Reggel felkelés után egyből elkapott az unalom keserű íze. Szabad nap miatt dolgozni sem kell mennünk... Vagy elunjuk az agyunkat, vagy valami programot szervezünk. Ez a két lehetőség van, különben az lesz ebből , hogy a szobáinkban fogunk megrohadni mobilozás közben és a mellettünk lévővel fogunk chatelni, hogy mennyire unatkozunk! Ismerem a társaságot, ebben nincs kételyem, hogy nem ez lenne a helyzetünk. Jó, igaz, hogy vannak olyanok, akik a tengerentúlon lévő rokonaikkal beszélne, de ennek nagyon kicsi az esélye! Megerőltetve felálltam az ágyból majd elindultam a fürdőbe. Apa éppen fogat mosott, így megtorpantam a küszöbön és nekidőltem az ajtófélfának. Észrevett engem igy intett egyet, hogy elkerüljük azt az undorító jelenetet, hogy köszön és a fogkrém kiesik a szájából.

-Jó reggelt! – biccentettem mire kiköpte a krémet a szájából és öblögetett.

-Megyünk ma együtt edzeni? – kérdezte felém fordulva.

-Van kedved elmenni egy múzeumba? – válaszoltam egy kérdéssel mire lefagyott miközben megtörölte az arcát.

-Hogy hova? – dülledt ki a szeme. Hát igen, nem a legjobb embertől kérdeztem ezt most meg...

-Gondoltam, hogy mivel ma szabadok vagyunk, elmehetnénk egyet kirándulni!

-És pont múzeumba akarsz menni? – húzta fintorra a száját – Egy dög unalmas múzeumba akarsz menni megnézni mindenféle kiállításokat a növényekről, állatokról, történelemről, gépekről és miegymásról? – ijedt meg a gondolattól, hogy ilyen helyre el kell velem jönnie. De nem találta el, mert ide általában mással megyek... Mondjuk olyannal, aki mondjuk okos...

-Én a Madame Tussauds Panoptikumra gondoltam! Tudod, a szokásos viaszbábúk...

-Ahh! Oda mehetünk!

-Rendben! Van a kiállítás végén kettő pár perces rövidfilm 4D-ben... Mondjuk megnézhetnénk azt!

-Hívjunk a többiek közül valakit?

-Ajánljuk fel, hogy van-e kedvük jönni és aki jön, az jön, aki nem, az nem! De ha Seb bácsi nem jön, akkor megfenyegetjük...

-Nem is beszéltünk a tegnapi vetélkedőről... – kezdte és nekem meg egyből leesett a szándéka.

-Cseréljünk helyet, mert én is szeretnék fürdeni! – kértem mire megtettük. Gyorsan nyomtam a fogkefémre fogkrémet a tubusból majd betömtem avval a számat mielőtt apa elkezdné a nem kívánt témát.

-Láttam, hogy megérintett tegnap amikor szóbahozták... – folytatta mire kérdőn magamra mutattam – Igen, rólad beszélek! – helyeselt mire ellenkeztem – Lassan két éve történt... Közös megegyezés volt! És eddig nem volt ezzel semmi bajod! Órákat beszéltetek egymással majdnem minden egyes nap – emlékeztetett mire megtámaszkodtam a mosdókagylón és apa szemébe néztem – Jó, rendben! Abbahagytam! Tini szerelem, én ehhez nem értek semmit! – emelte fel védekezően a kezét mire biccentettem és tovább mostam a fogam – De azon attól még elgondolkozhatsz, hogy ha már ilyet váltott ki belőled csak az emlék, akkor talán már nem az a helyzet, mint eddig volt! – fejezte be mire öblögettem és lemostam a számam.

-Akkor megyünk edzeni? – tereltem a témát mire vett egy mély levegőt.

-Miután átöltöztél, utána mehetünk!

-Rendben! – bólintottam majd visszamenve a szekrényhez elővettem egy futónadrágot, egy toppot és egy lenge Nike pólót. A fürdőbe gyorsan átöltöztem majd felgumizva a hajam kimentem a helyiségből.

Beágyaztam majd megigazítva a takarót kiegyenesedtem és mentünk is apával ki a szobából. A liftbe be is szálltunk és csöndben végig álltuk az utat lefelé. Belépve az edzőterembe megláttuk Tony bácsit. Legalább nem egyedül fogok szenvedni, mint tréner... Apa besegített Tony bácsi edzésével, így felváltva figyeltünk rá. Amikor apa foglalkozott vele, akkor én külön csináltam a feladatokat és ez volt fordítva. Igaz, hogy apa azért nem volt a vártnál kedvesebb, mert direkt kevesebb időt töltött Tony bácsival, mint amennyit én. De nem is vádoltam érte, mert én is ezt tettem volna a helyében. Bő másfél óra után, viszont abbahagytuk a tevékenységet abból az okból kifolyólag, hogy a mi kis drága Tony bácsink éhes... Jó, mi is azok voltunk, de neki ezt nem kellett tudnia.

Átöltözve és frissen fürödve érkeztünk meg a hotel éttermi részébe, ahol a csapatunk többi tagja már nagyban ette a reggelijét. Sokan fáradtan könyököltek az asztalon, valaki unatkozva tologatta az ételét a tányérjában, és erre megjöttünk mi, a felmentő sereg, egy kis reményt adva, hogy beszélhetnek valakivel.

-Van valakinek kedve eljönni múzeumba?

-Múzeumba? -lepődött meg Lizzie néni – Itt vagyunk Londonban és te múzeumba akarsz menni?

-Melyik múzeumba terveztél menni? – kérdezte Mark bácsi – A Közlekedési Múzeumra? Vagy talán a Természettudományi Múzeumra gondoltál? Van még ott van a Nemzeti Galéria is! Vagy mondjuk a Tate...

-Én a Madame Tussauds Panoptikumra gondoltam! – vágtam a szavába mire felcsillant Cobie néni szeme.

-Mikor indulunk? – érdeklődött miközben leültem Seb bácsi mellé.

-Mikor induljunk Seb bácsi? – fordultam felé mire megvonta a vállat.

-Amikor akartok! Nem nekem kell megmondani mivel... – kezdte el mondani mire minden leesett neki – Ne már! Azt terveztem , hogy egész nap a szaunában fogok pihenni! – panaszkodott majd a szemembe nézett – Délelőtt jó lesz?

-Tökéletes! – mosolyodtam el – Ti kihagyjátok? – pillantottam a társaságra mire gyorsan ijedten összenéztek, hogy segítsenek egymásnak.

-Beszélünk a családunkkal! – tudta le Scarlett néni mire a helyeseltek a körötte ülők.

-Rendben! – biccentettem majd nekiálltam enni – Tíz óra jó lesz?

-Nagyon jó! – bólintott Cobie néni.

Igaz, több emberre számítottam, de megértem az érveket! Család az első, mindig ezt mondjuk apával. Mások egyedül jöttek, mások a családjukkal... Jó, apa esetében ez egy egyszemélyes család. De így, hogy elhozott engem Seb bácsi sem maradt egyedül. Egy joker vagyok... Két embernek is jó lett, hogy én eljöttem, nem mintha nem örülnék ennek! Miután már mindenki végzet, szokásosan felmentünk a szobánkba. Csak most mondjuk nem mentünk utána együtt dolgozni... Szabadnap mindent felborít! Gyorsan én összepakoltam egy kisebb táskába, majd miután megkaptam apa cuccait is, így elégedetten zipzároztam be majd kaptam a hátamra. Aztán eszembe jutott, hogy januárt írunk, és nem éppen a meleg kaliforniai városban vagyunk, hanem Londonban. Magamra húztam a kabátomat majd mosolyogva apa felé fordultam. Hát igen, azzal a tekintettel mindent elmondott! Hulla fáradt volt mégis eljön velem az én gyerekes programomra és azért próbál mosolyogni, de a szeme mindent elárul. Semmi kedve sincs ehhez! Bólintva kinyitotta az ajtót, majd azzal el is indultunk. Két különböző egyéniség... Az egyik, aki kicsattan az életerőtől és mindig boldog, míg ott van a másik, aki örül, hogy nem esik össze a fáradtságtól... Általában mindig így nézünk ki. Kivéve premiereken, mert ott apa vesz valamennyi erőt magán, hogy ne húzzák le a magazinok. A hotel bejáratánál találkoztunk Cobie nénivel és Seb bácsival. Mi Cobie nénivel előre elindultunk mikor Seb bácsi apa kezébe nyomott egy gőzölgő kávét. Nézelődtünk mi lányok az út közben és amikor hátra fordultunk a fiúkhoz egyből magukra öltöttek egy kamu mosolyt. Tipikus szituáció látszódhatott, a két nő elrángatott két fiút mikor csak simán ketten is elmehettek volna, de azért a két fiúnak mennie kellet, mert ki kell mozdulniuk és valamennyire kulturálódniuk kell. Megtanultam, hogy ilyenkor nem szabad, hogy bűntudatom kegyen, mert azt kihasználják... Egyszer mondtam apának, hogy utána azt csináljuk amit ő akar és utána el kellett mennem egy baseball meccsre. Soha többet nem mondom ezt! Maximum fél óra gyaloglás után már az épület elé értünk. És akkor jött a szokásos... Mindenki nekem adja a belépő árát és én veszem meg, míg valaki fel nem ismeri őket. Engem még ennyire nem ismernek, hogy egyből beugorjon nekik, hogy „Istenem! Te vagy az Evans lány! Hatalmas rajongód vagyok!". Csak olyat kaptam meg, hogy hatalmas rajongók az apámnak és, hogy nem lehetséges-e, hogy megadom-e a számát nekik. Természetesen erre a válasz az volt, hogy „Átadom apunak, hogy nagy rajongói vagytok, és sajnos nem tudom megadni a számát, mert nem tudom fejből és otthon hagytam a mobilom...". Tökéletesre fejlesztettem ezen az alkalmak során a sajnálkozó arcomat. Szóval ezért vásárlom meg én a jegyeket. És akkor a hölgy mindent nekem mond el a jegyekkel kapcsolatban. És akkor tudtam meg, hogy a jegy tartalmazza az egyik 4D rövidfilmet. És nem akármilyen rövidfilm ez... Marvel rövidfilm... HA én ezt tudom, akkor ezt a többieknek is mondom. A másik film az Star Wars, így elhúzva a számat, kértem a másik jegyet, és nem kértem jogosultságot mind a két mozihoz. Miután kifizettem mentem is vissza a külön álló bandához. Kiosztottam a karszalagokat és mehettünk is be. Levéve a kabátomat elégedetten biccentettem egyet a látványtól. Egyből George Clooney bábuja jelent meg előttem. Kiszedtem a táskámból a telefonomat majd egyből elkezdtem képeket csinálni a viaszszobrokról. Apa csal nézegetve sétált körbe-körbe. Megálltam és csináltam róla egy képet. Nagyon jó lett mivel nem volt erőltetett. Csak éppen állt és nézett ki a fejéből. Majd az este megmutatom neki... Persze a többi társunkról is csináltam fotót, de náluk már nem tudtam olyat, hogy nem néztek volna bele a kamerába. És hát akkor persze Seb bácsi el is kezdett pózolni a szobrokkal együtt. Én minden beállásról készítettem képet, de így az emberek néha felnéztek ránk. Tovább menve csak hallottuk, hogy morogva beszélgetnek. „Ez Ő volt?" „Ki?" „Tudod, a csávó a szuperhős filmekből!" „Vasember?" „Nem! A másik!" „Thor?" „Nem!" „Amerika Kapitány?" „Igen! Vagyis annak a legjobb barátja, tudod, akivel van a cuki szövegük!" „Ja megvan! Csak nem tudom a nevét!" „Most nekem se jut szembe..." „És tényleg ő az? Azt hittem, hogy magasabb!" És itt tört ki belőlünk a röhögés. De persze burkoltan nevettünk, azt játszottuk el, hogy nagyon vicces Brad Pitt szobra. Vannak ilyen érdekes pillanataid ha hollywoodi sztár vagy... Egy idő után Seb bácsi hülyéskedéséhez Cobie néni is csatlakozott. Apa meg persze adta a normális embert a csapatunkból. Ő engem fotózott, hogy én hogyan csinálok képet a többiekről. Persze az ő kedvéért néha bele is néztem a kamerába. Ezek tartoznak a családunk normális képei közé. Hogy mondjak egy példát, hogy miért is van így... Az én hívó képem apa telefonján az az, hogy éppen Chris bácsi szőke parókájában vagyok, ami borzalmasan van csak úgy rárakva a fejemre és a kezembe a mjölnir és éppen keresztbe tett kézzel vasvillát mutatok és kinyújtom a nyelvem. Míg az én mobilomban apa képe olyan, hogy Kapitányként van öltözve és éppen engem lefog és ad egy tockost. És akkor még ott van Seb bácsi, akit meg mindenki ismer, szóval a családunkban nincs sok normális kép. Ahogy egyre beljebb és beljebb jutottunk, egyre jobban kezdtünk feloldódni. Nem zavartak minket az emberek! Egyszerű amerikai turistának néztek minket. És akkor beértünk az utolsó terembe... Az én szám tátva maradt. Seb bácsi csillogó szemekkel sietett az öt méter magas Hulk szoborhoz. Cobie néni ment utána, hogy megakadályozza , hogy felmásszon rá. Én mosolyogva fotóztam őket majd apa felé fordultam. Eltűnt előlem, így körbenéztem és megtaláltam a saját szobra előtt. Mellé sétáltam és megtorpantam a háta mögött.

-Feltörő emlékek? – szólaltam meg.

-Mai napig nem tudom, hogy helyesen döntöttem-e.

-Szerintem jól csináltad!

-Pont a lányom mondja ezt, akivel a szerep miatt alig tudtam együtt lenni.

-De a karrieredre is gondolnod kellett...

-De mindig a család az első!

-Saját magadra is kellett gondolnod! Én nem hibáztatlak ezért pedig nekem lenne erre a legnagobb okom! Szóval ne zargasd magad ezzel a gondolattal! Megkérdeztél engem akkor hét éve... Én bíztattalak annak ellenére, hogy mondtad, hogy ez egy nagyon komoly munka lesz és sokszor leszel távol.

-Azt mondtad: „Hát legyél! Érezd jól magad!"

-Mai napig nem bántam meg, hogy ezt mondtam! És nem is fogom megbánni!

-Azt hiszem nekem van a legjobb lányom! – mondta miközben átkarolt.

-Ma reggel magadban szitkozódtál, hogy miért kell velem eljönnöd múzeumban...

-Ne rontsd el a pillanatot! – kérte mire elröhögtük magunkat.

-Álljatok be! – szólalt meg mögülünk Cobie néni mire arra fordultunk – Gyerünk! Amerika Kapitány pózoljon saját magával! – kuncogott mire egymásra néztünk apával.

-Neked is az jutott eszedbe? – mormogta.

-Én csinálom a sisakjával, te a pajzsával! – jelentettem ki majd gyorsan beálltunk úgy, hogy próbáljuk visszaszerezni a bábutól apa cuccait. Ebből olyan jó meme lesz... Már előre látom!

-Mehetünk a filmre? – mutattam a plakátra mire a felnőtteknek elállt a szava.

-Rohanjunk! – húzott be Seb bácsi majd a többiek követtek minket.

Megkaptuk a szemüvegeket majd leültünk négy szabad helyre és vártunk, hogy elindítsák a rövidfilmet. Minden percét szinte élveztük. Vasember repulzorjainak a használatára levegőt fújtak az arcunkba. Volt, hogy a hátunkba szúrtak valamit Rozsomák karmai imitálása miatt. Hogy rezgett a szék Hulk zúzása miatt... Egyszerűen remek volt! A Kapitánynál valamikor az arcunkba fújtak, valamikor a hátunkba szúrtak. Attól függött, hogy hogyan használta a pajzsát. Pár perc után le is győzték a gonosz robotot, így vége is lett az egésznek. Így ezután boldogan mehettünk haza. Megtárgyaltuk ezt a pár perces történetet... Igaz, alig volt olyan, ami meglepett volna minket, de attól még át kellett beszélni, hogy a Bosszúállók hősei és Rozsomák hogyan is állhatnak össze, amikor nem is egy univerzumban vannak, és hogy miért voltak egyáltalán Londonban? Ezek elég fontos dolgok voltak, hogy fél órán keresztül ezen vitatkoztunk. A hotelbe beérve egyből az étterem felé mentünk.

-De attól még honnan tudták, hogy ott lesz az a hatalmas robot? – értetlenkedett Cobie néni.

-Lehet, hogy előre szóltak nekik csak direkt nem akarták ezt beletenni, hogy úgy mutassák be, hogy maguktól jöttek ide – gondolkoztam mikor levettem a kabátomat és leültem egy szabad székre Letitia mellé.

-De így nagyon kérdéses, hogy hogyan jutottak oda! Emiatt, sokan azt hitték egyébként, hogy ez Britannia Kapitány és nem is Amerika Kapitány...

-Oké, tudom, hogy van Egy olyan vetélytársam a képregényben, hogy Britannia Kapitány, de attól még észre lehetne venni a csillagot a mellkason és az A betűt a sisakon! – panaszkodott apa.

-Oké... – szólalt meg Scarlett néni mire felé kaptuk a fejünket így elénk tárult az egész társaság, aki kérdőn bámultak minket – Ti miről beszéltek?

-A Marvel rövidfilmről, ami volt a Panoptikumban... - válaszoltam félvállról.

-Hogy milyen rövidfilm? – értetlenkedett Tony bácsi.

-Én benne voltam? – csillant fel Mark bácsi szeme.

-Te benne voltál, de sok mindenkiről ez nem mondható el... – húztam fintorra a számat.

-Ugyan! Én biztos benne voltam – örvendezett Roby bácsi – Vasember benne van mindenben!

-És mi történt, ha a mjölnirt használtam? – fordult felém Chris bácsi.

-Semmi, mivel benne se voltál... - mondtam mire a többiek kitörtek a röhögéstől. Hatalmas oltásnak tartották, mikor nem is akartam beszólni neki... Mondjuk igaz, hogy jó beszólás volt!

-Ki volt még benne? – kérdezte Samuel bácsi mielőtt még egy ilyenbe keverednénk.

-Vasember, Hulk, Rozsomák, és Britannia Kapitány – mutatott az adott emberekre Seb bácsi. Bár Hugh Jackmann éppen egy másik kontinensen tartózkodott, de azért is emberszámba vettük.

-Britannia Kapitány? – gondolkozott Lizzie néni.

-Amerika Kapitány volt, csak sokan hitték azt, hogy Britannia kapitány az, mivel nem volt letisztázva, hogy a hősök hogyan jutottak el Amerikából ide, Londonba... De az Amerika kapitány volt! – tudta le ennyivel majd elment a kajájáért.