- Hová tűnt Harry? – néztem el Pitonról. A tanár homlok ráncolva fordította el a fejét, és velem együtt meglepődött, amikor nem találta Harryt. Dumbledore Diggory szüleivel beszélt, miközben a tömeg még mindig megvolt őrülve az eseményektől.

- Mordon! – szólalt fel hűvösen Piton. – Mordon elvitte...

- De Dumbledore professzor azt mondta...

- Tisztában vagyok vele mit mondott Potternek, itt voltam! – dörrent rám, majd pálcát húzott, amitől azonnal megijedtem. Az öcsém. Az öcsém után kell mennem.

- Megkeresem! – mondtam parancsoló hangon, majd elindultam a Roxfort irányába.

- Mit képzel? – rántott vissza a karomnál fogva Piton. – Semmi esetre sem, maradjon maga is itt! Mint láthatja van elég...

- Nem – mondtam ki rezzenéstelen arccal, mire Piton tekintete, mintha elkerekedett volna. Biztos rég hallott ilyet bárkitől is. Kihúztam a karomat a szorításából, majd hosszú léptekkel a kastély felé indultam. Piton pedig követni szeretett volna, viszont Dumbledore megállította őt, és úgy tűnt, hogy valami igen fontos dolgot mond neki, ami miatt nem jött utánam.

Egy rossz előérzet hatására kivontam a pálcámat, és óvatos léptekkel közelítettem meg a gyengélkedőt, ahol aztán feltéptem az ajtót, és szó szerint beugrottam rajta. Madam Pomfrey egy kisebb sikkantással majdnem elejtette a kezében tartott főzetet, amit éppen a fekvő Krumnak készült beadni.

- El... elnézést – hebegtem. – Harry itt van? – kérdeztem.

- Nem, nincs – mondta bosszús tekintettel, mire azonnal sarkon fordultam, és elindultam egy céltalan irányba. Hová tűnhetett Harry? Nincs időm átkutatni az egész kastélyt, azzal csak az időmet vesztegetem... ide a Tekergők Térképe kell.

Futva közelítettem meg a klubhelyiségünket, és áldottam az eget, amiért Harrynek nem adtam vissza a térképet a legutóbbi folyosó ügyeletem után. A hálókörzetemben feltéptem a ládámat, és a ruháimat összevissza dobálva, zihálva kihalásztam a pergament.

- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! – mondtam a pálcámat a pergamenhez nyomva. A folyosó vonalai egyből kirajzolódtak rajta, és ahogy rápillantottam, egyből tudtam, hogy könnyű dolgom lesz, mivel szinte mindenki a kviddics pályán tartózkodott. Hol vagy már, Harry... Bingó!

Homlok ráncolva néztem, a két lábnyomot, akik egymással szemben álltak az egyik földszinti teremben. Nem haboztam sokáig, azonnal felpattantam, és futásnak eredtem ismét. A vékony talárom, amit az esti hűvös levegő miatt vettem fel, most úgy lobogott utánam, mint Piton után szokott az övé.

A terem elé érve habozás nélkül feltéptem az ajtót, és a pálcámat felemelve Mordonra néztem.

- Dumbledore professzor azt mondta Harrynek a pályán kell maradnia, maga miért hozta el? – kérdeztem keményen.

- Capitulatus! – Mordon gyorsabb volt, mint én, így a pálcám átszállt az ő kezébe, mire én tehetetlenül Harryre meredtem, akinél látszólag szintén nem volt pálca. Bár nem is tudta volna használni, sebesült volt, és végtelenül kimerült.

- Ezt miért csinálta? – kérdeztem nyelve egyet, miközben az arcát figyeltem, ami olyan volt, mintha fodrozódna. Értetlenül meredtem a vonásaira, majd hátra léptem egyet, amikor megláttam, hogy Mordon orra helyére hirtelen kinő egy kisebb orr, a haja pedig őszes-barnás színből átmegy szalmaszínűbe.

- Mi a... - lepődtem meg.

- Ez Barty Kupor fia – nézett rám Harry kétségbeesve.

- Mi...? Micsoda? Miért? – meredtem rá a fiatalabb Barty Kuporra, miközben kérdés foszlányok csúsztak ki a számon.

- A Sötét Nagyúr visszatért... hálás lesz nekem, amiért segítettem neki. Még hálásabb, ha elviszem neki a fiú fejét! – mondta, majd Harry felé fordulva felemelte a pálcáját.

- Ne! – sikoltottam, majd gondolkodás nélkül Kuporra vetettem magam, aki a váratlan mozdulattól a földön kötött ki, velem együtt. Harry rémületében nem tudta mit tegyen, így nem jött oda hozzánk azonnal, hogy szétválasszon minket. Eközben, ahogy lemásztam Kuporról, próbálva elszedni a pálcáját, az igazi lába kinőtt Mordon falába helyére, ami aztán egyenesen a combomnak pattant neki. Felszisszenve a fájdalomtól, leültem a padlóra, majd könnyes tekintettel, a kínlódással nem törődve a pálca után vetettem magam, pontosan egy időbe Kuporral, akinek eközben Mordon varázsszeme kiesett a helyéről.

- Azt már nem, kislány – sziszegte elkapva a csuklómat, és a pálcáját a másik kezébe szorongatta. Nyeltem egyet ahogy a szemébe néztem, és reménykedtem, hogy Harry tenni fog valamit.

Épp, hogy átfutott ez a gondolat a fejemen, Harry minden maradék erejét bevetve az öklével behúzott Kupornak, aki ettől a földre esett. Harry a kezét megrázva, fintorba húzódott a szája a fájdalomtól, miközben Barty Kupor felkiáltott kínjában, majd vérző, görbe orral fordult felénk vissza.

- Crucio! – harsogta Harry irányába, aki felordított, ahogy az átok eltalálta a mellkasát, és a földre zuhant. Úgy nézett ki neki ez volt az utolsó döfés, összeesett a kimerültségében.

- Harry, ne! – kiáltottam fel elcsukló hangon. Kupor lassú mozdulattal felém fordult, és a nagy talárt, ami már elállt a testén, ledobta magáról.

- Te kis csitri... csak kívánni fogod a halált, ami majd az öcsédre vár – húzta ravasz mosolyra a száját. Legbelül tudtam mi vár rám, de mégsem akartam elhinni. Nem. Ez nem történhet meg velem.

Kupor rám vetette magát a két karomat a fejem fölé leszorítva, miközben én kapálózni kezdtem.

- Ne! Kérem, ne!

- Szeretem, ha könyörögnek nekem – csókolt bele a nyakamba, mire felsírtam. Kupor ezt meghallva belekuncogott a nyakamba, majd egy erős mozdulattal beleharapott, amitől felkiáltottam fájdalmamban. Egyik kezével elengedve a két csuklóm a szoknyám szegletéhez közelített, majd egy mozdulattal benyúlt alá, és szétszakította a harisnyám anyagát. Úgy tűnt nincs esélyem. Túl erős volt. Feladtam. Vártam, hogy megtörténjen, lehunytam a szemem, és vártam, hogy vége legyen.

Az ajtó egy hangos csattanással kinyílt, majd a lábdobogásból ítélve több személy is belépett az ajtón.

- Stupor! * – hallottam egy mély hangot, majd Kupor teste rám zuhant. Zokogva próbáltam magamról lelökni, majd nagy nehezen, amikor sikerült, felültem a padlón, és a kezemmel teljesen a falig toltam magam, ahol átkaroltam a két lábam is tovább folytattam a sírást. Csak egy kicsin múlott, hogy megerőszakoljon. Ha egy, vagy két perc múlva jönnek, lehet már sokkal rosszabb helyzetbe találnak ránk.

- Anabell! Édes istenem! – hallottam McGalagony hangját, mire csak még keservesebben kezdtem sírni.

- Harry... Harry, ugye jól van? – kérdeztem szaggatottan, miközben próbáltam abbahagyni a sírást. Felnéztem Kupor ájult testére, majd mihelyst megláttam, hogy a kezéből kigurult a pálcám azonnal rávetettem magam, és elvettem. Próbáltam felállni, de a félelemtől, és a sokktól reszkető lábbal nagyon nehezen ment, így az egyik oldalamról valaki felsegített. Felnéztem Piton professzorra, aki leplezetlen aggódó tekintettel vizslatott, és próbáltam kihúzni magam a szorításából, de nem engedett el, hanem biztosan tartott.

- Harrynek nincs semmi baja, csupán kimerült – szólalt meg Dumbledore, aki felsegítette Harryt, és egy székbe ültette, majd rám nézett. – Tett veled... valamit? – nézett rám az igazgató komoly arccal.

- Ha egy perccel később érkeznek... akkor azt válaszoltam volna, hogy igen – szóltam, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy ne kezdjek el ismét sírni, de nem tudtam tovább tartani magam. Ismét záporozni kezdtek a könnyeim, és Piton talárjába fúrtam az arcom, megfeledkezve arról, hogy ki is szorít magához. Váratlanul viszont Perselus Piton, ahelyett, hogy eltolt volna magától, ha lehet még jobban magához szorított, és nyugtatóan végig simított a hátamon. McGalagony ijedt hangját hallottam, de csak távoli zajként. Túlságosan átadtam magam a fájdalomnak, nem értettem a házvezetőnőm és az igazgató beszédét.

- Perselus, kérem, vegye magához a legerősebb igazságszérumot, amit a készleteiben talál, azután menjen le a konyhába, és hozza fel ide a Winky nevű házimanót. Minerva, legyen szíves, menjen le Hagrid kunyhójához. A tökágyásban talál egy nagy fekete kutyát. Kísérje fel a szobámba, mondja meg neki, hogy hamarosan megyek... * – kezdte el a parancsokat kiosztani Dumbledore. – ...és értesítse Remus Lupint egy patrónus által. Azonnali hatállyal parancsolja őt ide, Anabellnek úgy gondolom szüksége lesz a keresztapjára – Piton ölelése, mintha megszilárdult volna. Lassan eltolt magától, és lenézett rám. Könnyes szemmel néztem rá fel, és szinte könyörögtem, hogy ne hagyjon egyedül, bár tudtam, hogy mennie kell. A Harry melletti székhez kormányzott engem, és egy finom mozdulattal lenyomott rá. McGalagonnyal egyszerre indultak el kifelé az ajtón.

***

- Anyám mentett meg. Tudta, hogy meg fog halni. Rábeszélte apámat, hogy hozzanak ki. Ez volt az utolsó kívánsága. *

- Ne mondjon többet Barty gazdám, ne mondjon többet! Uram bajt hoz az apja fejére! *

- (...) Az én külsőmet viselte, mikor eltemették. Mindenki azt hitte, én haltam meg. *

- Miután megerősödtem, meg akartam keresni az uramat... Visszaakartam térni hozzá. *

- Hogyan fékezte meg az apja? *

- Az Imperius-átokkal *

- Tudomást szerzett róla bárki is, hogy maga él? *

- Egy boszorkány a minisztériumból. Bertha Jorkins. *

- Mondja el, mi történt a Kviddics Világkupa döntőjén! *

- Winky rábeszélte apámat, hogy engedjen el *

- Maga lopta el Harry pálcáját! Maga küldte fel a sötétjegyet!

- (...) A nagyúr Imperius-átkot szórt apámra. Most az apám volt a fogoly, kiszolgáltatott báb. *

- Használtam a térképet, amit Harry Potter kölcsönadott.

- Harry, te odaadtad neki a térképet?!

- Nem tudtam, Bell... nem tudhattam...

- Miféle térképről beszél? *

- Potter térképéről. A Roxfort térképéről. Potter meglátott rajta engem. Látta, amikor lementem Piton szobájába alapanyagokért a Százfűlé-főzethez. Azt hitte rólam, az apám vagyok, mert a keresztnevünk is egyezik. *

- Neeeeem! Barty gazdám, Barty gazdám, miket beszélsz?! *

- Megölte az apját *

- És ma este... *

- Vacsora előtt felajánlottam, hogy beviszem a Trimágus Kupát a labirintusba. Zsupszkulccsá alakítottam a serleget (...) *

***

Amíg Dumbledore Harryt, addig engem Piton támogatott fel az igazgatói iroda elé. Ott aztán Piton elengedett, és tovább ment a dolgára. Megkellett keresnie Cornelius Caramelt. Önmagamat támogatva követtem az előttem lépcsőn felfelé sétáló Dumbledore-t és Harryt, bennem pedig az üresség érzet tátongott. Mikor kinyílt előttem az igazgatói ajtaja, felnéztem, és szívem kihagyott egy ütemet.

Sirius és Remus halálra sápadva pattantak fel a székből. Sirius azonnal Harry elé sietett, és amíg végig kérdezgette, hogy mi történt a székhez támogatta őt. Remus elém lépett és könnytől áztatott arcomat meglátva magához ölelt. Szorosan viszonoztam az ölelést, és beszívtam keresztapám arcszesz illatát. Némán zokogtam az ölelésében, nem akartam, hogy a többiek ismét (Sirius esetében először) sírni lássanak.

Remus maga mellé ültetve, némán hallgattuk végig, ahogy Dumbledore elmeséli Siriusnak és a keresztapámnak a történteket. Mind a ketten feszült figyelemmel hallgatták végig, és nem akartak a fülüknek hinni. Harry és én is megsebesültünk. Bertha Jorkins meghalt. Cedric Diggory meghalt. Barty Kupor meghalt, amíg a fia életben van, és mind a kettőnk életére tört. Voldemort visszatért. Kész káosz az egész.

Dumbledore rákényszerítette Harryre, hogy mondjon el mindent, ami a labirintusba történt. Elszorult torokkal hallgattam végig az öcsém szavait, és azt kívántam bár megerőszakolt volna Barty Kupor, cserébe, hogy Harry ne élje ezt át. Bármit megtettem volna, hogy enyhítsek Harry fájdalmán.

Remus finoman megérintette a vállam, mire ránéztem. Szomorúan tekintett rám, majd a pálcáját előhúzva a combom széléhez érintette a hegyét. Csak ekkor vettem észre, hogy a szakadás tovább foszlott, és már teljesen a térdemig látszott. Remus egy gyors varázslattal rendbe hozta, és olyan volt, mintha meg sem történt volna. Külsőleg. Bárcsak belül is ezt éreztem volna. Dumbledore, Sirius és Harry néma csendben nézték végig a jelenetet, és nem szóltak semmit. Sirius áthajolva a székén megsimogatta az arcom, én pedig beledőltem az érintésébe. Tudtam, hogy ők sosem bántanának. Valamilyen oknál fogva az ő érintésüket elviseltem.

- Ez micsoda? – kérdezte Remus elsötétült tekintettel, miközben a nyakamra meredt. Azonnal odakaptam, és amikor megéreztem a harapás nyomát felfordult a gyomrom. Dumbledore, mintha csak a fejemben olvasott volna, azonnal egy lavórt varázsolt az ölembe, én pedig abban a másodpercben öklendezni kezdtem. Nem hánytam semmit. Utoljára csupán ebédeltem, és akkor sem volt túl nagy étvágyam, mert Harry miatt voltam izgatott.

Az öcsém tovább folytatta a történetet, és amikor ahhoz a részhez ért, amikor Féregfark megvágta a karját Sirius felmordult, én pedig Remussal együtt megszorítottuk a székünk karfáját.

Ezután elmesélte Harry az ő és Voldemort párbajának részleteit.

- Összekapcsolódtak a pálcák? De hát miért? * – kérdezte értetlenül Sirius.

- Priori Incantatem * – felelte Dumbledore.

- A varázsvisszajátszás jelensége? * – néztem fel a professzorra.

- Pontosan * – mondta elégedetten Dumbledore. – Harry pálcája és Voldemorté testvérek. A magjukat alkotó tollak egyazon főnix farkából származnak. Ennek a főnixnek a farkából * – tette hozzá Dumbledore, végig simítva a vele szemben ülő madáron.

***

- Láttad anyát és apát? – kérdeztem reszkető hangon Harryre nézve, aki maga elé meredve, monoton hangon beszélt.

- Apa megmondta hogyan meneküljek el, anya pedig bíztatott. Ott voltak, láttam őket. Bárcsak te is láthattad volna őket...

Sirius és Remus az arcukat a tenyerükbe temették, amíg én aznap este már sokadszorra ismét sírásba törtem ki.

______________________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Tűz Serlege c. könyv idézete. Minden érdem J. K. Rowlingé.

Elnézést, hogy egy nappal később töltöttem fel a részt, sok dolgom volt. Viszont remélem tetszett mindenkinek!