- Ó, Rita egy sort sem írt a harmadik próba óta – És azt hiszem - Ezután jó ideig egyetlen leleplező cikket se olvashatunk tőle. Vagy ha igen, akkor róla is megjelenik egy-kettő. *

- Mit dumálsz itt össze? *

- Rita Vitrol bejegyzetlen animágus. Át tud változni... bogárrá. *

***

- Most már késő a bánat, Potter! A Sötét Nagyúr visszajött, és el fogja intézni a barátaidat! A sárvérűek és a mugliimádók tűnnek el először. Na jó, az első hely már foglalt – Diggory volt az e...*

- Relaxo! – kiáltotta egyszerre Fred és George.

- Carbunculus! – gondoltam a fejemben, ezáltal gyakorolva a nonverbális varázslatot.

A szikraeső, amit az ikrek hoztak létre, olyan volt, mint több száz petárda robbanás, bár ebben besegített, hogy nem csak mi hárman, hanem Harryék hármasa is támadt. Malfoy, Crak és Monstro fejvesztve próbáltak kiszaladni az ajtóból, sikertelenül, mivel úgy tűnt minden rontás eltalálta őket. Mi hárman jó kedvűen besétáltunk az öcséinkhez, plusz Hermionéhoz, miközben átléptünk a testükön.

- Gondoltuk, megnézzük, miben sántikálnak * – szólt csevegő hangon Fred.

- Nem kéne őket kivinni innen? Rontják a levegőt – mondtam fintorogva, bár mosolyomat nem tudtam elrejteni.

- Bell, te nem vagy éppenséggel prefektus? – kérdezte jókedvűen Hermione.

- Á, már szünet van, szeptemberig nem vagyok az – vigyorogtam, levéve magamról a prefektusi kitűzőt, miközben azt néztem, hogy a fiúk kirugdossák a Mardekárosokat a folyosóra, és bezárják a fülke ajtaját.

- Robbantós snapszlit? – kérdezte George, kihalászva talárja zsebéből a kártyapaklit.

***

- Most már eláruljátok nekünk? * – fordult George-hoz Harry az ötödik parti után. – Megmondjátok, hogy kit zsaroltatok? * – sóhajtva dőltem hátra a vonatülésen, és kíváncsian néztem az ikrekre, hogy vajon elmondják-e az igazat. Ron és Hermione velem ellentétben érdeklődve dőltek előre, hogy mindent hallhassanak.

- Ja, azt? * – kérdezte komoran George, miközben a kezében tartott kártyákat kevergette.

- Nem érdekes... * – legyintett Fred bosszúsan. – Hülyeség volt. Feladtuk. *

Szomorúan meredtem az ikrekre, mivel pontosan tudtam minden részletet a történtekről.

- Nem jött össze... * – vonta meg a vállát George. Az Aranytrió úgy festett nem éri be ennyivel, így Fred sóhajtva egy nagyot beadta a derekát.

- Jó, elmondom. Ha mindenképp tudni akarjátok, Ludo Bumfoltot zsaroltuk. *

- Bumfoltot? * – szólalt fel élesen Harry. – Úgy érted, ő is benne volt...*

- Á, dehogy * – mondta George lehangoltan. – Ahhoz semmi köze. Nincs annak annyi esze. Piti alak * – egyetértően bólintottam, és haragosan felhúztam törökülésbe a lábamat.

- Hát akkor? * – emelte fel a kezét Ron.

- Biztos emlékeztek, hogy a világkupadöntő előtt fogadtunk vele. Azt mondtuk, Írország fog győzni, de Krum kapja el a cikeszt. *

- Igen * – bólintott Ron és Harry.

- A fickó azokkal a leprikónaranyakkal fizetett ki minket, amit az írek kabalái szórtak a fejünkre. *

- És? *

- Mi az, hogy és? – csattantam fel. – Az a pénz szart sem ér!

- Hát eltűnt a pénz. Másnap reggelre nyoma se volt * - tette hozzá George az ingerült felszólalásomhoz.

- De hát... ez csak tévedés lehetett * – csóválta a fejét Hermione, mire felhorkantottam a naivságán. George keserűen felnevetett.

- Hát persze, először mi is azt hittük. Gondoltuk, ha megírjuk neki, hogy véletlenül hamis pénzt adott, majd elnézést kér, és fizet. Ahogy azt a kisfiúk elképzelik... Nem is válaszolt a levelünkre. Egy csomószor próbáltunk beszélni vele, mikor a Roxfortban volt, de mindig kitalált valami ürügyet, és lerázott minket. *

- A végén még be is keményített * – morogta Fred. – Kijelentette, hogy kölyköknek egy knútot se fizet. *

- Rohadék! – ráztam a fejem dühösen.

- Te jó ég, nem adta? * – hülledezett Hermione.

- De nem ám! *

- Az volt az összes spórolt pénzetek! * – tátotta el a száját Ron, miközben én Harryvel próbáltam felvenni a szemkontaktust. Mivel ő túlságosan az ikreket bámulta nem figyelt rám, így sípcsonton rúgva felkeltettem a figyelmem.

- Aú! Mi az? – meredt rám Harry a lábát masszírozva, és a szemöldökét összehúzva adott jelét dühének.

- Gyere csak egy szóra! – álltam fel kinyitva az elhúzhatós fülke ajtaját. Miután Harry kiballagott a fülkéből, behajtottam mögötte az ajtót.

- Odaadhatnád nekik a nyereményed – mondtam összefonva a karom, mire Harry homlok ráncolva meredt rám. Pár másodpercig nem szólt semmit, úgy tűnt nagyon gondolkodik a szavaimon. – Bumfolt fogadott rád, Harry – tettem még hozzá, mire Harry döbbenten nézett rám. – A koboldokkal.

- Hát, akkor visszakaphatják az ikrek a pénzt! – örült meg azonnal.

- Nem, Harry. Arra fogadott, hogy TE nyered meg. Tisztán. A koboldok azt mondták, hogy holtversenyben nyerted meg Diggoryval. Egy centet sem kaptak vissza, Bumfolt, pedig lelécelt – sóhajtottam. Harry a tarkóját masszírozva nézett rám, miközben szomorkodott a szavaimon.

A vonat már lassítani kezdett, amikor végül Harry döntött.

- Nincs szükségem arra pénzre. Neked sincs. Igazad van, Bell. Ők érdemlik az ezer galleont. Őszintén magamtól is elgondolkodtam ezen...

- Akkor siess! – unszoltam őt, mire gyorsan átlépett a földön heverő Crakon, Monstron és Malfoyon, majd megragadta az ikrek csuklóját.

- Gyertek velem, beszédem van veletek – mondta komolyan, mire az ikrek értetlenül, de követték Harryt, bár már mind a hárman a csomagjaikkal együtt indultak el. Ronnal és Hermionéval maradva szedegettük a cuccainkat, és  lassan indultunk volna kifelé a fülkéből. 

A vonat folyosóján hirtelen megláttam Blaise-t, aki velem szemben tartott kifelé. Nyeltem egy nagyot, és Hermione sokat sejtő nézéssel nézett rám megragadva Ron karját. A fiú csodálkozva meredt Hermionéra, de mihelyst meglátta a lány siettségének okát, ő is felgyorsított, hogy minél hamarább elhagyja a helyszínt.

- Anabell, beszélhetnénk? – kérdezte kissé mogorván Blaise, de mint ahogy már kiismertem őt ez csak a látszat volt.

- Igen – motyogtam halkan, miközben a ládámat cipelve leszálltunk a vonatról.

- Lassan egy hete kerülsz. Mi van veled? – kérdezte kissé aggódva, miközben megpróbált végig simítani a derekamon, de elhúzódtam az érintése elől.

- Blaise... nekem ez nem fog menni – mondtam elcsukló hangon. – Biztos tudod, hogy mi történt velem...

- Igen, tudom – mondta megértően a szemembe nézve. – Meg is értem, ha most nem vágysz férfi közelségre, de ne szakíts velem emiatt. Megoldjuk! – mondta, miközben ismét végig akart simítani ezúttal a vállamon, de én megint elhajoltam tőle. Nem bírtam elviselni az érintését.

- Ne haragudj, Blaise. Te voltál az első barátom... az első szerelmem – néztem rá mosolyogva. - ...de én nekem pihennem kell. Távol a kapcsolatoktól. Értsd meg kérlek – meredtem rá, mire Blaise haragosan elfordította a fejét, és a szabad kezét, amivel még elébb megsimítani akart, ökölbe szorította.

- Megértem – mondta ki a fogait összeszorítva. – Én megpróbáltam...

- Nem a te hibád. Eléggé sablonos szöveg lesz, de... találsz helyettem jobbat – szóltam vigasztalóan.

- Ha a nyáron meggondolnád magad... üzenj – nézett rám még utoljára, mielőtt felgyorsította volna lépteit, hogy elmenjen a várakozó családja felé.

Egy sóhaj kíséretében én is elindultam aztán Harry, Fred és George felé, akik egy privát kört alkotva beszélgettek.

- Na mi újság fiúk? – kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra.

- Nem gondolhatjátok komolyan! – rázták a fejüket az ikrek.

- Két választásotok van * – rántott pálcát Harry, mire a vigyoromat alig bírva elnyomni néztem az öcsémre. – vagy elfogadjátok a pénzt, vagy rontást küldök rátok. Tanultam egy párat az idén. Cserébe egyet kérek: vegyetek Ronnak egy másik dísztalárt, de ne mondjátok neki, hogy én kértem. *

Fred és George némán meredtek hol Harryre, hol rám, hol a feléjük szegeződő pálcára.

- Ha nem fogadjátok el, kidobom az első kukába. Nem akarom megtartani, és nincs is szüksége rá se Bellnek, se nekem. Viszont... néhány tréfa jól jönne, és nem is csak nekem – nézett rám egy szomorú félmosoly kíséretében Harry. - Mostanában elég kevés alkalmunk volt nevetni, és van egy olyan érzésem, hogy a jövőben még kevesebb lesz. *

- Mrs. Weasley-nek azért ne szóljatok – próbáltam enyhíteni a szomorú hangulatot, miközben elindultunk az említett személy felé. Mellette nem messze már ott állt Vernon bácsi is. Végül Fred kissé reszkető kézzel elvette a zsák galleont, és George kezébe átadva mind a ketten hálásan néztek ránk.

Először Mrs. Weasley-hez sétáltunk oda, tudomást sem véve a nagybácsinkról. Az asszony mosolyogva lépett hozzánk, és sorba megölelt mind a kettőnket, túlságosan szorosan.

- Bírjátok ki egy kicsit, aztán majd jöhettek hozzánk. Dumbledore biztos vagyok benne megfogja engedni. Addig is levelezünk – simított végig az arcunkon.

- Szia, Harry! * – veregette meg Ron az öcsém hátát, amíg én megöleltem Hermionét. Ezután Hermione Harryhez lépett, és egy puszit nyomott az arcára, amíg én és Ron baráti módon félig átöleltük egymást.

- Harry... Bell... köszönjünk – motyogta George, miközben Fred jó erősen megrázta Harry kezét, majd George is.

- Üzenjetek sokat – néztem rájuk elcsukló hangon, George pedig elsőként lépett oda hozzám, és szorosan átölelt, ami miatt lábujjhegyre kellett állnom.

- Még szép! – suttogta, majd elengedve engem Fredhez léptem, aki hasonlóképp ölelt át.

- Ha találsz újabb gyenge pontot Dudley-n üzenj, és kieszelünk valami szivatást – mondta, mire belenevettem a vállába.

Angelinától, Aliciától és Katie-től sajnos már nem tudtam elbúcsúzni, úgy tűnt elsiettek a pályaudvarról, így szomorúan emeltem meg ismét a ládám, és indultunk el Vernon bácsi felé.

Az ikrek még intettek felénk, Ron segített Hermione ládáját a szüleihez vinni, miközben Mrs. Weasley az éppen érkező Ginny haját igazította meg. Szomorúan mosolyogva néztem végig rajtuk, és úgy éreztem ők az igazi családom, akiket soha semmire el nem cserélnék. Harryvel összenézve még utoljára egymásra mosolyogtunk, mielőtt még oda nem értünk volna Vernon bácsihoz, akinek a morgását Hedvig csipogása tört meg, amire jó kedvűen kuncogásba törtem ki. Hosszú lesz a nyár, az egyetlen boldogságokat az öcsémbe fogok megtalálni, és abba, hogy legalább idegesíthetjük a Dursley családot.

***

/ Harry Potter szemszöge /

- Nem... ne – hallottam meg a fejem hátuljából egy nyöszörgést. – Ne, kérem!

Teljesen felébredtem, és azonnal tudtam, hogy ismét megtörtént. Nem kellett hozzá, hogy teljesen magamhoz térjek, mivel már hozzá voltam szokva.

- Bell! Hé, Bell! Semmi baj, cssss – kezdtem el csitítgatni a nővéremet, akinek a homloka izzadtság cseppektől gyöngyözött. - Jól van, semmi baj – suttogtam, miközben abbahagyta a sírást és nyöszörgést. – Itt vagyok. 

- Harry – suttogta, majd felpattant a szeme. – Ne haragudj, nem akartalak...

- Tudom. Nekem is vannak rémálmaim, emlékszel? – mosolyogtam rá bíztatóan. – Akkor te nyugtatsz meg, ilyenkor pedig én. Mind a kettőnknek megvannak a maga rémálmai, de itt vagyunk szerencsére egymásnak – mondtam. Bell nagyot sóhajtva megtörölte a homlokát, és a plafonra meredt. – Jobban vagy már? – kérdeztem.

- Igen. Vagyis... próbálok jobban lenni. Te? – kérdezett vissza.

- Nekem sem szűnnek a rémálmaim... nem tudom mit jelentenek, de... 

- Előbb utóbb kiderül – szólt közbe. – Előbb utóbb minden kiderül – ezután beállt köztünk a csend, de valahogy egyikünk sem próbált ez ellen tenni.

- Jó éjt, Bell – hunytam le a szemem, miközben a szívemben a nyugtalanság felerősödött.

- Jó éjt, Harry – fordult el a rozoga ágyon nekem a hátát mutatva, majd megpróbált velem együtt visszaaludni.

____________________________

*-al jelölt terültek a Harry Potter és a Tűz Serlege c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.