Felkelni arra, hogy a barátod szorosan átölel és simogatja a karodat, eléggé kellemes érzés. Nem mintha nagyon sok mindent tapasztaltam volna eddig a kapcsolatok területén, de ezt még nem voltam képes megszokni, mert ez akár a negyedik alkalommal is úgy hatott, mintha elsőre csinálta volna. Egy darabig csukva tartottam a szemem, hogy csak élvezzem a pillanatot, de aztán, már elfeküdtem a karomat, amin a testem alatt volt.

-Hozzá tudnék szokni ehhez az ébresztéshez! – jegyeztem meg nagyon álmos hangon, így Tom rám mászva megpuszilta az arcom – Jó reggelt! – köszöntem neki, majd megcsókoltam.

-Neked is szép reggelt! – húzta mosolyra a száját – Hogy aludtál?

-Azt hittem, hogy nem fogsz érdeklődni minden egyes reggel, hogy hogy aludtam! Ez volt az egyik feltétele az itteni létednek! – emlékeztettem, így igazat adva biccentett majd megsimogatta az arcomat – De alapból meg jól aludtam! És te?

-Egyszer vesén rúgtál? – emlékezett vissza, így kitört belőlem a nevetés – Nem volt valami kellemes!

-Annyira sajnálom! – fintorogtam – Nem volt célom, ha ez számít valamit! – mondtam, így ő is felkacagott és megvirította a csodálatosan fehér fogsorát a reggeli fáradt fejéhez.

-Pedig, már azon gondolkodtam, hogy mi rosszat tettem! – poénkodott, így feljebb toltam magam majd nekidőltem az ágytámlának – Miért ragyogsz korán reggel ennyire? – kérdezte miközben egész végig a szemembe nézett.

-Mert ragyogok? – értelmeztem kuncogva – Konkrétan érzem a táskákat a szemem alatt! – mutattam az adott részére az arcomnak, így mind a ketten elröhögtük magunkat.

-Nincs is ott semmi! – ellenkezett – Nekem van a legszebb barátnőm a világon! – jelentette ki, így felvontam a szemöldökömet – Amerikában! – javította ki magát, így helyeselve odahajoltam hozzá majd megcsókoltam.

-Öltözzünk, mert a végén nem lesz időnk kávézni! – láttam meg az időt, így kibújtam alóla majd felálltam.

-De olyan jó puha az ágyad! – nyavalygott, így kacagva visszatérdeltem a matrac szélére.

-Majd akkor neked is veszünk egy ilyen jó ágyat! – jegyeztem meg majd megfogtam a kezét – Gyere! – kértem, de csak a fejére húzta a párnát – Ez nagyon gyerekes viselkedés! – jelentettem ki majd megragadtam a bokáját majd elkezdtem lehúzni az ágyról, de egyből megkapaszkodott az ágy másik oldalába.

-Én vagyok a gyerekes? – ismételt meg engem – Ki próbál meg engem lehúzni az ágyról? – vágott vissza.

-Gyerekes viselkedésre nem lehet másképp válaszolni! – jegyeztem meg majd gyorsan megcsikiztem a talpát, így elengedte a vázat, de mivel én teljes erőmből húztam közbe, hátra estem, míg Tom leült. Mind a ketten szakadtunk a nevetéstől, és már fogtuk a fájó oldalunkat, amikor kinyitódott a szobám ajtaja. Apa összevont szemöldökkel és a pizsamájába lépett be és ásított egyet.

-Nem terveztem a hangos nevetésetekre felkelni! – mondta, így fintorra húztuk a szánkat – Büntetésként, ti csináljátok a kávét! – mutatott felváltva kettőnkre, így bólintva helyeseltünk – Van tíz percetek hozzá! – jelentette ki.

-Tizenöt! – alkudoztam, de egyből megrázta a fejét.

-Túl fáradt vagyok, nem kapsz engedményt! – tudta le ennyivel majd kilépett a szobámból majd becsukta az ajtót maga mögötte – Már csak kilenc! – kiabálta el magát, így felültünk Tom-mal majd megfogtuk egymás kezét és egyszerre felhúztuk egymást.

-Menj fogat mosni, én addig gyorsan felöltözök! – ajánlottam majd benyitottam a gardróbba.

-Ha van időd, akkor nekem is veszel elő ruhát? – kérdezte a másik szobából miközben én már megragadtam a szakadt farmeromat.

-Persze! – válaszoltam majd gyorsan átléptem Holland ruháihoz majd ledobtam a földre egy farmert meg egy fehér színű pólót és tettem hozzá egy pár zoknit is majd a fekete sportcipőjét is a szett mellé raktam. Visszatérve a saját ruháimhoz, végre belebújtam a nadrágomba, majd egy sötétkék haspólót fogtam meg és húztam magamra. Belebújtam a virágos papucsomba majd átmentem a fürdőbe – A gardrób közepén van a ruhád! – szóltam neki így felmutatta a hüvelykujját miközben a fogát mosta – És kérlek szépen ágyazz meg, amíg én csinálom édesapámnak a kávét! – mondta így biccentett. Én is nekiálltam megmosni a fogam, de addigra ő meg pont végzett, így helyett cseréltünk.

-Cuki a papucsod! – jegyezte meg – És a farmerod kiemeli a hátsódat! – ütötte meg a seggemet, így kifelé menet megrúgtam az ő hátsó fertáját, így csak felkacagott – Attól még igazam van!

-Tipikus férfi! – mormogtam majd megtöröltem a számat – A telóm töltőn van, majd hozd le légyszi! – kértem miközben átmentem a szobám majd kiléptem a folyosóra – Mamă! (Anya!) – biccentettem neki, így felnézett a magazinból.

-Hello Connie! – köszönt mosolyogva – Mi újság Kicsim?

-Emlékszel arra a rózsaszín Nike cipőre?

-Ami az orránál fehér volt és színátmenetes?

-Pontosan! – helyeseltem miközben beléptem a konyhába – Végül megrendeltem! – vallottam be kuncogva majd megragadtam a kávét és nekiálltam csinálni a forró italt.

-Connie, körülbelül húsz pár sportcipőd van!

-Kell egy huszonegyedik is! – mondtam így felkacagott.

-Egy nőnek soha se elég a cipőkből! – jelentette ki, így bólintottam. A kávé abban a pillanatban folyt le a csészébe, így nyugodtan nekidőltem a pultnak – Mit terveztél délutánra? – érdeklődött.

-Egyelőre semmit, miért?

-Gondoltam, hogy most mi kártyázhatnánk! Vagy beszélgethetnénk...

-Vagy mindkettő – vontam vállat, így elröhögte magát.

-A mindkettő jobban hangzik!

-Rendben! – bólintottam majd kivettem a bögrét a kávé gép alól és tettem bele cukrot meg tejet.

-Jó reggelt Abby! – ért hozzánk apa majd megpuszilta anyát és végül hozzám jött a kávéért – Te is kapsz egy puszit azért! – nyomot csókot az arcomra majd a csípőjével arrébb lökött, hogy mellém tudjon dőlni – Nem is kérdeztem az este, milyen volt az online vásárolgatás?

-Rendeltem cipőt! – újságoltam el.

-Még mindig nem nőtt akkorára a lábad, mint az enyém? – pillantott a lábbelimre.

-Ne várd, hogy akkora legyen!

-Pedig akkor hordanám a tiedét és nekem nem kéne cipőt vennem! – jegyezte meg így felkacagtunk.

-Hát, mondanám, hogy lopjad el Tom cipőit, de neki még nálad is nagyobb lába van!

-Holland-nek? – csodálkozott – Biztos kitömi a cipőit! – jegyezte meg így felnevettünk – Ezt nem hiszem el!

-Connie, kell a piros cipőd! – lépett be a teraszról Seb bácsi.

-A helyén van! – válaszoltam így fel is rohant a lépcsőn.

-Pont ezért szeretném, hogy egy méretű legyen a lábunk! – tette hozzá apa – Ha nekem nem lenne egy adott cipőm, akkor csak átmennék hozzád!

-Igen, a húsz pár sportcipőmből tizenegyet Seb bácsi használ!

-De azokat tőle is kaptad, nem?

-A pirosat Hayley vette húsvétra!

-Ja, tényleg! – adott igazat – A kék pulcsim egyébként nálad van? – jutott eszébe.

-Kéne neked?

-Nem, csak nem tudtam, hogy hol van! – legyintett.

-Minek nektek annyi ruha, ha folyamatosan a másikét hordjátok? – szólalt meg újból anya így egymásra néztünk apával és elgondolkoztunk.

-Sokkal jobban szeretem a nagyobb méretet, mert az kényelmesebb! – meséltem.

-Nekem meg tetszenek a sapkái! – mondta apa mire Tom megérkezett köreinkbe Seb bácsival – Holland, hányas a lábad? – fordult felé így anyával kitörtünk a nevetéstől.

-45, miért? – furcsállotta a kérdést mire a másik két férfi családtag eltátotta a száját.

-Az önbizalmam egyre jobban csak csökken! – döbbent le Seb bácsi kifelé menet.

-Az unokahúgod cipőit hordod! – tette hozzá anya.

-Mert stílusosak! – állt ki maga mellett így biccentve helyeseltem. Hirtelen megtorpant a teraszon majd visszanézett – Ugye újsággal kitömöd a cipőd? – kérdezte utoljára.

-Nem! – rázta meg a fejét Tom.

-Feladom! – jelentette ki majd tovább ment a saját otthonába.

-Gratulálok Tom, mindenkit lesokkoltál! – jegyeztem meg a barátomra pillantva így értetlenkedve magára mutatott – Kérsz kávét vagy teát?

-Majd bent iszok, hagyjad! – legyintett miközben odamentem hozzá és rádőltem a vállára majd átkaroltam a derekát.

-Ja a mai nap mi fogunk kártyázni, és ti nem jöhettek le! – jutott eszembe, így apa felvonta a szemöldökét.

-Ti? Kártyázni? Csak úgy kettesben? – döbbent le – Lemaradtam valamiről?

-Tudod, a vásárlás összehozza a női lelkeket! – jegyezte meg anya.

-És a mai nap éppen titeket akarunk kibeszélni! – poénkodtam, így anya felnevetett a viccemen.

-Viccet félretéve, tényleg szeretnénk kártyázni!

-Akkor játsszatok a szobába!

-Oh, szóval a férfiak összegyűlhetnek a nappaliba és elfoglalhatják a szobát, de a nők nem? – értelmeztem mire Tom fintorgott miközben apa lehajtotta a fejét.

-Nem gondolkoztam egy pillanatra és elfelejtettem, hogy mekkora feminista lányom van! – mormogta.

-Neked is annak kéne lenned! – ajánlottam mire magára mutatott.

-Én rohadtul feminista vagyok! – ellenkezett kiakadva.

-De nem minden egyes pillanatban! – tettem hozzá, így igazat adva biccentett.

-Sajnálom, legközelebb odafigyelek, hogy mit mondok! – kért elnézést, így küldtem neki egy puszit megbocsátásképpen. Ő félig mosolyra húzta a száját majd ellökte magát a pulttól és mellém sétált – Beszélhetünk egy kicsit?

-Persze! – válaszoltam egyből majd elengedtem Tom-ot végig simogatva a törzsén. Követve apát kimentem a teraszra majd zsebre tettem a kezem. Apa behajtotta utánam az ajtót majd hozzám jött így együtt elindultunk a lépcsőn lefelé – Ugye nem a tanulás miatt akarsz beszélni velem?

-Oh, te is tudod, hogy azt a szöveget meghagyom a nagyinak! – kuncogta el magát majd lekanyarodtunk a függőágyhoz és beleültünk abba – Amikor beléptem a konyhába nagyban beszéltetek egymással... – hozta fel ezzel kijelölve a témánkat.

-Hát igen, a vásárlás összehozza a női lelkeket! – bólintottam.

-Nagyon jó így látni mind a kettőtöket! Abby talán akkor volt ilyen mosolygós, amikor még nagyon kicsi voltál. Te meg...

-Én meg mi? – szóltam közbe, mert erre nagyon is kíváncsi voltam.

-Mintha megtaláltad volna a belső békét!

-Azért ne túlozzunk! Belső békém maximum akkor lesz, ha meghalok! – poénkodtam, így hátra hajtotta a fejét – De közelebb állok hozzá!

-Milyen volt a tegnapi este?

-Nehezen kezdődött, be kell, hogy valljam – mondtam amikor megvakartam a tarkóm – De bevallottam, hogy száraz lett a brownie és ő meg visszavágott azzal, hogy nem áll jól a narancssárga! – meséltem, így felnevetett.

-Tök jól nézel ki narancsban! – értetlenkedett a kávéját iszogatva.

-Ugyan, valld be, hogy nem áll jól! Nem a nagyi vagyok! – legyintettem.

-Borzalmasan nézel ki abban a színben! – fújta ki a levegőjét.

-Ezért van az, hogy csak itthon húzom fel! – tettem hozzá így mindketten elröhögtük magunkat.

-És mi volt a nagy bevallások után? – érdeklődött tovább így vettem egy mély levegőt.

-Én megnyíltam – suttogtam, így biztatóan átkarolt majd magához húzott.

-Nincs azzal semmi baj!

-De ijesztő egy kicsit! – fintorogtam a szemébe nézve.

-Csak egy kicsit? – vonta fel kérdőn a szemét.

-Oltárian rémisztő! – vallottam be – Alig ismerem mégis ott van bennem az érzés, hogy ő az anyukám és a távolságtartás nem jó!

-Emlékszel, hogy mit tanítottam neked?

-Mindig csak kis lépések! – emlékeztem vissza így megsimogatta a karomat – Ez talán nagy lépésnek számított?

-Minek érzed?

-Megkönnyebbülésnek...

-Akkor ez biztos egy jó jel!

-Igen! – bólintottam majd rádőltem a vállára – Csak tudod fura, hogy már nem csak ketten vagyunk! Nem a megszokott körülmények vannak.

-Te pasiztál be először! – vont vállat.

-Oh, ne fogj rám mindent! – kértem eltávolodva tőle – Ez nem miattam van!

-Oh, tényleg? – vonta össze a szemöldökét – Ki szerzett be egy külföldi pasit, akinek nem volt itt lakóhelye, ezért velünk kell laknia?

-Menj már! – löktem meg a vállát – De nem is emlékszem hirtelen, hogy ezt megköszöntem volna, ezért most ezt megteszem! Ez nagyon kedves dolog volt felőled!

-Nem hagyhatom a lányom pasiját Amerika utcáin!

-Mintha nem fizetné alapból a stúdió neki a szállást egy hotelben... – forgattam meg a szemeimet.

-Hát azt Evans-rezidenciát biztos nem fizetik, pedig tíz csillagos!

-Biztos vagy te ebben? Képbe vagy, hogy ki a szomszédod? – mutattam Seb bácsi házára.

-Na jó, emiatt nyolc!

-Reálisabb! – biccentettem majd felálltam és magam után húztam apát – Mindent kibeszéltünk?

-Nincs több témám! Neked?

-Nada (Semmi) – ráztam meg a fejem így visszaindultunk.

-Akkor jó volt veled cseverészni! – nyitotta ki nekem az ajtót így biccentve beléptem a házba – Tom, akkor mehetünk dolgozni?

-Stan nincs is itt! – jegyezte meg miközben a telómat a zsebembe tettem.

-Üzente este, hogy mivel be kell majd vásárolnia, ezért külön kocsival megy! – mondta miközben a kávés bögrét beletette a mosogatóba – Tényleg, nekünk nem kell boltba mennünk? – jutott eszébe.

-Én megoldom a másik kocsival amíg dolgoztok! – legyintett anya.

-Akkor menjünk dolgozni! – ragadta meg a kulcsot majd kiindult, így nyomtam anya fejére egy puszit majd követtem apát Tom-mal együtt.

Pillanatokkal később már az úton voltunk és csendben hallgattuk a rádiót, ám hirtelenjében megszólalt apa telefonja, így az egész kocsiban megszólalt a hangszórókból az én hangom, így gyorsan felvettem Hayley videóhívását, hogy minél előbb abbamaradjon az éneklésem.

-Hát ez gyors volt! – lepődött meg Hayley – Sziasztok srácok! – köszönt, így mindannyian intettünk.

-Connie nem kedveli a csengőhangomat! – válaszolta apa – Ezért volt az, hogy hamar felvettük.

-Miért? Mi a csengőhangod? – vonta össze a szemöldökét.

-Connie egyik dala! – szólalt meg Tom hátulról.

-Hát már mindent értek! – forgatta meg a szemeit – Egyébként, örülök, hogy találkoztunk Tom így virtuálisan!

-Enyém a megtiszteltetés Hayley! – biccentett Holland.

-Connie, csendben vagy, hiányolom a csodás hangod!

-Benne van a csodás hangom a rádióban, ha rajtuk múlik egy darabig nem felejtik el az emberek a hangomat!

-Egy kicsit több optimizmust, kérem szépen kisasszony!

-Igenis! – szalutáltam - Mizu veled? – érdeklődtem, mert egy biztos tény volt Hayley és köztünk, hogy csak akkor hívjuk egymást, ha történt valami, ha van egy beszéd témánk, vagy ha utazunk.

-Úgy tűnik pár napon belül visszatérek Los Angelesbe! – mondta így apa és én ujjongtunk – Szép és jó New York, de hiányzik a napsütés! – vallotta be, így elnevettük magunkat.

-L.A. visszavár, főleg a Torrance Beach!

-Igen, szólunk Stan-nek és összehozunk egy közös vacsit! – helyeselt apa – Grillezhetünk, vagy rendelhetünk is, ahogy régen!

-Nagyon jól hangzik srácok! Köszönöm szépen a meghívást! – küldött nekünk puszit.

-Ez természetes Madrina! – legyintettem – Csak siess vissza és vigyázz magadra, rendben?

-Veled meg Tom, majd leülök egyszer egy jó teázni! – jegyezte meg, így apával összenéztünk.

-Megbeszéltük Hayley! – bólintott a barátom.

-Akkor majd hívlak titeket, ha megyek! – jelentette ki – Sziasztok!

-Szeretünk! – tettem hozzá gyorsan majd utána egyből megszakadt a kapcsolat – Azon a teázáson nekünk ugye nem kell ott lenni? – kérdeztem aggódva.

-Remélem! – mormogta apa.

-Mert olyan rossz? – értelmezte a beszédünkből Tom.

-A teázás egyenlő egy kihallgatással! – magyaráztam el – Azt hiszed elsőre, hogy tényleg csak maximum egy órára áthív, hogy teázzatok brit módra, de aztán nem az időről vagy pletykákról beszéltek, hanem áttértek arra, hogy mit ettél utoljára, hova mentél ki utoljára, mikor beszéltél egy emberrel utoljára... Jobb ügynök, mint az igaziak! – rázott ki hirtelen a hideg.

-Te tartasz tőle? – vonta fel apa a szemöldökét – Mikor beszéltél Connie-val? Mikor beszélt ő a nagyszüleivel? Hogy érez most Connie? Mikor tanult utoljára? Mikor evett utoljára? Mikor edzett utoljára...

-Van egy olyan érzésem, hogy túl reagáljátok ezt az egészet! – jegyezte meg Holland hátulról, amikor apa lekanyarodott a stúdióhoz.

-Szeretjük meg minden, de ő Carter ügynök!

-Igen, Peggy Carter nem hazudtolja meg magát – adtam igazat apának majd kiszálltam a parkolóba.

-Akkor sem hiszek nektek! – tudta le ennyivel Tom majd követett engem apával együtt majd én beléptem az épületbe.

-Reggelt Robbin! – köszöntem a biztonsági őrnek.

-Jó reggelt Ms. és Mr. Evans és Mr. Holland! – biccentett felénk, így apáék viszonozták a gesztust majd tovább mentünk.

-Minden rendben? – érdeklődtem miközben elvettem egy poharat mellőle majd megtöltöttem kávéval.

-Igen, és önnel? – válaszolt miközben felhigítottam a kávét tejjel és tettem bele cukrot is. A kész italt átadtam Tom-nak majd az őr szemébe néztem.

-Mondhatni minden rendben! Végre kezdek kevesebbet lenni a rádióban! – vontam vállat kuncogva.

-Szerintem ez nem annyira jó dolog, egy olyan tehetségnél, mint Ön!

-Hát, ha majd beszélni fogok a rádióban és nem énekelni, akkor örülni fogok! – ellenkeztem majd megragadtam kettő vizet és elléptem az asztaltól – További szép napot!

-Viszont kívánom! – mosolyogtam rá majd apának dobtam az egyik palackot és tovább mentünk.

-Egyébként, ha valaki előbb végez, az hazamehet Stan-nel! – jutott eszébe apának.

-Én benne vagyok az utolsó jelenetben! – vágta rá Tom.

-Én is! – álltam a barátom mellé.

-Akkor én megyek haza a sógorommal! – nyomta a kezembe a kocsikulcsot majd kinyitotta nekem a stúdió ajtaját, így kiléptünk a lakókocsikhoz.

-Veszel majd csokikat, ha már bemész Seb bácsival a boltba? – jutott eszembe.

-Persze! – ivott bele a vízbe majd lekanyarodott a saját kocsijához.

-Danke schön Vater! (Köszönöm szépen apa!) – szóltam utána.

-A német még mindig az én nyelvem Evans! – szólalt meg mögülem Pratt.

-Akkor miért tanítottál nekem pár dolgot? – vágtam vissza hátra fordulva.

-Ott a pont! – adott igazat majd elsétált mellettünk.

-Akkor majd találkozunk! – hajoltam oda Tom-hoz majd megcsókoltam.

-Alig várom! – puszilta meg az orrom majd elment a saját kocsijához ő is.

Végül én is beléptem a saját kis vagonba, majd egyből a kanapéra dobtam a táskámat. Kinyitottam a forgatókönyvet majd átolvastam a jeleneteket, hogy átnézhessem a történéseket. Miután azzal végeztem, felhúztam a bőr ruhámat majd a magassarkú cipőbe is belebújtam. Miután mindenféle övet a derekamra meg a combomra raktam, akkor megragadtam a hátamra való tokot, benne a botokkal. Felvettem a napszemüveget, hogy azért ne vakítson meg a nap a reggeli órákban majd kiléptem az udvarra. Átsétáltam a sminkes kocsiba majd leülve a legbelső székre egyből neki is álltak a sminkesek a munkájuknak. Közben beszélgettem Zoe-val, aki mellettem ült a másik székben. Sokkal régebb óta volt ott, és még így is előbb készen lettem. Ezért jó, hogy az én testem nem zöld vagy esetleg kék... Leugrottam a lakókocsi lépcsőjéről majd elővettem a mobilom és megnyitottam az Instagramot. Tegnap óta rengeteg megjelölésem volt, mert minden egyes rajongó a Zendaya rajongására készített oldalakon megosztotta a tegnapi képünket.

-Mi ez a mosoly Kicsi Evans? – kérdezte Downey, így felnéztem a mobilomból – Ennyire örülsz, hogy Indio ma bejön? – kuncogta el magát, de én csak megráztam a fejem.

-Zendaya rajongói folyamatosan megjelölnek és a leírásokon mosolyogtam, mert csak annyi kellett a hírnevemhez, hogy egy hatalmas tini csillag megosszon velem egy képet! – vallottam be az igazi okot, majd egyből összevontam a szemöldökömet, mert nem ment ki a fejemből az, amit mondott – Bejön ma Indio? – ismételtem meg.

-Basszus apa, már semmit se lehet elmondani, mert kikotyogod, ha nem kulisszatitok! – panaszkodott a az említett fia az ajtóból, így felkacagtam, de Robert csak szégyenkezve lehajtotta a fejét.

-Gondoltam, ha már hozzá jössz be és nem hozzám, akkor szólsz neki! – védte meg saját magát majd legyintve megpuszilt engem és bement a sminkeshez.

-Egy éve találkoztunk és már meg sem ölelsz? – poénkodott Indio tettetett kiakadással.

-Tudod, hogy csak két évente jár! – szálltam be a viccelődésbe majd odamentem hozzá és jó szorosan átöleltem – Jaj, de régen találkoztunk! – mormogtam miközben átfutott az agyamban az esemény, amikor utoljára láttuk egymást.

-Mutasd magad! – tolt el magától majd végig mért – Mi ez komolyság már? – paskolta meg az arcomat – Na mutasd mit tudsz! – keménykedett, így adtam neki egy bal horgot, de ő kivédte, emiatt csellel rámentem a fejére és mivel védekezve odaemelte a kezeit, be tudtam enyhén verni a gyomrába. Egyből kitört belőlünk a nevetés majd átkaroltuk egymást – Jól van Connie, nem fejlődtél vissza fele!

-Ideje lenne borotválkozni gyerek! – szóltam be megfogva az állát, hogy jobbra-balra fordítva jobban megnézhessem a több napos borostáját – Még ennyit se érek, hogy borotválkozz?

-Hát... – fintorgott, így elengedve hátra léptem.

-Hát mi? – vontam kérdőre – Na mondd ki! – parancsoltam majd elkezdtem csikizni az oldalán, így összegörnyedt – Mondd ki! – mondtam majd kiegyenesítettem majd megpaskoltam az arca két oldalát majd megigazítottam a pólóját és az ingét – Jaj, de hiányzott ez! – mormogtam.

-Nekem is! Avri még kicsi, vele nem lehet ilyen jól mulatni, mint veled!

-Valld be, hogy jobb testvér vagyok, mint a másik kettő – vicceltem így helyeselve bólintott – Hány napja vagy tiszta? – tettem fel halkan a kérdést mire lehajtotta a fejét – Nem vagyok már kicsi már ne felejtsd el! Most már beszélhetsz róla nekem is!

-Eddig is beszéltem csak titokban! – emlékeztetett, így mosolyra húztam a számat.

-De most már legalább nem kell titokba tartani! – vontam vállat – Na hány nap?

-Öt hónap!

-Büszke vagyok rád! – simogattam meg biztatásképpen a kezét – Visszatérve, gondolom nem ezért jöttél be hozzám! – jutott eszembe kuncogva – Biztos húzom az értékes idődet, szóval miben segíthetek?

-Kiderült a hatalmas titkod... Mint zenész a zenésszel – mutatott rám majd magára felváltva – Kéne egy kis segítség! – jelentette ki, így felvontam a szemöldökömet.

-Biztos, hogy jó emberhez jöttél? Apukádnak nagyobb zenei karrierje van, mint nekem! – jegyeztem meg kuncogva.

-Ez igaz! – kiabált ki a lakókocsiból Downey, így arra fordultam.

-London óta kihallgatsz állandóan, van mi van? – akadékoskodtam, így elnevette magát.

-Csak azt hallom meg, amit szeretnék! Ez pont olyan pillanat! – vágott vissza majd kidugta a nyelvét rám, így bemutattam neki.

-Meg ne lássam még egyszer ezt Connie Aretha Evans, mert eltöröm az ujjadat! – jelent meg apa mögöttem majd megtorpant Indio látványától – Indio! De jó újra látni! – jött mellém majd kezet rázott.

-Ugye tudod, hogy visszaélhetek kiskorú bántalmazással? – suttogtam apa felé pillantva.

-Ifjú hölgyként nem illik ilyet csinálni!

-Igenis apa! – mormogtam.

-Hogy vagy? – érdeklődött apa Indio felé nézve.

-Jól, köszönöm! És az Evans család?

-Mondhatni, egyre jobban!

-Ennek nagyon örülök!

-Igen... – húzta vigyorra a száját – Na akkor nem is zavarlak titeket! – tudta le majd intve ő is bement a sminkeshez.

-Hol is tartottunk? – akadt meg Indio hirtelen.

-Segítséget kérsz tőlem, mint zenész! Mi van, talán nem jött be a színészet? – poénkodtam.

-Ah, tudod, feladtam, hogy apám árnyékában legyek! Nem tudtam onnan kiszabadulni, így inkább új szakmát kezdtem.

-De hiszen Downey-nak van egy albuma! – hoztam fel.

-Új szakmát kerestem, amiben van esélyem leverni! – javította ki, így elnevettem magam.

-Igen, így már helyes! – adtam igazat – És mit vársz tőlem? Van egy bandát, nekem csak hangszerem... Miben segíthetek neked? – értetlenkedtem.

-Dalt írni! – válaszolt, így kidülledt a szemem – Kicsit megakadtunk...

-Hát, most teljesen lesokkoltál ezzel a kéréssel! – vallottam be.

-De segítenél egy régi ismerősnek, aki a testvérednek is számíthatna?

-Maximum uncsitesó! – ellenkeztem nevetve majd lehajtottam a fejem, hogy átgondoljam a helyzetet – Nem ígérek semmit, de megpróbálok tenni valamit az ügy érdekében! – mondtam ki mire egyből felkapott és megpörgetett, így kitört belőlem a röhögés – Na jó, megfulladok! – paskoltam meg a hátát, így egyből le is tett majd elengedett, így hátrébb léptem majd keresztbe tettem a kezeim – Terv?

-Te vagy a főnök! Mikor mit hozzák? Mikor üljünk össze? – adta át nekem a döntéshozatal jogát.

-Elküldöm majd neked a beosztást a jelenetekkel, hogy valamennyire tudjál tájékozódni, és akkor majd előre megbeszéljük, hogy mikor tudsz te bejönni. Az eddig meglévő anyagokat átküldheted, és akkor otthon kezdek valamit vele, és majd küldöm, ha van valami új dolog vagy ötletem támadt – ajánlottam mire bólintott egyből – Szerintem a dalszöveget azt meghagyom nektek, én nem tudom pontosan, hogy milyen irányba mozogtok, a zenében viszont tudok segíteni. Igazából a szövegben is tudok, de ahhoz sokkal többet kell tudnom a bandáról és alapból a karakterekről, mert a szöveg, amit előadtok, az megmutatja, hogy ti ki is vagytok valójában. Menne ez, ha már lenne dalotok, hogy beleélhessem magam a ti világotokba, de mivel nincs, ennek lőttek!

-Hazamegyek és akkor egyből küldöm az anyagot!

-Bármi baj van hívsz, vagy én hívlak!

-Körülbelül mennyi időre számítsak, hogy készen leszel a dallal? – kérdezte poénkodva, így keresztbe tettem a kezem.

-Attól függ mennyire érdekel, és hogy mennyire érzem át a dalt! Intervallumba nézve a küldés idejétől számítva két óra egészen a végtelenségig terjedve! – válaszoltam vállat vonva.

-Reméljük, hogy közelebb lesz a két órához, mint a végtelenhez! – jegyezte meg majd közelebb lépett hozzám és átkarolt – Nagyon köszönöm! Jövök neked!

-Legközelebbi találkozásunkra hozol nekem egy csokor virágot és egy tábla csokit! Azzal talán ki tudsz engesztelni! – vicceltem majd elengedtem.

-Még mindig a rózsa a kedvenced, ugye? – hozta fel, így kacagva megráztam a fejem.

-Vicceltem Indio! – mondtam komolyan, mire elkezdett hátrafelé lépkedni.

-Én meg nem! – vont vállat – Ezt egy igennek veszem! – tudta le ennyivel a válaszomat, majd megfordult és elindult kifelé. Egyből elkezdett rezegni a telefonom a farzsebembe, így mosolyogva lehajtottam a fejem.

-Nem tudom kiszedni a feszülős, bőr farzsebből a telefonomat! – kiabáltam utána.

-Van rá két órád! – vágta vissza, így nehézkésen felhúztam a tokot a hátamra majd meghúztam a pántját.

-Tiszta volt? – suttogta mögülem apa, így mind a ketten a távolban sétáló Indio után kaptuk a fejünket.

-Öt hónapja az!

-Szuper, akkor megnyugodtam! – fújta ki a benne maradt levegőt – Downey-t nem mertem erről kérdezni!

-Tudom, hogy aggódsz miattam, de te is tudod, hogy tudom kezelni a helyzetet, ha mégis be lett volna szívva!

-Eddig nem volt rá alkalom, nem szeretném ha ezután lenne azért!

-Én sem szeretném, hidd el! – tettem hozzá miközben megigazítottam a ruhámat.

-Miért keresett téged?

-Segítséget kért a banda dalaiban! Meg vannak akadva és mivel én elvileg alkalmas lennék a feladatra, ezért megkért!

-Nem lett volna muszáj elvállalnod, ugye tudod? – hozta fel mire csípőre tettem a kezem.

-Dehogynem, mert ha sokáig meg lennének akadva, akkor a stressz miatt megint visszaesne! Segítségre van most szüksége és nem kihívásokra! Van neki elég jelenleg! – javítottam ki.

-Igazad van!

-Na, áll az üzlet? – karolta át a vállamat és apáit Downey egyszerre.

-Percek óta rezeg a farzsebembe lévő telefon, de nem tudom kivenni, mert nagyon szűk és bőrből is van az anyag!

-Megvan ennek a nacinak az egyetlen rossz tulajdonsága! – vont vállat.

-Én csak rosszat ismerek, te milyen jó tulajdonságra gondolsz? – értetlenkedtem.

-Láttad már a hátsódat ebben a jelmezben? – kérdezte hitetlenkedve, mire apa felvonta a szemöldökét majd átpillantott Robert vállán és elismerően biccentett – Megmondtam! – mutatott apára, így levettem a vállamról a kezét majd kuncogva elindultam a helyszínre.

-Nem hazudtoljátok meg a nemeteket! – jegyeztem meg majd felsétáltam a dombra és onnan lementem a kialakított területre.

-Na ki ez a szexi csajszi? – vett észre Letitia, így poénból elkezdtem modellként járni, mintha a kifutón lennék – És fordul? – kérte amikor odaértem hozzájuk, így megtettem majd belecsapott a fenekemre – Ez a beszéd!

-Mennyire foglak lesöpörni a menő mozdulataimmal? – kérdeztem viccelődve mire felkacagott és még Danai is mosolyra húzta a száját – Hogy vagy Danai?

-Fáradtan!

-Walking Dead hogy áll? – érdeklődtem keresztbe tett kézzel.

-Ne is mondd! Egyszerre csak egy forgatásról beszéljünk! – kérte így elnevettük magunkat.

-Hát igen, ezután jön a Fekete Párduc forgatása, ugye?

-Atlantában, igen! – adott igazat Let – Itt folytatjátok a negyedik filmet!

-Ti nem lesztek benne a negyedik filmben? – jöttem rá a dologra.

-Nem mindegyikünk! – javított ki Danai, így felvontam az egyik szemöldökömet.

-Szóval mind meghalunk! – legyintettem mintha nem is mondtak volna semmit. Ez egy tipikus poén volt a forgatáson, szerintem addig biztos mondani fogjuk, amíg nem tudjuk biztosra, hogy ki hal meg.

-Nézzenek oda, szóval ilyen egy jó hátsó egy ilyen ruhában! – szólalt meg mögülem Scarlett.

-Mintha most látnátok ebben a jelmezben először! – forgattam meg a szemeim.

-Ki kérem magamnak! – mutatott magára Danai – Csak harmadik alkalommal látlak így, de még mindig sóvárgok olyan izomzatért, ami neked van! – jelentette ki így fintorogtam.

-Sajnos nem olcsó az ilyen test! – vallottam be – Öt évembe került! Ha két hetet kihagyok, akkor már feljönnek a kilók! – meséltem mire kidülledt a szeme – Szar géneket örököltem! Könnyen hízok, emiatt oda kell figyelnem, hogy mit eszek!

-Ezért tömünk téged, hogy egyél valamit! – tette hozzá Scarlett így mosolyogva lehajtottam a fejem – Minden fejben dől el Connie! Ha többet eszel, akkor egy kicsivel többet fogsz edzni, ennyi! – ajánlotta – Tudod, ezt már megbeszéltük! Az étkezés a legfontosabb!

-Eszek én rendesen! – ellenkeztem mire csípőre tettem a kezem – Elfelejtettem, hogy kivel beszélek! – jöttem rá, így mosolyogva helyeselt.

-Későn voltál megkeresztelve! Ha születésed után egyből meg lettél volna, akkor a keresztanyáddal beszélnél most!

-Igen, szerencsére vártunk nyolc évet! És a keresztanyám éppen New Yorkban van! – nyújtottam rá a nyelvemet.

-Danai, Letitia! – szólt nekik Joe, így elindultak, miután lezárták a beszélgetésüket.

-Te nem akartál keresztanya lenni! – emlékeztem vissza.

-Nem kell nekem ahhoz egy cím, hogy a családod tagja legyek!

-Anélkül is az vagy! – adtam igazat – Mint egy másik mamától származó nagynéni!

-Pontosan! – bólintott – És valld, hogy azért a londoni kiruccanások a kedves keresztanyukáddal, nem voltak rosszak!

-Csak a tea volt rossz! – adtam igazat – De pofákat se kellett vágnom és a következő alkalommal már kakaót kaptam, szóval csak jót döntést hoztunk Hayley-vel kapcsolatban.

-Hallom hazajön! – hozta fel.

-Igen, a napokban...

-Chris be nem álló szája még jobban megállíthatatlan, ha róla kell beszélni!

-Ez nekem is feltűnt! De akkor még nem volt anya!

-Nem mintha ez megállítaná Chris-t a Hayley-ról való beszélgetésben.

-Ezt hogy érted? – fordultam felé.

-Tényleg! Anyák mintaképével, hogy állunk? – kérdezte miközben a forgatást néztük.

-Ez csúnya volt! – jegyeztem meg mosolyogva.

-De tetszik neked, ne tagadd!

-Jobban tűnik a helyzet! Közelebb kerültünk egymáshoz!

-Az jó!

-De senkivel se leszek olyan közel, mint veled! – tettem hozzá.

-Ezt akartam hallani! – mormogta elégedetten mire leállt a felvétel.

-Scarlett, Connie! – szóltak nekünk, így egyből ugrottunk a többiekhez, hogy folytassuk a munkát.

Ebéd szünetig ott maradtunk a nyílt terepen. Szerencsére az égen felhők jelentek meg, és legalább nem sütött annyira a nap minket. Bár nap mintha nem kaptunk volna esernyőket, hogy védekezzünk a nap ellen, de mindegy is volt, amikor nem kellett kamera előtt állnunk, akkor úgyis a kis sátorban figyeltük a felvételt. Néha poénkodtunk a fáradtságtól meg a melegtől, de igazából nem is én lettem volna, ha nem állok neki táncolni a saját ritmusom alapján az esernyővel, mint kiegészítő. Többen felvették, de én csak röhögve nyugtáztam a pár tíz másodperces hülyeségemet majd folytattam a munkámat. A felhők viszont egyre jobban gyülekeztek, így várható volt, hogy lehet esne. De ez Los Angeles és ha nem napsütés van, akkor maximum pár perces felhőszakadás. Már nagyban dörgött is az égbolt, így a stáb elkezdett bepakolni az épületbe, így én kinyitva az esernyőt vártam, hogy legyen valami. Egy nagyobb dörgés is hallatszott, így arra kaptam a fejem.

-Bocsi, én voltam! – kért elnézést Hemsworth miközben a hatalmas fegyverét a vállára helyezte. Egyből kitört belőlem a röhögés, így Chris is csatlakozott hozzám, mert rájött, hogy mennyire poénos volt a megszólalása.

-Nem hagyhattad ki, mi? – kérdeztem megtörölve a szemem befelé indulva.

-Úgy ismersz? – válaszolt mikor mellém ért - Hogy bírod Holland mellett?

-Nem panaszkodom egyelőre, miért? Apa mondott valamit?

-Újságolta, hogy Holland vett egy házat. Azt hittem nem fértek meg egymás mellett!

-Lehet, hogy ő titokban szenved! – legyintettem kuncogva így ő is mosolyogva bólintott.

-De ugye te fogod berendezni a házat?

-Akkor nem csak szerintem nincs Tom-nak hozzá készsége! – nyugodtam meg így felkacagott.

-Jobban járunk, ha te csinálod! – adott igazat – És a tudod ki, hogy van? – kérdezte mire megtorpantam, mert meglepődtem, hogy ő ezt tudta.

-Apa? – tippeltem a forrására, de egyből megrázta a fejét.

-Vagyis hallottam, hogy Johansson és ő erről beszéltek!

-Mondjuk azt, hogy egyelőre tartsuk titokba a dolgot, hogy megvárjuk a jó részt! Majd a többiek is tudni fognak róla, amikor úgy látom jónak.

-És közelinek látod azt a jövőt? – fordult velem szembe mire elgondolkodtam.

-Apró lépésekben haladok!

-Néha futni kezdsz, mielőtt járni tudsz! – vont vállat Downey-t idézve az első Vasember filmből így lefagytam a megszólalásán – Vagyis én csak úgy éreztem, hogy ide illik ez az idézet! – vallotta be félig szégyenkezve – Lehet, nem kellett volna megzavarnom ezzel téged!

-Nem! – ellenkeztem halkan – Teljesen jó dolgot mondtál! – mondtam mire felnézett a szemembe ujjongó hangulattal – Csak ez most sokkolt, hogy erre képes voltál! – szóltam be, hogy tereljem a témát, így meglökte a fejem – Nem piszkálni! – jegyeztem meg majd kikerültem őt és folytattam az utam befelé, Hemsworth-tel mellettem.

-Hiányzott ez a hülyéskedés veled! – jegyezte meg miközben összecsuktam az esernyőmet.

-Hát igen, régen poénkodtunk rendesen!

-Legutoljára, amikor összeültünk, hogy megdicsérjem a Polgárháborút, mert tök jó lett annak ellenére, hogy nem voltam benne!

-Olyan régen nem volt Evans-Hemsworth tali? – lepődtem meg – Ideje lenne egyet összehozni!

-Először nem kéne kivárni azt a pillanatot? – hozta fel kuncogva.

-Lehet, hogy egyszer betoppanok a házatok előtt egyedül! – poénkodtam így felkacagott.

-Jaj, tényleg! Elsa üzeni, hogy teljesen meg van döbbenve a spanyolodon! Meg hívott volna a szülinapodon, de nem tudott, mert egész nap fotózáson volt.

-Először, láttam, hogy a közösségi oldalaira kitett egy közös képes rólunk a felköszöntéssel, így nincs semmi baj, teljesen megértem ha dolgoznia kellett. Kettő, nem mertem még beszélni vele, mert féltem, hogy mellette nem tudok semmit majd az ő anyanyelvi szintjéhez képest, ezért nem beszéltem vele. Három, ezeket mikor mondta neked? – kérdeztem végül mire kitört belőlünk a nevetés, így megtorpantunk.

-Tudod, milyen vagyok! A fontos dolgok nem maradnak a fejemben! – jelentette ki mire eljátszottam a sértődésemet és a szívemhez kaptam.

-Hát nem vagyok én neked fontos? – mondtam kiakadva, de egyből elnevettem magam – Tudod, ez a felejtés lehet a változó kor jele, vannak erre vény nélküli tabletták ilyesmire! – szóltam be mire röhögve megtámaszkodott a vállamon, de már biztos voltam, hogy nem csak nekem fáj az oldalam az állandó kacagástól – Na jó, ez már fáj!

-Nekem is, de nem bírom abbahagyni! – helyeselt, így vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak.

-Egy fokkal jobb! – jegyeztem meg amikor beértünk a többiekhez – Az Evans-Hemsworth taliba csatlakozhat Holland? – kérdeztem suttogva miközben a kajás asztalhoz mentünk – Nem akarom nagyon kihagyni a dolgokból, hogy érezze, hogy azért mi nem vagyok lenézőek...

-Az a baj, hogy nem nagyon illik a bandába! Stan inkább, mert ő a bácsikád és a szomszédotok egyben!

-Akkor majd Tom turnéja közben gyertek át! – kértem mire helyeselt.

-Tökéletes terv! Megbeszéltük! – pacsizott le velem majd mind a ketten helyett foglaltunk.

Egész kaja szünetben Tommal beszéltem, hogy mennyire izgulok a délutáni kártyázás miatt az anyukámmal. Egyből megnyugtatott, de attól még nem szólt közbe, miközben hatalmas hegyi beszédeket adtam az érzéseiről. Miután befejeztem a bajom kibeszélését, ő felhozta, hogy Zendaya meghívott minket hozzá, így egyből kiesett a villa a kezemből, szerencsére vissza a dobozba. Egyből megmagyarázta, hogy ez nem akkora ügy, csak egy baráti meghívás, és ebben igaza is volt, de még a közös kávézáson se tettem túl magam. Ezzel a rajongásomon és Tom nyugtatásával telt el az egész szabad időnk. Miután megszólalt a munkát jelző síp, mindenki egy emberként pattant fel majd ki is dobtam a dobozomat. Nagy nehezen elővettem a mobilomat a zsebemből majd megnyitottam az üzenetemet. Először anya ikonjára mentem, mert az rövidebb volt és, mert tudtam, hogy mit tartalmaz Indio ikonja. Elküldte, hogy milyen kekszet készít a délutáni kártya partira, és hogy milyen különleges teát csinált. Egy rövidebb üzenetben megírtam neki, hogy mindegyik nagyon jól hangzik és alig várom. Direkt nem mentem be az ifjabb Downey felvételeibe, mert tudtam, hogy egyből azon járna az agyam és nem a munkámon. Zendaya is abban a pillanatban rám írt a kis összejövetellel kapcsolatban. Egyből válaszoltam, hogy csinálok valami rágcsálni valót, így ő egyből felhívott, hogy telefonon leszidja a fejemet, hogy hogyan mertem gondolni, hogy én fáradozni fogok, azért, hogy átmenjek hozzá. Leszögezte, hogy rendel kaját és mindent rendez, így mint jó kislány helyeseltem és szót fogadtam és még meg is ígértem, hogy még az eszembe se jut ilyesmi legközelebb alkalomnál sem. Miután győzött felettem, azután egyből bocsánatot is kért, hogy ilyen mogorva volt, csak nem szeretné, hogy a vendégek készüljenek egy összejövetelre. Teljesen megértem, az én családom is teljesen ilyen. Viszont a csevegés végére már mind a kettőnknek kellett mennie dolgozni, így elköszönve letettük. Visszamentem a csapathoz majd vártam, hogy én is dolgozhassak. Addig a háttérben pár statisztával átvettem a szövegemet meg a jeleneteket is. Rezgett néha a farzsebem, de biztos amiatt, mert apa végzett Seb bácsival együtt és írtak a családi csoportba. Én még nagyban dolgoztam és csak pár óra múlva végeztem. Tom is már átöltözve várt engem, így egy kicsit kapkodtam. Miután gyorsan végeztem, akkor együtt már mehettünk is hazafele. Átsétáltunk nyugodtan a parkolóba majd beültünk a kocsiba.

-Hogyan éri el Chris a pedálokat? – akadt ki, tom miközben előrébb húzta az ülést.

-Úgy, hogy tíz centivel magasabb, mint te! – válaszoltam, így kinyújtotta rám a nyelvét majd elindult a kocsival.

-Hallom, Indio Downey bejött a forgatásra... – hozta fel témaként.

-Ah, igen! A segítségemet kérte a bandája dalaihoz.

-Nem tudtam, hogy ilyen jóba vagytok!

-Ő volt az első olyan ember, aki közelebb állt hozzám kor ügyileg, ennek az egésznek a legelején. Mielőtt apa elvállalta volna a Kapitány szerepét, akkor Downey néha átjött hozzánk beszélgetni az állásra és hozta Indio-t is első alkalommal és mi akkor kártyáztunk, mint gyerekek. Persze szarrá vert, mert még csak hat éves voltam és nem nagyon ment az UNO még. De megtanított rendesen játszani és emiatt a többi alkalommal is elhozta Downey, mert Indio is akart egy olyan ismerőst, akivel azonos a helyzete és nekem is szükségem volt egy korom bélire, mert akkor kezdődtek a rémálmok.

-Nem befolyásolta a drog ügye a kapcsolatot köztetek?

-A drogfüggőség a mai világban minden tizenötödik emberrel előfordul. Indio pont az az ember volt! Nem elítélni kell az embereket, hanem segíteni nekik, mert a függőség nem bűn, hanem egy betegség.

-Miért van az, hogy még most is képes vagy meglepni, hogy milyen tiszta és ártatlan a lelked? – csodálkozott miközben a combomra tette a kezét. Megsimogattam azt majd megpihentettem a saját kezemen az övén.

-Egy igazi főnyeremény vagyok! – nyújtottam ki a nyelvem miközben az utat figyeltem.

-Az biztos! – helyeselt majd rákulcsolta az ujjait az enyémre – Fenn leszek a szobádban, ha nem bírod a csajos kártyapartit! – jegyezte meg így kitört belőlem a nevetés.

-Nem hiszem, hogy szükségem lenne menedékre, de köszönöm, sokat jelent! – mondtam.

-És milyen volt a mai forgatás?

-Erő elszívó egész nap a napon lenni!

-Hiszen felhős az ég! – biccentett az ablakon kifelé.

-Egy, ezek fátyol felhők, úgy átsüt rajtuk a nap és megkapja a bőrödet, mintha tiszta lenne az ég. Kettő, Los Angelesben nincs olyan, hogy nem a napon vagy! – magyaráztam kuncogva.

-Elég sok mindent kell még tanulnom az itteni életről! – értelmezte.

-Lesz rá időt! Nem nehéz beilleszkedni ebbe a városba, mert több bevándorló van itt, mint ekte amerikai!

-Ez igaz! – helyeselt majd lekanyarodott a parti útra – De nézd ezt a kilátást! Ilyet Angliában még nyáron sem látsz, nem hogy márciusban! – mutatott a strandra.

-Nem mindennapi hely ez! A lehetőségek helye ez és az angyalok városa!

-Mikor akarsz bútorokat nézni? – hozta fel így vettem egy mély levegőt elgondolkodva.

-Az a baj, hogy pontosan már nem emlékszem, hogy mit mondott a tulaj, melyik szekrény és háztartási eszköz marad meg. Meg kéne várni, amíg kézben a kulcs!

-Ahogy gondolod! Viszont egy kérésem lenne!

-És mi az?

-Babzsák! – válaszolt így mosolyra húztam a számat.

-Rendben! Erről gondoskodok, hogy legyen babzsákod! – nyugtattam meg kacagva miközben lefordult az utcánkba – Egyéb? Például hétköznapi dolgok? – kérdezte nevetve mire felhajtott a garázsunk elé.

-Azok túl unalmasak! – vont vállat majd kihúzta a kocsikulcsot, így kacagva kiszálltam a kocsiból.

-Hát igen! – adtam igazat miközben bementem a házba – Itthon! – kiabáltam el magam majd lerúgtam a cipőm.

-Konyha! – válaszolt apa, így odamentünk Tom-mal.

-Oh, az ott süti! – nyúltam a tálhoz, de anya megragadta a kezem.

-Nem, nem! Most vettem ki! Még forró!

-Úgy a legjobb! – loptam el egy szeletet gyorsan a másik kezemmel majd leültem az asztalhoz.

-Rosszul leszel a forró sütitől! – jegyezte meg, így megráztam a fejem.

-Csak akkor, ha elhiszem! – ellenkeztem majd megragadtam a csomagot, amiben a kártya volt. Kivettem a paklit majd elkezdtem keverni.

-Ahogy kérted! – rakott le elém apa egy szelet csokit, így felemeltem hozzá fejem. Egyből vette a jelet, emiatt lehajolt, hogy megpuszilhassam – A többi a szokásos helyen van!

-Szeretlek!

-Én felmentem szöveget tanulni – mondta apa, majd fel is kocogott a lépcsőn.

-Én is fent leszek! – jött hozzám Tom majd megcsókolt és megindult felfelé.

-Rendben!

-Akkor ketten maradtunk! – jegyezte meg anya, így mosolyra húztam a számat miközben ő a sütis tállal leült velem szembe – És milyen volt a napod? – érdeklődött, így elkezdtem kiosztani az adott mennyiségű lapot.

-Teljesen átlagos volt, annyi volt a különleges, hogy Indio bejött hozzám.

-Ki ő?

-Downey fia – válaszoltam mire felvonta a szemöldökét – Az első házasságából!

-Mindent értek! – biccentett – Meglátogatta az apját?

-Hozzám jött segítséget kérni a bandája dalaival! – ellenkeztem mire furcsállva rám nézett – Ugyanígy fogadott engem is, hidd el! – vallottam be kuncogva.

-És elvállaltad?

-2008 óta ismerjük egymást és szinte testvéri kapcsolat van köztünk, nem volt szívem nemet mondani, főleg hogy a minimális kudarc hatására visszaeshet!

-Mert függő?

-Nem olvasol híreket? – kérdeztem mire kitört belőlünk a nevetés.

-Úgy tűnik nem eleget! Alkohol?

-Drog!

-És ez nem tette tönkre a köztetek lévő kapcsolatot?

-Csak erősebb lett, mert tudtuk apával, hogy segítség kell neki és nem lenézés! Öt hónapja tiszta, ami nem kis eredmény, szóval inkább elvállaltam a dalokat!

-Ugyan, azért vállaltad el, mert igenis akarsz azokkal dolgozni! – kezdte mire meglestem a lapjaimat.

-Ez nem is igaz!

-Ugyan! A zene annyira vonz téged, mint apádat, ha nem jobban!

-Művészeti suliba járok!

-Valld be, hogy akarsz dalokat írni, mert szereted azt csinálni! – kérte mire lehajtottam a fejem.

-Szeretem csinálni, ez igaz! De hobbiból és nem munkaként! – tudtam le ennyivel majd eldobtam a kiválasztott lapomat.

-Szóval így? – értelmezte a játéknak a helyzetét a lapom láttán.

-Na erre lépj! – röhögtem el magam.

-Na figyelj csak! – vágott vissza majd felvette az én lapomat és eldobta a sajátját.

-Jól van! – húztam egy újabbat majd hátra dőltem – Hogyan találkoztatok apával? – tört ki belőlem a kérdés a témával kapcsolatban, mert már régóta érdekelt ez.

-Az utcán nekem jött és így sikeresen leöntött a kezében lévő kávéval! – válaszolt fülig érő mosollyal, így én kérdőn anyára néztem – Ne is mondd! Tipikus romantikus filmek első jelenete, amikor a két főszereplő egymásba botlik az utcán!

-Mi volt a reakciója?

-Egyből sajnálkozott és felajánlotta, hogy vesz a közeli boltban egy új pólót. Én erre csak ellenkeztem, mert nem kérhettem meg akkor erre, csak eltakartam a foltot a sálammal. Éppen mentem dolgozni az étterembe, ahol pincérként kerestem pénzt az egyetem mellett.

-Mit tanultál?

-Kereskedelem és marketing.

-Wow! – csodálkoztam majd eldobtam a felesleges lapomat ezzel folytatva a játékot.

-Na és apád, egyszer megtalált munka közben és akkor elhívott moziba.

-Valami romantikus filmet néztetek?

-Newcomers... – mondta mire hangosan felkacagtam.

-Legközelebb én is elmegyek randizni a saját filmemre!

-Én választottam a filmet! Nem tudtam, hogy benne van a filmben, nem úgy működött az előzetes akkor, mint most. De aztán megláttam a mozivásznon és meglett a témánk hazafele. Akkor mesélte el, hogy ő alapból színész.

-Mindent értek!

-Aztán hazaértünk, ahol a testvérem várt és akkor vele is elbeszélgettek egy keveset, és mivel rájöttek, hogy mind a ketten színészek, hatalmas barátok lettek és segítették egymást a meghallgatásokon.

-Hát igen! A mai nap már csak hívják őket, hogy van ez a szerep, elküldöm a forgatókönyvet, örülnénk ha te játszanád ezt a szerepet! – játszottam el.

-Biztos te is eljutsz erre a szintre!

-Eljutottam! Már meghívtak a S.H.I.E.L.D. ügynökeibe szeptembertől.

-De az a Marvelen belül van! Úgy értem, hogy fognak még téged keresni többen is!

-Majd meglátjuk! – legyintettem megragadva még egy szelet sütit.

-És te hogyan találkoztál Holland-del?

-Eléggé hasonló szituáció volt, mint a tiétek! Én éppen mentem haza a stúdióból és Seb bácsi éppen utánam szólt ezért hátranéztem, hogy válaszoljak majd amikor visszafordultam volna, akkor nekimentem Tom-nak!

-Bumm, szerelem első látásra! – imitálta a robbanást, így felnevettünk.

-Minimum a huszadik látásra! – javítottam ki – Többször bementem apához Tom miatt, és kérdeztük a többieket a másikról, de igazából az idő által alakult ez ki.

-És akkor két éve...

-Két éve összejöttünk két hétig maximum és most január végén jöttünk össze!

-Mekkora hazugság a média felé!

-Véletlenül csúszott ez ki! Nem tudok hazudni, mint kiderült akkor!

-Miért szakítottatok?

-Akkoriban valahogy nem jött össze a dolog kettőnk között. Nem passzoltunk! - ráztam meg a fejem.

-És mi történt azóta, hogy megváltozott a helyzet?

-Robert Downey Jr. párterapeuta! – poénkodtam így elröhögte magát.

Nagyon élveztem ez a kis csajos beszélgetést anyával, egyre könnyebb volt a helyzet kettőnk közt. Annyit sajnáltam, hogy Shanna néni nem volt velünk, hogy az ő véleménye is megváltozzon a sógornőjével kapcsolatban. Diego nem is nagyon volt nálunk, mert Shanna néni öt percnél többet nem hajlandó anyával egy légtérben tölteni és ezt mindig valami alapos indokkal kikerüli, hogy elmehessen. Tudom, hogy ez, mind apának, Seb bácsinak, Shanna néninek, anyának, és még nekem is egyszerűbb lenne. Nagyon jól tudtam Londonban, a nénikém reakciójából, hogy nem örül az újbóli családegyesítésnek, de azt hittem, hogy csakis amiatt, mert tudta, hogy a testvére meg az unokahúga mennyit szenvedett emiatt a nő miatt. Egyik nap át kéne mennem, hogy átbeszélhessem vele ezt a helyzetet. Ha én kompromisszumot tudok vele kötni, akkor Shanna néni is képes lenne. Annyi év rémálom és lelki szenvedés után itt ültem az anyámmal szemben és órákon keresztül kártyáztam vele, mert magam mögött hagytam a múltat és azzal együtt a bajaimat. Egy idő után meguntuk a kártyázást, ezért csak beszélgettünk a hírekről, a divatról, igazából mindenről. Anya nem félt kérdezni a múltamból, én meg nem rettegtem válaszolni. Az változtatta meg a kellemes hangulatot, hogy apa feszülten lejött a lépcsőn és kinyitotta az üvegajtót a teraszra majd rám pillantott. Egyből vettem a lapot, így letettem a poharamat majd felpattantam és követtem őt ki a levegőre.

-Minden rendben? – kérdeztem aggódva – Feszültnek tűnsz!

-Mikor költözöl? – érdeklődött mire felvontam a szemöldökömet.

-Mire célzol? – értetlenkedtem – Nem költözöm!

-Nem veszem be ezt a dumát már!

-Milyen dumát! Nem költözöm még el! – ellenkeztem.

-Ne hazudj már az arcomba! – emelte már fel a hangját – Beléptem a laptopodra és nem láttam mást a keresőben, mint ingatlan hirdetéseket Los Angelesben és Bostonban!

-Te kutakodsz a laptopomon? – esett le, hogy mit mondott.

-Nem az a lényeg!

-Hanem az, hogy megvádolsz olyannal, ami nem is igaz? Tom-nak kerestem házat! – emlékeztettem, hogy rájöjjön megint feleslegesen akad ki.

-Egy éve is neki kerestél házat? – hozta fel, úgy lefagytam – Ugyan, csak mondd meg, hogy el akarsz költözni és nincs semmi baj! Tudom, hogy nem voltam álom szülő, de nem így neveltelek fel, hogy titkolózz a rokonaid előtt!

-Hogy gondolhatod ezt, hogy ilyet hiszek rólad? – lepődtem meg.

-Nem adsz más választást! Titkolózol és nem tudom, hogy mit miért csinálsz és ez volt a legjózanabb gondolatom.

-Soha nem tartanálak rossz szülőnek!

-Akkor mi az oka? Halljam!

-Gondolok a jövőmre! Az inflációra!

-Jövő? Infláció? – vonta fel a szemöldökét.

-Oh ugyan! Annyira elkezdted élni a szupersztárok életét, hogy bele se tudsz gondolni, hogy milyen nehéz egy nem túlárazott helyet találni! Mert ha magas is az ára, attól még képes vagy megvenni! A világ változik! A pénz értéke változik? A ház vagy a lakás értéke változik! Lépnem kell minél előbb, mielőtt még drága elnökünk nem viszi csődbe az országot!

-Szóval most már én vagyok elszállva? – mutatott magára.

-Már nem tudod milyen nem gazdagnak lenni, igen! – helyeseltem mire hitetlenkedve megforgatta a szemét – Te magad tanítottál, hogy tervezzem meg az életemet!

-Egy hónapra, de nem évekre!

-Mert baj, hogy évekre tervezek? Baj, hogy gondolok arra, hogy biztonságba legyen az életem pár év múlva, hogy ne legyen semmi bajom? – érveltem kire csípőre tettem a kezem – Mind a ketten tudjuk, hogy nem kéne magánéletben elkövetnem ugyanazt a hibát, mint neked!

-Mert most már az én életem a minta, hogy miképp ne csinálj egyes dolgokat? – akadt ki még jobban.

-Arra tanítottál, hogy a hibáknak nincs helye a sztárság mellett!

-Te mégis egy ilyen hiba által élsz és azt hittem, hogy ezzel megmutattam, hogy a hibák, nem mindig rosszak! – kiabálta el magát, így mind a ketten elhallgattunk egy pillanatra. Anya kinyitotta újból az ajtót, így lehajtottuk a fejünket mind a ketten.

-Vacsora! – jelentette ki így beléptünk a házba majd én helyet foglaltam Tom mellett.

Meg se szólaltunk apával étkezés közben. Tom és anya tartotta a hangulatot. Csendben ettünk és rá se néztünk a másikra. Hideg volt a hangulat és ezt nem lehetett eltitkolni. A feszültséget a be nem fejezett kinti veszekedés és a kimondott szavak miatt. Nagy nehezen megettem a tányéromon levő adagot majd leküldtek egy pohár vízzel.

-Köszönöm szépen a vacsorát! – biccentettem mosolyogva anyára.

-Alig ettél valamit! – jegyezte meg.

-A szoros diéta nem engedi meg, amit egészen a terhességéig fog tartani! – mormogta apa, így felálltam majd felmentem a szobámba.

Becsuktam magam mögött az ajtót majd kihúztam az ágyam alól a gitáromat és leültem a földre. Elkezdtem gitározni dühömben, mert nem tudtam máshogy levezetni a felesleges negatív energiát, minthogy ezzel. Csak játszottam a régi dalaimat, nem volt benne semmilyen rendszer. Egy idő után Tom is feljött majd miután behajtotta az ajtót, akkor nekidőlt.

-Mi volt ez a jelenet ott lenn? – hozta fel, így vettem egy mély levegőt mielőtt bármit is hirtelen kimondanék.

-Üdv az Evans-showban, heti egyszer közvetítjük a család legnagyobb balhéjait! – mondtam így elkuncogta magát - Ide hoznál nekem egy ceruzát és egy kottát az asztal fiókjából? – mutattam az adott helyre majd kihúzta azt a részt és kivette az adott tárgyakat majd odaadta nekem és leült mellém.

-Komoly dolognak tűnt ez most!

-Mind a ketten mondtuk olyan dolgot, amit nem kellett volna, mind a ketten tettünk olyan dolgokat, amik ide vezettek! Régóta kavargott ez már a levegőben, csak a megfelelő idő hiányzott hozzá.

-Attól még nem hangzott valami jónak! – suttogta mire elkezdtem pengetni új akkordokat – Írunk akkor most egy új dalt? – kérdezte így mosolyra húztam a számat.

-Valami az eszembe jutott stressz gitározást közben... Semmi komoly! – vontam vállat.

-Megmutatod? – kérdezte így rápillantottam.

-If you wanna know

what is going on inside my mind

Well, it's time to show

That I'm never gonna give up

In my own world

As loud as I can

I'm not gonna stop

I keep on trying

I know that I can – énekeltem el majd abbahagytam a játszást és megfogtam a lapot és a ceruzát és elkezdtem leírni a zenét és a szöveget, mielőtt elfelejteném – Kezdetleges, de valamit csak ér!

-Nekem tetszik! – vigyorgott rám majd odahajolt hozzám, hogy megpuszilja az arcom – Segíthetek folytatni? – ajánlotta fel így elkuncogtam magam.

-Örülnék neki! – bólintottam majd átadtam a papírt, hogy ő is lássa.