzés kezdett rám törni. Valami nincs rendben.

- Csitt! Mondani akar valamit, Vernon! Mondd bátran, Dudlus! * – bíztatta az anyja Dudley-t, miközben én homlok ráncolva figyeltem, hogy Harry hogyan próbál mellettünk elosonni. A fejemet rázva, már előre tudtam mi lesz Dudley válasza.

- Ő. *

- Mit csináltál a fiammal? * – kérdezte remegő hangon Petunia néni.

- Semmit * – felelte röviden Harry, mire én nehezen tudtam csak visszatartani, hogy ne csapjam magam homlokon.

- Mit csinált veled, Dudlus? * – fordult Petunia néni a fiához. – Talán... azt csinálta, kis drágám? Használta az izéjét? * – Dudley lassan, remegő fejjel rábólintott. Döbbenten fordultam Harry felé, aki viszont vörösödni kezdett a dühtől.

- Nem igaz! Nem csináltam vele semmit. Nem én voltam, hanem... * – abban a pillanatban egy kuvik röppent be a nyitva hagyott konyha ablakon, majd egy levelet dobott le Harry lába elé.

- Nem jó érzésem van – szóltam összefonva a karom a mellkasom előtt.

- Már megint baglyok! Nem tűrök több baglyot a házamban! * – csattant fel Vernon bácsi, majd odasietett az ablakhoz, hogy bezárhassa.

- Mit ír, Harry? – nyeltem egyet. Harry remegő ujjakkal bontotta fel a levelet, miközben éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul. – Mond, hogy nem használtad a varázserődet, és mond azt, hogy nem...

- Kirúgtak a Roxfortból – mondta csendesen.

- Nem! – kiáltottam fel, mire már Petunia néni és Vernon bácsi is csendesebb lett. – Add ide azt a levelet! – kaptam ki a kezéből, majd végig futottam a sorokon. - A francba, Harry! Nem, ez nem lehet! – mondtam reszkető hangon, majd összerezzentem, amikor a csukott ablaknak egy újabb bagoly repült neki, aki úgy tűnt, hogy Pulipinty az. Ezúttal én voltam a gyorsabb, és kinyitva az ablakot behúztam a madarat. A lábáról gyors mozdulatokkal leoldottam a levelet, majd a borítékot feltépve azonnal olvasni kezdtem. – Mr. Weasley azt írja, hogy itt kell maradnod, Dumbledore már a minisztériumban van. Ne add oda senkinek sem a pálcád! – mondtam el a levél tartalmát, miközben átnyújtottam Harrynek, hogy ő is átfuthassa.

- Kitől jönnek ezek az átkozott baglyok? * – kérdezte dühösen Vernon bácsi.

- Az elsőt a Mágiaügyi Minisztériumból küldték, és közölték benne, hogy kicsaptak az iskolából * – mondta közömbösen Harry. – A második a barátom, Ron édesapjától jött, aki a minisztériumban dolgozik.

- Mágiaügyi Minisztérium? Magadfajták a kormányzatban? Hát persze, ez mindent megmagyaráz, ezért megy tönkre ez az ország! *

- Ó, fogd már be! – csattantam fel, mire Vernon bácsi a döbbenettől csak hápogni tudott, amiért életemben először így beszélek vele. Végre ténylegesen befogta. – Mi történt, Harry? Miért varázsoltál? – néztem az öcsémre. Harry nagyot sóhajtott, mielőtt neki kezdett volna.

- Ah-ha! Szóval beismered! Mit műveltél Dudley-val?! *

- Semmit * – mondta Harry. – Nem én voltam, aki... *

- De igen * – szólalt fel hirtelen Dudley, mire azonnal csendre intették Harryt.

- Folytasd, kisfiam... mit csinált veled? *

- Rám szegezte a pálcáját... * – motyogta.

- Igen, de nem használtam... * – kezdte Harry türelmét vesztve.

- Hallgass! * – harsogta Vernon bácsi és Petunia néni egyszerre.

- Hirtelen sötét lett... sötét lett minden. Aztán dolgokat hallottam... a fejemben * – a szülei elborzadva néztek a fiúkra, mire én szélesen elmosolyodtam. Nincs olyan dolog, amit a bolondoknál jobban utálnának Dursley-ék. – Elbotlottam. Aztán... * – a mellkasára mutatott Dudley, mintha nem tudná leírni a dolgot, amit érzett. – Szörnyű... * – nyögte. – Hideg. Nagyon hideg. *

- Jól van * – nyugtatgatta Vernon bácsi a fiát, miközben Petunia néni Dudley homlokára tette a kezét, hogy ellenőrizze nincs-e láza.

- Olyan... érzés volt... mintha... mintha... *

- Mintha soha többet nem tudnál örülni * – fejezte be Dudley mondatát Harry, miközben én realizáltam, hogy miről is beszélnek.

- Dementorok? Little Whinging-ben? – dermedtem meg. Harry bólintott.

- Mégpedig kettő * – szavait hallva kirázott a hideg.

– Patrónus bűbájt használtál? – Harry ismét bólintott. – Nem rúghatnak ki önvédelem miatt! – csattantam fel.

- Mi a kénköves ördög az a dementor? * – vágott közbe Vernon bácsi.

- A varázslóbörtön, az Azkaban őrei * – szólt csendesen Petunia néni. Az ezután következő csend szinte fülsüketítő volt.

- Honnan tudod...? * – kérdezte döbbenten Harry.

- Egyszer régen... hallottam, mikor az a rémes alak beszélt róluk neki * – nyögte ki végül. Rémes alak... csak nem Piton? Sirius mondta, hogy barátok voltak. Erősen kétlem, hogy apa és anya beszélgetését hallgatta volna ki. Vagy mégis?

- Ha az édesapánkra és édesanyánkra gondolsz, miért nem a nevüket mondod? – fortyant fel Harry, miközben én Petunia nénit bámultam, aki úgy tűnt nem fog válaszolni, bár nem is kellett neki, legbelül tudtam kire gondolt, és eldöntöttem, hogy ezt nem kötöm Harry orrára. Vernon bácsi, a szoba közepén állva a tekintetét kapkodta közöttünk, és úgy tűnt, hogy az a pohár már vészesen kezd nála tele lenni. Úgy tűnt arra vár, hogy végre valaki elnevesse magát, és közölje vele, hogy az egész csak egy vicc, egy kitaláció.

Az ismét nyitva felejtett ablakon aztán egy harmadik bagoly is beszállt, és hangos szárnycsattogással leszállt az asztalra. Harry remegő ujjakkal szedte le róla a levelet, majd gyorsan feltörte a minisztériumi becsétet, és olvasni kezdte a pergamenre írt sorokat, miközben reszkető lábával leült. Türelmetlenül toporogtam nem messze tőle, majd amikor már bizonyára harmadszor olvasta el a levelet, idegesen fújtattam egyet. Harry felnézve rám úgy tűnt, mintha tekintete reménnyel telt volna meg, így kíváncsian fixíroztam őt.

- Nem kobozzák el a pálcámat, viszont augusztus 12-én tárgyalásom lesz. Addig egyelőre elvagyok tanácsolva az iskolából – mondta a kezében még mindig a levelet szorongatva.

- Akkor van esély – sóhajtottam. – Dumbledore segíteni fog, nem hagyja ennyiben!

- Ha végeztünk, akkor én... * – állt fel Harry az asztaltól.

- Nem, egyáltalán nem végeztünk! * – mennydörögte Vernon bácsi lila arccal.

- Mi baj van még? * – kérdezte Harry dühtől vörösödve.

- Mi?! Dudley! * – ordította válaszul. – Tudni akarom, hogy mi történt a fiammal! *

- Hát rendben...! * – kiabálta vissza Harry, mire összerezzentem a váratlan hangnemtől. – Dudley-val a Magnolia köz és a Wisteria sétány közötti sikátorban álltunk. Dudley gúnyolódott velem, erre tényleg elővettem a pálcámat, de nem használtam. És akkor megjelent két dementor... *

- Az ég szerelmére, mik ezek a demetoidok? * – dühöngött Vernon bácsi. – Mi a ménkűt csinálnak? *

- Ha nem szakítanád félbe Harry minden egyes mondatát, akkor már rég tudnád! – emeltem fel én is a hangom, mire fenyegetően rám pillantott.

- Mondtam már: kiszívják az emberből az örömöt * – felelte Harry. – És ha megtehetik, megcsókolják az embert... *

- Megcsókolják? * – hördült fel Vernon bácsi.

- Igen, így szívják ki az ember lelkét, a száján át – válaszoltam Harry helyett, mire Petunia néni egy aprót felsikkantott.

- A lelkét? De Dudley-nak nem... Neki nem... *

- Persze hogy nem vették el a lelkét * – legyintett Harry válaszul, Petunia néni megkönnyebbülésére.

- Etessetek vele magas kakaó tartalmú csokit – mondtam, mire értetlenül rám pillantottak. – Nem viccelek, tényleg segít. Remus is azt adott nekünk, amikor dementorokkal találkoztunk – mondtam, majd ahogy meghallotta Vernon bácsi a keresztapám említését fintorba húzta a száját.

- Elkergetted őket, igaz, fiam? Megsoroztad őket, ahogy kell, igaz? * – kérdezte nyomatékosan Vernon bácsi.

- Hirtelen mégis jó dolog, hogy használta a pálcáját... – morogtam az orrom alatt.

- Egy dementort nem lehet megsorozni * – fújtatott Harry. – Egy patrónus bűbájt... – egy újabb bagoly repült be az ablakon, amire Vernon bácsi már sokadszorra ordította el magát.

- Ki írt? – kérdeztem közelebb lépve Harryhez.

- Sirius – válaszolt. – Azt írja, hogy semmi esetre sem hagyjam el a házat – mutatta a levelet.

- Mi a franc folyik a háttérben?! – fogtam a fejem. – Ez nem lehet igaz! A nyáron alig írnak nekünk információkat Voldemortról, most pedig elvárják, hogy úgy táncoljunk nekik, ahogy ők fütyülnek! – kezdtem körbe-körbe sétálni a szobában.

- Voldemort.... Egy pillanat – szólt homlokát ráncolva Vernon bácsi. – Ezt a nevet már hallottam... Ő volt az, aki... *

- Aki megölte a szüleinket? Igen – válaszoltam kimérten.

- De hát neki vége! Az a faragatlan óriás mondta. Vége, nincs többé.

- Visszatért... * – nyögte Harry akaratlanul is megvakarva a sebhelyét, mire szorosan lehunytam a szemem.

- Visszatért? * – suttogta Petunia néni és arca halálsápadtá vált.

- Igen, vissza – fordítottam el a fejem. Most éreztem életemben először, hogy anyukám testvérével állunk szemben.

- Álljon meg a menet! Azt mondod, visszatért ez a Voldemort nagyúr? *

- Igen. *

- Az, aki megölte a szüleiteket?

- Igen. *

- És dermedorokat küldött rád? *

- Úgy tűnik. *

- Értem. * – válaszolta Vernon bácsi, majd a maga elé meredő feleségére nézett és a még mindig reszkető fiára. – Hát akkor végeztünk * – jelentette ki. – Tűnj el a házunkból, kölyök! *

- Mi van? – rökönyödtem meg.

- Tessék...? * - tátotta el a száját Harry, majd rám nézett megerősítésként, hogy nem-e hallotta félre.

- Jól hallottad: tűnj el! * – ordította. – Kifelé!

- Nem küldhetitek el Harryt! – emeltem fel a hangom.

- Igazad van, egyedül nem. Mehetsz vele te is! KIFELÉ MIND A KETTEN! – ordította torka szakadtából. Harryvel összenéztünk, majd lenéztem a kezében szorongatott levelekre. ''Történjen bármi, ne hagyd el a házat!'' ez állt Sirius levelében.

- Süketek vagytok? – állt fel Vernon bácsi.

- Halljátok ezt? – hegyeztem a fülem. Mindenki hirtelen csendben maradt, a következő percben pedig a kéményen át bejött egy újabb bagoly, ami ezúttal piros levelet szállított. – Egy rivalló? – rökönyödtem meg, miközben odasiettem a madárhoz, mivel én voltam hozzá közelebb. Megfordítva, hogy megtudjam nézni a címzetett, hirtelen megálltam a mozdulatban.

- Mi az, Bell? – indult el felém Harry. - Te kaptad? Vagy én?

- Ez... ez Petunia néninek van címezve – mondtam, mire Harry lefékelt. Petunia néni döbbenten meredt rám, ahogy átnyújtottam neki a levelet.

- Dobd el, Petunia! Ne nyúlj hozzá, veszélyes lehet! * – hördült fel Vernon bácsi.

- Ess túl rajta, minél gyorsabban – tanácsoltam. Petunia néni addig vacilált, míg nem a levél életre kelt, és lángnyelvek csaptak ki belőle. Erre aztán felsikoltott, és eldobta a levelet, ami aztán az asztalra került. A lángoló levél hátborzongató hanggal töltötte be a szobát.

- NE FELEDD AZ UTOLSÓT, PETUNIA! * – mindenki döbbenten meredt a levél maradványaira, ami aztán lassan porrá elégett. Vernon bácsi Petunia néni felé fordult, de hiába szólongatta, a nő néma maradt.

- A gyerekek... a gyerekek itt maradnak, Vernon – szólalt meg nagy nehezen egy perc néma csend után, és hangja a szokotnál is parancsolóbb volt. Harryvel értetlenül néztünk össze. Egyikünk sem értette, hogy mi folyik itt. Túl gyorsan történt minden.

- De... de hát Petunia... *

- Itt maradnak! Ti ketten! – mutatott ránk hirtelen. – Menjetek fel a szobátokba, nem akarlak titeket látni a szünidő végéig! – parancsolta, mire Harryvel azonnal elindultunk, és ott hagytuk őket.

- Ez mégis mi a franc volt? – csaptam be a szobánk ajtaját, és döbbent fel-alá sétálásba kezdtem.

- Te tudtad, hogy őriztek minket? – kérdezte hirtelen, mire lefékeztem.

- Mi? Miről beszélsz?

- Mindig kivolt ránk jelölve egy személy, aki elsősorban engem, de téged is őrizett. Ma hallottam egy pukkanást az utcában, azt hittem csak beképzeltem, hogy hoppanálást hallottam. Kiderült, hogy ma Mundungus Fletcher volt ránk kijelölve, de valamilyen elvarázsolt üstök miatt dehoppanált, pont, amikor megtörtént a baj – mondta, mire kerekre tágult szemekkel leültem az ágyszélére, hogy elgondolkozzak a hallottakon.

- Ezt... ezt most komolyan mondod, Harry? – suttogtam.

- Igen, komolyan. Emellett Mrs. Figgről kiderült, hogy kvibli – fűzte hozzá, mire felnéztem Harryre.

- Nem vagyok most vicces kedvemben, Harry – szóltam bosszúsan.

- Komolyan mondom! – csattant fel. – Ő maga mondta. Tudott a dementorokról, Mundungusról és Dumbledore-ról is!

- Mi a francot tartogat még ez az este? – nyögtem fel. – Az hiányzik, hogy még engem is kirúgjanak, esküszöm!

__________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.