- Ne merd sértegetni anyámat, Potter! *

- Akkor te meg fogd be azt az ólajtó szádat! * - kiabálta Harry Draconak címezve, majd Hermione és Harry megragadva a közöttük lévő Ron karját, elindultak vissza a kastélyba. Draco viszont ezt nem hagyva vörösödő arccal előrántotta a pálcáját.

- Harry, vigyázz! - kiáltottam. Harry arca mellett elsuhant egy fénycsóva, épp hogy csak súrolva őt.

- NE IS ÁLMODJ RÓLA, FIACSKÁM! * - bömbölte egy hang, és Harry mire előreszegezett pálcával megfordult már nem volt ellenfele. Döbbenten hátráltam egy lépést Angelina társaságában, akivel éppen sétálni indultunk. Kár, hogy erről Fred és George a munkájuk miatt lemaradnak.

Draco Malfoy helyén egy reszkető fehér görény állt, a fiú pedig sehol. Eltáttottuk a szánkat és hevesen pislogva néztünk a bicegve közeledő Mordonra, aki pálcájával a görény felé célzott.

- Eltalált? * - kérdezte reszelős hangon Mordon Harrytől.

- Nem. Csak súrolt * - felelte Harry éppoly meglepetten, mint mi. Gyorsan mellé sietve azonnal megnéztem az arcát, de nyoma sem látszott a súrolásnak. Kifújva a levegőt a fehér görényre meredtem.

- Na, majd most megkapod, amit érdemelsz - mondtam gúnyos mosollyal az arcomon Draco ''Görény'' Malfoyt figyelve. Már éppen visítva futásnak akart eredni, amikor Mordon ismét rácélzott a pálcájával.

- Lassan a testtel! * - dörrent rá Mordon, és a pálcáját irányítva a görény rúgóra kezdett járni. Draco szó szerint pattogott a levegő és a talaj között. - Nem szeretem az olyanokat, akik hátba támadják az ellenfelüket * - recsegte, miközben egyre magasabbra dobálta Dracot. - Aki ilyet tesz, gerinctelen, alattomos, gyáva ember...* - a tehetetlen Draco úgy pattogott, mint egy gumilabda. - Soha - többet - ne - csinálj - ilyet * - mondta Mordon és minden szavának egy pattogással adott nyomatékot. Hangosan nevetve néztem Dracot, miközben félkarral átöleltem Harryt. A mellette lévő Ron is már a hasát fogta a nevetéstől, Hermione csak döbbenten figyelt, bár a szája neki is felfelé kunkorodott, Angelina pedig a kezével takarta széles vigyorát.

- Mordon professzor! * - csendült egy hang Mordon mögül, mire már a biztonságkedvéért én is takartam a nevetésem.

- Üdvözlöm, McGalagony professzor * - biccentett Mordon, miközben tovább folytatta Draco büntetését.

- Mit...mit csinál? * - kérdezte kissé hebegve McGalagony, miközben a szeme fel-le járt ahogy követte a görény mozdulatait.

- Tanítok * - felelte Mordon, mire ismét felnevettem. Hatásos módszer, megkell hagyni. Még szerencse, hogy én sosem párbajozok, először és talán utoljára másodikosként tettem a párbajszakkörön.

- Taní... Mordon, az egy diák?! * - sikkantott McGalagony, úgy, hogy még a kezében lévő könyveit is elejtette.

- Egen'! * - bólintott büszkén, furcsán ejtve szavait.

- Hagyja abba! * - kiáltotta McGalagony rémülten és futásnak eredt felénk, miközben kivonta a pálcáját, és menet közben a görényt visszaváltoztatta Draco Malfoy-já. - Fenyítésre sosem használunk transzformációt, Mordon * - mondta kissé lesápadva McGalagony, miközben Mordon mellé ért. - Dumbledore professzor biztosan mondta magának...*

- Igen, mintha említette volna... * - mondta közömbösen Mordon megvakarva a borostás állát. - De gondoltam, hadd ijedjen meg egy kicsit...*

- Mi itt büntetőfeladatot adunk, Mordon! Vagy beszélünk az illető házvezető tanárával! *

- Ám legyen, beszélek vele * - bólintott Mordon, miközben megvetően végig nézett Dracon. A fiúnak könnyezett a szeme a tehetetlen dühtől és megszégyenítéstől, és morgott valamit az orra alatt, amiből csak annyit lehetett érteni, hogy 'apám'.

- Úgy gondolod? * - sétált hozzá közelebb döngő lépteivel Mordon, mire Draco ismét megtorpant. Ezek szerint az exaurornak nem csak a látása, de a hallása is kifinomult. - Lucius Malfoy régi ismerősöm... megmondhatod neki, hogy Mordon rajta tartja a szemét a fián... Ezt üzenem neki... A házad vezetője pedig Piton, igaz? *

- Igen * - motyogta Draco kétségbeesetten. Az ajkamba kellett harapnom, hogy ne nevessek fel megint az arckifejezésén.

- Vele is volt már dolgom * - recsegte. - Alig várom, hogy elbeszélgethessek a jó öreg Pitonnal... Na gyerünk, lódulj... * - ragadta meg Draco karját, majd elindult vele a pince irányába. McGalagony még mindig döbbent arccal magához hívta a könyveit, majd elindult egy irányba, amerre biztosan nem az átváltoztatástan terem volt.

Eközben Angelina elment megkeresni Aliciát és Katie-t, hogy elmesélhesse nekik a történteket. Én végül Ronnal, Hermionéval és Harryvel tartottam a nagyterembe, ahol miután leültünk, Ron vigyorogva bámult maga elé.

- Ne szóljatok hozzám! * - mondta Ron, miközben körülöttünk mindenki az udvaron történtekről beszélt.

- Miért ne? * - csodálkozott Hermione.

- Mert most próbálom örökre az emlékezetembe vésni, ami történt * - felelte csillogó szemekkel, mire felnevettem.

- Kíváncsi vagyok az órájára - mondtam vigyorogva.

- Én is - felelte egyszerre Harry és Hermione, miközben Ron lehunyta a szemét a tisztább képért.

***

Kedves Bell!

Örültem a leveleidnek, ne haragudj, hogy csak most tudok írni. Igyekeztem Tapmancsnak segíteni az országba való bejutással, akadt pár apróság, de nem kell se neked, se Harrynek aggódnia, biztonságban van. Új munka után kezdtem nézni a Minisztériumban, de mivel elterjedt a Roxfortban történtek, így még nehezebb állást találnom, mint valaha. Egyelőre visszaköltöztem Yorkshire-be, ahol ezelőtt is éltem, szóval nem kell értem aggódnod, van hol laknom. Tájékoztass, hogy mik történnek a Roxfortban, mindig mosolyogva olvasom a soraidat.

Szeretettel keresztapád,

Remus

Aggódó ábrázattal, mégis apró mosollyal a számon olvastam a sorait, és az utolsó soraitól megdobbant a szívem. Olyan jó érzés volt, hogy Remus foglalkozik Harryvel is, de velem mégis jobban. Úgy éreztem, hogy neki én vagyok az első. Ahányszor írt nekem nyáron is vagy akár most, mindig az érződött ki a leveleiből, hogy aggódik értem. Emlékszem tavaly júniusban a teázásunkkor, amikor megbeszéltünk mindent nagyon visszahúzódó volt, félt lépni, hogy esetleg megbánt valamivel, de miután majdnem az egész délutánomat ott töltöttem nála, teljesen ellazult és megnyílt nekem. Mesélt a szüleimről, hogy apával miféle kalamajkákba keveredett és anyukámról. Miközben mesélt róla, rájöttem, hogy mennyire is hasonlítok rá, bár jó pár személyiségjegyemet apától is örököltem, amit bizonyára Fred és George csalogatott ki belőlem.

- Ki írt? - kérdezte George teli szájjal.

- Remus - mondtam felnézve a levélből. Ekkor vettem észre, hogy miközben ezt kimondtam a hátam mögött éppen Piton masírozott el, és amikor meghallotta a nevet a szeme sarkából visszanézett rám. Elfordítottam a fejemet róla és felszegezett állal felálltam a székről összeszedve mindenemet, majd a fiúkra néztem. - Válaszolok neki. Elmesélem neki a múltkor történteket - mondtam félmosollyal a számon.

- Azt, hogy Hóborcnak mi adtuk az ötletet a vizes lufikról? - kérdezte visszatartva a nevetését Fred.

- Igen - kuncogtam, majd elindultam kifelé a nagyteremből, miközben szemem sarkából láttam bekanyarodni az ellenkező irányba egy sötét taláros alakot.

***

Kedves Remus!

Megérkeztek a Beauxbaton- és a Durmstrang növendékei az iskolákban. Ámuló szemekkel néztünk az érkezésüket, amíg a Durmstrangosok hajóval érkeztek Karkarov és Viktor Krummal, addig a Beauxbatonosok egy óriási hintóval és annál is nagyobb pegazusokkal és tanárral. Madame Maxime akkora, mint maga Hagrid, ha nem nagyobb, ami elég nagy szó! A lovai pedig csak tiszta whiskyt isznak, kíváncsi vagyok ehhez Hagrid mit szólt...

Fred és George-tól tudom, hogy az este folyamán megérkezik majd Ludo Bumfolt és Barty Kupor is. A fiúk készülnek valamire, hogy kicselezzék a Dumbledore által húzott korhatár vonalat, nagyon kíváncsi vagyok mit hoznak össze, de már most érzem, hogy nagyon viccesre fog sikeredni. Holnap este sorsolják ki a bajnokokat, kíváncsi vagyok, hogy kik lesznek azok, és annál is kíváncsibb vagyok, hogy ki lesz a Roxfort bajnoka.

Mellesleg a Durmstrangosok jobban a Mardekárosokkal vannak, amíg a Beauxbatonosok (akiket egyelőre senki sem nagyon kedvel a barátaim közül, főleg nem Hermione. Bár bevallom én magam sem. Elég nagyképűek...) a Hollóhátasokkal vannak. Ron látott elméletileg egy véla lányt, amitől egész este csak nyögni tudott (nagyon vicces volt, Fred és George azonnal beakart nála próbálkozni, de tőlem viszont tarkón ütést kaptak, így végül nem mentek).

Mi újság nálad? Jól vagy? Tapmancsról van valami újdonság? Mi Harryvel jól vagyunk.

Szeretettel, Bell

***

Átváltoztatástan könyvemet olvasgatva hirtelen felnéztem a közeledő nevetésre. Felvont szemöldökkel figyeltem ahogy befut Fred, George és Lee, arcukon leplezetlen vigyorral.

- Bevettétek? - sóhajtottam fáradtan.

- Mit? * - kérdezte Ron azonnal, és a fejét kezdte el kapkodni a testvérei és köztem.

- Hát a korkorrigálót, te süket * - felelte Fred szokásos modorával.

- Egy-egy cseppet fejenként * - mondta George tenyerét dörzsölgetve.

- Honnan veszitek, hogy Dumbledore nem gondolt erre a trükkre? * - kérdezte Hermione unottan, mire ismét felsóhajtottam.

- Ugyanezt kérdeztem tőlük én is, de mint láthatod...  - eközben hárman közelebb léptek az aranyló vonalhoz. - ...nem nagyon érdekli őket.

Fred ment elsőnek, miközben kezében a cetlit szorongatta, amin a neve volt és az iskolája. Lehunyt szemmel átlépte a vonalat, miközben én még a levegőt is visszatartottam. Nem történt semmi rossz, amit amikor George is meglátott diadalmas rikkantás kíséretében átugrotta a vonalat, és testvére mellé érkezett.

Ezután hangos sercegés hangzott fel, majd a fiúk a levegőbe repültek és hangos csattanással a földre érkeztek. Hogy ne csak fájdalommal járjon, hanem szégyennel is párosuljon az eset, egy hangos pukkanás kíséretében a fiúknak hosszú, ősz szakálluk nőtt.

- Jaj, fiúk! - álltam fel a helyemről bezárva a könyvem. Mindenki hangos hahotázásba kezdett, és ahogy én magam is megnéztem őket nekem is rákellett kezdenem. A fiúk felkeltek a földről, és ahogy egymásra néztek ők is hangos nevetésben törtek ki. Ekkor megérkezett Dumbledore, akinek szintúgy mosolyognia kellett a történteken. Megdicsérte a fiúk szakállát, majd elküldte őket a gyengélkedőre. Az ikrek intettek nekem, hogy később találkozunk, majd a nevetéstől görnyedező Lee Jordan társaságában, aki szintén bevette a korkorrigálót, elindultak Madam Pomfrey-hoz.

***

- Harry Potter. *

- Micsoda? Beledobtad a neved a serlegbe?

- Nem dobtam be a nevem. Ti is tudjátok, hogy nem dobtam be. *

- Harry Potter! Harry légy szíves, te is gyere ide! *

- Menj már! *

- Ezt nem hiszem el - motyogtam, miközben azt néztem, hogy Harry elképedt arccal kinyitja a mellékhelyiség ajtaját, majd távozik a nagyteremből. Az egész termen értetlen suttogás futott át, még a tanárok között is. Dumbledore és McGalagony összenéztek, majd elindultak a helyiség ajtaja felé, utánuk pedig Piton is dühtől elképedt arccal felpattant, majd utolsóként becsapta maga mögött az ajtót.

- Ezt nem hiszem el - mondtam ismét, miközben a fejemet fogtam. - Csak egy év... csak egy rohadt évet kértem az öcsém hülyeségei nélkül - suttogtam lehunyva a szemem.

- Mégis hogy csinálta? - nézett rám értetlenül Ron, mire megvontam a vállam.

- Nekem nem mondott semmit.

- Ne hülyéskedjetek! Harry ha beleakarta volna dobni a nevét a serlegbe arról tudnánk! - torkolt le minket Hermione, mire kihúztam magam.

- Igen, igazad van. Nem lett volna olyan bolond, hogy nem szól róla - értettem egyet, bár legbelül kissé kételkedtem a szavaimban.

- Nem semmi az öcséd! - vágta le magát mellém Fred és George, akik eddig Lee-vel ültek az asztal másik végén.

- Nem tudtam, hogy ennyire ért a védővonalak áttöréséhez! Lehet jobb ötlet lett volna megkér...

- Nem fiúk! Szerintem nem ő volt - mondtam, de úgy tűnt, mintha csak magamat győzködném. - Ha végre kijön onnan, szépen kikérdezzük, hogy mégis hogy hozta ezt össze.

- Hát, Bell - paskolta meg a vállam George. - Évvégéig lehet megöregszel - vigyorgott rám, mire csak unottan visszanéztem rá. Fred eközben csak halkan kuncogott, hogy a többi elképedt és idegesen suttogó diák ne figyeljen fel a jó kedvükre.

______________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Tűz Serlege c. könyv idézete. Minden érdem J. K. Rowlingé.