Sokat gondolkoztam az előző napokon. Nehezen is tudtam emiatt elaludni. Igaz, ment közben a fülemben a zene és attól tartottam a legjobban, hogy nehogy én is elkezdjek énekelni és azzal felkelteni aput. Szerencsére ez nem történt meg és percek múlásával együtt én is lehunytam a szemem. Nem álmodtam semmit, vagyis nem emlékszem rá, hogy bármi is történt volna velem. Nem aludtam sokat... Megint korán felkeltem, de az előzőkhez képest most mosolyogtam. Megnéztem az időt és megfogva egy edzős cuccot bementem a fürdőbe. Amilyen gyorsan csak tudtam megcsináltam a szokásos fürdést és fogmosást. Felhúztam a melegítőmet és kiléptem a kis helyiségből a szobába. Megragadtam a kártyámat majd el is indultam a kondiba. Liftet használtam, mert fáradtnak éreztem magam. A lefele menő úton minimum ötször ásítottam is. Még a hatodik előtt kinyílt a lift ajtaja majd két lépéssel át is mentem az edzőterembe.

-Szép jó reggelt! – köszöntem az őrnek.

-Magának is Ms. Evans! – biccentett majd tovább olvasta a könyvét.

-Connie, most felmész és alszol! – parancsolta Roby bácsi a gépek mögül, a kis kuckójából.

-Neked is jó reggelt Roby bácsi! – álltam meg előtte majd ásítva megvakartam a fejem.

-Fáradtnak tűnsz! – kuncogott – Szörnyen festesz...

-Olyan kedves vagy! Udvariasság magas fokon! – forgattam szemet majd leültem.

-Megint volt az az árny az álmodban? – kérdezte nagyot nyelve.
-Csak beszélni szerettem volna veled.
-Csak is ezért vagy fent?
-Igen. És hidd el, tudtam volna még aludni.
-Akkor miről akarsz beszélni? – huppant le mellém majd meglökött vállból, így mosolyra húztam az arcom.

-Gondolkoztam...

-Wow! Hatalmas fejlődés! Legalább az egyik Evans-nek sikerült! – szólt be mire elnevettük magunkat.

-Ez sértés a többi Evans-re nézve!

-Tudod, hogy apukádat akartam beoltani!

-Tudom – helyeseltem – Visszatérve! Az álmaimon törtem a fejem. Azon, hogy miért volt most két egymást követő napon. Aztán azon is gondolkoztam, hogy hogyan jött ez a rendszeresség, hogy havonta álmodom csak. Hogy miért nem csakúgy akármikor. És végül te is eszembe jutottál...

-Én? – döbbent le miközben magára mutatott.

-Sokat segítettél! Az adósod vagyok!

-Ugyan...

-Ha nem mondtad volna a zenehallgatást, akkor lehet, hogy megint itt lennék összetörve az álmom miatt.

-Nem az én érdemem! Nem én jöttem rá, hogy a zene megnyugtatja az elmét!

-De te ajánlottad! Ha tíz dili dokinak nem sikerült eddig ezt ajánlania, akkor tudsz valamit!

-Tudom a jó oldalakat az Interneten...
-Sokat számít úgy tűnik! – vontam vállat majd vettem egy mély levegőt – És akkor ezután mi lesz?

-Én folytatom a korai edzést, míg te kialszod magad.

-Csatlakozok akkor hozzád, hogy ne legyél egyedül!

-Inkább aludj! A végén Chris egyedül fogja érezni magát!

-Megkapta Tony bácsit. Nem hiszik el, hogy nem tudnak legyőzni, ezért szövetkeztek ellenem és együtt edznek. Néha csatlakozik hozzájuk Seb bácsi és Chris bácsi. Apa soha se lesz egyedül!

-Inkább aludj!

-Akkor gyere te később! Edzünk együtt!

-Csak visszatartanám a hatalmas Connie Evans-t az edzéstől!

-Ez a harmadik nap, hogy nem edzek! Inkább beszélgetek veled...

-Látod? Rossz hatással vagyok rád!

-Haragudni fognak rád, ha rájönnek, hogy eltitkolod ezt elölük!

-Csak kiröhögnek, hogy miért nem mondtam ezt!

-De egy részük meg fog sértődni...

-Például Chris!

-Például apa! Felnéz rád, nem lenne jól, ha rájönne, hogy hazudtál előtte. Sokat köszönhet neked, néha nem is tudja, hogy mennyit. Nélküled nem lenne ott, ahol most és ezért nagyon is hálás.

-Pedig én csak azt mondtam, hogy jó lesz Kapitánynak. A többi az ő dolga volt!

-Neki sokkal többet jelentett! – néztem rá majd bíztatóan mosolyogtam – Néha alábecslöd a saját értékedet!

-Talán...

-Az Evans család tartozik neked!

-Mindannyian? – vonta fel a szemöldökét.

-Csak kettőnkre értettem, pont ahogy te nemrég. Apa a karrierjét köszönheti neked, míg én a nyugodt éjszakákat. Miattad már nem is gondolok az anyámra!

-Ugye tudod, hogy azért voltak az álmaid, mert folyamatosan rá gondolsz?

-Próbálok ez ellen tenni! De akaratom ellenére mégis érdekel! Legalább a nevét tudjam, hogy ne kelljen anyának neveznem, mert nem érdemli meg!

-Most is rajta jár az agyad...

-Kivételesen most nem!

-Ugyan már! Látom, mert ilyenkor sokkal nedvesebb a szemed.

-Apa jár az eszembe. Tegnap, amikor találkoztunk itt len távozásomkor láttam az álmomat magam előtt, pedig ébren voltam.

-Ez baj lenne?

-Az álmomban az árny tudta a gyengepontomat. Eddig még nem volt ilyen. Emiatt elkezdtem aggódni...

-Talán, de csak talán, jó ötlet lenne elmondani ezt Chris-nek.

-Akkor újra elkezdnénk az egészet, mint kiskoromba. Nem akarom, hogy apa újra elkezdjen aggódni!

-De, ha mondjuk tényleg emiatt jobban aggódsz, akkor ajánlatos lenne vele beszélni.

-Miért?

-Mert Talán emiatt mesélne neked anyukádról, mint ahogy akartad. Megtudnád talán a nevét.

-Úgyse mondaná el apa! Nem akarja, hogy ezzel foglalkozzak. Szerinte így jobb számomra.

-De így meg jobban érdekel téged. Mint ahogy mondtad is az előbb, szeretnéd tudni a nevét.

-De apának nem kéne erről tudnia! – tudtam le ennyivel majd felálltam és megfogtam egy palack vizet majd kibontottam.

-Mit nem kéne nekem elmondani? – szólalt meg mögülem apa mire a torkomon akadt a víz, amit ittam. Elkezdtem köhögni emiatt, persze apa egyből kivette a kezemből a vizet, hogy nehogy kiöntsem és megfogta nyugtatón a hátam.
-Apa! – nyeltem nagyon majd egy utolsót krákogtam – Mit keresel itt?

-Jöttem edzeni, mint minden reggel eddig... – válaszolt furcsállva a kérdésemet – Ti mit csináltok itt?
-Beszélgettünk! – válaszolt Roby bácsi majd ő is felállt.

-Olyanról, amit nem szabad elmondani nekem... Nincs szülinapom és karácsony sincs, hogy bármi meglepetést szervezzetek nekem. Szóval miről beszéltetek?

-Mi csak a filmről beszéltünk! – füllentettem – Tudod, hogy mennyire komolyan veszik, hogy nem mondhatunk senkinek se semmit. Csak Roby bácsi olvasta közülünk az egész forgatókönyvet és megosztott velem egy titkot, amit nem mondhatok el neked.

-Ahha...

-Connie-nak rémálmai vannak azzal az árnnyal és azt beszéltük át, hogy most miért volt két egymást követő napon! – vallotta be Roby bácsi mire a homlokomra csaptam.

-Éppen, hogy elhitte! – akadtam ki.

-Meg kellett volna mondani az igazat!

-De nem most!

-Elég! – parancsolta apa mire lefagytunk mind a ketten – Connie, nézz rám! – kérte mire nagyot nyelve felé fordultam – Miért?

-Te is tudod, hogy felesleges emiatt aggódni! Nem ér semmit!

-Nem ér semmit, végül is most az árny megölte Chris-t a szemed előtt... – mormogta Roby bácsi mire lesütöttem a szemem.

-Hogy mi? – lepődött meg apa.

-Nem segítesz Roby bácsi! – pillantottam a mellettem álló férfira.

-Miért nem szóltál nekem? – fogta meg a vállam apa mire csal lehajtottam a fejem – Connie, te is tudod, hogy erről beszélned kell!

-Nem... – ellenkeztem miközben a megráztam a fejem – Túlaggódnád a helyzetet!

-Az a feladatom a dolgom, hogy túlaggódjam a helyzetet! Connie, az apád vagyok és ilyeneket igenis kötelességed velem megosztani, főleg azután, amin keresztül mentünk!

-Pont ezért nem akartam neked elmondani! – néztem a szemébe már könnyezve – Mert egyből felhozod a gyerekkorom, azt, amin keresztül mentünk! Ezt nem akartam! Mert az egészet el akarom felejteni és arra gondolni, hogy tök jó gyerekkorom volt! De mindegy is! Ezt nem értheted! – löktem le a vállamról a kezét majd zokogva kifutottam a teremből. Szinte betörtem a lépcsőház ajtaját majd becsaptam és nekidőltem. Lépteket hallottam az ajtón keresztül így rázártam a kilincset. Lecsúsztam majd az ölembe felhúztam a lábaimat és átkaroltam azokat.

-Connie! – szólt nekem apa mire az ajtónak vertem a fejemet jelezve, hogy hagyjon békén – Nyisd ki az ajtót és beszéljük ezt át!

-Menj inkább edzeni!

-Hallgass meg légyszi!

-Miért? Hogy megint felhozd, hogy csak ketten vagyunk? Hogy emlékeztess arra, hogy csak egy szülőm van és senki más? Kösz, de ezt most kihagynám! – pattantam fel majd elindultam felfelé a lépcsőn.

Nem akartam rohanni, mert nem volt rá erőm. Egyszerűen csak gyalogoltam és csak néztem ki a fejemből. Próbáltam kitörölni az előző pillanatot és nagyjából sikerült is. Már meg is fogtam a kilincset, hogy kimegyek a mi emeletünkre, de hirtelen minden beugrott, ami a konditerembe történt így inkább elengedtem majd mentem tovább felfelé. Néha kinéztem az ablakon, de nem láttam mást, mint az egyre jobban sötétedő felhőket. Borongós idő egy borongós hangulathoz. A lehető legjobbkor. A sokadik emelet után felnéztem, hogy hol lehetek és megláttam két emelettel felettem a kijáratot, így kettesével szedtem a fokokat. Úgy mentem mintha az ismeretlent fedeztem volna fel. Mintha nem is lettem volna kint a szabad ég alatt. Csakis azért, siettem az utolsó két emeleten, mert vágytam a friss levegőre. Szükségem volt a megtisztulásra. Hogy mindent a legjobban át tudjak gondolni. Megtorpantam az ajtó előtt majd mély levegőt vettem és lenyomtam a kilincset. A hideg szél egyből megcsapott. Kitártam az ajtót majd kiléptem és mélyen beszívtam az oxigénben dús levegőt. Becsapódott mögöttem az ajtó, így egyre bátrabban léptem a tető közepére. Megálltam egy pocsolya mellet majd leguggoltam, hogy belenézhessek. Magamat láttam, nem is tudom, hogy mi másra számíthattam. De abban a pillanatban a vízre hullt egy hópehely. Áthatott a hideg így megborzongtam majd felnéztem az égre, ahonnan egyre jobban estek rám a hópelyhek.

-A célod egy tüdőgyulladás? – kérdezte mögülem apa.

-Le akartam nyugodni... – álltam fel majd figyeltem a várost – Egy részben sikerült!

-Connie... – kezdte mire meghallottam a lépteit.

-Inkább maradj ott! – fordultam hátra mire szomorú arccal nézett rám – És az Ég szerelmére, ne bámulj ilyen búskomor arccal!

-Tényleg túlaggódom a dolgokat!

-Legalább bevallod végre magadnak!

-De csakis azokat, amik veled kapcsolatosak!

-Pont ez a baj!

-Ez a szülő dolga! Aggódik a gyereke miatt, néha túlságosan is...

-Nálad ez örökös!

-Mert csak te vagy nekem!

-Megint kezded! Nem veszed észre, hogy ez a baj? Csak mi vagyunk a másiknak... Ketten többek vagyunk... Együtt kell szembe szállnunk a világ ellen... Ezt mondogatod kiskorom óta! Hát beleuntam! Apa nem vagy egyedül, vedd már észre! Én észrevettem és hasznomra is vált! Nem csak én vagyok itt a számodra! Hanem a barátaid is! Nem vagyok már az a rémült kislány, mint az első pszichológusnál jó pár éve! Nem kell ezekkel megnyugtatnod engem ilyenekkel.

-Felnőttél...

-Nem! Még nem nőttem fel! Még gyereknek számítok, ez egy darabig így is lesz! Szükségem van rád, de a túlzott aggódásod megfojt! Direkt ezért nem szóltam neked! Nem akartam, mert pont emiatt a nagy szövegtől, hogy csak ketten, te lettél a gyengepontom és ezt az árny ki is használta. Meghaltál az álmomban a szemem előtt és én nem csináltam semmit...

-De nem is ez az igazi baj, mi? – hajtotta le a fejét.

-Nem beszélsz anyáról! Egy szót sem! Még a nevét se mondod el. Nem tudok róla semmit és ez nagyon is zavart! De a mai nap végre megtudtam az igazat... Apa, te szereted még! – hoztam fel mire a szemembe nézett.

-Én nem is...

-Oh, dehogynem! minden egyes elejtett arcmozdulat, a szemed nedvessége elárulja, hogy még mindig érzel valamit iránta. Még ennyi idő után is...

-Én...

-Ne hidd azt, hogy emiatt máshogy fogok rád nézni! De ha legalább valamit megosztanál róla, vagy elmondanád, hogy hogyan vagy még képes ennyi idő után is szeretni, talán meg tudnálak érteni.

-Menjünk be! A melegben nyugodtan megbeszélhetjük!

-Valahogy dolgozni és kéne mennünk! – jutott eszembe.

-Nekem ma szabadnapom van, úgy, mint neked...

-Tegnap neked is szabadnapod volt!

-Olyan jeleneteket vesznek fel, amiben én nem vagyok... De te menj! Majd délután beszélünk! – nyitotta ki az ajtót majd elindultam. Megtorpantam apa mellet majd hirtelen megöleltem. Abban a pillanatban a gyorsaságtól ő se tudta, hogy mihez kezdjen a szituációval, de utána lassan átkarolt és megpuszilta a homlokom.
-Amikor meghallom Abby nevét arra tudok csak gondolni, hogy hol ronthattam el amiért elhagyott minket. Meg, hogy mit kell tennem azért, hogy visszajöjjön hozzánk.
-Nem te rontottad el! Anya nem bírta el az Evans-eket. Hiszen mi elviselhetetlenek vagyunk. És nem kell, hogy visszajöjjön – mosolyogtam majd elindultam a lift mellé – Szóval Abby-nek hívják! – emlékeztem vissza majd megnyomtam a szintünk gombját – Mi a vezetékneve? – kérdeztem mire kuncogott.

-Azt majd délután! – biccentett majd a lift ajtaja becsukódott és ezzel elzárta a kettőnk közti kapcsolatot.

-Abby... – ismételtem hallkan majd lehunytam a szemem.

Az emeletünkön ki is szálltam a liftből majd a kártyám segítségével beléptem a szobánkba. Megfogtam a kabátomat majd elindultam kifelé. Bezártam az ajtót majd megnyomtam a lift hívó gombját. Egy kicsit kellett várnom, így addig fel is húztam a kabátomat majd újra beléptem, a kabinba. Hallgattam egész végig a hangszóróból a halk zenét, majd az étterem szintjén ki is szálltam majd beléptem a helyiségbe. Megálltam a többiek mellett majd kizipzároztam a kabátomat, hogy ne süljek meg.

-Mi újság Connie? – nézett fel rám Seb bácsi.

-Minden rendben! – tudtam le ennyivel mire megálltak mellettem így arra fordultam.

-Ez az öné Ms. Evans! – nyújtott a tegnapi csávó nekem egy elviteles pohárban kávét.

-Ohh, én nem kértem... – makogtam mire belenyomta a kezembe és tovább ment a következő asztalhoz.

-Ez meg mi volt? – tört ki Scarlett néniből a röhögés.

-Connie-nak van egy udvarlója – forgatta meg a szemét Seb bácsi – És mivel nincs itt Chris, az én dolgom lekoptatni a szerencsétlent – vont vállat mire kidülledt a szemem.

-Maradj ott! – kértem kuncogva.

-De hiszen le kell koptatni!

-Ő csak kedveskedik!

-Én megmondtam tegnap, hogy bejössz neki! – tudta le ennyivel Roby bácsi mire felé fordultam – Nem segítek, mi?

-Egy kicsit sem!

-Üljél csak le Connie! – húzta ki maga mellett Chris bácsi a széket mire helyet foglaltam – Meséljél csak, hogy mi történt tegnap! – karolt át mire a kezembe temettem az arcomat – Nem! Nem! – fogta le a kezeimet majd felemelte a fejem – Hadd lássuk a cuki arcodat miközben mesélsz!

-Tegnap ugye előbb ettünk Roby bácsival és kaptam egy üzenetet tőle, hogy kisugárzó a mosolyom! – mondtam el a sztorit – Ennyi volt! Nekem nem jön be, ő is csak kedveskedik, szóval itt le is zártam a témát.

-Ennyi? – akadt ki Scarlett néni – Ne már! Tök jóképű...

-Akkor nyomulj rá te! – néztem rá mire kitört belőlünk a röhögés – Menjünk! – biccentettem a kijárat felé majd felálltam, de Chris bácsi hirtelen vissza is húzott.

-Elmondanád, ha több lett volna köztetek? – kérdezte mire bólintottam – És nem hazudsz? – hajolt bele az arcomba mire hátrébb toltam.

-Először, ne gyere be az aurámba. Másodszor, nem hazudok!

-Oké, mehetünk! – tudta le ennyivel majd mindenki fel is állt.

-Gyere! – várt be Seb bácsi majd felemelte a kezét, hogy bebújjak alá. Meg is tettem majd én átkaroltam őt – Chris?

-Neki még ma is szabadnapja van!

-Könnyű egyeseknek!

-Én ma lehet, hogy meghalok... – vallottam be mire furán rám nézett – Vagyis Rita!

-Jaa... De miért?

-Kiáll Thanos ellen, ezzel mindent el is árultam.

-Egy átlagos ügynök kiáll az őrült titánnal. Mást itt nem is tudok elképzelni!

-Majd meglátjuk! Csak a harc egyik részletét kaptam meg és az úgy fejeződik be, hogy Thanos a földbe tipor. Majd ma megkapom a következő részletet. És veled mi lesz? – érdeklődtem.

-Űrlényekkel harcolok.

-Az sem semmi!

-Nem láttalak titeket a kondiba reggeli előtt. Hol voltatok?

-Beszélgettünk...

-És miről?

-Anyukámról! – válaszoltam mire nyelt egy nagyot – Nekem újra előjöttek a rémálmaim az árnnyal, amit ugye már meséltem.

-Megint előjött?

-Egymás utáni éjjel. Én kiakadtam, mert a másodikban a szemem előtt ölte meg apát és ez nagyon nem esett jól. Nem tehettem semmit. És erről beszéltünk, hogy ideje lenne egy kicsit mesélni anyáról. Felőröl a tudatlanság az akaratom ellenére.

-Mesélt valamit?

-Először én mondtam neki, hogy tudom, hogy még mindig szereti. Ő bevallotta, hogy minden egyes pillanatban szinte azon gondolkozik, hogy mit rontott el és hogy hogyan tudná visszahozni őt az életünkbe. Én zsigerből rávágtam, hogy nem kell, hogy visszajöjjön hozzánk. Lehet, hogy meggondolatlan volt, de szerintem nem lenne helyes, ha most csakúgy visszajönne. Kihagyott több, mint tizenöt évet és beállítana azzal, hogy mindent megbánt és a bocsánatunkért esedezik. Kösz, ebből nem kérek!

-Mondott még valamit?

-Annyit mondott, hogy Abby a neve.

-Vezetéknevet nem mondott? – kérdezte idegesen.

-Nem, de minden rendben? Mintha levert volna a víz! – néztem az arcára, ahol szinte Niagaraként folyt az izzadtság.

-Menjél előre, nekem beszélnem kell most anyával! – engedett el majd háttal fordult nekem.

-Puszilom Geta nénit! – fordultam hátra mire lefagyott hirtelen és zavarosan felém fordult.

-Átadom! – biccentett mire furcsállva a viselkedését tovább mentem.

Nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést így vállat vonva tovább mentem egyedül. A többiek sokkal előrébb voltak, mi direkt lassabban mentünk Seb bácsival, hogy nyugodtan tudjak beszélni a bajaimról. Hát, most ezzel ráfáztam, mert egyedül kellett mennem. Elütöttem az időt azzal, hogy dúdolgattam, de nem voltam számomra olyan társaság. Az is hozzátartozott, hogy közbe szinte megfagytam. Igaz, hogy a hó egyre jobban esett és nem járt más az eszembe, mint a Let it go, de legalább volt valamilyen dalhoz kötnöm a havazást. Beérve az épületbe gyorsan kikapcsoltam minden hangzavart, mert a forgatás előtti rohanás egyszerűen kiakasztó. Nem is foglalkoztam a zajokkal, egyenesen mentem az öltözőm felé. Lepakoltam majd átöltöztem az egyenruhámba. Leültem a tükör elé és felcsatoltam a hajam majd felvettem a szőke parókát. Megigazítottam mindent majd csatlakoztam a többiekhez a helyszínnél. Még alig voltak ott, mivel valakinek sokkal tovább tart az átöltözés, vagy lehet, hogy szüksége van egy kis sminkre, mert megsérült a filmben. Leültem egy farönkre majd nézegettem a mozgolódást körülöttem. Egyre többen lettünk lassacskán majd végül Joe bácsiék is megjelentek. Neki is álltunk egyből dolgozni. Nekem nem volt hála istennek sok szövegem, nagy részt hallgattam a többieket. A hosszabb időt a harci jelenetek vették el. Hogy mindenféle kameraállásból kellett felvenni. Mivel a többieknek meg ott volt a dublőrük is, így az ők váltogatását is meg kellett várni. Volt emiatt olyan pillanat, hogy nem tudtam, hogy mit csináljak így elkezdtem énekelni. A többiek általában csatlakoztak, de persze párszor le is szóltak, hogy most ne, mert felvétel megy. Sokszor volt az is, hogy újra kellett kezdeni egy jelenetet, mert valaki elrontotta a szövegét. Kétszer velem is előfordult, mert mindig elfelejtettem xhosza nyelven a köszönömöt. Átkoztam is emiatt mindenkit, hogy miért nem lehetett valami más nyelven beszélni Wakandában! Végül természetesen ki tudtam mondani azt a nyamvadt szót, így ujjongva folytattuk a következő jelenettel. Vagyis csak én folytattam Josh bácsival. Szintén hosszú ideig tartott a harci jelenet felvevése, főleg, hogy a jelenetek között el kellett helyezni a bőrömön művért is, meg zúzódásokat is kellett csinálni. Igazából nem is untam annyira magamat, mivel repült az idő azzal, hogy valahogy mindig lekötöttek engem valamivel. Ha nem a sminkeléssel, akkor különböző eséseket vettünk fel. Miután a többiek következtek én lepacsiztam Josh bácsival majd visszamentem az öltözőmbe és felvettem a melegítőmet és leszedtem a fejemről a parókát. Összepakolta majd kiindultam. Elkaptam még azt a pillanatot, hogy Seb bácsi idegesen beszél valakivel, de nem nagyon hallottam, hogy kivel. Egyre furább ezen a napon. Reggel nem volt semmi baja és azóta, hogy elmondtam, hogy apát megkértem beszéljen az anyukámról, egyre furcsább. Vállat vonva kinyitottam a stúdió ajtaját. Sétáltam az egyre vastagabb hórétegben és éreztem, hogy ezen a pár száz méteren keresztül is simán halálra tudnék fagyni. Néztem az életet az utcákban. Alig voltak gyalogosok, inkább kocsival jártak az emberek a hó miatt. Forgolódtam én minden irányba lehet, hogy emiatt néztek hülyének, hogy mit vizsgálok meg annyira. És a nagy forgolódásomnak köszönhető, hogy kiszúrt engem a pincér csávó és egyre jobban közeledett hozzám. Próbáltam tettetni, hogy nem láttam meg, de egyre jobban közeledett.

-Szia! – álltam meg vele szembe mosolyogva.

-Ms. Evans! – biccentett – Munkából megy vissza?

-Igen! És te mi jót csináltál?

-Elmentem venni pár paradicsomot, mert elfogyott a konyhán és holnap reggelig nem kapunk új szállítmányt – emelte fel a szatyrát mire megláttam az említett ételt.

-Értem!

-Nem baj, ha csatlakozok önhöz?

-Ugyan! – legyintettem majd az úti cél fell elindultunk – Mióta dolgozol itt?

-Egy éve. Tavaly végeztem a gimiben.

-Ezt tanultad? Már ha persze megkérdezhetem, hogy mit tanultál!

-Vendéglátást tanultam, igen! És ön? Szabad tudnom, hogy hol tanul?

-Én egy művészeti suliba járok Los Angeles szélén. Nem nagy szám, nem is járok be, mivel magántanuló vagyok.

-Melyik művészeti ágat preferálja?

-Hát... Nagyon tetszettek a zongora órák, amikor még normális diák voltam. Rajzolni nagyon szeretek, mert kitárhatom az elmémet azáltal.

-Ez szép gondolat!

-Jut eszembe! Én még nem is tudom a nevedet!

-Kevin!

-Nagyon örvendek Kevin! – néztem rá mire rám mosolygott.

-Már régen meg akartam kérdezni, hogy ön is kapott szerepet, vagy csak elkísérte az apukáját.

-Mindkettő! És a harmadik ok meg az, hogy sminkes állást is kaptam. Bár ameddig megvan a szerepem, addig nem leszek sminkes.

-Értem! – bólintott majd kinyitotta nekem a hotel ajtaját.

-Akkor további jó munkát! – fordultam felé.

-Magának meg jó pihenést! – biccentett majd a két ellentétes irányba el is indultunk. Egyenesen a lift irányába mentem majd gyorsan beugrottam mivel éppen csukódott az ajtó.

-Üdv! – köszöntem az idős néninek, aki Tony bácsi szülinapján beszólt nekünk majd nekidőltem a falnak és mélyen kifújtam a levegőt majd mosolyogva lehajtottam a fejem.

-Ezek a mai szerelmesek! Undorítóak... – mormogta majd ki is szállt a következő emeleten. Kitört belőlem emiatt a röhögés. Egyszerűen nem bírtam visszatartani. Annyira bírom ezt a nénit pedig nála ez nem kölcsönös. Még mindig nevetve szálltam ki a saját szintünkön majd kuncogva léptem be az ajtón.

-Le kell tennem! Megjött... – suttogta apa a telefonba majd ki is nyomta – Mi ez a vidámság? – fordult felém.

-Emlékszel, hogy mondtam, hogy volt egy idős nénike, aki beszólt nekem s Tony bácsinak, hogy amerikaiak vagyunk?

-Igen!

-Hát most megint beszólt! – meséltem vigyorogva majd felakasztottam a kabátomat majd leültem az ágyamra és apára néztem – Baj van? – kérdeztem a búskomor arcával szemezve.
-Seb...
-Mi történt Seb bácsival? Nagy a baj? Történt valami Geta nénivel? Vagy vele?
-Te történtél.
-Én? – mutattam magamra meglepődve – Mit tettem?

-Neked nem mondtuk el, de... – kezdte amikor leült mellém majd megfogta a kezem – Sebastian Abby testvére. Az anyukád neve Abby Stan.
-Seb bácsi a bácsikám?
-Nem akartam, hogy így tudd meg! Connie, mielőtt bármit is mondanál sajnálom, hogy nem mondtam eddig el!

-Ez Seb bácsi feladata lett volna! – hajtottam le a fejem majd megmasszíroztam a halántékomat – Miért nem mondta el? – kérdeztem.
-Nem tudom... Kérte, hogy tartsam titokba.
-De vajon miért? – gondolkoztam.
-Nem tudom...
-Nem tudom, nem tudom... Csak ezt tudod mondani?! Mindennek megvan az oka! Biztos elmondta neki is csak éppen védeni próbálod! – akadtam ki miközben a szemébe vágtam ezeket a dolgokat – Bocsánat! – kértem elnézést majd nekidőltem a falnak.

-Csak hirtelen jött ki belőled!

-Ezt nem hiszem el! – hitetlenkedtem – Annyi éven keresztül titkolta előttem! Minden egyes együtt töltött időben ott volt az alkalom, hogy elmondhassa! Tudta, hogy min megyek keresztül az anyám miatt és annyit se mondott, hogy ismerte!

-Biztos megvolt rá az oka!

-Megvolt rá az oka? – vontam fel a szemöldököm – Tényleg? Ezt hozod fel erre? – döbbentem le majd felpattantam és megragadtam a kabátomat.

-Hova mész? – állt fel ő is.

-A bácsikámhoz! – tudtam le ennyivel.

-Connie, ne! – állított le apa így gyorsan befutottam a liftbe.

-Már megint te? – mormogta az öreg néni.

-Rasszistának nevezik azt, aki az állampolgárság miatt néz le másokat! – szóltam be mire kidülledt a szeme és elhallgatott. Hamar meg is állt a földszinten a lift így miközben kifelé mentem, felhúztam a kabátomat majd visszaindultam a stúdióba.

-Hova mész? – állt meg velem szembe Chris bácsi mire kikerültem – Minden rendben? – fordult utánam – Connie! – szólt utánam, de én csak szó nélkül mentem tovább.

-Állítsd meg! – kiabálta a hotelből apa mire hátra fordultam, hogy megnézzem Chris bácsi reakcióját.

-Hogy mi? – értetlenkedett mire apa elkezdett futni. A francba! A stúdió felé pillantottam, ahonnan Scarlett néni és Seb bácsi jöttek ki.

-Te szemétláda! – jött ki a számon mire mindenki felnézett ránk és Seb bácsi le is hajtotta egyből a fejét – Hogy tehetted? – akadtam ki majd meglöktem, de aztán apa elért és lefogott – Hogy tehetted? – ismételtem magamat már sírva majd térdre rogytam.

-Mi a franc folyik itt? – guggolt le mellém Scarlett néni majd átölelt – Nekem elmondhatod!

-Majd elmondom Seb bácsinak, mert ezt biztos nem mondaná el senkinek, mert ha tizenöt éven keresztül tudta tartani arról a száját, hogy az anyukám testvére, akkor ezt biztos nem adja tovább! – mormogtam mire Scarlett néni fel is pattant.

-Hogy te mekkora egy rohadék vagy! – állt ki mellettem.

-Nem tudok megszámolni azokat a pillanatokat, amikor csak kettesben voltunk és őszintén beszélgettünk! – néztem fel rá – Amikor az apámnak tekintettelek téged, mert azt hittem, hogy megbízhatok benned!

-Connie... – kezdte volna Seb bácsi, de felálltam.

-Nem azért hittek engem néhányan a lányodnak, mert nagyon elvoltunk... Azért, mert hasonlítottunk és te soha se hoztad fel, hanem inkább elterelted a témát arról. Tudtad, hogy min megyek keresztül a nővéred miatt! Tudtál minden egyes történést, néha te vittél el a dili dokihoz. És neked semmikor se jutott eszedbe, hogy annyit mondjál, hogy ismerted az anyukámat. Erre most megtudom, hogy nemcsak ismerted, de a nővéred volt!

-Én nagyon sajnálom!

-Emiatt ismerkedtél meg apával, nem igaz?

-Igen!

-Emiatt összetört bennem minden bizalom irántad, ugye tudod?

-Tudom...

-Elvesztettem emiatt a keresztapámat!

-Nagyon sajnálom!

-Viszont kaptam egy bácsikát! – szipogtam mire csillogó szemekkel felnézett rám az ijedt falfehér arcával – És szükségem van egy bácsikára mivel a másik éppen Bostonban hesszel! – vontam vállat mire mindenki rám nézett – Viszont van egy büntetésed! – jelentettem ki majd lehajoltam és felvettem egy marék havat és hógolyót formáztam – Az első, hogy be kell, hogy ismerd, rohadt jó színésznő vagyok! – léptem hátrébb kuncogva mire leesett mindenkinek az álla.

-Te egész végig színészkedtél? – lepődött meg Scarlett néni.

-Picit túljátszottam magam – vallottam be – Ki voltam akadva, de a meglökésig voltam igazából én.

-Beismerem, szívhez szóló előadás volt! – törölte le a könnyeit Seb bácsi.

-A második, hogy el kell viselned egy kemény hógolyót! – fejeztem be a gyúrást mire Seb bácsi egyből az arcához kapott, de én erre teljes erőből megcéloztam a férfiasságát és jó telibe is találtam.

-AUCH! – szenvedett együtt a két fiú körülöttünk.

-Neked mi a bajod? – fordultam apa felé.

-Az együttérzés! – kapott a szájához majd Seb bácsi mellé léptem. Összegörnyedve állt velem szembe így elnevettem magam.

-Megérdemeltem! – mormogta.

-Pontosan! – helyeseltem majd megöleltem.

-Haver, hívtam a mentőt! Öt perc és itt lesznek! – ért hozzánk Chris bácsi mire arra fordultunk.

-Te egész végig a távolból figyeltél? – kérdeztem.

-Most miért? Családi banzájt tartottatok, gondoltam ebből balhé lesz és az is lett!

-Rosszabb vagy, mint egy paparazzi! – jelentettem ki mire Seb bácsi elengedett így megint vettem egy marék havat és elkezdtem formázni.
-Bocsi Hemzy, de ez fájni... – kezdte Tony bácsi Chris bácsi mögül mire gyorsan átdobtam a magas ausztrál felett és egyenesen az arcába találtam Tony bácsinak.

-Hoppá! – kaptam a számhoz – Azt hittem, hogy nincs ott senki se!
-Connie, ezt most nagyon megszívod!
-HÓGOLYÓ CSATA! – kiabálta Jeremy bácsi mire mindenki lehajolt, hogy kitérjen a hógolyó elől.