- Istenem Sirius, meddig kell még mennünk? – lihegtem, miközben Harry és Ron után baktattam, Hermione társaságában. Előző napokban az elméleti részére tanultam a hoppanálási vizsgámra, hogy a következő órán már sokkal jobban teljesíthessek, viszont az emiatti aggodalom másodpercek alatt eltűnt a fejemből, és helyét a kimerültség vette át, ahogy a hegyoldalon sétáltam.

Már majdnem a hegy tetején jártuk. Sirius hirtelen eltűnt a szemünk elől majd, amikor utolértük őt épp egy szűk nyíláson bújt be a sziklafalon. Sóhajtva egyet követtük őt, és egyenként bemásztunk utána. Mihelyst beértünk, megpillantottuk a barlang végén Csikócsőrt, aki érdeklődve figyelt minket. Látszólag jó állapotban volt, sokkal jobban, mint amiben Sirius. Mindannyian meghajoltunk előtte egyenként, mire a hipogriff ráérősen végigmért minket, majd ő is fejet hajtott. Sirius eközben visszaalakult emberré, és sokkal látványosabbá vált a fogyása, mint kutyaként. Emellett a haja megnőtt, és megint csimbókos volt, mint az első találkozásunkor.

- Csirkét! * - szólt rekedten, és a karját kinyújtotta Harry táskájáért. Az öcsém gyorsan lekapta magáról a hátizsákját, és kihalászva belőle az ételt, átnyújtotta Siriusnak, aki boldogan fogadta a sültet. – Köszönöm. *

- Miért jöttél vissza, Sirius? * – kérdezte Harry.

- Hívott a keresztapai kötelesség * – felelte, miközben a csirkén csámcsogott. – Ne aggódjatok értem, remekül játszom a szelíd kóbor kutya szerepét – mondta vigyorogva, de amikor se én, se Harry nem viszonoztuk a mosolyt, hanem helyette aggódva néztünk rá vissza, ő is elkomolyodott. – A közeledben akarok lenni. Az utolsó leveled... Mondjuk úgy, hogy az ügy egyre jobban bűzlik. Rendszeresen felhozom a barlangba a kidobott újságokat, és a sajtóból úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, aki gyanút fogott * – Sirius szavait hallva azonnal rájöttem, hogy Harry már megint sejt valamit, amit nem osztott meg velem, de nem volt időm ezt firtatni. Sirius elővette az újságokat, és átnyújtotta Ron kezébe, aki kihajtogatva olvasni kezdte.

- Mi lesz, ha meglátnak, Sirius? – kérdeztem fáradtan sóhajtva egyet.

- Rajtatok és Dumbledore-on kívül senki nem tudja, hogy animágus vagyok * – vonta meg a vállát. Eközben Ron átadta nekünk a két újságot, miután átolvasta.

- Bartemius Kupor titokzatos betegsége... a minisztériumi boszorkány még mindig nem került elő... a mágiaügyi miniszter személyesen intézkedik – olvastam fel hangosan a szalagcímeket.

- Ez a cikk azt sugallja, hogy komoly baja van * – mondta elgondolkodva Harry. – De hát nem lehet annyira beteg, ha fel tudott jönni a Roxfortba... * 

- A bátyám Kupor meghatalmazott helyettese * – kezdte tájékoztatni Ron Siriust. – És ő azt állítja, hogy Kupor csak túlhajszolta magát, és kimerült. *

- Elég rossz bőrben volt, amikor utoljára láttuk – néztem Harryre, aki egyetértően bólogatott.

- Magára vethet * – szólt hűvösen Hermione, miközben Csikócsőrt simogatta. – Kidobta Winkyt, hát viselje a következményeit. Bánhatja, hogy ilyen kegyetlen volt, most aztán ott áll segítség nélkül. *

***

- (...) Kupor nem ilyen. Ha életében egyetlen munkanapot is kihagyott betegség miatt, megeszem Csikócsőrt. *

- Ilyen jól ismered Kuport? *

- Nagyon is jól ismerem Kuport. Ő adott utasítást rá, hogy zárjanak az Azkabanba. *

- Sok híve volt Kupornak és a nézeteinek...

- Kupor majdnem miniszter lett?

- (...) Úgy tűnt, csak idő kérdése, és Kupor meg is kapja a kinevezést. De történt egy elég kellemetlen dolog... Kupor fiát letartóztatták, méghozzá elég rossz társaságban: olyan halálfalókkal együtt, akiknek korábban sikerült kimagyarázniuk magukat az Azkabanból. Ezúttal az volt a vád, hogy meg akarták keresni és újra hatalomra akarták segíteni Voldemortot. *

- Halálfaló volt Kupor fia?

- A dementorok kezére adta a saját fiát? *

***

Örültem, hogy Harry jó pár színes zoknival meglepte Dobbyt, hisz sokat köszönhetett a manónak. Megmentette Harry életét a varangydudvával, amit pár nappal ezelőtt talált... vagy esetleg kieszelt. Winky, viszont ahogy hallottam alkoholista lett, mivel visszavágyódik Mr. Kuporhoz... kíváncsi vagyok meddig tolerálja a többi házimanó a viselkedését. Harry ahogy mesélte elég rossz szemmel néznek rá.

Másnap éppen elbúcsúztam Blaise-től a nagyterem előtt, és indultam a klubhelyiségem felé, amikor a Griffendél-torony előtti folyosón összetalálkoztam a leizzadt Harryvel, és a szokatlanul dühös Hagriddal.

- Hé, mi történt? – meredtem Harryre, majd Hagridra.

- Elkell kísérnem Harryt a klubhelyiségetekig, ott majd elmondja, hogy mi történt – brummogta a félóriás, mire magasra szökött a szemöldököm.

- Nem kell Hagrid elkísérni, már itt van Bell – motyogta Harry, mire Hagrid megvakarta a kócos frizuráját, majd bólintva megfordult, és elindult visszafelé.

- Mégis mi érte őt? Mi van veletek? – értetlenkedtem, mire Harry megragadva a kezemet behúzott egy közeli beugróba, mert látszólag már ő sem bírta tovább a titkolózást.

- Krum félrehívott Bumfolttól, mert beszélni akart velem Hermionéról. Azzal kezdődött az egész, hogy megkellett őt nyugtatnom, hogy Vitrol mindent csak kitalált, nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk...

- Aha, eddig világos – ráncoltam a homlokam.

- ...aztán hirtelen megjelent Mr. Kupor, aki a Tiltott Rengetegből jött elő. Ápolatlan külseje volt, de nem ez volt a legnagyobb gond. Szinte megőrült az az ember, magában motyogott, azt hallucinálta, hogy Percy ott van mellette. Beszélt a fiáról is, Bertha Jorkinsról, tudod az eltűnt minisztériumi munkásról, meg aztán olyanokat... olyanokat beszélt...

- Mit, Harry?

- ...hogy Voldemort megerősödött. Hogy egyre jobban erősödik – mondta maga elé bámulva, mire a szám elé tettem a kezem.

- Ez biztos, Harry? Nem hallottad félre? – kérdeztem elcsukló hangon.

- Igen, biztos – mondta rám meredve.

- Mit csináltál vele? – kérdeztem.

- Dumbledore-ral akart beszélni, ezért rábíztam Krumra, hogy őrizze őt. Piton feltartott Dumbledore irodája előtt, nem akarta megmondani a jelszót, de szerencsére Dumbledore lejött, és odavezettem a helyszínre. Kupor elkábította Krumot, és nyoma veszett...

- Viktor jól van? – kerekedett el a szemem.

- Igen, jól van. Hagrid szólt aztán Karkarovnak, aki emiatt az incidens miatt ismét csalással vádolta Dumbledore-t, és... a lába elé köpött.

- MICSODA?! – kiáltottam el magam. – Hogy képzeli?!

- Nos, igen. Ezért is volt Hagrid olyan felháborodott. Torkon ragadta őt emiatt, és neki nyomta egy fatörzsének. Dumbledore nem örült a dolognak...

- Nem számít. Megérdemelte – mondtam keményen.

- Szerintem is. Most Mordon keresi Kuport a Tiltott Rengetegben, bizonyára Dumbledore-ral.

- Szóltatok Mordonnak is? – kérdeztem neki dőlve a hátam mögötti falnak.

- Nem, szinte csak megjelent.

- Mindig tudja hol kell lennie – ráztam meg a fejem egy mosollyal az arcomon, bár még mindig a hideg futkosott hátamon a történtek miatt. Mégis mi ütött Barty Kuporba?

- A legérdekesebb az volt, hogy Dumbledore, mintha a fejembe olvasott volna – mondta értetlenül Harry. – Arra gondoltam, hogy azonnal megírom Si... Szipáknak a történteket, és akkor Dumbledore egyből megszólalt, hogy minden küldésre váró levelem rá ér holnap reggelig...

- Legilimenciát használt volna? – kérdeztem értetlenül.

- Az mi? – nézett rám Harry kíváncsian.

- Elmében való olvasás – válaszoltam.

***

- Beléd mégis mi ütött? – csattantam fel, kirántva a kezemet Blaise ujjai közül, és gyors léptekkel elindultam a Fekete tó mellett. – Az egy dolog, hogy a kapcsolatunk elején féltékeny voltál, de már nem egyszer tisztáztuk, hogy az ikrek és köztem nincs semmi! Komolyan kinéznéd belőlem, hogy hármasban nyomjuk? – horkantottam fel. Blaise dühtől vöröslő arccal sietett utánam.

- Az egy dolog, hogy barátok vagytok, de látom, hogy néznek rád! – kiabálta.

- Te megvesztél! Bevettél valamit, hogy ilyeneket hallucinálsz? – kiabáltam vissza. – Úgy tekintenek rám, mint a testvérükre!

- Persze, ezt csak te hiszed! Nem látsz a saját szemedtől! – ért utol, és ahogy maga felé fordított a bájitaltan könyvemet sikeresen kiejtettem a kezemből, ami aztán a domb oldalán bukfenceket vetve belegurult a tóba.

- A könyvem! – kaptam levegő után. – Normális vagy, Blaise? Nézd meg mit tettél! – mutattam a tó irányába, ahol már rég nem látszott a bájitalkönyv, csupán buborékok utaltak arra, hogy valami elsüllyedt a vízben.

- Idehívom egy sima invito-val, és előkerül, ezt már tudhatnád! – mondta pöffeszkedően előhúzva a pálcáját.

- Persze, de egy reparo nem fog segíteni az állapotán! Ezt is elbasztad, Blaise! Elegem van a féltékenységedből és a dühkitöréseidből! Keress magad mellé egy olyat, akiknek nincsennek fiú legjobb barátai, hogy ne kapdosson állandóan a féltékenység... sőt! Jobbat mondok! Ne keress mást, hanem hozd rendbe a saját fejedet! – kiabáltam az irányába, és dühösen fújtatva megfordultam, és nagy léptekkel a Roxfort felé indultam.

***

Másnap gyomorgörccsel, és elszorult torokkal indultam el a bájitalterem felé, miközben a megfelelő beszédemen gondolkodtam. Mégis, hogy mondjam el Pitonnak, hogy elveszítettem a tankönyvemet? Mit fog szólni?

Belépve a terembe nyeltem egy nagyot. Szándékosan hamarább mentem, hogy a többiek ne legyenek a balhé fültanúi, és ezáltal magam helyzetén is könnyítettem.

- Jó... jó reggelt, Tanár úr! – köszöntem illedelmesen, bár a hangom kissé reszketett. Piton felnézett rám, majd biccentett egyet, és tovább folytatta a dolgozatjavítást. – Elnézést, hogy zavarom, de...

- Mr. Zambini már beszámolt a történtekről – szólt közbe hűvösen.

- I... igen? – kérdeztem hebegve.

- Igen. Húsz pont a Griffendéltől. A hátsó szekrényben talál használt példányokat. Mihelyst beszerez egy újat, kérem vissza a tankönyvet – mondta fel sem nézve, és minden szava egy döféssel ért fel, amilyen hűvösen beszélt velem.

- Köszönöm – feleltem illedelmesen, majd a szekrényhez lépve, kivettem a legfelsőt. Mikor bezártam a szekrényt, csak akkor vettem észre, hogy a legrosszabb állapotban lévő könyvet vettem ki, de már nem akartam Pitont azzal felhúzni, hogy még válogatok is, így csendben helyet foglaltam a hátsósorban, miközben már lassan a többiek is szállingózni kezdtek befelé a terembe.

Fellapozva a könyvet a szemöldökömet ráncolva olvastam el az első oldalra írt mondatot.

Ez a könyv a Félvér Herceg tulajdona! **

***

A bájitalkönyvem felett görnyedve egy nagyot ugrottam a székemen, amikor Fred az oldalamba bökött, és levágódott a velem szemközti fotelbe, majd George követve a példáját a mellette lévőbe.

- Mi újság, fiúk? – tettem félre a könyvet, miközben még mindig a varázslatok jártak a fejemben, amiről a könyvben olvastam. Nem tudom ki ez a Félvér Herceg, de egy zseni.

- Majdnem behúztunk ma az öcsénknek egyet – vonta meg a vállát George. A szemöldököm azonnal a magasba szaladt.

- Miért is? – kérdeztem.

- Mert mindenbe beleüti az orrát! – morogta Fred. – Bumfoltnak akartunk levelet küldeni, amikor azok hárman szintén megjelentek a bagolyházban, és Ron azonnal kérdezgetni kezdett...

- Megmondtátok neki az igazat? – kérdeztem egy apró mosollyal a számszélén.

- Nem, természetesen – vágta rá George, mire felsóhajtottam.

- Na, és van valami fejlemény Bumfolttal kapcsolatban? – kérdeztem rá, mire a fiúk búskomoran megrázták a fejüket.

- Múltkor már majdnem elkaptuk a folyosón, de mindig letud minket rázni, az az aljas...

- Mihelyst elkapjátok szóljatok. Boldogan megdobálnám a hamis galleonjaival – morogtam.

- Mi is Bell, mi is! – szólt Fred.

- Mellesleg, mi van a pasiddal? – dőlt hátra George a fotelben, mire azonnal elfutott a méreg.

- Mi lenne? – kérdeztem flegmán.

- Úgy méregetett ma minket a nagyteremben, mintha azon tanakodna milyen átkot szórjon ránk – mondta jókedvűen Fred, mire George nevetve bólogatott.

- Féltékeny.

- Kire? – kérdezték egyszerre.

- Hát rátok, hülyék! – csattantam fel, mire az ikrek összenéztek és hangos nevetésben törtek ki.

- Ránk? – röhögött George a szemét törölgetve. – RÁNK?!

- Igen, rátok – sóhajtottam, bár a mosolyomat már én sem tudtam elrejteni. A fiúk eközben már konkrétan a lábukat csapkodták a nevetéstől.

- De te olyan vagy nekünk, mintha a húgunk lennél! – rázta a fejét George még mindig nevetve, mire Fred egyetértően bólogatott. – Hol jönnénk mi már össze egy vörössel? Van elég a családban! – ezt hallva sértetten összehúztam a szemem.

- Igen, tudom, hogy olyan, mintha a testvéretek lennék, de mint kiderült nem csak barátokban, de pasikban is vonzom a hülyéket – morogtam, mire ismét nevetésben törtek ki.

- Ne aggódj, Bell... ha esetleg úgy adódik beszélünk vele – próbált megnyugtatni Fred, mire hálásan felkeltem és átöleltem mind a kettőjüket.

***

Harry, Ron, Hermione egymás szavába vágva érkeztek meg a klubhelyiségbe, és amikor meglátták, hogy a szoba dugig van diákokkal, egyből elnémult mind a három. A Félvér Herceg könyvét bezárva, homlok ráncolva keltem fel a helyemről, és érdeklődve léptem eléjük. Jó olvasmány volt, főleg a fárasztó hoppanálási kurzus után, viszont egyből megéreztem, hogy Harry társasága ismét fontos dologról szerezhetett tudomást.

- Ti honnan jöttök? – kérdeztem kíváncsian. Harry, Ron és Hermione összenéztek, majd Harry végig simított a kócos haján.

- Nem hiszed el mit láttam Dumbledore merengőjében! – hármat kellett pislognom, mire felfogtam, hogy mit is mond Harry. Nem kérdeztem rá, hogy egyáltalán mit keresett az igazgató irodájában, hanem egyből a tárgyra tértem.

- Miért, mit láttál? – kérdeztem őt, miközben mind a hármukat félre vezettem a szoba közepéből, és úgy éreztem, hogy ez egy tökéletes alkalom kipróbálni a Félvér Herceg egyik bűbáját. – Disaudio! – szóltam, és egy kört írtam le a pálcámmal négyünk körül.

- Ez micsoda? – kérdezte Hermione megcsillanó szemekkel, és a két fiú is érdeklődve vonták fel a szemöldöküket.

- Most tanultam. Egy bűbáj, ami kizárja a hallgatózó füleket – húztam ki magam büszkén. – Semmi nem hallanak az irányunkból, csupán cseng a fülük. Na, mond Harry! – tértem vissza az eredeti tárgyhoz. Harry megköszörülte a torkát, mielőtt beszélni kezdett volna.

- Igaza volt Siriusnak, tényleg halálfaló volt Kupor fia – mondta, mire megvontam a vállam.

- Ez volt az a hihetetlen dolog, amit láttál? Siriusnak nem szokása hazudni, még szép, hogy...

- A saját fiát küldte börtönbe! – mondta Ron hitetlenkedve. – Azért ez mégis kiakasztó...

- Nos, igen az – húztam el a szám.

- Ez nem minden, Bell – rázta meg a fejét Harry sötét tekintettel. – Piton is halálfaló volt.

Hirtelen olyan volt, mintha én is csak egy kívül álló személy lennék, a fülem elkezdett csengeni, és csak Harry tátogó száját láttam. Piton... halálfaló? Lehetetlen.

- Zöldségeket beszélsz, Harry – hebegtem.

- Nem! Láttam a saját szememmel, és hallottam a fülemmel Dumbledore emlékeit!

- Akkor miért nem került az Azkabanba? – kérdeztem makacsul összefonva a karomat a mellkasom előtt.

- Azért, mert Dumbledore kiállt mellette. Azt állította, hogy neki kémkedett Piton!

- Na, akkor ezzel meg is magyaráztad a dolgot. Piton nem halálfaló, hanem kém. Lenyűgöző milyen bátor! – mondtam megfordulva, miközben már indultam volna vissza a helyemre.

- Ugye ezt nem hiszed el, Bell? Piton biztos, hogy egy...

- Nem érdekel, Harry! – csattantam fel visszafordulva. – Te betegesen Piton professzor ellen vagy, és nem vagyok hajlandó elviselni az efféle rágalmaidat! – emeltem fel a hangom, mire Harry elvörösödött dühében, Ron pedig elképedt. Hermione egyetértően bólintott.

- Dumbledore nem állt volna ki mellette, csak úgy, Harry – erősítette meg Hermione az állításomat. Harry sértődötten nézett rám és Hermionéra, majd se szó, se beszéd elindult a fiúk hálókörzete felé, Ron pedig egy sóhaj kíséretében követte őt.

- Finite – mondtam a szememet forgatva, majd a pálcámat eltéve visszasétáltam a fotelemhez, és leülve újra fellapoztam a Félvér Herceg bájitalkönyvét.

______________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Tűz Serlege c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.

**-al jelölt terület a Harry Potter és a Félvér Herceg c. könyv idézete. Minden érdem J. K. Rowlingé.

Ez is inkább egy átvezető rész lenne, de remélem ettől függetlenül mindenkinek tetszett! :)