Úgy éreztem, mintha ágyhoz láncoltak volna. Tisztán emlékeztem, hogy Madam Pomfrey beadta az álomtalan álom bájitalt, de mintha kiütöttek volna: arra sem emlékszem, hogy átöltöztem-e, vagy egyáltalán hogyan jutottam a gyengélkedőre.

Nem akartam kinyitni a szemem, helyette tovább feküdtem mozdulatlanul és felmértem a hallásommal a helyzetet. Ha a szememet kinyitottam volna úgysem értem volna el sokat, mivel félhomály uralkodott a kórteremben. A hangok alapján felismertem Billt és Mrs. Weasley-t, akik pont az ágyam közelében ülhettek. A beszélgetésük alapján arra következtettem, hogy a távolban Caramel és McGalagony veszekedhet.

Kicsapódott az ajtó, ijedtemben pedig azonnal felültem. Harry a mellettem lévő ágyon halkan szuszogott, ő látszólag mélyen aludt. Az érkező feldúlt Caramel nyomában McGalagony és Piton sietett, akik szintén nyugtalannak tűntek. Rá pár másodpercre Dumbledore is megérkezett. Bill és Mrs. Weasley felálltak az ágyam mellől, és eléjük siettek. Ahogy körbe néztem a kórteremben, realizáltam, hogy Ron, Hermione és az ikrek is a teremben tartózkodnak. Ron és Hermione, Harry ágya mellett ültek, míg mellettem az ikrek.

- Mi folyik itt? * – kérdezte szigorúan Dumbledore. – Miért háborgatják ezeket az embereket? Mire véljem ezt, Minerva – arra kértem, hogy álljon őrt Barty Kupor mellett... *

- Kupor mellé többé nem kell őr! * - kiabálta McGalagony kikelve magából. – A miniszter úr gondoskodott róla! * – ökölbe szorított kézzel, kipirulva meredt hol a miniszterre, hol Dumbledore-ra McGalagony. Csak most látszott meg rajta igazi Griffendéles forrófejűsége.

- Mikor Mr. Caramel tudomást szerzett róla, hogy elfogtuk a történtekért felelős halálfalót * – kezdte hűvös nyugalommal a beszámolót Piton, aki Mardekáros létéhez híven minden érzelmet elrejtett az arcáról. – Fenyegetve érezte magát személyes biztonságában. Ragaszkodott hozzá, hogy iderendeljünk egy azkabani dementort. Azzal ment fel a szobába, ahol Barty Kupor... *

- Megmondtam neki, hogy ebbe az igazgató úr nem egyezne bele! * – szólt közbe hevesen McGalagony. – Megmondtam neki, hogy ebbe a kastélyba dementor nem teheti be a lábát, de...*

- Tisztelt hölgyem! * – vesztette el türelmét Caramel. – Mint mágiaügyi minsizternek, jogom van testőrt hívni, ha egy veszélyes személy kihallgatására... *

- Az a szörnyeteg * – kiabálta túl Caramelt McGalagony dühtől reszkető hanggal. – , amint belépett a szobába, rögtön rávetette magát Kuporra, és... és... * – nem kellett befejeznie a mondatot, hogy mindenki tudja mi történt ezután.

- Megérdemelte a sorsát, nem?! * – rikácsolta Caramel, mire felkeltem a helyemről, és az ágyam szélén hagyott taláromat magamra kanyarítva eléjük léptem.

- Meghalt Kupor? – kérdeztem tettetett nyugalommal. Minden arc felém fordult, McGalagony és Mrs. Weasley pedig döbbent arcot vágott.

- Feküdj vissza, kedves...

- Nem, Mrs. Weasley – mondtam keményen, mire a nő megtorpant. – Azt kérdeztem, hogy Kupor meghalt?

- Igen, meghalt! Maga aztán örülhet neki a történtek után! – visszhangozta Caramel, mire undorodva néztem a miniszterre. Piton, aki nem messze állt tőle felmordult, és ha Dumbledore nem teszi a mellkasa elé a kezét, lehet neki támadt volna a miniszternek. Ezt látva kellemes melegség töltötte el a mellkasom, de nem tudtam vele sokat foglalkozni, mert visszaemlékeztem a történtekre, és görcsbe ugrott a gyomrom.

- Az nem számít, hogy én minek örülök, és minek nem... de ha meghalt, akkor nem tud vallomást tenni – szóltam, mire Dumbledore egyetértően bólintott a szavaimra.

- Magunktól is tudjuk, miért ölte meg őket! * – kiabálta Caramel. – Dühöngő őrült volt! Minerva és Perselus elmondták: abban a rögeszmében élt, hogy Tudjukki utasításokat ad neki! *

- Voldemort valóban utasításokat adott neki, Cornelius * – jelentette ki Dumbledore. – A gyilkosságok mind egyetlen célt szolgáltak – azt, hogy Voldemort visszanyerje régi varázserejét. *

Cornelius Caramel szava elállt. Olyan fancsari képet vágott, mint aki egy hatalmas pofont kapott. Az arckifejezését látva nem tudtam visszatartani gúnyos mosolyomat.

- Tudjukki... visszatért? Képtelenség! Nevetséges! Dumbledore, térjen észhez... *

- Minerva és Perselus bizonyára elmondták * – szólt az igazgató –, hogy Barty Kupor vallomást tett nekünk. A Veritaserum hatása alatt elmondta, hogy annak idején kicsempészték az Azkabanból. Megtudtuk tőle, hogy Vodlemort –, aki Bertha Jorkinstól szerzett tudomást a hollétéről – kiszabadította őt apja őrizetéből, és rábízta Harry elrablásának előkészítését. A tervet sikerrel végrehajtották. Kupor segítségével Voldemort visszatért. *

- Ide hallgasson, Dumbledore * – szólt a miniszter. – Úgy beszél, mintha maga se volna ép eszénél. Még hogy Tudjukki visszatért! Azon nem csodálkozom, hogy Kupor ilyesmit képzel –, de azon igen, hogy maga hitelt ad egy mániákus őrült szavainak! *

- Az öcsém az ékes bizonyíték arra, hogy visszatért! Hogy magyarázná, miért sérült meg? – harsogtam túl a minisztert.

- Természetesen a labirintusban sérült meg! – vágta rá, mire megrökönyödve meredtem a férfira.

- Akkor adjon neki Veritaserumot! Hallgassa őt ki, ha már Kuport megölette időnap előtt! – A velem szemben álló Piton figyelmeztető nézést küldött felém, de nem törődtem vele.

- Mit képzel, kivel beszél maga? – kiabált rám, engem pedig csak a mellém lépő ikrek állítottak meg, hogy ne folytassam tovább.

- A Trimágus Kupa egy zsubszkulcs volt! Harry azáltal jutott Voldemorthoz! - folytattam dühösen, de Dumbledore élesen közbe szólt.

- Harry látta és tanúsítja, hogy Voldemort újra testet öltött. Fáradjon velem a dolgozószobámba, Cornelius, ott részletesen beszámolok a történtekről. *

- Maga... szavahihető tanúnak tartja Harryt ebben az ügyben, Dumbledore? * – mosolyodott el különös arckifejezéssel Cornelius Caramel. Az ezután következő csendet csupán Sirius morgása szakította meg, aki csak akkor tűnt fel, hogy ott van Harry ágya mellett, animágus formában.

- Tán bolondnak tartja az öcsémet, Miniszter úr? Ne felejtse el, hogy eleve miatta köszönheti Voldemort eltűnését – sziszegtem a fogaim közt. Piton újra rám meredt, jelezve, hogy fejezzem be, amíg az ikrek még szorosabban tartottak. Mielőtt újra kitört volna a veszekedés, Dumbledore ismét felszólalt.

- Igen, hiszek Harrynek. Meghallgattam Kupor vallomását, és Harry is beszámolt róla, mi történt, miután megérintette a Trimágus Kupát. A két történet kiegészíti egymást, és magyarázattal szolgál mindarra, ami Bertha Jorkins eltűnése óta történt. *

- Maga tehát elhiszi, hogy Voldemort visszatért, mert ezt állítja egy elmeháborodott gyilkos és egy tizennégy éves fiú, aki... nos hát... * – felnevettem, mielőtt még befejezhette volna a mondatát. Hisztérikus módon nevettem, és az sem érdekelt, hogy ezekután engem is őrültnek fog tartani.

- Értem már miről van itt szó... a miniszter úr olvasta Rita Vitrol cikkét – mondtam, próbálva a dühömet visszafojtani. Caramel elvörösödött, és dacosan szólt vissza.

- És mi van, ha olvastam? * – kérdezte, szavait inkább Dumbledore-hoz intézve. – Legalább megtudtam egy-két dolgot, amiről maga eddig mélyen hallgatott. Harry párszaszájú... és megmagyarázhatatlan rohamai vannak... *

- Azokra az esetekre gondol, amikor Harrynek megfájdult a sebhelye? * – kérdezte higgadtan Dumbledore, kívülről teljesen hülyének beállítva a minisztert.

- Szóval nem is tagadja * – kapott a szaván Caramel. Dumbledore és én is közelebb léptünk Caramelhez.

***

- Harry ugyanolyan beszámítható, mint maga vagy én. A sebhely a homlokán nincs befolyással az elmeállapotára. Meggyőződésem, hogy a fájdalmai Voldemort közelségét vagy fellángoló gyűlöletét jelzik. *

- Harry a két szemével látta Voldemort visszatértét! Látta a halálfalókat! Feltudta sorolni a neveiket! Lucius Malfoy...

- Malfoy tisztázta magát! (...) Régi, előkelő család sarja... bőkezű adományokat kapunk tőle... *

- Egyáltalán nem feltűnő... akkor Macnair!

- Őt is felmentették! A minisztériumnak dolgozik! *

- Mint hóhér! Akkor Avery... Nott... Crak... Monstro!

- Ők mind bizonyították az ártatlanságukat! Tizenhárom évvel ezelőtt! *

- Nyissa már ki a szemét! Cedric Diggory! Mr. Kupor! Nem mondhatja, hogy ezek a gyilkosságok egy elmebeteg öncélú gaztettei! *

- Látom már, mit akarnak! Pánikot kelteni, és lerombolni mindazt, amin az elmúlt tizenhárom évben dolgoztunk! *

- Voldemort visszatért! *

- El kell távolítania a dementorokat az Azkabanból... békejobbot kell nyújtani az óriásoknak, amíg nem késő... különben Voldemort...

- Ezt... ezt nem mondhatja komolyan! *

***

- Nem térhetett vissza, Dumbledore... nem lehet, hogy visszatért... * - Piton, Caramel szavait hallva egy másodperc erejéig rám nézett, majd a fejét elfordítva a miniszterre meredt, majd elindult felé, miközben feltűrte a talárja ujját.

Caramel, amikor meglátta a bal alkarját hátra hőkölt. Nem kellett odanéznem, hogy tudjam mit mutatott neki, de mégsem tudtam ellenállni az érzésnek. Ahogy ránéztem, éreztem, hogy elszorul a torkom, és szomorúan fordultam el tőlük. Harrynek igaza volt. Piton tényleg halálfaló volt.

Tudtam, hogy Dumbledore kéme, de mégis Harry szavai ott csengtek a fülemben.

- Tessék * – szólt ridegen Piton, mire libabőrös lettem. – Nézze meg. Ez itt a Sötét Jegy. Egy órája fekete volt, de most is jól látszik még. A Sötét Nagyúr minden halálfaló karjába beleégette ezt a bélyeget. Ez volt az összetartozásunk jele, és ezzel hívott minket magához a nagyúr. Ha megérintette valamelyik halálfaló a jegyét, azonnal ott kellett teremnünk mellette... * – visszafordultam Pitonék felé, kizárva a fejemből Harry szavait, és közelebb sétáltam, amíg Caramel legszívesebben távolabb menetelt volna. – Az én jegyem év eleje óta egyre határozottabban kirajzolódott. Karkarové szintúgy. Mit gondol, miért menekült el Karkarov ma éjjel? Mindkettőnk karján felizzott a jegy. Tudtuk, hogy visszatért. Karkarov fél a Sötét Nagyúr bosszújától. Túl sok halálfalót árult el – nem térhet vissza közéjük. *

Caramel őrült módjára rázta a fejét, két karját felemelve védekezésképp. Úgy tűnt egy szót sem fogott fel Piton beszédéből. Caramel intézett még pár szót Dumbledore-hoz, és ezután elém lépett. Úgy tűnt senkinek sem hisz. A hirtelen férfi közeledéstől összerezzentem, és egyet hátra léptem. Caramel úgy tűnt észre sem vette, helyette a talárja zsebébe nyúlt és kivett egy kis zsákot.

- Az öccse nyereménye. Ünnepélyes díjátadóra készültünk, de jelenkörülmények között... – nyelt egyet, majd megfordulva magára vette a keménykalapját, és távozott a gyengélkedőből. Értetlenül meredtem le a kis zsákra, majd Harry mellé sétálva letettem az éjjeli szekrényére, majd végig simítottam az arcán. Úgy tűnt békésen átaludta az egészet.

Ezután Dumbledore kiosztotta a parancsokat a jelenlévő emberek között, míg végül a teremben már csak én, az alvó Harry, Ron, Hermione, Sirius, Piton, Dumbledore és Mrs. Weasley maradtunk. Az ikreknek megparancsolta, hogy bújjanak ágyba.

- Itt az ideje, hogy ketten közülünk megismerjék egymás igazi arcát. Sirius... legyen szíves öltse fel szokásos alakját. *

Sirius kutyalétére is értetlen arcot vágott Dumbledore irányába, de nem habozott sokáig, és átalakult emberi formájába

- Sirius Black! * – sikoltotta Mrs Weasley Siriusra mutatva.

- Anya, hallgass! * – emelte fel a hangját Ron, mire meglepődtem rajta. – Ő nem rossz ember! *

Piton nem kiáltott fel Mrs. Weasley-vel ellentétben, viszont arcára kiült a gyűlölet, és mintha a félelem is vegyült volna vele.

- Black! * – morogta, mire Sirius hasonló ellenszenvvel meredt a tanárra. – Mit keres ez itt? *

- Én hívtam ide * – felelte Dumbledore. – Ahogy magát is, Perselus. A helyzet azt kívánja, hogy túltegyék magukat a régi sérelmeken, és bizalommal forduljanak egymáshoz. *

- Ugye csak viccel? – kérdeztem felhorkantva, mire Dumbledore elmosolyodott.

- Egy kicsit sem – felelte, de amikor látta, hogy a két személy nem fog egymáshoz maguktól közeledni, ismét felszólalt. – Egyelőre beérném annyival is * – szólt az igazgató kissé türelmetlenül. –, ha lemondanának a nyílt ellenségeskedésről. Fogjanak kezet. Ebben a harcban szövetségesekként küzdenek. Szorít minket az idő. Nekünk, keveseknek, akik tudjuk az igazságot, össze kell tartanunk, különben menthetetlenül elbukunk. *

Piton és Sirius közelebb lépve egymáshoz egy rövid kézfogást váltottak, aminek láttán szélesen elmosolyodtam.

- Ezt nem hiszem el! – mondtam vigyorogva, és Siriushoz sietve átöleltem őt, aki félkarral viszonozta az ölelésem, és végig simított a hajamon.

- Kezdetnek ennyi is elég * – szólt Dumbledore, miközben én elléptem Siriustól, és a vele szemben álló Pitonra mosolyogtam, aki csak fújtatott egyet. – Most pedig elmondom, hogy kinek milyen feladatot szánok. Caramel reakciója, bár nem ért teljesen váratlanul, új helyzetet teremt. Sirius, azonnal keljen útra. Értesítse Remus Lupint, Arabella Figget, Mundungus Fletchert – a régi csapatot. Rejtőzzön el Lupinnál, amíg újra jelentkezem. *

- De hát... Remus nem rég még itt volt – szólaltam fel értetlenül, mire Dumbledore a fejét rázva rám nézett.

- Igen, viszont mihelyst észrevették a jelenlétét sokan azonnal felismerték őt, és sajnálatos módon a vérfarkas oldalát is, így elkellett mennie, mielőtt még nagyobb pánik keletkezett volna – mondta, mire szomorúan lehajtottam a fejem.

- Sirius, Harry nem fog örülni, hogy ilyen hamar megint búcsút kell vennetek – mondtam felnézve Siriusra.

- Igen, tudom, viszont hamarosan újra találkozni fogok vele is, meg veled is – mosolygott rám, mire közelebb lépve hozzá szorosan megöleltük egymást.

- Remusnak üdvözletemet küldöm, mond meg neki, hogy vigyázzon magára... és te is – mondtam, mire Sirius felsóhajtott az ölelésembe.

- Úgy lesz – szólt, mielőtt elindult volna. Piton irányából, mintha egy megkönnyebbült sóhajt hallottam volna, amikor átalakult vissza animágus formájába, és elhagyta a gyengélkedőt. Ezután Mrs. Weasley aludni küldte Hermionét és Ront is, mielőtt még Dumbledore folytatta volna. Ezután már csak négyen maradtunk a kórteremben, plusz az alvó Harry.

- Perselus * – szólt Dumbledore, mire Piton megfeszült vele szemben. –, tudja, hogy mit kérek magától. Ha kész megtenni... ha képes rá... *

- Igen * – mondta furcsán csillogó szemekkel. Ekkor tűnt fel, hogy Piton, mintha a szokásosnál is sápadtabb lenne.

- Ugye nem...

- Akkor sok sikert! * – szólt közbe búcsúzva Dumbledore, mire döbbenten meredtem Pitonra, aki rám nézett. Ha Piton tizenhárom évvel ezelőtt Dumbledore kéme volt... akkor ugye most nem Voldemorthoz kell visszamennie? 

Tudtam, hogy illedelmetlen lenne elkezdenem ezen veszekedni az igazgatóval, így minden erőmet összeszedtem, hogy ne nyissam ki a szám.

- Sok sikert – suttogtam a tanárra nézve, aki meglepődött, de egy aprót biccentett az irányomba, mielőtt távozott volna.

___________________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Tűz Serlege c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.