-Szia Scarlett néni! – köszöntem neki amikor leültem az asztalhoz, ahol csak ő tartózkodott..
-Szia Connie – nézett rám mosolyogva.

-Hogyhogy egyedül? – kérdeztem.

-A fiúk egy férfi bulit tartanak a kondiban... Nem is baj! Végre nyugalom van!
-És pont ma nem mentem edzeni! Mindig akkor van valami érdekes, amikor én nem vagyok ott.
-Megnézzük mit csinálnak?

-Először élvezzük ki a csendet!

-Meddig élvezzük?

-Meddig szoktad Rose-nál hagyni?

-Öt percig. Te?

-Rose-zal vagy a két fiúval?

-A két fiúval... – kuncogott.

-Mivel felnőttek, olyan nagy baj nem lehet, szóval adnék nekik annyi időt, hogy nyugodtan megreggelizzünk!
-Menjünk akkor kajáért!

-Te se ettél még?

-Csak leültem és vártam valakire, hogy legyen társaságom...

-A többiek hol vannak?

-Túl korán van még nekik! Ilyenkor még te is edzeni szoktál nagyban! – emlékeztetett amikor a tányérunkra szedtünk a svédasztalról.

-Igaz! Így, hogy nem mentem el edzeni teljesen felborult a napi menetem... Az is lehetséges, hogy nem keltem fel később, mint szoktam, csak azt képzeltem és emiatt nem mentem edzeni.

-Velem is már volt ilyen! – nyugtatott amikor visszaültünk a helyünkre – Néha kell egy kis pihenés a szervezetednek, amikor az összes sportra nemet mondasz.

-Sportra nemet? Ilyen létezik?

-Kéne, hogy létezzen!

-Wow! Ezt még soha se hallottam!

-Nézzél magadra és utána gondolt át, hogy miért nem!

-Dagadt lennék ha nem sportolnék!

-Kipróbáltad?

-Emlékszel hogy néztem ki a 2011-ben?

-Cuki voltál!

-Ja, mert gyerek voltam és kövér!

-A gyerekek így cukik!

-Igen, de nekem nem tetszett!

-És mi lesz ha terhes leszel?

-Hát az úgy van...

-Ott biztos, hogy hízni fogsz! Akármennyire nem akarod, meg fog történni!

-Tíz évig még biztos nem esek teherbe!

-Szóval huszonhat éves korig nem lesz gyereked!

-Nem nagyon tervezem!

-Akkor majd amikor teherbe estél, ezt a beszélgetést újra felhozzuk!

-Megbeszéltük!

-És tanulással mizujs?

-Megvagyok... Tanulok meg minden, de örülnék, ha már vége lenne!

-Mindjárt nyár!

-Január közepe van!

-Január, február, itt a nyár!

-Ja, persze! Ha majd lesz a Pókember: Hazatérés premierje, akkor már nyár lesz! A Galaxis őrzői vol.2 premierjén meg készülök a nyárra!

-Eltervezted!

-A filmek segítenek!

-Azt meghiszem!

-Te készen vagy? – dőltem hátra.

-Persze! – kapta be az utolsó falat rántottáját majd fel is álltunk és elindultunk – Mamád hogy van?

-Jól, köszi! Játszik az unokákkal, akik a közelébe laknak...

-Nagyon kiestek Los Angelesszel?

-Annyira nem! Így is bármikor meglátogat minket! Felpattan a gépre és már nálunk is van szó nélkül! Boston nagyon jó hely, szeretek ott lenni, de az nekem nem az otthonom! Én Los Angelesben nőttem fel, nem úgy, mint apu Bostonban...Örülök amikor ünnepekkor odautazunk és abban a kevés időben boldogan elvagyok ott!

-Ebbe nőttél bele! Los Angeles teljesen más, mint Boston...

-De ott meg együtt van a nagy család! Ebből jó.

-A család az mindig jó!

-Majd átadom mamának, hogy érdeklődtél iránta!

-Puszilom is!

-Rendben, megmondom majd neki! – bólintottam amikor bekanyarodtunk a konditerembe. Apáék éppen a ringben voltak és beszélgettek. Közelebb mentünk majd elbújtunk az egyik oszlop mögé, hogy halljuk, hogy mit beszélnek.

-Na, Connie mindig a Kapitány mozdulatait másolja le, így olyan mozdulatsort kell kitalálni, amit még a Kapitány se tud legyőzni! – hallottam apa hangját. Szép! Ellenem szövetkeztek... Azt elnézem ha Tony bácsi meg Chris bácsi, na de apa! Csak is azért itt maradok és végig hallgatom az egészet.
-Scarlett néni, nem tudhatják meg, hogy itt vagyunk! Meg akarom nézni mit eszelnek ki ellenem!
-Oké! Fedezlek....

-Mi? – lepődtem meg – Ne menj oda! Lebukunk mind a ketten!

-Nyugalom! Színésznő vagyok, rémlik? Nem buktatlak le!
-Köszi! – fújtam ki a bennem maradt levegőt majd nekisimultam az oszlopnak.
-Connie mindig a lábra támad! Szóval, ezt kell védeni. Szia Scarlett! Scarlett!!?? – ijedt meg apa.
-Sziasztok fiúk! Mi jót csináltok? – játszotta a szerepét Scarlett néni. Nem is tudom, hogy miért aggódtam! Scarlett Johansson-ról beszélünk, aki a Föld egyik legjobb színésznője...
-Ha nem mondod el Connie-nak, akkor elmondjuk... – ajánlotta fel apa.
-Nem mondom el Connie-nak! – igaza is volt! Nem kell nekem elmondani, mert mindent hallok...
-Esküszöl?
-Esküszöm!
-Oké! Próbálunk kifejleszteni egy mozdulatsort, ami ellen Connie védtelen.
-Akkor figyeljetek a lábra és az oldalatokra!
-Tényleg! Beszokott ütni bordára... Köszi Scarlett!
-Szívesen! Tudok még valamiben segíteni fiúk?

-Nem, megoldjuk, köszi!

-Akkor sziasztok! – köszönt el majd az oszlop mellett elmenve lepacsiztunk és ő tovább sétált a dolgára.
-Akkor védekezni kell a láb kirúgástól meg a horgoktól! De legfőképp nem szabad, hogy meglepődés látszódjon rajtunk, mert azt kiszagolja! És amint tapasztalta Chris is, szokott nyakra menni. Úgy gondoltam, hogy kezdhetnénk egy horoggal, utána meg egy láb kirúgás. De ha ez nem jön be akkor ölébe felugrunk és lehúzzuk úgy, ahogy ő szokta. Kérdés? Igen, Seb!
-És ha egyik se jön be?
-Olyan nincs. Mackie!
-Ki fog ellene ezzel harcolni?
-Te tuti, hogy nem, mert téged mindig legyőz! Seb-et is kizárjuk mert könnyen meglepődik. Vagy Hemsworth, vagy én. De szerintem én lennék a megfelelő rá.
-Kötve hiszem! – mondta Chris bácsi.

-Én tanítottam őt! Ismerem, hogy mit játszik!

-Én meg nagyobb vagyok s erősebb...

-Taktika a lényeg!

-Az erő is számít !

-A taktika fontosabb!

-Döntsük el itt és most! Mit szólsz?
-Azt, hogy benne vagyok! – válaszolta apa mire kifordultam, hogy nézhessem a jelenetet.
Elkezdték, kemény harc volt. Chris bácsinak szurkoltam, mert a magassága elleni mozdulatokat jobban vágom. Apát mindig is nehezen győztem le. Egy éve még mindig ő nyert, aztán elkezdtem sokkal komolyabban venni, így azóta én nyerek. Sokáig ment a meccs és végül apa győzött. Ő is kihasználta Chris bácsi magasságát.
-Letudtuk? – kérdezte apa.

-Igen!

-Oké! Én harcolok Connie-val. Most már csak egy időpont kell! – mondta mikor magamra néztem. Úgy is edzős cuccba voltam, szóval miért ne alapon vállat vonva kiléptem az oszlop takarásából.
-Mondjuk most? – szólaltam meg.
-Connie!!??! Te mióta vagy itt?
-Nemrég óta. Csak meghallottam, hogy ellenem akarsz játszani és kell egy időpont. Szerintem most játszhatnánk! Vagy nem? – néztem apára fura arccal.
-Oh, gyere csak! Én bármikor harcolok veled! – tárta szét a karját majd felmentem a ringbe.

-Ha bármikor harcolsz velem, akkor minek kellett időpontot választani?

-Lényegtelen! – mosolyodott el.

-Ahha, lényegtelen... Mindent értek! – helyeseltem vigyorogva majd gyorsan lefogtam az éppen felém irányuló karját.
-Én megmondtam, hogy bármikor!

-Hát rajta! – fejeztem be.
Apa teljesen azt csinálta amit megbeszéltek, csakhogy amikor horgot adott, azt kivédtem, amikor ki akarta rúgni a lábam, akkor felugrottam. Jött a B-terv. Fel akart ugrani az ölembe, de amikor megfogta a vállam én megragadtam a kezét majd hátra nyomtam a hátára. Ezután hátulról megrúgtam a hajlatát így térdre esett majd elkaptam a nyakát és elkezdtem picit fojtogatni. De csak egy picit. Míg végül jelt adott és vége lett. Én nyertem.
-Őszintén! – kérte mikor felnézett rám – Mikor jöttél?
-A legelején! Amikor meghallottam, hogy ellenem akartok kitalálni egy mozdulatsort, elbújtam és végig hallgatóztam. Egyébként, jó lett volna ha meglepetés ként ér.
-Hát, bevallom... Legyőzhetetlen vagy!

-Mit is mondtál? – nyúltam a fülemhez, hogy még egyszer hallhassam.

-Legyőzhetetlen vagy...
-Vagy csak megöregedtél apa... – gondolkodtam, amikor felhúztam.
-Azt akarod mondani, hogy öreg vagyok? – dülledt ki a szeme.
-Én? Soha! Melyik pizsamádba álmodtad ezt?
-Akkor rosszul hallottam! – indult el kifelé.
-Ahogy öregszel károsodik a hallásod! – jegyeztem meg mire megtorpant.
-Na, most hagyd abba!
-De mit? Hisz az igazat mondom! Te is öregszel, mint minden ember... Már megjelentek a ráncok rajtad.
-Connie Aretha Evans! Most abbahagytad!
-Jó, abbahagytam! – emeltem fel védekezően a kezem.
-Helyes, különben elveszem a telefonod.
-Christopher Robert Evans! Ezt te se gondoltad komolyan!
-Oh, dehogynem!
-Tudod mit?
-Nem.
-Fejezzük be!
-Okés! Na, menjünk dolgozni.
-Igenis, Kapitány!

(...)

-Connie? Connie, figyelsz te rám?
-Igen? Vagyis nem, bocsi! Picit elkalandoztam...

-Azt látom! Két éve nem voltál ilyen...

-Ne hozd fel!

-Csakis azért hozom fel a két évet, mert akkor kalandoztál így el!

-Nem direkt csináltam! Támadási stratégián gondolkoztam...

-Régebben nem ezt mondtad!

-Mert régebben más volt az oka!

-Vagy most kitaláltál hirtelen egy kamu sztorit...

-Apa!

-Mi van?

-Ne csináld ezt?

-Mit?

-Túlléptem rajta!

-Túlléptél? Azta! Ha megnézem a mobilodat, akkor is ezt fogom látni?

-Igen! Mert csak baráti képek vannak rólunk, és a beceneve is baráti semmilyen szívecskével, vagy valami mással.

-Én mindig is támogattam a kapcsolatotokat!

-Tudom én azt! Az első pillanattól kezdve, mi?

-Na jó! Nem az elejétől kezdve...

-Éppen, hogy támogattad, utána már szakítottunk is nemsokkal később!

-Ez egy jel! Nem szabad támogatnom a kapcsolatodat mással!

-Persze! És te leszel a szigorú apuka, aki magas, és kigyúrt, és mindig a keményebb oldalát mutatja.

-Pontosan!

-Akkor nem lesz pasim, mert mindenkit elijesztenél!

-Őt nem sikerült!

-Mert ő más!

-Meg a barátom...

-Másrészt! Mit kérdeztél?

-Megint átugrottad a témát!

-Apa! Mit is kérdeztél?
-Hogy milyen filmet nézzünk?
-Vasember 3.
-Mindig azt nézzük! Most nézzünk mást...
-Akkor Bosszúállók 2?
-Ez már tetszik!

-Csakis azért, mert te is benne vagy!

-Nem is!

-Tényleg nem! – hagytam abba mielőtt a film fele veszekedéssel menne el.