Olyan felfordulás volt reggel, hogy szinte már majdnem mindenki a kiabálás szintjén volt. Anya azért volt feszült, mert nem tudta kihúzni Seb bácsiból, hogy pontosan hova mennek, és emiatt nem tudta, hogy mit húzzon fel. Seb bácsi pont anya kérdéseitől húzta fel magát, mert olyan sokat kérdezett, hogy elege volt. Shanna néni le-fel ugrált a két házban, hogy valakiből kihúzzon egy jó receptet, amit csinálhatna ebédre, de senki se mondott semmit, inkább a rendelés mellé álltunk. Apa a pincében hol zongorázott, hol csak gondolkodott és merem kockáztatni, hogy izgalomtól lett ideges. Én meg konkrétan nyugodt voltam, a többieket csitítottam, ha képes voltam rá, de igazából én figyeltem addig az unokaöcsémre és a kutyával játszottam. Ő legalább nem vett ki ebből semmit, én viszont egy hatalmas viharnak láttam az előkészületeit. Csináltam neki kakaót, amíg a kutyával labdázott, majd készítettem neki reggelit, mikor már elfáradt. Shanna néni konkrétan az egész családot felhívta már egy nyamvadt receptért, de nem kapott senkitől semmit, így kétségbeesve a segítségemet kérte. Én felhívtam Tomot, így egyből kaptunk egy választ, hogy spaghetti. Shanna néni már egyből kigondolta hozzá a levest és a desszertet, így megpuszilva engem tovább is ment az ő házukba. Diego inkább maradt velem és tovább játszottunk. Amikor már eléggé jó idő is volt, akkor lementünk homokvárat építeni a partra. Nagyban elvoltunk ott, és amikor hívtak minket, akkor egyből fel is mentünk. Persze óvatosan lemostuk magunkról a homokot, hogy azért ne legyen az egész ruhánk vizes. Seb bácsi és anya időközben elmentek, erről tudtunk, mert lejöttek elköszönni tőlünk, de konktrétan a nevelt fiát egyáltalán nem érdekelte, mert jobban elvolt a homokban. Amikor már Diego megunta a partot, akkor felmentünk a házhoz. Diegot elkísértem a szomszédba majd odamentem Shanna nénihez a konyhába.
-Mondd, hogy öten leszünk! – dőltem neki a pultnak, így mosolyogva felnézett rám.
-Hála a tökéletes üzeneted, igen, annyian leszünk! – adott igazat, így ujjongva lepacsiztam vele – Hogyan jutott ez az eszedbe? Honnan tudtál erről a dalról? – folytatta a faggatózást – Mióta tud az öcsém dalt írni?
-Rád ragad valamennyi, ha egy olyannal élsz együtt, aki dalokat ír! – vontam vállat.
-És mivel te nagyban csinálod ezt, így megfertőzted az apádat is! – értelmezte a szövegem által – Addig nincs bajom, ameddig az esőben nem megy ki az utcára és elkezd énekelni, mint egy musicalben! – tudta le ennyivel, így felkacagtam.
-Én lennék az első, aki felvenné, majd miután biztos vagyok, hogy megy a videó, akkor csatlakozok hozzá! – adtam igazat – Hány darab bébiőröd van? – jutott eszembe.
-Egy van Diego szobájában, egy van nálunk és ha jól tudom egy van még a dobozában!
-Szigszalag még mindig itt van? – nyitottam ki a hűtő feletti kis szekrényt, de egyből megláttam, így ki is vettem a tárgyat – Szuper! Akkor már csak egy gépezet kell! – ragadtam meg az asztalon levőt majd levágtam egy kisebb darab ragasztó szalagot és azzal odatapasztottam a bébiőrt az étkező asztal aljára – És át is van kapcsolva! – nyomtam meg a gombot – Te felviszed Diegot a szobájába, ahol van egy darab, én meg mindjárt összerakom a másikat, hogy a mi házunkban legyen – magyaráztam el majd elővettem az adott dobozt ahol volt a harmadik darab. Tettem bele két elemet majd bekapcsoltam.
-Magukra akarod őket itt hagyni? – mutatott maga köré a nénikém – Biztos, hogy nem fognak itt benn maradni! 
-Dehogynem, mivel te felmész Diegóval a szobájába, én meg kimegyek a kertbe beszélni hozzánk! – ellenkeztem logikusan – A pincébe nem fognak menni, mert a miénkkel ellentétben Seb bácsi pincéje normális darab és mindenféle maradék holmi van ott. 
-Attól még a ti házatokba is átmehetnek! – hozta fel.
-Akkor meg elbújok ott és hallgatózok! – vontam vállat majd a pulcsim zsebébe beletettem a bébiőrt – Minden a legnagyobb rendben lesz! – jelentettem ki mire az asztal alsó részéről leesett a gép, ami oda volt ragasztva – Több ragasztó kellett volna! – mormogtam alig hallhatóan.
-A legnagyobb rendben, mi? – utánzott a nénikém szarkasztikával áztatott hanggal.
-Nem segítesz ezzel, ugye tudod? – szóltam le majd a szigszalagot megfogva újra lefeküdtem az asztal alá. 
Biztosabban megragasztottam a készüléket majd mindent elpakoltam, hogy le tudjam takarítani a helyet. Ezután szépen megterítettem majd segítettem Shanna néninek amiben csak tudtam. Egy idő után apa is átjött, mert közeledett az ebédidő, így ő addig játszott Diegoval. Ameddig vártunk a vendégre én suttogva átbeszéltem, hogy Shanna néni mit mondott Hayleynek az üzenetről. Igazából ő is apa felé irányította az illetőt, így csak nagyobb esélyt láttam arra, hogy egy mély beszélgetés előtt áll a páros. Pontban délben kopogtak is, így a nénikém elment, míg én az asztalra helyeztem az ételt. Hayley megszeppenve mozdult Shanna néni mellett, csak akkor realizálta, hogy fél cselekedni, amikor már apa felállt és Diegoval az ölébe odamentek köszönteni egy puszival. Onnan mintha elfelejtett volna mindent és normálisan viselkedett. Igazából ezt hívják színészetnek, mert alapból csak normálisnak játszotta magát. Ennek ellenére valamennyire felszabadult, amikor megtudta, hogy anya nem volt otthon és hogy egy darabig nem is lenne. Tiszta boldog volt, hogy csak az Evans része volt otthon a családnak. Élveztük is rendesen az ebédet, mert egész végig nevettünk vagy esetleg sztorikat meséltünk. Percekig ott is maradtunk, még ebéd után, mert olyan jól elvoltunk. Néha még Diego is megszólalt, aki persze nagyon is élvezte, hogy mindenkinek a figyelme rajta volt. Csak beszélt és beszélt a felnőttek meg csak olvadtak a kisgyerek dumájától. Annyi szerencsém volt, hogy apa és Hayley egymás mellett ültek, mert most is csillogó szemekkel bámulták Diegot és egyből eszembe jutott az én kiskorom, amikor nálam is ugyanezt csinálták. Tény és való, hogy én nem voltam ilyen kicsi, de egy hosszabb idő után ha összeültünk ugyanilyen pózzal és ugyanilyen arccal hallgatták a több napról szólo beszámolómat, hogy a mamával mit csináltam vagy esetleg a dada milyen béna volt a kutyával. Óvatosan megrúgtam Shanna néni lábát, így ő is észrevette a kis párunkat. Pont abban a pillanatban fejezte be Diego az álma vázolását, így Shanna néniben realizálódott a terve. 
-Nagyon szuper volt ez Kicsim! – tapsolta meg majd fel is állt – Most, hogy befejezted ezt a szuper mesét, ideje menni pihenni egy kicsit, hátha lesz még egy ilyen érdekes sztorid! – jelentette ki, így elismerve biccentettem.
-Mamá, no quiero dormir (Anya nem akarok aludni) – szomorkodott a kissrác, de addigra a nénikém már talpon volt.
-Tudod, hogy ez nem így működik! – emlékeztette amikor felvette az ölébe – Még ahhoz pár évet öregedned kell, hogy ne kelljen délután aludnod! – tudta le ennyivel majd elindult a fiával az emeletre, így csak hárman maradtunk.
-Nagyon cuki, ez a kisgyerek! – jegyezte meg Hayley mosolyogva – Zabálnivaló!
-Hallanod kellett volna, amikor próbálta kimondani az r betűt miközben spanyolul beszélt! – pattantam fel majd nekiálltam összeszedni a tányérokat.
-Biztos nagyon aranyos lehetett! – helyeselt miközben a konyhába vittem a koszos edényeket. Megcsörrent a telefonom, így egyből odamentem az asztalhoz majd megnéztem a hívott félt.
-Mindjárt jövök, ez Tom! – ragadtam meg a mobilt majd kimentem a házból és átsétáltam a mi udvarunkra és először felhangosította a bébiőrt, majd felvettem a hívást – Gyorsan mondd! – kértem egyből mikor leültem a fűbe háttal apáéknak, hogy ne láthassák, hogy én közben hallgatóztam is.
-Zavarlak? – kérdezte egyből.
-Megvan az, írtam neked és válaszoltál is?
-Igen, miért? – értetlenkedett egyből.
-Mert most van az, hogy apa és Hayley egyedül maradtak! – válaszoltam miközben meghallottam, hogy elkezdtek beszélni – Tom, nagyon szeretlek és hiányzol meg minden, de most mennem kell hallgatózni! – fejeztem be, mert rájöttem, hogy nem lennék képes a két vonalra figyelni.
-Csak okosan! – kacagta el magát – Szeretlek!
-Én is téged! – utánoztam majd kinyomtam a hívást, de annak ellenére a fülemnél hagytam a mobilom, hogy úgy tűnjön én még telefonálok.
-Mikor indul pontosan a gép? – kezdte apa megforgattam a szemem, hogy ilyen gyengén indította a beszélgetést.
-Fél ötkor, miért kérded?
-Ha kell ki tudlak vinni! Mindenki addigra már Holland házánál lesz, mert háromkor szállítják a bútorokat!
-Szerintem jobb lenne, ha inkább taxival mennék! – vallotta be Hayley, így kidülledt a szemem.
-De ráérek, legalább még a taxiért se kell fizetned!
-Maradjunk annyiban, hogy nem kéne – magyarázta a keresztanyám.
-Most Abbyre célzol? Mert ő nem tudná meg, mert nincs is itthon, és alapból meg nem is bántaná ez meg őt, hiszen tudja, hogy milyen fontos vagy számunkra!
-Hogy az a… – mormogtam ledöbbenve.
-Fontos mi? – ismételte meg Hayley.
-Mi a baj?
-Semmi, csak…
-Csak mi?
-Mi ez a dalszöveg? – kérdezte nyíltan mire tátva maradt a szám.
-És ilyenkor nincs nálam chips, basszus! – hitetlenkedtem alig hallhatóan.
-Milyen dalszöveg? – értetlenkedett apa – Connie dalára gondolsz? Nem emlékszel, hogy régen mindig ezt játszotta a pincében?
-Amit te írtál! – vágott a szavába nyugodtan, így apa egyből elhallgatott – Miért írtál nekem egy dalt?
-Connie mondta el? – jött rá egyből, így fintorra húztam a számat.
-Nem tök mindegy ki mondta el? – tudta le ennyivel – Amúgy ha nagyon vádolni akarsz valakit, Shanna fordította le nekem és Connie küldte!
-A kis szemét! – suttogtam miután Hayley beárult minket, de nem akadtam ki teljesen mert hallottam, hogy mind a ketten kuncogtak.
-Nem tudom mi ütött belém! – mondta apa – Csak úgy jött a dal és annak ellenére, hogy tudtam, hogy kinek szánom, nem mertem lépni!
-És miért nem? Mi tartott vissza?
-Te is tudod, hogy most egy kicsit nehéz a helyzet Abby miatt… – hozta fel mire a földbe ütöttem.
-Hülye, ilyet nem vallunk be annak, akit szeretünk! – nyavalyogtam.
-Igen, pont emiatt vagyok most kétségbeesett! – adott igazat Hayley – Nem mondom, hogy nem szeretlek, de jobb lenne nem erőltetni ezt Abby miatt!
-De hiszen…
-Chris, ami kettőnk között van…
-Az lehetne több is! – szólt közbe – Végre megértem, hogy Connie mire gondolt! Már olyan…
-Milyen?
-Mintha eddig vak lettem volna és nem vettem volna észre ami előttem volt! – fejezte be, így elismerve biccentettem.
-Ne mondj ilyet! Így is nehéz téged mellette látni! – vallotta be mire kidülledt a szemem.
-Hogy a jó büdös Isten! – makogtam csodálkozva.
-Akkor befejezem! Csak egy szavadba kerül!
-Ezt nem tehetjük!
-Miért nem? Hayley én szeretlek! – vallotta be mire ujjongva elkezdtem a földön rúgkapálni – Megtennék érted bármit!
-De nem lehet! Mert neked ott van Abby, ami mindenhez köt téged! Miatta ismered Stant, miatta van egy lányod, miatta lettél olyan, amilyen most vagy! – sorolta fel mire meghallottam, hogy szipog – Én csak a család része akarok lenni! De nem akarom elfoglalni más helyét! – nyelt egy nagyot majd elkezdett pakolni a hangok alapján – Én inkább most megyek pakolni!
-Ne várj! – szólt utána majd minden csendes lett. 
-Mi a szar? – kaptam a bébiőrre a fejem – Nem szarhatsz be pont most! – pattantam fel majd visszafutottam Seb bácsiékhoz – Holland üzeni, hogy… – improvizáltam mire megláttam, hogy apa és Hayley elugranak ijedtükben egymás mellől – Vagy folytassátok, a csóknál, amit abbahagytátok! Én már nem is zavarok! – legyintettem mire már Shanna néni is megjelent a lépcsőn.
-Nem! – rázta meg a fejét Hayley – Ez tökéletes zárása volt mindennek! – magyarázta majd elindult ki – Köszönöm szépen az ebédet, szokásosan isteni volt! – jegyezte meg a nénikém felé majd kiment az ajtón.
-A francba! – rohant utána apa, így Shanna nénivel összenéztünk.
-Lemaradtam, mi volt? – érdeklődött izgatottan mire mutattam, hogy csókolóztak – Hogy mi? – döbbent le – Ez az! – kezdett el örömtáncot járni.
-Megjöttek Stanék! – sietett át apa a nappalin – Rosszul vagyok, ha kérdezik! – jelentette ki, majd átment a mi házunkba.
-Az jó, vagy rossz, ha beburkolózik? – ijedt meg Shanna néni.
-Azt jelenti, hogy a csók tényleg az utolsó volt – esett le az eset majd félve az ajtóhoz fordultam, ami kinyílt.
-Na mi volt? – kérdezte Seb bácsi.
-Vallomás, csók, aztán búcsú… – válaszoltam csalódottan.
-Volt csók? – vonta fel a szemöldökét – De hiszen az szuper!
-Ezesetben nem, mert Hayley elhajtott apa mellett és konkrétan azt mondta, hogy tökéletes lezárás volt a kapcsolatnak!
-A rohadt életbe! – mormogta – Most hol van Evans?
-A szobában akar lenni egyedül! – mondtam majd kiléptem a teraszra – Én Hollandnél leszek, ha akartok jönni, akkor elfogadom a segítséget! – jegyeztem meg majd búsan átsétáltam hozzánk.
-Mi a baj Connie? – vett észre anya – Rosszul vagy? 
-Csak fáradt vagyok! – vontam vállat – Majd pihenek Tom házában egy kicsit! – tudtam le ennyivel majd felmentem a szobámba. Megtorpantam az ajtóm előtt majd apa szobája felé pillantott, így odaléptem majd benyitottam és becsuktam mögöttem az ajtót, így felnézett rám.
-Lehetett volna rosszabb is! – kezdtem miközben ledőltem az ágyára.
-Ennél is rosszabb? – értelmezte kiakadva – Konkrétan a végén én kergettem el!
-Ez nem így volt! – ráztam meg a fejem miközben kényelmesen elhelyezkedtem a hátamon feküdve – Az irántad érzett szerelmétől ijedt meg, hogy valóra válhat! – javítottam ki, így hátradőlt ő is és a fejét a combomon megpihentette.
-És ha…
-Ugyanúgy szeret téged, ahogy te őt! Annyi a különbség, hogy ő fél ezt bevallani, nem úgy mint te! Neki ott van anya egy hatalmas gócpontként, de te ezt képes vagy kizárni, amikor mellette vagy! Neki csak ezen jár az agya és már el is felejtette, hogy mennyire odavan érted! – magyaráztam mire rám nézett.
-Miért bízol te ennyire?
-Mert ismerem mind a kettőtöket és szeretlek titeket! – mosolyogtam rá majd alkarra feltámaszkodtam – Adj neki egy kis időt, azt hiszi, hogy el fog felejteni, de az a gócpont fog megszűnni benne, ami akadályozta, hogy szeressen téged nyugodtan.
-Túl bölcsnek tűnsz, és ez általában ahhoz vezet, hogy nem lesz igazad! – jegyezte meg, így összevontam a szemöldököm.
-Kikérem magamnak! Nem volt még olyan alkalom, hogy okoskodtam volna és végül nem volt igazam a te dolgaiddal! – emlékeztettem kicsit kiakadva.
-De veled többször is megtörtént, hogy annyira mondtad, hogy ez meg az és végképp máshogy alakult nálad a dolog! – mesélte el, így egyből az eszembe jutott az, amire gondolt.
-Jó, de most teljesen képbe vagyok a dologgal és ne csak bekamuzom, hogy mindent tudok! – tudtam le ennyivel – Adj neki egy kis időt! Az neked is jól jönne most nem mellesleg, hogy valahogy össze kéne rakni a fejedben, hogy anyával mi legyen.
-Hát az tényleg nem lenne egy rossz ötlet! – adott igazat miközben vett egy mély levegőt.
-Ha akarod, akkor eljöhetsz velem Hollandhez és szétzúzhatod dühödben a dobozokat, amiben hozzák a bútorokat! – ajánlottam fel miközben nagy nehezen ülő pozícióba toltam fel magam.
-Nem hangzik rosszul, de inkább maradok itthon! – pillantott fel rám, így bólintottam egyet.
-Zendaya azt találta ki, hogy titokban Hayley a szeretőd lesz! – vallottam be miközben felálltam és az ajtóhoz mentem – Emellett meg anyával élsz, de mind a ketten tudjuk, hogy ez neked nem tetszene! – vontam vállat majd nekidőltem a falnak – Azért mondtam el neki a dalt, mert tudtam, hogy ezzel bevallod az érzésedet! – hajtottam le a fejem, mert egyből rájöttem még a hallgatás közben, hogy nem örült ennek a tettemnek.
-Semmi baj! Teljesen igazad volt, legalább bevallodtam neki! – legyintett.
-Szeretlek és a legjobbat akarom neked! – jelentettem ki.
-Én is szeretlek! – húzta vigyorra a száját, de látszott rajta, hogy nem igazi.
-Megyek akkor Tom házába, Zendaya és Jacob később csatlakozik, ha szeretnél te is gyere nyugodtan! – fejeztem be majd kimentem a szobából.
Összepakoltam minden iratomat és holmimat, ami szükséges lenne, majd lementem a pincébe a szerszámokért, amik szükségesek voltak a bútorok összerakásához. Jól megpakolva indultam el a ház felé. Sokan meg is bámultak, hogy mi a francot cipelnék én fényes nappal Los Angeles városában, de nem érdekelt még az sem, hogy a paparazzik nagyban kattogtatták előttem a kamerájuk gombját. Útközben telefonáltak is, hogy előbb hoznák a rendelést, így nyugodtan kanyarodtam be az Ynez sugárútra. Az ajtóban épphogy le tudtam pakolni, amikor megláttam a teherautót a felhajtón. Kitártam a bejáratot a munkásoknak majd ameddig ők nekiálltak pakolni, én a papírokat rendeztem egy aláírással. Utána persze irányba kellett őket mutatni, hogy az adott szobákba vigyák a bútorokat. Amikor végeztek, akkor kifizettem a szállítást majd belebújtam a pakolásnak. A konyhában kezdtem, hogy legalább a tányérok és a poharak legyenek készen meg mindenféle evőeszközök, hogy enni lehessen pakolás közben. A rádióban addig kapcsoltam zenét, így legalább nem unatkoztam, mert hallgattam a híreket benne és énekeltem, amikor éppen az ment. Úgy egy órával később Jacob megérkezett egy hatalmas tál fánkkal, így beljebb invitáltam. Nagyon jól elbeszélgettünk és legalább megismertük egymást, ameddig Zendaya nem érkezett meg. Addigra már tovább is haladtunk a konyhától és folyamatosan beszélgettünk, meg videóztuk, ahogy a másik bénáskodik. Az ilyen videóból minimum húsz darab készült, ameddig nem jutottunk el az adott dolog helyes használatához. Zendaya meg csakúgy bejött a házba, mert már volt kulcsa. Észre se vettük, hogy megjött egészen addig, amíg majdnem elesett a kiborult csavarokban. Persze utána megtámadta a fánkokat és nézte, ahogy mi szerencsétlen módon próbálkozunk a dohányzóasztal összerakásával. Természetesen ő is később beszállt, de igazából olyan gyorsan telt az idő, hogy az órák csak repkedtek. Jacob volt az első, aki elment, így nyugodtan el tudtam Zendayanak mesélni az incidenst, ami történt délben nálunk. Jól tudott  a tervről, csak nem tudta, hogy mi lett a végkifejlet, mert nem volt időm mesélni neki útközben, Jacobot meg nem szerettem volna terhelni a családi drámákkal. Persze ő is ugyanolyan csalódott volt a helyzettől, mint én és még szomorúbb, amikor Hayley felhívott minket videóhívásban egészen New Yorkból. Megindokolta még egyszer a döntését, amit én nyugodtan végig figyeltem, csak Zendaya nem értette, mert ő még csak most hallotta először. Igazából leegyszerűsítve a dolgokat, mind a hàrman csalódottak voltunk a végkifejlet miatt, de el kellett fogadnunk. A hívás után összepakoltunk minden szemetet és egy helyre raktuk, hogy könnyen mozogjunk a házban. Ezután ő is hazament, én meg egyedül indultam neki a gyalog útnak. Hazafele beugrottam a kisboltba majd vettem három doboz fagylaltot. Onnantól kezdve siettem haza, hogy nehogy megolvadjon nagyon és értékét veszítse. Konkrétan a két kilométerhez negyed óra sem kellett, hogy lesétáljam, igaz, lehet inkább kocogtam, de lényegtelen volt.
-Megjöttem! – kiabáltam el magam, amikor benyitottam a házba majd bezártam magam mögött az ajtót.
-Milyen volt a délután? – kérdezte a távolból anya felém fordulva.
-Jó volt a srácokkal! – válaszoltam majd megálltam a lépcső előtt – Holnap ott kezdem a napot, hogy minél előbb befejezzem!
-Rendben, akkor majd megyek veled és segítek! – egyezett bele, így biccentettem – Kérsz akkor most vacsorát, vagy vársz egy kicsit? – érdeklődött.
-Jacob egy valagra való fánkot hozott és teleettük magunkat, szóval inkább kihagynám a vacsit, ha nem baj! – húztam fintorra a számat mire legyintett.
-Rendben!
-Apa még mindig rosszul van? – mutattam fel az emeletre.
-Hát a közérzete nem valami jó! Csak fekszik és kapcsolgatja a csatornákat, de igazából megszólalni sincs ereje… – mesélte, így nyeltem egy nagyot – Lehet elkapott valamit!
-Szerintem mellette leszel éjszaka, hogy ha bármi olyan van… – jutott eszembe.
-Rendben! Szólj, ha van valami! – kérte, így bólintva felsétáltam az emeletre majd a cuccaimat először lepakoltam a szobámba majd amilyen gyorsan csak tudtam áthúztam a pizsamámat. Készen átléptem apa szobájához majd halkan benyitottam.
-Szabad? – érdeklődtem miközben bedugtam a fejem az apró résen.
-Akkor is bejönnél, ha azt mondanám nem! – mormogta apa miközben azt csinálta, amit anya mondott lent a nappaliban. 
-Valószínű, de attól még megkérdeztem, hogy udvariasnak tűnjek! – adtam igazat majd becsuktam magam mögött az ajtót és leültem apa mellé az ágy másik oldalára.
-Nem jött be, mert ismerlek! – jegyezte meg szarkasztikus hangnemmel.
-Nézzünk valami vicceset inkább! – vettem ki a távirányítót a kezéből, majd átkapcsoltam az Agymenőkre majd kivettem az egyik doboz fagyit – Úgy gondoltam, hogy most szükséged van rá! – tettem bele a műanyag kanalat, amit szintén vettem a boltba majd odaadtam apának, aki nagy nehezen felült majd nekidőlt az ágy támlájának. 
-Nem muszáj ezt csinálnod! – suttogta, így egyből helyeseltem.
-Tudom, de ilyen a család, nem? – tudtam le ennyivel majd odabújtam hozzá, hogy érezze a támogatásomat.
-Üresnek érzem magam! – vallotta be egy kisebb idő után miközben mind a ketten ettük a két doboz fagyit – Mindig is bennem volt ez az érzés, amikor Hayley elment, de nem ennyire! Mintha most négyszeresével érezném ezt…
-Hiszen a szerelmed faképnél hagyott miután megcsókoltad és a feleséged meg itt várja, hogy csinálj valamit, ami neki kedvez! – helyeseltem mire megijedve rám pillantott – Nem mintha ez baj lenne! Elrontottál valamit, de ezt meg tudjuk oldani! – legyintettem nyugtatva apa állapotát.
-Valljuk be, hogy ez a fagyi egy kicsit segít! – adott igazat miközben evett egy kanállal az adott ételből.
-De csak egy kicsit! – mutattam meg a két ujjammal a mértéket, így bólintott nekem igazat adva.
-Annyira nem érzem ezt igazságosnak Abby felé… – panaszkodott, így nyeltem egy nagyot.
-Az élet nem mindig kegyes az emberekkel, de a nehezebb feladat után Isten mindig megajándékozza őket a boldogsággal! – idéztem fel őt, így félig mosolyra húzta a száját – Lehet, hogy nem igazságos, de mikor volt az élet vagy a világ az? – vontam vállat miközben a költői kérdést feltettem – Mindenki tudja, hogy Hayley mellett látod magad és találod meg a boldogságot, emiatt mindenki neki szurkol, még Seb bácsi is! – tettem hozzá, így furcsállva felém fordult.
-Biztos vagy te ebben? – kérdezte felvont szemöldökkel – Hiszen a testvéréről beszélünk!
-Ő maga vallotta be, hogy Hayley pártján áll! Nem mellesleg nem ment el volna ma anyával kettesben kirándulni, ha nem állna melletted!
-Szóval tényleg volt hátsó szándéka a kis szemétnek! – jött rá majd kuncogva megrázta a fejét – Nem is tudom! A legegyszerűbb megoldás az lenne, amit Zendaya talált ki! – adta fel majd az éjjeli szekrényére tette az üres fagyis dobozt.
-Nem adjuk fel apa! – löktem meg a vállam – Az Evans család nem vesztes, nem adjuk fel soha!
-Mi lenne ha leállnál azzal, hogy engem idézel? – fordult felém elfáradva az állandó bölcsességeimtől, így én is kacagva letettem a szemetet. 
-Abban mi lenne a muri? – vontam vállat kérdőn – Akarsz még bölcseleteket hallgatni, vagy inkább kártyázzunk vagy nézzük a tévét, mint amikor Bostonban egy szobában alszunk?
-Mindenképpen csináljunk valamit, mert még öt percet se bírnék ki a saját gondolataimmal, nemhogy még úgy, hogy a te szádból hangzanak el! – húzta ki a fiókot majd kivett egy pakli kártyát – Römi mehet?
-Nyomasd! – fordítottam a testem vele szembe majd kényelmesen török ülésbe helyezkedtem el a játékhoz.