- Szóval egy altatóvarázs hatása alá fognak helyezni? - vontam fel a szemöldököm, miközben a mellkasom előtt összefontam a karom. Az igazgatóiban rajtam és Dumbledore-on kívül ott tartózkodott még McGalagony- és Piton professzor, Hermione, Cho, Gabrielle Delacour (Fleur húga), Karkarov és Madam Maxime.

- Igen, Anabell - bólintott Dumbledore a félhold alakú szemüvege mögül egy mosollyal az arcán. - A feladat az lesz, hogy a versenyzőknek ki kell titeket szabadítaniuk és a felszínre hozniuk...

- Hogy fogunk lélegezni? - kérdezte Hermione kissé idegeskedve.

- Az is a varázslat része, átmenetileg hibernálva lesztek, így a levegő vétel miatt nem kell aggódnotok... olyan lesz, mintha csak aludnátok - mondta, és a mellette álló McGalagony rosszallóan az igazgatóra nézett. - Piton professzor fogja végre hajtani rajtatok a varázslatot, aztán pedig leszállítunk titeket a tópartra, ahol átadunk titeket a sellőknek. Beleegyeztek? - kérdezte Dumbledore, bár nem úgy tűnt, mint aki elfogadna nemleges választ.

- Mi lesz, ha nem tudná valamelyikőjük teljesíteni a feladatot? - kérdezte Cho.

- Akkor természeseten felhozatunk titeket a sellőkkel. Gond egy száll sem - mosolygott Dumbledore. Mindenki hadakozva önmagával, de rábólintott, majd Dumbledore boldogan tapsolt egyet. - Akkor menjetek Piton professzor után az irodájába, és ott végrehajtja a varázslatot. McGalagony-, Karkarov és Madame Maxime is veletek tart, ők fogják a szállításotokat felügyelni.

Hermione és Gabrielle felkászálódott a székből, amíg én és Cho összenéztünk. Elindultunk lassan Piton után, aki már az ajtónál várt minket, majd próbálva lépést tartani vele, lementünk az irodájába. A szobája előtt azonban megtorpant, majd szigorúan végig nézett rajtunk.

- Granger, jöjjön utánam - mondta unott hangján, mire Hermione összerezzenve a nevét hallva, bement utána. Tíz perc után kinyílt az ajtó és egy hordágyon kirepült Hermione teste. McGalagony szája egy vonallá préselődött össze, ahogy nézte, hogy Karkarov a pálcájával irányítani kezdi a hordágyon fekvő Hermionét.

Ezután Cho következett, aki ugyanúgy, kábé tíz percet vehetett igénybe, majd kilebegett egy hordágyon. Bőre sápadt volt és teste mozdulatlan. McGalagony átvette a varázslatot Pitontól, aki kinyitva az ajtót intett egyet Gabrielle felé, hogy menjen be. Mielőtt a házvezetőnőm elindult volna Cho-val, felém fordult.

- Magáért visszajövök még, Miss Potter - mondta McGalagony, mire biccentettem egyet válaszul, és néztem ahogy eltűnik a folyosó végén a hordágyon fekvő Choval.

Gabrielle rövidebb időn belül hibernációba kerülhetett, mivel már öt perc után kilebegett a hordágyon. Az is lehet, hogy csak a stressz miatt tűnt rövidebb időnek, de amikor újra kinyílt az ajtó, szinte földbe gyökerezett a lábam. Madam Maxime a pálcáját előhúzva átvette a varázslatot Pitontól, majd hosszú lábaival elindult a kislánnyal a tó felé. Piton az ajtóba megjelenve rám nézett, és hűvös tekintete láttán nyeltem egyet. Ahogy félreállt, felhúzott vállal elsétáltam mellette, és idegesen megigazítottam magamon a fekete garbóm és a barna kötött bordás szoknyámat, majd összefont karral próbáltam a tanár tekintetét kerülni.

- Le... levegyem a talárom, vagy nem szükséges? - cincogtam.

- Nem kell. Feküdjön a hordágyra - mondta hűvösen, majd elvörösödve az ideiglenes ágyon lévő hordágyhoz sétáltam, és felkászálódtam rá. A torkomat kaparva végig feküdtem rajta, majd néztem ahogy Piton közelebb sétál hozzám, és felém hajol.

- Még... még mielőtt megcsinálná a varázslatot szeretnék elnézést kér...

- Nem kell magyarázkodnia. Tudom miért csinálta - mondta közömbösen a pálcáját felém irányítva.

- Tudja? - vontam fel a szemöldököm. - Hogy érti, hogy... tudja?

- Láttam utána kijönni a könyvtárból Mr. Zambinivel... gondolom megkapta, amit akart - mondta rezzenéstelen arccal rám sem nézve, mire elfeledkezve magamról tátott szájjal felültem.

- Hogy képzeli? Hogy... hogy merészeli? Én nem azért... nem azért akartam magát...!

- Feküdjön vissza, Miss Potter - mondta hűvösen. Dühösen fújtatva visszafeküdtem a hordágyra, majd elfordítva a fejem hagytam, hogy Piton elkezdje a varázslatot.

- Tudom, hogy mit gondol rólam, professzor, de tudnia kell, hogy én... nem vagyok olyan. Ezért is akartam elnézést kérni magától - mondtam halkan. Piton nem válaszolt semmit, lehet azért, mert már javában csinálta a varázslatot, vagy mert nem tudott erre mit mondani. Először a lábaimhoz érintette a pálcáját, és magába kezdett motyogni valamiféle varázsigét, majd éreztem, hogy kellemes melegség fut végig a lábamon. Ezután már mozdítani sem tudtam, mintha kővé dermedt volna. A lábaim után a felsőtestemhez érintette a pálcáját, és előről kezdte a varázsigét, mielőtt pedig a fejemhez ért volna, éreztem ahogy az ujjaival az államat finoman megragadva maga felé fordítja. A pálcáját ezután pedig a homlokamhoz érintette. Kénytelen voltam a szemébe nézni, és ahogy semmit sem tudtam a tekintetéből kiolvasni még utoljára megszólaltam. - Tényleg sajnálom - mondtam, majd ezután elsötétült minden.

***

A következő pillanat, amikor kinyitottam a szemem, nem tudtam hirtelen hol vagyok. Annyit érzékeltem, hogy hideg vízből húznak éppen kifelé, és az orromba levegő áramlik. Köhögtem egy nagyot, miközben éreztem, hogy egy kéz elenged engem. Úszásba kezdtem, majd ránéztem a mellettem lihegő, kimerült Harryre.

- Ezek szerint megcsináltad! Gratulálok! – mosolyogtam rá, majd arcom ezután egyből zavarodottra váltott. – Gabrielle-t minek hoztad? – kérdeztem, majd egyből elkapott egy megérzés.

- Fleur nem jött le érte * - zihálta Harry úszás közben. – Nem hagyhattam ott. *

- Ugye nem hősködtél megint? – kérdeztem unottan. – Te komolyan vetted Dumbledore szavait? Szerinted hagyott volna minket Dumbledore meghalni?

- De hát a dal... *

- Csak fenyegetőztek, hogy teljesítsd minél gyorsabban a feladatod! – Harry szégyenkezve elfordította a fejét, miközben a kislányt tartotta maga mellett, aki látszólag nem volt jó az úszásban. Kikerülve Harryt, mellé siettem, és segítettem az öcsémnek a lány tartásában. Minket a sellők követtek, akik a dalukat énekelték.

Amikor kiértünk a partra, megláttuk Madam Pomfrey-t, ahogy Hermione, Cho, Krum, Cedric és Fleur körül tesz-vesz. Mellettünk egyből megjelent Dumbledore és Ludo Bumfolt, de ők jobban Harryvel foglalkoztak, mint velem, így én tovább haladtam. Mellettem Fleur futott el, hogy a karjai közé zárja Gabrielle-t, én pedig a csábító, meleg pokróc irányába indultam, ami Madam Pomfrey-nál volt. Mihelyst odaértem, a javasasszony azonnal levette rólam a vizes talárom, és rám terített egy szürke pokrócot, ami bizonyára belehetett vonva egy melegítő varázslattal, mert azonnal jobban lettem. Emellett egy gyors szárítóbűbájt is alkalmazott rajtam Madam Pomfrey.

- Anabell! – hallottam meg a felém közeledő Blaise hangját, mire azonnal megfordultam. Mihelyst odaért hozzám, végig mért. – Nem esett bajod? – kérdezte.

- Nem, jól vagyok – mosolyogtam rá, de Blaise nem tűnt valami vidámnak. – Mi a baj? – kérdeztem, miközben odébb sétáltunk a többiektől.

- Ha az öcséd nem hősködött volna, már rég kint lennél! – fújtatott. A szemöldököm a magasba szaladt a hanglejtését hallva.

- Egy tizennégy éves fiú, aki jó pár szörnyűségen átment. Komolyan vette a feladatot, és azt hitte, hogy ha bárkit is lent hagy az a személy meghal.

- Komolyan azt hitte, hogy Dumbledore hagyta volna, hogy meghaljon bárki is? – ráncolta a homlokát még mindig kissé dühösen.

- Ez nem jutott eszébe. Blaise, ne aggódj már! Itt vagyok – feleltem összehúzva magamon a pokrócot, ami nem kerülte el a figyelmét.

- Fázol? – kérdezte.

- Most jöttem ki a fekete tó aljáról, szerinted? – néztem rá unottan. Amióta többet együtt töltjük az időt Blaise-zel, azóta kissé átvettem a stílusából. Blaise jókedvűen elmosolyodott az iróniát hallva, majd közelebb húzott magához, és megcsókolt. Túlságosan fáztam, hogy a kezemet kibújtassam a pokrócból, így csak Blaise ölelésébe dőltem, és viszonoztam a csókot.

- Este vacsora után kereshetnénk egy csendes helyet – suttogta a fülembe, mire kirázott a hideg.

- Oké – válaszoltam, miközben Blaise a nyakamba csókolt.

- Menj, nézettesd meg magad Madam Pomfrey-val nincs-e valami komolyabb bajod – váltott át szigorúra, mire a szememet forgattam. – Este találkozunk – mondta még egy utolsó puszit nyomva a számra, majd visszaindult a barátaihoz. Draco Malfoy az irányunkba nézett, és felém egy bosszús nézést küldött, mire egy lesajnáló tekintetett kapott tőlem válaszul.

Ahogy visszaindultam a bajnokokhoz és a többiekhez észrevettem, hogy már Ron is ott volt Harry mellett, és mind a ketten összesúgtak valamin, amíg Hermione összehúzott szemmel nézte őket.

- Mi az? – kérdeztem, mihelyst odaértem.

- Nem tudtam, hogy ilyen komoly köztetek a dolog Zambinivel – nézett rám Harry rosszallóan.

- Nem mondanám, hogy komoly, de amúgy sincs hozzá semmi közöd – mondtam mindenféle érzelem nélkül, majd leültem Hermione mellé. Harry eközben paprikavörös fejjel nézett rám, Ronnal együtt, mire csak a szememet tudtam forgatni.

- Fred és George mit szól hozzá? – kérdezte Ron elfojtva a dühös hangját.

- Hasonlóan reagáltak, mint ti, annyit kivéve, hogy ők meg is akarták őt verni – feleltem, mire Ron és Harry dühe, mintha csillapodott volna. – Ne aggódjatok, vigyázok magamra. Meg, ha nem is. Fred és George több, mint valószínű a kicsapást is vállalnák csak azért, hogy megverhessenek egy Mardekárost – vontam meg a vállam, mire mind a két fiú felnevetett.

- Ajánlom is, hogy ne bántson – szólt Harry.

- A nővéred tud magára vigyázni, Harry – kelt a védelmemre a mellettem ülő Hermione. - Mellesleg megemlítetted már Remusnak? – a válaszadást elkerülve, gyorsan felpattantam Hermione mellől.

- Harry biztosan jól vagy? Sápadtnak tűnsz... mindjárt pontozás lesz. Madam Pomfrey! – ragadtam meg a javasasszony vállát, mire értetlenül fordult felém a nő. – Az öcsém, mintha a szokásostól is sápadtabb lenne, megvizsgálná a kedvemért?

- Szóval nem – hallottam magam mögött Hermione szórakozott hangját.

- Nézzétek, ott jön Fred és George! – mondtam, nem törődve Hermione felszólalásával.

***

Kedves Bell!

Tapmanccsal nem lehet bírni, szóval számítsatok rá, hogy megjelenik Roxmortsban, vigyetek majd neki ételt. Harrynek, hogy ment a második próba? Te veled mi újság?

Remus

Rövid üzenet volt, de a lényeget közlő. A legviccesebb az volt, hogy Sirius levelével egyszerre kaptuk meg, amiben Sirius azt írta, hogy annyi ételt vigyünk a Dervish és Durran melletti kivezető útra, amennyit csak elbírunk, így nem volt nehéz összeraknunk, hogy már visszatért Sirius.

- Ez nem lehet igaz... * - morogta Harry. – Ha elkapják...*

- A múltkor sem kapták el. *

- Ajánlom is, hogy ne kapják el! – fújtattam, miközben az ujjaim között Remus levelét forgattam és azon gondolkoztam, hogy megírjam-e neki, hogy együtt kezdtem járni Blaise Zambinivel.

***

- Nem hiszed el mi történt bájitaltanon! – mondta Harry félig dühösen, félig izgatottan. Hermione és Ron a nyomában loholt, és úgy tűntek, hogy nem csak átélték a történteket, de Harrytől még legalább kétszer végig is hallgatták.

- Van öt percem, aztán folyosó felügyeletet végzek, szóval siess – sóhajtottam, miközben megigazítottam magamon a prefektus jelvényem. Fred és George eközben elhaladt mellettem, és valamelyikük oldalba bökött, ami miatt elkáromkodtam magam, ők pedig röhögve távoztak a klubhelyiségből.

- Úgy kezdődött az egész, hogy Piton viccet csinált belőlem, mert a Szombati Boszorkányokat olvastuk a pad alatt... - felhorkantottam a pletykamagazin nevét hallva. - ...és Rita Vitrol cikkét néztünk át. Piton elkobozta az újságot és hangosan felolvasta az osztálynak...

- Ne csodálkozz, nem vagy normális, hogy pont Piton óráján akarsz magadról olvasni... ráadásul Rita Vitrol szennyes írását – forgattam a szemem. – A lényeg?

- ...mindegy, szóval szétültetett minket, és engem előre küldött. Provokálni próbált, és megvádolt azzal, hogy én törtem be a szobájába!

- Micsoda? – rökönyödtem meg, ahogy visszaemlékeztem arra, hogy Barty Kuport látta a térképen Harry betörni a szobájába.

- Nem én voltam! – csattant fel Harry, mintha engem egyáltalán győzködni kéne. – Megzsarolt azzal, hogy Veritaserumot fog rajtam alkalmazni, amikoris Karkarov tört be az osztályba azzal az indokkal, hogy Piton állandóan kerüli őt, aztán valamit megmutatott neki a bal alkarján, mire Piton megrémült. Nem furcsa ez?

- De furcsa...

- Azt mondta Karkarov, hogy még ''sosem látszott ilyen tisztán''. Piton meg rámordult, hogy takarja el...

- Nem tudom, hogy mégis mi a fene volt ez, Harry, de előbb utóbb úgyis kiderül. A Roxfortban manapság kevés dolog marad titokban. Na, most, ha megbocsájtotok, folyosó szolgálatom van – hessegettem félre az Aranytriót, majd kimentem a Kövér Dáma portréján, ahol már Blaise várt rám, mivel elszeretett volna egy rövid ideig kísérni a folyosókon.

***

A nagyterembe sietve felkaptuk annyi ételt, amennyit csak tudtunk. Próbáltunk nem nagy feltűnést kelteni, de amikor hirtelen Blaise a hátam mögött termett felsikkantottam.

- A szívbajt hozod rám, Blaise! – mondtam kissé dühösen, mire ő jó kedvűen elmosolyodott.

- Van kedved velem... ti mégis mit műveltek? – vonta fel a szemöldökét, ahogy meglátta, hogy Harry éppen egy egész karaj kenyeret nyom be a táskájába. Harry megállt a mozdulatban, és segítség gyanánt meredt.

- Öhm... láttunk egy szegény családot a falu végén, és arra gondoltunk, hogy viszünk nekik egy kis... ételt. Ennyit úgysem vesznek észre, ha eltűnik a nagyteremből – feleltem rögtönözve. Blaise felvont szemöldökkel mért minket végig, majd megakadt a szeme Hermionén, aki éppen csirkecombokat tekerd be szalvétákba.

- Aha... értem. Kicsit furcsák vagytok, de... a jó cél érdekében – mondta, bár úgy tűnt, hogy inkább magát akarja meggyőzni. – Mindegy, csak annyit akartam kérdezni, hogy... az adakozás után van kedved beülni egy teára? – kérdezte a vállamról lesimítva a hajam, mire elpirultam.

- Lehet ez elég sokáig elfog húzódni, szóval nem ígérek semmit. Ha végeznénk hamarább megkereslek, viszont, ha nem, akkor átkell tennünk a következő roxmortsi kirándulásra, nem baj? – kérdeztem, miközben hátra fordulva elkezdtem a szalvétába csomagolt csirkecombokat behajigálni Harry táskájába.

- Oké – mondta Blaise, majd nem törődve azzal, hogy majdnem elejtettem a csirkét a kezemből, magához rántott, és megcsókolt. Harry irányából hallottam egy hangot, ami erősen az üklődésre hasonlított, de nem törődve vele viszonoztam a csókot, majd mosolyogva elhajoltam tőle.

- Köszi, hogy megérted – mondtam.

- Tíz pont a Griffendéltől és öt a Mardekártól, Miss Potter és Mr. Zambini – hallottam egy mély hangot a bal oldalunkról, mire elvörösödve Piton felé fordultam, amíg Blaise jó kedvűen a tanárra mosolygott, majd megsimítva a derekamat, ellépett tőlem, és visszasétált a nevető Mardekáros haverjaihoz, akik bizonyára azon nevettek, ahogy Piton elkapott minket.

_____________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Tűz Serlege c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.