SZOMBAT

//READER\\

-[Név]-chan?!

Egy pár pillanatig fel sem tudom fogni, hogy mi történik körülöttem. A becsukott ajtóval nézek farkasszemet, ahogy érzem, hogy a mellkasomból szinte ki akar szakadni a szívem, mintha csak megnyugvást keresne, végre valahára.

-Kenma...- A hangomat alig lehet hallani, a többiek megdermedve figyelnek engem. Lassan felállok a padlóról, közben lábaim többször is megremegnek, az, hogy a félelemtől, a kimerültségtől van-e ez, nos, biztos vagyok benne. Azonban nem szabad megállnom.

Kenma miatt.

A fiú feláldozta magát, hogy kijuttathassam a többieket. Összeszorul a szívem a gondolatra, még akkor is így gondolom, hogyha a szemei, mikor legutóbb belepillantottam, azt sugallták, hogy találkozunk még. Egyszerűen nem merek ebben hinni.

-Srácok, kérlek figyeljetek. Mindent meg fogok magyarázni, de most ki kell jutnunk innen!- Mindenki értetlenkedve figyel, sok mindent kihagytak, amíg itt voltak.

-Hol vannak a többiek? Lev? Kuroo?- Fukunaga közelebb lép hozzám, én azonban képtelen vagyok választ adni számára. A történtek mardossa a torkomat, elérhetetlenné téve számomra azt, hogy akár egyetlen szót is mondjak arról, hogy mi történt az elmúlt órákban. 

-Elmondom...Majd...-Ennyit sikerül kinyögnöm- Most figyeljetek, kérlek...Nincs sok időnk.-Váltok az eredeti témára, menekülve attól, hogy bármiféle halálhírt is elmondjak nekik. Magam sem tudtam még feldolgozni, s az, hogyha most ők is megtudnák, csak hab lenne a tortán. Senki nem tudna a feladatra figyelni, s bár most sincs senki sem a helyzet magaslatán, talán jobb így, mintha elmondanám most nekik az igazságot. Akkor ők is, csak még jobban összetörnének. Nem szabad most.

Mondom ezt én...

-Kenma adott egy papírt, ezen rajta van, hogy juthatunk ki.- Mindenféle további nélkül kihajtogatom az eddig ujjaim között, igencsak összenyomogatott, fehér-szürkés papírt, melyen pontokat vélek felfedezni.

A tetején ez áll.:

"Szabályok"

Nem is igazán lepődök meg már, egyből tovább olvasom, hogy mit ír.

-1. szabály. Az áramot javítsátok meg. A gyilkos nem képes fényben gyilkolni.-Ahogy ajkaimat elhagyják ezek a szavak, a tekintetem már rögtön is a következő pontra terelődik.

-2. szabály. Maradjatok együtt. A gyilkos nem öl tömegben.

-3. szabály. SOHA ne legyetek sötétben. Hogyha az áramot megcsináljátok, már jóval előrébb vagytok. A bejárati ajtó kulcsa a pincében van, amelynek ajtaja a folyosó végi, jobb oldalon levő szobában van. Legyetek óvatosak, hogyha lépteket hallotok azonnal fussatok, amilyen gyorsan csak tudtok!

Összepréselem az ajkaimat, majd a többiekre nézek. Minden egyes tekintet félelmet, döbbenetet sugall. 

-Kenma-san...Hogy tud ennyi mindent?

-Nem tudom. De hagyott még egy üzenetet, a lap alján.-Oda kapom szemeimet- Ha a padlón három toppanást hallotok, az én vagyok. Másik esetben fussatok.- Felsóhajtok.

-Alig tudom felfogni...Egy házban vagyunk...Egy gyilkossal...-Inuoka hangja elhaló a némaságban, mely belengi az egész szobát. Nem reagálok kijelentésére, azonban a szemem sarkából látom, ahogy a falnak támaszkodik. Ekkor azonnal felé fordulok.-Istenem...

-Inuoka...-Próbálok felé nyúlni, de kezével elcsapja az enyémet.

-Istenem...Istenem, istenem...!- Egyre jobban remeg, a homloka gyöngyözik -Mind meg fogunk halni...Meg fogunk halni...!

A padlóra csúsztatja magát, miközben hátát élesen a falnak támasztja. Kapkodja a levegőt, mintha csak folytogatnák.

-Inuoka kérlek...-Leguggolok hozzá, a többiek is körénk gyülnek -Kérlek ne csináld ezt...Tudom, hogy...

-Ez egy kurva szar helyzet, [Név].- Tekint fel rám -Érted? Egy gyilkossal állunk szemben. Nem fogunk nyerni. Nem jutunk ki innen soha...Soha...Soha!

A következő pillanatban egy kar jelenik meg a fejem mellett. Elkerekednek szemeim, ahogy a következő pillanatban meglátom, hogy Inuoka arca teljes egészében vizessé válik, a kar végén pedig egy műanyag pohár található.

-Ha valamikor, hát most nem szabad kiakadnunk. Először ki kell jutnink innen.-Fukunaga amennyire csak tud, nyugodtan és megértően beszél a barna hajúval, aki ekkor megrázza a fejét. Hitetlenkedve mered a fekete hajúra.

-Hogy..Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni?!

-Hogyha úgy csinálnék, mint te, előrébb lennénk?

-Fiúk!-Szólok közbe, mielőtt egy nagyobb vita törne ki. Márpedig arra most egyáltalán nincs senkinek sem szüksége. Hogyha túl hangosak vagyunk, a gyilkos meghallhat minket, és akkor tudni fogja, hogy még mindig itt vagyunk.

...Vajon hogy van Kenma?

Megrázom a fejemet. Akármennyire is szeretném tudni, nem tehetem meg azt, hogy itt hagyom a többieket, és Kenma után megyek. Nem.

Nekem ez a feladatom.

Hogy kijuttassam őket.

-Gyertek. Le kell mennünk a pincébe.

Egy szót sem szólnak. Inuoka megrázza a fejét, majd továbbra is, kissé remegő térdekkel feláll. Fukunaga egyből a segítségére siet, amikor látja, hogy nem képes egyedül megállni, és majdnem elesik. A fiú bal karját átmozdítja a vállán, majd tenyerénél megfogja ujjaival, míg jobb kezével erősen tartja a derekánál fogva.

Lassan kinyitom az ajtót, a nyomomban Shibayama, Tamahiko, Inuoka, Nobuyuki, Fukunaga és Inuoka. Figyelmesen körbetekintek a folyosón, hátha látok valakit, de senki sem volt a közelben. Amilyen némán csak tudok, a padlóra lépek.

Az pedig keservesen felreccsen.

Levegő után kapok, majd remegve kapom tekintetemet újból a folyosóra. Nem tudom, hogy valaki meghallotta-e, de hogyha még nem, akkor cselekednünk kell.

-Gyertek.-Tátogom, majd az utolsó, jobb oldali szobát kitűzve célnak, elindulunk. Nem tudom, hogy mindannyian épségben ki fogunk-e jutni, de nem fogom hagyni, hogy még valaki meghaljon. A tudat, hogy a szerelmemet és két barátomat elveszítettem, éppen elég.

Pár helyen még reccsen a fa, ezért akkor a lehető leggyorsabban ellépünk, arról a területről. Amikor az ajtó elé érünk, a beszűrődő kevés holdfény megvilágítja a kilincset.

A...Véres...Kilincset?

-Uramisten...

-Cssssh!-Szólja le egyből Fukunaga Shibayamat.

Dob.

Elkerekednek a szemeim.

Dob.

Kenma...?

Már szinte a megnyugvás kerülget, ahogy arra gondolok, hogy Kenma épségben visszatért hozzánk. A hang felé fordulok, azonban nem a szőkeség íriszei néznek vissza rám.

-[Név]-chan~!

-Lev...-A többiek felé fordítom a fejemet- Be az ajtó mögé!

Nem mozdulnak.

-De Lev...- Szólalna meg Fukunaga, azonban nem hagyom, hogy végigmondja. Rámarkolok a kilincsre, az ujjaimat a friss vér fedi be immár. Undorodva, megdermedve pillantok rá, de hamar észhez kapok, mikor egyre közeledő lépteket hallok meg.

Döb.

Döb.

Döb. Döb.

Döb. Döb. Döb. Döb.

-MENJETEK BE MOST! -Kiáltom el magamat, majd megragadom Fukunagat a pólójánál fogva, és berántom őt az ajtó másik felére. A többiek szorosan követik őt, amikor pedig visszafordulok a gyilkos felé, ő már csak pár méterre van tőlem.

-FUSS BE!

Kenma!

-

Kenma!-Szólalok meg, ám nem tudok mást mondani. Azonnal az ajtó mögé kell bújnom, hogy Lev kése ne a bordáim közé hatoljon, hanem a sötétbarna fába. A hegye kilátszik a másik oldalon, éppen, hogy csak elment a testem mellett.

Alig tudok állni, amikor Lev be akarja tolni az ajtót, nekidöntöm magamat. Shibayama és Tamahiko egyből a segítségemre siet, tartják az ajtót.

-Nem lehet bezárni...-Állapítja meg az utóbbi személy, ahogy a kilincs alatti, teljesen elhasznált zárra pillant.

-[Név] és Nobuyuki, ti menjetek és hozzátok vissza az áramot. Mi addig feltartjuk Levet, bármi is legyen az oka, hogy őt nem hozhatjuk magunkkal.- Adja ki parancsba Shibayama, feszülten figyelve engem, miközben utóbbi mondatát kimondja.

-Mindent meg fogok magyarázni, megígérem...Lev nem az, akinek gondoltuk.-Mondok csak ennyit, majd megragadom a fiú kezét. Hogyha ők feltartják, elég ideig, akkor nem lehet baj. Senki sincs egyedül. Nem tud gyilkolni.

De akkor is gyilkolt, mikor előtted megölte Kuroot.

Próbálok ezzel a ténnyel nem foglalkozni, és bízni Kenma útmutatásaiban. Felhajtom a padlón levő ajtót, majd kicsit hezitálva a félhomály miatt, rálépek az első lépcsőfokra, mely lefele vezet.

Gyorsan kell cselekednünk.

A lehető leggyorsabban.

Nem fognak többen meghalni.